Esti Hírlap, 1962. június (7. évfolyam, 127-152. szám)

1962-06-25 / 147. szám

CSAPOLÁS Hetvenfokos melegben Hullámzik az acéltenger A martinászok ügyessége A porszü­rke, bokrokkal sze­gett utcákról — ilyen neveik vannak: Hengermű út, Kokilla út, Vízlágyító út — betérve a magas csarnokba, először ez hökkent meg: egész sáros lesz a cipőm, mert felöntötték itt a földet... Miért? Mert vál­tás volt kettőkor, s a hőségben fáradt munkások locsolással próbálták elűzni társaiktól a meleget, hogy kevesebb legyen a gondjuk... Meleg, meleg!... 120 tonnás üst A kokillacsarnok ez: vasfo­­lyosó vezet az oldalán, s rajta kék szemüvegüket sapkájuk­hoz tűző férfiak járnak-kelnek .— öntik a vörösen folyó acélt... E ciki­t fákba öntik, hatalmas, 120 tonnás üstből, amelyet da­ru hoz el a martinkemencék­­re. A lélegzetállító mutatvány­nak nem ez a vége. — Bizto­sak a dolgukban ők — mond­ja a munkát irányító mérnök. — Régen volt itt utoljára bal­eset... A meleg? Hatvan-het­­ven fok... Természetes, hogy ezekben a napokban nehezebb helytállni... Nagyot fúj a kemence Nehezebb, mondják a marti­nászok is. Hanem azért ezt vá­laszolják: megszoktuk ... — Kezdődhet a mangánada­golás — hangzik egy vezény­szó, amire lapátos emberek járulnak a kemence öt ajtaja elé, hogy bedobják a nyers­vasba az egyik acéllá nemesítő ércet: a nehéz mangándarabo­kat... Borostásképnek valarmeny­­nyien. — Ja kérem, ez a mi legfőbb „védőövünk": a szakáll. Ha leborotválnánk, sima arccal állnánk a kemencéhez, job­ban megperzselődnénk... Ezért vesszük fel a kabátot, a sapkát, meg a bakancsot is... Hirtelen nagyot fúj a ke­mence, lángnyelv csap ki ajta­jából, s visszaránt a főolvasz­tár. Vagy húsz méternyi ugyan a távolság, de... — ... néha idáig is elér a láng... Mi már tudjuk, hogy ilyenkor nem tanácsos itt meg­állni... Amikor lecsillapszik a sis­tergés, elém tartja kék szem­üvegét. — Nézze csak . _ Eltartod a szemüveget — újra az előbbi, sűrű vörös fá­tyol hull eléd. — Másfél óra múlva csapo­lunk — mondja a főolvasztár, aki biztos érzékkel tudja meg­állapítani, vajon megfelelő-e az adagolás, lágy lesz-e az önt­vény és így tovább. Egy adag lecsapolásához van ugyan ál­talánosan elfogadott idő, ám sok mindenen — főleg a mar­tinászok ügyességén — múlik, hogyan lehet azt megrövidí­teni. A ,,lehúzó­"­csarnokban azt hinné az ember, már köny­­nyebb a munka, hiszen tágas, szellős ez a csarnok, ahová — vékonyszálú vasvázak alá — betolatják a kofeillákból a vasúti kocsikat, hogy leválasz­­szák az öntvényt. — Könnyű? Figyelje, az a munkás felmegy, átöleli a for­ró kokilla két oldalát, hogy beakaszthassa a daru láncát... Amikor levegőbe emeli a daru a kokillát, földre hull belőle a megkötött öntvény... Végül is osztályozzák, mágnesdaruval másik vagonba rakják az acél­darabokat, s mehet a Lőrinci Hengerműbe, vagy Csepelre ... Híd lesz belőle vagy gép? A dunaújvárosi martinászok ezt már nem tudják. Jön a ko­hóból az újabb nyersvas és hamarosan kiélt a főolvasztár: — Csapolás! K. N. Híd, gép lesz belőle A kemence vakító fehéren izzó belsejébe szabad szemmel nem tudnál bepillantani, de a varázslatos védőszerszámmal olyat látsz, amit sohasem fe­lejtesz el... Tengert, a szem­üvegen át kéken, 1800 fokon háborgó tengert figyelhetsz... Háborog a folyékony acél, hul­lámai tarajosak és hangja, ez a zúgó, sistergő hang... Teljesítette féléves tervét a Dunai Vasmű Martin­ acélműve A Dunai Vasmű Martin Acélműve négy nappal ezetttt befejezte első féléves tervét. A kongresszusi vállalások figye­lembe vételével előírt 257 ezer tonna acélt a mai napig 105,8 százalékra teljesítették túl, vagyis már 264 ezer tonnánál tar­tanak a dunaújvárosi martinászok, akiknek minőségi munkája is eléri a világszínvonalat. Képünkön: Béres János öntőbrigád­ja kobillákba ereszti az acélt. (MTI fotó : Mező felv.) Az első emeletes budai ház Paticsfal, cölöp, vesszőfonat Földszintes királyi palota — Létrán a toronyba Magyarországon a városi lakóépületek többsége a XIX. és a XX. századból való. Ke­vés emeletes épület maradt fenn a XVII. századból. A ta­tárjárás előtt cölöpökre állított és vesszőfonattal készített pa­­ticsfalú házak épültek 2x2 mé­teres alapterületű szobával. Az első magyar királyok korsza­kában még nem lehetett szó emeletes házakról, sőt, III. Bé­la is földszintes királyi palotát épített Esztergomban. A ve­szedelmesebb helyeken 4—5 emeletes lakótornyot emeltek, ilyen a visegrádi híres Sala­­mon-torony. Ezek az építmé­nyek biztos menedéket nyújtó erődítések voltak, s lépcső he­lyett létrán kellett megmászni az emeleteket. Budán a régi okiratok tanú­sága szerint a XIV. században épülhettek először emeletes lakóházak. Rendkívül értékes felfedezés: az Úri utca 31-es szám alatt Zsigmond-korabeli kétemeletes lakóházat találtak, amelynek homlokzatából is sok részlet fennmaradt. Ez volt fel­tehetően az első kétemeletes lakóépület Magyarországon. A mintegy 600 éves gótikus ház tulajdonosairól semmit sem tu­­dunk. Tekintse meg Üzemi Konyhak BÚTORVÁSÁRUNKAT IX., Tűzoltó utca 14. szám Nagyfogyasztók! alatti­­ BÚTORRAKTÁRUNKBAN! FEJTETT KOMBINÁLT SZEKRÉNYEK ZÖLDBORSÓ hálók, A HÉT MINDEN ULO- ES NAPJÁRA RENDELHETŐ. FEKVŐ­_ _ GARNITÚRÁK IM kg-on felüli rendelést helybe szállítunk, és egyéb, különféle bútorok­­ , , nagy választékban vásárol­ Földm­ű­vesszö­vetkezetek Budapesti Értékesítő hatok. Vállalat Nyitvatartás: 12—19 óráig, IX., Nagyvásártelep szombaton 8—12 óráig Telefon: 338—770 BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ V. Országjáró buszok statisztikája A most befejeződött tanév iskolai autóbuszkirándulásain 92 ezer kis utas összesen több mint 727 ezer kilométert tett meg. Diákokkal 2530 országjá­ró busz telt meg, a kirándu­lások időtartama 1­ 5 nap kö­zött váltakozott. A rekordszá­mot májusban érték el: 42 ezer tanuló összesen 364 ezer kilo­métert utazott. A gyermekek több napos utaknál az éjszaká­kat turistaházakban, szállo­dákban töltötték. Pécsett az erőmű központi fűtéses, hideg­meleg vízzel ellátott munkás­­szállásának öt épületében 220 gyermek pihenhetett. (MTI) Csak fel kel melegíteni... A Győri Hűtőipari Vállalat­tól újfajta készételt rendelt az11 Belkereskedelmi Minisztérium. A celofánnal burkolt, alumí­niumfólia tálba csomagolt ételt csak fel kell melegíteni. A vá­laszték: egyelőre paprikás­­csirke galuskával és burgonya­pürével, lecsó sertéshússal, tar­honyával és burgonyakörettel, sült sertésborda rizottóval és burgonyakörettel, göngyölt sertésszelet zsírban sült bur­gonyával és rizottóval. A pró­ba sütés-főzés megkezdődött, és július végére elkészül az el­ső vagon étel. (MTI) Ipartörténeti múzeum Ipartörténeti múzeum felál­lítását tervezik az egykori tel­kibányai kőedénygyár épületé­ben. A száz esztendősnél ré­gibb, ipartörténetileg is rend­kívül érdekes házban gyűjtik össze és mutatják be a Zemp­léni hegyvidékeken egykoron működő különböző üzemek készítményeit. Száz pici csikóhal A tengerek egyik különös állata az apró termetű csikóhal. A kis, függőlegesen úszó testen a lóéhoz hasonló fej van. Mes­terséges környezetben ritkán szaporodik, s ha igen, akkor is egy-két utóddal. Most a budapesti Állatkertben száz pici új­szülött csikóhal úszkál, különleges medencében. Az akvárium tudományos dolgozói igyekeznek felnevelni a kényes aprósá­gokat, s ezért teljesen elkülönítve tartják őket Ilyen nagy­számú csikóhal-szaporulat még nem fordult elő. A halacskák nem ikrából kelnek, hanem anyjuk a testéhez tapasztva hor­dozza a kicsinyeket kifejlődésükig. Világrajöttükkor így már a „felnőtt” csikóhalak tökéletes, miniatűr másai. FENT ÉS LENT Ez a ház ugyancsak a Rákóczi tér­ sarkán áll: az előbbi ház földszintje ez, elhanyagolt portálokkal, volt üzletekkel. Minden reggel sokan látják ezt, fent a ház szépen rendbe­hozott homlokzatát, lent az elhanyagolt portálsort. Pesten divatos betegség, hogy a házakat felül rendbe teszik, alul úgy hagyják, ahogy volt. Jó lenne már egyszers minden­­korra a ház aljától a tetejéig kifogástalan, egész munkát végezni. Ez a szépen tatarozott ház a Rákóczi tér sarkán áll, éppen szemben a piaccal. Minden reggel sokan látják, hogy az építők újabb, szépen festett házzal gazdagították a fővárost. Kellemes látvány. (Bozsan feäveteäe® NEM LEHET TÉVEDNI A névtelenek — A figyelem, a hivatás, a felelősség ■— A szárnyaktól a futóművekig A műtőben — Vigyázni a kerékre A cirkusz kupolájában Nevük nem volt még tudósí­tásokban, munkájukat is csak közvetlen környezetük ismeri, híres emberek. Pedig naponta emberélet van a kezükben. A repülőgépszerelő A repülőgépszerelő magas, nyugodt férfi. Huszonkilenc éves. 1950-ben elvégezte a re­pülőipari-tanuló iskolát, azóta megszakítás nélkül a Ferihe­gyi repülőtéren dolgozik. Őt és társait soha nem látják az uta­sok, pedig addig nem ülhetnek a gépbe, amíg a fürge, ügyes kezek négyzetcentiméterenként meg nem vizsgálnak, végig nem kopogtatnak mindent a szárnyaktól a futóművekig. — Mi ebben a munkában a legfárasztóbb? — A felelősség. Itt nem lehet tévedni, s nem lehet a tévedést jóvátenni. Hallatlan figyelmet és fegyel­met, tökéletes idegzetet és szaktudást követel ez a szak­ma, amelyről sokan azt sem tudják, hogy egyáltalán van. — És a legszebb? Kimutat a repülőtérre. IL— 18-as száguld az ég felé, vé­kony fehér csík a végtelen kékségben. — Ez. Ott látom a munkám a levegőben. A repülőgépszerelő nem is olyan régen ismert motorcsó­nak-versenyző volt. Nevére — Gombik Gyula — a sportág hívei talán még emlékeznek. Már nem versenyez. Miért? — Kétéves kislányom van. Féltem magam. Az I. számú sebészeti klini­ka műtője. Kék csempefalak, gépek és műszerek, a szekré­nyekben csipeszek, szikék és fogók. Ma nincs műtét, a sar­kig tárt ablakon át zuhog a fény, a kertben rigó fütyül. A főműtősnő (patyolatfehér kö­peny, rövidre vágott haj, aranykeretes szemüveg) el­mondja, hogy 1946-ban még tanítónő volt Vas megyében. Egyszer — mint a Vöröske­reszt önkéntes munkatársa — végignézett egy más műtétet és otthagyta a katedrát. Kétéves nővérképző iskola, majd a mű­­tősképzői tanfolyam után ke­rült a klinikára, 1950-ben. Az­óta átlagban heti tizenöt-húsz műtétnél asszisztál. Ha tizen­öt műtétet számítunk egy hé­ten, tizenkét év alatt: 9360 ope­ráció! Vajon hány beteg gon­dolt arra, hogy életéért, egész­ségéért nemcsak a sebésznek, az orvosoknak, hanem Dávid Éva főműtősnőnek is hálával tartozik? Gépszerűen pontos, villámgyors mozdulataiért, amelyekkel az operatőr kezé­be adja a műszert, mindent fel­mérő, a beteg legparányibb rezdülését is számon tartó fi­gyelméért. — Ez a hivatásom... A főműtősnőt háromszor operálták. Legutóbb alig fél­éve. Talán ez is az oka, hogy annyira együttérez a betegek­kel. A vonatlakatos A vonatlakatos az Arlberg­­expresszben ül, a Keleti pálya­udvar egyik külső vágányán. Hosszú nyelű kalapácsát, amellyel minden érkező és in­duló szerelvényt végigkopog­tat, térde közé fogja. Higgadt, csendes ember, munkatársai is úgy hívják: a csendes Bajor Gábor. Húsz éve dolgozik a MÁV- nál. Munkaideje reggel hét órától délután hatig, vagy hat órától reggel hétig tart. Egy műszak alatt 25—26 szerel­vény fékberendezését, ütkö­zőit, nyomállványát és futó­művét vizsgálja, ellenőrzi. — Mi lenne, ha egyszer gosa­datlanul végezné munkáját? Homlokát ráncolja. — Nagy baj. — Mire kel leginkább ügyelni? — A kerekekre. Ha megla­­­zul a kerékabroncs, a kerék is laza lesz, könnyen kisiklik a szerelvény. — Volt már ilyen eset? — A bukaresti gyors egyszer laza kerékkel futott be. Mi­előtt továbbment volna Pá­rizsba, észrevettük a hibát. — Itt, a pályaudvaron szorí­­otta-e meg utas? — Nem kérem. Soha. A porondmester A porondmesterrel a cirkusz kupolájában beszélgetek, tizen­nyolc méterrel a porond felett, egy szál deszkán. Meleg van. Körülöttünk vastraverzek,, acélhuzalok, csavarok, mere­­vítők. A porondmester a mély­ség fölött lóg, s a trapéz köté­sét vizsgálja. Közben beszél. — Ez is az én munkám. Képzelje el, mi lenne, ha szám közben meglazulna egy csavar. — Megtörtént már? — Még soha. De olyan már volt, hogy az artista lezuhant. Az utolsó pillanatban mellé­­dobtam a kötéllétrát. A földtől két méterre elkapta. Visszamászik hozzám. — Az összes műszaki beren­dezésért, általában az előadá­sok zavartalan lefolyásáért én és társaim felelünk. Bármennyire is különösen hangzik, a porondmester nem volt artista, hanem cipész. Se­gédmunkásként került ide tíz évvel ezelőtt. Azóta bejárta fél Európát, artisták százai adták a szó szoros értelmében kezébe életüket. De az ő be­osztása sem veszélytelen. Más­fél éve a Benneweis Cirkusz előadásán asztalt vitt be a po­rondra, s amikor kifelé ment, Csita, a majom a lábába ha­rapott. Úgy tett, mintha ez is a számhoz tartozna. Hadoná­szott, fintorgott, a közönség a hasát fogta a nevetéstől. Kint összeesett, mentők vitték el, hetekig feküdt a kórház­ban. Lent, a porondon zsonglőr gyakorol. Egy óra múlva elő­adás. Taps csattan majd a né­zőtéren, csillogó ruhás artistá­kat ünnepel a közönség, hátul pedig, a színészbejárónál, a homályba húzódva, ott áll he­lyén Burgus Lajos, a porond­­mester. Balogh László A f te er ■ er er fomutosno

Next