Esti Budapest, 1953. május (2. évfolyam, 102-125. szám)
1953-05-06 / 104. szám
A vidám tavaszi napsütésben gyerekek hancúroznak a hirtelen zöld tavaszi gyepen. Mikor meglátnak, kórusban köszönnek: „Előre, könyvtáros bácsi!" Ők az én kis olvasóim s az ország új nemzedéke. Az ő életüknek már szerves része a könyvtár, a kultúra, örömmel és egy kis büszkeséggel integetek vissza nekik. A régi Budafokon nem volt ilyen jó dolguk a gyerekeknek. Még hírből sem hallottak igazi ifjúsági könyvtárról. A régi Budafok a dőzsölés és elnyomás fellegvára volt. Dőzsölt a Reimsből ideszármazott Törley-dinasztia, s nyögték az urak elnyomását a budafoki dolgozók. Oldalakat töltenék meg, ha felsorolnám, mi mindent kapott Budafok a felszabadulás óta. Megindult az autóbusz-közlekedés, az elhanyagolt utakat megjavították, a forgalmasabb utakat portalanították, megkezdték a nagytétényi vízvezetékhálózat építését. Két esztendővel ezelőtt a volt nagykocsma helyén megnyílt a budafoki Petőfi Kultúrotthon s az otthon épületében a kerületi Szabó Ervin Könyvtár. A dolgozók örömmel és szeretettel fogadták a könyvtárat. Segítettek a berendezési munkálatoknál s mindenkor szívesen segítenek kisebb javításoknál. Rövid két esztendő alatt kétezer főre növekedett olvasóink száma s könyvállományunk 12.000 kötetre szaporodott. A lakosság kérésére a széteső kerület több pontján könyvállomás létesült s ezeken az állomásokon ma már 800 dolgozó olvas rendszeresen. A budafoki könyvtárban ÍZÁQ FRANCIAORSZÁG OLASZORSZÁG SVÁJC SVÉDORSZÁG „Tízezer lakosra Magyarországon 1952—53-ban 51 főiskolai hallgató jutott, ugyanakkor Franciaországban 36, Olaszországban 32, Svájcban 35, Svédországban 21.“ (Révai József elvtárs, a szegedi választási nagygyűlésen mondott beszédéből.) ------------------------------------ ■ • ■ -------------------------------------- 21.000 látogató áprilisban az Iparművészeti Múzeumban Az elmúlt év végén azzal a feladattal alakult meg az Iparművészeti Múzeum múzeumi bizottsága, hogy elmélyítse a kapcsolatot a múzeum és a dolgozók között. A bizottság közreműködésével azóta mintegy húsz népszerűsítő előadást tartottak üzemekben, iskolákban, az Iparművészeti Múzeum munkájáról. Az előadások hatására a dolgozók érdeklődése szinte hétről hétre fokozódik a múzeum kiállításai iránt. Decemberben ötezer látogató kereste fel az Iparművészeti Múzeumot, januárban ez a szám 7300- ra emelkedett. Áprilisban a látogatók száma elérte a 21 ezret. A látogatottság további emelése és a dolgozókkal való kapcsolat elmélyítése érdekében a jövőben nemcsak egyes üzemekben, intézményekben és iskolákban tartanak népszerűsítő előadásokat, hanem a tanácsok és házmegbízottak segítségével a lakógyűlések keretében egyes lakóházakban is. (MTI) Operaház: Sevillai borbély (B. 7). — Városi Színház: Aida (V. Sz. 12. sor, 7. előadás, 7). — Nemzeti Színház: Bánk bán (7). — Katona József Színház: Tartuffe (7). — A Magyar Néphadsereg Színháza: Leszámolás (7). — Madách Színház: A körtvélyesi csíny (Jacobi-bérlet, 7). — Ifjúsági Színház: Mindenkivel megtörténik (7). — Ifjúsági Színház Kamaraszínháza: Hólabda (7). — Fővárosi Operettszínház: Hegyen-völgyön lakodalom (Péterffy-bérlet, 7). — Fővárosi Víg Színház: (Dohány-utca 42). Egy marék boldogság (Törzsbérlet, 7). — Vidám Színpad: Pesti tüskék (7). — Állami Bábszínház: Hófehérke (3, 5), New York 42. utca (fél 8). — Zeneakadémia: Állami Hangversenyzenekar (Zeneirodalom remekművei, 2. estje, 8). — Artista Varieté: Viszontlátásra (6, 8). — Fővárosi Nagycirkusz: Köszönt a cirkusz (4, 8). 1953. május 6 FELTÁMADOTT A TENGER I—II.: VÖRÖS CSILLAG (Lenin-krt. 43.) 5, 8. URÁNIA (Rákóczi út 21.) fél 5. fél 8. MÁJUS 1 (Mártírok útja 55.) háromn. 5, háromn. 8. BUDAPEST: (Kisérőműsor: Hunyadi László), PUSKIN (Kossuth Lajosu. 18.) prof. fél 4, háromn. 6, 8. FÉNY (Újpest) 6, 8. IFJÚ SZÍVVEL: SZIKRA (Lenin-krt. 120.) 10. 12, negyed 3, fél 5, háromn. 7, 9, CORVIN (Kisfaludyköz) háromn. 4, 6, fél 9, DÓZSA (Róbert Károly-krt. 59.) fél 5, háromn. 7, 9, MUNKÁS (Kápolna-u. 3/b.) prof. negyed 6, fél 8, ZUGLÓI (Angol-u. 26.) fél 4, háromnegyed 6, negyed 9. TÖVIS ÉS BOROSTYÁN: SZABADSÁG (Bartók Béla-út 64.) fél 12, háromn. 2, 4. negyed 7, fél 9, DUNA (Fürst Sándor-u. 7.) fél 5, háromn. 7, 9, FELSZABADULÁS (Flórián-tér 3.) fél 4, háromn. 6, 8. KRONSTADTI TENGERÉSZEK: BÁSTYA (Lenin-krt. 8.) 11, fél 2, 4, fél 7, 9. INDIÁBAN: GORKIJ (orosznyelvű mozi) (Akácfa-u. 4.) háromn 6. 8. 1. 1952. MÁJUS 1, 2. ARTISTAVIZSGA, 3. ÁLLATKERTI SÉTA: TOLDI, plasztikus mozi (Bajcsy-Zsilin- Ozky-út 36.) fél 6, 7. INDIÁBAN: FÁKLYA (Lenin-krt. SI.) 3. hétre prof. 4, 6, 8. ADY (Somogyi Béla-út 3.) fél 5, fél 7, fél 9. 1. Magyar híradó, 2. Szovjet híradó, 3. Volga deltájában, 4. Anyákért és gyermekekért, 5. Tavaszi mese: HÍRADÓ (Lenin krt. 13.) Reggel 9-től este 11-ig folytatólag. Hangverseny Kievben: KOSSUTH (Váci út 14.) fél 5, háromn. 7, 9. CSOKONAI (Népszínház u. 13.) 10, 12, 2, 4, 6, 8. Első fecskék: (Kisérőműsor: Ecseri lakodalmas): VÖRÖSMARTY (Üllői-út 4.) prof. 4. negyed 7. fél 9. UGOCSA (Ugocsa-u. 10.) fél 4. háromn. 6. 8. MARX (Landler Jenő-u. 39.) fél 4. háromn. 6. negyed 9. Újra a fronton: SPORT (Thököly-út 56.) 4. negyed 7. fél 9. BETHLEN (Bethlen Gábor-tér 3.) fél 4. háromn. 6. 8. RÁKOSI MÁTYÁS • KULTURHÁZ (József Attila-tér 4.) negyed 6. fél 8. Első hangverseny: TANÁCS (Szent István krt. 10.) 3. hétre prof. negyed 5, fél 7, 9. VERSENY (Szent László-tér 14.) fél 6, háromn. 8. Két krajcár reménység: ÓBUDA (Selmeci út 14.) 4. negyed 7, fél 9. Szép ifjúság: JÓZSEF ATTILA (Kálvária-tér 7.) fél 4, háromn. 6, 8. Utolsó állomás: TINÓDI (Nagymezőu. 8.) fél 4, háromn. 6, 8. Állami áruház: PENTELE (Leninkrt. 39.) 10, fél 1, 3, fél 6, 8. ÉVA (Erzsébet kir-né út 36/b.) fél 4, háromn. 6, 8. A nagy muzsikus: KULTUR (Kinizsi u. 28.) fél 4, háromn. 6, 8. Fehérhajú lány: ZRÍNYI (Lenin krt. 26.) 4. negyed 7. fél 9. Gőgös hercegnő: ALKOTÁS (Alkotás u. 11.) fél 11, fél 1, fél 3, fél 5, fél 7, fél 9, BEM (Mártírok útja 5/b.) 11, 1, 3. 5. 7. 9. Afrikában történt: RÁKÓCZI (Rákóczi út 68.) 11. 1, 3. 5. 7. 9. Gyapottündérke: HONVÉD (Rákócziút 82.) fél 11, fél 1, fél 3. fél 5, fél 7. fél 9. Harmadik csapás: TÁTRA (Üllői-út 63.) 4, negyed 7. fél 9. Császár pékje: PARTIZÁN (Üllői-út 101.) fél 4, háromn. 6. 8. Tanító: NAP (Népszínház-u. 31.) fél 4, háromn. 6. 8. Vihar: VASVÁRI (Kerepesi-út 44.) háromn. 4, háromn. 6. 8 Talpalatnyi föld: ELŐRE (Delej u. 41.) fél 6, háromn. 8. ütközet békében: BÁNYÁSZ (Józsefkrt. 63.) 4. negyed 7, fél 9. Első vagy második: HALADÁS (Bartók Béla-út 128.) negyed 4, fél 6. 8. Titkos megbízatás: BÉKE (Szert László-út 48.) fél 5, fél 7, fél 9. Kárhozottak összeesküvése: ÚJLAKI (Bécsi-út 69.) fél 4, háromn. 6, 8. „B“-ügy: DIADAL (Krisztina krt. 155.) 4, negyed 7, fél 9. A lányok beleszólnak: ÁRPÁD (Kerepesi út 146.) negyed 6, fél 8. Nyugati övezet: OTTHON (Beniczky-u. 35.) fél 4, háromn. 6, 8. Biciklitolvajok: IPOLY (Csáky-u. 65.) fél is háromn. 6, 8. JÖNJÖN! Színes, szovjet rajzfilmműsor SZELEBURDI TAPSIFÜLES A sorozat részei: Szeleburdi tapsifüles Róka az építőmester Mese a halott cákeányról A gyerekek a madarak legjobb barátai &BUDNST SZERDA, 1953. MÁJUS 8. Az eredményeket ismertetni kell! Ebből a munkából a könyvtárra igen nagy rész hárul. Két esztendeje gyűjtjük a Szabad Népből, a Világosságból, majd az Esti Budapestből a Budafokra vonatkozó híranyagot. Ezeket a kis híreket most füzetlapokra ragasztjuk és a népnevelők rendelkezésére bocsátjuk. Az olvasóteremben külön népnevelősarkot rendeztünk be, ahol a■ választási füzeteken kívül a népnevelők, témakörök szerint csoportosítva megtalálják a napisajtó választási híranyagát. A kultúrotthonban választási könyvkiállítást rendezünk, amelynek keretében bemutatjuk a múlt „választásai" és a mi választásaink közötti különbséget. Szépirodalmi könyvekből felolvasásokat tartunk. A választás előtt olvasóankétot is rendezünk, ahol ismertetjük a kerületi olvasómozgalom eredményeit s megbeszéljük az olvasókkal a könyvtár munkáját. A budafoki könyvtár munkaközössége minden erejével arra törekszik, hogy megtisztelő feladatát betölthesse s Így járuljon hozzá a népfront győzelméhez. Győri György A magyar újságírók köszöntötték a szovjet sajtó napját A Magyar Újságírók Országos Szövetsége kedden délelőtt a szovjet sajtó napja alkalmából kibővített ünnepi választmányi ülést tartott. Az ünnepségen megjelentek a magyar sajtó vezetői, továbbá a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, valamint a népi demokratikus országok budapesti képviseleteinek sajtóattaséi, s a szovjet sajtó magyarországi tudósítói. Az ülésen Betlen Oszkár elvtárs mondott beszédet. A választmányi ülés üdvözlő táviratot küldött a szovjet sajtó munkásainak, a „Pravda”, valamint a megjelenésének 30. évfordulóját ünneplő „Ogonyok” szerkesztőségének. (MTI) Szerkesztőségünkbe április 29-től május 5-ig 318 levél, tudósítás érkezett. Ezenkívül hivatalos szerveinktől 40 esetben kaptunk értesítést, melyekben a különböző bejelentések, panaszok kivizsgálásáról, elintézéséről tájékoztatnak. Heti postánkkal a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepére, kilencedik szabad május elsejénkre igen sok levél érkezett. Fábián Józsefné elvtársnő (XI., Bercsényi utca 32.) levelében egy régi május elsejére emlékezik: „Eszembe jut 1930 április 30-a. Már este csoportokban mentünk ki a Ligetbe, hogy hajnalban köszönthessük május elsejét. Akkor csak titokban ünepelhettünk. Horthy rendőrei állandóan járkáltak, nehogy felvonuljunk. Most szabadon lengethetjük a vörös zászlót és ünnepelhetjük május elsejét.’’ Tettekkel készül munkásosztályunk, dolgozó népünk a május 17-i választásokra. Ezt bizonyítják azok a levelek is, amelyek szerkesztőségünkbe érkeznek. Ferge Kálmán ifjúmunkás, az RM Kerékpárgyár X-es üzeméből ezt írja: „Az ország minden részében harc folyik a békeverseny sikeréért. Ebből a harcból én is ki akarom venni a részemet. Ezért fogadtam meg, hogy 160 százalékos teljesítményemet 200 százalékra emelem és félévi tervemet a tervfegyelem és a napi 480 perc pontos kihasználásával június 30 helyett június 20-ra befejezem.” Nagyon sok olyan levelet kapunk, amelyekben a levelek írói visszaemlékeznek a keserű múltra, az akkori választásokra. Tusják Jánosné levelezőnk (VI., Rudas László utca 29) így ír: „Ötvenötéves vagyok, de a múltban csak egyszer szavazhattam. Nem laktam egyhelyben tíz évig, nem volt, csak hat elemim. Ezért vonták meg a szavazati jogomat.” Tusják Jánosnéhoz hasonlóan írtak még nagyon sokan. Bejelentések is érkeztek szerkesztőségünkbe. Sulinsky Gyuláné (XI., Fadrusz utca 14.) helyteleníti, hogy a kerületben a Cipőjavító KTSZ már 5 órakor bezár és így a javításra adott cipőt a dolgozók nem tudják elhozni. Úgy Sulinskyné elvtársnő, mint többi levélírónk bejelentésével foglalkozunk és a vizsgálat eredményéről levélíróinkat értesítjük. Heti postánkból az alábbiakban közlünk néhányat: Huzavona egy újítás körül Ez év elején a munkavédelmi iroda felhívta figyelmünket, hogy a balesetek elkerülésére és egyben a munka megkönnyítésére, foglalkozzunk újítási javaslatokkal. Február 25-re elkészítettem egy újítást, amelyet négy présgépen mindjárt be is mutattam. Egy hét múlva kint voltak gyárunkban a SZOT munkavédelmi osztályáról és az újítást elfogadták és javasolták. Ugyanakkor lefényképezték és elvitték az Újítási Kiállításra. Az újítási irodánk azonban nem tesz semmit az újítás bevezetése érdekében, bár a dolgozók is kérik bevezetését minden présgépre Több ízben is jártam az újítási irodán, ahol mindig azt a választ kaptam, hogy „majd”, vagyis húzzák-halasztják a javaslat elbírálását, bevezetését Uzsák Gyula, a Beloiannisz-gyár dolgozója Uzsák elvtárs újítása ügyében a Beloiannisz-gyár vállalatvezetősége vizsgálatot tartott és megállapította, hogy az újítási iroda súlyos mulasztást követett el, amikor bürokrata módon hozzahalasztotta az újítás bevezetését. Az újítás bevezetését hanyagul kezelők ellen fegyelmi eljárást indítanak. Helyesebb lett volna azonban, ha ezt nem csak a mi közbenjárásunkra veszik észre, hanem rendszeresen ellenőriznék az újítási bizottság munkáját, így nem fordulna elő, hogy hasznos ötletek, javaslatok hónapokig a fiókban hevernek. „Az Alföldi utcai orvosi rendelő II. emeleti belgyógyászatán délután 5-től 8 óráig három orvos rendel, 8 és 9 óra között pedig már csak egy — írta levelében Bátai László elvtárs. — Akik ebben az időben jönnek, rengeteget kell várakoznak és sokszor sor sem kerül a megvizsgálásukra. Javasolom, hogy délután 5 és 6 óra között, amikor még kevés a beteg, csak egy vagy legfeljebb két orvos rendeljen és este 6 óra után egészen 9 óráig, amikor sok beteg keresi fel a rendelőt, mind a három orvos rendeljen.” Bátai László elvtárs javaslatát a Városi Tanács egészségügyi osztálya megvizsgálta. A javaslatot jónak találta és ennek megfelelően a belgyógyászati osztályon 1953 április 17-től kezdve a rendelés befejezéséig már három orvos teljesít szolgálatot. Irigykedve néztük a úrifiúk szép ruháit és sírtunk, amikor mi száraz kenyeret rágtunk és ők vajjal megkent téliszalámis kenyeret ettek. Kilenc hónapja vagyok házas és április 20-án született meg a kisgyermekünk. Emlékszem, milyen örömet éreztünk mindketten, amikor olvastuk a család- és gyermekvédelemről szóló rendeletet és azt, hogy az anyák négyszáz forint értékű babakelengyét kapnak ingyen. A Zita-teleptől idáig göröngyös volt az út, sok lemondással és szenvedéssel tele. Tudjuk, hogy mindazt a szépet, amit kaptunk, a Szovjetunió segítsége és pártunk odaadó munkája nélkül sohasem tudtuk volna elérni. Újszülött gyermekünk boldog jövőjére szavazunk május 17-én, arra, hogy a múlt szörnyűségei soha ne térhessenek vissza. Várnagy József, az Állami Fodrászat dolgozója : Újszülött gyermekünk boldogságáért A háromnapos ünnep alatt sokat beszélgettünk anyámmal régi életünkről. Most tágas, egészséges, kétszoba-összkomfortos lakásban lakunk. A múltban a hírhedt nyomortanyán, a Zita-telepen laktunk. Nevelőapám a Nagyvásártelepen dolgozott — ha dolgozott. A mostani olcsó és ízletes üzemi ebéd helyett a Sipőcz-konyhára jártunk. Édesanyám az uraknakmosott-vasalt s az ott kapott ebédet hazahozta nekünk. Mesélte, hogy milyen A megvalósult javaslat Rákosi elvtárs mondottan megvalósult „Egy sor döntő téren, a bányászatban, az építőiparban a gépesités bevezetése, a gépek használatának jó elsajátítása és egy csomó más intézkedés még csak a jövőben fogja teljes súlyával éreztetni hatását, azt a hatást, amely szocialista építésünk" meggyorsulásában fog mutatkozni.“ (Rákosi elvtárs a Magyar Dolgozók Pártja második kongresszusán mondott beszámolójából.) Képünkön: Nagyszerű gépek segítették a munkát a szépvölgyi úti építkezésen. Országos mozgalommá fejlődik a gépkocsikihasználási Ribakov-mozgalom „Az elmúlt évi 40,9 százalékos gépkocsikihasználás már csak a múlt figyelmeztetője számunkra. Ez év februárjában egész gépkocsiparkunk kihasználási százaléka — a Ribakov-mozgalom eredményeivel — 48,6-ra, márciusban 50,6-ra emelkedett. A kihasználási százalék ilyen magas emelkedése — természetesen — tervünk minden pontjának teljesítését és túlteljesítését is elősegíti.” A Fővárosi Teherautófuvarozási Vállalat sztahanovistái leveléből idéztük a fenti sorokat, amelyet Antonij Ribakov Sztálindíjas szovjet írónak küldtek Moszkvába. Csütörtökön este élüzemünnepséget tartottak a vállalat fiumei úti, szépen feldíszített kultúrtermében, amely világos bizonyítéka annak, hogy szovjet tapasztalatok alkalmazásával, milyen nagyszerű eredményeket lehet elérni. A munkaversenycsatákban kimagasló eredményt elért gépkocsivezetők jól tudják, hogy a választás előtti, még hátralévő napokban, fokozott eredményekkel kell lelkesíteni dolgozótársaikat. A FOTEFU Ribakov-mozgalmában résztvevő gépkocsivezetők példás felajánlásaikkal bizonyítják be hűségüket az alkotó jelent, ragyogó jövőt biztosító népi demokratikus államunk iránt. Monostori Rezső és Sándor Lajos II. jelvényes sztahanovista gépkocsivezetők — például — megfogadták, hogy áprilisban annyi üzemanyagot takarítanak meg, amennyi május 10—15 közötti békeútra elegendő. Öt napig azzal az üzemanyaggal közlekednek, amelyet áprilisban takarítottak meg. Holvai Mihály sztahanovista gépkocsivezető — aki első negyedévi tervét 170,4 százalékra teljesítette — éppen május 1-re érte el Csepel D 350 típusú tehergépkocsiján a 100.000 kilométert. Sztahanovista kitüntetését — két évvel ezelőtt — ugyancsak azért kapta, mert gondos, lelkiismeretes vezetésével egy másik gépkocsit vezetett 100.000 kilométeren át, a sztahanovista szintnek megfelelő feltételek mellett. A szovjet tapasztalatok alkalmazása nemcsak a Fővárosi Teherfuvarozó Vállalat dolgozóit juttatták az élüzem-cím megszerzéséhez, hanem a többi teherfuvarozóvállalat tervteljesítését is elősegítik. (Tudósítónktól.) ■-----------------------------------------