Esti Budapest, 1954. május (3. évfolyam, 105-127. szám)

1954-05-27 / 124. szám

CSÜTÖRTÖK, 1951 MÁJUS 27.­ ­ &BUDMSJ7 „Hogy igazán e Pintér Ferenc elvtárssal, a III. kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettesé­vel beszélgetünk. Megkérdez­zük, milyen segítséget várnak a kongresszustól a tanácsmun­ka megjavítására? — Biztosak vagyunk — mondja Pintér elvtárs — hogy a kongresszus igen sokat len­dít tanácsaink munkájában. Eddig is nagy utat tettünk meg. Különösen a kormány­programon óta szélesítettük tö­megkapcsolatainkat, de még mindig eléggé elmaradtunk a dolgozók jogos igényeinek ki­elégítésében és ez sokszor nem is rajtunk m­útt. Ezért, a helyi tanácsok önállóságának növe­lése a legfontosabb problé­mánk, amire megoldást vá­runk. — Most a kongresszusi agi­­tációt is arra használjuk, hogy közelebb kerüljünk a lakos­sághoz. A tanácsapparátusból hatvanan — párttagok és pár­­tonkívüliek — jelentkeztek, hogy nap nap után felkeresik a lakosságot, beszélgetnek velük problé­máikról, s azokat azonnal hasz­nosítják is munkájukban.­­ Hogy a lakosság milyen figyelemmel kíséri a kongresz­­szust, arra legjellemzőbb pél­da, hogy az említett agitáció alkalmával egy idős férfi Rákosi elvtárs beszédére hi­vatkozva ajánlkozott, hogy — bár idős — mint ács mégis egyé forrhassanak részt szeretne venni a termelő munkában. Vagy tegnap, ami­kor a takarékossági ankétot tartottuk, a felszólalók a kon­gresszust idézték és sok javas­latot tettek, hogyan tudnánk takarékoskodni a vízzel, a gáz­zal, a villannyal és a pénzzel. — A kongresszus — mondja Pintér elvtárs — már eddig is, mielőtt még konkrétan foglal­kozott volna a tanácsmunká­val, igen sok segítséget adott. Csak most látjuk igazán, mennyi lehetőség, rejtett tar­talék van, amit eddig nem használtunk ki a tömegkap­csolat erősítésére. Itt van pél­dául a beszolgáltatás. Ered­ményünk nem rossz. A kerü­letek közt első helyen állunk. S mégis, ez az eredmény csak viszonylagos. Beadási kötele­zettségünknek úgy tehettünk eleget, hogy sok gazda átérez­ve, mit vár tőle az állam, tel­jesítette feladatát. De sokan le is maradtak a beadásban. Ezek­kel nem foglalkoztunk eleget, gyakran elnézőek is voltunk. Hogy az elnézés mit jelent, arra éppen a múlt héten tör­tént igen jellemző eset. Ketten jelentkeztek, hogy saját erőből és az állami kölcsönből a kis­lakásépítkezés keretében iker­házat szeretnének építeni. Az egyik jelentkezővel nem is volt baj. De a másikról kide­rült, hogy az állam segítsé­gét igénybe venné, maga azon­ban nem teljesíti kötelességét, a lakossággal. Négyezer forint adóval tarto­zik. Amikor tudomására hoz­tuk, hogy ez nincs rendjén, és így nem engedélyezzük az építkezést, azonnal nagyobb összeget fizetett be. Ugyanez történt egy piaci árussal is, Koloff Demeternével. Évek óta tartozik az államnak. Most, amikor a tanács vég­rehajtó bizottsága megvon­ta árusítási engedélyét, rög­tön 2000 forintot ajánlott fel és azt, hogy a továbbiakban he­­tenkint 300 forintot fizet. El­képzelhető, hogy az ilyen árus mennyire demoralizálta a töb­bi árust. A kongresszus meg­tanított, hogy nincs helye a liberalizmusnak. — Tóbiásné elvtársnő, a ke­rületi tanács VB-elnöke is fel­szólalásra készül, hogy a kon­gresszuson elmondja problé­máinkat. Mert bizony éppen elég van. Hogy csak egy pél­dát mondjak: évek óta szeret­nénk a kiscelli utcai iskolánkat tataroztatok Most van rá pén­zünk is, de nem tudunk hozzá­kezdeni, mert sehol sem ka­punk állványt. S ilyen példá­kat még sorolhatnánk. De majd ezeket elmondja a VB- elnök elvtársnő. — Persze — mondja Pintér elvtárs — még világosabban a második napirendi pont után látjuk meg, mit kell tennünk. Biztos vagyok, hogy a kon­gresszus után felsőbb szerveink is minden eddiginél jobban segítik a helyi tanácsokat ab­ban, hogy igazán eggyé forr­­hassanak a lakossággal. HÍREK A KÖNNYŰIPARRÓL A budapesti négy legna­gyobb textilüzem hagyomá­nyos versenyét most értékel­ték. Az április havi tervteljesítés alapján a fonodák versenyében első a kispesti Textilgyár, má­sodik a Kelenföldi Textilkom­binát, harmadik a Magyar Pa­mutipar. A vigonyfonodák versenyé­ben első helyre a Kelenföldi Textilkombinát, második hely­re a Kispesti Textilgyár, har­madik helyre a Magyar Pa­mutipar került. A szövedék versenyében első a Magyar Pamutipar, második a Kőbányai Textilgyár, harma­dik a Kispesti Textilgyár, ne­gyedik a Kelenföldi Textil­kombinát­ ár A Budapesti Harisnyagyár­­ban az első negyedévben 20.000 pár nyion bokafikszes zoknit kellett volna készíteni. A má­sodik negyedévben pedig 26.000 darabot. Különböző okokból azonban az első negyedévben egy sem készült el. Ilyen adóssággal kezdte el a gyár a második negyedévi terv­feladatok végrehajtását. Az üzem vezetői látva ezt a nagy elmaradást, elhatározták, hogy a kongresszusi műszakot május 11-én kezdik. A verseny olymé­­retűvé vált, hogy az adósságból törlesztve 12.000 darab zoknit, már ki is szállítottak a keres­kedelembe. A verseny hátra­lévő szakaszában pedig úgy dolgoznak, hogy 31-re 18.000 bokafikszes zokni elkészül. Jú­nius 30-át adósságmentesen akarják köszönteni. * A Pesterzsébeti Kötöttáru­­gyár a kongresszusi verseny­ben vállalta, hogy a második negyedév végére törleszti a 40.000 darabos kötöttáru elma­radását. A mai napig ebből a tartozásból 25.000 darabot el­készítettek, s a hátralévő 15.000 darab kötöttárut határ­időre elkészítik. * A Budapesti Kárpitosáru­­gyárban a kongresszusi héten kiváló eredmények születtek. Az üzem dolgozói terven fe­lül 26 darabbal több „Ideál" kétszemélyes heverőt és „Le­­gyezős" minőségi heverőt ké­szítettek. A „Kényelem“ elne­vezésű fotelből, a „Pihenő"­­ fotelből és a „Legyezős“ minő­ségi fotelből 22 darabbal ké­szítettek többet. Ezen kívül még 60 darab széket is kárpi­toztak. Az üzemrészek versenyében különösen a „Május 1“ minő­ségi üzemrész tűnt ki, ahol a dolgozók 14 százalékkal túltel­jesítették tervüket. Cs­zófia Duvadilisz leemeli az újságot a ki­lincsről, s az első oldalon mindjárt megakad a szeme egy vastagbetűs címen: „Tíz százalékkal nőtt a Beloiannisz-gyár dolgozói­nak átlagteljesítménye." — Nézd, rólunk ír az újság — nyújtja fér­jének a lapot. A férfi óvatosan félkönyékre támaszkodik az áfjúban. Kiújult reumája a régi harcok szen­vedéseit idézi. Az asszony friss vizet önt az asztalon álló orgonacsokorra, kitárja az ablakot, s a langyos, korareggel levegő, a májusi napsugarak egy­szeriben elöntik a szobát. — Ez igen — mondja a férje és ujjával oda­bök a sorokra. — Száznegyven százaléknál tart a gyárunk. Napok óta elsők vagyunk a híradástechnikai nagyüzemek versenyében. Hangjában érezni az öröm, a megelégedés rezdülését, s a szeme csillog, szinte tüzel. A lobogó szenvedély füti, amely soha, még a leg­nehezebb napokban sem engedte őt letörni hosszabb időre. De azért a bosszúság, a kese­rűség is ott bujkál a szavai között, ahogy lé­­legzetnyi szünet után folytatja: — Én meg itt fekszem betegen. Pedig most nem állnék meg a 170 százaléknál. Legalább 200 százalékot ajánlottam volna fel a kon­gresszusra, lehallgat, s lassan visszaereszkedik a pár­nákra. Tekintete az asszony gyors moz­dulatait követi. Nézi, mint igazítja el fürge ujjaival homlokán az őszülő hajfürtöket, amelyek éppen úgy ragyognak a napsütésben, mint azok a vékony, ezüstös szálak, amelyek­kel a gyárban dolgozik. — A 140 százalékban neked is részed van — mondja a férfi kis szünet után, elismeréssel. Szófia Duvadilisz elmosolyodik: — Tegnap 180 százalékot csináltam. Har­minccal többet, mint általában szoktam. A­árom esztendeje, hogy Szófia Duvadilisz­­ először nyitott be a nagy gyár egyik tá­gas szerelőműhelyének ajtaján és zavartan, kis­sé félénken megállt a küszöbön. Megbiccentette a fejét, csöndesen, alig hallhatóan odaköszönt a többieknek, a maga nyelvén. Senki nem ér­tette, mit mond, de a szeretet, a hős hazafiaknak, a görög partizánoknak kijáró tisztelet, pillana­tok alatt átsegítette őket a nyelvi nehézsége­ken. Tudták, hogy jön, a régi munkások már várták őt. Valaki odament hozzá, megölelte, megcsókolta, karonfogta, s a hosszú asztalok és gépek között odavezette a munkahelyére. Hogy hívnak? — kérdezte az egyik asz­­szony is be sem várva a választ, önmagára mutatva folytatta: — Én Mária vagyok. Ér­ted? Amaz bólintott, hogy érti. — Szófia — mondta csöndesen, s arcán fáj­dalmat és bánatot rejtő mosoly jelent meg. Ki tudja mire gondolt abban a percben? Az elmúlt évek megpróbáltatásaira, élete utolsó tíz esztendejére, amikor mint üldözött vadak bujdostak hazájuk erdeiben, s férjétől, gyer­mekétől messze szakadva, évek is elmúltak, amíg egyszer néhány órára láthatták egymást? Vagy Hellasz kék ege, a tenger szikláknak ütődő tarajos hullámai, Görögország égbenyú­ló hegyei, szülőfalujának apró, szegényesen berendezett házai, a völgyek ezernyi virágtól pompázó rétjei, a Grammoszon töltött kegyet­len tél jutott eszébe? Talán a gépfegyverek kattogását, a sebesültek saját, gyermeke első gügyögését, anyja arcának vonásait, egy leánykorában tanult dal akkordjait idézte fel emlékezetében? !|Mindez eszébe juthatott azon a reggelen , mert a szép és jó keveredett a förtel­messel az életében is, s a harag és az ellágyu­lás egyszerre hullámzott át benne, ha a hazá­jára gondolt. Állt ott az asszonyok között, nézte, figyel­te a munkájukat, hogyan nyúlnak az anyagért, hogyan mozognak az ujjaik, mint forrasztják oda a hajszálvékony, ezüstös szálakat a pa­rányi fémlemezekhez, s egyszercsak lassab­ban, s kissé körülményesebben, mint a többiek, de elkészítette az első munkadarabot. Soha még nem dolgozott azelőtt gyárban. Kimondhatatlanul jó érzés volt uralkodni­­ az anyagon, egymáshoz illeszteni az apró része­ket, látni, hogy egyre könnyebben, gyorsab­ban halad a munka, versenyre kelni a töb­biekkel, utolérni, sőt el is hagyni őket. Nem a verseny láza, szenvedélye hajtotta Szófia Duvadíliszt. A versenyért önmagáért talán soha nem törte volna magát, hogy az él­re kerüljön. Egészen más vágy hajtotta, egy­re messzebb a 100 százaléktól. Úgy érezte, há­lával tartozik a magyar népnek, a pártnak, hogy amikor hazátlanul, otthonából kitaszít­va, Magyarország, a Beloiannisz-gyár munkás­­női befogadták, testvérüknek tekintették. Szófia Duvadilisz és a Magyar Dolgozók Pártjának tagja, s egyik részese annak a nagy­szerű harcnak, amely a Beloiannisz-gyárat a kongresszusi héten az első helyre emelte. László Gyula HÁLA A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a magyar pajtások mintegy 50.000 képeslapot küldenek külföldi gyermekekhez Az MNDSZ a nemzetközi gyermeknap alkalmából 50.000 vidám, sárkánnyal játszó gyer­meket ábrázoló­­ képes le­velezőlapot bocsátott ki. Eze­ken a képeslapokon az általá­nos iskolák tanulói, úttörő paj­tások a külföldi országok ha­sonlókorú gyermekeit üdvöz­­lik. (MTI) Több mint hatezer­­ gyermeket kezelnek a Központi Fogszabályozó­ Intézetben A gyermekek egészségvédel­mére 1952 májusában Köz­ponti Fogszabályozó Intézet létesült. Pártunk és kormá­nyunk messzemenően gondos­kodik a gyermekről. Ezért ál­lították föl ezt az Európában is szinte egyedülálló fontos in­tézetet, amely kétéves mun­kája során máris jelentős fel­adatot oldott meg. Ma már több mint hatezer gyermeket kezelnek, hogy rosszul nőtt fogsorukat széppé, egészségessé tegyék. A kezelési idő általá­ban két, egész könnyű esetek­ben egy év. Eddig már mint­egy ezer gyermek fogszabá­lyozását fejezték be sikerrel. A központi intézetben több­száz vidéki gyermeket is kezel­nek, amellett az elmúlt két év alatt fogszabályozó alállomások kezdték meg munkájukat Pé­csett, Miskolcon, Debrecenben, Gyöngyösön. A vidéki alállo­­másokon dolgozó szakorvosok a központi intézetben tanultak. (MTI). A barnahajú kis Zsuzsika, a Férfiruhagyár „kispostása“ na­ponta felkeresi a kongresszusi műszakban legjobb eredményt elérő dolgozókat. Levelet nyújt át, amelyben az üzemi bizottság üdvözli a kiváló eredmények elérőit és további sikerekre buzdít. Levelezőnk, Pogány Károly elvtárs arról értesített bennün­ket, hogy a Lőrinci Fonó II-es számú fonodájában klimatizáló berendezést szereltek be. Ez a klima­berendezés a terem leve­gőjét óránként tízszer cseréli ki. A dolgozók, akik az elmúlt nyáron 40 fokos melegben végezték munkájukat, most a klíma­berendezés által alacsonyabb, kellemesebb hőmérséklet mellett dolgozhatnak. Képünkön a terem egyik részlete. A gép felett a klíma­­berendezés látható. Többezer újítás született a kongresszusi versenyben A kongresszusi műszak nem­csak a kemény munkáskezek versenye, hanem az alkotó gon­dolatoké is. Kongresszusi újítási verseny­ben állnak egymással az Egyesült Gyógyszer, és Tápszergyár egyes műhelyei május 17-től 29-ig. A gyár dolgozói mosta­náig 44 újítási javaslatot tet­tek. A Threomycin, új ma­gyar gyógyszert eddig dra­­zsealakban hozták forga­lomba. Miklós Zoltán és Tar­ján Zoltán kidolgozták a gyógyszer kúp formájában való gyártástechnológiáját, így a Threomycin a gyermekgyógyá­szatban is igen jó hatásfokkal alkalmazható. Nagy jelentősé­gű Fekete Lóránd, Kovács András és Miklós Zoltán közös újítása is. Egy gyártási mel­léktermék újszerű feldolgozási módjával évi 60 kiló Novocain terven felüli gyártását teszik lehetővé. A Keltexben a kongresszusi verseny ideje alatt 289 újítást nyújtottak be a dolgozók, értékük körülbelül 350 ezer forint. Kiss Márton elvtárs újítása a kártológépek Hacker-házának külföldről va­ló beszerzését szüntette meg. Az Egyesült Izzóban is többszázezerre rúg a beadott újítások értéke. A kongresz­­szusra több dolgozó megígér­te, hogy elfogadott újításaikat még a kongresszusi műszak idején bevezetik üzemükben. Fekete Géza művezető a hid­rogén gáztisztító berendezést alakította át, s ezáltal az­­ elektromos fűtés helyett most már gázzal fűthetnek. A munka is biztonságosabb, a karban­tartási idő is megrövidül. Az újítás gazdasági eredménye évi 150 ezer forint. A gyár „Fejlesztés­ brigádja“ a kon­gresszus tiszteletére vállalt és el is készített egy nyolcfejű miniatűr rádiócső ballonfúvó­gépet. A Magyar Felvonógyárban a kongresszusi versenyben 123 újítás közül nyolcvanat elfo­gadtak és ebből már 48-at be is vezettek. Az újítások va­luta- és energiamegtakarítást eredményeznek. Jelentős De­­ményi Lajos főtechnológus és Dombóvári Borbála gépész­­mérnök javaslata, amellyel a felvonóknál alkalmazásra ke­rülő bronzkoszorúk kokilla­­öntésénél 500 ezer forintos megtakarítást értek el. A tésztakifőzés új módszere MEGHÍVÓT KAPTUNK az Üzemélelmezési Igazgatóság­tól: bemutatják a tésztakifő­zés új módszerét, nézzük és kóstoljuk meg az így készült tésztát. Csodálkoztunk. Lehet másképpen főzni a tésztát, mint bő vízben, utána leszűrni, hideg vízzel öblíteni, ismét le­szűrni, megsózni, zsírozni? Meggyőződtünk, hogy lehet. És mivel e módszer szerint nem­csak a közétkeztetési vállala­tok, hanem a háziasszonyok is főzhetik a tésztát, itt közöljük tapasztalatunkat. AZ ÚJ MÓDSZERREL csak száraztésztát lehet kifőzni. Lé­nyege az, hogy főzés előtt sütik­ben átforrósítjuk a tésztát,­ majd annyi vízben tesszük fel főzni, amennyi a teljes meg­puhuláshoz elegendő, így fe­lesleges víz nem marad, a tésztát nem kell öblíteni és már a sót, zsírt is be lehet tenni a vízbe. A kísérletek sze­rint 1 kiló tojásnélküli száraz­­tésztához 210 százalék, azaz 2.1 liter víz kell és ahány liter víz, annyiszor egy deka só. A tojásos tésztához 220 százalék vizet, azaz 2.2 litert adunk. Az újítás Handesmann Rózsi, Csizmadia Árpád és Cseh Já­nos szakácsok nevéhez fűző­dik. Elmondják, hogy 1953 ja­nuárja óta foglalkoznak ezzel a gondolattal és a megoldásnál a tarhonyafőzés módszerét al­kalmazták. Az átforrósításra azért van szükség, mert ezzel megakadályozzák, hogy a tész­tából kifőjön a keményítő.

Next