Esti Hírlap, 1964. március (9. évfolyam, 52-76. szám)

1964-03-02 / 52. szám

Kéthetes előkészítés után a Biztonsági Tanácsban­­ ma terjesztik elő az új javaslatot További viták várhatók a ciprusi kérdésben Nicosia, március 2. Mára virradóra lényegében semmi sem zavarta meg a so­kat szenvedett szigetország, Ciprus nyugalmát. Újabb in­cidensekről, összetűzésekről nem érkezett jelentés. Teg­nap megérkezett a famagusz­­tai kikötőbe a Nemzetközi Vöröskereszt élelmiszer- és gyógyszerküldeménye a cip­rusi törökök számára. A cip­rusi törökök szóvivője kö­zölte, hogy a szállítmányt görögök és törökök együtt rakták ki. A viszonylagos nyugalom mellett azonban tovább folynak azok a dip­lomáciai akciók, amelyek súlyosan fenyegetik Ciprus függetlenségét. A NA­­TO-országok és elsősorban Törökország­ változatlanul beavatkozni kívánnak Ciprus bel­ügyeibe. Egy emlékünnepségen teg­nap beszédet mondott Poli­­karposz Georgadzsisz ciprusi belügyminiszter. Hangsúlyoz­ta, hogy a ciprusi nép harcolni fog, ha a törökök beteszik lá­bukat a szigetre. A belügyminiszter egyes ha­talmak diplomáciai mester­kedéseit tette felelőssé a Cip­rusban kialakult helyzetért. Athénben Papandreu gö­rög miniszterelnök rádióbe­szédben ítélte el a zürichi és a londoni egyezményeket, hangsúlyozva, hogy a görög kormány támogat­ja a ciprusiak harcát. A Biztonsági Tanács ma este ismét összeül. A vita részvevői elé terjesztik azt a határozati javaslatot, amely csaknem kéthetes, zárt ajtók mögötti tanácskozásokon szü­letett meg. Jólértesült körök szerint a határozati javaslat, felhatalmazná U Thant ENSZ-főtitkárt egy nemzet­közi rendőri erő felállítására s egy közvetítő kinevezésére. Diplomáciai körökben óva­tosan ítélik meg a határo­zati javaslat sorsát. Ha a tanács elfogadja az in­dítványt, további nehézsége­ket fog jelenteni a nemzet­közi rendőri erő összeállítá­sa, mert igen sok tagállami vonakodik attól, hogy kato­nákat adjon hozzá. „A «»Ol-ES JAHAT GÉPE JELENTI.. Szét repülőszerencsétlenség — Hill-sut élt diinek Az angol turisták gépe a Glungezer-csúcsnak ütközött ♦ N kaszinó gép“ a Talioe-tónál zuhant le London, március 2. Stanley Levinson jelenti: Innsbruck közelében a hegyi mentőalakulatok megkezdték a szombaton szerencsétlenül járt Britan­nia repülőgép utasai holttes­tének felkutatását. Mint is­meretes, a repülőgépen nyolcvan­hárman tartózkodtak és feltehetően valamennyien életüket vesztették, amikor a repülőgép nekiütközött a 2680 méter magas Glunge­­zer csúcsának. A mentőosztag tagjai vasár­nap Innsbrucktól mintegy 10 kilométernyire délre, heli­kopteren érkeztek a szeren­csétlenség színhelyének kö­zelébe, de a mély hó nagy­mértékben akadályozza mun­kájukat. Az osztrák hatósá­gok közlése szerint valószí­nűleg több napot vesz majd igénybe, amíg sikerül a holt­testeket megtalálni. Ez volt eddig a legnagyobb polgári repülőgép-szerencsétlenség Ausztria területén. Vasárnap a késő esti órák­ban Kaliforniában emelked­tek a magasba felderítő re­pülőgépek, hogy felkutassák a Sierra Nevada hegységben Kalifornia és Nevada között lezuhant Constellation-repü­­lőgép roncsait és a kataszt­rófa áldozatait. Az amerikai repülőgép 81 utasával és négy főnyi személyzetével a Tahoe tó felé, egy játékka­szinóhoz tartott. (Mint isme­retes, ezen a vidéken zaj­lott le 1960-ban a téli olim­pia.) A repülőgép hóviharba került. Már egészen közel volt a tó melletti repülőtér­hez, amikor a gép parancs­noka jelezte, hogy amíg a látási viszonyok megjavul­nak, a tó fölött kering a gép­pel. Este 20 óra 21 perckor ér­kezett a Constellation fe­­­­délzetéről az utolsó, már tö­redékes rádióüzenet: „A 901- es járat gépe jelenti, hogy...” A rádiókapcsolat ezzel megszakadt. A „kaszi-­j­­ógép” valószínűleg a Tahoe tavat környező hegyekbe zu­hant, egyelőre azonban a roncsoknak sem bukkantak nyomára. KÖVETEK EGYMÁS KÖZT Butler brit külügyminiszter genfi beszé­de csalódást keltett. Butler (a turnéra Shakespeare-nek): — Gratulálok mester, önnek mindig sokkal nagyobb sikere van külföl­dön, mint nekem ... (Endrődi rajza) A délsarki szovjet megfigyelőállomáson az ott kutat­ munkát végző tudósok nemzetiségének megfelelően többek, között a magyar zászlót is kitűzték. (MTI Külföldi Kép­szolgálat) Erhard Hollandiában Dr. Ludwig Erhard ma délelőtt Schröder külügymi­niszter kíséretében kétnapos hivatalos látogatásra Hágába érkezett. A második világhá­ború óta ez az első eset, hogy nyugatnémet kancellár Hollandiába látogat. A hágai megbeszélések té­mái kö­zöt­t szerepel a multi­laterális NATO atomhaderő is. Bonn-nak az a célja, hogy legyőzze a NATO-tag­­államok ellenállását ennek a tervnek a megvalósításával szemben. A nyugatnémet kancellár erre helyezi a fő súlyt nemzetközi utazásainak sűrű programjában. Amióta októberben a kancellári tisztséget átvette, látogatást tett Londonban, Washing­tonban, Párizsban és Rómá­ban. WASHINGTON: Ma Johnson—Wilson találkozó London, március 2. Stanley Levinson jelenti: Harold Wilson, az angol Munkáspárt vezetője, vasár­nap Ottawából Washingtonba érkezett, és azonnal meg­kezdte tárgyalásait az Egye­sült Államok vezetőivel. Elő­ször Harrimannel, Johnson elnök fő külügyi tanácsadó­jával és „utazó nagyköveté­vel” találkozott, majd Fulb­­right szenátor látta vendégül ebéden. Ma este Wilson a Fehér Házban Johnson elnököt keresi fel, előzőleg azonban a nap fo­lyamán tárgyalásokat folytat Bu­sh külügyminiszterrel, McNamara hadügyminiszter­rel és Ball külügyi államtit­kárral. Wilson Washingtonba ér­kezésekor közölte, hogy megbeszéléseinek egyik lé­nyeges pontja az Anglia és Kuba közötti kereskedelem kérdése lesz. Hangoztatta, hogy a Munkás­párt és a konzervatívok ab­ban teljesen egyetértenek, hogy Kubával fenn kell tar­tani a rendes kereskedelmi kapcsolatokat. Bidl államtitkár viszont vasárnap este televíziós nyi­latkozatában ismét kifejezés­re juttatta az Egyesült Álla­moknak azt az állásp­odját, hogy ellenez bármiféle ke­reskedelmi összeköttetést Ha­vannával. Egyébként­ Wason mai megbeszélésein a ciprusi és a vietnami kérdés i­s szóba ke­rül. Különös jelentősége van az utóbbi probléma szempont­jából McNamara hadügy­miniszterrel tartandó ta­nácskozásának, hiszen az néhány napon be­lül Saigonba repül, mintegy utolsó kísérletképpen a ros­kadozó dél-vietnami rendszer megmentésére. Újabb ham­u­csk Ruby körül Elnémult tanú, öngyilkos lett az „alibi“, megfojtották a vesztegetői Miközben lassan aktív sza­kaszba lendül Jack Ruby pe­re, szaporodnak a rejtélyek Dallasban. Mint az Unité New York-i tudósítója jelen­ti, két újabb különös történet került napvilágra a napok­ban, s ezek arra utalnak, hogy Jack Ruby talán nem tévedett, amikor az újság­íróknak kijelentette: „I am above everybody, they can­not move me” (én mindenki fölött állok, nem nyúlhatnak hozzám). Az ügyvédek ezt a mondatot korábban, minden bizonnyal védencük „elmeza­varára’ vezették volna visz­­sza —, de a dallasi bűnügyi krónika újabb tényei egyre különösebb fényt vetnek a bártulajdon­osra. Warren Reynolds iparos, egyike volt annak a kevés ta­núnak, aki — saját állítása szerint —, látta Lee Oswal­dot elfutni arról a helyről, ahol a Kennedy meggyilkolá­sa után nem sokkal lelőtt (Folytatás az 5. oldalon.) A Meteorológiai Intézet előzetes előrejel­zése kedd estig: Felhős idő, néhány helyen havazás. Mérsékelt, helyenként élénk észak­keleti szél. A hőmérséklet, főként keleten, kissé csökken. Budapesten ma délelőtt a hő­mérséklet plusz 2 fok. Húszezer telefonállomás az év végéig Az év végéig húszezer ál­lomással bővül a budapesti telefonközpontok befogadó­­képessége. A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár szak­emberei jól haladnak a Lipót központ szerelésével. A köz­pont nyolcezer állomását szeptember 30-án kellene át­adni, a szerelők és a posta azonban igyekeznek ezt az időt valamivel előbbre hozni. Rendben halad a zuglói köz­pont építése is, sőt, a 21-e­­számú Építőipari Vállalat a téli nehézségek ellenére némi előnyt is szerzett az építés­nél. Ezért az építők abban reménykednek, hogy az 1965 május 15-i átadási határidő helyett a munkát még az idén befejezik. December 31- re készülnek el az óbudai központ nyolcezer, az erzsé­beti központ négyezer állo­másának szerelésével. A Fe­renc központ tavalyi négy­ezres bővítése viszont lehető­vé teszi, hogy területén eb­ben az évben kétezer új elő­fizető kapjon telefont.

Next