Esti Hírlap, 1965. július (10. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-26 / 174. szám

­jd-notesz • A fiatalabb néző kicsit szé­gyenkezve ült vasárnap késő este a televízió-készülék előtt. Közöt­tünk él és dolgozik egy nagysze­rű művész, Féchy Bianka, aki egy félévszázadon át a kortársi magyar irodalom legjobbjainak népszerűsítését vállalta a pódiu­mon — s mintha megfeledkez­nénk róla. Vállalta az üldözteté­sek közepette és vállalta a sza­badság korában is ezt a népsze­rűsítést egészen addig, amíg úgy nem érezte, hogy életkora akadályává lett a pódium-sze­repléseknek. Ez a vasárnap esti találkozás azt bizonyította, hogy talán túlságosan is korán szabta meg önmagának ezt a fegyelme­ző határt. Ami talán a legérdeke­sebb volt: érezni lehetett a köl­temények eredeti ízeit, amelyek megszületésük idején jellegzete­sek voltak, s amelyek a nemze­dékek mindig csak a maguk igazolását kereső visszatekintése miatt ma már kevésbé fe­dezhetők fel, ha fiatalabb mű­vész előadását halljuk. Hegedűs Géza kevés szóval és sok idé­zettel vezetett interjúja hozzáse­gített, hogy még jobban tisztel­jük a magyar pódiumnak ezt a nagyszerű egyéniségét. • Nagy élményben volt részük azoknak, akik megnézték Brecht Carrar asszony puskái című egy­­felvonásosának Tv-változatát. A spanyol polgárháborúban játszó­dó mű, gondolatgazdagságával, balladá­ra zárt, sűrítő dramatur­giájával kiválóan alkalmas tele­vízióra. Ádám Ottó rendezése és az együttes felszínre is hozta csaknem minden értékét. Külö­nösen nagy hatású volt Kiss Ma­nyi játéka, aki nagyon egyszerű, tv-filmhez illő eszközökkel érez­tette az anya vívódását. Görbe János, Pécsi Sándor, Cs. Németh Lajos is brechti figurát idézett. Kenyeres Gábor vezető operatőr nemcsak szép, hanem drámailag is erőteljes képeket biztosított. NYITÁS SZEGEDEN Nagy idegenforgalom , művészi siker Szegeden már szombat dél­előtt fővárosi forgalom volt a fellobogózott, virágdíszben pompázó utcákon. A sze­mélygépkocsiknak délben már alig akadt hely a parko­lótereken, az autóbuszok, vonatok, magánkocsik tömegesen hozták a hazai és külföldi vendégeket a szabadtéri játékok meg­nyitójára. A város vendégei napköz­ben ezrével keresték fel a különböző kiállításokat, a város nevezetességeit, a Ti­­sza-parti strandokat. Zsúfol­tan közlekedtek a mikrobu­szok sétajáratai és több ki­rándulóhajó indult a Tiszán. A szabadtéri játékok idejére rendezett Szegedi Nyári Tár­lat megnyitóján is igen nagy volt az érdeklődés. Este 7 óra után Erkel Fe­renc szobrának megkoszorú­zásával kezdődött a szabad­téri játékok ünnepélyes meg­nyitója. Fél nyolckor pedig a Dóm téren felhangzottak a „Szeged híres város” kezdetű népdal bevezető dallamai, majd a Himnusz elhangzása után Papp Gyula, Szeged vá­ros tanácsának VB-elnökhe­­lyettese ünnepi beszédben méltatta a szabadtéri játékok jelentőségét. A megnyitó be­széd után megkezdődött a nagy érdeklődéssel várt elő­adás. Erkel Bánk bán című ope­rájával nyitották meg az ünnepi játékok sorát. A nagy közönségsikert ara­tott szombati előadás után vasárnap a vendégsereg is­mét élvezhette a gondos­ságból kitűnőre vizsgázott Szeged vendégszeretetét. Napközben újabb hazai és külföldi különautóbuszok on­tották az esti Turandot­­előadásra érkező vendége­ket. Este az egésznapos szép idő után váratlanul borús­ra vált időjárás miatt né­mi késéssel, felcsendültek Puccini Turandot című operájának dallamai. ★ A Szegedi Szabadtéri Já­tékok legközelebbi előadá­sát július 28-án, szerdán tartják, amikor ismét Puc­cini operáját, a vasárnap nagy sikert aratott Turan­­dot-ot tekintheti meg a kö­zönség. TÁNCOSPÁR A Pécsi Balett táncospárja Kurucz, Mária és Weöre­s Boldizsár a jövő évadra a Német Szövetségi Köztársaságba szerződött. (Keleti feny.) Fenyegető hangok MAUROIS A MODERN REGÉNYRŐL A Majestic Szálló lakosz­tálya csupa virág. Az ab­lakból Cannes látképe tá­rul elénk. A szobában für­ge, mosolygós öregúr. Vi­lághírű francia író: André Maurois. — A regényt — mondja a L,Art munkatársának — Tolsztojnál és Balzacnál kell keresni. De hát, a mai embernek nincs már ideje ezekhez a hatalmas művek­hez. Legtöbben nem is olvas­sák a régi mestereket, vagy csak belekóstolnak, mint a múzeumi látogató, aki el­siet Rembrandt meg Leo­nardo vásznai előtt. — Szerintem a regényben valaminek történnie kell. A regény olyan, mint a régi festők csataképei. Egy ese­mény viharába összekerült sorsok története. A mai re­gények javarésze nem ilyen. Végtelen lélektani elem­zéseket találunk bennük, amelyek legtöbb esetben csak az író lelki világá­nak viharait tükrözik. — Meghökkentenek kol­légáim írásai. Nem tu­dom elhinni, hogy valóban ennyire hideg és elidegene­dett világban élünk. Het­venkét éves koromra egy­szerre úgy érzem magam, mint egy megszeppent kis­fiú, aki csak fenyegető han­gokat hall maga körül. Szoborkiállítás a szabadban Szabadtéri szoborkiállítás nyílik Kucs Béla szobrász­művész szentendrei műter­mének kertjében. Először a művész állította ki alkotá­sait, majd a tanács vállalko­zott arra, hogy kibővíti a kertet, s alkalmassá teszi más művészek alkotásainak elhelyezésére is. A szabad­téri múzeum területén kis színpad is épül. Ötven csecsemő várja Máriát _ __ Ápolónő és statisztikus ♦ Bevált a stúdió Filmgyártásunk egyik — ha nem is legjelentősebb — problémája: a filmszínész­utánpótlás. A fővárosi szín­házak tagjainak idejét le­kötik a délelőtti próbák s az esti előadások, szükség van rájuk a rádióban, a szink­ron-filmgyárban és — egyre nagyobb számban — a te­levízióban; a vidéki színhá­zak tagjai pedig az időrab­ló utazgatások miatt csak Honnan vegyék hát a sze­replőket? S hogyan elégítsék ki azt a jogos közönség­igényt, hogy ne mindig ugyanazokat lássuk a film­vásznon? Ez adta az ötletet: létesít­senek filmjátékstúdiót a Gyarmat utcai filmgyárban tehetséges fiatalok számára. A múlt év végén indult, s a napokban ért véget a film­színészképző stúdió első ritkán juthatnak szóhoz, il­letve szerephez a Gyarmat utcában. Főiskolásokat — pedagógiai okokból — nem szerepeltethetnek gyakran, az amatőrökkel pedig az a gond, hogy hiába tehetsé­gesek, minimális mesterség­beli ismeretek és rutin nél­kül kevésbé igényes színészi feladatokat sem igen bízhat­nak rájuk. „tanéve”. Az első ered­mény: a 32 hallgató 38 ki­­sebb-nagyobb szerepet ka­pott a készülő filmekben, s valamennyien megfeleltek a várakozásnak. A 32 filmszínész-jelöltből hadd mutassunk be kettőt: Dallos Máriát és Dudás Má­riát, akiket a közeljövőben személyesen is láthatunk majd — a vetítővásznon. Kony alakja sem üti meg a szabvány „sztármértéket”. — Jól tudom: „rút kis ka­csa vagyok...” — mondja. — Újszilvásról kerültem Bu­dapestre, s öt éve vagyok csecsemő- és gyermekápoló­nő itt, a klinikán. Nem is tudom, mi adta az ötletet, hogy jelentkezzem a stúdió­ba. Magam csodálkoztam a legjobban, amikor megtud­tam, hogy felvettek. Tanárainak véleménye sze­rint: vitathatatlanul tehetsé­ges. A múlt három hónap alatt négy filmben szerepelt: a Zöldárban, a Gyermekbe­tegségekben, a Szerelmes biciklistákban és most ép­pen Ceglédről érkezett a Patyolat-akció forgatásáról. — Azt mondják: „abszt­rakt” fejem van és ez — sajnos, vagy szerencsére­ — igaz. De, ha épp ez kell a­­rendezőknek? ... S mire a következő kér­dést feltenném, már eltűnik a klinika egyik üvegajtaja mögött, ahonnan harsány csecsemősírás hallatszik. A „filmsztárt” maguknak kö­vetelik „gyerekei”. Mind az ötven r.'s G. T. MEGFELELTEK Július 30. — hétfő KOSSUTH: 15.00: Délutáni frissítő. — 16.00: Hírek. — 16.10: Tábortűz. A Gyer­­mekrádió műsora. — 16.35: Kuba nemzeti ünnepén. — 17.10: Ötórai tea. — 18.00: Mi történt a nagy­világban? — 18.15: Hazánk hírei. — 18.30: Halló, itt Rádió, Az Ifjú­sági Rádió rejtvényműsora. — 18.45: Leány­vásár. — Közben: 19.52: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika. — 20.20: Sporthíradó. — 20.30: Az operett­­közvetítés folytatása. — 21.30: Honegger-művek. — 22.00: Hírek. — 22.15: Magyar nóták. — 22.50: Holnapi horoszkóp az Oroszlán hava. Szecskő Tamás írása. — 23.00: Operarészletek. — 24.00: Hí­rek. — 0.10: Filmzene. PETŐFI: 15.00: Hírek. — 15.03: Részlet Takács Tibor: A kaftános feje­delem c. regényéből. — 15.25: Ze­nekari muzsika. — 16.35: Édes anyanyelvünk. — 16.40: A Pénz­­ügyőrzenekar indulókat játszik. — 17.00: Hírek. — 17.05: Lányok, asszonyok ... — 17.35: Közvetí­tés az Országos Filharmónia ka­maraterméből. Komlós Péter he­gedűestje. — 18.08: Népi zeneka­rok műsorából. — 18.40: Brahms: Új szerelmi dalkeringők. — 19.00: Hírek. — 19.05: A hét zeneszer­zője: Johann Sebastian Bach. — 19.50: Gazdaszemmel hazánk me­zőgazdaságáról. — 20.00: Cosi fan tutte. — 20.30: Vita húsz év Iro­dalomtörténetéről. — 21.00: Hí­rek. — 21.05: A jazz kedvelői­nek. — 21.15: Jeladás az állatok világában. — 21.37: Könnyűzene. — 22.00: Bach: Das wohltempe­rierte Klavier I. — 22.53: Apáca­­főkötő. Boccaccio novellája. —­ 23.01: Hírek. URH: 14.05—18.00: Azonos a Petőfi Rádió műsorával. — 18.30: Hírek. — 18.35: Zenekari muzsika. — 19.30: Láttuk, hallottuk ... — 19.50: Tánczene. — 20.30: Bach: Hat francia szvit I. — 21.16: Könnyűzene. — 21.50: Verdi ope­ráiból. — 22.30: Hírek. Július 27. — kedd KOSSUTH: 4.90: Hírek. — 4.32—7.58: Haj­naltól reggelig! Közben 4.45: Fa­lurádió. — 5.00: Hírek. — 5.30: Reggeli Krónika. — 6.00: Hírek. — Kb. 6.30: Hírek. — 7.00: Reg­geli Krónika II. kiadás. — Kb. 7.30: új könyvek. — 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: Operarészletek. — 8.55: Kérjük, jegyezze fel! — 9.00: Tökéletes Távolbalátók Titkos Társasága. — 9.22: Dallal-tánccal a világ körül. — 10.00: Hírek. — 10.10: Zongora­művek. — 11.00: A cigánybáró. — 11.40: Népdal­ kórusok. — 12.00: Hírek. — 12.15: Tánczenei koktél. — 12.59: Budapest kulturális programjából. — 13.00: A Koz­­máék hangszere. Nagy István el­beszélése. — 13.18: Zenekari mu­zsika. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.00: Hírek. — 14.05: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 15.00: Sándor Judit és Simándy József énekel. PETŐFI: 4.26—10.58: Azonos a Kossuth Rádió műsorával. — 14.20: Rimsz­­kij Korszakov operáiból. — 15.00: Hírek. — 15.05: Mezei csokor. MEGNYÍLT A Ramóna cukrászda XIII., Váci út 66. Parfait, jegeskávé, fagylalt- és süteménykülönlegességek Háry János a moziban Augusztusban tizenegy új játékfilmet mutatnak be az ország filmszínházai. Egy magyar film kerül a mozik műsorára, a Kodály daljá­tékból­­ készült Háry János, Szinetár Miklós rendezésé­ben. A szovjet filmgyártást a 90 perc az élet című film képviseli. Az NDK DEFA- filmstúdiójában készült Egy gyilkosság krónikája című film is az augusztusi mű­sorban szerepel. Az eddig csak kertmoziban vetített Van, aki forrón szereti cí­mű film a rendes mozik műsorára kerül. A Hölgyeim, vigyázat! cí­mű francia komédiát a hó­nap közepén mutatják be. Szívfájdalmam, Hirosima címmel mai hirosimai tör­ténetet vittek filmre a ja­pánok. A jugoszláv film­­művészetet egy, a nyugat­németekkel készült kopro­dukció képviseli, amelynek Asszonyok faluja a címe. Augusztusban mutatják be a Robbanás című román és az Ugrás a sötétbe című csehszlovák filmet is. CIILBEN Dallos Mária nyúlánk, szőke, 20 éves lány. Civil­ben statisztikus a Belkeres­kedelmi Szállítási Vállalat­nál. Rényi Tamás Minden­nap élünk című filmjében statisztált, majd kisebb sze­repet játszott a Ságvári End­réről szóló dokumentumfilm­ben. Ekkor figyeltek fel rá és javasolták, hogy végezze el a filmjátékstúdiót. — El sem akartam hinni, amikor a próbafelvételek után megkaptam Bán Ró­bert Játék a múzeumban című filmjének főszerepét. Gábor Miklóssal játszom együtt... Az első felvételi napon szörnyen izgatott voltam. Terveim? Folytat­ni a tanulást — jövőre je­lentkezem a főiskolára. — És addig? — Vár a munka régi mun­kahelyemen — a felvételek idejére ugyanis fizetés nél­küli szabadságot kaptam. Akkor sem esek kétségbe, ha nem vesznek fel, nem ka­pok új szerepet. Szeretem a foglalkozásomat és nem kép­zelem, hogy — filmsztár va­gyok. ABSZTRAKT FEJ Dudás Máriáról, az I. szá­mú Női Klinika csecsemő­­osztályának ifjú ápolónőjé­ről senki se gondolná, hogy már négy filmszerep áll mö­götte. Ő maga se akarja el­hinni ... Rövidre vágott vö­rös haja nem „szoborszép” arcot koszorúz, lénye vib­­rálóan ideges, magas, vé­ KÖNYVÍJDONSiífiOK Galan romániai író nagy társa­dalmi regénye Baragán címmel jelent meg­. Heinrich Böll regé­nye a Világkönyvtár sorozatban jelent meg, Doktor Murrer ösz­­szegyűjtött hallgatásai címmel. Takács Tibor regénye Thököly Imréről. A kaftános fejedelem címmel jelent meg. Nagy István romániai magyar író elbeszélés­­kötete A Paliék hétfejű sárká­nya címmel jelent meg, Deák Ferenc rajzaival. Ötödik kiadás­ban látott napvilágot Németh László Iszony című regénye. A Kozmosz-sorozatban jelent meg Somorjai József Ólomkatonák című regénye. A Világjárók so­rozatban került kiadásra Parizek neves cseh kutató könyve, Zúg a Kongó címmel Az idén tizenkettedszer nyitotta meg kapuit a tokaji mű­vésztelep. Főiskolai hall­gatók és a képzőművészeti szakkörök vezetői, legjobb hallgatói dolgozhatnak Itt kellemes környezetben, a Kopaszhegy lábánál, ahol a Bodrog a Tiszába torkollik. Képünkön: harmadéves fő­iskolás látképet készít. (MTI fotó : Birgés félv.) anpárőre mellett Egymástól távol Élő társadalmi problémát pendített meg Bába Mihály vasárnap délután sugárzott dokumentum­játéka. Azoknak a Budapesten dolgozó falu­siaknak a problémáját, akik ideiglenesen távol kerülnek családjuktól és akik közül többen immár véglegesen el­távolodnak régi világuktól, környezetüktől. Bába nem keni tanmesévé a bonyolult témát. Vannak családok, ahol a szétesési folyamatot meg lehet és meg kell aka­dályozni, ám olyanok is akadnak, ahol a szétesés szinte elkerülhetetlen. Az Egymástól távol nem szolgált tetszetős receptek­kel, inkább megelégedett az­zal a szerény, de tisztes sze­reppel, hogy rávilágítson a gondokra, amelyekre fel kell figyelnünk. Elhibázottnak tartjuk azonban a játék hő­sének szerelmi választását. A faluról Pestre került András reálisabb konfliktusa az le­hetne, ha éppen csak egy ár­nyalattal vonzóbb, értéke­sebb — vagy csak értéke­sebbnek tűnő — asszonyra bukkanna, mint falun ma­radt felesége. Hiszen az élet­ben gyakran árnyalatok dön­tenek. Bozó László erős kézzel fogta össze a játékot. Sinko­­vits Imre — András megsze­mélyesítője — súlyosnak tűnt szerepéhez. Klárával való párbeszédeiben túl nagystílű volt. Mészáros Ági viszont egyszerűsíteni igyekezett Klári szerepét. .. HÉTFŐI MŰSOR: Károlyi kert: Állami Hangver­senyzenekar (vezényel: Richard Schumacher. A-sorozat, 7. elő­adás, este 8. Rossz idő esetén 27-én).

Next