Esti Hirlap, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-02 / 28. szám

Zöldhagyma és snettling A Nagy­vásár­telepre ma reg­gel 10 vagon és 8 tehergépko­csi áru érkezett. A hétvégi szükségletek ellá­tására az áruelosztó vállalatok a budaörsi és Maglódi úti nagy tárolókban elhelyezett áruk­ból friss szállítmányokat jut­tattak a csarnokokba és a pia­cokra. Fagymentes, jó minősé­gű ella-burgonyát, hagymát, levesbe való zöldséget és ká­posztafélét hoztak forgalomba változatlan áron. Csak a gu­mós zeller árát emelték fel a KÖZÉRT-zöldséges boltokban. Az I. osztályút 5,60, a II. osztá­lyút 4,80 forintért árusították. Szárazfőzelékben a kínálat fo­kozódott. Az állami boltok a vegyes babot kilónként 2,50, a fehér és fürjbabot 3,90, az egyszínű színes babot pedig 3,40 forintért hozták forgalom­ba A környékbeli kertészek a tisztított parajt kilónként 10 forintért, a zöldhagymát cso­mónként 1,50—2, a snettlinget cserepenként 5-­6 forintért árusították. Hús és füstölt áru bőven van a boltokban. Az állami gazdaságok Lenin kör­úti mintalerakatában az öm­lesztett füstölt sajtot kilónként 28 forintért, a juhászati tele­pekről érkezett friss juhtúrót pedig 26 forintért árusították. Repülőgépről szórt sötét színű homokkal gyorsítják az északi-sarki jégtáblák olvadását Leningrád, jan. 28. Az Északi-sar­kon 20—30 nappal előbb kezdődhet meg a hajózás az­által, hogy repülő­gépről sötét színű homokot szórnak, a jégtáblákra. Tavasszal, ami­kor a tenger már nagyjából megsza­badult a jégpán­céltól és a hajózás lehetővé válik, az igen vastag part­menti jégtáblák gyakran még jég­törők számára is lehetetlenné teszik a sarkvidéki kikö­tők megközelíté­sét. Ezeken a jég­táblákon mester­séges csatornákat létesítenek oly mó­don, hogy külön­leges porozóberen­dezéssel ellátott repülőgépekről szénporral kevert, sötét homokot szórnak egyenlete­sen a jégtáblákra. A homok csökken­ti a hó és a jég visszaverő-képes­­ségét, és így a ta­vaszi nap sugarai meggyorsítják az olvadást. A Kaukázus és a Pamir vizein ugyancsak ezzel a módszerrel gyor­sítják meg a jég olvadását, hogy nagyobb mennyi­ségű vizet nyerje­nek az öntözéshez. Csonttollú madarat fogtak Hévízen A Madártani Intézethez érkezett jelentés szerint Hévízen nemrég csonttollú madarak átvonulását észlelték, sőt egy pél­dányt el is fogtak. Ez az Európa legészakibb vidékein honos seregély-nagyságú, izabellaszürke színű, bóbitás madár eléggé ritka látvány hazánkban. Nevét a másodrendű szárnytollak végén található pecsétviasz-csepphez hasonló alakú és színű csontkemény képződményről kapta. Az öregebb példányoknál a farktollak végein is van „csontcsepp”. Rendszerint népes csapatban vonul a csonttollú madár, s előszeretettel lepi meg a japán akác, a szophora stb. bogyó­termő fákat. A Madártani Intézet felhívja a lakosságot, hogy a csonttollú madaraik esetleges vonulásáról, vagy foglyul ejtésé­­ről minden alkalommal küldjenek értesítést, (Bp., II., Garas utca 14.) címére. Herr Wetzling még ma is büszke nők és gyermekek kivégzésére Berlin, február 1. „A külföldi munkások meg­tizedelését azért hajtottuk végre, mert meg kellett tőlük védeni a környékbeli lakossá­got” — mondotta katonás han­gon a nyugatnémet Arnsberg város bírósága előtt dr. Wolf­gang Wetzling, egykori SS- tiszt. A vádlottak padján ülő társai bólogatnak: ennek való­ban így kellett történnie 1945 márciusában, amikor a Warn­­stein környéki erdőkből 208 külföldről deportált kényszer­­munkást — köztük 77 nőt és gyermeket — halomra lövöl­döztek. Megbánásról szó sincs. Herr Wetzling szenvtelen hangon ecseteli a kivégzés lefolyását: „A táborban azt mondottuk, hogy jelentkezzenek munká­sok áttelepítésre egy jobb tá­borba. Tehergépkocsikra rak­tuk őket, majd az erdőben hármas sorokban kellett áll­niok. A kivégzőosztag félkörben felállt mögöttük és vezényszóra megindult a tü­zelés. Biztosíthatom önöket, hogy mindez másodpercek alatt játszódott le — mondotta csaknem büszkén Wetzling és sűrűn hangoztatta: a kivégzési parancsot ma sem tartja a „há­borús joggal ellenkezőnek”. A bíró feltette a kérdést: a kivégzett nők és gyermekek is veszélyt jelentettek a lakosság­ra? — A nők néha fanatikusak — válaszolta Wetzling — ezt főleg az orosz nőknél­­ tapasz­taltam. Bizonyos vagyok ben­ne, hogy a kivégzettek közül sok veszélyes elem volt. Mostanáig Wetzling, az SS Obersturmbahnführer, a náci hadbíró nemcsak szabadlábon volt, hanem jogi praxist is folytatott. Lünebu­rgban dol­gozott, ahol letartóztatásáig a helyi kul­­túregyesület elnöke volt. Wetzling mellett ül a vádlot­tak padján Johannes Miesel, egykori magasrangú SS-tiszt, a V2 és más rakétafegyverek­kel rendelkező hadosztály ve­zérkari főnöke. Még a közeli múltban is jelentős állami hi­vatalt töltött be Eickenförde­­ben. Gaert SS Untersturm­führer Mölnben ipari tanuló­kat tanított és így tovább. Ezek után nincs mit csodál­kozni azon, hogy az elmúlt nyáron megrendezett SS baj­társi találkozón tízezrével je­lentek meg a zsíros állásokkal rendelkező volt SS-ek és hatá­rozottan elégedetten énekelték a „Mi vagyunk a Führer ked­venc csapata” című dalt. A tár­gyalás egyébként folyik. Haynal Kornél Liszt Ferenc hazatérése A Pressburger Zeitung 1820.­­ november 28-i száma egy főrangú kegyről értesítette ol­­vasóit: „A múlt vasárnap, no­­­­vember 26-án Liszt Ferenc, a kilencéves virtuóz abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az itteni főrangú körök és művészetbarátok előtt gróf Esterházy Mihály úr lakásán bemutathatta zongorajátékát. A művész rendkívüli érettsége, az eléltetett, legnehezebb mű­vek villámgyors megértése, lapról rögtönzött játéka általá­nos csodálatot keltett. Tehetsé­ge a legnagyszerűbb remé­nyekre jogosít". A lelkesítő bemutatkozást tett követte. Hat főrend hatszáz forint évi ösztöndíjjal biztosította Liszt Ferenc további külföldi tanul­mányait. Liszt szülőhelye Do­­borjáh. Apja, az Esterházyak alkalmazottja, majd zenésze kilencéves fiával Bécsbe köl­tözött. Roppant benyomások halvá­nyították el a gyermekben a hazai képeket. Bécs, a császár­­város, a tanulmányok és kitű­nő mesterei: Carl Czerny és­ Antonio Salieri. A pálya fel­felé ível, a művészet és a pá­rizsi társadalom csúcsaira t­sz. 1824-ben a párizsi „Dra­­nseau Blanc” mindent túl­­szárnyaló elismeréssel írt a ti­zenhárom éves pianistáról: .Tegnap este óta hiszek a lé­lekvándorlásban. Az a meg­győződésem, hogy Mozart lel­te és géniusza az ifjú Lisztbe költözött. Igen, ő maga Mo­zart!’* Az a tíz év, amely a párizsi és nemzetközi hang­versenytermek és szalonok minden elismerését megszerez­te számára, nemcsak sikerek­et jelentett, hanem művészi és emberi érlelődést is. Huszon­négy éves, amikor a dicsőített fiatal mester tanulmányt ír a „Gazette musicale‘-ban, a cí­me: „A zeneművészek társa­dalmi helyzetéről*’. A mesterek szenvedéseinek és küzdelmei­nek kínzó emlékeivel kezdődik ez az önvallomás. „Ha arra a végzetes hallgatásra gondolok, amely egy Beethoven, egy Mo­zart, egy Schubert legnagyobb műveit kísérte s ugyanakkor arra a lármás lelket idézésre, amellyel nyomorúságos sem­miségeket fogadtak, közel ál­lok a kétségbeeséshez“. Keserű csalódással ír a szalonok höl­gyeiről. Azt hiszik, hogy drá­gakövekkel ékesítve nagy esz­tétikai kérdésekről dönthet­nek, s a legnagyobb alkotások­ról fitymálva, szellemeskedve fecseghetnek. Ez a társadalmi élet azt a kínzó kérdést teszi fel a művésznek, hogy több­nek számíthat-e, mint kelle­­metes időtöltésnek, szalonok szórakoztatójának. És így kiált fel Liszt: „Végül is mi a művé­szet? Nem az amiről én egy­kor álmodtam, hanem csak a szerencse, a világ javaival el­­halmozottak ízletes, ínycsik­landó tápláléka?“ " így érez Liszt Ferenc, Marie d'Agoult grófnő szerelme, Párizs ünne­pelt művésze. Az ilyen mester sohasem szakadhat el minden művészet ihletőjétől, a szülő­földtől. Ez a szenvedély csak a hűség szólamában találhatja meg a benső hangokat. Mert Liszt életének legboldogabb napja az volt, amikor újra ma­gyarnak érezte magát. Az 1838. év elejét Liszt d’Agoult grófnővel Olasz­országban töltötte. Itt született meg második gyermekük, Co­­sima. A Como-tó mellől előbb Milánóba, majd Velencébe mentek. Egy nap a San Marco téren, a „Caffe Flórián’* tera­szán ült a grófnővel, amikor egy újságárus gyermek a fülé­be ordította: Árvíz Magyaror­szágon! Liszt megrendülve ol­vasta a Pest-Buda pusztulásá­ról szóló híreket, és noha a grófnő még gyenge volt — el­keseredett vita után — elhatá­rozta, hogy azonnal Magyar­­országra siet. Április 9-én Bé­csig jutott, ahol több koncertet adott az árvíz sújtotta ország megsegítésére. Több nagysike­rű hangversenyének hatalmas jövedelmét Magyarországnak adta, de ő maga d'Agoult gróf­nő súlyos betegsége miatt visz­­szatért Velencébe. Hogy mit érzett? Egy párizsi barátjának írta: „Valami ellenállhatatlan erő arra ösztönzött, hogy áll­jak a szerencsétlenek mellé. De milyen módon segítsek, se­gíthetek én, aki semmit sem mondhat magáénak, ami az­­ embert hatalmassá teszi, se­m gazdaságom, sem világi hatal­­om. Mindegy — mégis előre! ..ugyanis azt érzem, hogy a­­ szívem nem talál­ nyugalmat, a szememre nem jöhet álom, amíg obulusaimmal nem adó­zok ennek a nyomorúságnak az enyhítésére’”. Lambert Mas­­sart-hoz írta: „Hogy is képzel­hettem volna, hogy más or­szágban jöttem világra, hogy ereimben más emberfaj vére pezsdül, hogy hozzátartozóim másutt élnek... Súlyos ese­mény ébresztette föl bennem azt az érzést, amelyről azt hit­tem, hogy kihalt, pedig csak szunnyadott... E belső küz­delem érzéseiből bontakozott ki előttem a haza képe. Hirtelen a múltba képzeltem magam és a szívemben tisztán és­ érintet­lenül megtaláltam a gyermek­kori emlékek kincseit. Gazdag vidék tárult szemem elé, a jól­ismert erdő, vadászokat lát­tam dús fái közt, a sziklákhoz verődő, rohanó Dunát, a ha­­­tártalan és buja réteket, a sze­líden legelésző nyájakat. Ez a Magyar Haza, az erős és ter­mékeny föld, amely olyan ne­mes fiakat szült. — Én is! Én is! — én is ehhez az ősi és erős törzshöz tartozom!­­— kiáltottam fel az égő honvágy­tól! Ó, távoli, szépséges Ha­zám ...! Ismeretlen barátaim! Távoli nagy-nagy családom! Fájdalmas sikoltásod visszaté­rített, hazavezetett Hozzád! — Ez a nemzet mindig büszke volt és hősi! Ezekben a hatal­mas szívekben mind a mai na­pig erős és nagyszerű érzések éltek. E magas homlokok nem ismerhetik a szolgasorsot és szellemi szegénységet. Dicsősé­ges jövő elé néznek, mert bát­rak és erősek, mert semmi sem emésztette fel akaratunkat és semmi sem csalta meg remé­nyeinket... Előre! Előre! So­káig nélkülözött Hazám, nem kívánok egyebet, minthogy szent földeden újra megtalál­jam önmagamat s lelkemben megtisztuljak.“ Christein Liszt­ életrajzában feljegyzi: „A velenceiek nagyrabecsülésébe, tisztele­tébe, rajongásába belejaj­­dult Liszt szenvedő hazaszere­tete. Felugrott és szinte fel­ordított: Lovakat! Lovakat! A hazámat akarom látni! Mit kezdjek ezekkel a magasztaló, de mégis csak idegen ünnep­lésekkel? ... Előre Magyar­­országba!” 1839. december 18-án Po­­zsonyban ünnepelték. A diéta megszakította üléseit, a Du­­na-híd majdnem leszakadt a várakozó és ünneplő tömegek­től. 1839. december 24-én Pest úgy fogadta Lisztet, ahogy előtte soha senkit. 29-én a Vigadóban tartott második hangversenyét a Rákóczi­­indulóval fejezte be. A hatás leírhatatlan volt. Pozsonyban pénzt gyűjtöttek a szobrára, de a nagy összeget — Liszt kérésére — egy Párizsba kül­dendő magyar szobrász­növendék ösztöndíjára fordí­tották. A Kaszinóban rende­zett ünnepi vacsorán vetette fel Liszt először a Magyar Ze­neakadémia megalapítását, am­­elynek anyagi és erkölcsi támogatására 1840. január 4-én Liszt a Nemzeti Színházban hangversenyt rendezett. Ma­gyar ruhában jelent meg. Óriási hatást keltő hangver­seny után egy díszruhás kül­döttség remekbe készült, régi magyar kardot nyújtott át Lisztnek, aki nagy beindultan így válaszolt az üdvözlésre: „Minden erőmmel azon le­szek, hogy hazám iránti há­lámat művekkel és tettekkel lerójam!... Ezt a kardot, amelyet egykor a haza védel­mében suhogtattak, most gyenge és békés kezekbe ad­ták. Nem szimbólum-e ez? Mintha azt mondanák: Ma­gyarország, miután annyi dia­dalt aratott a csatatereken, most a művészetektől, az iro­dalomtól, a tudománytól, a béke barátaitól várja újabb dicsőségét. Az ész és munka embereinek nem kevésbé ne­mes a feladatuk, hősi a kül­detésük. És egyetlen dicső­ségnek sem szabad Magyar­­országtól elmaradnia, mert a mi hazánk arra hivatott, hogy hősiessége és békés szelleme teljébe a nemzetek élén jár­jon.” Liszt január 15-én elutazott Pestről. Tizenhét nap alatt kilenc hangversenyt adott. Pestről Pozsonyba ment, később Sopronba, ahol utoljára játszott. (Mint mond­ják, Petőfi is ott volt ezen a hangversenyen.) Végül földijei meghívására szülőfalujába ment, ahol a falu népe zené­vel, tánccal ünnepelte nagy fiát, noha tél volt és dermesz­tő hideg. Liszt mégis a ta­vaszt látta, a doborjáni erdőt, a szántásra készülő népet, a kocsmából kihangzó nóta­szó sokáig visszhangzott benne és minden kép, emlék és dallam egyetlen érzésbe olvadt: Zenébe önteni Ma­gyarországot. Barabás Tibor Hatvan év művészi munkája A győri múzeumnak aján­dékozza hatévtizedes iparmű­vészeti munkájának legszebb darabjait Schmida Bandi, aranykoszorús iparművész. Művei mellé elkészítette mes­terségének tapasztalatairól szó­ló adatgyűjteményét is. A több kötetes, hatalmas munka nagy segítséget nyújt a jövő ipar­művész-nemzedékének nevelé­séhez. A Legfelsőbb Bíróság megsemmisített árverést Békés megye tanácsának pénzügyi osztálya negyven­ezer forint erejéig végrehajtást rendelt el az egyik községbeli házaspár házára. Az első árve­rés sikertelen maradt, a máso­dikon azonban 23 000 forintos becsértékért a házat megvásá­rolták. Az árverés ellen a Leg­felsőbb Bíróság elnöke a tör­vényesség érdekében óvást emelt. Álláspontja szerint tör­vénysértő volt az ingatlan becsértékének 23 000 forintban történt megállapítása és hogy ilyen összegért bocsátották árverés alá a házat. Ilyen előzmények után az ügy a Leg­felsőbb Bíróság dr. Oroszi Fe­­ren­c­ tanácsa elé került, amely megállapította, hogy az óvás alapos, ezért az árverést meg­semmisítette és a bírósági végrehajtót további intézkedé­sek megtételére utasította. A határozat indokolása sze­rint két ok is volt az árverés megsemmisítésére. Az egyik az, hogy a valóságos telek­könyvi tulajdonos a feleség, mégis az árverési hirdetmény­ben csak a férjet türítették fel, mint adóst és telekkönyvi tulajdonost, míg az asszonyt nem is­ értesítették az­ árverés kitűzéséről. Ennek ellenére a ház mégis árverésre került. A telekkönyvi tulajdonos sza­bályszerű értesítésének elma­radása már egymagában ala­pot ad az árverés megsemmi­sítésére — mondotta ki a Leg­felsőbb Bíróság. Jogszabály­­sértő volt azonban az árverés a becsérték téves megállapítá­sa miatt is. Az árverési vétel­ár nem mutathat lényeges, számottevő eltérést a szabad­­forgalomban kialakult árak­kal szemben. Különösen fontos az ellenérték helyes megálla­pítása­ ingatlanárverésnél. Ilyen esetben hat hónapnál nem régibb keletű adó- és ér­tékbizonyítvány adatai az irányadók. Ebben az esetben a végrehajtónak észlelnie kel­lett volna, hogy a 335 négy­szögöl­ területű, cseréptetejű, fő- és melléképületből álló ház 23 000 forintban megállapított becsértéke a valóságos forgal­mi értéktől nyilvánvalóan messze elmarad és a köztudo­mással ellentétes. Tehát az ár­verést nem tűzhette volna ki és nem tarthatta meg, mielőtt a végrehajtó bizottság az adó- és értékbizonyítványt felül nem vizsgálja. A megállapított jogszabálysértésekre tekintet­tel az árverést meg kell sem­misíteni. SZÜLETÉS-SZABÁLYOZÓ felvilágosító előadásokat tartanak . Látják kérem, például amíg itt ülnek, nem történ­hetik semmi baj. (Várnai rajza) Kígyót-békát lopott. New York, február 1. A New York-i metró egyik állomásán egy 16 éves diák a mellette álló utas kezéből kiragadott egy dobozt, villám­gyorsan elvegyült a tömegben és eltűnt. Amikor zsákmányá­val hazatért, kellemetlen meg­lepetés fogadta: a dobozban békák, négy hatalmas gyík és egy óriáskígyó volt. Mint utó­lag kiderült, eredeti tulajdo­nosuk az állatokat egy kiállí­táson akarta bemutatni. Az amerikai sajtó megjegyzi: a fiatal tolvaj ilyen élménytől remélhetőleg sürgősen jó útra tér. Kötelező lomtalanítás, nagytakarítás és patkányirtás március utolsó hetében A budapesti szokásos tavaszi általános patkányirtást az idén március utolsó hetében, 24-e és 30-a között végzik el. A kö­telező patkányirtást a kerületi tanácsok egészségügyi osztályai szervezik a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás irányítá­sával. * A Közegészségügyi és Jár­ványügyi Állomáson ezt mon­dották munkatársunknak: — A tavalyi patkányirtás si­keres volt. Tulajdonképpen ar­ra is mód van, hogy egy vá­rosból tökéletesen kiirtsák a rágcsálókat. Ez kizárólag idő és munka kérdése. A hollan­dok azzal büszkélkednek — és joggal —, hogy Kuxhaven ki­kötőjét sikerült patkánymente­síteniük. Budapestet is idővel teljesen megszabadítják a pat­kányoktól — ehhez azonban a lakosságnak is segítenie kell. A házfelügyelők jelentsék a házkezelési igazgatóságnak, ha patkányt észlelnek. Akadhat házfelügyelő, aki ezt a köte­lességét elhanyagolja, ilyen esetben a lakó is tehet jelen­tést. Az első teendő az apró műszaki hibák megszüntetése. El kell tömni a patkányjárato­kat,rendbe kell hozni a csator­narácsokat, törött pinceab­lakokat.­­ Az eddig használt irtószer 60—70 százalékos eredménnyel­­ pusztította a patkányokat. Az idén­ nagyrészt új, vegyszeres mérget fogunk használni. A háztartási boltokban kétféle ir­tószer lesz kapható. A Duplex nevű szert egy-két éjszakára kell kihelyezni. A Cumacid ne­vű új szer viszont hetekig használható. Általánosságban egy patkány évente száz forint kárt okoz. Budapesten másfélmillió pat­kány van, ami azt jelenti, hogy az általuk okozott kár évente legalább 159 millió forint. Akármennyit költenek tehát irtásukra, ez a kiadás jól kifi­zetődik. Falburkolatok mögé és jég­szekrények parafabélésébe is sokszor befészkelik magukat a patkánycsaládok. Mindent megesznek és megisznak, ki­véve a tömény szeszt. Amikor egy KÖZÉRT-üzletben a pat­kányok okozta kár listájára felvettek nyolc üveg konyakot, az ellenőrök nyomban tudták, hogy nemcsak négylábú patká­nyok garázdálkodtak az üzlet raktárában. Sok kárt okoznak a kábelek átrágásával is. A villany- és telefonhuzalokat is megrongálják. Nemrégen ér­kezett egy hír arról, hogy rág­csálók pusztítása miatt Mosz­­tár városában két napig nem­ volt villany. A patkányok szeretik a ze­nét. Az egyik eszpresszóban — ahonnan azóta már kiirtották őket — ha a zenekar játszott, elő­jöttek a patkányok, felültek egy magasban húzódó cső faburkolatának tetejére, s élvezték a zenét. Csak akkor tűntek el, ha a zene elhallga­tott. Legújabban Kőbányáról ér­kezik sok panasz az elszaporo­dó patkányok miatt. A kőbá­nyai sertéstelepeket egymás­után szüntetik meg, és az ott megtelepedett patkányok most kelnek vándorútra. A rágcsá­lók irtásáról a Közegészség­­ügyi és Járványügyi Intézet­ben a következőket mondották: — Az előkészítés alapján mintegy 14 ezer épületben lesz irtás. Hét-nyolcmillió négyzet­méternyi területen folyik majd az irtás. Körülbelül hét tonna irtószert árusítanak, és a vállalatok to-­­­vábbi hét tonna irtószert hasz­nálnak majd el. A mostani ir­tástól komoly eredményt vá­runk. A húsvét előtti általános pat­kányirtás előtt kötelező lesz a házakban a lomtalanítás és nagytakarítás; erre vonatkozó­an majd rendelet jelenik meg. Pakots György

Next