Esti Hírlap, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-01 / 51. szám

Ezerötszáz színházi este kijavítottuk-e a tavalyi hibákat? Elvibb, szilárdabb lett-e színházaink műsorpolitikája, megtelt-e szocialista tartalommal, melynek híján kárba vesznének a színházakra fordított nagy erkölcsi és anyagi áldozatok? Ilyenkor, a színházi évad derekán szükségszerűen tornyosulnak ezek a kérdések. Különösen fontosakká válnak két-három esztendővel azután az időszak után (s itt nem csupán a fegyveres ellenforradalom heteiről van szó), amelyben ellenséges eszmék úgyszólván szabadon garázdálkodhattak kulturális életünkben. S egy olyan színházi évad után, amely — vitathatatlan eredményei mellett is — inkább a kapkodást, a bizonytalanságot, mint a következetességet tükrözte. Hat új magyar darab Az idei évad első fele — minden különösebb elemzés és behatóbb tanulmányozás nélkül is — olyan nagy jelentőségű eredményt tükröz, mely már önmagában elegendő ahhoz,hogy a teljes képet pozitívnak tekintsük. Ez az eredmény: az új magyar darabok szép száma és tematikája. Hat új magyar darabot mutattak be már az idén a budapesti prózai színházakban. A hatból egy a második világháború végén játszódik, egy — az ellenforradalmat elemezve — az utolsó húsz esztendőt öleli fel, négy pedig mai társadalmi problémákat jelenít meg a színpadon. A nyolc színház további műsorterveiben még nagyobb számmal szerepelnek magyar darabok. Illés Béla a Tanácsköztársaságról írt színműve, Dobozy Imre, Sólyom László mai tárgyú darabja, Darvas József drámája mellett még három-négy darabot mutatnak be. Egy bántó hiba Amennyire jól tükrözik színházaink bemutatói a magyar irodalom fellendülését, nem lehetünk már ilyen elégedettek az élő külföldi irodalom színrehozásával. Az élő külföldi irodalmat nyolc bemutató reprezentálja. (A klasszikus és új irodalom különválasztásánál az időrendűség kérdésén egy területen önkényesen változtattam: a szovjet darabokat még akkor is az élő irodalomhoz számítottam, ha régebbiek is, mint a más országok már nem élő íróinak darabjai.) A nyolc darab közül négy nyugati (két angol, egy ausztráliai és egy olasz), négy szovjet, ebből az egyik csupán felújítás. Meglepő, hogy a népi demokratikus országok élő irodalmát egyetlen mű sem képviseli. Mintha műsorpolitikánk teljesen figyelmen kívül hagyta volna, hogy a szocialista tábor többi országában is alkotnak a drámaírók, méghozzá olyat, amely nyilván nagyon közel áll a mi életünk problémáihoz. Nem ígérnek változást a színházak már elkészült további tervei sem. Az élő irodalmat illetően az idény hátralevő részében — a tervek szerint — teljes kizárólagosságot kapott a Nyugat. Miller, Soria, Aymé, Dürrenmatt műsorra tűzött darabjai — várhatóan — egyenként teljesen megfelelőek arra, hogy nálunk is színre kerüljenek. Ám, miért csak ezek? Súlyos hiba, hogy a magyar darabokon kívül a mai élet problémáira színházaink elsősorban a nyugati írók válaszait közlik. (A négy szovjet darab közül is csak egy a mai tárgyú.) A szocializmus hangja ily módon aligha válhat uralkodóvá a színpadokon. Külföldi darabok A külföldi új darabok kiválasztása — eltekintve ettől az aránytalanságtól — külön-külön helyes volt, s az eddig bemutatott négy nyugati darab közül hárommal nincsen baj. A hiba csak a negyedik színdarabbal volt — itt azonban olyan nagy hiba, mely jelentősen lehúzza a színházi idény eddig eltelt részének egész mérlegét. Thornton Wilder amerikai író „Hosszú út’’ című színműve ugyanis nem egyszerűen „polgári” mű — sokkal messzebb megy ennél: antimarxista, sőt marxistaelle nes filozófiát hirdető, hazug történelemszemléletű, az élet céltalanságát, a végzetszerűséget, a vallásos világnézetet propagáló színdarab. S hogy mindezt sikert biztosító színpadi eszközökkel mutatja be, ez még csak ártalmasabbá, kártékonyabbá teszi e színdarab itteni — s két évvel az ellenforradalom utáni — előadását. A klasszikusok... Barátaink irodalmának mellőzése észrevehető a klasszikus darabok bemutatásánál is. Egy magyar és kilenc külföldi klasszikus darabot mutattak be eddig. Örültünk a klasszikusok névsorának: Aristophanes, Lope de Vega, Shakespeare, Beaumarchais, Shaw, Caragiale, Sebastian stb. Ám, amíg az elmúlt évben a népi demokratikus országok haladó hagyományait — a hagyománynak még nemigen számítható, nagyon is élő Brechten kívül — úgyszólván csak a cseh klaszszikusok képviselték, az idén kizárólag a román klasszikusokat fedezzük fel közülük. (Caragiale, Sebastian.) A bemutatók mérlege nem rossz, hiszen az arányokban újra és újra csak ez az egy — a jövőben elég könnyen kijavítható — hiba van. A színházak műsora azonban nemcsak a bemutatókból, hanem a régebbi darabok előadásaiból is áll. A mintegy 1500 színházi előadásnak valamivel több mint felét tették ki az idén bemutatott darabok sorozatelőadásai, a többi alkalommal a tavaly vagy még korábban bemutatott darabok kerültek színre, s ha az egész műsor megoszlását nézzük, az arány már valamivel kedvezőtlenebb, mint a bemutatóknál. Az előadások csaknem felén (körülbelül 700 alkalommal) nem élő szerzők műveit láthatta a közönség. Ez mindenesetre több az elégnél, mert bármennyire is fontos a haladó hagyományok ápolása, még fontosabb a mai irodalom, a mai színház megismertetése. ... és az élő irodalom Nem egészen nyolcszáz előadáson mutatták be a mai színmű-irodalmat. Ebből 337 magyar mű előadása volt. Ez igen jó! (Még akkor is jó, ha a darabok listáján Németh László „Galilei”-je is szerepel.) Érdekes, hogy a lista élén a már tavaly bemutatott „Szélvihar” ötvennyolc idei előadása áll. Hogy a közönséget mennyire érdeklik az ellenforradalmat leleplező darabok, azt nemcsak ez, hanem a Pesti emberek több mint harminc, és a Bekötött szemmel idei huszonegy — igen látogatott — előadása is bizonyítja. S milyen a külföldi élő irodalom aránya? Nyugati irodalom: 252, a baráti országok irodalma: 175, ebből 107 szovjet és 68 egyéb. Ezek bizony már riasztó számok. Senkinek sem lehet kifogása, Lawler, Filippo, Osborne vagy akár Maugham előadása ellen, de nem vitás, hogy nem nyomhatják el színpadjainkon a szocialista tábor íróinak hangját. Kiütközik itt is a népi demokratikus országokból érkezett darabok előadásainak csekély száma. Hozzá kell tenni: a hatvannyolc előadás is csupán két darab között oszlik meg (Cao Ju: Felkelő nap és Kohout: Ilyen nagy szerelem). Biztos, hogy színházaink műsorából nehezen vehetjük észre, hogy a baráti országokban fejlett és pezsgő a színházi és irodalmi élet. Az idény hátralevő részében van még idő arra, hogy kiterebélyesítsük az első fél évben elért eredményeket, s megszüntessük a hibákat. Az eredmények — hangsúlyozni kell — nem csekélyek. A színházak műsorpolitikája kétségtelenül sokat javult, máris lényegesen jobb a tavalyinál. Ám, ez a viszonylagos javulás nem felejteti el a néhány elgondolkoztató félrecsúszást. Még elgondolkoztatóbb, hogy az aránytalanságok nem az egyes színházak műsorában, hanem nyolc színházéban együtt mutatkoznak meg. Ezeket az aránytalanságokat elsősorban átgondoltabb központi műsorpolitikával kell kiküszöbölni, így elkerülhető lesz, hogy a drámairodalom egyes területei — méghozzá a mi szempontunkból döntő területei — kívül esnek valamennyi színház hatósugarán. Hajdú Ferenc Danines Celemetusé a társa!jóban Magas Déva vára omló falaihoz siet kocsijával Kőmíves Kelemenné... Ötven leányarc együttérző izgalommal hallgatja a ballada drámai sorait. Most búcsúra kér engedélyt a szerencsétlen asszony — a figyelő szemek sarkában apró csillagocskák gyülekeznek. Aztán a fia szólítja a kőbe zárt anyát , és a fájdalom szorongatja a torkokat. Színpadról talán sohasem került volna ilyen közel a Nyíregyházáról, Debrecenből, Jászapátiból és még ki tudja honnan felkerült munkáslányok szívéhez a székely népballada, mint így, a társalgó összehordott székei között. Kis szoba a Lőrinci Fonó leánymunkásszállásán. A hátsó részt üvegfal keríti el, az ajtón zománctábla. „Nevelői dolgozó” — mármint a nevelő dolgozószobája. Máskor. Mert most kulissza, öltöző, színpad. A vékony tüllfüggönyön a „nézőtérről” átlátni a parányi kis helyiségbe, ahol az előadók fellépésre várakoznak. A KISZ Központi Együttesének szavai és, énekesei arra vállalkoztak, hogy rövid műsorukkal olyan munkásszállásokra látogatnak el, ahol nincs színpad, nincs kultúrterem. Fellépnek az ebédlőkben, társalgókban, ha máshol nem akad hely. A lányok már akkor elkezdték a tapsot, mikor az autóbusztól kabátban bevonult a tizenegy vendég az üvegfal mögé. Most, a Kőmíves Kelemen után, tör ki igazán a taps. Hosszú, szőke hajú kislány hajlong pirosan, hogy megköszönje a lelkesedést. Az előbb még kíváncsi fiú, szomorú apa, a tizenkét mester, Kőmíves Kelemenné volt szavalatában. Most megint Dobos Ildikó, harmadikos gimnazista. Jól szavalt, hallgatói alig akarják elengedni. Tangóharmonikás fiú lép ki az ajtón, szögletesen meghajol — még hiányzik a rutin —, a lányok csiklandósan kuncognak, de a virtuóz szám után már a felnőtt művésznek szól a taps. Kicsit magais meglepődik. A lányokkal nem lehet bírni, újabb és újabb számokat követelnek. Petőfi, Vörösmarty, Lafontaine, Majakovszkij hol vidám, hol komoly, hol szatirikus sorai váltogatják egymást. Olyan üdén, frissen csattannak fel a kacagások, ahogyan csak ötven fiatal, életvidám lány tud örülni az első találkozásoknak a művészettel. Básta Magda — civilben technikus — a vendégfiúkhoz fordulva szavalja el „A gyáva legény”-t. A vidámság alig fér meg a falak között. Valósággal pihentető a kvartett Madrigálja és a Loreley. Kovács P. József Heltai soraival ismét vidámabb húrokat penget. De már be kell fejezni a műsort. Előadás után a közönség, a vendégek együtt beszélgetnek: — Hogy van itt a KISZ-együttesben? — Hát ti honnan kerültetek Pestre? — Mióta szavalsz? — Mióta dolgozol? — Hová jártok szórakozni? — röpködnek a kérdések. Aztán véget vetnek a beszédnek és hazamennek a vendégek. Előadás volt? Nem. Fiatalok találkoztak. Beszélgettek, énekeltek, szavalgattak. Csak úgy, maguknak, egymás között. Hát így is lehet. Bernáth László Ma este mutatja be az Irodalmi Színpad új műsorát, három egyfelvonásost: Anton Csehov „A medve’’, Gogol . Hamiskártyások’’ és Nyekraszov „Az uzsorás” című komédiáját. Képünkön: Tallós Endre és Bánhidy László „Az uzsorás” című jelenetben. (MTI Fotó: Keleti felv.) □ STENDHAL „VÖRÖSES FEKETE“ című regényének színpadi változatát hétfőn kezdik próbálni a Petőfi Színházban. A színpadi feldolgozás Illés Endre munkája. Bemutató: március 27. □ JELIZAVETA CSAVDAR, a kijevi opera Lenin rendes magánénekesnője, a Szovjetunió népművésze énekli szerdán este a Traviata címszerepét az Erkel Színházban. □ ÚTIKÖNYV-IRODALMUNK hamarosan új könyvekkel gyarapodik. A Panoráma kiadásában megjelenő sorozat címe: Magyarország írásban és képben. □ MOLNÁR FERENC „Pál utcai fiúk“ című regényéből Zórád Ernő és Biai Föglein István festőművészek kétrészes diafilmet készítettek. □ A TIZENKETTEDIK CANNES-I FILMFESZTIVÁLRA eddig 29 ország jelentkezett: NSZK, Argentína, Ausztrália, Belgium, Bulgária, Ceylon, Dánia, Spanyolország, Szovjetunió, Egyesült Államok, Franciaország, Anglia, Görögország, Magyarország, India, Izrael, Olaszország, Mexikó, Norvégia, Pakisztán, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Svédország, Csehszlovákia, Törökország, Délafrikai Unió, Venezuela és Jugoszlávia. □ BARABÁS TIBOR két művét adták ki nemrégiben a Szovjetunióban: a „Beethoven“-t és a „Rákóczi hadnavgyá”-t. (A Schweizer Illustrierte Zeitung karikatúrája) □ SZOVJET TECHNIKU SOK olyan filmvetítő berendezést állítottak össze, amelynek segítségével kisebb helyiségben is lehet vetíteni szélesvásznú filmeket. A gép, a leszerelhető vászon és egy villanymotor vándorautóra van felszerelve. □ TIZENHÉT NEMZET fiatal művészei vesznek részt — természetesen magyarok is — a brüsszeli nemzetközi hegedűművész-versenyen. □ A PETŐFI SZÍNHÁZ MŰVÉSZEI az elmúlt napokban több üzemben jártak. Március 9-én az egyik építési vállalat dolgozói adják vissza a látogatást. A Rátkay Színészklubban fogadják őket a színház művészei, majd a vendégek A tizenkét szék előadását tekintik meg. □ TELMÁNYI EMILRŐL, a világhírű, magyar származású hegedűművészről (Bartók Bélának volt egy időben kamarazene-partnere) érdekes hírt és fényképet közölnek a külföldi lapok. Bach-hangversenyt rendezett s a koncertet egy 18. századbeli, régimódi hajlott vonóval játszotta végig. □ BUSÓJÁRÁS címmel néprajzi film forgatását kezdték meg a Budapest Filmstúdió művészei Mohácson. — Hogy ez milyen pont. Hát a nő anyajegye. Ez csak világos? SZÍNHÁZAK SZOMBATI ÉS VASÁRNAPI MŰSORA: Operaház sz.: Anyegin (E-bérlet, 6. előadás, 7); v.: Rigoletto (ifj. előadás, 11), este: Lohengrin (H. Seydelmann vezénylésével, F-bérlet, 6. előadás, 7). — Operaház Erkel Színháza sz.: Hoffmann meséi (Rékai-bérlet, 6. előadás, 7); v.: Három a kislány (11), Fra Diavolo (12. bérlet, 6. előadás, 7). — Nemzeti Színház sz.: A windsori víg nők (Bartos—Császár-bérlet, 5. előadás, 7); v.: Az ember tragédiája (10), este: Ljubov Jarovaja (7). — Katona József Színház sz. (Bajza/4. bérletben) és v.: Lyuk az életrajzon (7). — Madách Színház sz. (7) és v. (fél 8): Az ördög cimborája; V. du.: Figaro házassága (fél 3). — Madách Színház Kamaraszínháza sz. (7) és v.: (fél 8): Nem az én fejem; V. du.: Névtelen csillag (fél 3). — A Magyar Néphadsereg Színháza sz.: Pesti emberek (7), v.: A makrancos hölgy (fél 3). este: Az én családom (7). — Petőfi Színház sz.: Tizenkét szék (7); v.: Svejk (3), A királyért (7). — Jókai Színház sz.: A teremtés koronája (7); v.: Szélvihar (fél 4), Sárga liliom (7). — József Attila Színház sz.: Boldogság, merre vagy? (fél 3), Bunbury (7); v.: Boldogság, merre vagy? (fél 3). Kötéltánc (7). — Irodalmi Színpad sz. és v. este: Három orosz klasszikus (8); v. du.: József Attila irodalmi műsor (fél 4). — Egyetemi Színpad V.: Heineest (7). — Ódry Színpad sz. és v.: Corneille: Cid (7). — Fővárosi Operettszínház sz. (7) és v. (negyed 3). Kard és szerelem; v. este: Három tavasz. (7). — Blaha Lujza Színház sz. és v.: Narancshéj (7); v. du.: Bástyasétány 77. (fél 3). — Vidám Színpad sz. (fél 8) és V. (fél 4, fél 8): 120 éven aluliaknak. — Kis Színpad sz. (7) és v. (3, 7). Majd a papa ... — Állami Bábszínház sz.: Ezüstfurulya (5), Szőke ciklon (fél 8); v.: Ezüstfurulya (11), Csalavári Csalavér (3), Hófehérke (5), Szőke ciklon (fél 8). — Zeneakadémia sz.: Zenei arcképek (II. sorozat, 5. előadás, fél 5); Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara (vezényel: Anoszov, R-bérlet, 1. előadás, 8); v.: Műegyetemi bérlet, 5. előadása (de. 10): „Hotel Operett” (4 és 8). — Bartók-terem sz. (du. fél 4) és v. (de. 11): Csinn-Bumm Cirkusz sz. és v.: Ilyen vagyok (8). — Jégszínház sz. és v.: „Ujjé, a Ligetben!” (4 és fél 3). — Kamara Varieté (MEDOSZ, Jókai u.) sz. és v.: Különleges vidám nap! (4 és 8). — Budapest Varieté sz. és v.: Nem gyerekjáték (4 és 7). — Fővárosi Nagycirkusz sz. és v.: Az AEROS Cirkusz vendégjátéka (fél 4, fél 8). (Déli ,Jostani Vili bácsi Talán senki sem ismert oly sok embert személyesen Budapesten, mint a tegnap eltávozott Komlós Vilmos. Taxin szerette útjait megtenni, de ha végigment az utcán, a szembejövők megállították, belécsimpaszkodtak, egy kis derűt profitáltak tőle. Mert ne higgyék, hogy csak a színpadon mulattatott; szórakoztatta a pincért, a rendőrt, a házfelügyelőt, esteó társalgóban kollégáit és a műszakiakat, otthon a feleségét, gyerekeit, unokáit. Mosoly sugárzott körülötte. Még a ba-jait is úgy panaszolta el, hogy két-három nevetést kicsaló csattanót helyezett el mondókájába. Álmos reggeleken és lankadt délutánokon is kacagtatott, örökké szolgálatban volt. Ez a telivér pesti jelenség nem is volt idevalósi — már érett fővel, múltjában színpadi diadalokkal került fel vidékről a Fővárosi Operettszínházba táncoskomikusnak. Karcsún érkezett, itt gömbölyödött meg, itt lett hűtlen a színházhoz és pártolt át a kabaréhoz. Az apró tréfákban, ahol percek alatt mozdulattal, szemvillanással, hangsúllyal kell talpraállítani az ábrázolt figurát, találta meg tökéletes színpadi kifejezőképességét. Egy időben nosztalgia fogta el a klasszikusok után — két Moliére-darabban valóban remekelt —, de aztán visszakívánkozott a kabaré deszkáira. Ott érezte igazán jól magát a közvetlen hangú, bővérű komédiázó, akinek a szerep csak nyűg volt, többnyire alakított, változtatott is rajta. Mindig szerény volt, sohasem kérdezte ősi színészi szokás szerint: „Hogy tetszettem?” — csak akkor csillogott, ha Juci lányát dicsérték. AJuci magasztalásából sohasem volt elég, mindig repetát kért. Bánatot és fájdalmat könynyedén, teherbíró képességgel, tréfálkozva viselt el — de ha filléres ultipartiban vesztett, kivörösödött, és félő volt, hogy belebetegszik. Mindent megvásárolt, amit kínáltak neki: golyóstollat és szövetet, képet és rádiókészüléket, sálat és villanyborotvát, de a holmikra másnap ráunt és eladta őket, többnyire veszteséggel. Harmincnégy év óta ő volt Sajó a Hacsek és Sajó tréfában. A mérges Sajó, aki felháborodik Hacsek hülyeségén. Micsoda indulat gőzölgött ki belőle, mekkora szenvedéllyel verte az asztalt — az évek múltak, a témák változtak, új világ született a régi helyén — Sajó ökle még mindig ott csattant a márványon. A most hétfőn a Vidám Színpad gárdája elutazott Parádra, ahol a nagybeteg színészt ápolták. A kórház kultúrtermében előadást rendeztek — Komlós játszani akart. Orvosai még a kórteremből sem akarták kiengedni, ő nem tágított, fellép. Kivánszorgott a háziszínpadra, nyilván még egyszer, utoljára arra vágyott, hogy mint felbőszült Sajó, alaposan kidühöngje magát tökfilkó barátja értelmetlenségén. Pénteken este a kabaré társalgójában mindenki kókadtan ült, s ha szólt valaki, Vili bácsit emlegette. Kinn, az előcsarnokban, zsibongva gyülekezett a nevetésre vágyó közönség. Arra gondoltam, szipoghat már a piros orrú, kretén Hacsek, törölgetheti az asztalt a pincér, a hevesvérű Sajó soha többé nem jelenik meg a kávéházban. Kellér Andor Két kirakat Belvárosi sétánk alkalmával a napsütéses délelőttön a Váci utca egyik kirakata előtt a szokottnál több embert láttunk. A lengyel olvasóterem kiállította az 1960-ban megrendezendő Chopin-ünnepségek díjnyertes plakátjait, illetve azok fényképeit. Az első díjjal jutalmazott plakát — a berlini Manfred Kruski műve — igen ötletes. Zongorabillentyűket ábrázol, mintegy oktávnyit, kissé szürrealista módon bekopírozott más fehér és fekete billentyűkkel. Mindenesetre igen hatásos montázs, mely felkelti a zeneszerető közönség figyelmét. A Petőfi Sándor utca és a Felszabadulás tér sarkán is többen állnak egy kirakatnál. Divatáruüzlet, pompás kabátokkal s ezzel a felirattal: „öltözködjön szépen a szép Budapesten”. Minden kirakatban egy gyönyörű pesti kép. Így például az Állami Operaház nézőtere, előadás közben, valóban jól öltözött közönséggel. Ám az első sorban egy férfi: kihajtott inggallérral. A kirakatrendező eltüntethette volna a képről a kihajtott ingest, ha már azt írja ki, hogy a szép Budapesten öltözködjünk szépen. __________ 00 Műbútorasztalos, mint klasszikus festő Különös képhamisítási ügy foglalkoztatta e héten az oslói rendőrséget. A norvég képzőművészeti múzeum megvásárolt 47 000 koronáért egy festményt, amelyről szakértők azt állították, hogy Edvard Munch festőművész, a nagy impreszszionista piktor alkotása. Az „Út napnyugatkor” című festményről azonban rövidesen kiderült, hogy hamisítvány, s azt egy Casper Caspersen nevű műbútorasztalos készítette. Caspersen kihallgatásakor elmondotta, hogy ő műkedvelő festő és másoló, bármikor képes arra, hogy Munch modorában képet fessen, de nem áll szándékában senkit sem megkárosítani, a festményt műkereskedő adta el eredeti Munchként. □ A BERNARDA HÁZA című darabot a Katona József Színház szép előadásából ismeri a budapesti közönség. Garcia-Lorca művéből most film készül Franciaországban.