Esti Hírlap, 1962. március (7. évfolyam, 50-77. szám)

1962-03-15 / 63. szám

Szóvá tesszük Ritka alkalom Ritka alkalmat szalasztanék el, ha nem hoznám a nyilvánosság tudomására azt a levelet, amelyet ma reggel kaptam, még akkor is, ha olyan elcsépelt témáról szól, arról, hogy a házkezelési igazgatóság nem törődik egy lakóház állapotával. Mert ahonnan a levél érkezett, a Németvölgyi út 5-ből — ott lakik az újságíró is. Panaszkodnak az én földjeim, hogy a háztetőn körös-körül olyan lyukas a csatorna, mintha valaki szitává lőtte volna. Nem az a fő baj, hogy nyakukba csurog az eső, hanem az, hogy a falakra is bőségesen zuhog, és napról napra romlik az épület állapota. Már többször is felhívták az érdekeltek figyelmét. Legutóbb — körülbelül két éve — háromnapos türelmi időt kért az igazgatóság a lakóktól, mondván, hogy három napon belülmindent rendbe hoznak. S abban a házban máig is várják a bádogosokat. Az igazat megvallva, nem azért vettem az ügyet ceruzahegyre, mert a Németvölgyi út 5-ről van szó, hanem azért, mert nemcsak a házkezelési igazgatóságnál, de más munkahelyeken is tapasztalhatunk kényelmességet, valami Pató Pál-szerű „ej, ráérünk arra még!” lustaságot, s nem akkor kezdenek egy hiba kijavításához, amikor még könnyedén, rövid idő alatt meg lehetne csinálni a dolgot, hanem megvárják, míg nagyobb lesz a baj. Ez nemcsak bosszantó, hanem nagyon káros is, hiszen nagyon sokba kerülhet a népgazdaságnak. S az itt-ott felbukkanó Pató Pálok még csak a versbéli nemest sem utánozzák hűségesen — Pató Pál úr nem az állam pénzén patópálkodott... S. L. Máglyatűz A Földmunkát Gépesítő ** Vállalat Soroksári úti telepén a napokban eltüzeltek egy aktatáskát, kilenc pár bakancsot, harminckilenc pár pamut- és bőrkesztyűt, tizenhat pár bőrtalpas bakancsot, 123 pár bőrcsizmát, kilenc motorosszemüveget és huszonhat pár gumicsizmát. Eddig öt esetben égettek el hasonló mennyiségű anyagot a telep kazánjában. A vállalatnál a dolgozók nehéz fizikai munkát teljesítenek. Sokféle védőeszközre, munkaruhára van szükségük, a vállalat erre a célra vásárolt tavaly a Bizományi Áruháztól 50 százalékosra értékelt lábbeliket. Kiosztották a munkások között. Mint később kiderült, a csizmák annyira használhatatlanok voltak, hogy.. kihullott talpukból ...... szög, levált a bőr. Házilag javítgatták őket — sikertelenül. Végül kiselejtezték, a csizmákat, és eltüzelték. Ezt mondják a vállalatnál. Ezzel szemben a telep dolgozói azt állítják, hogy a bakancsok, csizmák közül jónéhányat használhattak volna. A telepen autókat javítanak. A motorok újraszereléséhez sok tömítőanyag kell. Ez a vállalatnak komoly kiadást okoz. A munkások a csizmák szárát kiválóan használhatnák, ha másra nem, a motorok tömítéséhez. Tavaly nyolcvan olyan matracot égettek el, ami még jó volt. Talán mégis akadna jobb megoldás a máglyatűznél. (O kés) A SZÁLLÍTÓ: a Föld gravitációs ereje A Kábel- és Műanyaggyárban százhatvanmillió forintos költséggel új csarnokokat építenek. Az üzem 1965-re legalább 90 százalékkal növeli a műanyagcikkek gyártását. Az új alapanyaggyárban majd műgyantát, bakelitport készítenek. Itt a munkás már csak a gépeket kezeli, a fizikai munka csaknem teljesen megszűnik. A legfőbb szállítóeszköz a Föld gravitációs ereje lesz. A folyékony nyersanyagot szivattyúkkal és pneumatikus berendezésekkel juttatják az épület ötödik emeletére. A jövő nyáron kezdik a munkát a 60 méter hosszú, úgynevezett keménygumiüzemben, ahol 45 új automata préssel vagy tömegben gyártják az akkumulátor házakat, a biztosító- és villanyóraalátéteket. A textilbakelit-lemezek sajtolására alkalmas üzem nagy teljesítményű, 1400 és 4000 tonnás préseket kap. A jövőben a szerszámot gőz helyett villannyal melegíthetik, s így kevesebb lesz a selejt. A gyár teljes rekonstrukcióját 1964 végére fejezik be, és a következő évben már 616 millió forint értékű műanyagárut állít elő, 90 százalékkal többet, mint a rekonstrukció előtt. A termelékenység növekedése és a minőség javulása révén a beruházásokra költött 160 millió forint huszonkilenc hónap alatt visszatérül. (MTI) (A Quo vadis, Europa? című cikksorozatból) Mexico City, 1928. Európa túlnépesedett — mármint kapitalista szempontból. Egészen a háborúig Európa volt a világ nagy centruma; ide özönlöttek a nyersanyagok, s innen mentek vissza az iparcikkek a tengeren túli országokba. Most a piacok elvesztek, mind több gyár kénytelen bezárni kapuit. A munkanélküliek hadserege állandóan növekszik. Minden társadalmi osztály, minden nép érzi, hogy valamit kell tenni, valami nagy változásnak kell bekövetkeznie. A kérdést leegyszerűsítve azt lehet mondani, hogy az európai politikában két áramlat van: egy baloldali és egy jobboldali. Kapitalizmus vagy szocializmus — ez a kérdés. Az antiszocialisták ismét két külön pártra oszlanak: a mérsékeltekre és a radikálisokra (fasisztákra). Mind a két tábor el akarja kerülni a szocializmust, de különböző módszerekkel. A mérsékeltek amerikanizálni akarják Európát. Rájöttek arra, hogy a feudalizmus vagy félfeudalizmus nem jelent többé védelmet a kapitalista rendszer számára. Ellenkezőleg, úgy érzik, hogy a feudalizmus csak fékezi, akadályozza őket. Egészen jól látják, hogy a Wall Streetnek az imperialista republikanizmus a legjobb védelem. Ezért végezni akarnak a monarchiával, a feudalizmussal, a római katolikus klerikalizmussal, s amerikai republikanizmust akarnak bevezetni Európába, tudván, hogy az Egyesült Államokéhoz hasonló alkotmány szerint megválasztott elnöknek nagyobb és szilárdabb a pozíciója, mint volt bármelyik királynak vagy császárnak a múltban. Programjuknak az a nagy előnye, hogy látszatra a tömegek érdekeiért küzd, amikor el akarja törölni a régi feudalizmust. A tömegek nem értik meg, hogy akik a feudalizmus láncait szét akarják szaggatni, azok ipari börtöneik acéljából új és még erősebb láncokat kovácsolnak. A mérsékelt jobboldaliaknak ez az eszméje a következőkben sűríthető össze: Elvesztettük piacainkat és felsőbbségünket, s tudjuk, hogy évről évre egyre kevésbé tudunk versenyezni az Egyesült Államok imperialista kapitalizmusával. Ezért az a programunk, hogy 50 százalékos alapján kiegyezzünk, önként lemondunk tulajdonunk feléről, s azt átengedjük az Egyesült Államoknak. Jobb ilyen módon elveszíteni 50 százalékot, mint 80 vagy talán 100 százalékot egy szocialista Európában. Az amerikai kapitalizmus segítségével koncentrálhatjuk és racionalizálhatjuk az európai termelést, és fokozatosan felépíthetjük az Európai Egyesült Államokat. Ennek a programnak természetesen hátrányai is vannak. Minél jobban koncentrálunk, minél jobban racionalizálunk, annál nagyobb lesz a munkanélküliek hadserege. Ám a munkanélküliek számának növekedése a munkabérek csökkenését eredményezi, s bár kénytelenek leszünk munkanélküli segélyeket osztogatni, ezek összege még mindig alatta marad annak a profitnak, amelyet az alacsony munkabér révén nyerünk. Ha ezeknek a politikusoknak valaki azt mondja, hogy a féléhínség színvonalán tartott munkanélküliek nagy tömegei fellázadhatnak és megdönthetik az egész rendszert, ők így válaszolnak: ’’Nem aggódunk. Mihelyt egyszer az amerikai kapitalizmus nagymértékben érdekelve lesz az európai ügyekben, a Wall Streettől segítséget fogunk kapni bármely lázadás leverésére.” Az amerikanizált Európai Egyesült Államok természetesen az Amerikai Egyesült Államoknak afféle gyarmata lenne. Az európai bankárok és üzletemberek, a Wall Street, a Fordok, a Rockefellerek alügynökeinek szerepét töltenék be. Ők Rolls-Royce luxusautókon járnának, de a rosszul táplált munkanélküliek és a roszszul fizetett munkások tömegei rabszolgaságra volnának kárhoztatva. Ez a Pán-Európa viselheti majd az Európai Egyesült Államok fellengzős elnevezést, s talán valamelyik kikötőjében ott fog állni az európai Szabadság szobra is, fáklyával, integetve manhattani nővérének. De mindez nem változtathat majd azon a tényen, hogy erre az Európára csak Dante szavai illenek: „Lasciate ogni Speranza, ovoi eh’ entrate!” — "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!" Károlyi Mihály: Csak gyarmat lenne... MEGHÁROMSZOROZÓDIK AZ ÖNTÖZÖTT TERÜLET 2 (Kiküldött munkatársunktól.) Ma délelőtt kétnapos országos vízügyi értekezlet kezdődött Szolnokon. A megnyitó előadást Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője tartotta. Elmondotta, hogy a második ötéves tervben 17,8 milliárd forint állami, 1.911 milliárd forint tanácsi, szövetékezeti beruházás jut vízügyi célokra, vagyis 5,4 százaléka az összes beruházásoknak. A második ötéves tervben 50 százalékkal növekszenek a vízigények, a vízgazdálkodással kapcsolatos energiafelhasználás évente 490 millió kilowattóra, több mint az élelmiszeriparé. Az ipar napi vízfogyasztása 1949-ben kétmillió köbméter volt — ma eléri az ötmilliót, és az ötéves tervben egymillió köbméterrel növekszik meg. Az ipar a vízművek által termelt víz 60 százalékát fogyasztja el, s naponta kétmillió köbméter szennyvíz kerül a folyókba, tavakba. Az idén 150 millió forintot fordítunk szennyvíztisztító berendezések építésére. A VIZITERV az elmúlt évi 24 millió forinttal szemben, az idén 32 millió forint értékű tervet készít. A múlt évi tervezett 195 ezer holddal szemben 231 ezer holdon öntöztünk, esőszerű módszerrel az egész terület 39 százalékát. Az ötéves terv végére 460 ezer holdon öntözünk — a mostani terület tehát megháromszorozódik. Megkezdjük a Nyugati Főcsatorna, a kiskunsági—kalocsai, és a martfűi öntözőrendszerek építését is. Megoldódtak a sok vitát kiváltott csőkutas öntözés problémái is: 1965-re az így öntözött terület 90 ezer holdra nő, a tavalyi 29 ezerről. 1963-tól új vízdíj-rendszert vezetnek be — mondotta el a főigazgató —, s ez előreláthatóan segíti majd a vízzel való takarékosságot. Ma ugyanis nagyon sok az indokolatlanul elfogyasztott vízmennyiség. Dégen Imre befejezésül szólt a vízügyi szakemberek képzéséről, a felsőfokú oktatás reformja során a vízügyi vezetőkre háruló feladatokról. (k. n.) A vízgazdálkodás az ötéves tervben ♦ Jövőre új vízdíjrendszert léptetnek életbe r. Az ország egyetlen taposókúta XIX. század elején épült ^ a Veszprém megyei Somló^ hegyen. A száz méter mély kút ^ vizét a hegyaljai források táplálják. Jelenleg műemlék. Angliák idején taposással hozták ^mozgásba és így húzták fel a ^ két 50 literes vödröt. A kutat Tánczos István, az Ajkai Timföldgyár munkása gondozna. A kétévszázados négiséget ,a természetjárók sokszor felkeresik. Képünkön.'*s-T«ttc»os ! István megindítja a taposókutat. ;MTI fotó : Fehérváry Ferenc ferv.) Nyilazás Nagy sikere volt a televízió Robin Hood című filmjének. A közönségre gyakorolt hatása azonban sajnálatos módon is értékelhető. A hős lovag példája nyomán fellángolt a legifjabbak vonzódása a nyilazás iránt. Kórházaink szemészeti osztályai a megmondhatói, hogy milyen súlyos, sokszor vakságra vezető balesetek adódnak ebből. Nem lenne felesleges, ha a szülök a nyilazás veszélyeire figyelmeztetnék az érdeklődő, fogékony fiatalokat. V. P. A JÓ HÁZASSÁGHOZ — Hiába adod ágyba a reggelit, akkor is azt mondom: nem ízlik a kuglót! — Tévedsz anyukám! kaptam fizetésemelést. Nem — Ha még egy szót szólsz, hazamegyek az anyámhoz! — Bár... „Sokáig büszkén emlegettük azt a napot“ .Msi Ittssat*rp roU «» omlokvavívs antifasisaia tömött tüntetőm Beszélgetés az események két résztvevőjével V., hu., rsWondck 19«. március 15-én volt a Petőfi- és Kossuth-szobornál az emlékezetes fasisztaellenes tömegtüntetés. 1942 kora tavasza, a Korn- Imunisták Magyarországi Pártja arra törekszik, hogy összefogja az antifasiszta erőket és mozgósítson a különbéke kiharcolására. A párt a közelgő március 15-ét választotta a hazafias érzelmű tömegek mozgósítására. Február végén a nemzeti eszmékhez és a függetlenség gondolatához hű — alapvetően különféle nézetű — politikusokból, művészekből, írókból, tudósokból, újságírókból megalakult a Történelmi Emlékbizottság, e széleskörű nép- s frontszervezet. Legális célja a negyvennyolcas eszmék, hagyományok ápolása volt. Csakkevesen tudták, milyen nagy szerepe van a bizottság létrehozásában és irányításában az illegális pártnak, Schönherr Zoltának, később Rózsa Ferencnek. Közvetlenül Kálla Gyula és Földes Ferenc vezette a bizottság munkáját. Tagjai voltak többek között: Bajjcsy-Zsilinszky Endre, Bernáthi Aurél, Darvas József, Kárpáti Aurél, Illyés Gyula, Mihályfi Ernő, Kodály Zoltán, Pátzay Pál, Somogyi Miklós, Szakosíts Árpád, Szekfü Gyula, Szőnyi István, Veres Péter. A bizottságnak nagy szerepe volt a háborús idők legnagyobb, nyílt tömegdemonstrációjának, a márciusi tüntetésnek előkészítésében. Erre a hősi márciusra emlékezik vissza a tüntetés két részvevője, a Gyapjúmosó két egykori munkása. ,, Valaminek történnie kell“ * ) ■* — A Gyapjúmosó híres „vörösműhelyében“, a nedves appretúrában dolgoztam — mondja Kelli István, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa. — Mint minden kommunista, én is „két fronton” működtem: legális és illegális feladatom volt. Szakmaközi bizottsági tag voltam a Textil Szakszervezetben és dolgoztam a Szociáldemokrata Párt V. kerületi szervezetében. Itt sok illegális kommunista volt. — Jól szervezett üzem volt a Gyapjúmosó. Sok olyan elvtárssal dolgoztam együtt, akik később mártírhalált haltak, mint a bátyám, Kelli László is. — A márciusi tüntetésre már napokkal előbb készülődtünk: transzparenseket, táblákat festettünk nagy titokban. A Petőfi-jelvénnyel jártunk, s az utcán köszöntöttük azokat, akik szintén ezt viselték. Úgybeszéltük meg, hogy 15-én a helyszínen találkozunk, mi üzemiek. Délután fél háromkor már ott voltunk. Sok munkás eljött, vagy százötvenen lehettünk. — Forró, lelkes hangulatban várakoztunk. Éreztük, valaminek történnie kell! Három órakor a Modern Kávéháziból kijöttek az Emlékbizottság tagjai — sokat látásból ismertem — és kettes sorokban megint dúltak Petőfi szobrához. Vitték a koszorúkat. A miénket Hamza Béla helyezte el. Egy-szerre a mellékutcákból a tér- re zúdult a tömeg, jelszavak s harsantak. Mi is átvettük a jelszavakat, kibontottuk a feliratokat, s tele torokból kiáltottuk: „Le Hitlerrel!’’ „Veszszen a háború!’’ „Éljen a független, szabad, demokratikus Magyarország!’’ — Zúgott az egész tér, a tízezernyi tömeg. A koszorúzás után elindultunk a Vígadó előtt, a Kossuth-szobor felé. A főkapitányság közelében rendőrkordon állta utunkat. Gumibotokkal támadtak ránk, s a tüntetők egy részét a mellékutcákba szorították. „Az ifikre vigyázzatok, ne kerüljenek kézre!’’ — kaptuk az utasítást, már nem is tudom kitől, össze is szedtük őket, s a tömeg másik felével továbbmentünk a Kossuth-szoborhoz, de már ott is rendőrök vártak ránk. Nehezen sikerült kibújnunk a gyűrűből, s később értesültünk róla: mintegy kétszáz embert behajtottak a főkapitányságra. „A Gyapjúmosó munkásaitól...“ — A száraz kikészítőben szerveztem a tüntetést, s pénzt gyűjtöttem a koszorúra —emlékezik vissza Závorszky Tamás, a Magyar Gyapjúfonó főművezetője. — Tízfillérenként huszonnyolc pengőt szedtünk össze a gyárban. Akkor talán hétszáz munkás dolgozott a Gyapjúmosóban, nagy szó volt, hogy kétszáznyolcvanan adakoztak közülük. Szép koszorút rendeltünk a Lehel-piacon. A feliratra ma is emlékszem: „A Gyapjúmosó munkásaitól a szabadság hősének.’’ — Ma, húsz év után ismét találkozunk a Gyapjúmosóban. A régi március emlékére ünnepséget tartunk, s leleplezzük azt az emléktáblát, amelyre a gyár mártírjainak nevét vésték, akik meghaltak azért, hogy mi ezen a szép márciusi napon szabadon emlékezhessünk (1. t.)