Esti Hírlap, 1959. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1959-04-02 / 77. szám

IV. évfolyam, 77. szám Összehangolják hétszáz üzem és hivatal munkakezdését Ára 60 fillér Megállapították az áruk házhoz szállításának tarifáját­­ A háztartások áramátkapcsolásának idei terve Korszerűsítik a Kelenföldi- és a Déli-pályaudvart V­élemény­eltérések a nyugati külügyminiszterek washingtoni találkozóján Újabb nyugati jegyzék a Szovjetunióhoz ? - Tiltakozás Angliában Holst­ad politikai kontárkodása ellen Washington, április 1. Az Egyesült Államok főváro­sában folytatódik a nyugati külügyminiszterek tanácskozá­sa, amelyen a május 11-én Genfben kezdődő kelet-nyuga­ti külügyminiszteri értekezlet előkészületeit vitatják meg. A nyugati külügyminiszterek ki­bővített ülése, amelyen az amerikai az angol és a francia külügyminiszteren kívül már a nyugatnémet külügyminisz­ter is részt vett, kedden este mintegy két óra hosszat tartott. Az amerikai küldöttség egy szóvivője kijelentette, hogy az eddigi megbeszéléseken voltak véleményeltérések, amelyek közül néhányat már megoldottak, de né­hány nézeteltérés megoldá­sához még további megvi­tatásra van szükség. A megbeszélések célja az, hogy lehetőleg közös álláspontot ala­kítsanak ki az Atlanti Tanács csütörtökön kezdődő három­napos ülésszakába. Habár azt várják, hogy ez e heti tárgya­lások lényeges megállapodást fognak eredményezni, illetékes körök kijelentették, nem hiszik, hogy a nyugati hatalmak vég­leges megegyezésre tudnak jut­ni minden szóba kerülő kér­désben. (Az ellentétek érdemi vonatkozásairól egyelőre hall­gatnak a hírszolgálati irodák.) Washingtoni vélemények sze­rint a nyugati külügyminisz­terek április 27-e körül va­lószínűleg ismét találkoz­nak Európában, hogy kidolgozzák a végleges terveket a Szovjet­unióval való végleges tárgya­lásokra. Az AP washingtoni híre sze­rint Berding amerikai külügy­miniszterhelyettes az újságírók előtt kijelentette: lehetséges, hogy a Szovjetunióhoz intézen­dő újabb jegyzék elküldésére lesz szükség két kérdés hang­­súlyozására. Az egyik az, hogy a nyugatiak szerint a csúcsér­tekezlet a külügyminiszteri ta­nácskozás eredményétől függ; a másik az, hogy a külügymi­niszteri tanácskozásra a nyu­gatnémet és a keletnémet kép­viselőket csak tanácsadói mi­nőségben lehet meghívni, nem pedig teljes jogú részvevőként. Változatlanul sok szó esik a nyugati fővárosban a leg­utóbbi szovjet jegyzékről. Washingtonban — mint a TASZSZ tudósítója írja — a március 30-i szovjet jegyzék után úgy vélik, hogy lesz kül­ügyminiszteri értekezlet, „első lépésként azon az úton, amely a Németország kérdésében támadt veszé­lyes kelet—nyugati vitát kivezeti a zsákutcából“. A Reuter értesülése szerint az Egyesült Államok hosszúlejá­ratú tervet javasol a német kérdés rendezésére, amelynek értelmében Berlin végül az egységes Németország főváro­sává válna. Nagy-Britannia vi­szont hangsúlyozza: szükség van a berlini kérdés külön megoldására a közvetlen vál­ság elhárítása miatt. A DPA nyugatnémet hírügynökség sze­rint a nyugati külügyminiszte­rek Washingtonban megegyez­tek abban, hogy a szovjet ja­vaslatra a küszöbönálló kelet­­nyugati tárgyalásokon nyugati ellen­javaslattal válaszolnak. Az amerikai javaslat — hírek szerint — a két Németország laza szövetségét tekinti az első lépésnek az újraegyesítéshez vezető úton. Mint Londonból jelentik, az angol fővárosban éles megütközést keltett N’ers­ NATO-főparancsnok ang­liai televíziós előadása, amelyben a leghevesebben ellenezte a kölcsönös visz­­szavonulási terveket. Norstad megint otrombán belekontárkodott a politikába — írja vezércikkében a Daily Mail.­­ Két hete Párizsban a kölcsönös visszavonulási terv ellen beszélt, tegnap este a csúcstalálkozó előkészítésének kényes gépezetébe hajított ka­lapácsot. Előadásában azt mondotta, hogy a kölcsönös visszavonulás minden formája teljes katasztrófa lenne. Ez csak azt jelenthet, hogy Nors­­tad elítéli az erőfeszítéseket, amelyeket az államférfiak — elsősorban Macmillan — kifej­tenek, hogy megkezdődjenek a tárgyalások a Szovjetunióval a békés rendezésről — írja a lap. Ma reggel a Nagyvásártelepen kitűnő a primőrfelhozatal • Rövidesen már reggel a boltokban lesz a friss gyümölcs és zöldség Ma hajnalban ellátogattunk a Nagyvá­­rtelepre, megtudni, milyen mennyiségben érkezik a fővárosba saláta, retek, s más primőrféleség, s a továb­biakban milyen felhozatalra számíthatunk. A rakodó válla­lat igazgatójától, Sándor End­rétől azt hallottuk, hogy alapo­san felkészültek a várható nagy forgalom lebonyolítására. Négy órakor kezdődik itt a műszak, ekkor érkezik Mohács felől a nagyvásártelepi megál­lóhoz a hajó, amely rend ze­­rint parajt és sóskát hoz fő­képp Dunaföldvárról. Fél öt­kor a vagonok kirakásához lát a 110 munkás — néhány hét múlva már 180-an lesznek —, s hamarosan még ennél is ko­rábban kell felébredniük: egy hónap múltán hajnali három­kor, majd később, a szezon kö­zepén már éjfélkor kezdődik a kirakodás. Mi érkezett ma a Nagyvá­­sártelepre? összesen 518 mázsa vörös­hagyma, 22 133 csomó zöld­hagyma, 59 mázsa paraj, öt mázsa sóska, 8923 csomó retek, 21512 fej saláta hat máz a prokedli, 329 köteg petrezse­lyem zöldje, száz mázsa tojás — a húsvéthoz hasonlóan ápri­lis 4-re is kifogástalan lesz a tojásellátás­­, 135 mázsa ve­gyes­­pulyka, kacsa stb.) vá­gott baromfi érkezett a Nagy­­vásártelepre ma reggel. S a hajnalban befutott négy vagon­ból már rakják a ládákba cso­magolt citromot: Olaszország­ból küldték. 625 mázsa a súlya. Reggel hat óra van, most szortírozzák a pirosfejű retket, a tegnap délután leszedett sa­látát. Nyolc kilenc órakor már háziasszonyi szatyrokba kerül­het mindegyik. A szakemberek általános véleménye ez: három évvel ez­előtt volt az ideihez hasonló felhozatal , amely teljes mér­tékben kielégíti a szükségletet. A primőrök zöme azonban csak a jövő hét végére várható, sok napos idő kell a meleg­ágyaknak, akkor lesz olcsó az ára. Egyedül Békés megye tíz n­ap múlva harmincezer fej sa­látát és retket hoz Budapestre. A húsvétihoz hasonlóan, az április negyedik­ ellátás is za­vartalan lesz. A Nagy­vásár­te­lep szövetkezeti elosztótelepén tíz piaci és c­arnoki kirendelt­séghez juttatják el gépkocsi­kon a vasúton érkezett árut, ezen felül negyven földműves­­szövetkezeti boltot látnak el. Egy hónap múlva, mire már nemcsak a melegágyi, hanem a szabadföldi zöldségfélék is for­galomba kerülnek, gépkocsi­kon hozzák fel azok legjavát Pestre. Eddig erre csupán kí­sérletek történtek, most kiter­jesztik a gyorsan romlandó gyümölcsökre — cseresznye, eper, málna, melyeknek hamar megárt a napsütés — is. Ma még előfordul, hogy egyes helyekre déli tizenkét órakor érkezik a zöldség és gyümölcs — a közvetlen gép­kocsiszállítással már hajnalra, de legkésőbb reggelre a boltok­ba kerül majd. (K. N.) ÉPÜL A GANZ-MÁVAG ÚJ SZERELŐCSARNOKA A Ganz—MÁ­VAG B. II. számú szerelőcsarnoka a helyszínen előregyártott vasbeton elemekből épül. A 13 millió forintos beru­házást még ebben az évben befejezik. Ké­pünkön, az építkezés helyén a 26 méter hosszú, 30—32 tonnás vasbeton pillérele­mek. Ezeket a 28 méter széles és 87 méter hosszú épületre darukkal emelik majd be. (MTI Fotó: Balassa felv.) Cshö Jen Gén a Szovjetunióba látogat Moszkva, április 1. Moszkvában közölték, hogy Cshö Jen Gén, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság leg­felső nemzetgyűlésének elnöke elfogadta Vorosilov meghívását és április elején baráti látoga­tást tesz a Szovjetunióban. Szocialista ifjúsági brigádok alakulnak A budapesti­­ fiatalok, a KISZ-szervezetek tagjai elha­tározták, hogy a komszomolis­­ták példájára a magyar viszo­nyoknak megfelelően, szocia­lista ifjúsági munkacsoporto­kat alakítanak. Húsz üzemben dolgozik már a szocialista if­júsági munkabrigád. A Ganz- MÁVAG-ban 11 csapat a minő­ség javítására, a selejt és az önköltség csökkentésére törek­szik. A vasötönde ifjúmunká­sai részt vesznek az egyéni ta­karékosságban is, takarékbe­tétkönyvbe gyűjtik pénzüket. Az 5. számú Autójavító Vál­­­­lalat szocialista ifjúsági bri­gádjának tagjai között a több­­­­ség lakatos. Januárban 108,6­­ százalékra, februárban pedig­­ 110 százalékra teljesítették havi­­ tervüket. Bekapcsolódnak a­­ politikai továbbképzésbe,­­ együtt járnak szórakozni, szín- s házba, moziba, hangversenyek-­­ re, kiállításokra is közösen lá­togatnak. 1959. április 2. csütörtök Medencében vizsgálják a nagymarosi vízlépcső modelljét Talajrétegek a Dunából • Vízierőmű az udvaron A Vízgazdálkodási Tudomá­nyos Kutató Intézet laborató­riumának nagycsarnokában, tekervényes betongerendák kö­zött, víz folydogál, melynek két „partján” sűrű fapálcika-ren­­geteg jelképezi az erdősávokat. A tiszaburai duzzasztómű hat­vanszorosra kicsinyített mo­delljén folytatnak itt vizsgála­tokat: mérik a víz sebességét, az áramlást, és azt, hogy mi­ként viselkedik majd a Tisza­­meder, ha felépül az újabb öntözési lehetőségeket és ener­giát jelentő vízlépcső. A laboratórium legnagyobb feladata az idén mégsem ez a munka, hanem a nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos, úgy­nevezett kisminta-vizsgálatok. Hosszú, akváriumhoz hasonló medencében építették fel a folyómedret, a töltéseket. Har­minc méter mélységig fúrtak a Duna alá, amíg ide tudták hozni a különféle talajrétegek mintáit. Felül agyag, aztán homok, homokos kavics, ismét agyag, majd legalul, nagy vas­tagságban homokréteg követ­kezik. A talajszelvényen azt vizs­gálják a kutatómérnökök, ho­gyan lehet majd védekezni a belvizek ellen, a duzzasztómű hatására ugyanis a Felső-Duna mellett több víz fog beszivá­rogni a talajba. Az első ered­mények azt mutatják, hogy a megváltozott talajviszonyok a feltételezettnél jóval kevesebb kárt fognak okozni. Néhány hónap múlva fel­építik a vízlépcső szabadtéri mintáját, odakint, a laborató­rium udvarán. Ezen a vízmoz­gást, a hajózási lehetőségeket fogják kutatni az építés kü­lönböző fázisaiban. Utána pe­dig magának az erőműnek a­­ kivitelezését ellenőrzik, s a kí­­­­sérleti eredményeknek meg­­f­­elelően tesznek majd j­avas­­­­latot a tervező intézetnek. A VITUKI mérnökei még­­ ebben az évben befejezik a­­ Dunai erőművel kapcsolatos kísérleti vizsgálódásokat.

Next