Esti Budapest, 1953. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-12 / 188. szám

Az augusztus 20-i vállalások teljesítéséért: A Fémáru- és Szerszámgépgyár egyes műszaki vezetői kövessék Vági elvtárs példáját A Fémáru- és Szerszámgépgyár dolgozói az üzem számára igen jelentős felajánlást tettek alkotmányunk tiszteletére. Szabó Zoltán elvtárs, a forgácsolóüzem vezetője kezdeményezésére vál­lalták: augusztus 20-ig száz esztergagéphez szükséges alkatrészt készítenek. A felajánlás írásba foglalása után a műszaki dolgo­zók megállapították, melyik ciklusnak hány alkatrészt kell elkészí­tenie a saját területén. A művezetők — amikor megkapták az ütemtervet — megbeszélték a dolgozókkal részletesen, mik a te­endők és azt is, hogy az egyes alkatrészeket milyen módszerek­kel lehetne előbb elkészíteni. Közös elhatározással így volt ez az esztergályos­­részlegnél is, ahol Vági László elvtárs a főművezető.­­ A megbeszélésen a dolgo­zók egyöntetű véleménye alap­ján elhatároztuk, hogy a mi üzemrészünk augusztus 20 he­lyett már augusztus 15-re tel­jesíti a vállalás ránk eső ré­szét. Persze, a dolgozók hozzá­tették a vállaláshoz azt is, hogy úgy teljesítik, ha a műszakiak biztosítják számukra az anya­got — mondja Vági elvtárs. És hogy a­ műszakiak való­ban elkövetnek mindent az anyagbiztosítás érdekében, bi­zonyítja az is, hogy legtöbbször Vági elvtárs műszakjához jöttek el az üzem óvodásai vállalást teljesítő dolgozókat üdvözölni. — Nagyon ritkán fordul elő gépállás Vági elvtárs műhelyé­ben — mondja Szabó elvtárs üzemvezető. — Jóval előre gon­doskodik az anyagokról, szer­számokról s ha valamit nem kap meg időben, nem hagyja annyiban, „dörömböl’’ a gyártás­­intézőségnél, a diszpécsereknél s amíg nem intézkednek, nem megy el tőlük, így azután nem csoda, hogy az ő részlege halad az élen a vállalás teljesítésében. A Forgácsolóműhely fúrómű­ves részlegének dolgozói is szívügyüknek érzik a vállalás teljesítését. Éppen ezért mérge­lődött a gépe mellett Fejes Sándor elvtárs, kétszeres szta­hanovista, horizontálesztergá­­lyos. — Mindjárt elkészülök a munkával és aztán megint le­állok, úgy, mint tegnap. Pedig jóelőre szóltunk a művezető elvtárssal együtt Budai elvtárs­nak, a programmiroda vezető­jének: gondoskodjék számomra a Programm szerinti munkáról. A válasz csak ez volt: „Majd mindjárt intézkedem.” Azután várhattam, újabb ígéretet azt kaptam, de munkát nem. A vé­gén még azt mondták, hogy mit kiabálok, hiszen ezen a munkán már előre vagyok a vállalásban. Ami még előfordul Fejes elvtárs az elmúlt napon is nyolc órát állt tétlenül. Most kapott ugyan valami aprómun­kát, de a programm szerinti munka elmaradt. Budai elvtárs személy szerint felelős ezért a mulasztásért, a nyolc óra ki­esésért. Nem helyes az, hogy amikor végre elérik, hogy az egyik fontos alkatrészben előre­­tartás van, akkor egyszerűen lemond az eredmények tovább­­növeléséről. A Fémáru- és Szerszámgép­­gyár dolgozói elmúlt havi gép­gyártási tervüket 116 százalékra teljesítették. Nagy fejlődést mu­tat ez az eredmény, hiszen az­előtt nem volt ritka dolog, hogy a havi tervet nem teljesítették. Az üzem kommunistái azonban összefogtak s a szervezetlenség és a gépállás csökkentésével, a jó programmozással értek el már eredményeket. Ezt bizo­nyítja, hogy Mann Jakab, Eff János és Szőke Gyula eszter­gályosok és sokan mások már teljesítették augusztus 20-i vál­lalásukat. Ennek eredménye, hogy az egész üzem eddig a globális vállalásnak 75 száza­lékát valóra váltotta. Ellenőrző brigád alakult Az augusztus 20-i munkaver­senyben a pártbizottság részé­ről is hasznos, kezdeményezés született. Brigád alakult fizikai és műszaki dolgozókból, akik­nek a feladatuk: megnézni, hogy a műszakiak mennyire se­gítik a dolgozókat, hogyan biz­tosítják számukra a munkaver-­­senyhez szükséges műszaki fel-­ tételeket. Hogy ez mennyire­ hasznos, azt nagyon jól pél-l­dázza a következő eset: Gödönyi György művezető az elmúlt hét ♦ szombatján fizetés után már­ egy órakor hazament, anélkül,­ hogy megnézte volna, hogy a­ délutáni műszaknak van-e ele-e­gendő anyaga. Hanyagságai többórás munkakiesést okozott,­ nem beszélve arról, hogy a­ dolgozóknak ez lényeges anya­­gi kárt jelent. A forgácsoló­üzemrész vezetősége felelős­­ségre vonta Gödöny művezetőt és rossz példának állította az összes művezetők elé. Azóta ebben az üzemrészben jobban halad a munka. A Fémáru- és Szerszámgép­­gyár dolgozói komoly előreha­ladást értek el az ütemes ter­melés megvalósításában. Ebben nagy része van Szabó Zoltán elvtárs, a forgácsoló üzemveze­tője kezdeményezésének, mert ha az üzem dolgozói teljesítik augusztus 20-i vállalásaikat — s ez minden bizonnyal így­­ lesz — a szerelde dolgozói már "■ augusztus végén elkezdhetik a szeptemberi esztergagépek sze­relését. Ez egyben nagy segít­séget nyújt a harmadik negyed­éves terv sikeres befejezéséhez, hiszen így mindig elegendő anyag áll rendelkezésére a sze­reldének az előre elkészült al­katrészekből. A KORAVW/PROGRAMM m­egvalósításáért A MÁV Keleti-pályaudvar egyik raktárában dolgozik Ko­vács István elvtárs népnevelő. Sokat beszélget munkatársaival, főleg akkor, amikor alábbhagy a forgalom és a raktár dolgo­zói a motoros targoncák előké­szítésével vannak elfoglalva. Legutóbb a kormány pro­­grammjáról volt szó. — Hogyan segíti például a mi munkánk a kormány pro­­grammját? — kérdezték egy íz­ben Kovács elvtárstól. — Sokféleképpen — hangzott a válasz. A többiek közelebb húzódtak s figyelték a népne­velő szavait. — Tudjuk jól, hogy reggel, amikor csúcsfor­galom van és egymásután ér­keznek a vonatok a Keleti-pá­lyaudvarra, sokszor még hat ember is kevés egy csomag­kocsi kirakásához. A vonat csak rövid ideig áll benn s ha nem sikerül a kirakást ez alatt az idő alatt elvégeznünk, több em­ber munkáját hátráltatjuk. — A többiek bólogattak s az egyik dolgozó közbeszólt: — Feltartunk egy mozdonyt, mert a pályát szabaddá kell tenni más beérkező vonatok számára s a csomagkocsit más vágány­ra kell átvinni. — A mozdony tehát nem tud időben „kezelni”, szenet, vizet felvenni — vette át ismét a szót Kovács elvtárs — később kapcsolhatják egy másik szerel­vényhez is. Aztán van egy má­sik dolog: sok az utas, aki lehet, hogy épp nyaralni megy vala­hová és gyerekkocsit vagy más csomagot adott fel kézipogy­­gyászként. Ezek lekéshetik a csatlakozást, ha nem tudják poggyászaikat időben kiadni. Előfordul olyan eset is, hogy valamelyik vidéki termelőszö­vetkezetből friss áru vagy gyü­mölcs érkezik. Ha nem sikerül gyorsan kirakni, nem juthat el frissen a dolgozókhoz, fonnyad és veszít az értékéből. Láthat­juk tehát, hogy a raktári dol­gozók munkája is hozzátarto­zik ahhoz, amit a programm megvalósításának nevezünk. Ha a munkánkat jól szervezzük meg s ráérő időnkben előkészít­jük azt, ami a kirakodáshoz szük­séges, könnyebbé tesszük a dol­gozók utazását. Így „óvják’* a téglát a Lágymányosi-réten. Ez a módszer nem segíti az új lakások építését... Saját jól felfogott érdekében... Március végén, egy szép hogy Biróék teljes mértékben vasárnap Bíró Istvánékhoz értékelték az élet szépségeit, bekopogtattak az „agitáló- küldtek nekik egy ügyvédi rált". Biróné főzött, férje felszólítást: fizessenek 167 meg pihent. A legalkalmas forintotl­sabb pillanat volt, amikor „Saját jól felfogott érdeke Bíróékat „meggyőzték" az tehát — hangzik az instruk­­élet szépségeiről, a család-­tér helyett érkezett levél — védelemről és... az életbiz- hogy tartozását haladéktala­­nosítás fontosságáról. A meg. nu­ egyenlítse ki... mert győzés eredményességét egy ellenkező esetben ... kényte­­láírás és tizenöt forint pe­­len leszek minden további csetelte meg. Biróékat tehát felszólítás mellőzésével a bebiztosították... Az „ági­ pert folyamatba tenni és ez­­tátorok” ezután hamarosan jel­ennek csak felesleges és elbúcsúztak, kellő kétszeri­ elkerülhető költségeket okoz­­tások közepette. (Másutt is ni" (Csekk mellékelve.) kellett „felvilágosító munkát" Kezdetnek mindenesetre ez végezniök.) Távozásukkor is kezdet. De ha így hang­­még visszaszóltak: „A továb­­zik az első felszólítás, fel­­bi részletekről majd a kerü- tételezhető, hogy a második lett instruktor ad felvilágon már valamiféle lefejezést hó­­sítást. Az majd mindent lyez kilátásba. S akkor hol megmagyaráz...” a biztosíték, hogy az Állami Azóta eltelt néhány hó- Biztosítót nem éri csőd? Per­nap, már augusztust írunk, sze, örvendetes volna, ha Biróék türelemmel vártak, nem a vállalat, de ez a Már-már meg is feledkeztek módszere csődbe jutna. El­­az instruktorról, az életet végre senki sem kér a büro­­nélküle is szépnek találták. kráciából, a gorombaságból Azt szokták mondani: és a fenyegetőzésből. Az Al­­csak a fájóskarú ember tud- lami Biztosítónak talán már jó igazán, mit jelent az tudnia kellene annyit: a dol­­egészséges kar. Valószínűleg gőzök életbiztosításra s nem ezen elv alapján gondosko- biztosított zaklatásra adják hott az Állami Biztosító, aláírásukat és pénzüket. * Bútorért pereskedik az Aszta­losárugyárral és a fiatal házasok nem jutnak szekrényhez Intézkedések a bútorellátás megjavítása érdekében A dolgozók a­­z elmúlt télen néha hiába kerestek a Bútor­­értékesítő Vállalat üzleteiben asztalt, szekrényt vagy széket,­­ sok szaladgálás után is rit­kán kaptak. Az utolsó hetekben valamit javult a helyzet. 360 forintért már kapni asztalt, egyszemélyes rekamié is akad. Háromajtós szekrény még min­dig alig van és hiányzik az úgynevezett típus szobabútor. A közszükségleti cikkek fo­kozott gyártása nyomán a bú­tor területén is fokozatosan to­vább javul a helyzet. 1954-ben már 40 százalékkal több típus­bútort készítenek s a tervek sze­rint két üzemet átállítanak kony­habútorok gyártására. Javítják a helyzetet azzal is, hogy egyes bútorok fokozott gyártására melléküzemeket állítanak be. Ezek a melléküzemek gyermek­bútort, egyes asztalokat, széke­ket készítenek. Az Újpesti Asz­­talosárugyárat már átállítot­ták két-háromajtós szekrények termelésére. De egyelőre ebből a vásárlóknak nincs hasznuk, mert a Bútorért civakodik az Asztalosrrugyárral és árdiffe­rencia miatt nem vette át a megrendelt, legyártott szekré­nyeket. A gyár panaszolja, hogy a Bútorért rontja, a minőséget, mert nem tudja hol raktározni az új bútorokat Egyelőre — ahelyett, hogy fiatal házaspá­rok új otthonukba állítanák a szekrényeket — az üzem beper­li a Bútorért-et. A mennyiségi hiányok mellett a minőség ellen is merült fel ki­­fogás. A bútoriparban túlzott takarékossággal több munka­műveletet kiiktattak a gyártás­ból és a bútorok átfutási idejét lecsökkentették, az enyvezés sem száradt meg eléggé. Már rájöttek a hibára és szigorúan ellenőrzik, hogy a vállalatok tartsák be a technológiai fe­gyelmet. Emellett a gyártásba minőségjavító munkaművelete­ket iktattak és ügyelnek az át­futási idő betartására. Egyes bútoroknál jobb anyagot is hasz­nálnak. Az új beruházások is elősegítik majd a dolgozók igé­nyeinek fokozott kielégítését. Több üzemet bővítenek és több szakmunkást állítanak munká­ba. A bútor minőségének javulá­sához elengedhetetlen, hogy ja­vuljon az anyagellátás is. A bú­toripar addig nem tud kifogás­talan minőségű árut készí­teni, amíg nem kap jobb bútorlapot (panel) és eny­vezett lemezt. Az alapanya­got készítő vállalatoknak is ja­­vítaniuk kell a minőséget, hogy a bútoripar eleget tudjon tenni a minőségi követelményeknek. lllilllllllllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIhllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllt B UOHPfSf « MDP BUDAPEST! PÁRTBIZOTTSÁGA ÉS B FŐVÁROSI TB­JJCS ISPJB Szavak és tettek A példamutat­ás egy kommunista számára nem magán­­ügy, hanem elsőrendű pártkötelesség." Szavakban el­ismerni a párt politikájának helyességét, de gyakorlatban nem teljesíteni a normát, selejtet gyártani, lazítani a munkafegyel­met; szavakban elismerni a proletarnemzetköziséget, de gya­korlatban késve és hibásan készíteni a testvéri országokba szállítandó exportárut — ez nem kommunista példamutatás“ — így ír Heidenfelder János elvtárs, a Ganz Vagongyár 519-es műhelyének esztergályosa az üzem lapjában, a „Mo­­tor"-ban. Heidenfelder elvtárs munkaérdemrenddel kitüntetett kétszeres sztahanovista. Munkatársai szeretettel, megbecsülés­sel emlegetik, olyan ember, akinek minden szavát tettei tá­mogatják. Népnevelő munkájával, szaktudásának átadásával nagyszerű szakmunkásokat nevel a mellette dolgozó fiatalok­ból. Az egyik ilyen fiatal Zima István, vidékről került ie az üzembe, s ma már sztahanovista szinten dolgozik. Heidenfelder elvtárs véleménye, magatartása nem egye­dülálló. A kormányprogramm nyilvánosságra kerülése után a dolgozók nagy többsége, elsősorban a kommunisták hozzá hasonlóan gondolkodtak és cselekedtek. Versenyfelajánlások­kal, termelőmunkájuk javításával, munkamódszerük átadásá­val s természetesen felvilágosító, nevelőmunkával mutatták meg, hogy egyetértenek a programmal és támogatják azt. Azóta, hogy a párt először hívta harcba a dolgozókat a felszabadulás után, az akkor még meggyötört és romos or­szág újjáépítésére, mindig a kommunisták jártak élen a harc­ban. Felvilágosító szóval, agitációs munkával szervezték a nagy tömegeket az újjáépítés harcára s kommunista példa­mutatással a legelsők voltak az építőmunkában is. Nehéz kö­­rülmények között megérttették a dolgozó tömegekkel és a dolgozó tömegek megértették — bizonyíték rá minden eddigi eredményünk — hogy a párt szavát követve, a párt által meghatározott feladatokat elvégezve, a maguk életét teszik mindig jobbá, könnyebbé. Nagyszerű feladat vár ma a párt tagjaira a kormány­programm megmagyarázásával, célkitűzéseinek megvalósításá­val. Eredményei máris kézzelfoghatóak, a mindennapi élet apró jelenségeiben tapasztalhatóak. Bárki előtt világos, hogy az egyes élelmiszercikkek bőségesebbek, olcsóbbak, mint eddig, hogy számos iparcikk árát leszállították, hogy egy­másután jelennek meg a kormány életszínvonal emelkedést jelentő, nagyfontosságú rendeletei. A rendeletek megvalósulá­sának kulcsa azonban a dolgozó tömegek kezében van. A megvalósulás alapja, hogy a mérnök jobban tervezzen, a kőműves gyorsabban építsen, hamarabb készüljenek el a mun­kához szükséges szerszámok, a dolgozó paraszt lelkiismerete­sebb munkája nyomán dúsabb legyen a termés , hogy min­den dolgozó ember érezze: munkájával felelős a maga, csa­ládja s egész népe boldogulásáért. És elsősorban a kommu­nisták feladata, hogy erről beszéljenek, hogy minden elmu­lasztott munkát, selejtes darabot súlyos érvként használjanak fel s magyarázzák meg: önmaga elől tolja el a tele tálat, aki ma nem dolgozik teljes erővel a kormányprogramm megvaló­sításáért. Heidenfelder elvtárs, aki az élenjáró kommunisták kö­zött csak egy ember, termelési értekezleten bírálta meg a selejtgyártókat, elmagyarázta nekik, hogy hanyag munkájuk­kal kárt okoznak maguknak, a népgazdaságnak. Azóta is sűrűn meglátogatja gyengén dolgozó munkatársait s szak­tanácsai mellett népnevelő munkával, a kormányprogramm megmagyarázásával is segíti őket. A legközvetlenebb feladat ma az alkotmány ünnepének tiszteletére indított verseny sikere. A programm gyors meg­valósulása szorosan összefügg az alkotmányban lefektetett jogok és kötelességek minél teljesebb kiszélesedésével, azzal a legfőbb elvvel: legfőbb érték az ember! Párttagjaink úgy dolgozzanak ennek érdekében, mint azt Heidenfelder elvtárs levelében fogadta: „Alkotmányunk tiszteletére indított munkaverseny tegyen bizonyságot a szavak és tettek egységéről... Pártunk és kor­mányunk politikája lelkesítse üzemünk valamennyi dolgozó­ját, hogy sikerre vigyük harcunkat a szocialista Magyar­­ország megvalósításáért."* Határidő előtt befejezik a Szabadság-híd síncsere- és útburkolati munkáit A Fővárosi Vasútépítő Válla­lat dolgozói — több más vál­lalattal kooperálva — még jú­lius közepén megkezdték a Sza­badság-híd villamossínhálóza­tának és útburkolatának kicse­rélési munkáit. Az eredeti tervek szerint a síncsere és az útburkolat újjáépítése 51 mun­kanapot vett volna igénybe. Később ezt a határidőt külön­féle műszaki intézkedések nyo­mán és fokozott gépesítéssel 13 nappal előbbre hozták. Igen jó ütemben halad a munka. A síneket már a híd teljes hosszában kicserélték. Ugyancsak elvégezték a sínek szigetelését, valamint elhelyez­ték a szigetelés védelmére szol­gáló betonréteget is a sínek alatt és a sínek között. Max csak a kövezési munkák egy­­része van hátra. Az egyre fokozódó verseny­­lendület, az építést végző vállalatok dolgozóinak jó együttműködése eredménye­ként — az esetben, ha az időjárás továbbra is kedve­zően alakul — előreláthatólag már a jövő hét elején újból megindul a hídon a villamos­forgalom, s néhány nappal azután a teljes gépjárműforga­lom is. (MTI) „Családi csomagok" és más új módszerek, a kiszolgálás meggyorsítása érdekében az élelmiszerüzletekben A kormányprogramm új fel­adatok elé állította állami ke­reskedelmünk dolgozóit is. A vásárlók igényeinek maradék­talan kielégítése mellett döntő kérdés a kiszolgálás meggyor­sítása. A Szent István­ körút és F­irst Sándor­ utca sarkán lévő KÖZÉRT Fűszer- és Csemege­üzlet kollektívája megértette ennek a hatalmas jelentőségét és ötletes vásárlási rendszeré­vel megszüntette a pultok előt­ti sokszor félórákig tartó vára­kozást. Bár ez az üzlet csaknem megkétszerezte forgalmát, még­is szinte pillanatok alatt bonyo­lítja le a vásárlók kiszolgálását. Az új rendszer lényege, hogy a pénztár mellett jól látható táblákon kiírták a leggyakrab­ban keresett árucikkek árát. Ez­zel elérték, hogy a vásárlók azonnal hozzájutnak a blokkhoz és nem kell a kiszolgálóasztal­hoz, pénztárhoz, majd újra a kiszolgálóasztalhoz futkosniok. A dolgozók kényelmét szol­gálja az is, hogy előre kiszerelt „családi csomagokat” állítottak össze, melyben liszt, cukor, ecet, olaj, kávépótló, só, vaníliás cu­kor és gyufa található. Ez a he­lyes kezdeményezés a vásárlók körében máris kedveltté vált, úgyhogy a bolti dolgozók most újabb hatféle csomag elkészíté­sét vették tervbe. Így a vá­sárlók percek alatt hozzájuthat­nak majd heti-kétheti vagy havi legfontosabb élelmiszer szükség­letükhöz. A XIII. kerületi KÖZÉRT Vállalat a hét végéig újabb 15 üz­letben rendszeresíti ezt a­ jól be­­vált módszert, melyet a Buda­pesti Városi Tanács VB Élel­­miszerkereskedelmi Irodája min­den kerületben bevezet majd. A gyors kiszolgálást segíti elő az az újítás is, mellyel a Mártírok útja és Árpád fejede­lem útja sarkán lévő Csemege­üzlet elárusítói lepték meg vá­sárlóikat. Ízléses kivitelű és vál­tozatos vacsora­ csomagjaikból 4--5 ezer darab fogy el na­­ponta. Érthető ez annál inkább, mert a dolgozók ott helyben fi­zethetnek, ami ugyancsak meg­gyorsítja a vásárlást. .Mindezek csak kezdetét jelen­tik annak a nemes versenynek, melyet a KÖZÉRT-üzletek el­adói megindítottak a zavartalan, kényelmes és gyors kiszolgálás érdekében.

Next