Esti Hírlap, 1962. december (7. évfolyam, 282-305. szám)

1962-12-01 / 282. szám

Kikötött na­ár a mohácsi hajó Még decemberben megérkezik az első két vízitaxi Alacsony víz, nagy köd akadályozza a hajózást a felső Dunán • Beszélgetés a gondokról, az új esztendő első terveiről Bélas József vezérigazgatóval Sokáig esett az eső, aztán jött a hó, bőséges csapadék hullott — most mi a helyzet a Dunán? — Fönt kis viz, lent meg­felelő — mondja Béled Jó­zsef, a MAHART vezérigaz­gatója. Vagyis: még mindig vizet kér a nagy folyam medre, még mindig egyenetlen a ha­jók útja. A hosszú száraz­ság alaposan apasztotta a Dunát. Most lentről minden­nap felfelé erőlködnek ne­héz terhükkel a vontatók motorjai, az uszályokban az Ural vörös vasérce érkezik a Dunai Vasmű kikötőjébe. És fent? A Duna felső sza­kaszán kis víz, köd akadá­lyozza a hajózást s az uszá­lyok csak félig rakottan jár­nak. — Szeretnénk az alacsony Vízállás okozta elmaradásun­kat az év hátralevő részében pótolni — mondja a vezér­­igazgató. — Százharmincötezer ton­nakilométer a hátrányunk. — Mi lesz a Sirály szár­nyas hajóikkal? — Kiemeljük, őket a víz­ből. Átfestjük, megtisztít­juk, reparáljuk — a szokásos téli javítás következik. Már leállt mindkét szárnyas ha­jónk. —­ És a többiek, a régiek? Tegnap közlekedett utoljára a mohácsi hajó. A Balatonon még jár Szán­tód és Tihany között a komp, s amíg a tó be nem fagy, ad­dig közlekedik rajta a mun­káshajó Siófok—Balatonfü­red és Tihany között. A többi személyhajó már be­állt, telel. A teherhajók közül is bevonult néhány javítás­ra, a többiek csak akkor jönnek be a Dunáról, ha út­jukba áll a jég. Ha a Duna nem fagy be, akkor egész té­len a nyílt vízen maradnak, folytatják az áruszállítást. Kemény szolgálat lesz. — Mit hoz az új év? —­ Jövőre kezdünk építeni egy 600 személyes hajót, amely 1964-ben készül majd el. Újszerű lesz a hajó teste, áramvonalas, kecses, karcsú — széles, tágas termek fo­gadják majd az utast. Ebből a hajótípusból szeretnénk többet építeni, a Budapest— Mohács, illetve a főváros és Esztergom közötti járatra. — Új év előtt mi lesz a legfrissebb esemény? — Még decemberben ka­punk két Volga hordszárnyas kis­hajót, egyenként hat-nyolc személyeset. Ezek — mint vízitaxik — 60 kilométeres átlagsebességgel siklanak majd jövőre a nyári Balatonon. (b. a.) Bevált a fénysorompó Aszódon a budapesti mis­kolci főútvonalon levő vasúti kereszteződésnél állították fel és helyezték üzembe az első fénysorompót. A fénysorom­pó több hónapos megfigyelé­se befejeződött. Az első fény­sorompó működése és sike­res „szereplése” alapján rö­videsen egy úgynevezett fél­­sorompós berendezést is fel­szerel a MÁV, jövőre pedig megépítik a kettős vágányú pályára szerkesztett, önmű­ködő fénysorompó-berende­zést. Eltörött a nagybőgő Több érdekes ügyben hangzott el ítélet az utóbbi időben a budapesti Fővárosi Bíróságon. A független asszony élete A házaspár elvált, a gyer­meket a férj magának köve­telte azzal az indokolással, hogy felesége erkölcstelen életet él. A bíróság a követ­kező indokolással utasította el a keresetet: — Az anya ellen nem volt kifogás, hogy a gyermeket nem gondozza jól. Viszont nem igaz, hogy erkölcstelen életmódot folytat, ami a gye­rek fejlődését veszélyezteti. Ha van is kapcsolata a férj által megnevezett férfival — amit azonban bizonyítani nem sikerült —, ez sem vol­na kellő ok, hogy a gyerek ne maradhasson nála. Ez a kapcsolat csak újabban, a kü­lönélés alatt keletkezett, és az asszonynak, mint függet­len, önálló nőnek, akinek a házasságát felbontották, jo­gában áll jövendő élete ren­dezése céljából férfival kap­csolatot keresni. Ha ezt a kapcsolatot nem úgy tartja fenn, ami botrányos, tehát károsan hathat a gyermek erkölcsi fejlődésére, ez ellen komoly kifogás nem támaszt­ható. A vállalat felelős Egy vendéglőben népi ze­nekar játszott. Egy este, ami­kor a zenészek megjelentek, megdöbbenve látták, hogy a nagybőgő eltört. A javítási költség 2000 forint volt. A nagybőgős kártérítési pert indított a kerületi vendéglá­tóipari vállalat ellen, amely a javítás díját nem akarta megfizetni. Arra hivatkozott, hogy a zenész a bőgőt nem tartotta farokban, nem rög­zítette, bár a helyiségben le­vő kampóhoz is köthette vol­na. A bíróság marasztaló íté­letet hozott, megállapítva, hogy a vállalat nem tett ele­get annak a kötelezettségé­nek, hogy a hangszernek megfelelő megőrzőhelyet biz­tosít. — A Munka Törvényköny­ve értelmében — hangzik az ítélet — a vállalat a dolgozók részére — a körülmények ál­tal indokolt mértékben — megfelelő terjedelmű, kellően felszerelt öltözőhelyiségről tartozik gondoskodni. Ez a rendelkezés az alkalmazásá­ban álló zenészek hangszerei­nek biztonságos megőrzé­sére is vonatkozik. A ze­nész a bőgő részére ki­jelölt helyen, a pódium sar­kában, a falnak támasztva helyezte el a hangszert. Az eldőlés ellen úgy biztosítot­ták, hogy a cimbalmot előtte keresztbe állították. A bőgő tehát csak akkor dőlhetett el, ha a vendéglői alkalmazot­tak esetleg takarítás közben a cimbalmot elmozdították. Ebben az esetben az alkal­mazottakat terheli mulasztás. Tekintve, hogy a kár a ven­déglői dolgozók magatartásá­val van összefüggésben, ezért a kár megtérítéséért a ven­déglátóipari vállalat felelős­séggel tartozik. Egy vállalat ellen egy mű­szerész pert indított, és meg­nyerte. ítélethozatal előtt kérte a bíróságot: kötelezzék a vállalatot annak a kárának a megfizetésére, arra az­által érte, hogy több tárgya­láson meg kellett jelennie, és erre az­ időre nem kapott munkabért. Igazolta órabé­rét, valamint, hogy a tárgya­lásokon való részvétellel nyolc órát mulasztott. A vál­lalat jogtanácsosa ellenezte a perköltség megállapítását. Azzal érvelt, hogy aki saját ügyében maga jár el, költsé­get nem igényelhet. — Ez az érvelés téves — mondta ki a bíróság. — A műszerésznek joga lett volna képviseletével ügyvédet meg­bízni, és ha a pert megnye­ri, a vállalatot ügyvédi költ­ségekben is marasztalják, ezenkívül csak egyszer kel­lett volna megjelennie a bí­róság előtt. A műszerész jo­gosan követelheti elvesztett munkabérének a megtérítését, mégpedig addig a mértékig, ameddig jogi képviselőjét munkadíj illette volna. A vezető beosztási magánélete Egy vállalati igazgató — egy csinos nő miatt — fele­ségét, gyermekeit otthagyta, majd válópert indított. A ke­resetet elutasító ítélet indo­kolásában a bíróság a követ­kezőket mondta ki: — Az igazgató komoly, ve­zető állásban, olyan munka­körben dolgozik, ahol a csa­ládi életben való példamu­tatásnak is nagy jelentősége van. Ezért társadalmunk el­várja tőle, hogy magánéleté­ben így viselkedjék. Eddig helytelenül járt el, de hibá­ját, családjához visszatérve, példamutató, erkölcsös maga­tartással jóvá teheti. H. E. sportboltokból óidat V k\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\X T­­áromszázadik húzását is rendezte pénteken a Lottó, és ebből az alkalom­ból nyíltan meg kell monda­nunk, hogy a kihúzott és elő­adott számok egyike sem nyerte meg a kritikus tetszé­sét. Másfél millió jegy kelt el a jubiláns eseményre, másfél millió jegy tulajdonosa túl­nyomó többségének egészen más elképzelései voltak. Mondjuk meg őszintén, a Lottó elszakadt a tömegektől, hétről hétre elégedetlenek százezrei tiltakoznak, mit sem használ, továbbra is a legsüketebb számokkal bosz­­szántják a nagyérdemű pub­likumot. Mert például mit játszot­tam én? Mit játszik egy ko­moly lottózó a háromszáza­dik héten? Nos, ugyebár kézenfekvő, hogy egy jubiláns húzást az elején kell kezdeni, m­egke­reszteztem tehát az egyest, és mit húzott a kis csacsi? A kilencvenest. Feje helyett a farkát húzta meg a kis csa­csi, ahelyett, hogy az elején kezdte volna, a végén kezdte a kis csacsi. Második számnak, termé­szetesen, kabalaszámot tet­tem, hiszen tudjuk, hogy a Lottóban a józan számítás mellett a kabalának is élénk szerep jut, megjelöltem hát a hetest, és mit húzott a kis kabalacsacsi? A másikat, a tizenhámnast, most tessék el­képzelni, ilyen oktondiságot! Természetesen, megját­szottam a kártya legexponál­tabb számát, a huszonegyest, hiszen régi tétel, hogy hu­szonegy nyer, és szerencse­játék, szerencsejáték. És mit húz a kis csacska? Kihúz egy ligeti számot, a huszonnyol­­cast, gondolván, régi huszon­­nyolcas vagyok, holott éppen azért nem játszottam a hu­­szonnyolcast, mert az vagyok, és­­ mégis azt húzza, a kis csacsika. Megjátszottam a számsor közepét, a negyvenötöst, mert egy jubláris húzáson okvet­lenül ki kellene húzni a dol­gok közepét, és mit tesz a kis báránycsacsi? Kihúz egyet előtte, egyet utána, kihúzza a negyvennégyest és a negy­venhatost, tehát direkt diá­ja és föléje húz, csak hogy bosszantsa a dolgozót... Hogy a hetvenegyest nem húzta ki, azon ezek után nem is csodálkozom, ilyen tehetségtelentől ki várjon ötöst? Négyessel is elégedett a dolgozó. Így történt azután, hogy — bár a legnagyobb körül­tekintéssel állítottam össze a számokat — egyetlenegyet sem tudtak eltalálni. Három­száz héten adtam alkalmat nekik, hogy eltalálják szá­maimat, egyetlenegyszer sem tudták eltalálni, ne csodál­ják, ha a széles tömegek elé­gedetlenek. Jómagam annyira kiábrán­dultam a dologból, hogy ab­ba is hagyom. A következő háromszáz húzást még meg­játszom, de ha akkor se, nos, akkor mához öt évre ne is várjanak az urnához. Kis jó JOGOS KRITIKA (MTI-fotó: Mező­terv.) A magyar—szovjet timföld- és alumínium-egyezmény ke­retében tovább fejlődik a Székesfehérvári Könnyűfémmű. Az alumínium félkészáruk választékának gazdagodását je­lenti a rövidesen elkészülő 22 méteres nemesítő kemence. A későbbiekben tovább korszerűsítik, a présművet és a henger­művet. A Székesfehérvári Könnyűfémmű egyik bázisa lesz majd a magyar alumíniumiparnak. Képünkön, elektromos targoncával szállítják az alumíniumcsöveket az új présműbe. Pohár, kancsó, kanna, tál ÚJ CIKKEK MŰANYAGBÓL Tovább bővül a háztartási és egyéb használati műanyag­cikkek választéka. A Hungária Műanyag- és Gumigyár nagy­tétényi telepén máris megkezdték egész sor új műanyagcikk gyártását. Nemrég hozzáfogtak áttetsző és nem átlátszó, szí­nes, könnyű, kemény PVC-lemezek előállításához Ezzel az építőipar a fémnél, az azbesztnél, a palánál és az üvegnél tetszetősebb tetőfedő anyagot kap. A műanyag padlóburkolat PVC szigetelőlécét eddig importálni kellett, most már ez ij itthon készül. A híradástechnikának is sok alkatrészt ad a gyár, s ezzel mentesíti az üzemeket a külföldi behoztaltól Növelik azoknak a közfogyasztási cikkeknek a gyártását, amelyek iránt nagy kéréssel mutatkozik: szobai virágöntöző­kannát, vizeskancsót, fűszeres-, étel- és szendvicsesdobozt, gyümölcstálat, műanyag poharat gyártanak. Tíz új mikrobusz A Margitszigeten, a Bala­tonnál és Székesfehérvárott forgalomba helyezett első há­rom pótkocsis mikrobusz nagy népszerűségre tett szert. A gazdasági számítások ki­derítették, hogy egy mikro­busz üzemben tartása jöve­delmezőbb, mint egy farmo­toros autóbuszé. Ennek alap­ján jövő nyárra újabb tíz szerelvényt állítanak forga­lomba, főként a Balaton kör­nyékén és Dunaújvárosban. Szaloncukor, macskanyelv, konyakosult C­sissy November végére elkészül­tek a karácsonyra rendelt 340 vagon szaloncukor utol­só tételei. A Budapesti Keksz- és Ostyagyár a tava­lyinál 50 vagonnal többet, mintegy 900 vagon édességet gyártott a gyermeknap ünne­pére. 140 ezer mikulásfigu­­rát, 75 ezer ajándékcsoma­got, sokezer desszertes dísz­dobozt adtak át. Az év vé­géig még 850 mázsa fruttitép karamellt, 180 mázsa csoko­ládét, 140 mázsa konyak­meggyet, 100 mázsa ,,macs­kanyelvet” és csokol­ádépass­­zillát készítenek. (MTI) Vasalók, egyetemes őrlőmalmok, turmixfej és számos kis villamos háztartási készülék XV., Kolozsvári u. 49. XVI., Thököly út 11. XX., Rózsa R. u. 22.

Next