Esti Budapest, 1953. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-05 / 208. szám

EGY HÁZ TATAROZÁSÁNAK TÖRTÉNETE Hogyan lesz a lakók öröméből k üröm A Harminckettesek­ tere 4. számú ház lakóinak életében nagy nap volt a lakógyűlés. Ekkor jelentették be, hogy a kor­­m­ányprogramm értelmében mintegy 200 ezer forintos költséggel augusztus elsején megkezdik a ház tatarozá­sát. Volt is nagy öröm. No de azután az örömbe egy kis üröm is vegyült... A lélektelen és gondatlan munkára­ a legjellemzőbb a ház hátsó­­ mellékhelyiségeivel kapcsolatos ] javítási munka. Ezt azután valójá­ban rendbehozták. Szépen má­zolt falak, ajtók, kívülről min­den azt mutatja: a legkifogás-­ talanabb minőségű munka. Itt­ sem számított az olyan csekélye­s­ség, amelyet a­ lakók felvetettek:­ a vízvezetékcsöveket is javítsák­ meg, mert a falban csőrepedés­ van. Csőrepedés ide, csőrepedés oda — a csöveket nem javítot-­ ták meg. A víz azonban meg-! makacsolta magát és 10 nap­ múlva, amikor a munka elké­ ’­szült, a II. emelettől kezdve, négy helyen áttörte a falat. Most azután a IV. emelettől! egészen a pincéig fel kell bon­tani a falat, meg kell csinálnia! csőrepedést és utána újra hozzá.! kezdhetnek ahhoz a munkához,­ amit már egyszer elvégeztek, akarja tataroztatni a házat a KIK? Előfordul olyan eset­re, hogy egyik-másik­ lakónak hosszas könyörgés után megjavítják az ajtó zárát. Igaz, abban sincs sok köszönet. Miért? Hiába Eddig a Harminckettesek­ tere 4. számú ház tatarozásának­­ története. Példa arra, ahol a lakosság észrevételeit, javaslatait,­ kéréseit figyelmen kívül hagyják, ahol a kormányprogramra intéz- l kedéseit bürokratikus módszerekkel megpróbálják eltorzítani, ott­ az örömből — üröm lesz, a 200X100 forintból — milliónyi bosszúság. $ Muha—Nyári­­ Augusztus elsején megkezdődött ■ „felvonulás": a 44/1 Építő­iparig Tröszttől jöttek a kőművesek, a 44/4-től a mázosok, a festők, a 44/5-től pedig az asz­talosok, lakatosok. Valósággal kis hadsereg. A ház körül egy-ket­tőre pallók, létrák magaslottak. A ház lakói örömteli meglepe­téssel nézték, hogy rövid idő alatt hogyan fiatalodik meg kí­vülről a ház, szép új köntöst, új arculatot kap. Hogyne lett vol­na nagy az öröm, mikor eltün­tették a háború külső nyomait a házról és amiben pedig hinni sem mertek, egy új ház áll előt­tük. Az augusztus 27-i lapszá­munk­ első oldalán a mellékelt képpel illusztrálva adtunk hírt arról, hogy külseje után ítélve , mennyire megszépül a tata­rozás következtében a ház. Az élet ment tovább. A nagy javítások mellett közben sor ke­rült a lakásokkal kapcsolatos „kisebb” javításokra is. Azaz hogy ... csak került volna. Hiá­ba mondották el a lakók, hogy ne csak kívülről, hanem belül­ről is hozzák rendbe az ajtókat, hogy a lakásokban omlik®fal, Barta Kli-ellenőr hajthatatlan maradt. Az volt a véleménye: csak a kőművesmunka tartozik a tatarozáshoz, az ilyen „apró” ügyek a lakók gondjai. Kár, hogy a 200 ezer forintos költ­ségbe „nem fér bele”, mondjuk, egy kis pepitatáblájú füzet is, amelyet panaszkönyvnek lehe­tett volna használni, mert ugyancsak hamar teleírták vol­na a lakók. A ház redőnyeit például igen szépen befestették, csak olyan „kis” szépséghibákra, mint hogy azok a háború következ­tében elromlottak és nem is használhatók, nem sokat adtak. Jellemző, hogy az egyik lakás fürdőszobájában félretett és használhatatlan redőnyt is be­festették, csak éppen nem javí­tották meg. Fontos a látszat. A látszat úgy látszik nagy nép­szerűségre tett szert a KIK kö­rében és a rendő­­ökről kiter­jedt az ajtózárakra te. A ház lakóinak általános kérése hogy a bejárati ajtók zárait te javítsák meg — falra hányt borsó maradt. Barta elvtársnak erről az a véleménye: azok még két évet kibírnak. Csodálatos, rejtélyes, sőt érthetetlen „filozó­fia”. Talán két év múlva újra szükséges egyórai munka egy záron, azt 10 perc alatt javít­ják meg, így azután nem is csoda, hogy 10 percnél tovább nem is használható. A IV. emeleten az egyik la­kásban már maga Kun elvtárs, művezető is megsokalta a felü­letes, hanyag munkát. Amikor a festékből egyre több volt már a parketten, mint az ablakon, az egyik dolgozót megkérdezte, miért nem festik az ablakot a lakáson kívül? A válasz egy­szerű és világos volt: „igen, ké­rem, nem fizetik azt meg, hogy az ablakot levegyük, kivigyük, hordozgassuk”. Megváltozik 348 budapesti utca neve A Városi Tanács végrehajtó bizottsága 348 budapesti utca nevének megváltoztatását hatá­rozta el. Tanácsüléseken és ta­nácstagi beszámolókon sűrűn felvetették, hogy még mindig igen sok reakciós „nagyságról”, nagytőkésekről elnevezett utca van. Emellett — különösen a postának — sok Zavart, munka­többletet okozott a­ temérdek azonos nevű utca. Az új utcael­nevezésekkel egyidejűleg meg­rendelték az utcanévtáblákat, amelyek folyamatosan kerülnek fel a házak fallára. Az új utca­nevek akkor lépnek érvénybe, amikor az ideákon az új utca­­névtáblákat elhelyezik. Különösen az üzemi kerüle­tekben, a volt peremvárosokban lesz sok változás. 137 utcanév változik meg a XI. kerületben, Albertfalván és Kelenvölgyben. A A­V­. kerületben húsz utca és tér kap új nevet, a XVII. ke­rületben 25, a XVIII. kerület­ben 17, a XIX. kerületben 11, a XX. kerületben 16, a XXII-ben pedig húsz. A XXI. kerületben aránylag kevés az új elnevezés, mindössze hét, mert Csepelen már eddig is sok az új utca­név. Most a Somogyi Béla-utca neve Tanácsház-utcára, a Szent Imre-téré pedig Tanácsház-térre változik. Az új utcac­évtáblák a mun­kásmozgalom hőseinek, haladó hagyományaink legjobbjainak, kiváló tudósoknak a nevét örö­kítik meg. A XVIII. kerületben a Ráday Gedeon utca új nevét Steinmetz kapitányról, a hős szovjet parlamenterről kapja, akit a fasiszták meggyilkoltak. A XIII. kerületben a Gál Benő­­utca új neve Herzen­ utca, a Szent László­ utcát pedig Maut­ner Sándor mártírhalált halt kommunistáról nevezik el. A XV. kerületben a Bezsilla Nán­dor reakciós politikus nevét vi­selő utcát Mosolygó Antalról, a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapítótagjáról, a kis­pesti Bacsó Béla­ utcát Gosztonyi Lajosról, az illegális mozgalom­ban résztvett újságíróról ne­vezték el. Teleki Blankának, az 1848-as szabadságharc hősizskű asszo­nyának, a kiváló pedagógusnak neve ékesíti ezután a XIV. ke­rületben az eddigi Mária ki­rálynő útját, a Novibazár-tér pedig Rózsavölgyinek, a múlt­­század egyik kimagasló zenetör­téneti személyiségének a nevét viseli majd. A XV. kerületben, Rákospa­­lotán eltűnik majd a volt pe­remváros egykori polgármeste­rének, plébánosának, ipartestü­leti elnökének, főügyészének és adóügyi jegyzőjének neve az utcákról. A XVI. kerületben eddig három Somogyi Béla-út és utca, a XVII. kerületben há­rom Bacsó Béla-utca és három Somogyi Béla-utca volt eddig. Ugyanez volt a helyzet a XXII. kerületben. A névváltoztatások most ezt a lehetetlen állapotot is megszüntetik. „J minden ember a fedélzetre. Harmadik napja tom­bolt a vihar a Földközi­tenger északkeleti részén. A ,,Debrecen" magyar tengerjáró­­hajó, amely Beirut felé tartott, táncolva szántotta a hullámo­kat. Először féloldalt dőlt, a kö­vetkező pillanatban azonban már magasra dobta a háborgó tenger, miközben vad harsogás­sal zúdult le a fedélzetről­ a hatalmas víztömeg. A fedélze­ten nem tartózkodott senki, mert a hullámok olykor az egész hajón végigsöpörtek, s könnyen megeshetik, hogy aki ilyenkor ottartózkodik, azt lesodorja az ellenállhatatlan áradat. A hajó a többi közt deszkarakományt szállított, amely a fedélzet kö­zepén a gépház és a parancs­noki híd közt volt elhelyezve. Hosszú erdélyi fenyőből hasí­tott deszkák: Romániából vitték, az egyik Szuezi-csatorna menti városba. Bár vastag kötelek szorították le, mégis valahány­szor a hajó valamelyik oldalára dőlt, recsegett, ropogott az egész rakomány. A vihar harsogva tombolt. A hajó orrában lévő kabinokban azonban csend volt. Volt, aki az ágyon feküdt, volt, aki olvasott vagy aludt. Volt, aki csak sze­retett volna, mert nem mindig sikerült ilyen időben. Megeshe­tik, ha félo­ dalt dől a hajó, az illető legurul az ágyról. A kormányos matrózok ka­binjában Hideg Miklós elvtárs azzal próbálkozott, hogy leírjon néhány szót füzetébe. Legfelül már ott állt ugyan: „A bolsevi­kok harca a Hegy Októberi For­radalom időszakában” — to­vább azonban nem jutott, mert az asztal úgy mozgott, mintha rángatták volna. Más módszert választott, kezébe vette a köny­vet és úgy próbált tanulni. Ez sem sikerült, mert a hajó orrá­nak csapódó víz a kerek abla­kot sem kímélte, s ilyenkor el­sötétedett a kabin. A hajó pártbizalmija Váradi Gábor elvtárs és Léderer Győző a pártcsoport tag­ja a kabinba léptek. Szolgála­ton kívül voltak, s felkeresték a matrózokat, hogy elbeszélgesse­nek ve­ük.­­— Csúnya egy idő van — szólt Váradi elvtárs, miközben lerázta köpenyéről a vizet. — Ami azt illeti, én szíve­sebben üldögélnék szabadidőm­ben a Margitszigeten, egy po­hár sör mellett — válaszolt Hideg elvtárs. — Az ember huszonnégy órá­ból húszat biztosan azzal tölt el, hogy panaszkodik: üllva, ül­ve, még fekve is — toldotta meg a szót az egyik matróz. Mindnyájan nevettek és meg­indult a beszélgetés az otthon­ról, a munkáról, a viharról, a hajó életéről. Még a legutóbbi szakmai előadás is szóba került, amit a pártcsoport kezdeménye­zett és ahol többen megkérdez­ték: mi köze egy fedélzeti mat­róznak a gépházhoz vagy a gépházban dolgozónak a navi­gációs műszerekhez? — Egyszer már beszéltünk arról, hogy mindenkinek érdeke, ha politikailag és szakmailag képzi magát — mondta a párt­bizalmi. — De gondoljuk csak végig. Befut a hajó valamelyik kikötőbe. Megkérdik tőletek a külföldi tengerészek, milyen gé­pek vannak a „Debrecenen”. Mit válaszoltok? — Az egyik matróz felé fordult és úgy foly­tatta­.— Talán majd azt mon­dod, hogy te fedélzeti matróz vagy, nem értesz a hajógépek­hez? Vagy megkérdi valaki: ho­gyan hajóztok a tengeren? Azt felelitek: én nem értek a navi­gációhoz, mert a gépházban dolgozom... — Hát az bizony szégyen len­ne, ha nem tudnánk felelni — szólt közbe Szekeres elvtárs, az egyik fiatal matróz. — Ta­nulni kell. Épp a minap beszél­gettünk arról, hogy jó lenne például legközelebb kirándulást tenni Isztambulba. Szeretnénk ehhez a pártcsoport segítségét kérni. — Kirándulást? Mi van ott érdekes? Láthatod Isztambult eleget, ha a kikötőben va­gyunk ... — kiáltott át valaki a túlsó kabinból. Erre már többen közbeszól­tak. Léderer elvtárs hangja volt a legerősebb: „Hol van az elő­írva, hogy a matrózkocsmát tekintsük egyedül a száraz­földnek? Van Isztambulban elég sok látnivaló. Ott a kék mecset, az Aya Sofya, ez egy nagy templom, több mint ezeréves. Vagy ott van a régé­szeti múzeum” — sorolta. — Megbeszéljük a parancs­nok elvtárssal — válaszolt a pártbizalmi, azonban nem tud­ta tovább folytatni, mert Szeke­res közbeszólt. — Figyeljetek csak...! Mindenki elhallgatott. Zuha­násszerű zaj hallatszott, amely azonban rövidesen elhalt. — Semmi... A víz hangja ez, ahogy a fedélzetre zuhan — jegyezte meg a DISZ-brigád egyik tagja. Tovább füleltek. A furcsa zaj megismétlődött. — Ez egészen más. Megyek és megnézem — szólt Léderer elv­társ, s kiment. A többiek fe­szülten figyeltek. Mind jobban erősödött a zaj, s nemsokára kivágódott az ajtó: — A deszkarakomány... Meglazultak a tartókötelek . . . Könnyen a tengerbe sodorja a víz — hallatszott a kiáltás. Összenéztek. — Elvtársak, meg kell erősí­teni a köteleket. Nem szabad, hogy elvesszen a rakomány — hallatszott a pártbizalmi hangja, s már indult is előre. Egymás után siettek a párt­bizalmi után. Elől Bujdosó, az­tán Szekeres. A feljáratnál meg­torpantak. Félelmetes látványt nyújtott a „Debrecen” fedélze­te... A hajó hol egyik, hol má­sik oldalára dőlt, a hatalmas deszkarakomány pedig egyik ol­dalról a másikra csúszkált. Köz­ben a parancsnok is kiadta az utasítást: „ minden ember a fe­délzetre".­ — Mind a két oldalon meg kell húzni a köteleket, különben egy erős dőlésnél elszakad — próbálta túlharsogni a vihar zaját Váradi elvtárs. — Mi — és a mellette állókra mutatott — a jobboldalt hozzuk rendbe. A többiek pedig a baloldal felé próbáljanak közeledni ... — s ezzel elindult. Néhány lépést tett csupán, amikor ismét átcsapott a víz a fejük felett s többen el­vágódtak. /S vihar­­ tűnt — most még jobban erősödött. Zuhogott az eső, fújt a szél, a hullámok, mint valami játékszert dobálták a hajót. A túlsó oldalon Hege­dűs Hubert, az első tiszt és a fe­délzetmester irányította a mun­kát. — Amikor a hajó féloldalt dől, úgy, hogy ez a jele lesz fe­lül, végigszaladok a korlát mel­lett. Ha tudtok, gyertek utánam! — kiáltotta Léderer. A többiek bólintottak, s mikor megfelelő helyzet alakult, nekiiramodtak. Túljutottak, még mielőtt a hajó ismét visszadőlt. Akkor azonban ismét végigsepert rajtuk a víz. Bujdosót az mentette meg, hogy teljes ere­jével megkapaszkodott a deszkarakomány köteleibe. Megfeszített erővel folyt a ve­szélyes munka. Minden ember a rakományért harcolt, tisztek, legénység egyaránt. Még Szal­más elvtárs, a hajószakács is otthagyta a konyhát. Olykor valóságos akrobatamutatványt kellett végezniök, hogy az im­bolygó hajón talpon maradja­nak. Össze kellett rakni a széthullott deszkákat. Amikor már úgy látszott, hogy sikerül, ismét megdőlt a hajó, s kezd­hették újból az egészet. Lassan­­lassan azonban mégis sikerült úrrá lenni a természet erői fe­lett. Hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon feszült meg­ egy kötél, s nemsokára az egészet megerősítették. A rakomány biz­tonságban volt. Ruhájukból csa­varni lehetett a vizet. Másfél óra telt el, mióta elhagyták a kabint. Az első pillanatban nem is jutottak szóhoz, csak egymás arcát nézték. Aztán valaki csen­desen megszólalt. — Azt hit­tem, a vízbe veszünk, rakom­á­­nyostól. — Annyi­ biztos, hogy meg­tréfált bennünket az idő — vá­laszolt Szekeres János, de Buj­dosó a szavába vágott. — Megmentettük a ra­kományt, — az a fontos, hogy nem esett folt a magyar hajó­sok becsületén — elgondolko­dott, majd megszólott: — Foly­tassuk a beszélgetést, ahol ab­bahagytuk. Mondjátok, fiatalok, hogy is gondoljátok azt a ki­rándulást Isztambulba? Hadd írom meg haza, hogy merre jár­tam és mit láttam... így mondták el a tengerjáró­hajó matrózai egy éjszaka tör­ténetét. Asbóth László Nagy sikerrel zárult a játékpályázat A könnyűipari minisztérium játékpályázatára több mint két­ezer modell és ötlet érkezett. Ezek között több mint százféle technikai és, mechanikai szer­kezetű játék van, mint például elektromo­s lakhajtású, több­irányban mozgó harckocsi, tro­libusz, motorcsónak, vonat, emelődaru, zseblámpaelemmel hajtott, gombnyomásra működő motorcsónak, óraműves és elek­tromos meghajtású körhinta... Található a modellek közötti tárgyakat eltüntető bűvészdoboz,­ zenélőmalom, sokféle fa- és 7, textiljáték, sok társasjáték. Ne­héz dolga lesz a bírálóbizott­ságnak, hogy kinek ítélje az öt darab kétezer forintos első, a tíz darab ezer forintos második és a húsz ötszázforintos har­madik díjat. A nem díjazott, de gyártásra került modellek ter­vezői azonban ugyancsak meg­kapják a tervezői díjakat. (Tu­dósítónktól.) BUDMSÍ A MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSEGB ÉS A fOVAROSI TB­ACS IIJPJE Taggyűlések előtt Ti e­zen a napon is, csakúgy, mint máskor, figyelmesen *­­ álltak a Kispesti Textil­gyárban gépeik mellett a szövőnők, gyorsan sodródott a fonal az orsókon és minden percben sok-sok centivel nőtt a női ruhaanyag. Minden úgy történt, mint máskor — és mégsem ugyanúgy! A kommu­nisták kissé jobban „kihúzták” magukat és a megszokottnál is gondosabban végezték munkájukat. A gépek mellett, az irodákban, raktárakban dolgozó kommunisták gondolatban ott voltak az üzem kultúrtermében, ahol nagy dolgokról, a dolgozók gondtalan, boldog életéről beszéltek a választ­mány tagjai, az üzem legjobb pártmunkásai, arról, mit kell tenniük a pártmunka megjavítására, a kormány Programm megvalósítására, egyszóval a gondtalanabb, boldogabb életért. Vagy nem erről beszélt-e az ülésen Kovács Miklós elvtárs, elmondván, hogy a szövődő egynapi tervlemaradása 130— 140 ezer méter ruhaanyaggal károsítja meg a népet. Csak­nem harmincötezer asszonytól és leánytól veszi el a ruhát, akár csak az egynapos lemaradás is! Hogyne tennének meg minden tőlük telhetőt a tervteljesítésért! Nagy felelősség van a vállukon, ezt jól tudják. De mit tehetnek, amikor hiába mondják el nehézségeiket, sehol sem veszik tudomásul? Milyen sokszor küzdöttek anyaghiánnyal vagy rossz minő­ségű anyaggal! Mennyit tépelődtek, izgultak — de hiába volt meg a jóakarat, azzal még nem volt biztosítva a hiányzó vagy jobb minőségű anyag. Milyen jó lett volna, ha a termelőmunka közben föl­bukkanó sok kis és nagy problémát elmondhatták volna a dolgozók a pártbizottság tagjainak, munkatársainak. De­ azok legtöbbször csak a párttitkárral beszéltek, s az üzemen végig­szaladtak, nem beszélgettek a dolgozókkal. Nem érdekelte őket a műszaki értelmiség sem, nem is tudták, milyen pro­blémák foglalkoztatják őket. Pedig nagymértékben tőlük függ, hogy több vagy kevesebb ruhaanyag jut-e a dolgozó nőknek s hogy az exportra szánt áruk elkészülnek-e időben, jó minőségben. Amúgy is sok baj van a minőséggel a har­madik negyedévben s még csak lassú a javulás. De amíg a műszaki értelmiség úgy érzi, hogy csak akkor vesznek róla tudomást, ha valami nagyon sürgős problémát kell meg­oldani, addig nem is várható komoly javulás a minőség vonalán sem. A kommunisták a választmányi ülésen megfogadták — és már maga a választmányi ülés lefolyása komoly tények­kel is alátámasztotta ezt — hogy nem mennek el egyetlen hiba mellett sem szó nélkül. Mindezt azért teszik, mert tud­ják: csak akkor teremtheti meg népünk a maga számára a szebb és boldogabb életet, ha szakítunk a régi vezetési mód­szerekkel, ha közelebb kerül a párt a dolgozó tömegekhez. S a kispesti textilgyári hibák kijavítása is része az országos­méretű hibák fölszámolásának. A választmányi üléssel nem ér véget a kommunisták tanácskozása. Folytatódik a jövő heti taggyűléseken, mert a pártbizottságban elkövetett hibák az alapszervezetekben hat­­ványozottabb formában jelentkeztek. Sok felszólaló beszélt arról, hogy a pártbizottság munkatársai végigszaladtak az üzemeken, nem figyeltek a dolgozók véleményére. S mert a példa ragadós, az alapszervezetekben kényszeredetten hall­gatták meg a dolgozókat, alig tettek valamit panaszaik or­voslására. A taggyűléseken alkalom nyílik arra, hogy minden kom­munista elmondja, miben lát hibát, mit tartana jónak és he­lyesnek, amivel megszilárdulna a pártdemokrácia, megjavulna a kapcsolat a dolgozókkal, melyek a közvetlen feladatai a dolgozóknak a kormányprogramos végrehajtásában. S ha ez így lesz, sokszázan gondolkodnak majd a Kistext-gyárban is a jobb munkáról és ennek hatása benne lesz a több, a jobb és az olcsóbb ruhaanyagban és abban, hogy nemcsak nálunk, de külföldön is dicsérettel emlékeznek majd meg a kistext­­gyári dolgozók munkájáról. A dolgozók problémái a Szakszervezeti Aktívák Házának előadástervében A Szakszervezeti Aktívák Há­zában szeptember 9-én indul meg az új oktatási év előadás- és ankétsorozata. Szeptemberben a szakszervezeti ismeretterjesztő munka új feladatairól, az üzemi egészségügyi tervről, a SZOT új oktatási határozatáról, a termelési értekezletekről, mun­kavédelmi kérdésekről és a Mun­ka Törvénykönyvéről tartanak központi előadásokat és aukció­kat. A hónap második felében két üzemi ankétot is rendeznek. A Rákosi Mátyás Művek Szer­számgépgyárának a Koleszov­­féle szélesvágás elterjesztésének problémáit tűzik napirendre, a RIAVMG-ban pedig azt vitatják meg, mi a társadalombiztosítási megbízott szerepe a dolgozók­ról való gondoskodásban. (MTI) «MIBBIMIMiaiMIMIMIMIBlalMlMIMIMIMtMIMIMIMlaiMIMIMiaiBIBIMIMlMIMIMiaiaiBiaiaMNiaiMIMIMIMIMIMlHIMlMMIMIHIMIMIHIMIBIMIMIMIMIMIMIMIMI

Next