Esti Budapest, 1953. december (2. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-28 / 303. szám
2 Aggodalom a francia hadvezetőségben a Patet-Laoi néphadsereg offenzívájának sikerei miatt Párizs, december 28. Újabb hírek érkeznek a Patet-laoi felszabadító néphadsereg nagyszabású győzelmeiről. Az angol rádió hírszolgálata szerint a néphadsereg parancsnoksága közleményt tett közzé, amely hangoztatja, hogy legutóbbi előrenyomulásuk során a felszabadító hadsereg elégségei nagy területeket szabadítottak fel és több mint 2000 francia és északafrikai katonát tettek harcképtelenné vagy ejtettek foglyul. Angol hírforrások a Thakhek városát felszabadító csapatok létszámát 20.000 főre becsülik. A francia gyarmatosítók csapatai a Thakhektől mintegy 80 kilométerre délre fekvő egyik határváros szomszédságában építették ki védelmüket. A francia hadvezetőség rendkívül nyugtalan, mert ennek a védelmi vonalnak áttörése esetén a felszabadító hadsereg végigvonulhat a Mekong-völgye mentén Kambodzsa felé. Párizsi politikai és katonai körök elismerik, hogy az offenzíva „meglepetésszerűen érte" a francia parancsnokságot. Különösen aggasztja a francia kormányköröket, hogy ezzel a támadással a Patet-laoi felszabadító hadsereg kettévágta Indokinát és számítani lehet további előretörésére. ISTANBUL, december 28. Tegnap jelentettük, hogy Bajar, Törökország köztársasági elnöke Pakisztánba készül. Az istambuli sajtó nagy terjedelemben foglalkozik ezzel az utazással. (Az Istanbulból érkező sajtójelentések Bajar pakisztáni utazásáról, azt bizonyítják, hogy a középkeleti katonai tömb létrehozása céljából folytatott tárgyalások új szakaszáról van szó. E tárgyalások a pakisztáni hadseregfőparancsnok és Ghulam Mohammed pakisztáni főkormányzó törökországi látogatásaival kezdődtek.) LONDON, december 28. A Reuter jelenti, hogy az angol gyarmatosító csapatok a kenyai nép ellen folytatott terrorhadjáratukat kiterjesztik Tanganyikára is.A jelentés arról számol be, hogy a gyarmati rendőrség háromnapos akció során 650 kikuju törzsbent tartóztatott le Tanganyika északi tartományában. Az angol gyarmati rendőrség azzal igyekszik indokolni ezt az akciót, hogy a Mau-Mau-szervezet tevékenysége átterjedt Tanganyikára is. TAJVAN, december 28. Radford tengernagy, amerikai vezérkari főnök és Robertson külügyi államtitkár vasárnap távolkeleti útjuk során Csang Kaj-sekkel folytattak tanácskozást. (Párizson keresztül érkezett hírek szerint Csang Kajsek-csapatoknak a kínai szárazföld ellen intézendő banditatámadásairól is tárgyaltak. A párizsi rádió közlése szerint az amerikaiak mindamellett „óvatosságra intették" Csang Kaj-seket.) ROMA, december 28. Az Avanti, az Olasz Szocialista Párt lapja, cikket közöl Luce asszony római amerikai nagykövet elutazása alkalmából. A lap értesülései szerint feltételezhető, hogy a nagykövet nem tér vissza Rómába vagylegfeljebb hivatalos búcsúlátogatást tesz. (Olasz politikai körök a Luce asszony visszahívásáról keringő híreket az olasz baloldali erők 1933. évi rendkívüli előretörésével és a nagykövet személyes népszerűtlenségével hozzák kapcsolatba.) A United Press hírügynökség Washingtonból keltezett táviratában beszámol az egész világnak arról, hogy az amerikai kormány nevezetes könyveit tett le karácsonyra az amerikai nép asztalára „A baktériumháború elleni védekezés” címmel. Jelentős „demokratikus” intézkedésként kellezt elkönyvelni, hiszen a híradás is megjegyzi, hogy eddig a baktériumkönyvet csak katonai használatra engedélyezték és most íme, a katonai cenzúra enyhítésével, hozzáférhetővé tették a polgári lakosság számára is. A híradás nem közli, hogy a bizonyára nagyigényű mű hány példányban jelent meg, milyen sikere volt és azt sem árulja el, hogy az amerikai kormánynak ezzel az elhatározásával hány ember számára sikerült álmatlanná tenni Chicagóban vagy Philadelphiában a karácsony éjszakát. Azt azonban elárulja a kis közlemény, hogy bár a baktérumháború ,komoly veszély” .az Egyesült Államok számára, de ez csak akkor, következik be, ha átmeneti pánikot idézne elő a lakosság körében és zűrzavart a termelés menetében. Szóval, ha meg is kell ijedni, mégis vigasz az, hogy a korszerű módszerek ma már alkalmasak a baktérium, háború okozta nagy járványok leküzdésére. Ennyit tudunk a newyorki könyvpiac karácsonyi újdonságáról. Mindenesetre ajánljuk, hogy remélhető siker esetén az újabb kiadásokban válaszoljanak — mondjuk egy függelékben — a könyv szerzői erre a két kérdésre is: I. Ki akar baktériumtámadást intézni az amerikai városok ellen? 2. Ki használt baktériumbombát Koreában? Így egyrészt kiderülne, hogy a baktériumháború ellen mégsem az orvosi módszerek jelentik a legjobb védekezést, hanem azok a politikai módszerek, amelyeket a Szovjetunió, többek között a baktériumfegyver eltiltásával kapcsolatban is ajánl, s amelyeket az amerikai kormány nem akar elfogadni. Másrészt, Koreát illetőleg kiderülne az is, hogy nem okvetlenül kell kiabálni annak, akinek a háza ég. Persze lehet, hogy odaát úgy gondolkodnak: ha, már nem akarja az Egyesült Államokat senki sem baktériummal, sem baktérium nélkül megtámadni és így természetesen pánikot sem kelteni, hát legyen valaki, aki legalább a baktériumháború elleni védekezés „népszerűsítésével”, mégis megpróbál Chicagóban vagy Philadelphiában valamilyen pánikot okozni. Azért ez is a baktériumterjesztés egy fajtája: békés emberek idegeit támadó szellemi baktériumháború ez. A védekezés módszereit ellene viszont nem az orvostudomány és nem is az amerikai kormány dolgozta ki... (ggy) Külpolitikai széljegyzetek Civilek is olvashatják NAGY SZILVESZTERI TÁNCEST A GELLÉRT MÁRVÁNYCSARNOKÁBAN Záróra: raff ff el J órakar Szilveszteri étjel- és italkisSimlegességek &8UTHPÍST laaca HÉTFŐ, 1953 DECEMMBER 28. i Egyesült Államok és Pakisztán katonai szövetsége veszélyezteti Ázsia békéjét ÚJ-DELIN, december 28. Mint ismeretes, az Egyesült Államok és Pakisztán katonai szerződést akarnak kötni. Ezzel kapcsolatban sok sajtóhang és nyilatkozat, mutat rá arra, hogy a katonai szerződés veszélyezteti Ázsia békéjét. Az Indinfo jelenti, hogy Krisna Menen, India ENSZ-beli küldöttségének vezetője az indiai parlament felsőháziban kijelentette, hogy a Pakisztánnak szánt amerikai katonai segély a fegyverkezési verseny fokozásához vezet, majd utalt arra, hogy ez a segély növeli egy harmadik világháború veszélyét. Ugyancsak az Indinfo közli, hogy Afganisztán újdelhi nagykövetsége nyilatkozatot tett közzé, melyben hangoztatja, hogy Afganisztánban „aggodalmat keljenek azok a jelentések, hogy az Egyesült Államok katonai segélyt készül nyújtani Pakisztánnak". az árutermelés neve egy régi kötetban, a Könyvespolcomon. Látogassuk sorra tehát a „szorgalom, ipar" helyett. 1/’érdjük kívül a városon, Óbudával. Idő: a mult század 20-as évei. Óbuda a korona uradalom része volt, északi szélében II. József állíttatta a kincstári „fiatúrát", azaz selyemgombolyítót, 4240 orsóval. (Ott, ahol ma a HÉV „Filafari gát” állomása van.) „Hogy a legombolyítás kezelésével a lakosokat is bővebben megismertesse, parancsot adott ki, hogy a szegény szülők felnőtt gyermekeiket ezen gyárba küldjék." Tehát nem a haszon. ., nem. Dehogy. A tudás terjesztése volt a koronás vállalkozó célja. „50 munkást élelmezett” a gyárra: mi ez is, ha nem jótevés? Kijjebb ne menjünk, a Római fürdő tava alá épített lőpormalomhoz. Ott is, meg a malom kerekéről pergő víz lefolyása mentén a Dunapartig, molnárlegények dolgoznak. A mai Nagyszombat-utcával átlépjük Buda határát és jókora gyaloglás után elérünk Roscopi Károly selyemszövő gyárához, a Csalogány-utcába, „örömmel tapasztaljuk — írják 1822-ben —, hogy a szövőszékek és orsói gépek mellett jobbára leányok és szegény szülök gyermekei ülnek ... A tulajdonos maga tartja szemmel őket, mert azzal maga is könnyít a terhein, s a szegény szüleiket is több keresettel támogathatja megélhetésükben." Mélyen nemes gondoskodás! Persze, józan számítás is, vigyázni kell minden garasra, ha nem akar lemaradni a versenyben a külföldi selyemigyáraikkal szemben. Közel van, mégse kanyarodjunk arrafelé, ahol a 60-as években áll majda Ganz vasöntödéje, amely egyike az egész osztrák államban a legnagyobbszerveknek. Szabadalma van a vasúthoz tartozó vaskerekek elkészítésére. Egy gőzszekérhez tartozó mindennemű készleteket ezen gyárból hordoznak szét az egész monarchiára" — írja majd álnév alatt valami „Cassius”, a kiegyezés egyik rajongója. Megint nagyot kell gyalogolnunk, a Krisztinás déli csücskéig, Müller Fülöp kocsigyártó-trianufaktúrájához. A fedetlen ördögárok partján az év mondén szakában toronymagasra rakva vár nála feldolgozásra a legremekebb fa. Kocsigyártók, kovácsok, lakatosok, nyergesek, fényezők dolgoznak össze, a szögtől a lakkig mindent itt állítanak elő. Mosem néztük meg utunkon a kisebb vállakozásokat: Cohner József bőrfestőét, Lasser Antal textilnyomóét, Schuler Bamberger likőrgyárpecskét. Többet mondanak ezeknél a legyezőutaikban elterülő szőlőik, szántók, erdők, rétek tőlünk nyugatra. 12 ezer magyar hold kisebb-nagyobb magántulajdonban. Buda beépített területének tizennyolcszorosa. Legtöbb a híres kék borszőlő. „Minden valamirevaló polgárnak és adófizetőnek van pár hold szőleje, munkát, keresetet juttat vele szegény szomszédainak." A szőlőbirtokosok 700 ezer forintot szednek be helyben, 1 millió 200 ezer forintot pedig a városból kiszállított borukért, évente, pesten be se menjünk most a belvárosba. Nem az aranyművest, könyvkereskedőt, hivatali urakat, szabót, csizmadiát keressük, hanem a munka nagy gócait. Kezdjük a Ferencváros nevű falun, s egyben majdnenthogy megismertük a másik falut, a Józsefvárost is. Többségben parasztok lakják, tehenet tartanaik — még az 50-es években is 3—4 családra jutott egy tehén — fuvarozni járnak, szántani-vetni a Mester-utcai, Baross-utca végibe. Ameddig engedte a szoros gyűrű: a Grassalkovich, Károlyi birtok. A Ferencvárosé lesz a dohánygyár a „pipa-utczában”, ahol most a Nagycsarnok van, a Józsefvárosnak lesz egy „liszt spódium gyára”. De majd csak körülbelül harminc év múlva is Terézvárosba kell mennünk. (Erzsébetvárosiba nem megyünk, mert nincs. Még soká vágják le a felduzzadt Terézvárosiból.) Hangversenyről Ikis jövet a Zeneakadémia kiskapuján, lelassudni látjuk a trolibuszokat, ahol fékezni kezd a vezető, ott volt a Valero testvérek fátyol- és selyemszövetgyárainak a homlokzata. (Később a neves Ilid Józseffel építtettek valóságos palotának beillő gyárépületet a Honvéd-utcában.) 3—400 munkással dolgoztattak. A Hunyadi-térre nézne ma Kehrer bőrgyára, a Síp-utcában volt Vogl bútorgyára. De volt az eleven, mozgékony Pestben kalapgyár is (Dilingeré), posztógyár (Kamrát zen.). P szaknak haladva, haladnunk kell időben is. A fiatal vasút pályaudvarával (a Nyugatival) szemben húzódnak az 50-es években az első igazán komoly, gőzgéppel működő gyárak. Szemben a „vaspályaudvarral” például egy cukorgyár, a Honvéd utca felső végében a „Jósef nádor hengermalom” és testvére, a vasöntvény-, illletve gépgyár. A közös igazgatás alapszabályában még az olvasható, hogy a gőzgép szerkezete minden (választmányi) tag előtt titokmaradjon. A választmány csupán egy taot jelöl ki, aki az egészről tuomást szerezhet, melly titkot azonban híven megőrizni eskü alatt kötelessége leeni. A vasöntőben „az olvasztás... saját készítésű ,Cooks’ nevű tüzelő állat történik, mellyhez szelet a szomszéd hengermalom ad". A gőzgép titka nem tudódott? Dehogynem. Hamarosan egy Kunczen nevű vállalkozó hat lóerős gőzgépet csinál egy szívutcai olajgyárnak, „király-utczai gépgyárában”. 1852-ben 5 gőzgép volt Budán, 15 Pesten. Az óbudai hajógyár, amely nevezetességgé nőtt, amíg mi itt jártuk a várost és az évtizedeket — számos gőzgépet készít már a maga használatára. Elérkezett a kiegyezés, a fentebb említett „Cassius” úr hő vágya teljesült. Gyanítom, hogy érdekelt volt kisebb üzletekben, például minnt részvényes Dr. Fischof Hermina úti vízgyógyintézetében. Miért ne használja ki akonjunktúráit, ha még egy Jurenák patikus is gyárat alapít? Az „Első magyar stearin gyertyagyár ”-at... Most már aztán nem a Rosconi-féle „áldott jó” tulajdonosok „oktatják” a szegény szülők leánygyermekeit, hanem részvénytársaságok kezdik — a fiatal bankok védőszárnyai alatt — vásárolni a munkaerőt. Darabszám. Szegényember volt bőven: 1852-ben Pesten a felnőtt lakosság kétharmadai cseléd, napszámos zsellér, iparos legény, kereskedősegéd, tehát olyan, akinek a munkaerején kívül egyebe sincs. Budán a lakosság jó hatvan százaléka. Mint a gőzhenger, úgy kezdi tápodva útját a tőkés „iparkodás”. K.L. „Szorgalom, ipar 44 Ganz vasöntödéje Budán, 1866. Az Óbudai Hajógyár, 1866 „Civilek vagy katonák?“ Ez a címe annak a könyvnek, amelyet McCloy, az Egyesült Államok volt nyugatnémetországi főbiztosa írt. A könyv egyike azoknak a sajtótermékeknek, amelyek új vágányokra akarják terelni az amerikai diplomáciai módszereket. John McCloy e könyvében „okosabb és rugalmasabb” politika mellett száll síkra. Egyben meg is határozza, milyen legyen ez a politika? Bevezetésül megállapítja, hogy „minden országban más és más eljárást kell külképviseletünknek követnie." E megállapítás után sorra vesz három nyugateurópai országot. Németország (értsd: Nyugat- Németország): az amerikai külképviseletnek „Németországban az a feladata, hogy az európai védelmi közösség szükségességét és megvalósíthatóságát bizonyítsa be és nyomatékosan hangsúlyozza, hogy miféle veszedelmek leskelődnek Németországra, ha ez a közösség nem valósulna meg.” A németországi módszer tehát: félelemkeltés a nem létező veszéllyel szemben, mert ugyan miféle veszély fenyegeti Németországot az amerikanizáláson és az ebből származó egyéb veszélyeken kívül? Franciaország: „Itt külképviseleteinkre merőben más feladatok hárulnak. Az Egyesült Államok megérti az egyenruhába bújtatott németektől való félelmet... Külképviseletünk győzze meg a franciákat arról, hogy nem tűrjük Németország ÚJ MÓDSZER túlsúlyát Franciaországgal szemben, s ennek éppen ez a leghatékonyabb módja, ha Németországot beillesztjük az európai védelmi közösségbe.” Itt az új módszer lényege: hízelgésbe csomagolt méreg az eddigi gorombaságokkal és fenyegetésekkel szemben. Anglia:„Anglia helyzete nehézségeket támaszt, de az ország gazdasága és védelme megköveteli, hogy Anglia szorosan szövetkezzék azokkal, akik osztoznak érdekeiben. Külképviseletünk győzze meg a briteket, hogy támogatni az európai védelmi közösséget, kapcsolatot tartani ez európai védelmi közösséggel. Anglia létérdeke." Az amerikai diplomáciai tehát érje el azt, hogy az angolok Coventryt és Londont bombázó német fegyveres erő feltámasztását tartsák létérdeküknek. Az új módszerekre vonatkozó három „jótanácsban” egy közös vonás van: célja ez európai védelmi közösség „elenyészni látszó eszméjének” (ezt írta a Sunday Times december 20-i számában) elfogadtatása. A célkitűzés különféle érzéseket váltott ki az érdekelt európai országokban. Németországban vezető politikai körök élénk helyesléssel, mondhatjuk, forró szeretettel ölelték keblükre a Wehrmacht újjászületését elősegítő tervet. Angliában a szokásos hidegvérrel „viszonyultak” a kérdéshez, s Franciaországban a köztársasági elnök megválasztásának körülményei fejezték ki híven az igazi érzéseket az amerikai politikával szemben. A német öröm aprópénzreváltása, az angol hidegvér és a francia ellenállás közömbösítése persze lehet módszer kérdése is egyes amerikai politikusok szemében. De megjegyezzük, hogy a történelemben már számtalan módszerrel próbálták megakadályozni a haladást. Galilei és Kopernikusz e módszerek áldozatai voltak és mégis mozog a föld. A XX. század kínzókamráiban sok kommunista pusztult el ,és ma mégis többen vannak, mint bármikor voltak. A történelem lapjain hoszszú sorokban vonulnak fel a „módszerek” mártírjai, de az általuk képviselt eszmék legyőzték a „módszereket". Az alapvető kérdés azonban mégsem a „módszer". A legfontosabb a cél, amit a „módszerek”-kel akarnak elérni. S ma már sokszázmillió ember látja az amerikai politika célját: háborút a világuralomért! Ezt a célt semmiféle „módszerrel” nem lehet leplezni. Az ilyen „módszerek" és célok eleve kudarcra ítéltettek. Ma már csak egyetlen módszer: a népakarat meghallgatásának módszere és egyetlen cél: a népjólét megvalósításának célja érvényesülhet igazán és teljesen. McCloynak igazán hasznos volna ezt tanulmányozni, s erről írni könyvet. Bizonyos, hogy „bestseller" lenne. Mátray Ferenc