Esti Hírlap, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-05 / 105. szám
V Új televíziós adót építenek Budapesten, a Kab-hegyen, Tokajban és Pécsett Az ötéves tervben 41 ezer új állomással bővül a főváros telefonhálózata Végleges mikrohullámú lánc több szomszédos országgal Az Országos Tervhivatalban a hírközlés fejlesztéséről tájékoztatták az Esti Hírlap munkatársát. A második ötéves tervben a hírközlés fejlesztésére körülbelül egy és háromnegyed milliárd forintot fordítanak. Ezt az összeget elsősorban a távbeszélő, a nemzetközi hírközlési hálózat, a televízió és az ultrarövidhullámú rádióműsoradó hálózat kiépítésére fordítják. A budapesti távbeszélő hálózatot a felszabadulás után úgyszólván a semmiből kellett újjáépíteni. Budapesten a távbeszélő központok befogadóképessége 1960 végére eléri a 170 ezret. A hatalmas fejlődés ellenére a csaknem kétmilliós város kiszolgálására ez is kevés. A fejlesztés egyik fő akadálya, hogy a központok épülete túlnyomórészt megtelt, a hálózatot általában csak új központok építésével lehet tovább fejleszteni. A második ötéves tervben a budapesti távbeszélőhálózat mintegy 41 ezer állomással bővül és ennek során megépül a Ferenc-, az Óbuda-, a Zugló- és a Csepel új központ, emelet- , ráépítéssel bővül a Lipót-központ, a régi Teréz- és a Józsefközpont, megkezdik az új lágymányosi központ építését is. A vidéki távbeszélő központok mintegy 130 ezres befogadóképessége a tervidőszakban körülbelül 13 ezerrel nő. Új automata központot kap Keszthely, Zalaegerszeg és Gyöngyös, bővül a várpalotai, a sztálinvárosi, a pécsi, a debreceni, a nyíregyházi, a győri, a salgótarjáni, a szegedi és több kisebb központ. A hazai ipar a jelenleg használatos Rotaryrendszerű távbeszélő központok helyett megkezdi a korszerűbb Crossbar-központok sorozatgyártását, s az új, illetve bővülő központok egy részét már ezekkel szerelik fel. A nemzetközi hírközlő hálózat fejlesztése során korszerűsítik a Budapest—Miskolc— Mátészalka, a Budapest—Szeged és a Budapest—Bécs irányába menő távkábeleket, a nagyforgalmú nemzetközi vonalakon bevezetik az automatikus távbeszélő kapcsolást. A Szovjetunió és Románia felé végleges, Jugoszlávia felé ideiglenes mikrohullámú láncot építenek ki, amelyen televíziós műsor és egyelőre egyszerre 60, később több száz távbeszélgetés továbbítható. Megkezdik a Csehszlovákia és Ausztria felé már működő ideiglenes mikrolánc végleges kiépítését. Belföldön — főleg az ipartelepek kiszolgálására — több távkábel épül. Megteszik az első lépést a belföldi távolsági beszélgetések automatikus lebonyolítására. Budapest környékén kísérleti hálózat épül, amelyen a hívó állomás postakezelője a hívott postahivatal kezelőjének kikapcsolásával közvetlenül tárcsázza a hívott előfizetőt. A második ötéves tervben automatizálják a közhasználatú nemzetközi távgépíró hálózatot is. A dunántúli Kab-hegyen és Tokajban 20 kilowattos, Pécsett és Budapesten 10 kilowattos televíziós adót állítanak üzembe 1961 és 1965 között. Ezenkívül kisebb televíziós adókat is létesítenek. A televíziós adók épületeiben ultrarövidhullámú rádióadók is megkezdik működésüket, úgyhogy 1965-ig az ország minden részén jól vehető lesz a televíziós és az ultrarövidhullámú rádióműsor. A tervidőszakban Debrecenben és Nyíregyházán pályaudvari postahivatal épül, b. 1. Kossuth Lajos rokonai-e a tbiliszi Kosutok? Moszkva, május 4. Tbilisziben, a Grúz SZSZK fővárosában él családjával Sztanyiszlav Kosut, az egyik élelmiszeripari tervező intézet hőtechnikai részlegének vezetője. Felesége építészmérnök, leánya, Szvetlána pedig a tbiliszi állami egyetem irodalmi karának aspiránsa. A Kosut-család bizonyíthatóan magyar származású és a szabadságharc idején került Oroszországba. Családi hagyomány szerint a tbiliszi Kosutok rokonai az 1848-as magyar szabadságharc nagy vezetőjének, Kossuth Lajosnak. Sztanyiszlav Kosut nagyapja, Eduard Kossuth, a szabadságharc bukása után a Fekete-tenger partján, Szevasztopol városában élt. A hagyomány szerint Kossuth Eduard honvédtisztként vett részt a szabadságharcban, azt azonban nem lehet megállapítani, hogy 1849- ben fogolyként került-e Oroszországba. Eduard ekkor valószínűleg 28 éves volt. Hosszú időn át Szevasztopolban építészmérnökként dolgozott. A család birtokában van egy egykorú anyakönyvi kivonat: Kossuth Eduard első gyermekének, Balthazárnak, magyarul Boldizsárnak a keresztlevele. Bár Boldizsár 1871-ben született, csupán 1873 februárjában keresztelték meg Szevasztopol városában. Az anyakönyvi kivonat tanúsága szerint a család ekkor még két s-sel írta a nevét. Eduard és felesége egyaránt osztrák állampolgárként szerepel az anyakönyvi kivonatban. Kossuth Boldizsár 1890 után felvette az orosz állampolgárságot. Gyermeke, Sztanyiszlav hosszú időn keresztül mozdonyvezető volt, majd elvégezte az esti főiskolát, és ma mérnökként dolgozik. A rokonság tényét mutatja az is, hogy Kossuth Eduard családjában jellegzetes magyar nevek szerepelnek. Kossuth Boldizsár egyik testvérét például Ferencnek hívták, ami a Kossuth-családban elterjedt név volt. Kosut Sztanyiszlav büszkén vallja magát Kossuth Lajos rokonának. Otthonának falát Kossuth egy öregkori fényképe ékesíti és könyvespolcán igen sok Magyarországról szóló mű, magyar írók orosz nyelvre fordított alkotásai sorakoznak. A család minden tagja jól ismeri Kossuth Lajos élettörténetét. A történészek feladata megállapítani, valóban rokonai-e a tbiliszi Kosutok a magyar nép nemzeti hősének. Az első hevenyészett vizsgálatok eddig még nem vezettek eredményre. Lehetséges azonban, hogy a magyar levéltárakban vannak olyan adatok, amelyek választ adhatnak erre az érdekes kérdésre. A Székesfehérvári Könnyűfémmű épülő présüzeme 270 méter hosszú, 60 méter széles. Az új gyárrészlegben 1961. nyarán kezdik a munkát. Képünkön: A csarnokban megkezdték a gépek szerelését. (MTI-fotó: Balassa felv.) Távvezérlésű hajó, műanyagcsónakok Automatizálás, korszerű gyártás, megtakarítás a kohó- és gépipari üzemekben A Kohó- és Gépipari Minisztérium iparpolitikai főosztálya megállapította, hogy a minisztériumhoz tartozó üzemek az év eleje óta jelentősen előre haladtak a gépek automatizálásában és a korszerű gyártási módszerek bevezetésében. Fejlődött a szerszámgépipar, ahol a legújabb műszaki követelményeknek megfelelő gépcsaládokat alakítanak ki. A közismert hidrofixnél tökéletesebb hidraulikus másolóberendezést és könnyen kezelhető műszerész-esztergákat állítottak elő. Fejlődött a személyszállító és a tolóhajók gyártása. Mindkét hajótípushoz elkészültek a távvezérlő berendezések tervei, megkezdték az eddiginél nagyobb, 2000 lóerős tolóhajó tervezését. A Gheorghiu-Dej-gyárban befejezéséhez közeledik az 1500 tonnás tengerjáró tervezése. Ebből egész sorozatot exportálnak Indonéziába. A műszeripar teljes egészében eleget tett gyártmányfejlesztési tervének. Az év eleje óta 38 újfajta műszer mintapéldányát és 28-nak a próbasorozatát készítette el, a tervezett 14 helyett 19 új típusú műszer üzemszerű gyártását kezdte meg. A kohó- és gépiparban kedvező az előrehaladás a gyártásfejlesztésben. A mezőgépiparban a vártnál gyorsabban halad a műszint-tervek végrehajtása. Műszaki szervezéssel és intézkedésekkel négymillió helyett eddig négy és félmillió forintot takarítottak meg. A hajó- és az autóiparban elterjedt az automatikus hegesztés és bátrabban használják fel a műanyagot. A mentő- és motorcsónakok a jövőben teljes egészében műanyagból készülnek és műanyagból állítják majd elő a nagyobb hajók belső berendezéseit. Az Ikarus-gyár a 66-os és a 303-as típusú autóbuszok egyes ajtóit gyártja majd poliészterből. A Csepel Autógyár az acélt helyettesítő fekete temperöntvény felhasználásával a precíziós öntés, a finomkovácsolás elterjesztésével ebben az évben összesen öt és félmillió forintot takarít meg. Ha a tanár úr többet dolgozna és kevesebbet sportolna, nagy feltaláló lehetne. Két évtized a hatoson Viharvezetőből a közlekedési bíróság népi ülnöke A pestiek kedvenc villamosán, a népszerű hatoson dolgozott már akkor is Laufer Gyula kocsivezető, amikor még „balra tartó" volt a szabály, a körúti kocsik csak a Nyugati pályaudvari hurokkanyarig közlekedtek, s csúcsforgalom idején a zsúfoltság elkerülésére kiakasztották a lépcsők fölé a „megtelt” táblát. — Fele annyian se utaztak akkor, mint manapság — emlékezik az ötvenhárom éves férfi, aki 21 esztendeje áll a vezetőkar mellett — egyeseknek még a viteldíjakra se tellett, rengetegen az ütközőn, a „tuján” kapaszkodtak. A hatos gyorsjárat volt, a Körúton csak a biztos kezűek vezethettek, „viharvezetők“-nek nevezték őket. Nyílt pályán — két megálló között — csak veszély esetén volt szabad lassítani, aki ezt megszegte, leváltották. Akkor még a járda mellett száguldtak a sárga szerelvények. A pesti utas természetrajza — Ma, bár lényegesen nagyobb a forgalom, az utasok száma is alaposan megszaporodott, kevésbé fárasztó a szolgálat. Nem is hagynám el a körutat, semmi pénzért. Különösen most, hogy éjszaka is nappali fény világítja az úttestet. Már csak rossz emlék a régi kandeláberek pislogó, sárgás világa. Az erőltetett figyeléstől nemegyszer káprázott a szem, s az utolsó pillanatban kellett fékezni. A pesti utazóközönségről így beszél: — Ha egy-két perc késéssel érkezik a villamos a megállóhoz, az utasok megrohanják. Lökdösődnek, udvariatlanok egymással, holott tudhatnák, a késés torlódást is jelent, egymás után jönnek hamarosan a villamosok. De nálunk mindenki a legelső szerelvényre akar feljutni, holott a következővel — másodpercekről van csak szó — kényelmesebben utazhatna. Komoly balesete nem volt soha, határozottsága, lélekjelenléte megóvta a gázolástól. Szerencse kontra felelőtlenség — A legijesztőbb az volt — meséli —, amikor egy kisgyerek a kocsi alá került. A járda felől futott, átszaladt egy teherautó előtt, kikerült egy személykocsit. Én csak azt láttam, hogy nekirohan a motorkocsimnak és a kerekek alá került ... Fékezés után rémülten ugrottam a sínek mellé — sehol sem találom a gyereket... Semmi baja sem történt, kipattant a kocsi alól, s már a távolban ugrándozott... Az elmúlt héten álló kocsi előtt idősebb asszony sietett át a vágányokon, két 4—5 év körüli gyereket vonszolt maga után. Szerencsém volt, ha centiméterekkel is tőlük, de meg tudtam állni. Olyan eset is előfordult, hogy a gyorsaság segített. Részeg nő tántorgott az úttest közepén — tudtam, ha fékezek, a kocsit már nem tudom visszafogni és menthetetlenül elgázolom az asszonyt. Ezért rákapcsoltam, így a nő a kocsi közepének esett, majd az úttestre zuhant. Kisebb sérüléseket szenvedett — de a kerekek nem zúzták halálra. — Nagy megtiszteltetés ért a héten — búcsúzik. — Megválasztottak a közlekedési bíróság népi ülnökének. A felelősségteljes feladatot örömmel vállaltam. Mi, közlekedési dolgozók, tanácsainkkal, tapasztalatainkkal segítséget adhatunk a tárgyalás vezető bírónak — sőt, a vádlottnak is. F. T. HONNAN VAN A PÉNZED? RAZZIA GYEREKZSEBEKBEN — Mi köze hozzá?! Nehéz lenne eldönteni, mi a több a kérdésben: a harciasság, vagy a tiszteletlenség. — Érdekel. Otthon kaptad? A legény körülbelül tizenegy éves. A Híradó Mozi előcsarnokában szólítottam meg, három barátja érdeklődéssel figyeli a fejleményeket. — Nos, honnan van a pénzed? A srác a kezében tartott tízforintost nézi. Mogyorószínű felöltő, barna kardbársony pantalló, barna svájcisapka. Jól öltöztetik. — összeadtuk... — Hányan? — Hát mink. Négyen. A kompánia feszeng, de a harciasságnak már nyoma sincs. — Mennyi zsebpénzt kaptok? Heti tíz forintot az egyik — a papa italbolt-vezető —, a másik minden iskolai ötösért két forintot — van még két iskolás testvére —, a har- ' madik minden hónapban egy tízest apától, nagymamától húszat — a kordbársony nadrágos csak akkor kap, ha mozira, irjkára, egyébre kér. — Mire szoktátok költeni a pénzt? Méla hallgatás. ■ Végre a legidősebb, 13 éves fiú válaszol. — Olvasnivalót veszünk, radírt, ceruzát, mikor mi kell. Szemmel láthatóan füllent. — Melyik iskolába jársz? — Az egyikbe. Nem mondom meg. — És ti? Szolidáris, mondhatnám ellenséges csend. A másik társaság az Almássy téren ácsorog. Az egyik lány. A „férfiak" — legföljebb tizennégy évesek — cigarettáznak, „szédítik a nőt". — Te nem dohányzol? —fordulok a kislányhoz. — kimaradsz a „buliból”. Mintha bomba esett volna közéjük. Aztán a hangulat feloldódik. Megbarátkozunk. A kislány 14 éves. A Vörösmarty utcában laknak. Tavaly végezte az általánost, de nem tanul tovább, mert gyenge a szeme. Apja, anyja fodrász, ő is az szeretne lenni, de az idén nem vették fel. Most a nagymamának segít otthon. — Egy házban lakunk... — Neked nincs pénzed cigire? — Nekik is én adok!... De én nem akarok bagózni. — Mennyi zsebpénzt kapsz? — Mikor hogy. De most az is az enyém, amit a konyhapénzből a nagymamával megspórolunk. — Mire költöd? Vállvonogatás, hümmögés. — Erre, arra. Kell az egy lánynak. Már ridikült is vettem a saját pénzemből. Nem vagyok én gyerek. Megszólal az egyik gavallér. — Komolyan tetszett gondolni azzal a cigizéssel? Hát, hogy nem baj, ha az ember elszív egypárat...? ! Megvallom, gúnynak szántam. Azt is megmondom, nemcsak egészségtelennek, ízléstellennek is tartom, ha egy kalmasz dohányzik. — Most árulkodni fog? Hiába ígérem, hallgatok, mint a sír, a hangulat megfagy. — Miért fogadtok el a Gabitől pénzt? Ti nem kaptok otthon? — Nna, mennünk kell... Jössz? Otthagynak. Gabi marad. — Nem rossz srácok ám és nekik is van pénzük, de mindenféle marhaságra költik. Sanyi annyi pénzt kap a nővérétől, amennyit kér. Az Anti megszereti a hasát. Négy szelet tortát is megeszik egyszerre. Üzletel az iskolában bélyeggel. Ebből jut a cukrászdára. Amikor megkérdem, melyik iskolába járnak a barátai, azt mondja: hirtelen nem jut eszébe, elfelejtette. Nem folytatom a razziát. Tanulságnak ennyi is elég. Miért nem törődnek a szülők azzal, mire költi a gyerek a pénzt, vagy honnan van pénze? Egyáltalán — mint az egyik híradómozis esetében — miért kell egy kisdiáknak havi negyven forint? A mai kor túlzó gyermekszeretetéről volna csupán szó? Nem. Hanem tévesen alkalmazott nevelési módszerről, amely nemcsak a pénz értékét járatja le , hanem egyes szülők mindent előteremteni akaró fáradozását is. Érdemes fontolóra venni: a bőséges zsebpénznek húsz év múlva vajon milyen kamatai származhatnak? Nóti Ilona Baráti köszöntő A világpolitika fontos eselményeivel foglalkozó beszámolókban, hírmagyarázatokban gyakran olvashatjuk: „A Pravda szemleírója rámutat”, „Az Izvesztyija kommentátora megállapítja”, „A TASZSZ tudósítója jelenti”. Jó érzéssel olvassuk beszámolóikat, hírmagyarázataikat, mert megszoktuk, megtanultuk, tudjuk, hogy hivatásuk értelmét a népek közötti barátság, az államok közötti bizalom és kölcsönös megértés megszilárdításában látják, a kommunista újságírás hagyományaihoz híven a békét szolgálják. Úgy, ahogyan arra Lenin — aki a kérdőívek „foglalkozás”-rubrikájába mindig azt írta: publicista — tanította őket. Nagy tehetséggel, nagy felelősséggel segítik a szovjet újságírók a hétéves terv megvalósítását, a kapitalizmussal való békés versengést, a kommunizmus felépítését. Megelevenítik a szovjet emberek színes, tartalmas, gazdag életét. Felébresztik, ápolják, növelik tíz- meg tízmilliókban a kommunista szemléletet és erkölcsöt. Harcolnak minden maradiság, a megszokotthoz, a sémához való minden meddő ragaszkodás, a szovjet nép nagyszerű lendületét fékezni próbáló, a párt, az állam politikáját torzító minden jelenség ellen. A Szovjet Újságírók Szövetsége nemrégiben felhívással fordult valamennyi ország újságíróihoz. „Nincs megtisztelőbb és felelősebb küldetés — olvasható benne —, mint őrködni a békén és az emberek boldogságán, szolgálni a haladó emberiség nemes eszményeit.” A szovjet sajtó fennállása óta betölti ezt a küldetést. Munkatársait ezért köszönti a Pravda megjelenésének 48. évfordulóján, a szovjet sajtó napján, a szovjet nép, minden haladó újságíró, az egész világ békeszerető közvéleménye, s velük együtt a magyar nép.