Esti Hírlap, 1959. június (4. évfolyam, 127-151. szám)

1959-06-25 / 147. szám

Elutazott a B-válogatott Svédországba, az A-csapat­­ ma edzőmérkőzést játszik Ma délelőtt kilenc óra után­­Sasvári István, Rácz István és Opata Zoltán vezetésével el­utazott a magyar labdarúgó B-válogatott Svédországba, ahol vasárnap Eskilstunában mérkőzik a svéd B-csapattal. A magyar A-válogatott játé­kosai már a hét eleje óta együtt vannak és ma délután edzőmérkőzést játszanak Szé­kesfehérváron. A Magyarország—Svédor­szág találkozónak, amely va­sárnap délután fél hatkor kez­dődik a Népstadionban, a szovjet Hlopotin lesz a játék­vezetője. Az előmérkőzésen, a háromnegyed négykor kezdődő Magyarországi NDK ifjúsági találkozón csehszlovák bíró működik közre. A svéd labdarúgó-válogatott repülőgéppel, az NDK ifjúsági csapata vonattal pénteken ér­kezik Budapestre. Az autóbuszüzem felkészült arra, hogy az elővárosokból a Népstadionba biztosítsa az autóbuszösszeköttetést. Külön­­autóbuszt indítanak a Népsta­dionhoz Csepelről, a Tanács­ház térről, Pestimréről, a Marx Károly utca és Vörös­hadsereg tér sarkáról, Pester­zsébetről, az ottani Erzsébet térről, Rákoskeresztúrról, a Ferihegyi úttól. Csepelről és Erzsébetről a viteldíj oda-visz­­sza útért 6 forint, Pestimréről és Rákoskeresztúrról 8 forint. Komlós Vilmos emlékverseny Jelöltjeink a szerdai ügető­­versenyekre: I. Go­on — Grivolette — Gala­­thea. — II. Gibraltár — Géza — Erika. — III. Gonosz — Dalma — Gyuri. — IV. Gixer — Ellenérv — Cukorbaba. — V. Aladin — Dár­­dás — Bevárlak. — VI. Dió — Cimbora — Gubacs H. — VII. Él­harcos — Florida — Garas. — Vili. Femina — Denevér — Enikő. Szécsényi József a harmadik, Nagy Zsigmond a nyolcadik helyen a világranglistán KÖZELEDÉS A 60 ÉS A 20 M-ES HATÁRHOZ Az olimpia előtti esztendő minden eddiginél nagyobb erő­feszítésre készteti az egész vi­lágon az atlétákat. Jóformán még el sem érkeztünk az atlé­tikai idény „félidejéhez”, a sta­tisztikusok máris egész sor új Európa- és világrekordot je­gyezhettek fel. Különösen nagy az előretörés az ügyességi szá­mokban és most már egyálta­lán nincs messze az az idő, amikor a gerelyvetésben elérik a 90, kalapácsvetésben a 70, diszkoszvetésben a 60, súlylökésben pedig a 20 m-es határt. Még kilenc centiméter A diszkoszvetésben az idén a nagy rivalizálás Szécsényi József nemrégiben elért kitű­nő eredményével kezdődött. A magyar atlétának — mint ismeretes — 58,33 m-es ered­ményével sikerült megdönte­­nie a lengyel Piatkowski addi­gi 57,80 m-es teljesítményét. Ez a rekord azonban nem élt sokáig, mert a lengyel ver­senyző pontosan egy hét múl­va egy csapásra több, mint két métert javított saját eredmé­nyén, s ezzel nemcsak Szécsé­­nyit detronizálta, hanem elhó­dította a világrekordot is az amerikai Gordientől. Piat­kowski varsói dobásával már kilenc centiméterre meg­közelítette a 60 m-es határt. Nem kétséges, hogy a nagy konkurrenciában rövidesen valamelyik atléta — talán Szécsényi — túl is jut ezen a bűvös számon. Addig is e pil­lanatban így fest a világ tíz legjobb diszkoszvetőjének rangsora: A 20 méter felé A súlylökésben — Európá­ban és az­­Egyesült Államok­ban is — az óriás-atléták újabb jelentős centiméterek­kel haladnak előre. A tengeren túl a jelenlegi világrekorder, Parry O’Brien már régóta fe­nyegette saját 19,25 m-es vi­lágrekordját, túl is dobta jó­­néhányszor, de mindig kide­rült, hogy valami „nem stim­melt” a pályán, vagy a súlygo­lyóval. Az elmúlt napokban végre szabályos körülmények között is sikerült O'Briennek képességeit bebizonyítania és most 19,40 m-rel tartja a vi­lágrekordot. Európában a csehszlovák Skobla babérjaira az olasz Meconi tört, aki 18,48 m-re javította az Európa-re­­kordot. Az egész atlétikai vi­lág nagy meglepetésére most nálunk is előbukkant úgyszól­ván „az ismeretlenség homá­lyából” egy fiatal atléta, a 22 éves Nagy Zsigmond, aki az el­múlt szombaton 18,16 m-es eredményével beverekedte magát a világ legjobb súlylö­kői közé, íme, a tíz legjobb: Nem hisszük,hogy tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ezek a ranglisták sem merevednek meg sokáig ... L. L. 1. Piatkowski 59,91 2. Gordi­n 59,28 3. Szécsényi 58,33 4. Ellis 58,28 5. Babka 57,96 6. Iness 57,93 7. Certe 57,35 8. Consolini 56,98 9. Grigalka 56,94 10. Merta 56,69 1. O’Brien 19,40 2. Long 19,25 3. Nieder 19,13 4. Davis 18,59 5. Butt 18,51 6. Maconi 18,48 7. Bantum 18,30 8. Nagy 18,16 9.10. Lampert 18,13 Owen 18,13 Csaknem 300 nevezés érkezett a vívó-világbaj­nokság számaira E hét elején a budapesti vívó­világbajnokság szervező bizott­sága már valamennyi részt ve­vő országtól megkapta a pon­tos nevezési listát. Az összesí­tés után most már tisztán lát­ni az egyes fegyvernemekben részt vevő versenyzők számát: Férfitőr: 67 induló, női tőr: 68, párbajtőr: 81, kard: 71. A legutóbb beérkezett neve­zések közül érdeklődésre tart­hat számot a szovjet és az olasz vívók névsora. Mindkét ország teljes csapattal vesz részt a világbajnokságon. A Szovjetunió együttese: Férfitőr: Midler, Zsdanovics, Roudov, Svesnyikov, Sisikin, Sevelev. Női tőr: Zabelina, Jefimov, Gorokhova, Petrenko, Proudzs­­kova, Sivhova. Filippova. Párbajtőr: Kostava, Basare­­vics, Csernusevics, Csernyikov, Habarov, Kodorovszkij, Raki­­tyanszkij. Kard: Kuznyecov, Gitnij, Mavlikhanov, Rieskij, Tichler, Cserepovszkij. Az olaszok a következőket indítják: Férfitőr: Bergamini, Spalli­­no, E. Mangiarotti, Carpaneda, Curletto. Női tőr: Colombetti, Mas­­chiötta, Sanguinetti, Passini, Ragno, Bartelotti. Párbajtőr: Defino. E. Man­giarotti, Pavesi, Pellegata, Sac­­caro. Bertinetti, Tassinari. Kard: Calarese, L. Narduz­­zi, P. Narduzzi, Benvenuti Maesti, Vecchione. Ravagnan. Tippjeink válogatott, kupa- és bajnoki mérkőzésekre I. csapat 2. csapat 3Yd Y gól­arány Otthon Idegenben 9Yd V gól­arány Tipp 1 — — 4:1 1. Magyarország—Svédország A svédek vasárnap fél gőzzel játszva, hat gólt rúgtak , a dánoknak. Jelöltjeink általában megbízható formát mutatnak, válogatottunktól tovább javuló teljesít­ményt várunk.— — — 6:81 —­­ — 1:1 2. Svédország B—Magyarország B A svéd B-válogatott főpróbája nem sikerült. Szak­értőik szerint sokkal több van a csapatban, össze­állításunk alapján a döntetlen csalódást keltene.— — 1 0:1 2­­1 — — 3:2 3. Magyarország ifj—Német DK ifj. Ifjúsági válogatottunk az UEFA-tornán jól megállta a helyét. Azóta a több helyen megerősített jugoszlá­vokat is legyőzte. A jó szereplés folytatását várjuk. — —— — 1 3 4 — 12:6 4. KISTEXT (5—24)—Budai Spartacus (4—34) A KISTEXT főként otthonában volt kellemetlen ellen­fél. A Spartacus képességei alapján meglepetésre is képes. A 2-est is ajánlatos figyelembe venni.1 3 3 6:10: 2 3 2 10:6 5. Váci P. (6—31)—Egyetértés (7—31) A Vác igen jól megállta eddig a helyét a kupaküz­delmekben. Bár tavasszal halványabb teljesítményt nyújtott, győzelme nem forog veszélyben. OJ 3 3 13:131 cn 1 2 19:14 6. Salgótarjáni KSE (14—23)—Borsodi B. (3—34) Ha a Bányász az új évadban komolyabb szerepet akar játszani a bajnoki címért folytatott küzdelem­ben, erre már most fel kell készülnie. A döntetlennel, mint valós eséllyel számolhatunk.1 — 6 2:12 XI 3 2 1 12:8 7. Csepel Autó (16—12)—Oroszlányi B. (9—28) A Csepel Autó utóbb hétről hétre javult, az Orosz­lány nem tudott idegenben tekintélyt szerezni magá­nak. Egyik eredmény sem keltene meglepetést. — 4 3 6:13 1X2 5 2 — 13:5 8. Jászberényi V. (3—33)—Szolnoki MÁV (12—26) Jászberény 44:40 gólaránnyal 33, a Szolnok 44:41-gyel 26 pontot szerzett. A Vasas tavasszal nem keltett csa­lódást otthonában. Szolnoktól túlzás lenne meglepe­tést várni. — 4 4 9:171 3 4 — 9:5 9. Szegedi VSE (9—29)—Szállítók (5—32) Tavasszal Szeged hazai pályán veretlen, a Szállítók idegenben csupán 1 győzelmet aratott. A találkozó eredményét a hazai pálya előnye döntheti el.1 4 3 cn cn 1 5 1 — 21:4 10. K. Lombik (11—25)—Nagybátonyi B. (1—44) Az otthon-idegenben mérleg alapján a Lombik az esélyes. A nagyobb tudás és tapasztalat a Bányász javára billenti a mérleg nyelvét. Elsősorban döntet­len várható. 3 2 1 10:5 1X2 5 1 1 15:8 V. Egri SC (5—30)—Kistercnyei B. (6—30) Eger győzelme mellett a hazai pálya előnyén kívül eredményesebb csatársora is szól. A tavasszal idegen­ben gyengélkedő Bányász pontszerzése nem várt meg­lepetést keltene.1 — 5 4:13 IX 7 — — 23:2 12. EVTK (1—48)—Traktorgyár (3—39) Nagy fölénnyel nyerte az EVTK a bajnokságot. Az erőviszonyok alapján 1-es várható. A pontosztozás a Traktorra lenne hízelgő.2 2 2 9:7 IX A pótmérkőzéseken: Ix, 1, Is, 1 várható. Az 1—3. számú mérkőzések válogatott, a 4—9. számúak kupa-, a 10—11. számúak NB. II. osztályú bajnoki t­­lálkozók A csapatok ez évben elért eredményeit hasonlítjuk. A zárójelben levő számok közül az első a csapat helyezését, a második a pontszámát jelöli meg. 1 Stár Mt5d€nykáés visszti az MTK in­vását Palicska újra a kék-fehér csapatban A labdarúgó-bajnokságban második helyezést elért MTK csapata úgyszólván minden szünet nélkül folytatja szoká­sos felkészülését, mert az együttes a jövő vasárnap már Középeurópai Kupa-mérkőzést játszik. A kék-fehéreknél egyébként tegnap Hidegkúti Nándor hivata­losan átvette az edzői tiszt­séget, míg a régi tréner, Bukovi Már­ton jövő héten búcsúzik el ré­gi klubjától. Bukovi a jövő szezonban valószínűleg vissza­tér egykori sikereinek színhe­lyére, Zágrábba, ahol a Dina­mo edzéseit vezeti majd. Az MTK-nál egyébként már a KK-mérkőzéseken is lesz egy változás a csapatösszeállí­tásban. A mostani igazolások során ismét a csapathoz kerül az együttes régi játékosa, Palicskó, aki legutóbb a Sztálinvárosnál volt, de már egy fél éve nem szerepelt. Palicskó a jobbhát­véd posztján kap helyet. Az MTK első KK-mérkőzését a Prágai Dinamóval játssza jú­lius 5-én, vasárnap, a Népsta­dionban vagy a Hungária úti sporttelepen. A visszavágóra — a prágaiak kérésére — nem a kö­vetkező vasárnap, hanem már július 10-én, pénteken sor ke­rül a csehszlovák fővárosban. — Nagyon szeretnénk jól sze­repelni a KK-ban — mondotta dr. Pöstyéni József, a csapat vezetője —, ha már az EK-ban nem vehetünk részt. Vojvodina, Partizán, Lazio Az MTK-n és a Prágai Di­namón kívül — mint azt ve­lünk ma délelőtt dr. Terpitko András, a KK-bizottság ma­gyar tagja közölte — a követ­kező csapatok vesznek részt a Középeurópai Kupában: a csehszlovákok részéről még a Bánik, Ausztriát a Rapid kép­viseli, Jugoszláviát a Partizán és a Vojvodina, Olaszországot pedig a legújabb jelentés szerint, a kupagyőztes római Lazio. A július 4—5-i első for­duló párosítása: MTK—Dina­mo, Rapid—Honvéd, Banik— Partizán és Vojvodina—Lazio. Csütörtökön du. 4 órakor GALOPPVERSENY A pálya széléről­ ­ NÉMETH RÓBERTNEK, az V. Dózsa versenyzőjének új, 15,54 m-es hármasugró csúcsa, ismét egy fiatal sportoló szor­galmas munkájának, fejlődésé­nek bizonyítéka. „23 éves va­gyok, 1957 decembere óta spor­tolok a lila-fehéreknél, előző­leg a Bp. Kinizsi, s a Testneve­lési Főiskola volt az egyesüle­tem — mondja. — Ifjúsági ver­senyző koromban a távolugrás volt a számom, s ebben 686 cm-ig vittem. Komolyan 1955- ben Puskás Antal keze alatt kezdtem foglalkozni a hármas­ugrással. Az első évben 14,89 m volt a legjobb eredményem. 1956-ban főiskolai tanulmá­nyaim miatt nagyon visszaes­tem, egy évvel később azonban már sikerült 15 méter fölé ke­rülnöm. A magyar bajnokságot 15,06 méterrel nyertem. 1958 volt a kritikus évem. Az idény nagyon jól indult, de azután vakbélműtéten estem át. Az­után Tenke Zoltán edzőm irá­nyításával igyekeztem pótolni a mulasztottakat. Még ebben az évben 16 métert szeretnék ugrani.”­­ MOST ELŐSZÖR fordult elő az amerikai atlétika törté­netében, hogy a bajnokságokat az elmúlt pénteken és szomba­ton méteres távokon rendezték meg Boulderban. Két oka volt ennek: először a július 18—19- én Philadelphiában sorra ke­rülő Egyesült Államok—Szov­jetunió-mérkőzés, másodszor a közelgő római olimpiai játé­kok. Először történt meg az is, hogy a programból elhagyták a kétmérföldes versenyt és he­lyette az 5000 méteres távot iktatták be.­­ HÁROM NAGY SAKK­VERSENYEN vett részt Dél- Amerikában a csehszlovákok kiváló sakkozója, L. Pachmann nagymester. Argentínában, Chilében és Peruban szerepelt, s mindhárom alkalommal meg­szerezte az első helyet. Ezután Brazíliában, Rio de Janeiróban két szimultánt is tartott nagy sikerrel. Ő MINT MINDEN ESZTEN­DŐBEN, most is a világ leg­jobb teniszezői gyűltek össze Wimbledonban. Nem kevesebb, mint 60 ország legjobbjai küz­denek az egyes számokban a bajnoki címekért. A statisz­tikusok megállapították, hogy Wimbledon történetében (1877 óta jegyzik) 45 éves volt a leg­idősebb részvevő és 18 a legfia­talabb. A leghosszabb mérkő­zést hat­ évvel ezelőtt játszot­ták, amikor Perry és Drobny 4 óra 20 percig viaskodott egy­mással.­­ SVÉDORSZÁGBAN, ahol tavaszi—őszi labdarúgó-baj­nokság van, most érkeztek el a „félidőhöz”. Az első helyen a Göteborg csapata áll és a meg­állapodás szerint ez az együttes vesz részt a labdarúgó-bajnok­csapatok Európa Kupa-küzdel­mében.­­ HARAGSZANAK az oszt­rák válogatott labdarúgók a közönségre, amely legutóbb a bécsi Ausztria—Belgium-mérkő­­zésen is kifütyülte őket. „Szí­vesebben játszanánk a labda­rúgó-világ legsötétebb sarká­ban, mint Bécsben” — mond­ták. — „A közönség elveszi a kedvünket, gúnyolódik velünk és rögtön fütyül, ha egy-két leadásunk nem sikerül. Bár­csak lenne másutt is megfelelő stadionunk, sokkal szívesebben játszanánk akár Grácban, vagy Linzben.” © VILÁGBAJNOKI SZÁM a Magyar Vívó Szövetség hiva­talos lapja, a Vívóhíradó. A Gábor József szerkesztésében most megjelent lap sok érde­kességet közöl külföldi és hazai versenyekről is. © VÉGLEGES MÁR, hogy részt vesz a Magyar Atlétikai Szövetség július 11-12-i meg­hívásos nemzetközi versenyén a finnek kitűnő 1500 m-es fu­tója, Vuorisalo, továbbá a ro­mánok női magasugró világre­kordere, Balázs Jolán. A via­dalra a lengyelek öt kiváló at­létájukat küldik el. ADÁS-VÉTEL Veszek szoba-, konyhabútort, re­­kamiét, hagyaté­kot, varrógépet, ruhaneműt, limlo­mot. 339—1­97. Dunyhát, párnát a legjobban értéke­síthet. Házhoz jö­vök. Telefon: 113— 549. Keresek megvételre zongorát vagy piani­­nót készpénzért. Tele­fon: 336—259. Újnak mondható Moszkvics-kocsi 16 ezret futott, eladó. Érdeklődni lehet telefonon: 115—677, este 5—9 óráig. Készpénzért veszek használt férfiruhákat, női szőrmebundákat, hívásra felkeresem. 411 —632. Bútort, ruhát, tollat, hagyatékot magas áron veszek. Hívásra azonnal házhoz jövök. Te­lefon: 135—388. Jó állapotban levő 1.7-es Mercedes-gépko­­csi eladó. Érdeklődés: 256—638 telefonon este 6—8 óráig. Hálót, kombinál­­tat, konyhát, ha­gyatékot veszek. Telefon: 211—272. ALEAS Azonnali belépésre keresünk több éves gyakorlattal rendelke­ző dekoratőrt. Bicske és Vidéki Körzeti Földművesszövetkezet, Bicske. Hosszabb gyakorlat­tal rendelkező gép­könyvelőt, jó fizetéssel azonnalra felveszünk. Jelentkezés személye­sen. Címünk: Bpest, XIV., Cziráky u. 26— 32. EMG. A Gránit Csiszoló­korong- és Kőedény­gyár (Bp., XIX., Fad­­rusz János u. 2.) felvé­telre keres két fő gép­lakatos szakmunkást. Azonnali belépésre keresünk motorkerék­párvezetői jogosít­vánnyal rendelkezőt, motoros összekötői ál­lás betöltésére. Vála­szokat kérjük „Admi­nisztrációs készséggel rendelkezem 7009’* jel­igére a Felszabadulás téri Hirdetőbe. Felveszünk esztergályos, laka­tos, műszerész, bá­dogos, autogén- és villanyhegesztű, krómozó szakmun­kásokat, valamint női betanított gép­munkásokat és fér­fi segédmunkáso­kat. Bérezés meg­egyezés szerint. Kereskedelmi Gép­gyár, Bp., X. ker., Monori út 2—4. Négyszemélyes budai háztartásba, gyermek­szerető, középkorú házvezetőnőt kere­sünk augusztus else­jére. Telefon: 150—680. Vezető fővárosi egészségügyi intézmény keres intelligens telep­felügyelőt azonnali belépésre. Előfeltétel erkölcsi bizonyítvány be­szerzése és a két­szobás, összkom­fortos vadonatúj szolgálati lakás, la­káscserével történő elfoglalása. Meg­felelő jelentkező­nek kitűnő fizetést biztosítunk. „KÖ­JÁL 243 309” jeligé­re Felszabadulás téri Hirdetőbe. Keresünk felvételre nagy gyakorlattal ren­delkező szerkesztő­mérnököket, pantográf köszörűst, esztergá­lyost, csiszolót, vala­mint nikkelezőket. Óragyár, Bpest, XX., (Pesterzsébet) Dózsa, György út 50. A Vas- és Edénybolt V. felvesz két általá­nos karbantartó laka­tost, 1 karbantartó vil­lanyszerelőt és három segédmunkást. Jelent­kezés: Vas- és Edény­bolt V. karbantartó részlege. Bp., VI., Baj­­csy-Zs. út 3. A Budapesti Kon­zervgyár szerződtet húsipari, konzerv­ipari, kádáripari, továbbá érettségi­zett konzervipari tanulókat kizárólag Budapest, X., kerületi fiata­lokat. Jelentkezni lehet a Budapesti Konzervgyár mun­kaügyi osztályán, Budapest, X. ker., Maglódi út 47. sz. Azonnali belépésre keresünk fiatal mun­kaügyi előadót meg­határozott időre. Vála­szokat kérjük? „Köny­­nyűipar területén már dolgozott 7008” jeligére a Felszabadulás téri Hirdetőbe. * LAKÁS Kiadó nyárra kettő szoba Balatonalmádin, részben is. Érdeklődés 224—417 telefonon. Kétszobás, szép fő­bérletet, saját kapuval, nagy kerttel — Körút­tól 20 percre 42-es vil­lamossal — elcserélek, belterületi 2 szobás komfortosra. XIX. Jó­kai u. 99. (Kossuth L. utcánál leszállni.) VEGYES Piszkos falak tisztítása speciális száraz eljárással, Jászaynál. Telefon: 334—634.

Next