Esti Hírlap, 1961. április (6. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-12 / 85. szám

AZ ALKOTÓ­EMER GYŐZELME M­egtörtént! A fürge rádióhullámok az űrbe és onnan vissza a Föld­re, most először sugározzák ember üzenetét. Gagarin őr­nagy útra kelt a világűr Ko­­lumbusaként és 1961. április 12-én új korszak nyílt az em­beriség történetében. Olyan korszak, amelynek jellemzé­sére kopottnak tűnhetnek a felsőfokú jelzők. Ami évszá­zadokon át rejtett vágy, áb­ránd lehetett csak, a mai nappal valósággá vált. Ebben a pillanatban forró köszöntésünk száll az első emberszállító űrhajó bátor utasához és alkotóihoz. Hi­szen tudósok és államveze­tők, technikusok és munká­sok serege munkálkodott en­nek a napnak előkészítésén: tanúi lehettünk az átgondolt kísérletsorozatnak, az 1957 őszén elkezdődött szputnyik­­korszak sikerekben gazdag éveinek. Nem túlzás azt állí­tani, hogy ebben az űrhajó­ban az egész szovjet nép munkája testesül meg, ez a rakéta a Szovjetunió kozmi­kus névjegye. A szocializmus győzelme, a szovjet rendszer virágzása teremtette meg annak előfeltételeit, hogy az ember felemelkedjék a Föld­ről és a csillagok felé száll­jon. Az erőviszonyok átformá­lódása itt a Földön járult hozzá ahhoz, hogy megvál­­tozhassék a viszony a földi ember és a világűr között. S ez ismét csak visszahat: a béke, a haladás, a szocializ­mus erejét és magasabbren­­dűségét hirdeti a mi boly­gónkon. Ma különös büszke­séggel ejthetjük ki azt a szót, hogy ember, ezen belül is, hogy szocialista ember. Annak a tábornak harcosa, amelyhez mi is tartozunk. Az idő rohan, és évtizedek múltán bizonyára majd rendszeres összeköttetés kap­csolja össze Földünket a tá­voli csillagokkal, egy rakéta­­út talán nem lesz nagyobb esemény, mint napjainkban a repülőgépre szállás. De pa­rancsoljunk most egy másod­percre megálljt ennek a mú­ló időnek! Mert ez a kor­szak ma kezdődött, ezen a kora tavaszi, áprilisi napon, amikor mindnyájan érezhet­jük­ az alkotó ember győzel­mét. Dr. Egyed László Kossuth-díjas tudós: A tudomány fordulópontja a mai nap Dr. Egyed László, Kossuth­­díjas egyetemi tanár, a geofi­zikai tanszék vezetője, a hír hallatára a következőt mondta: A modern tudomány fordu­lópontja ez a mai nap. A koz­mosz közvetlen meghódításá­ban az első lépést megtette az ember. A jelentősége ennek a repülésnek az, hogy az első al­kalom, hogy a Földön kívüli térből közvetlen megfigyelést végezhet az ember. A tudo­mány szempontjából az a je­lentősége a Földön kívüli tér­ben való megfigyeléseknek, hogy hiányoznak mindazok a zavaró körülmények, amelye­ket a légkör, az ionoszféra a közvetlen megfigyelés számára jelentett. Ezek a zavarok a magasba bocsátott megfigyelé­si laboratóriumot nem befolyá­solják, s a legkitűnőbb műszer, az ember maga irányíthatja, pillanatnyi adottságuknak megfelelően javíthatja a zava­ró körülményeket, objektív megfigyeléseket végezhet a mindenségben. Nem véletlen, hogy ezt az eredményt a szer­vezett, tervszerű tudomány ér­te el, az, amely célul tűzte ki az emberiség jobblétének, bé­kéjének megteremtését. Öveges József Kossuth-díjas fizikus: A Szovjetunió megnyitotta a világteret az ember előtt Öveges József, Kossuth-díjas fizikus, ma reggel a következő­ket mondotta: — Bár az ember űrrepülése Kuznyecov professzornak a ma reggeli lapokban megje­lent nyilatkozata szerint a kö­zeljövőben várható volt, a megdöbbentően nagyszerű ese­mény mégis örvendetesen meg­lepő. De a puszta ténynél, an­nak tudományos és gyakorlati fontosságánál jelentősebb az, hogy a Szovjetunió nyitotta meg először a világteret az ember előtt. Ez szimbóluma és biztosítéka annak, hogy a mi igazi, gyönyörű világunkat, a Földet is először a szocialista társadalmi rend fogja megnyit­ni az emberiség előtt, az élet minden szépségével és boldog­ságával együtt. Ajtay Andor Kossuth-díjas színművész: Jelenné lett a jövő Azokban a percekben keres­tük fel, amikor a rádióból ér­tesült a nagy eseményről: — Mélyen meg vagyok ren­dülve — mondja. — Mostaná­ban többek között egy náci professzort, az emberiség egyik ellenségét alakítom és e sze­reptől is ihletve, megdöbbent érdeklődéssel figyeltem az Eichmann-per előkészületei során napvilágra került ször­nyűségeket. Úgy érzem, hogy az űrbe eljutott Gagarin őr­nagy egy új történelmi idő­számítás kezdetét jelenti, el­lentétét és lezárását mindan­nak, amit Eichmann neve mon­d. Az Eichmann-per anya­gából megtanulhatjuk: ilyen volt a múlt, az immár a koz­moszt meghódító szovjet űr­pilóta viszont a jelenné lett jövendőt dokumentálja. Szemes Mihály Balázs Béla-díjas filmrendező A szovjet tudomány világtörténelmi sikere Bizonyosra vettük, hogy a közeljövőben elindul az első ember a világűrbe, mégis, a legnagyobb meglepetés erejé­vel hat a hír. A művész rádöbben, hogy a tudomány realitásai mennyi­vel előbb haladnak, mennyivel fantasztikusabbak a művész legmerészebb álmainál. Hal­latlanul érdekes lehet: mire gondol az első űrutas? Nem­csak abban a tekintetben, hogy a műszereket hogyan kezeli, milyen a közérzete , de mi­lyen gondolatok fordulnak meg az agyában a világról, az emberekről, akik közül első­nek rugaszkodott el a földtől a világűrbe. Sokszor elmondták már, de e hallatlan jelentőségű lépés után ismét csak meg kell ál­lapítani, hogy egyedül a szov­jet tudomány, az a tudomány, amelyet nem a pénz, hanem az emberek felemelkedésének cél­ja vezérel, képes ilyen rendkí­vül összetett, bonyolult, világ­raszóló, világtörténelmi siker elérésére. Úgy gondolom, nem­csak a magam, de minden művészkollégám nevében fe­jezhetem ki hallatlan tisztele­tünket és örömünket a szovjet tudósok eredménye előtt. Goda Gábor író: — Az ügy, amelyről szó van, a világűrnek ember által tör­tént első meglátogatása — több mint történelem Sajnos, nem értek technikai dolgokhoz, de azért tisztán érzékelem, hogy az ember egy új állapotához jutott el, és hogy valahol a mítoszok és legendák világa is, amely pedig az emberi lehető­ségek nagyítására szolgál, ma már inkább egy hajdani sze­rény fantáziának terméke. — Az ember óriás dicsősége az egyik oldalon, a szocializ­musért, nem feledteti velem az ember óriás szégyenét, a ki­zsákmányolást és annak em­bertelen következményeit, a másik oldalon. — Mit mondhatnék? Azt, hogy valamennyire mind­annyiunknak meg kell nőnünk, ahhoz, hogy méltóak legyünk az efféle új, nem emberfeletti, hanem nagyon is emberi nor­mákhoz. Legyünk méltók Dr. Szigeti József akadémikus: Egy új embertípus kialakulásának kezdete Dr. Szigeti József, a Magyar Tudományos Akadémia filozó­fiai intézetének igazgatója a következőket mondotta: — Az első ember kijutása az űrbe csodálatos és lelkesítő tel­jesítmény, a szovjet tudomány hatalmas eredménye. Az embe­riség ősrégi álmát váltja való­ra. A filozófiában voltak olyan elképzelések­ is, hogy a világ megismerhetetlen, a földünkön túli égitestek örökre elérhetet­lenek. A moszkvai­­ hír az em­beri megismerésbe vetett hi­t Nagyszerű hírrel éb­­­­resztett ma reggel az­­ Esti Hírlap munkatársit ! Nyomban kiment az álom a­­ szememből és bekapcsoltam a rádiót. Moszkva hullámtesz­­tünket erősíti. Nem közömbös a világ közvéleménye számára az sem, hogy az első űrhajós szovjet ember. Ez is a szocia­­l­izsta rendszer, a szocialista mó­don szervezett tudomány fölé­nyét bizonyítja. Számolnunk kell azzal, hogy a következők­ben megváltoznak eddigi kép­zeteink. Kialakul egy új em­­bertípu­s, amely a természeti vi­szonyokat kozmikus méretek­ben tekinti. Ennek ma még a kezdetén vagyunk, de ez a jö­vő perspektívája. Uzán kerestem, az eredeti ri­portot, hogy én is hallgassam — és bár nem értettem szó sze­rint, együtt örvendhettem én is a sok-sok millió rádióhall­gatóval a szovjet tudomány hatalmas eredményén. " S Ilont­hy Hanna Kossuth-díjas kiváló művész: Együ­tt örvendeztem sok-sok millió emberrel Minél többé lehetetlen Érdemes volt eddig él­nem, hogy ezt megélhet­tem! ... Amikor 1909-ben Blériot repülőgépét a föld­ről felemelkedni Láttam, meghatottságomban sírnia fakadtam, mert úgy érez­tem, az eddig hihetetlen valósult meg szemeink előtt. Most pedig, mint 77 éves öregember, hallom a szenzációs hírt, hogy ember utazott a világűrbe. Ami mese volt, most való­ság. Nincs többé lehetetlen az ember előtt. Az emberiség történelmé­nek legfényesebb távlata nyílt meg a mai nappal. Majdnem káprázik­­ a sze­münk, ha ebbe a fénybe tekintünk. És ha ennek a páratlan eseménynek kö­vetkezményeire próbálunk gondolni, még fantáziánk sem tud úgy röpülni, hogy első percekben felfogjuk, merre vezet ezentúl az em­beriség útja. De büszkék és boldogok vagyunk, hogy kortársak lehetünk. Péterfi István A Szovjetunióban eddig felbocsátott mesterséges holdak, űrrakéták és szputnyik-űrhajók. SZPUTNYIK I. 1957. október 4.: 83,6 kilo­gramm, 1958. január 4-én meg­semmisült. SZPUTNYIK II. (Utasa: a Lajka.) 1957. november 3.: 508,3 kilo­gramm. 1958. április 14-én megsemmisült. SZPUTNYIK III. 1958. május 15.: 1327 kilo­gramm. 1960. április 6-án meg­semmisült. I. ŰRRAKÉTA 1959. január 2.: 1472 kilo­gramm. A Nap körül kering. II. ŰRRAKÉTA 1959. szeptember 12.: 1511 ki­logramm. A Holdra becsapó­dott 1959. szeptember 14. III. ŰRRAKÉTA 1959. október 4.: 1553 kilo­gramm. Megkerülte a Holdat, lefényképezte a Hold túlsó ol­dalát. I. SZPUTNYIK-ŰRHAJÓ 1960. május 15.: 4540 kilo­gramm, a hordozórakéta utolsó fokozata nélkül. Kering a Föld körül. II. SZPUTNYIK-ŰRHAJÓ (Utasai: a Belka és a Sztrel­­ka.) 1960. augusztus 19.: 4600 ki­logramm, a hordozórakéta utolsó fokozata nélkül. Földet ért 1960. augusztus 20-án. III. SZPUTNYIK-ŰRHAJÓ (Utasai: a Pcselka és a Mus­­ka.) 1960. december 1.: 4563 kilo­gramm, a hordozórakéta utolsó fokozata nélkül. 1960. decem­ber 2-án megsemmisült. SZPUTNYIK IV. 1961. február 12. 6483 kilo­gramm, a hordozórakéta utol­só fokozata nélkül. Ugyanaz­nap végrehajtotta kutatási programját. VENUS-RAKÉTA 1961. február 12. Az önmű­ködő bolygóközi állomás sú­lya: 643,5 kilogramm. Útban van a Venus felé. IV. SZPUTNYIK-ŰRHAJÓ (Utasa: a Csernuska.) 1961. március 9.: 4700 kilo­gramm, a hordozórakéta utolsó fokozata nélkül. Ugyanaznap földet ért az előre meghatáro­zott körzetben. V. SZPUTNYIK-ŰRHAJÓ (Utasa: a Zvezdocska.) 1961. március 25.: 4695 kilo­gramm, a hordozórakéta utolsó fokozata nélkül. Ugyanaznap földet ért az előre meghatáro­zott körzetben. Kedd délelőtt 8 órakor jelentik: Az űrhajó megkezdte leereszkedését Moszkva, április 12. (TASZSZ) Magyar idő szerint 8 óra 25 perckor, mi­után a Vosztok szputnyik-űrhajó fedélzetén Gagarin pilótaőrnaggyal megkerülte a Föl­det, a programnak megfelelően bekapcsol­ták a fékezőművet és az űrhajó megkezdte le­ereszkedését, hogy földet érjen a Szovjetunió előre meghatározott területén. Az emberiség történelmének legnagyobb tudományos eredménye Bernard Lovell nyilatkozata a „Vosztok "-ról London, 1961. április 12. (MTI) Bernard Lovell, a kiváló angol tudós a Jodrell Bank csil­lagvizsgáló és űrkutató intézet igazgatója kijelentette: „A szov­jet űrutas felbocsátása az emberiség történelmének legnagyobb tudományos eredménye.” Magyar szemtanúk beszélnek: Eichmann Budapesten A huszonegy szobás villa A budai villanegyedben la­kott budapesti tartózkodása alatt Eichmann, a milliók gyilkosa. Apostol utcai palota. A Tungsram-t­öszt milliomos ura, a mai Egyesült Izzó vezérigazgatója, Aschner lá­pot építtette. Kétemeletes villa — huszonegy lakó­szobával. Itt szállt meg a halál minisztere, itt dőzsölt SS-cimboráival, itt látta ven­dégül a “fehér asztal mellett a magyar quislingeket, parancsai szolgalelkű végrehajtóit. Itt fo­gadta szeretőit, innen vitték a katonai kocsik a hölgyeknek a szolgálataikért járó díjakat, bundákat, ékszereket, értékes festményeket. Adolf Eichmann gavallér volt. — Egyedül lakott. Az épület­ben nem tűrt senkit — emlé­kezik Aschnerék volt kertésze, Zakor József. Ma házfelügyelő a Szent István park 25-ben. — Eichmann hajnalban tá­vozott, késő este érkezett. A kapuban SS-őrség állt. Vigyáz­tak gazdájukra ... Fázós em­ber volt. A harmincfokos me­leget szerette. Ha kevesebb volt a szobákban, leüzent, rak­janak még a kazánba. A felesé­gem fűtött. Mi a személyzeti lakásban éltünk. A villa mel­lett hatalmas kert volt, virá­gok, több hold gyümölcsös. Kora reggel sokszor észrevet­tem, hogy valamelyik ablak­ból nézi Eichmann, hogyan ka­szálom a füvet vagy permete­zem a fákat. — Velem csak egyszer be­szélt. Átdorbézolt éjszaka után lejött sétálni a friss levegőre. Én éppen locsoltam Figyelt. A cipőm rongyos volt, a víz áz­tatta. Nem tudok németül, rá­mutattam a lábamra, azt mondtam neki: adj bakancsot! Nem értette. Tolmácsért kiál­tott. A tolmács lefordította, mit akarok. Eichmann mérges lett. Káromkodott. Ordított velem, honnan szerezzen ő cipőt, neki is ez az egy van, amit a lábán látok. Azt húzza le? Katonai bakancs pedig nekem nem jár. S a kedvemért nem követhet el semmi szabálytalanságot. Mit gondolok én, ingyen adják a cipőt? Vagy talán lopjon? Csak­ nem képzelem, hogy ő olyan ember, aki hozzányúl a máséhoz?... S dühösen elro­hant. Letaposta az ágyásai­­mat. — Feleségemmel soha nem beszélt. A köszönését sem fo­gadta. A fiunk — ma ügyvéd — gyerek volt, tízesztendős Én szeptemberben bevonultam, s mikorra hazakerültem, már kitakarodtak a mi utcánkból Eichmannék. Negyvennégyben, karácsony előtt. Szól a sziréna Az Aschner-villával szem­ben lakott Nagy László József és családja. Mai otthonában, a Küküllő utcában így emléke­zik az akkor látottakról az ősz nyugdíjas. — Néhány héttel 1944. már­cius 19-e előtt fiatal német csöngetett nálunk. Udvariasan, berlini újságíróként mutatko­zott be, aki a budapesti ta­vaszról akar írni, tudósítani a szövetséges főváros életéről. Nagyon szép itt minden — mondta —, tetszik neki a bu­dai táj, szívesen lakna errefe­lé. Nem tudja, meddig marad Budapesten, szobát szeretne bérelni valahol a környéken. Kérdezte, nem tudunk-e aján­­­­lani albérletet. Válaszoltam: nálunk nincs hely. Tovább kérdezősködött — én voltam a körzeti légoltalmi parancsnok —, hogy hol ki lakik, hol fo­gadnák be. Aztán köszönt, tá­vozott. Többet nem is láttuk — egészen március 19-ig. Délelőtt tíz óra tájt német kocsik áll­tak meg Aschner háza előtt. Pár perc múlva a villa lakói beszálltak a középső autóba. Elrobogtak. S még negyedóra sem telt el, motorzúgás, pa­rancsszó verte fel az utca csendjét. Német katonák ug­ráltak le a teherautókról. Az egyik tiszt — most már SS egyenruhában — a szívélyes berlini „hírlapíró” mosolyog­va felszalutált. S rövidesen sziréna szólt, mindenki tisz­telgett: megérkezett az osztag­­parancsnok, bevonult az Apos­tol utcába Adolf Eichmann. — Az ablakainkból át lehe­tett látni a másik házba. Hát, kérem . . . jól éltek. Dőzsöltek, ittak és sok mindent csináltak, amiről nem szívesen beszél a­­ jóérzésű ember. ... Az ablakok , állandóan tárva-nyitva, Eich­mann nem húzta el a füg­gönyt, nem sötétített el. Éjjel is égette a­ villanyt, akár egye­dül volt, akár vendégeivel. Légitámadások alatt sem ol­totta el a lámpát, az autója is teljes fénnyel száguldott. Nem ment az óvóhelyre sem. Pedig a villa kertjébe kivezényelt karszalagos munkásszázad bun­kert épített számára egy Todt­­mérnök vezetésével. Időnként Eichmann ellenőrizte a mun­kát. A bámuló gyerekeket — köztük az én fiamat is — el­zavarta. — S egyszer Eichmann hang­ja betöltötte a teret, áthallat­szott hozzánk is. Az ablakból ordított. Mi történhetett? Eich­mann észrevette, hogy az egyik munkára kivezényelt férfi a kerti, roskadozó fáról levett egy barackot. Éhes volt. Eich­mann lerohant, s eszeveszet­ten korbácsolni kezdte, véresre verte a szerencsétlent. A kö­zépkorú ember lezuhant a földre. A látványt elfeledni nem lehet. Eichmann áldozata arcát rúgta, torkát taposta, majd lehajolt, s az ájult kezé­ből kitépte a barackot. László Miklós Szikra Lapnyomda. Politikai napilap. Szerkesztő: Paizs Gábor. Szerkesztőség: vm„ Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 142—220" 343—100­. Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató. Kiadóhivatal: Budapest. Vill., Bl­ha Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100. Terjeszti a Magyar Posta.

Next