Esti Hírlap, 1961. június (6. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-11 / 136. szám
krobatti építők Egy szál deszkán Budapest felett — Üzenet a jövőnek — Betonkoszorú a Vigadó tetején A nyári hónapok a háztetők A munka, akrobatáit, az ácso- adókét és a bádogosokat keveset tornyok javításának ideje. Akát, a kőműveseket, a tetőfe- t tűk fel, róluk szól a riport. Egy szál deszkán állunk. Alattunk: a Vár-kupola állványerdeje, köztünk: süvöltő, viharos szél, felettünk: lóg az eső. Villámlik. A mennydörgést és az orkánt túlkiabálja Markó János építésvezető: „Hogy mi volt a feladat? Bontsuk le a kupolát. Építsünk újat. Előbb távcsövön megnézA Vigadó tetején balra harmadik: Lengyel József. Méri a betongerenda szélességét. Húsz évvel ezelőtt bakaruhában a Duna-parton menetelnek és éneklik. „A budapesti Vigadóban szépen szól a nóta .. Csak ennyit tudott róla. Sosem gondolta, hogy egyszer majd ő készíti el az új, eletem, 25—30 mázsás kövek lógtak szinte hajszálon. Ez nehéz lesz! Előbb anyag kellett, amiből állványt építünk. Megkaptuk. Aztán ide való, bátor szakmunkások után néztünk. Mert életveszélyes munkára kellett vállalkozni. Negyvenöt méter magas állványt építettünk 1500 köbméter fából. Két hétig se éjjelem, se napiebb Vigadó-tetőt. „Már kezd kialakulni, erős betonkoszorút kapott, 90-es falon tiszta vasbetonszerkezet.” Nagyon szeret itt dolgozni. Jó a közösség. Egymást segítik. Negyvenkillenc óta tagja a 41-es Építőipari Vállalatnak. Dolgozott Sztálinivárosban, Fűzfőn, Dunaföldváron, a Thälmann utpalom nem volt. Anyagilag, erkölcsileg feleltem értük. A 25—30 mázsa súlyú köveket óvatosan kiemeltük. Sínen futó csigasorral eresztettük a földre. Megdöbbentünk, hogy milyen gyenge lábon állt a régi kupola. Az új erős, korszerrű építmény lesz. Na, mindjárt esik, menjünk lefelé.” Mai lakótelepen és a Gellért Szállón. Kéthetenként hazajár családjához. „Kéthetenként színházba megyek. Nézze csak! Ott áll egy szaktárs a gerendán. Tegnap Operában volt feleségével. Lányam egyetemi hallgató. És én? Harminckilenc éves vagyok, még én is tanulhatnék.” Ezt a képet látta a bádogos, amikor a Mátyás-templom tornyából letekintett. Magán, a Mátyás-templom tetején éppen színes cserepeket raktak a tetőfedőik. A bádogos pedig kibontotta a torony bádoglemezeit, akkor látta, hogy toldozásról szó sem lehet, az egész burkolatot mindenestől ki kell cserélni. De az állványzatot csak javításhoz készítették. Most építsenek másikat? Ez sokáig tartana és több költséggel jár. Vállalkoztak arra, hogy az ideiglenessel elvégzik a nehéz munkát. Új deszkát, új bádoglemezt húztak a magasba. A keresztre 22 karátos arany lapot erősítettek. A kereszt alatt gömb. Ezt is kibontották. A régi hagyomány szerint pénzt, emléktárgyakat és egy 1882-ben megjelent újságot találtak benne. Az új gömbbe a régi tárgyak mellé elhelyezték az Esti Hírlap rendkívüli számát, amely először hirdette: Szovjet ember a világűrben. (Szöveg: Békés Attila. Kép: MTI fotó : Fényes Tamás felv.) Tanácsi küldöttség utazott ma Szófiába A szófiai városi népi tanács végrehajtó bizottsága meghívására Veres József, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke vezetésével ma délben hattagú delegáció utazott Bulgáriába. A Ferihegyirepülőtéren a delegáció búcsúztatására megjelent Csikesz Józsefné, a Budapesti Pártbizottság titkára, a fővárosi tanács VB vezetői, a Külügyminisztérium és a budapesti bolgár nagykövetség több munkatársa. Vezet a Mária, a Zsuzsa és az István Milyen nevet kaptak a tavaly született budapesti fiúk és lányok? Az ifjú apáknak és a kismamáknak fejtörést okoz, milyen nevet adjanak az újszülöttnek. Az MTI munkatársa megkérdezte a budapesti anyakönyvi hivatalokat: milyen nevet kaptak az elmúlt évben született fiúk és lányok. A legtöbb szülő — mint elmondták — az István vagy a László nevet választja kisfiának, s a harmadik helyet a János foglalja el a József előtt. A további sorrend: ötödik a Zoltán, hatodik a Ferenc, hetedik a György, nyolcadik a Sándor, kilencedik a Gábor és tizedik a Tibor. A lányos szülők legszívesebben a Mária és a Zsuzsanna nevet választják. Csaknem ugyanennyi kislány kapja az Erzsébet, az Ilona és az Éva nevet. Változatlanul népszerű a Katalin, az Erika és az Ágnes elnevezés — Ágnes és Erika csaknem hajszálpontosan ugyanannyi van. A régebben gyakori utónevek közül ma már alig-alig használják a Domonkos, Dömötör, Elek, Ferdinand, Gergely, Henrik, Ignác, Kornél, Leó, Lőrinc, Lehel, Máté, Ödön, Richárd, Szilárd, Vince, Viktor, a lánynevek közül pedig az Adél, Amália, Anna-Mária, Andrea, Cecília, Dóra, Emőke, , Emilia, Emese, Franciska, Len- Ike, Mónika és Valéria neveket. Az anyakönyvek tanúsága szerint egyébként fehér hollószámba mennek a Bolondok, Tivadarok, Zsigmondok, Ádámok, Flóriánok, Alexandriák, Brigitták, Csillák, Elvirák, Edinák, Nórák, Oliviák, Paulák, Tündék, Viktóriák és Ziták is. — Amióta ő irányítja a forgalmat, tökéletes a rend. Izgalmas létszámmegállapíttás színhelye két hónap óta minden áldott reggel kis lakom. Április első hetében jártunk, amikor egy illatszerboltban beretvaecsetet kértem. Többfélét mutattak. Legjobban a 22 forint 50 filléres nyerte meg a vevő tetszését, főleg az ára miatt, mert van 70 forintos is, de minek a drága, nem az ár teszi a minőséget. Szép fehér nyele volt, a nyélen a gyári embléma ezzel a szöveggel: „Aranykoszorús márka, MOLLÁ, vulkanizálva, jótállással.” Főleg dús szőrzete csábított, biztosra vettem, hogy hű fegyvertárs lesz a sörték elleni véres harcok során. Az első reggelen a szőrezredből a szál hagyta el szörhelyét. (Bocsánat a szójátékért, nem szoktam, de ma nagyon szarkasztikus hangulatban vagyok.) Ebből nyíltan, férfiasan nyolc távozott, akként, hogy szappanozás közben kiemelkedett a sűrűből, jelezve mintegy nem kíván rokonszőrt öldösni. A mosdó szélén sorba raktam őket, hogy majd az ütközet után döntök sorsukról. Négyet rajta értem, hogy megbújt a szappanréteg alatt, de izgága természetük elárulta őket. Egyik az orrom tövét csiklandozta, kettő a bal fülem cimpáját, a negyedik jobboldalt intrikált, a nyakhajlatban. Körömmel piszkáltam ki, és mint szökevényeket sorakoztattam őket a többi mellé. Végül ötöt a penge szedett össze, kettőt egészben hengergetve maga előtt, hármat darabokra vagdalva. — Hadd hulljon a férgese — véltem —, a csatában csak meggyőződéses harcosra lehet számítani, ingadozó szerkatona nem kell. Másnap 19, harmadnap 22, a hét végén 27 volt a gyáva szőrök száma, ám attól kezdve lassanként csökkent. Fokról fokra, és ma volt az első nap, hogy 10 alá esett. Úgy véltem, megkezdődött a második félidő, melynek során végső győzelemre vezetem a maradványt. Két hónap alatt 800 szervizet ugrott meg, de legalább, ami maradt, erős kis csapat lesz. Így vélekedtem egészen ma délig, sajnos, sógorom, aki régi sörte-nagybirtokos és tapasztalt pamacsszakértő, kiábrándított. • — A csökkenés oka — mondotta — elsősorban az, hogy az ecset szőrállaga megcsappant, a szőrkatallion létszáma alázuhant, és természetes, hogy napról napra kevesebb a hullás. És elmondta Jánost, az egyszeri gróf juhászát. Volt pár ezer birkája a grófnak, és egy szép napon jelentette János: — Mélltóságos uram, dög ütött a nyájba! — Nofene — merengett a gróf, és további helyzetjelentéseket kért. János másnap hozta a hírt, hogy elhullott húsz darab, harmadnap huszonöt, negyednap harminc, a gróf egyre komorabb lett. Ám egyszerre csak földerült a tekintete. János jelentéseiben ugyanis egy időtől kezdve, napról napra kisebb szám szerepelt. Amikor azután az utolsó birka is fölfordult, jött a juhász: — No, mi újság, Jmnos? — kérdezte a gróf, reménykedőn nem kellett csalódnia. János széles mosollyal szalutált, és büszkén jelentette: — Mélltóságos uram ... megszűnt a dög! Sógorom észrevétele és a kis tanmese nyomán olyszerű érzésem támadt, hogy nincs messze a nap, amikor vége lesz a Mella széthullásának is. Ha csak addig bele nem vágom abba a vulkánba, ahol mestere a jótállást, megaranyozta. Kisjó Hidat vernek Szíriában az Orentes-folyó felett. Erőset, tartósat, vasbetonból, hogy századokig kösse össze a partokat. Irakban utat építenek, új érszálát a távoli ország közlekedésének. Ugyancsak Szíriában épül majd fel három kórház ... Mennyi esemény történik a világon! S hogy e sokból most — csak mutatóban — néhányat egymás mellé tettünk, annak oka van. Hídban, útban, kórházban ez is közös: mindet magyar mérnökök tervezték, az építkezés alapjául szolgáló rajzok keltezése így kezdődik. ..Budapest...” S magyar tervezésű gyárak iránt érdeklődik a Szövjetunió, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, Albánia, India, Indonézia, Ghana, Guinea. A magyar mérnök alkotását hír és hírnév övezi a világon, márka, bízni lehet benne. Alig néhány esztendeje, hogy új exportcikkel jelentkezett országunk a világpiacon. A technika világhírű magyar úttörői, Kandó Kálmán, Bródy Imre, Csonka, Déri, Bláthy, Zipernowski mai utódjai jelent- Ikeztek tervpályázataikkal, s az addigi egyeduralkodók meghökkentek: új nevekkel kellett megismerkedniök, s számvetéseikből többé már nem hagy- I hatták ki, hogy dolgozik, alkot a magyar mérnök, hogy tudás- I ban, színvonalban állja a versenyt kollégáival bárhol a világon. Bizonyságul elég áttekinteni a brüsszeli világkiállítás díjának listáját: a magyar tu- dás 38 magas kitüntetéssel ott I volt a legtöbb sikert aratottak sorában. A technikai tudományok nagyjai mellé ma mind tömöttebb sorokban zárkóznak fel az ifjak. A minap is arról olvastunk, hogy négy fiatal építészünk — a felszabadulás után szerezték diplomájukat — kitűnő terveiért magas nemzetközi elismerésben részesült. Napjainkban a tehetség és a lehetőség találkozását látjuk, s ebben rejlik a siker záloga, nem kevésbé azokban a feltételekben, amelyeket napi rendünk az alkotásra, a tehetség kibontakoztatására, a lehetőség feltárására megteremt. Nagy kölcsönhatás van az alkotás és a tehetség, a lehetőség és a technikai haladás között. Azért verhetnek hidat az Orentes-folyón magyar terv szerint, mert éppen az alkotó, a hídverő munkában felnőtt az a szakember-gárda, amely ma — a korábbi sikerek alapján — nemzetközi rangra emelkedett. Azért is érhetett el világra szóló sikert a négy fiatal mérnök, mert megtervezhette Tiszapalkonyát, a miskolci hűtőházat, a székesfehérvári fémművet, a siófoki motelt. S ebben van a magyar szaktudás új, de számunkra oly becses nemzetközi elismeréseinek magyarázata. Becses, mert az elismerés bizonyítja egyfelől alkotóinak nagyszerű képességeit, másrészt mert igazolja honi alkotásaink helyességét. Az a gyár, amely világsikert arat, s amelynek mása iránt külországok is érdeklődnek, itthon működik: saját elképzeléseink, igényeink szerint teremtettük meg. S még valami: becses az elismerés azért is, mert igazolja, hogy helyesen tettük, amikor mérnökeink alkotásait elküldtük a világba, s hittünk benne, hogy állják majd a versenyt. Ha pedig az alkotás feltételeire gondolunk, anyagi, s más eszközökkel vajon nem egyenrangú ez a bizalom és hit, amellyel kezdeményeztük és bővítettük a szellemi exportot? S éppen e bizalom alapján most érdemesnek látszik még tovább lépni, még tovább bővíteni a kört, újabb és újabb területeken is megjelenni a magyar mérnök terveivel, tudásával. De a hírnév kötelez is, a megszerzett rang magasabb mérce: benne van a vállalt feladat pontos teljesítése, a szakadatlan újra törekvés, s benne van a következő nemzedék tanításának, nevelésének kötelezettsége is. A szaktudás, a technikai műveltség rangja és becsülete soha oly magasrendű nálunk nem volt, mint manapság. És soha akkora a törekvés a szaktudásra, mint most. Olvastuk: a Műszaki Egyetem szinte önálló intézetet kapott Csepelen: munka után ott tanítják a leendő mérnököket. Esti egyetemre társadalmi ösztöndíj, gyári gondoskodás kísér sokakat — munka és tanulás, termelés és magasfokú szaktudás óhatatlanul kötelező érvénnyel válik egymás kiegészítőjévé Mert végül a magyar műszaki kultúra sikere ebben is rejlik: közel került egymáshoz a gép és a rajztábla, a kőműveskalapács és a tervezőiroda. S ahogy a közvetlen munka mind teljesebb kapcsolatban egyesül az alkotó gondolattal, úgy számíthatunk a magyar szaktudás még nagyobb arányú, még bizonyosabb elismerésére a nagyvilágban. Lantos László is