Esti Hírlap, 1961. augusztus (6. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-27 / 202. szám
Házjavításra és fenntartásra az idén 1149 millió forintot költenek Budapesten Az idén 943 és félmillió forintot fordítanak a fővárosi házkezelési igazgatóság által kezelt épületek javítására, évi fenntartási költségük pedig 205 millió forint. Ezzel szemben a bérbevétel 536 millió. Ezeket a számokat a házkezelési igazgatóságok most elkészült félévi mérlegbeszámoló jelentésében olvasták. A jelentés azonban más érdekes adatokat is tartalmaz. Közli, hogy az épület javítási tervet az első félévben általában eredményesen teljesítették a házkezelési igazgatóságok. Négyszáznegyvennégymillió forintot költöttek fel év alatt épületjavításokra. Kern egyszer volt gond a tatarozásoknál. A kis családi házak egy része elhanyagolt és rendbehozásuk túl sokba kerül. A mérlegjelentés őszintén meg is mondja: a múlt évek során több esetben előfordult, hogy olyan épületeket is felújítottak, ahol a felújítás költsége csaknem elérte, egyes esetekben túl is haladta az épületben levő lakások újraelőállítási értékét. Ilyen kirívó példákkal a peremkerületekben találkozunk. A házkezelési igazgatóságok most eladják a kis családi házakat, rendszerint azoknak, akik abban bent laknak. 1879 ingatlan eladásával bízták meg az OTP-t, ebből 298-at adtak el az idén. További 1413 eladásra kerülő ingatlant most jelölnek ki. Az év első felében 167 épületen végeztek általános javítást, s ezekben 4165 bérlemény volt. Részleges felújításban 403 épület részesült. A házkezelési igazgatóságokhoz az idén 345 ezer javítási kérelem érkezett, ötezerrel több, mint a múlt év első felében. Az épületjavítási munkák végrehajtását nem egyszer akadályozza az, hogy a födémcserés munkákhoz nem áll rendelkezésre megfelelő időben és számban olyan szükséglakás, ahová átmenetileg beköltöztethetnék azokat, akik feje fölött a födémet cserélik. Pedig növelni kellene a födémcserék számát, mert sok a rossz födém és az aládúcolt épület. Például az V. kerületben 600 lakás van aládúcolva. Elhúzza a javítások befejezését és drágítja az építkezéseket, hogy az építési vállalatok egy része nem rendelkezik elegendő szakiparossal. A házkezelési igazgatóságok az első félév során 34 lakóházat adtak át a lakóbizottságoknak kezelésbe. 668 jó állapotban levő lakóházat társadalmi megőrzésbe vettek a lakóbizottságok. Az ilyen házakban a lakóbizottságok a javítási munkák elvégzésére törekednek. 2143 alkalommal fordult elő, hogy esetenként szervezték meg a lakóbizottságok a tatarozási munkákat, amelyekhez az igazgatóságok anyagot és műszaki irányítást bocsátottak rendelkezésre. (mts) is oo A Még járja a föld alatti mezőket az öreg GRQ K S E G m aknás QD Nyugalomba készül a bányamester. Negyvenkilenc esztendő a föld alatti mezőkön, szegre akasztja lámpását, falnak a csákányt — búcsúztatta a helybeli újság az öreget, s utaztam hát én hozzá gyorsan Tatabányára, kattintsam el a gépet, készüljön róla fénykép: a legöregebb tatabányai akna mestere, a Kossuth-díjas Regősi Ádám búcsúzik a szénmezőktől, ezentúl már csak virágait fogja nyesegetni. De otthon nem találom — várjam csak meg a műszak végét. „Valami tévedés van” — mondja a felesége, túl gyorsan írták meg, amit ő hirtelenében egyszer mondott. Nem megy ő még az idén, bányásznapkor nyugdíjba, nincs itt még annak az ideje. Nem lehet: a fiával, ifjabb Regösi Adámmal járja most az aknát, neki adja át az őrhelyet. Majd csak jövőre, április elsején hagyja abba a munkát. Akkor lesz pontosan ötven esztendeje, hogy felvette a lapátot, s jövő áprilisban csak 62 éves lesz. Tizenkét éves korában lett bányász. Pécsi bányász. Apja is az, a hat testvér közül a három fiú mind bányász lett. S mind 12 éves korában. Az volt akkor a szokás (a muszáj): a gyerek elérte a 12 évet, elment a bányába. Tizenkét éves és napi 50 fillérért „külszíni takarítófiú”. — De csak a név volt ez, a munka, akár a felnőtteké. Ha nem győztük, két-három gyerek állt össze, de ugyanazt kellett elvégeznünk. Nyolc óra volt a műszak, de minden másnap 16 órát kellett dolgozni, vagyis hetenkint kilenc műszakot, 72 órát. Tizennégy éves, amikor lemegy a bánya mélyébe. Csillés. Aztán segédvájár, vájár. Elvégzi az aknásziskolát. Reggeltől délig iskola, de kettőtől este nyolcig napi hat órát lent az aknában vájár. Aknász, üzemaknász, főaknász, s harmincnyolc óta bányamester, s 1918-ban besorozták, de felmentették. Tizenkilencben viszont önként jelentkezik vöröskatonának. Előbb Komlónál, az akkori demarkációs vonalon áll őrséget. — Komlót ekkor láttam először, és azóta újból csak három esztendeje. De már gyakran, van kocsim, ha Pécsre leszaladunk, előbb mindig megnézzük Komlót. Azt a régi sárfészek Komlót már nem találtam meg. GD ötvennégyben Kossuth-díjat kap. A szénmezők víztelenítésében elért kiváló eredményeiért kapta a nagy kitüntetést. Negyvenöt kora tavaszán a régi bánya vezetőségének jó része kereket oldott. Áramszolgáltatás nem volt, a szivattyúk nem működtek, a legöregebb akna, a VI-os — az övé — lassan feltöltődött vízzel: „elúszott”. Menteni kellett: a térképek, a műszerek, az anyagok mind az aknában. Átszaladt két szomszédért: hárman, ő, egy vájár és egy lőmester mennek le, és ahogy emelkedik a víz, hordják, mentik az értékeket. Mikor a víz megáll, a szivattyúk dolgozhatnak, megszervezi a víztelenítést. Negyvenöt decemberében már szenet ad az öreg VI-os akna. Két fia van, egy lánya. Mind a két fiú bányász. Az idősebbik bent van a trösztnél, az ifjabb most már az oldalán. Aknásziskolát járt ő is , de már apja iskoláztatta, nem kellett iskola után neki is a bányába leszállnia, február óta a VI-os akna főaknásza. Ide helyezték, apja mellé. „Már egyedül mindent ő csinál, csak azért én még mellette vagyok áprilisig.” — Egyedül nem állná még meg a helyét? — Tud mindent, csak hát az idő... Vagyis az öregek tapasztalata. Öreg leánya — akárcsak az apa, 60 év körüli —, van térképe, de vannak olyan részei is már, ahol nem egyezik a mező a térképpel. Vagy elsüllyedtek, nem azon a szinten vannak már a mezők, ahol a térkép jelöli, vagy ki is maradtak: tapasztalat nélkül itt nehezen boldogul az ember. Ismerni kell a bányát. Kell az idő. . — Ha nyugdíjba megy, mit csinál? — Utazni, sokat. Előbb az országban. Külföldön még sosem voltam. — De hát lehetősége lett volna hozzá. — Én mentem is volna, de a feleségem nem akart. Csak itthon maradni. Nélküle meg nem megyek. — Hát, akkor mi lesz? — Ráveszem. Már tavaly is kinéztem egy jó kis utat: a Krímet egy tízezer tonnás luxushajóval körül lehetne hajózni. De mit csináljak? Az asszony nem akar hajóra száll Ini... Kőbányai György Napos, párás, meleg idő A Meteorológiai Intézet előzetes előrejelzése vasárnap estig: kevés felhő, száraz idő. Mérsékelt délnyugati szél. A nappali felmelegedés kissé még fokozódik. Budapesten ma délelőtt a hőmérséklet 24 fok. Pesti Krónika így volt Az utóbbi időben néhány olyan filmet láttam, amelyekben SS-tiszt szerepel, bosszankodtam. A színészek nem tehetnek róla, inkább talán a rendezők: ezek a tisztek többnyire markáns, jóképű legények, majdnem rokonszenvesek, csak aztán derül ki a filmmesében, milyenek valójában. Egy elég mulatságos filmben pedig joviális figura a Gestapo-vezető — mintha egy vérebet tüllruhába öltöztetnének, rózsaszín másznival a nyakán. A Nagyvilág legutóbbi számában Bruno Apitz, egyébként kitűnnő haladó német író novellájában úgy ír az SS-orvos fogolysegédjéről, hogy ■ az a lágerben csokoládét tud vinni fogoly szerelmesének, akit egyébként később gázkamrába küldenek. Persze a természet nem ír semmit az arcokra, a szem se a lélek tükre, régen nem beszélünk már Lombrozó-típusról — de nézzük csak az öregember esetét. Az öregember vidékről került Budapestre. Hogyan, gyalog, szökve, vagyszöktetve, azt sem tudta senki. Csak annyit: feleségét, fiait, lányait, férjeiket, menyeit, unokáit összeszedték mind, vaggonokba zárták; a vagonok elindultak Németországba. Harmincheten voltak— erről beszélt az öregember, reggeltőlestig ezt mondogatta. Már maga ez aszám: harmincheten voltak, harminck heten és hozzá a múlt idő, már ez halálos ítélet, ilyenbe bele kell halni. Harmincheten, ő most egyedül, fövényre kidobott, fuldokló, vonagló hal. Azonkívül súlyos beteg volt az öregember. Szívbaj, v érelmeszesedés, az öregségnek minden sajgó bántalma, az elkopott szervezetnek minden kínja. Hiteles, amit írok, mintha személyleírást adnék róla, tehát nem túlzok semmiféle hatás kedvéért. Elmondom: egyik szemén fekete kötés, nem vak, csak gyógyíthatatlan hályog, amit takargat. Nem túlzok semmiféle hatás kedvéért: egyik lábát húzza, vagy rövidebb az egyik láb, vagy valamilyen érbetegsége van. Púp görbíti a hátát, elöl a mellkasa szintén hegyesedik. A keze reszket, a pohár víz fele mindig kiömlik, vrríg iszik, öreg, beteg, nyomorék, nem ágyon fekszik, földön, szalmán. Valahogy odakerült a Lipótvárosba, a kibombázott házba, ahová az ásós századot helyezték el. Négy emelet, a lakók elmenekültek, a szobákban, a konyhákban, a spájzokban az ásós legénység. Az a dolguk, amikor sziréna jelzi: vége a légitámadásnak, lapátot fognak, csákányt, ásót, rohannak a sérült épületekhez. Az őrmester civilben fizetőpincér, az öreget mindig otthagyja a szalmán. Aztán a bombatámadások már nagyon sűrűek, a legénységnek más feladatot adnak. Reggelenként ki kell menniök a temetőbe, sírt ásni az előző nap elesett németeknek. Az öreg — ezt adta neki a sors — mindennap megkérdezi, hány sírt ástak. A kapott számot osztja harminchéttel. De ez nem vigasz. Csak a biblia találta ki a fogat fogért. Az öreg így érezte: az én fogamat nem kapom vissza, ha a másikét bosszúból kiverik. Harmincheten voltak, harmincheten. Hajnal. A bombás házat lezárják. Az utca két végén szuronyos kordon. — Sorakozó. Esik az eső. A hátizsákok áznak. Mintha púpos lenne mindenki. — Indíts. Hová? Megtudják. Józsefvárosi teherpályaudvar, vagon, Németország. Zuhog. Az utolsó sorban az öreg. Jó szívek elveszik a hátizsákját. Karok támogatják. Tanakodnak, ne csináljanak gyors hordágyat, ráfektetnék az öregmbert. A lábát húzza, a keze reszket, a szája lila, szívasztma, liheg, inkább hörög. Lép a menet, már a Ferencváros. Bírja még az öreg? Már gólya viszi a fiát, úgy viszik. Hány esztendős lehet? Ötven, hatvan, hiszen félholtat cipelnek, legalább a korát kellene tudni. — Hány éves? — Harmincheten voltunk... Teherpályaudvar. Prüszkölő mozdonyok. Üres marhavagonok. Szuronyosok, csendőrök — a parancsnok egy német SS. Meg kell nézni az arcát: fasorr, vékony száj, kiborotvált arc. Elegáns. Díszes. Cigarettaszipka ezüstből. — Lösz... Hatvanon egy vagonba. Egy-kettő, gyorsabban. Lösz... lösz. Leteszik az öregembert a földre. Pocsolya volt ott, hiába, oda fektették. A szuronyos int: az öreget is tegyék a vagonba. A csendőr ordít, tegyék az öreget a vagonba. A német odafigyel, mi az? Természetesen az öreget is tegyék a vagonba. Akkor aztán az arcokon, azokén, akik vitték az öregembert, azokén, akik még nem másztak fel a vagonokba, remek, majdnem boldog mosoly. Az öregember már nem él. A német odanéz. Rögtön tudja miről van szó. Az ő arcán is végigsuhan a mosolygás, de milyen? Meggyalázott, megbecstelenített mosoly. Nem tévedtem: nem vigyorgás, nem eltorzult nevetés, nem kutyapofa. SS-mosoly, amit nem láttam ezeken a filmeken! Kik temették el az öregembert? Bodó Béla Elcsitult a nagyhegyesi vulkán Már csak a kisebb kráter fölött ég a gáz — 250 méteres lángoszlop — Remeg a föld — Az eddigi legnagyobb gázkitörés Magarországon Nagyhegyes, augusztus 26. (Kiküldött munkatársunktól.) — Már harminc kilométerről látni a lángoszlopot! — És itt, a legújabb típusú tűzoltóautók, rendőrség, szakértők. Háromszáz méternél közelebb senki sem merészkedik a kráterhez, amely csütörtökön hajnali háromnegyed 5-kor dobta fel az első földtömeget, hogy azután mind magasabbra lövellje lángjait. Először negyven apró kráter fortyogott, később háromba olvadtak össze, száz méternél is hosszabban. Ma reggelre 250 métert is elért a tűzoszlop. Ahol ezt a szakértői becslést mondják, az a nagyhegyesi határban lemezből eszkábált „főhadiszállás": fúrómesterek, minisztériumi küldöttek, a tűzoltóság műszaki emberei tanácskoznak itt, hogyan lehetne a Magyarországon eddig példátlan arányú gázkitörést megakadályozni. Meg-megremeg a bódé, morajlik a föld, ahogy a tőlünk csaknem fél kilométernyire dübörgő kráter szinte két másodpercenkint fellök egyegy vagonnyi agyaghalmazt. Millió darabban hull vissza a föld, ahol egybeszaladó, hol különváló piros nyelvek alját sötétre festi. Messzire szakad a láng, göndör gomolyagban kering, majd gombaszerűen szétválik, s fekete füst kúszik a felhőbe. Öngyulladás Péntek van, kora délután. A műszaki őrnagy telefonon jelent Budapestnek: — Az erősség fokozódik... kétszerese a tegnap estinek ... Ferde fúrásokkal közelítjük meg a kráter alját, hogy iszappal eltömítsük___ A két fúróberendezés hűtéséhez percenként 5—5 ezer liter vízre lesz szükség — a Keleti Főcsatornából juttatják ide ... Egy közeli tanyát éppen most bontanak ... Nagy László főfúrómester kilónyi követ mutat: a kráter dobta ki, geológusok ebből is következtetni tudnak mélységéről. Legalább háromszáz méterről árad felszínre a gáz. Már szerdán elkezdett hasadozni a föld a fúrótorony előtt. Délnyugat—északkeleti irányban árok keletkezett, amit tudtunk, mentettük, öt óra 45 perckor kapott lángra a gáz, még nem tisztázódott, hogyan. Legvalószínűbb, hogy öngyulladás történt: két kő összesúrlódott, s ez is elegendő volt a gyulladáshoz. A kráter melletti két tanyából sikerült elmenekíteni embert, jószágot, a harmadik tanya cserepeit most viszik távolabb ... Bontják a tanyát Kukoricásban megyek a tanyára, száraz a kukoricalevél, kilométernyire is. Egy házat maga alá temetett a föld. Lekonyult fejű napraforgók — hirtelen megérett, ropogósra sült a szem —, a tábla szélén áll Nagy János, a nagyhegyesi Vörös Csillag Termelőszövetkezet egyik növénytermesztőjének tanyája. Pontosabban, csak állt, mert a nyíregyházi és debreceni tűzoltók — nyolcvan fokot mértek a ház végé- ben! — egymásnak adogatják tetőgerendáit, cserepeit, vontató viszi, ami még használható. Délután háromra itt is elhagyott, lemeztelenített falakat láthat az ember. A tűz északi oldalán cementzsákokat és kavicsot raknak le teherautókról vagy háromszáz méterre a krátertől, amely köré már az első nap védőgátakat húztak a földgyaluk. Irányított földre fúrással közelítik majd meg két oldalról a kráter központját, eliszapolni a gáztermelő rétegeket. Oltásról szó sem lehet, s értelme sincs, hisz a gázömlést kell megakadályozni, nemcsak a tüzet. Ássák az alapot, keverik a betont, a kukoricásba belevág egy silókombájn, levágja a még zöld szárakat. Tűzoltókocsiról locsolnak egy hatalmas szalmakazalt, geológusok jelölik ki a másik, déli fúrás helyét, román szakemberek tanácsolják, hol. A vízügyi szolgálat emberei az ötkilométernyire levő Keleti Főcsatornán teszik meg az előkészületeket, egész éjszaka dolgoznak. Éjfélkor hatalmas meglepetés: lecsitulnak a lángok, a középső, s legnagyobb kráter teljesen kialszik. — Számítottunk rá, hogy önmagát temeti be a kút — mondja Hegyi Ferenc üzemmérnök. Néhányan, a legbátrabbak, hajnali két órakor már felmerészkednek a kör alakú, 10—15 méter magas földhányásra, a kráter szélére. Mit láttak? — Iszaprengeteget, semmi mást. Iszapgyár a gázmezőn De a két kis kráterből — az egyik ma reggel még hat-hétméteres lángokat bocsátott ki magából — szivárog a gáz, s amerre elviszi a szél, mindenütt vigyázni kell, rágyújtani sem szabad. A fúrást tehát folytatják, bármely pillanatban újra kitörhet a kráter. A román szakemberek szerint több ezer köbméter iszapra lesz szükség a termelőrétegek elfojtásához — külön iszapgyárat létesítenek a földgázmezőn. A Keleti Főcsatornából egy száraz éven keresztül hozzák ide a vizet, gödrökben „gyártják” az iszapot, s a fúrótorony szivattyúja juttatja le a 900, illetve 1000 méteres lyukba. Több mint egy hétbe kerül azonban, mire odáig lefúrnak , akkor szorítják vissza föld alatti birodalmába az energiákban oly gazdag, de néha veszedelmessé váló természeti kincset. Keresztényi Nándor A láng- és füstoszlop. (MIT foto — Mező felv.) Savaria - város Érdekes ünnepségre készülnek Szombathelyen Claudius római császár több mint 1900 évvel ezelőtt emelte városi rangra Savariát, a mai Szombathelyt. A város lakói az ősszel úgynevezett Savariaünnepséget rendeznek, amikor a város utcáin felelevenítik az 1900 évvel ezelőtti városalapítási szertartásokat. Már készülnek a színes tógák és tunikák,amelyeket szeptember 16-ándiákok, postások, gyári munkások, hivatalnokok öltenekmagukra. Korabeli közlekedésieszközöket is, úgynevezett bikákat készítenek. Nagyszámú jelmezes vonul fel a város utcáin ahhoz a tribünhöz, ahol a centurio — helyőrségparancsnok — köszönti a „császári ,menetel?’ és korhűen lejátsszák a Savaria várossá nyilvánításainak szertartását. Utána cirkuszi játékok szórakoztatják a szombathelyieket. Vasárnap 1 órai kezdettel GALOPPVERSENY