Esti Budapest, 1953. június (2. évfolyam, 126-151. szám)
1953-06-11 / 135. szám
4 Ünnepeljék szilárdabb fegyelemmel, a negyedévi terv teljesítésével a Béke-Világtanács ülését a Vörös Csillag Traktorgyár acélöntödéjének dolgozói A Vörös Csillag Traktorgyár acélöntödéje májusi tervét nem teljesítette s, hogy lemaradt, az nagyrészt a csellengők, a lógósok, a fegyelem megbontóinak bűne. Áprilisban is körülbelül 180 munkanap veszett el az igazolatlan hiányzás miatt és ezzel együtt sok tonna acél. S hogy ez így lehetett, elsősorban annak tudható be, hogy az acélöntödében nincs meg az a légkör, amely lehetetlenné teszi a fegyelem megbontását. Helyette inkább olyasmit találunk, amit legjobban úgy lehet jellemezni: „a fegyelmezetlenség minden formájának gyűjteménye”. Jrtunkaidő alatt ■— kapálás, alatts — Kialakult nálunk egy törzsgárda — mondja Szollár Rezső elvtárs, az acélöntőde üzemvezetője. — Ez a törzsgárda becsületesen dolgozik. Egyesek azonban hallatlanul fegyelmezetlenek. Hogy példát mondjak rá, ott van Druzsin István öntő. Ez az ember előző munkahelyéről is önként lépett ki és azután idekerült hozzánk. Segítették a művezetők, a dolgozók is. Elszámolt 146 százalékot. Dolgozott öt-hat hetet, azután egyfolytában kilenc napig hiányzott. Amikor megint bejött és felelősségre vonták, bevallotta, hogy részeges, fizetését elitta, azután elment a kertészekhez kapálni, hogy valamit mégis csak vigyen az asszonynak. Ilyen Druzsin-féle nem egy akad az acélöntődében. Nemrégen az egyik éjszakai műszakon Racsics Ferencet művezetője a pincében találta meg. Aludt, mint a bunda. Amikor ott a helyszínen felelősségre vonta, Racsics ostobánál ostobább kifogásokat keresett. Magyarázta, hogy nem tud otthon aludni és így tovább. Csupán arra nem adott választ, miért munkaidő alatt alszik, elbújva a pincében. „Csegijehní felelőst" választottak Csellengést okoz a rossz szerszám- és anyagellátás is. — Sokkal kevesebb lenne a lógás — mondja Huber István elvtárs, önző — ha mindenki mellett idejében ott lenne a homok, a minta. Én nem vagyok lógós ember, ma is csináltam 810 percnyi munkát. De az egyik éjjel órákat csavarogtam a műhelyben. Küllős agyat és lánckereket kellett formázni. A minta egyik részét megtaláltam, az egyik sarokban, a másik részét az öntöde végében. Amíg megkerestem, elmúlt az idő. A legelemibb szerszámokkal sincsenek kellő módon felszerelve az öntők és a magkészítők. Egy egyszerű fakalapácsért, simítóért vagy más, egészen apró, szerszámért vitatkozniok kell. Ez természetesen nem járul hozzá a fegyelem megszilárdításához. Hogy ilyen laza a fegyelem az acélöntődében, azért elsősorban a műszaki vezetőség, főként Beck József elvtárs, a volt főművezető felelős. Az acélöntőde művezetői egészen érthetetlen módon „fegyelmi felelőst" választottak maguk közül, akire rábízták a» fegyelmi ügyek intézését. Csupán arról „felejtkeztek meg”, hogy a minisztertanács idevonatkozó határozata kimondja, hogy műhelyében a művezető személy szerint felelős a munkafegyelemért. Angyási Dániel elvtárs, a „fegyelmi felelős” nem is oldhatta meg feladatát, s a néhány hete beállított új főművezető, Polónyi Gézai elvtárs körülbelül 70 darab le nem tárgyalt fegyelmezetlenségi ügyet vett át. Még ma is megvan belőle vagy negyven. Általában a művezetők iszonyodnak a „népszerűtlen” feladatok megoldásától s így a fegyelmezetlenség miatti felelősségrevonástól is. „Intézze el Szollár vagy Polónyi” — ez az állandóan visszatérő jelszó. „A tok kiló fő miákra megy A fegyelmezetlenség ilyen nagyméretű burjánzásáért felelős a pártszervezet is. Nagyon keveset tettek idáig az acélöntőde kommunistái a munkafegyelem megszilárdítása érdekében. Sőt, a fegyelem lazítói között is akad még párttag. Huber elvtárs körülbelül egy héttel ezelőtt éjszaka Gyovai Ferenc, Késhegyi Péter, Schuber János és Végh János munkahelyén nagymennyiségű szöget talált eldugva, homokba tiporva. Ugyanakkor az öntöde más részén állandó volt a szöghiány. A négy harácsoló közül kettő: Gyovai és Késhegyi párttagok. A májusi tervlemaradás súlyos figyelmeztetés az acélöntöde vezetői, pártszervezete és dolgozói számára. Egy-egy fegyelmezetlen esetleg csak kilónyi acéllal károsítja meg államunkat. A sok kiló azután tonnákra megy, a tonnákból pedig tervlemaradás születik. Aki pedig lemarad a tervvel, gyöngíti országunkat, gyöngíti a béke táborát, úgy hisszük, a Béke-Világtanács budapesti ülését nem a béketábor gyengítésével , hanem erősítésével akarják ünnepelni a Vörös Csillag Traktorgyár acélöntödéjének dolgozói is. (lantos) Felveszünk budapesti fióküzleteinkbe férfi kihordó munkásokat, akik a tüzelőanyag házhozszállítását végzik! Budapesti telepeinkre felveszünk vagonkirakó munkásokat. Jelentkezni lehet: „Tükör V.’* 1 * 3 * * 6 IX. ker., Közraktár u. 32. III. e. 28. Munkaügyi csoportnál. TOVÁBB EMELKEDETT a beküldött TOTO •szelvények száma Ezen a héten 204.928 dr. kéthasábos szelvénynek megfelelő fogadónapot küldtek be, s így 307.392 forint került a nyertesek között szétosztásra A 23. HÉT NYEREMÉNYEI: 12 találat , 3887 Ft 11 találat és 268 Ft. 13 találat ■ 38 Ft. Szelvényeit ezen a héten is mélőbb vásárolja meg! &BUDNST CSÜTÖRTÖK, 1953. JÚNIUS 11 Ipari tanulóink vigyázzanak jobban ruhájukra! Szép látvány volt, mikor az első tavaszi napokon megjelentek ipari tanulóink új világos, drap vászonruhájukban. Sokan voltunk, akik saját tanoncidőnkre gondoltunk , amikor heti egy pengőért reggeltől estig a sötét, levegőtlen műhelyekben görnyedtünk s ruháról még álmodni sem mertünk. Ma államunk a legmesszebbmenőkig gondoskodik fiataljaink jövőjéről, tanulásukról, ellátásukról. Mégis akadnak olyanok, akik ezt a gondoskodást nem értékelik. Az alig két hónappal ezelőtti új ruha igen sok ipari tanulónkon meggyűrődött, bepiszkolódott. Sokan nem vigyáznak rá, úgy néz ki a ruha, mintha abban is dolgoznának. Ipari tanulóotthonainkban, iskolákban a vezetők kísérjék nagyobb figyelemmel, hogyan gondozzák ruhájukat ipari tanulóink. Helyes lenne, ha nem csak jó munkájukkal és tanulásukkal, de ruhájuk rendbentartásával is megmutatnák, hogy méltók államunk gondoskodására. Várkonyi Jenőné, a Napsugár Áruház dolgozója. Operaház: Pomádé király (C. 10., 7). — Városi Színház: Tosca (V. Sz. 13. sor, 8. előadás, 7). — Nemzeti Színház: Bánk bán (7). — Katona József Színház: Pygmalion (7). — A Magyar Néphadsereg Színháza: Forr a világ (Szász K.-betet, 7). — Madách Színház: A körtvélyesi csíny (7). — Ifjúsági Színház: Az aszódi diák (7). — Ifjúsági Színház Kamaraszínháza: Az eltüsszentett birodalom (4). — Fővárosi Operettszínház: Hegyen-völgyön lakodalom (Krecsányi-bérlet, 7). — Fővárosi Víg Színház: Egy marék boldogság (7). — Vidám Színpad: Pesti tüskék (7). — Zeneakadémia: MÁV szimfonikusok hangversenye (8). — Artista Varieté: Víg maniális (fél 7, fél 9). — Fővárosi Nagycirkusz: Fiatalok a porondon (4, 8). — Rádió: A huszti kaland, történelmi vígopera (Kossuth, 2010). 1953. június 11—12. FÖLTÁMADOTT A TENGER I—II.: VÖRÖS CSILLAG (Lenin krt. 45.) 7. hétre prol. 5, 8, SZABADSÁG (Bartók Béla-út 64.) 3. hétre prol. 5, 8, DÓZSA (Róbert Károly-krt. 59.) prol. 5, 8, ERKEL: URÁNIA (Rákóczi-út 21.) 4, negyed 7, fél 9. REJTELMES SZIGET: PUSKIN (Kossuth Lajos-u. 18.) 5. hétre prol. fél 10, fél 12, fél 2, fél 4, háromn. 6, 8, DUNA (Fürst Sándor u. 7.) 4. hétre prol. fél 5. háromn. 7, 9. CORVIN (Kisfaludyköz) 5. hétre prol. háromn. 4, 6, fél 9. SOLVAY TITKOS AKTÁI: FELSZABADULÁS (Flórián-tér 3.) fél 4, háromn. 6, 8. ZUGLÓI (Angolu. 26.) fél 4, háromn. 6, negyed 9. ZŰRZAVAROS ÉJSZAKA: SZIKRA (Lenin krt. 120.) prol. 10, 12, negyed 3, fél 5, háromn. 7. 9. MUNKÁS (Kápolna u. 3/b.) negyed 6, fél 8. ELSŐ HANGVERSENY: MÁJUS 1. (Mártírok útja 55.) 3. hétre prol. 4. negyed 7, fél 9. Rákosi Mátyás Kultúrház (József Attila tér 4.) negyed 6, fél 8. «Fön! Jon! Magyarul beszélő, izgalmas csehszlovák játékfilm egy repülőgép utasainak elrablásáról. EMBERRABLÓK «wgyjEtnaEasBBffiamim» 1. TÉLI REGE, 2. SZÍNES SZŐTTES, 3. 1. sz. SZÍNES, PLASZTIKUS HÍRADÓ: TOLDI, plasztikus mozi (Bajcsy-Zsilinszky út 36.) 5. negyed 7, fél 8. EMBEREK KÖZÖTT: GORKIJ (orosz nyelvű mozi) (Akácfa u. 4.) háromn. 6, 8. VADÁSZTÖRTÉNET: FÉNY (Újpest) prof. 6, 8, BUDAPEST; VASVÁRI (Kerepesi út 44.) háromn. 4, háromn. 6, 8. SZOVJET LÉGIERŐK NAPJA: (Kisérőmüsor: Medve) ZRÍNYI (Lenin krt. 26.) 4. negyed 7, fél 9. SZEMÜNK FÉNYE: Kisérőműsor a BÁNYÁSZ moziban. ÉLETMENTŐ VÉR: kisérőműsor a TANÁCS moziban. 1. Magyar híradó, 2. Szovjet híradó 3. Ifjú labdarúgók, 4. Sziléziai Beszkidek, 5. Vén tölgy meséje HÍRADÓ (Lenin-krt. 13.) Regge 9-től este 11-ig folytatólag. Ifjú szívvel: TANÁCS (Szent István-krt. 10.) prol. negyed 5, fél, 9. JÓZSEF ATTILA (Kálvária tér 7.) prol. fél 4. háromn. 6, 8 KULTUR (Kinizsi u. 28.) fél 4. háromn. 6, 8, TINÓDI (Nagymező-u 8. ) fél 4. háromn. 6, 8. Egy hét a csendes házban: BÁSTYA (Lenin krt. 8.) 3. hétre prof. 11. 3, 5, 7, 9. Kiváncsi vőlegény: VÖRÖSMARTI (Üllői út 4.) 4. negyed 7, fél 9. Tövis és borostyán: SPORT (Thököly-út 56.) 4. negyed 7, fél 9 VERSENY (Szent László tér 14.) fé 6, háromn. 8. Mágnás Miska: ADY (Somogyi Bélaút 3.) fél 4, háromn. 6. 8. Expresszszerelem: BETHLEN (Bethlen Gábor tér 3.) 4. negyed 7, fél 9. Kronstadti tengerészek: UGOCSA (Ugocsa u. 10.) fél 4, háromn. 6. 8. Trubadúr: ÓBUDA (Selmeci út 14.) prof. 4, negyed 7, fél 9. Köpeny: CSOKONAI (Népszínház u. 13.) prof. 10. 12, 2, 4, 6, 8. Szeleburdi tapsifüles: IPOLY (Csákyu 65.) fél 4, háromn. 6, 8. Gyapottündérke: BEM (Mártírok útja 5/b.) fél 11, fél 1. fél 3, fél 5, fél 7, fél 9. Feledhetetlen 1919: PENTELE (Lenin-krt 39.) 10. 12, 2, 4, 6, 8. Széttört bilincsek: ALKOTÁS (Alkotás u. 11.) 10, 12, 2, 4, negyed 7, fél 9. ,,BH-ügy: BÁNYÁSZ (József krt. 63.) 4, negyed 7, fél 9. Nappalok és éjszakák: RÁKÓCZI (Rákóczi-út 68.) 11, 1, 3, 5, 7, 9. Cárné cipője: HONVÉD (Rákóczi-út 82.) fél 11, fél 1, fél 3, fél 5, fél 7, fél 9. Asszonysorsok: TÁTRA (Üllői út 63.) 4, negyed 7, fél 9. Császár pékje: NAP (Népszínház u. 31.) fél 4, háromn. 6, 8. Harmadik csapás: HALADÁS (Bartók Béla-út 128.) fél 4, háromn. 6, 8. Két krajcár reménység: BÉKE (Szt. László-út 48.) fél 5, fél 7, fél 9. Afrikában történt: ÚJLAKI (Bécsiút 69.) fél 4, háromn. 6, 8. Gőgös hercegnő: PARTIZÁN (Üllőiút 101.) 4, negyed 7, fél 9. A nagy muzsikus: DIADAL (Krisztina krt. 155.) 4, negyed 7, fél 9. Hurrá tavasz: ÁRPÁD (Kerepesi út 146.) negyed 6, fél 8, csüt. szünnap. Vihar: (Kisérőműsor; Erdei sportverseny) HAZÁM (Váci-út 150.) 4, negyed 7, fél 9. 1893-1953 E ItKEL Film a magyar nemzeti opera megteremtőjének életéről. Részletek Erkel Ferenc operáiból. A VII. Nemzetközi Filmfesztiválon a zenei filmek díjának nyertese. Rendezte: Keleti Márton kétszeres Kossuth-díjas, érdemes művész. Erkel Ferenc halálának 60. évfordulója alkalmából bemutatja az URANIA filmszínház. Válasz Grosics Gyula levelére javastam az Esti Budapest múlt heti, szerdai számában Grosics Gyula „Tűnjön el a B-közép-szellem a sportpályákról” című levelét. Úgy gondolom, én sem hagyhatom szó nélkül, hiszen azzal a legteljesebb mértékben egyetértek. A labdarúgás gyermekkorom óta kedvelt sportom és ma is aktív játékosa vagyok a felsőoktatási minisztérium csapatának. Alig volt eddig komoly mérkőzés, amit ne láttam volna. 1940 óta szurkolok a Vasasnak, tehát még rosszindulattal sem foghatja rám senki, hogy azért helyeslem a levelet, mert elfogult vagyok a Bp. Honvéd csapata iránt. Többéves tapasztalatom, hogy a szurkolók bizonyos része — az úgynevezett B-közép számos tagja — mindazt az ellenszenvet és gyűlöletet, amelyet népi demokráciánkkal szemben érez, szurkolás ürügye alatt mutatja ki. Az egyik Honvéd-mérkőzésen például az ilyenfajta közönség egy-két tagja részéről — akiket véleményem szerint egyetlen egy becsületes sportolóval vagy szurkolóval sem lehet azonosítani — hangzott el a következő kijelentés Bozsik egy gyengébb megmozdulásánál: „Mi az, amióta Bozsik képviselő úr lett, azóta nem megy neki a játék vagy nem akar játszani?’’ Nyilvánvaló, hogy aki ilyet mond, az ellenség, aki rágalmakkal akarja bemocskolni azokat a sportolókat, akik nagy sportsikereikkel öregbítik hazánk jó hírnevét. Igaza van Grosics elvtársnak: minden eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy ezeket a fasiszta elemeket eltüntessük végre a sportpályákról! Gyetvai András felsőoktatási minisztérium XITOTOZX Bp. Dózsa—Szombathelyi Lokomotív. Tip: 1, 1. Bp. Bástya—VL Sortex. Tip: 1,1. Sztálin Vasmű Építők—Csepeli Vasas. Tip: 2, 1. Dorogi Bányász—Salgótarjáni Bányász. Tip: 1, 2. Győri Vasas—Bp. Postás. Tip: 1, 1. Miskolci Építők—Miskolci Honvéd. Tip: 2, 2. Lőrinci Vasas—Debreceni Honvéd. Tip: 2, 2. Tatabányai Építők—Csillaghegyi Vörös Lobogó. Tip: x, 1. Várpalotai Bányász—Komlói Bányász. Tip: 1, 1. Kecskeméti Kinizsi—Kőbányai Lokomotív. Tip: x, 2. Gyulai Építők—Vasas Dinamó. Tip: 2, 2. Szegedi Lokomotív—Bp. Előre. Tip: 1, 2. PÓTMÉRKŐZÉSEK: Perecesi Bányász—Diósgyőri Vasas. Tip: 1, 2. Debreceni Lokomotiv—Sajószentpéteri Bányász. Tip: 1,1. Zalaegerszegi VM—Pécsbányatelepi Bányász. Tip: 1, 1. Pesterzsébeti Vasas—Bp. Vörös Meteor. Tip: 1, 1. Munkavédelmi kiállítás nyílik a Magyar Acélárugyárban. A kiállítás hat tablón szemlélteti a vasipar munkavédelmi szükségleteit, munkavédelmi eszközöket, védőrácsokat, ruhákat, kesztyűket, szemüveget. A kiállítás, 15-én nyílik meg. (Tudósítónktól.) Úttörőtábor 5—600 gyermek befogadására A VIII. kerületi tanács a Szabadsághegyen „Városkút” néven úttörőtábort létesít, amely napi 5—600 gyermek befogadására lesz alkalmas. A szülői munkaközösség 30.000 forint értékben végzett társadalmi munkát az építkezésen. Az úttörőtábor június 22-én már meg is nyílik. (Tudósítónktól.) Juniális a hűvösvölgyi Nagyréten Június 14-én a hűvösvölgyi Nagyréten juniálist rendez a II. kerületi tanács népművelési osztálya, melyen az üzemi és hivatali kultúrcsoportok szerepelnek. (Tudósítónktól.) Újfajta mérőeszközöket gyártunk A Fővárosi Finommechanikai Vállalat több olyan mérőeszköz gyártását kezdte meg, amelyeket eddig külföldről szereztünk be. A precíziós mérőasztalok, mérő-óraállványok, élvonalzók és több más eszköz magaspontosságú szériái készülnek s rövidesen már forgalomba is kerülnek. JÖNJÖN! Színes, magyar film a Viharsarok népének megváltozott életéről. Írta és rendezte: Lakatos Vince Fényképezte: Purczel Miklós Zene: Farkas Ferenc Kossuth-díjas és Vaszy Viktor Kísérőfilm: CSAPJ AZ ASZTALRA! rövid, magyar filmvígjáték, írták: Békeffy István és Kellér Dezső Rendezte: Szemes Mihály Fényképezte: Forgács Ottó Zene: Gyulai Gaál Ferenc Főszereplő: Feleki Kamill Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze. Szovjet röplabdázók Franciaországban A Franciaországban tartózkodó szovjet válogatott röplabdázók délfranciaországi vendégszereplésük során Toulouse- ban, Ales-ban és Nizzában mérkőztek. A találkozók a szovjet sportolók játszmaveszteség nélküli győzelmével végződtek. A szovjet versenyzők mindhárom városban meleg fogadtatásban részesültek. Június 9-én a szovjet röplabdázók visszautaztak Párizsba és ott Bagholet (Párizs külvárosa) helyi együttesével vívták utolsó mérkőzésüket, majd a késő esti órákban hazautaztak Moszkvába. A MOSZKVAI KOSÁRLABDA EURÓPA-BAJNOKSÁGON résztvett izraeli együttes június 9-én Szófiában az Udarnik csapatával mérkőzött és attól 63:52 arányú vereséget szenvedett. Felvételi vizsgák a szakérettségis tanfolyamra A X. kerületi tanács oktatási osztályának a kétéves szakérettségis tanfolyamra való előirányzata 80 fő volt és eddig már 145-en jelentkeztek. A felvételi vizsgákat a jelentkezők fokozatos behívásával a X. Kápolnautca 9. szám alatti Pedagógus Szakszervezetben június 20 és 30-a között tartják. (Tudósítónktól.) Kamarazene a Bartók-teremben Június 18-án kamarazenehangversenyt rendeznek a Bartók-teremben. A műsoron Mozart klarinétötöse, Händel-kantátája, Kodály II. vonósnégyese és Beethoven Op. 59.-es sorszámú F-dúr kvartettje szerepel. Közreműködik Sándor Judit, Hernád Ferenc és a Tátrai-vonósnégyes. (MTI) A piacról jelentik: Az állami begyűjtőkereskedelem útján Budapesten ma piacra került 230.100 fej saláta, 150 ezer csomó zöldhagyma, 64.500 csomó retek 48 ezer csomó kalarábé, 13 ezer csomó gyökér, 13 ezer csomó kapor, 12.100 csomó petregzselyemzöld, 25 ezer csomó sárgarépa, 2100 csomó zellerzöld, 600 csomó fokhagyma, 190 ezer kiló zöldborsó, 57 ezer kiló új burgonya, 25 ezer kiló fejeskáposzta 20 ezer kiló kelkáposzta, 14 ezer kiló karfiol, 16 ezer kiló fűzőtök, 7100 kiló uborka, 4 ezer kiló sóska. Gyümölcsből 22 ezer kiló cseresznye, 18.500 kiló eper, 1600 kiló egres, kisebb mennyiségben meggy és őszibarack érkezett. Új, alacsonyabb árak: újburgonya 6.80, parázsburgonya 3.40, gyökér zölddel csomó I. 1 forint, II. 70 fillér, sárgarépa zölddel csomója I. 90 fillér II. 60 fillér, zöldborsó express-cukor I. 3 forint, II. 1.80, zöldborsó-velő I 4 forint, II. 2 40, főzetök I. 3.60 forint, II. 2 20, káposzta új I. 4.50, II. 2.80, János- és sörtetek I. 3.90, III.60. eper I. 13.—, II. 8.- III. 6 forint. 1 digacas Várható időjárás: újabb záporok, zivatarok jönnek, helyenként tekintélyes csapadékmenynyiséggel. A hőmérséklet egy-két fokkal csökken. Budapesten ma délben a hőmérséklet 22 fok. ESTI BUDAPEST a MDP Budapesti Pártbizottsága és a Fővárosi Tanács lapja Főszerkesztő: Bíró László Felelős szerkesztő: Gál György Lapkiadó tulajdonos: Budapesti Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Kürti Lászlóné Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3 Tel.: 343—104. 343—105. 343—107. 343—108. Terjeszti a Posta Központi Hírlap Iroda IIV., Budapest, V. József nádor tér 1. Telefon: 180—850 Árusítási osztály telefon: 382—358 Expedíció telefon 382—325 SZIKRA Lapnyomda Felelős nyomdavezető: • Kulcsár Mihályt,