Esti Hírlap, 1962. április (7. évfolyam, 78-100. szám)

1962-04-02 / 78. szám

NAPTÁR Április 2., hétfő, Ferenc napja. A Nap kél 5.22, nyugszik 18.14 óra­kor. A Hold­nál 4.23, nyugszik 15.12 órakor. Új szovjet bélyegek. Két címletet az április közepén kezdődő Komszomol-kongresz­­szusra adnak ki. A harmadik érték Alekszandr Herzen szü­letésének 150. évfordulója al­kalmából jelenik meg. A HÍRES GULIPÁN madar­­rak kedvenc helyét, a sár­­szentágotai nádast védetté nyilvánították. A falu úttörői a tanév befejezése után sá­tortábort ütnek itt. A gyerekek felváltva őrködnek majd éjjel­nappal, hogy a különleges ma­darak nyugodtan költhessenek, és ne zavarja őket pecsenyére vadászó róka, vaddisznó. A „mindent felhordó” gép mintapéldánya elkészült Nyír­egyházán. A berendezés egy­aránt alkalmas a zsákolt és ömlesztett termény, szálasta­karmány szállítására, felhor­dására. .4 HETÉSI szőttesekből ki­állítás nyílt Zalaszombatfán. Százéves szőttest, viselőruhá­kat, térítőket, törülközőket, faliszőnyegeket s a szövőmes­terség évszázados fejlődésének hagyományait mutatják be a látogatóknak. Zalaszombatfán az iskolai politechnikai órákon szövést tanulnak a diákok, az ősi mesterség nem merülhet feledésbe. Az első hazai univerzális szerszámmaró, az MSU—250-es felveszi a versenyt a leg­korszerűbb nyugati gépekkel. Az Esztergomi Szerszámgép­­gyárban szerkesztették az új típusú gépet. Az első példányt bemutatják a Budapesti Ipari Vásáron. A BÉCSI GÁZK­AMPÁK­AT eladják. A régi, hangulatos vi­lágítást kiszorította a modern fénycső. A leszerelt darabokat 12 Schillingen árusítják. Sok külföldi ajánlat is érkezett, Amerikából és Japánból. Ezer vaddisznó kilövésére kaptak engedélyt az idei sze­zonban német, belga, holland és olasz vadászok Magyaror­szágon. Ejthetnek muflont is. EGYSZÍNŰ NYAKKEN­DŐKHÖZ az Egyesült Álla­mokban újabban különleges festékeket tartalmazó tubust mellékelnek. Így a férfiak íz­lésük szerint díszíthetik a nyakkendőt. A festékek le­moshatók, ha nem sikerül a szín és a minta kompozíciója. Márványtáblával jelölnek meg ötven Balaton-felvidéki műemlék templomot, a többi között a felsőörsit, a vörösbe­­rényit, a szentgyörgyhegyit. NEM EJTHETŐ FOLT a legújabb műanyagon. Az NDK vegyészei kidolgozták a prak­tikus kelmét, melyről a tinta, az olaj, a bor, s a kávé egy­szerűen lepereg. A fásítási idény az időjárás miatt megrövidült. Az erdé­szek szeretnék, ha a követke­ző hetekben háromezer hektá­ron elvégeznék a korábbi fá­sítások pótlását, és emellett sor kerülne néhány ezer hek­táron új telepítésekre is. A feladatok megoldásához a fia­talok fokozott segítségét ké­rik. A VADLIBÁK, a Hortobágy átutazó vendégei, ismét visz­­szatértek a pusztára. A vasár­napi kirándulók nagy csapato­kat figyeltek meg a halastó konyákon. GYEREKEK! A távbeszélő mese­mondó műsora (127—960) április 2-án, hétfőn: A madarak tolla (el­mondja: Szemes Mari). Szikra Lapnyomda. Politikai napilap. Főszerkesztő: Haynal Kornél. Szerkesztő: Paizs Gábor. Szerkesztőség: VIII.. Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 112—220* 343—100* Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató. Kiadóhivatal. Budapest. VIII. Blaha Lujza tér 1—3. Telefon­ 343—100. Terjeszti a Magyar Posta VII. évfolyam, 78. szám Koszorúzási ünnepségek a hősi emlékműveknél Hazánk felszabadulásának 17. évfordulója alkalmából hétfőn délelőtt a rákosligeti temetőben koszorúzási ünnep­séget rendeztek a Magyaror­szág felszabadításáért vívott harcokban elesett román hő­sök sírjánál. A síremlék előtt katonai díszegység sorakozott fel. El­hangzott a román és a magyar himnusz, majd megkezdődött a koszorúzás. A Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának képvi­seletében Nagy Dániel, az El­nöki Tanács elnökhelyettese és Szobek András, az Elnöki Ta­nács tagja, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány nevében Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, Csergő János kohó- és gépipari miniszter, vala­mint Mód Péter, a külügymi­niszter első helyettese koszorú­zott. A Román Népköztársaság magyarországi nagykövetségé­nek koszorúját Mihail Rosia­­nu nagykövet, Vasile Moldo­­van kulturális tanácsos és Ale­­xendru Macavei alezredes, katonai attasé, a budapesti diplomáciai képviseletek ko­szorúját Iu Don Gen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság magyarországi nagykövete, Wilhelm Meissner, az NDK magyarországi nagykövete, Hu Pin-fu ezredes, a Kínai Nép­­köztársaság magyarországi ka­tonai attaséja és Horst Reinke, az NDK katonai attaséja he­lyezte el a síremléken. A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának nevében Szat­mári Nagy Imre, az­ országos tanács titkára és Rátkai Pál, az országos tanács tagja, a Magyar Szocialista Munkás­párt budapesti bizottsága kép­viseletében Cservenka Ferenic­­né és Venéczi János titkárok koszorúztak, a magyar nép­hadsereg koszorúját Osz­la Gyula altábornagy, a honvé­delmi miniszter első helyette­se, Kovács Imre vezérőrnagy és Tölgyes'' Ernő alezredes he­lyezte el; a fővárosi tanács nevében Kovács Pál és Boridai József koszorúztak. Ugyancsak elhelyezték a síremléken a ke­gyelet virágait a Kohó- és Gépipari Minisztérium dolgo­zóinak küldöttei. A koszorúzási ünnepségen jelen volt a Külügyminiszté­­i­rium több vezető beosztású munkatársa, ott voltak a helyi párt és tanácsi vezetők közül számosan, valamint a környék lakosságának képviselői. A ko­szorúzás az Internacionálé hangjaival ért véget. A XI. kerületi pártbizottság, a tanács és a társadalmi szer­vezetek hétfőn — hazánk fel­­szabadulásának 17. évfordulója alkalmából — koszorúzási ün­nepséget rendeztek a kerület­ben levő szovjet hősi emlék­műveknél. Osztyapenko kapi­tánynak a Budaörsi úton levő emlékművénél a délelőtti órákban több száz főnyi kö­zönség — a kerületi üzemek, hivatalok, intézmények dolgo­zói, s a környék lakossága — emlékezett kegyelettel a fa­siszták által meggyilkolt hős szovjet parlamenterre. Az em­lékmű előtt a fegyveres testü­letek tagjai álltak díszőrséget. A honvédzenekar a magyar és a szovjet himnuszt játszotta, majd gyászzene kíséretében a helyi szervezetek képviselői, az üzemeik küldöttségei elhe­lyezték a hála és megemléke­zés virágait az emlékmű ta­lapzatára. Az ünnepség az In­­ternacionálé hangjaival zárult. Ünnepség volt a Gellért­hegyi szovjet hősi emlékműnél is, amelyet szintén ünnepélyes külsőségek között koszorúztak meg a XI. kerületi intézmé­nyek dolgozói és a kerület la­kossága. A déli órákban megkoszo­rúzták a solymári katonai te­metőben nyugvó angol és len­gyel hősök sírjait, és letették az emlékezés virágait a fasisz­ták elleni harcban elesett ame­rikai hősök emlékművénél a Budaörsi úton. Steinmetz kapitánynak, a mártírhalált halt szovjet­­par­lamenternek emlékművénél a XVIII. kerület dolgozói rendez­tek koszorúzási ünnepséget. A gyászinduló hangjai mellett he­lyezték el virágaikat a mártír hozzátartozói, a kerületi szer­vezetek és üzemek tisztviselői, a kerület tanulóifjúsága, közöt­tük a Steinmetz kapitányról elnevezett gimnázium diákjai. CSÚCSFORGALOM IDEJÉN (Kallus rajza) RÁDIÓMŰSOR ÁPRILIS 2. — HÉTFŐ KOSSUTH: 13.00: Hírek. — 15.10: Úttörőhír­­adó. — 15.30: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa. — 15.43: Levelezés. — 16.00: Szív küldi... — 17.00: Hírek. — 17.15: Ötórai tea. — 18.00: A jégvilág Robinsonja. Rá­diójáték. — 18.20: Bartók: III. zon­goraverseny. — 18.45: Pécsi kalei­doszkóp. — 19.30: Az igazság mérlegen. — 19.45: Könnyű hang­szerszólók. — 19.54: Mese. — 20.00: Esti Krónika. — 20.25: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Válla­lat új tánczenei felvételeit. —■ 20.55: A Rádiószínház bemutatója: A Pi­ros Oroszlán. Rádiódráma. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthíradó. —• 22.30: Verdi-est. — 23.30: Könnyű­zene. —■ Közben: 24.00: Hírek. — 0.10: A tánczene folytatása. PETŐFI: 15.00: Könnyűzene. — 16.00: Hí­rek. — 16.05: A világ minden tá­járól. — 16.15: Részletek magyar operákból. — 16.40: A régi jó világ. A dzsentriparadicsom. Beszélgetés. —­ 17.00: Indulók, polkák. — 17.15: Ami a pénznél is fontosabb. Ri­portműsor. — 17.25: Hangverseny a stúdióban. — 18.00: Hírek. — 18.05: Magazin. — 18.25: Mezei csokor. — 19.00: Hírek. — 19.05: Edith Piaf énekel. — 19.25: Dalok a kubai for­radalomról. — 19.35: Édes anya­nyelvünk. — 19.40: Közvetítés Pécs­ről. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara. — Közben: 20.20: Beszélgetés Pécs zenei és képzőművészeti életéről. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatá­sa. — 21.25: Beszélgetés egy pécsi Janus Pannonius kutatóval. — 21.40: Tánczene. — 23.00: Hírek. ÁPRILIS 3. — KEDD KOSSUTH: 4.30: Hírek. — 4.40—7.59: Zene. - 8.10: Operarészletek. — 8.50: Gyer­mekrádió. — 9.20: A Gyermekrá­dió énekszakköre. — 9.40: Táncze­ne. — 10.00: Hírek. — 10.10: A Ve­réb utcai csata. Rádiójáték. — 11.10: Haydn-művek.­­— 12.00: Hí­rek. — 12.15: Operettrészletek. — 13.00: Hazám. József Attila-vers. — 13.06: Egy falu — egy nóta. — 13.40: Ifjúsági Rádió. — 14.00: Ze­nekari hangverseny. — 15.00: Hí­rek. — 15.10: Fúvószene. — 15.25: A Dontól a Dunáig. Beszélgetés Illés Bélával. — 15.40: Sétahajóval a Finn-öbölben. Zenés összeállítás. — 16.05: Megtudtuk — elmondjuk. — 16.25: Monteverdi-kórusok. — 16.35: A merengőhöz. Vörösmarty - vers. — 16.40: Vécsey—Lendvay: Három arcod. Fantázia. — 17.00: Hírek. — 17.15: Rimszkij-Korsza­­kov: Seherezade. Szvit. PETŐFI: 5.50: Hírek. — 6.00—7.59: Zene. — 8.00: Hírek. — 14.15: Könnyűzene. — 15.10: Pusztuló hegyóriások. Elő­adás. — 15.25: Kamarazene. — 16.00: Hírek. — 16.05: Zenés ajándékmű­sor. — 17.00: Kíváncsiak klubja. — 17.50: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 1962. április 2. hétfő Ünnepség Moszkvában Moszkva, április 2. A Lomonoszov-egyetem fel­­díszített klubtermében tegnap este lezajlott Moszkva első idei április 4-i ünnepsége. A ma­gyar diákok és aspiránsok ün­nepi estjén Marija Fortusz őr­nagy, a Magyarország felszaba­dításáért vívott harcok egyik hőse, a Szovjet—Magyar Ba­ráti Társaság elnökségi tagja is felszólalt. Vasárnapi modellkiállítás A Ruházati Bolt Vállalat si­keres újítást vezetett be: teg­nap modellkiállítást rendezett a Kígyó utcai modellházban. Hetven női ruhát, komplét, kabátot mutatott be délelőtt 11 és este 6 óra között. Mint­egy tízezren nézték meg a­­ földszinti és emeleti termek­­­­ben kiállított új modelleket.­­ A vasárnapi kiállításokat­­ rendszeresítik. Hamarosan egy­­ körúti, egy Rákóczi úti és egy újpesti ruházati boltban, to­vábbá egy gyermekruha-üzlet­­ben rendezik meg. Megélénkülő északnyugati szél Ma délelőtt I1 fok A Meteorológiai Intézet elő­­­zetes előrejelzése kedd estig:­­ Felhőátvonulások, több helyen 1 esővel.­ Élénk északnyugati szél. Kedden napközben a hő­mérséklet országszerte 9—13 fok között lesz. Budapesten hétfőn délelőtt a hőmérséklet 11 fok. LÓVERSENY A vasárnapi galoppversenyek részletes eredményei: I. 1. Fitos. 2. Firka. 3. Muzulmán. Tot. 10:44, 22, 18, 21. Bel: 212 és 211. II. 1. Duó. 2. Bálint. 3. Lakmé. Tot. 10:28, 15, 21, 19. Bel: 104 és 98. Ii. 1. Szolga. 2. Facér. 3. Szamu­ráj. Tot. 10:28, 15, 30, 27. Bel: 123 és 114. IV. 1. Vámos. 2. Iram. 3. Rovó. Tot. 10:42, 18, 19, 27. Bel: 158 és 212. Hármas befutófogadás: 10:1216. V. 1. Zágon. 2. Sordino. 3. Bolon­dos II. Tot. 10:42, 19, 34, 18. Bel: 276 és 230. VI. 1. Ripők. 2. Doktrína. 3. Gra­­ditz. Tot. 10:23, 17, 28, 21. Bel: 110 és 103. VII. 1. Babatündér. 2. Lunik. 3. Deborah. Tot. 10:90, 19, 13, 17. Bef: 95 és 195. VIH., 1. Csalfa nő. 2. Fizető. 3. Májusfa. Tot. 10:34, 13, 18, 18. Bef: 148 és 88. IX. 1. Budai basa. 2. Bánhida. 3. Gazda. Tot. 10:84, 18, 25, 19. Bef: 138 és 131. X. 1. Jótékony! 2. Marsall. 3. Ni­­nocska. Tot. 10:61, 15, 16, 20. Bef: 159 és 300. A bolgár külügyminiszter átutazott Magyarországon Génfből útban hazafelé át­utazott Magyarországon Karlo Lukanov bolgár külügyminisz­ter. Tiszteletére Péter János külügyminiszter vacsorát adott, amelyet részt vett Pója Frigyes külügyminiszterhelyettes, a Külügyminisztérium és a bu­dapesti bolgár nagykövetség több munkatársa. A bolgár külügyminiszter vasárnap folytatta útját. A ha­táron Zágor György követ, Sze­ged város tanácsa és a buda­pesti bolgár nagykövetség kép­viselője búcsúztatták. (MTI) A M* rar­ti a mi­ntat/t/ar pári­­baiti rozatokr­ól Moszkva, április 2. A mai Pravda vezető helyen, jelentős terjedelemben ,,A ma­gyar nép történelmi győzelme’’ címmel közli tudósítójának budapesti jelentését. Az MSZMP Központi Bizottságá­nak március 28—30-i ülésén hozott határozatait ismertetve, a lap kiemeli, hogy Magyar­­országon befejeződött a mező­­gazdaság szocialista átalakítá­sa és az egész népgazdaság­ban osztatlanul uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. Nyitnak a teraszok Most vasárnap száz különjá­rat indul az ország legszebb tájaira: a Mátrába, a Dunaka­nyarba, a Bakonyba, Pécsre, Sopronba, Egerbe, Veszprém­be. A Fővárosi Autóbuszüzem gondosan készül a tavaszi va­sárnapok — s április 4 — vár­ható forgalmára. Több kocsi fut a hegyi járatokon. A HÉV április 4-én, s azt követően minden vasárnap sűríti a szentendrei vonalat. Április 4- én indulnak a Margitszigetre a népszerű „törpe” hajók. A MAHART tájékoztatója sze­rint a héten már közlekednek Balatonboglár—Révfülöp és Fonyód—Badacsony között az átkelőhajók. A Fővárosi Köztisztasági Hi­vatal igyekszik tiszta útvo­nalakkal fogadni a tavaszt. A locsolókocsik erős sugárral mossák az utakat. Az igazi nagytakarítás április elejétől május elejéig tart. A cukrász­dák és eszpresszók teraszaira a székek és asztalok „költöz­tetése” megkezdődött. Április 4-én már a szabadban kávéz­hatnak a pestiek. Táti, a másod August Az első bohócdiplomás Új diplomát is virágzott a tavasz: az első bohócdiplomát. Az Artistaképző Iskola po­rondra engedte első végzős bohócát. Táti, Tabak Béla, Karcsi bohóccal, Donner Ká­rollyal készül már az indulás­ra, kigördülnek majd a Hun­gária körútról a kocsik, járja majd a Budapest utazóedrkusz az országot. Tuti hogyan lett bohóc? Még ilyet kérdezni! Tizen vannak testvérek: mind a tíz I­zabak-gyerek artista. Édes­­anyjuk műlovarnő, zsonglőr,­­ légtornász, univerzális artista, s a mama 1900 augusztusában Siófokon született. Arra járt akkor a cirkusz... Táti, Béla, a legkisebb fiú már csak három évet kocsiz­hatott: a kocsik lehorgonyoz­tak, a vándorélet megcsende­sedett. A legidősebb Tabak­­lány, az Erzsi, („Erzsébet Aré­na" — így hívták később a családi cirkuszt: „Erzsi volt a primadonna, róla neveztük el”) férjhez ment — most Török­országban vendégszerepel ép­pen. A Baross utcában kaptak lakást. Egy fiókálj kis artista — gyerekek, unokák — és oda­haza a mama, a hajdani mű­lovarnő, légtornász. — A diploma után mi a sze­repköre, Táti? — Ugróbohóc vagyok, még csak másod August. — A családban az első bo­hóc? — A legidősebb bátyám is, Feri bácsi is bohóc volt. (Negy­venhárom éves fivérét bácsiz­­za.) Aztán a tizedik gyerek­nek én is az lettem. Dedi bá­csi, a bohóctanszék vezetője, meglátott, maga mellé vett. — Mikor kezdte? — Tizenkét éves koromig privát voltam. Rendes iskolás, olyan kisfiú, mint a többi. Le­horgonyzott a kocsi, a laká­sunk volt már csak. De ötven­­hétben édesanyám újból cir­kuszt akart csinálni, ismét összehozni a nagy családot. A mama minden tavasszal indul­ni akar. Engem is befogtak, hajnalban, iskola előtt felkel­tem, próbáltam, kézenálltam, magyar táncot, keleti táncot tanultam. Arrakészen álltunk már, mikor kihívtuk a bizott­ságot, de nem adtak működési engedélyt. Engem viszont ma­gukkal vittek: felvettek az ar­tista-iskolába. Attól kezdve az általánost is az Állami Balett Intézet iskolájában jártam. — Szórakozása? — Mindig csak a próba. — Mit szeret olvasni? — Meséket. Tündérmeséket és tréfás meséket. K. Gy. né­met Károly és Tabak Béla. (MTI fotó : Mikó felv.) Szombat-vasárnap 23 közlekedési baleset A baleseti járőrök szomba­ton 39, vasárnap pedig 12 esetben vonultak ki, összesen 23 közlekedési baleset történt. Tizennyolc személy sérült meg. Szombaton délelőtt a X., Ül­lői út 124. szám előtt a CE 53— 09 rendszámú magánautó gyors­hajtás miatt összeütközött a Járműfejlesztési Intézet sze­mélykocsijával, amelynek uta­sa, Hankó Sándorné megsé­rült. Ittasan, jogosítvány nélkül vezetett Bodnár István 35 éves autószerelő szombat délután és a XI., Dimitrov út 86. szá­mú ház előtt motorkerékpár­ral a lámpaoszlopnak rohant. Súlyosan megsérült. Felelős a motor utasa és tulajdonosa, Kelemen János is, mert átadta a vezetést ittas társának. Felkapaszkodott az SA 32— 34 rendszámú teherautóra va­sárnap délután az Ecseri úton Madaras György 5 éves kis­fiú. Menet közben leesett és megsérült.­­ Összeütközött tegnap este a Dob utca és Akácfa utca tor­kolatában két autó, mert a C­ V 21—55 rendszámú kocsi veze-­ tője nem adta meg az elsőbb-­­séget. "

Next