Esti Hírlap, 1962. április (7. évfolyam, 78-100. szám)

1962-04-02 / 78. szám

m évfolyam, 18. szám LEGÚJABB JELENTÉS Összetűzések Szíriában Tüntetések az Egyesült Arab Köztársaság mellett * Összeütközés a tömegek és a katonaság között * Hadseregközlemény népszavazásról Damaszkusz, április 2. Szíriában átmeneti nyuga­lom után ismét feszültté vált a helyzet. Mint a Reuter és az AP jelesíti, Aleppo­ban és az ország északi vidékein nagy tö­megek tüntettek a múlt csütörtöki államcsíny el­len. Az AP szerint több helyen súlyos összetűzések voltak a­­ tüntetők és a hadsereg alaku­­l­­atai között. A damaszkuszi rádió felszó­­l­lította Aleppo és az északi vi­dékek lakóit, „tömörüljenek a hadsereg köré’’ és legyenek éberek „az imperialisták és Iz­rael cselszövéseivel szemben”. Más jelentések arról adnak hírt, hogy a közép-szíriai Homs városban az Egyesült Arab Köztársaság és Nasszer elnök mellett tüntettek. A tömeg és a katonaság között összetűzés robbant ki, amikor a tüntetők megkísérelték felvonni az EAK nemzeti zászlaját a homsi kormányzósági épület elé. Az összetűzés során öt katona meghalt, több polgári és kato­nai személy megsebesült. Damaszkusz és az északi, va­lamint a közép-szíriai városok összeköttetése megszakadt. Az útvonalakat a katonaság őrzi. Több városból, így Aleppó­­ból, Rómából, Latakiából és Hamaból újabb tüntetésekről érkeztenk jelentések. Az AFP legfrissebb értesü­lése szerint a damaszkuszi rá­dióban felolvasták a szíriai hadsereg főparancsnokságának meglepő tartalmú közleményét. A közlemény hangsúlyozza: „A hadsereg helyesli Szíria unió­ját valamennyi szabad arab országgal, elsősorban Egyip­tommal, feltéve, ha az egye­sülés olyan alapokon történik, amelyek szavatolják Szíria méltóságát, és lehetetlenné te­szik a­ múltban elkövetett hi­bák megismétlését." Az unió kérdését népsza­vazásra kell bocsátani — jelenti ki a közlemény. Ugyancsak az AFP jelenti, hogy Aleppóban — ahol va­sárnap súlyos összetűzések robbantak ki az úgynevezett „szabad tisztek” csoportja, amely Szíria és Egyiptom unióját támogatja■ — átvette a hatalmat. Aleppóban és az ország észa­ki részében rendkívüli állapo­tot hirdettek ki. Felszólították a hatóságokat, hogy hajtsák végre az ország északi részé­ben állomásozó hadsereg pa­rancsnokságának utasításait. Az aleppói rádió később egy közleményt sugárzott, amely kijelenti, hogy „az Egyesült Arab Köztársaság és Szíria újraegyesülését követelő moz­galmat az ország egész hadse­rege támogatja”. Kasszem iraki miniszterel­nök nyilatkozatot adott ki. Hangoztatja, „az iraki nép és hadsereg Szíria mellett áll, hogy elhárítsák a Szíriát fe­nyegető külső veszélyt". Az Egyesült Arab Köztársa­ság és Irak után Jordánia is segítséget ajánlott fel Szíriá­nak „egy esetleges izraeli ag­resszió elhárítására”. Abdel Kader Hátim, az Egyesült Arab Köztársaság ál­­lamminisztere nyilatkozatot adott ki, amely kijelenti, hogy Szíriát­­kívülről jövő veszély fenyegeti”. Az Egyesült Arab Köztársaság — hangoztatja a nyilatkozat — minden tőle tel­hetőt elkövet, „a Szíria ellen irányuló agresszió elhárításá­ra”. Főpróba korán keltek ma a dísz­szemlére készülő katonák: a hajnali három óra talpon találta őket, fél hatkor pedig már ott álltak a felvonulási téren, feszes vigyázzban, nyílegyenes sorokban. Sokan szorongtunk ma ott, végig a hatalmas tér két oldalán. Több tízezren le­hettünk. Bizonyosan ezrek­re megy azoknak a száma is, akik már nem először nézték végig katonáink díszelgését Mégis: osztat­lan, hatalmas érdeklődés kísérte fegyveres erőink alakulatainak minden egy­ségét. Ez az érdeklődés nem is elsősorban a díszszemlé­ken eddig nem látott újdon­ságoknak szólt, hanem an­nak, hogyan menetelnek tisztjeink és sorkatonáink, milyen kemény a léptük, fe­­gyelmezett-e a tartásuk. S ebből­ már a mai főpróbán jelesre vizsgázott a dísz­szemle. De mást is mutatok ez a mai főpróba: a dolgozónép­nek hadserege iránti határ­talan szeretetét. Érezni le­hetett: egy hús, egy vér az az embergyűrű, amely köz­refogta a teret, s a másik acélos léptű sereg, amely ott középütt menetelt. Igen, a miénk ez a hadsereg, hiszen közkatonái és tisztjei, fő­parancsnokai és tábornokai is a mi sorainkból, a gyá­rak, a földek, a hivatalok dolgozó emberei közül ke­rülnek ki. A parancsok, amelyek elhangzanak ott a téren és a laktanyákban, meg a kiképzőtereken, a nép­ parancsai, S parancs­szavunkra — Vigyázz!­ — erős korú, éber katonák vi­gyázzák határainkat, föld­jeinket, hazánk egét, sza­badságunkat, amelyet ápri­lis adott, 1943 áprilisa. Ara 60 fillér mi: április 2. hétfő Kitüntetések április 4. alkalmából Hazánk felszabadulásé­nnak 1­7. évfordulója alkalmából ered­ményes munkásságuk elismeré­séül a Munka Érdemrend ki­tüntetést adományozta a Elnö­ki Tanács dr. Trautmann Rezső építésügyi miniszternek, dr. Balassa Gyulának, az Országos Erdészeti Főigazga­tóság vezető­jének, Dégen Imrének, az Or­szágos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének, dr. Léváról Fe­rencnek, a nehézipari minisz­ter első helyettesének, dr. Dobrónaki Gyulának, az élel­mezésügyi miniszter első he­lyettesének, Vég László könnyűipari miniszterhelyet­tesnek, Komócsin Zoltánnak, a Népszabadság szerkesztő bi­zottsága vezetőjének, Pullai Árpádnak, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának, Papp Imrének, a pécsi városi tanács végrehajtó bizottsága el­nökhelyettesének, Jedinák Lajosnak, a Láng Gépgyár szerszámkészítő szocialista bri­gádja vezetőjének, Tamási Ist­vánnak, a Pécsi Szénbányásza­ti Tröszt főmérnökének, Sasfal­vi Jánosnak, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt 11. bá­nyaüzeme vezetőjének, Csótó Istvánnak, a mezőhéki Táncsics termelőszövetkezet elnökének, dr. Szendrei Jenő építészmér­nöknek, az Ipari és Mezőgaz­dasági Tervező Vállalat főmér­nökének és dr. Tétényi Pálnak, a kémiai tudományok kandi­dátusának, az Országos Atom­energia Bizottság Izotóp Intéze­te igazgatójának. Rajtuk kívül harmincnyolcon Szocialista Munkáért Érdem­érem, harmincegyen pedig Munka Eiden vd­em kitüntetés­ben részesültek. A kitüntetése­ket ma délben a Parlament ku­polacsarnokában nyújtotta át Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke A MÁV kilenchajós diesel­­javító csarnoka a Kőbá­nyai úton épül. Itt szalag­­szerűen javítják majd a mozdonyokat. Az első há­rom hajóban már megkez­dődött a munka. A hátra le­vő hat építését az­ év má­sodik felében befejezik. Ké­pünkön, az új csarnokban javítják a Hargita-expressz motorkocsiját. (MTI-fotó: Mező felv.) .ts idei kiváló és érdemes művészek Ma délelőtt, a Parlament Munkácsy-termében adták át a művészi munkásságukért ki­tüntetett művészeknek a ki­váló és érdemes művészi cí­mek dokumentumait. Az ün­nepségen megjelent Dobi Ist­ván, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Szirmai István, a Po­litikai Bizottság póttagja, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának titkára, Darabos Iván, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága kulturá­lis és tudományos osztályának vezetője, Ilku Pál művelődés­­ügyi miniszter. A kitüntetéseket Dobi Ist­ván, az Elnöki Tanács elnöke adta át. — Immár tizenhetedik év­, fordulóját ünnepeljük a nap­nak — mondotta —, amelyen hazánk végérvényesen felsza­badult a fasiszta elnyomás alól, és szabad hazájában meg­kezdhette új életének építését. S ha visszatekintünk a tizen­hét esztendős útra, jóleső örömmel és büszkeséggel álla­píthatjuk meg: népünk tudott élni a szabadsággal, a nagy szovjet nép adta lehetőséggel. A szocializmus építése során virágzásnak indultak a művé­szetek is. Soha annyi, szépre szomjazó ember nem élt ebben az országban, soha annyi mű­alkotás, kiváló művészi telje­sítmény nem született, mint ma. Ezért vált szép szokássá, hogy minden év április 4-e al­kalmából pártunk és kormá­nyunk magas kitüntetésben­­ részesíti a különböző m­űvésze­­é­gi ágak legjobbjait. Az ünnep­­előestéjén önöket illeti az el- i­­smerés. Fogadják úgy, mint­­ egész népünk elismerését, ha­­l­ráját és köszönetét. Ez alka- l lommal — folytatta — sokkal több művészi terület képvise­lője részesül magas kitüntetés­ben, mint eddig bármikor. Azt bizonyítja ez, hogy a párt és a kormány az önök kitünteté­sével nemcsak kiemelkedő egyéni­­teljesítményeiket,, ha­nem az egész magyar művé­szetet elismerésben részesíti, nagyra értékeli valamennyi művészeti t ág tevékenységét. A kitüntetettek nevében Várkonyi Zoltán mondott kö­szönetet. A díszszemle ma reggeli főpróbáján. (Bozsán felv.) A kitüntetések MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KIVÁLÓ MŰVÉSZE: Várkonyi Zoltán kimagasló­­ méréséért és művészi alakító­­rendezői tevékenységének elis-­­­saiért. magyar népköztársaság érdemes művésze: Kiss Manyi kiemelkedő szí­nészi alakításaiért. Simándy József az opera mű­fajban elért kiemelkedő művé­szi alakításaiért. Both Béla három évtizedes színházi munkássága elismeré­séül, különös tekintettel a Ma­dách Színház vezetésében elért eredményeire. Lázár Mária egész művészi életpályája elismeréséül. Gárdonyi László magas szín­vonalú, több évtizedes művé­szi munkássága elismeréséül. Gábor Miklós eddigi kima­gasló színészi teljesítményei­nek elismeréséül, különös te­­­kintettel a „Hamlet” címszere­pére. | Kormos Lajos több évtizedes­­ színházi munkássága alatt el­­­­ért művészi eredményeiért. | Dr. Szilágyi Dezső a bábmű­vészet fejlesztése terén eddig elért példamutató munkájáért. Bilicsi Tivadar több évtize­des színészi pályája elismeré­séül. Gádor István a kerámiamű­vészet területén­­kifejtett ki­emelkedő munkájáért. Langer Klára a fotóművé­­­­szet terén elért kiváló eredmé­­­­nyelért.­­ Teván Margit négy évtizedes­­ művészi munkásságáért.

Next