Esti Hirlap, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-01 / 178. szám

II. évfolyam, 178. szám­ára 60 fillér 1957. augusztus 1. csütörtök F Ü G G E T L E N POLITIKAI N A P I LA P Rendelet a munkaerőtoborzásról 5^V­ Szigorú utasítással rendet teremtenek a vendéglőkben 256 angol tudós az atomrobbantások ellen Négy edző a labdarúgó­válogató bizottságban MA­­ TOTÓTÁBLÁZAT Hasznos makacsság „Kemény nyakú kálvinis­ták” — tartja a szólás-mondás a debreceniekről s az a ma­kacsság, ahogy e városban évek óta küzdenek az önálló könyvkiadás jogáért, bizonyít­ja e mondás helyességét. S igazuk van a debreceniek­nek. Debrecen a Tiszántúl kul­turális központja volt és az ma is. Több mint 400 éves múltra tekinthet vissza a nyomdásza­tuk. Ott jelent meg Oláh Gá­bornak, összekuporgatott fil­léreiből, országos pályázaton kitüntetett kötete, a Pokol­tánc. Ott jelent meg Juhász Géza és Kardos László szer­kesztésében, Nagy Károly ki­adásában az „Új írók”-sorozat s ebben szerepeltek a város legjelentősebb tollú írói mel­lett, Illyés Gyula, Szabó Pál, Veres Péter és mások is. A városi tanács anyagi támoga­tásával 1954—55-ben is két kö­tet látott napvilágot Debrecen­ben: a Túl a Tiszán és Cso­konai poétái munkái. 1955-ben Alföldi Magvető néven a debreceniek ismét kaptak kiadót, mint a buda­pesti Magvető Könyvkiadó fi­ókját. Sajnos, ez a rokonság az anyavállalat túlzott bábásko­dása miatt elhidegült. A helyi szerkesztők túl szoros ellen­őrzése, a központ határozott szava, hogy mi jelenjék meg, nem használt az ügynek, így nem csoda, ha Debrecenben könnv nélkül vették tudo­másul a Magvető fiókvállala­tainak megszüntetését. Persze ez nem jelenti a könyvkiadás elsőszülöttségi jogának elkótyavetyélését. Nem bizony, mert máris ké­szen van az új terv: vagy ön­álló tanácsi vállalat, vagy a városi tanács népművelési osztálya mellé szervezett költ­ségvetési intézmény. Akár így, akár úgy döntenek — hangoztatják Debrecenben — a kiadási tervet jövő év vé­géig jóvá kellene hagyni. Íme néhány részlet a terv­ből: Menyhárt József tizenhat fametszete, Oláh Gábor: Tál­tos fiú, Kiss Tihamér: Csoko­nai életregény, Indiai tanító­­mesék, Gulyás Pál: Rontó Pál naplójából, Gunda: Cigány mesék, Dzsida Jenő: Váloga­tott költemények, Romániai magyar költők antológiája. Balogh István: Debrecen tör­ténete I. További terv, hogy nagy számban adnak ki Deb­recenben műfordításokat, el­sősorban a szomszéd népek irodalmából. Szeretnék ki­adni a táj klasszikusait is, mint Csokonait, Tóth Árpá­dot, Gulyás Pált. A terv igényes, új színt hozna a magyar könyvkiadás­ba és lendületet a vidéki ér­telmiség életébe. Reméljük, hogy Debrecen város makacssága gyümölcsö­ző lesz. Több mint 400 000 influenzás Santiagóban Santiago, július 31. Santiago chilei főváros 1 600 000 főnyi lakosságának több mint huszonöt százaléka influenzában szenved. A szín­házakban és mozikban nincse­nek előadások, a munkahe­lyekről sokan hiányoznak. Az új építési törvényjavaslat az országgyűlési bizottság előtt Világos rendelkezés a 19 éves elavult törvény helyett Szabályozzák a házhelyrendezést, a telekfelosztást és a kisajátítási eljárást . Fontos intézkedések a város- és községfejlesztésről Ma délelőtt a Parlamentben összeült az országgyűlés épí­tésügyi állandó bizottsága. Az ülésen megvitatandó kérdések­ről Köböl József, az építésügyi bizottság elnöke az értekezlet megnyitása előtt tájékoztatta az Esti Hírlap munkatársát.­­ Rövidesen az Elnöki Ta­nács elé kerül a kisiparosok ipargyakorlását szabályozó törvényerejű rendelettervezet, amelyet az országgyűlés ipar­­ügyi bizottsága legutóbbi ülé­sén vitatott meg — mondotta.­­ Az építésügyi bizottság mai ülésén először e törvényerejű rendelettervezetnek az építőipari kisiparosok­ra vonatkozó pontjaival foglalkozik, majd áttér az új építési törvényjavaslat meg­vitatására. Köböl József elmondotta, hogy tulajdonképpen még ma is a Horthy-rendszer alatt szü­letett. 1938. évi építési törvény van érvényben. Természetes, hogy ez a törvény elavult. Hiányosságait hiába igyekez­tek pótolni az elmúlt évek számos rendeletével. Ma már a hozzáértő szakember is nehezen igazodik el a tör­vény idejétmúlt rendelke­zéseinek és az újabb ke­letű utasításoknak bonyo­lult szövevényében. Olyan átfogó, minden részle­tében időszerű törvényre van szükség, amely a szocializmus feltételeinek megfelelően sza­bályozza az országban az épí-­­ tésügyet és az építési tevé-­­ kenységet. — Az új építési törvény­ja-­­ vaslat — folytatta — hónapok­­ óta készül és mai ülésünkön a­­ javaslat már elkészült három­­ fejezetét vitatjuk meg. Ezek-­­ nek egyik legfontosabb rész­­­­lete a város- és községrendezés helyes irányának törvény­be iktatása. Az új törvényjavaslat a több­­­bi között rendet teremt abban­­ a zűrzavarban, amely idáig­­ az idevágó intézkedések jóvá-­­­hagyása körül volt, pontosan­­ megszabja a város- és község-­­ rendezést jóváhagyó hatósá-­­­gokat, törvénybe iktatja a te-­­ rületfelhasználás elveit. A ma­­ napirenden szereplő fejezetek­­ foglalkoznak a házhelyrende-­­ zés, a telekfelosztás, a kisajátít­­ tási eljárás szabályozásával is.­­ — Ami a város- és község- i rendezést illeti — mondotta­­ Köböl József —, a fejlesztési­­ tervek kidolgozásánál figyelembe kell venni a­­ természeti, gazdasági és­­ társadalmi adottságokat, a már meglévő létesítmé-­­ nyek fejlesztésének lehe-­­ tőségeit. Budapesten például a már mű- f ködő gyárak fejlesztésénél­­ szem előtt kell tartani az ural-­­­kodó szélirányt és meg kell akadályozni, hogy a gyárak füstje a lakott területeket fer­tőzze. Feltétlenül ki kell jelöl­ni a különböző övezeteket. A gyárak övezetét el kell határol­ni a zöldövezettől, amely vé­di a lakástelepek övezeteit. — Hangsúlyoznom kell, hogy a fővárosi tanács építési hi­vatala elismerésre méltó, ko­moly munkát végzett a fővá­ros rendezési tervének előké­szítésével — jegyezte meg ez­zel kapcsolatban Köböl József, aki a továbbiakban elmondot­ta, hogy a mai tanácskozás még kiterjed a lakásépítkezés, mégpedig az állami, ma­gán- és társasházépítés alapelveinek lefektetésé­re, az építési szabályok kidolgo­zásának rendezésére­, az állami támogatás rendszerét, az épí­tésügyi hatóságok alá- és fölé­rendeltségét, a tervezést és a kutatást megszabó utasítások megvitatására is. Az építésügyi bizottság so­ron következő ülésein foko­zott ütemben tárgyalja meg az új építési törvény további fe­jezeteit, amelyek értesülésünk szerint a napokban már el is készülnek. Remélhető, hogy a nagyfontosságú törvényjavas­latot a kormány még ebben az évben az országgyűlés elé terjesztheti. Lóránt László Endre ......................................................................... Kiküldött tudósítónk telefonjelentése Moszkvában megnyílt a filmfesztivál Moszkva, július 31.­­ Tegnap este hatalmas tömeg­­tolongott a moszkvai Udar­­­nyik mozi környékén, hely­be­liier­ és külföldiek egyaránt.­­ Mindenki az első szovjet film-­­ fesztivál megnyitására volt ,kíváncsi. Jegyet sajnos, csak [igen kevesen kaptak. A ren­­­dezőség nem számított ilyen [nagy érdeklődésre. [ A fesztivál megnyitása előtt [tartotta első ülését a verseny [zsűrije. A húsztagú bizottság­iban foglalt helyet többek kö­­[zött Raj Kapoor, az ismert in­­­­diai filmrendező és színész és­­kollégája, Hodzsa Ahmad Ab­­­­bas, a kiváló író, ismert ren­­­­dező és több forgatókönyv­­ szerzője. Ott láttuk a zsűri­­ tagjai között Kichiko Usihara I japán, Braian Desmond Herst ,neves angol, Herbert Teur­­­­hausa keletnémet rendezőt,­­ Huszein Favzi egyiptomi pro- I dúcért, Parellini olasz forga­tókönyvírót, Korán belga ope­ratőrt, Jean Valér francia és­­ J. Pirjev szovjet rendezőt, Ma­n­­gyarországot Horváth Teri­­ képviselte.­­ A zsűri tegnapi ülésén egy- s hangúlag A. Brousilt, a cseh-­­ szlovák művészeti akadémia­­ lektorát választották elnökké.­­ A bíráló bizottság ülése után­­ kezdődött a megnyitó ünnep­­i­ség. Brousil professzor méltat­­t­ta a fesztivál jelentőségét,­­ majd utána bemutatták a Ma­gasság című szovjet filmet. A Magasságon kívül a Szovjet­unió a Tavasz a Zarecnaja ut­cában, a Karneváli éjszaka, a Pavel Korcsagin, az A mi ud­varunk, az Ivan Brovkin köz­legény és az így kezdődött cí­mű filmmel vett részt a feszti-Szathmári Gábor A fesztivál elmaradhatatlan képe: autogramgyűjtés és címcsere. Széna Valavaje ceyloni küldött címet cserél a moszkvaiakkal a Vörös téren. Ma délelőtti jelentés az aratásról és behordásról Sokat fejlődött a kukorica és a cukorrépa A Földművelésügyi Minisz­tériumban az aratás állásáról ma délelőtt a következőket közölték az Esti Hírlappal: Az utóbbi két hét esős idő­járása a gabona betakarítását nagymértékben akadályozta. A legutóbbi napokban, július 28—29. és 30. napján azonban már jobb időjárás volt, külö­nösen az Alföldön. Az őszi árpa, a rozs és a ta­vaszi árpa aratását az egész országban befejezték. A déli megyékben a termelő­­szövetkezetek és az egyéni ter­melők a búzát is learatták: itt teljesen befejeződött az aratás. A legutóbbi országos össze­sítések szerint július 29-ig a búzának 98, a zabnak pedig 80 százalékát learatták az or­szágban. Ma már csak az észa­ki megyékben áll nagyobb te­rületen kalászos lábon. Az esőzések miatt a learat­­ott gabona sok helyen meg­ázott. A kedvező időjárás jöttével mindenütt szárítgatják a keresztek kéveit, hogy ki ne csírázzanak. A behordás munkáját is kés­leltette az eső. Az alföldi me­gyékben eddig 40—50 százalé­kát hordták be a learatott ter­mésnek. A Dunántúlon több eső volt, ott még ennyit sem sikerült behordani. Most mindenütt nagy erő­vel indult meg a szárítás és a behordás. Az aratást késleltető esőzé­sek a kapásnövényekre na­gyon kedvezőek voltak. A ku­korica és a cukorrépa az egész országban sokat fejlődött az elmúlt hetekben, ezekből ked­vező termésre lehet számítani. Budapesten 4 centivel apadt a Duna Közeledik az árhullám vége | Az elmúlt 24 órában a Fel­­­­ső-Duna vízgyűjtő­ területén­­ csapadék nem volt, így a Fel-­l­ső-Duna-szakaszon az apadás­­ folytatódott. A bécsi vízállás­­ ma reggel 598 centiméter. Teg- 1 nap óta 43 centimétert apadt. *­­ Pozsonynál az éjjeli órákban valón. Japán a­ Ködös nap cí- ! tetőzött. Pozsony és Budapest mű filmmel nevezett be. Ez az I között a vízállás csak kisebb utóbbi évek legjobb japán­­ ingadozásokat mutat. Gyakor­­filmje, a Karlovy Vary-i film-­­­latilag változatlan. Budapesten fesztiválon egyik díjat nyerte, s szerda reggel 656 centiméter. A filmfesztivál tizenkét nap­j­a tegnap esti óráktól kezdve pig tart. Augusztus 10-én, a vi- I 4 centimétert apadt, lágifjúsági találkozó utolsó-­ Budapest alatt a két árhul­­előtti napján osztják ki a dí-­i lám együtt vonul le, és a víz­­lakat, arany-, ezüst- és bronz- s állások csak lassan emelked­­élmeket é­l­nek. Sztálinvárosban a ma rég-Hatvanhat játékfilm és azeli vízállás 546 centiméter, csaknem száz tudományos-1 Mohácsnál centiméter, népszerű és dokumentumfilm ! Tegnap reggel óta 6 centimé­­ter ül a versenyen a nézőkön­­tett, illetve Mohácsnál 23 cen­­tönség elé. A filmeket több s­timétert áradt, mint harminc ország küldte . A Vízgazdálkodási Tudomás Moszkvába. I­ngos Kutató Intézet vízjelző-szolgálatának előjelzése szerint Budapesten csütörtökön 645, pénteken 640, szombaton 620 és vasárnap 590 centiméter vár­ható. Ez már az árhullám vé­gét jelenti. Mohácson a mohá­csi vízmércén az előjelzés sze­rint ugyanezekre a napokra 758,760, 760, és vasárnapra 750 centiméteres vízállás vár­ható. Újra megtelt lakókkal a sikondai bányász-szanatórium A gyógyhatású forrásvízzel ellátott sikondai bányász éj­jeli-szanatórium hosszabb szü­net után újra megtelt a mun­kaidő után itt üdülést és reu­matikus, ízületi bántalmakra gyógyulást kereső dolgozókkal. A bányász éjjeli-szanatóriu­­­­mot az elmúlt hónapokban­­ háromszázezer forint költség-­s gél átépítették, a bányászbe­­­­tegségek tanulmányozására pe­­­­dig korszerű laboratóriummal­­ látták el. Később a szilikózis­­ gyógyítására inhaláló szobát, a­­ táppénzes betegek részére fek­­­­vőágyas részleget rendeznek­­ be.­­ A szanatórium egyes reno- I válási munkáin még dolgoz- I nak. | Bankjegyeket hamisított egy disszidált magyar atléta London, július 31. | A Press Association jelenti, ,hogy London nyugati kerüle­­­tének rendőrbírósága ötfontos­­ bankjegy hamisításával vádol­ja Papp Tibor 22 éves disszi­­­­dált magyar atlétát. | A bíróság a tárgyalást el­­­napolta. A vádlott egyelőre­­ óvadék ellenében szabadlábon­­ védekezhet.

Next