Esti Budapest, 1953. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1953-09-05 / 208. szám
EGY HÁZ TATAROZÁSÁNAK TÖRTÉNETE Hogyan lesz a lakók öröméből k üröm A Harminckettesek tere 4. számú ház lakóinak életében nagy nap volt a lakógyűlés. Ekkor jelentették be, hogy a kormányprogramm értelmében mintegy 200 ezer forintos költséggel augusztus elsején megkezdik a ház tatarozását. Volt is nagy öröm. No de azután az örömbe egy kis üröm is vegyült... A lélektelen és gondatlan munkára a legjellemzőbb a ház hátsó mellékhelyiségeivel kapcsolatos ] javítási munka. Ezt azután valójában rendbehozták. Szépen mázolt falak, ajtók, kívülről minden azt mutatja: a legkifogás- talanabb minőségű munka. Itt sem számított az olyan csekélyesség, amelyet a lakók felvetettek: a vízvezetékcsöveket is javítsák meg, mert a falban csőrepedés van. Csőrepedés ide, csőrepedés oda — a csöveket nem javítot- ták meg. A víz azonban meg-! makacsolta magát és 10 nap múlva, amikor a munka elké ’szült, a II. emelettől kezdve, négy helyen áttörte a falat. Most azután a IV. emelettől! egészen a pincéig fel kell bontani a falat, meg kell csinálnia! csőrepedést és utána újra hozzá.! kezdhetnek ahhoz a munkához, amit már egyszer elvégeztek, akarja tataroztatni a házat a KIK? Előfordul olyan esetre, hogy egyik-másik lakónak hosszas könyörgés után megjavítják az ajtó zárát. Igaz, abban sincs sok köszönet. Miért? Hiába Eddig a Harminckettesek tere 4. számú ház tatarozásának története. Példa arra, ahol a lakosság észrevételeit, javaslatait, kéréseit figyelmen kívül hagyják, ahol a kormányprogramra intéz- l kedéseit bürokratikus módszerekkel megpróbálják eltorzítani, ott az örömből — üröm lesz, a 200X100 forintból — milliónyi bosszúság. $ Muha—Nyári Augusztus elsején megkezdődött ■ „felvonulás": a 44/1 Építőiparig Tröszttől jöttek a kőművesek, a 44/4-től a mázosok, a festők, a 44/5-től pedig az asztalosok, lakatosok. Valósággal kis hadsereg. A ház körül egy-kettőre pallók, létrák magaslottak. A ház lakói örömteli meglepetéssel nézték, hogy rövid idő alatt hogyan fiatalodik meg kívülről a ház, szép új köntöst, új arculatot kap. Hogyne lett volna nagy az öröm, mikor eltüntették a háború külső nyomait a házról és amiben pedig hinni sem mertek, egy új ház áll előttük. Az augusztus 27-i lapszámunk első oldalán a mellékelt képpel illusztrálva adtunk hírt arról, hogy külseje után ítélve , mennyire megszépül a tatarozás következtében a ház. Az élet ment tovább. A nagy javítások mellett közben sor került a lakásokkal kapcsolatos „kisebb” javításokra is. Azaz hogy ... csak került volna. Hiába mondották el a lakók, hogy ne csak kívülről, hanem belülről is hozzák rendbe az ajtókat, hogy a lakásokban omlik®fal, Barta Kli-ellenőr hajthatatlan maradt. Az volt a véleménye: csak a kőművesmunka tartozik a tatarozáshoz, az ilyen „apró” ügyek a lakók gondjai. Kár, hogy a 200 ezer forintos költségbe „nem fér bele”, mondjuk, egy kis pepitatáblájú füzet is, amelyet panaszkönyvnek lehetett volna használni, mert ugyancsak hamar teleírták volna a lakók. A ház redőnyeit például igen szépen befestették, csak olyan „kis” szépséghibákra, mint hogy azok a háború következtében elromlottak és nem is használhatók, nem sokat adtak. Jellemző, hogy az egyik lakás fürdőszobájában félretett és használhatatlan redőnyt is befestették, csak éppen nem javították meg. Fontos a látszat. A látszat úgy látszik nagy népszerűségre tett szert a KIK körében és a rendőökről kiterjedt az ajtózárakra te. A ház lakóinak általános kérése hogy a bejárati ajtók zárait te javítsák meg — falra hányt borsó maradt. Barta elvtársnak erről az a véleménye: azok még két évet kibírnak. Csodálatos, rejtélyes, sőt érthetetlen „filozófia”. Talán két év múlva újra szükséges egyórai munka egy záron, azt 10 perc alatt javítják meg, így azután nem is csoda, hogy 10 percnél tovább nem is használható. A IV. emeleten az egyik lakásban már maga Kun elvtárs, művezető is megsokalta a felületes, hanyag munkát. Amikor a festékből egyre több volt már a parketten, mint az ablakon, az egyik dolgozót megkérdezte, miért nem festik az ablakot a lakáson kívül? A válasz egyszerű és világos volt: „igen, kérem, nem fizetik azt meg, hogy az ablakot levegyük, kivigyük, hordozgassuk”. Megváltozik 348 budapesti utca neve A Városi Tanács végrehajtó bizottsága 348 budapesti utca nevének megváltoztatását határozta el. Tanácsüléseken és tanácstagi beszámolókon sűrűn felvetették, hogy még mindig igen sok reakciós „nagyságról”, nagytőkésekről elnevezett utca van. Emellett — különösen a postának — sok Zavart, munkatöbbletet okozott a temérdek azonos nevű utca. Az új utcaelnevezésekkel egyidejűleg megrendelték az utcanévtáblákat, amelyek folyamatosan kerülnek fel a házak fallára. Az új utcanevek akkor lépnek érvénybe, amikor az ideákon az új utcanévtáblákat elhelyezik. Különösen az üzemi kerületekben, a volt peremvárosokban lesz sok változás. 137 utcanév változik meg a XI. kerületben, Albertfalván és Kelenvölgyben. A AV. kerületben húsz utca és tér kap új nevet, a XVII. kerületben 25, a XVIII. kerületben 17, a XIX. kerületben 11, a XX. kerületben 16, a XXII-ben pedig húsz. A XXI. kerületben aránylag kevés az új elnevezés, mindössze hét, mert Csepelen már eddig is sok az új utcanév. Most a Somogyi Béla-utca neve Tanácsház-utcára, a Szent Imre-téré pedig Tanácsház-térre változik. Az új utcacévtáblák a munkásmozgalom hőseinek, haladó hagyományaink legjobbjainak, kiváló tudósoknak a nevét örökítik meg. A XVIII. kerületben a Ráday Gedeon utca új nevét Steinmetz kapitányról, a hős szovjet parlamenterről kapja, akit a fasiszták meggyilkoltak. A XIII. kerületben a Gál Benőutca új neve Herzen utca, a Szent László utcát pedig Mautner Sándor mártírhalált halt kommunistáról nevezik el. A XV. kerületben a Bezsilla Nándor reakciós politikus nevét viselő utcát Mosolygó Antalról, a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapítótagjáról, a kispesti Bacsó Béla utcát Gosztonyi Lajosról, az illegális mozgalomban résztvett újságíróról nevezték el. Teleki Blankának, az 1848-as szabadságharc hősizskű asszonyának, a kiváló pedagógusnak neve ékesíti ezután a XIV. kerületben az eddigi Mária királynő útját, a Novibazár-tér pedig Rózsavölgyinek, a múltszázad egyik kimagasló zenetörténeti személyiségének a nevét viseli majd. A XV. kerületben, Rákospalotán eltűnik majd a volt peremváros egykori polgármesterének, plébánosának, ipartestületi elnökének, főügyészének és adóügyi jegyzőjének neve az utcákról. A XVI. kerületben eddig három Somogyi Béla-út és utca, a XVII. kerületben három Bacsó Béla-utca és három Somogyi Béla-utca volt eddig. Ugyanez volt a helyzet a XXII. kerületben. A névváltoztatások most ezt a lehetetlen állapotot is megszüntetik. „J minden ember a fedélzetre. Harmadik napja tombolt a vihar a Földközitenger északkeleti részén. A ,,Debrecen" magyar tengerjáróhajó, amely Beirut felé tartott, táncolva szántotta a hullámokat. Először féloldalt dőlt, a következő pillanatban azonban már magasra dobta a háborgó tenger, miközben vad harsogással zúdult le a fedélzetről a hatalmas víztömeg. A fedélzeten nem tartózkodott senki, mert a hullámok olykor az egész hajón végigsöpörtek, s könnyen megeshetik, hogy aki ilyenkor ottartózkodik, azt lesodorja az ellenállhatatlan áradat. A hajó a többi közt deszkarakományt szállított, amely a fedélzet közepén a gépház és a parancsnoki híd közt volt elhelyezve. Hosszú erdélyi fenyőből hasított deszkák: Romániából vitték, az egyik Szuezi-csatorna menti városba. Bár vastag kötelek szorították le, mégis valahányszor a hajó valamelyik oldalára dőlt, recsegett, ropogott az egész rakomány. A vihar harsogva tombolt. A hajó orrában lévő kabinokban azonban csend volt. Volt, aki az ágyon feküdt, volt, aki olvasott vagy aludt. Volt, aki csak szeretett volna, mert nem mindig sikerült ilyen időben. Megeshetik, ha félo dalt dől a hajó, az illető legurul az ágyról. A kormányos matrózok kabinjában Hideg Miklós elvtárs azzal próbálkozott, hogy leírjon néhány szót füzetébe. Legfelül már ott állt ugyan: „A bolsevikok harca a Hegy Októberi Forradalom időszakában” — tovább azonban nem jutott, mert az asztal úgy mozgott, mintha rángatták volna. Más módszert választott, kezébe vette a könyvet és úgy próbált tanulni. Ez sem sikerült, mert a hajó orrának csapódó víz a kerek ablakot sem kímélte, s ilyenkor elsötétedett a kabin. A hajó pártbizalmija Váradi Gábor elvtárs és Léderer Győző a pártcsoport tagja a kabinba léptek. Szolgálaton kívül voltak, s felkeresték a matrózokat, hogy elbeszélgessenek veük.— Csúnya egy idő van — szólt Váradi elvtárs, miközben lerázta köpenyéről a vizet. — Ami azt illeti, én szívesebben üldögélnék szabadidőmben a Margitszigeten, egy pohár sör mellett — válaszolt Hideg elvtárs. — Az ember huszonnégy órából húszat biztosan azzal tölt el, hogy panaszkodik: üllva, ülve, még fekve is — toldotta meg a szót az egyik matróz. Mindnyájan nevettek és megindult a beszélgetés az otthonról, a munkáról, a viharról, a hajó életéről. Még a legutóbbi szakmai előadás is szóba került, amit a pártcsoport kezdeményezett és ahol többen megkérdezték: mi köze egy fedélzeti matróznak a gépházhoz vagy a gépházban dolgozónak a navigációs műszerekhez? — Egyszer már beszéltünk arról, hogy mindenkinek érdeke, ha politikailag és szakmailag képzi magát — mondta a pártbizalmi. — De gondoljuk csak végig. Befut a hajó valamelyik kikötőbe. Megkérdik tőletek a külföldi tengerészek, milyen gépek vannak a „Debrecenen”. Mit válaszoltok? — Az egyik matróz felé fordult és úgy folytatta.— Talán majd azt mondod, hogy te fedélzeti matróz vagy, nem értesz a hajógépekhez? Vagy megkérdi valaki: hogyan hajóztok a tengeren? Azt felelitek: én nem értek a navigációhoz, mert a gépházban dolgozom... — Hát az bizony szégyen lenne, ha nem tudnánk felelni — szólt közbe Szekeres elvtárs, az egyik fiatal matróz. — Tanulni kell. Épp a minap beszélgettünk arról, hogy jó lenne például legközelebb kirándulást tenni Isztambulba. Szeretnénk ehhez a pártcsoport segítségét kérni. — Kirándulást? Mi van ott érdekes? Láthatod Isztambult eleget, ha a kikötőben vagyunk ... — kiáltott át valaki a túlsó kabinból. Erre már többen közbeszóltak. Léderer elvtárs hangja volt a legerősebb: „Hol van az előírva, hogy a matrózkocsmát tekintsük egyedül a szárazföldnek? Van Isztambulban elég sok látnivaló. Ott a kék mecset, az Aya Sofya, ez egy nagy templom, több mint ezeréves. Vagy ott van a régészeti múzeum” — sorolta. — Megbeszéljük a parancsnok elvtárssal — válaszolt a pártbizalmi, azonban nem tudta tovább folytatni, mert Szekeres közbeszólt. — Figyeljetek csak...! Mindenki elhallgatott. Zuhanásszerű zaj hallatszott, amely azonban rövidesen elhalt. — Semmi... A víz hangja ez, ahogy a fedélzetre zuhan — jegyezte meg a DISZ-brigád egyik tagja. Tovább füleltek. A furcsa zaj megismétlődött. — Ez egészen más. Megyek és megnézem — szólt Léderer elvtárs, s kiment. A többiek feszülten figyeltek. Mind jobban erősödött a zaj, s nemsokára kivágódott az ajtó: — A deszkarakomány... Meglazultak a tartókötelek . . . Könnyen a tengerbe sodorja a víz — hallatszott a kiáltás. Összenéztek. — Elvtársak, meg kell erősíteni a köteleket. Nem szabad, hogy elvesszen a rakomány — hallatszott a pártbizalmi hangja, s már indult is előre. Egymás után siettek a pártbizalmi után. Elől Bujdosó, aztán Szekeres. A feljáratnál megtorpantak. Félelmetes látványt nyújtott a „Debrecen” fedélzete... A hajó hol egyik, hol másik oldalára dőlt, a hatalmas deszkarakomány pedig egyik oldalról a másikra csúszkált. Közben a parancsnok is kiadta az utasítást: „ minden ember a fedélzetre". — Mind a két oldalon meg kell húzni a köteleket, különben egy erős dőlésnél elszakad — próbálta túlharsogni a vihar zaját Váradi elvtárs. — Mi — és a mellette állókra mutatott — a jobboldalt hozzuk rendbe. A többiek pedig a baloldal felé próbáljanak közeledni ... — s ezzel elindult. Néhány lépést tett csupán, amikor ismét átcsapott a víz a fejük felett s többen elvágódtak. /S vihar tűnt — most még jobban erősödött. Zuhogott az eső, fújt a szél, a hullámok, mint valami játékszert dobálták a hajót. A túlsó oldalon Hegedűs Hubert, az első tiszt és a fedélzetmester irányította a munkát. — Amikor a hajó féloldalt dől, úgy, hogy ez a jele lesz felül, végigszaladok a korlát mellett. Ha tudtok, gyertek utánam! — kiáltotta Léderer. A többiek bólintottak, s mikor megfelelő helyzet alakult, nekiiramodtak. Túljutottak, még mielőtt a hajó ismét visszadőlt. Akkor azonban ismét végigsepert rajtuk a víz. Bujdosót az mentette meg, hogy teljes erejével megkapaszkodott a deszkarakomány köteleibe. Megfeszített erővel folyt a veszélyes munka. Minden ember a rakományért harcolt, tisztek, legénység egyaránt. Még Szalmás elvtárs, a hajószakács is otthagyta a konyhát. Olykor valóságos akrobatamutatványt kellett végezniök, hogy az imbolygó hajón talpon maradjanak. Össze kellett rakni a széthullott deszkákat. Amikor már úgy látszott, hogy sikerül, ismét megdőlt a hajó, s kezdhették újból az egészet. Lassanlassan azonban mégis sikerült úrrá lenni a természet erői felett. Hol az egyik oldalon, hol a másik oldalon feszült meg egy kötél, s nemsokára az egészet megerősítették. A rakomány biztonságban volt. Ruhájukból csavarni lehetett a vizet. Másfél óra telt el, mióta elhagyták a kabint. Az első pillanatban nem is jutottak szóhoz, csak egymás arcát nézték. Aztán valaki csendesen megszólalt. — Azt hittem, a vízbe veszünk, rakományostól. — Annyi biztos, hogy megtréfált bennünket az idő — válaszolt Szekeres János, de Bujdosó a szavába vágott. — Megmentettük a rakományt, — az a fontos, hogy nem esett folt a magyar hajósok becsületén — elgondolkodott, majd megszólott: — Folytassuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Mondjátok, fiatalok, hogy is gondoljátok azt a kirándulást Isztambulba? Hadd írom meg haza, hogy merre jártam és mit láttam... így mondták el a tengerjáróhajó matrózai egy éjszaka történetét. Asbóth László Nagy sikerrel zárult a játékpályázat A könnyűipari minisztérium játékpályázatára több mint kétezer modell és ötlet érkezett. Ezek között több mint százféle technikai és, mechanikai szerkezetű játék van, mint például elektromos lakhajtású, többirányban mozgó harckocsi, trolibusz, motorcsónak, vonat, emelődaru, zseblámpaelemmel hajtott, gombnyomásra működő motorcsónak, óraműves és elektromos meghajtású körhinta... Található a modellek közötti tárgyakat eltüntető bűvészdoboz, zenélőmalom, sokféle fa- és 7, textiljáték, sok társasjáték. Nehéz dolga lesz a bírálóbizottságnak, hogy kinek ítélje az öt darab kétezer forintos első, a tíz darab ezer forintos második és a húsz ötszázforintos harmadik díjat. A nem díjazott, de gyártásra került modellek tervezői azonban ugyancsak megkapják a tervezői díjakat. (Tudósítónktól.) BUDMSÍ A MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSEGB ÉS A fOVAROSI TBACS IIJPJE Taggyűlések előtt Ti ezen a napon is, csakúgy, mint máskor, figyelmesen * álltak a Kispesti Textilgyárban gépeik mellett a szövőnők, gyorsan sodródott a fonal az orsókon és minden percben sok-sok centivel nőtt a női ruhaanyag. Minden úgy történt, mint máskor — és mégsem ugyanúgy! A kommunisták kissé jobban „kihúzták” magukat és a megszokottnál is gondosabban végezték munkájukat. A gépek mellett, az irodákban, raktárakban dolgozó kommunisták gondolatban ott voltak az üzem kultúrtermében, ahol nagy dolgokról, a dolgozók gondtalan, boldog életéről beszéltek a választmány tagjai, az üzem legjobb pártmunkásai, arról, mit kell tenniük a pártmunka megjavítására, a kormány Programm megvalósítására, egyszóval a gondtalanabb, boldogabb életért. Vagy nem erről beszélt-e az ülésen Kovács Miklós elvtárs, elmondván, hogy a szövődő egynapi tervlemaradása 130— 140 ezer méter ruhaanyaggal károsítja meg a népet. Csaknem harmincötezer asszonytól és leánytól veszi el a ruhát, akár csak az egynapos lemaradás is! Hogyne tennének meg minden tőlük telhetőt a tervteljesítésért! Nagy felelősség van a vállukon, ezt jól tudják. De mit tehetnek, amikor hiába mondják el nehézségeiket, sehol sem veszik tudomásul? Milyen sokszor küzdöttek anyaghiánnyal vagy rossz minőségű anyaggal! Mennyit tépelődtek, izgultak — de hiába volt meg a jóakarat, azzal még nem volt biztosítva a hiányzó vagy jobb minőségű anyag. Milyen jó lett volna, ha a termelőmunka közben fölbukkanó sok kis és nagy problémát elmondhatták volna a dolgozók a pártbizottság tagjainak, munkatársainak. De azok legtöbbször csak a párttitkárral beszéltek, s az üzemen végigszaladtak, nem beszélgettek a dolgozókkal. Nem érdekelte őket a műszaki értelmiség sem, nem is tudták, milyen problémák foglalkoztatják őket. Pedig nagymértékben tőlük függ, hogy több vagy kevesebb ruhaanyag jut-e a dolgozó nőknek s hogy az exportra szánt áruk elkészülnek-e időben, jó minőségben. Amúgy is sok baj van a minőséggel a harmadik negyedévben s még csak lassú a javulás. De amíg a műszaki értelmiség úgy érzi, hogy csak akkor vesznek róla tudomást, ha valami nagyon sürgős problémát kell megoldani, addig nem is várható komoly javulás a minőség vonalán sem. A kommunisták a választmányi ülésen megfogadták — és már maga a választmányi ülés lefolyása komoly tényekkel is alátámasztotta ezt — hogy nem mennek el egyetlen hiba mellett sem szó nélkül. Mindezt azért teszik, mert tudják: csak akkor teremtheti meg népünk a maga számára a szebb és boldogabb életet, ha szakítunk a régi vezetési módszerekkel, ha közelebb kerül a párt a dolgozó tömegekhez. S a kispesti textilgyári hibák kijavítása is része az országosméretű hibák fölszámolásának. A választmányi üléssel nem ér véget a kommunisták tanácskozása. Folytatódik a jövő heti taggyűléseken, mert a pártbizottságban elkövetett hibák az alapszervezetekben hatványozottabb formában jelentkeztek. Sok felszólaló beszélt arról, hogy a pártbizottság munkatársai végigszaladtak az üzemeken, nem figyeltek a dolgozók véleményére. S mert a példa ragadós, az alapszervezetekben kényszeredetten hallgatták meg a dolgozókat, alig tettek valamit panaszaik orvoslására. A taggyűléseken alkalom nyílik arra, hogy minden kommunista elmondja, miben lát hibát, mit tartana jónak és helyesnek, amivel megszilárdulna a pártdemokrácia, megjavulna a kapcsolat a dolgozókkal, melyek a közvetlen feladatai a dolgozóknak a kormányprogramos végrehajtásában. S ha ez így lesz, sokszázan gondolkodnak majd a Kistext-gyárban is a jobb munkáról és ennek hatása benne lesz a több, a jobb és az olcsóbb ruhaanyagban és abban, hogy nemcsak nálunk, de külföldön is dicsérettel emlékeznek majd meg a kistextgyári dolgozók munkájáról. A dolgozók problémái a Szakszervezeti Aktívák Házának előadástervében A Szakszervezeti Aktívák Házában szeptember 9-én indul meg az új oktatási év előadás- és ankétsorozata. Szeptemberben a szakszervezeti ismeretterjesztő munka új feladatairól, az üzemi egészségügyi tervről, a SZOT új oktatási határozatáról, a termelési értekezletekről, munkavédelmi kérdésekről és a Munka Törvénykönyvéről tartanak központi előadásokat és aukciókat. A hónap második felében két üzemi ankétot is rendeznek. A Rákosi Mátyás Művek Szerszámgépgyárának a Koleszovféle szélesvágás elterjesztésének problémáit tűzik napirendre, a RIAVMG-ban pedig azt vitatják meg, mi a társadalombiztosítási megbízott szerepe a dolgozókról való gondoskodásban. (MTI) «MIBBIMIMiaiMIMIMIMIBlalMlMIMIMIMtMIMIMIMlaiMIMIMiaiBIBIMIMlMIMIMiaiaiBiaiaMNiaiMIMIMIMIMIMlHIMlMMIMIHIMIMIHIMIBIMIMIMIMIMIMIMIMI