Esti Hírlap, 1965. július (10. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-26 / 174. szám
ÉVEKET ÉRŐ HÓNAPOK A népi ellenőrzés vizsgálata után ♦ A második átszervezés ♦ Rendezett kapcsolatok, nagyobb fegyelem Két hónappal ezelőtt — a népi ellenőrzés vizsgálatát követően — írtunk a Híradástechnikai Gépgyár, az EMAG és a Fúrógépgyár szervezetlen összevonásáról. Beszámoltunk az áldatlan állapotokról — a többi között —: másfél évvel az átszervezés után a vállalatnak még nem volt megnyugtatóan rendezett profilja, sok feleslegest, eladhatatlant terveztek és gyártottak, súlyos és állandó gondokkal küszködött a termelés, a szakmailag felkészületlen vezetők felelőtlenségei miatt a kötbérek, a kártérítések és a veszteségek összege csillagászati számra rúgott. Ilyen körülmények között megromlott a munkamorál, meglazult a bizonylati fegyelem, lehetőség nyílt különféle terv- és újítási csalásokra, a társadalmi tulajdon megkárosítására. Idéztük a népi ellenőrzés megállapítását: a Híradástechnikai Igazgatóság — amely ugyan közvetlen felügyeletet már nem gyakorol —, intézkedéseivel nem segítette, sőt, sokszor akadályozta a kibontakozást. A dolgozók hangulata nem volt valami jó. MOST ELŐSZÖR A népi ellenőrzés vizsgálatát — és cikkünket is — megelőzően, február 1-től új vezetők állnak a vállalat élén. Feladatuk több volt, mint amit az „általános rendcsinálás” jelent. Mit sikerült majd fél év alatt elérniük, mi változott az eltelt időben a Híradástechnikai Gépgyár életében? Erre kerestünk választ az összevont nagyvállalatnál, s a csepeli trösztnél, amelyhez a Híradástechnikai Gépgyár 1963. júnus 1-től tartozik. Ami a legszembetűnőbb: az új vezetésű vállalat az összevonás óta először teljesítette, sőt, túlteljesítette első félévi tervét. A termelékenység és a gazdaságosság — a terhes örökségtől eltekintve — jól alakul. — A jó tervmutatók azonban még nem mondanak el mindent a változásokról — mondja Korányi Mihály, a Csepel Vas- és Fémművek műszaki főosztályának helyettes vezetője —, mert a Híradástechnikai Gépgyár műszaki fejlesztési feladatai legalább oly fontosak, mint a termelésiek, s több is van belőlük, mint más gépgyárban. Egy évben 60—80 új gyártmányt kell kifejleszteniük, s ehhez elengedhetetlen a konstrukciós munka minőségének, gyorsaságának további javítása. Korszerűbb, gazdaságosabb technológiát is követelnek a megnövekedett igények, a világméretű versenyfutás. A felelősségteljes, hozzáértő új vezetők érdeme, hogy néhány hónap alatt többet tettek a termelésért és a műszaki fejlesztésért, mint elődeik az előző évek során. A híradástechnikai célgépek aránya ma még így is csak a termelés egynegyede, a további háromnegyed arányosan megoszlik a fúrógép, az autóvillamossági próbapad, a mezőgazdasági pótalkatrész és az öntvénygyártás között. Jelentős eredmény ez, hiszen 121 fajta gyártmánnyal kezdtek. A cél az, hogy 1970-ig a híradástechnika részaránya meghaladja az 50 százalékot, majd fokozatosan elhagyják a többit, amelyek előállítására jelenleg még — vagy a gazdaságosság miatt, vagy azért, mert más üzem nem tudja vállalni — szükség van. — A termelési apparátus átszervezése azt jelentette — folytatja a főmérnök —, hogy az alapvetően különböző gyártmányok előállítási folyamatát szétválasztottuk. Eddig külön volt alkatrészgyártás és szerelés, most a gyártmányoknak megfelelően négy zárt ciklusú, központilag és helyileg is jobban irányítható önelszámoló egységet szerveztünk. NAPRÓL NAPRA SZERVEZETTEBBEN Rendezték kapcsolataikat a műszaki fejlesztés igényeit meghatározó híradástechnikai gyárakkal. A szerkesztési irodán csak olyan konstrukciók készülnek, amelyekre érvényes megrendelésük van, s az előtanulmányok szerint erejüket nem haladják meg. Megszüntették azt a helytelen gyakorlatot, hogy a műszaki fejlesztési alap terhére kötetlenül végezhető gazdaságtalan, megalapozatlan tervezés és kísérlet. Csökkentették az indokolatlan túlóra-felhasználást, megszilárdult;a munka- és bizonylati fegyelem, közmegelégedésre rendezték a normákat. — Érthetően jó, bizakodó most a hangulat az emberek körében — mondja Reisz János, a párt-végrehajtó bizottság szervezőtitkára. — Remélhetőleg az év végéig megoldjuk alapproblémáinkat, jövőre már csak az eredményekről szeretnénk számot adni. Egyelőre még ellentmondásos a helyzet: az idei jó munkával is csak a közelmúlt tartozását tudjuk kifizetni. De: napról napra szervezettebb a munka... S a legszebb biztató az a kollektív helytállás, amely a HTG dolgozóinak megértését tanúsítja, s az a bizalom, amely a szólamoktól mentes, tettekkel bizonyító új vezetők tevékenységét kíséri a felfelé vezető úton. Ilkei Csaba FONTOS INTÉZKEDÉSEK — Hogyan látták munkához? — kérdeztük Lédeczy Oszkárt, a Híradástechnikai Gépgyár főmérnökét. — Furcsán hangzik: még egyszer átszerveztük a vállalatot — válaszolja. — De most már úgy ahogy azt már korábban kellett volna. Szűkítettük a profilt, hogy a híradástechnikai gépgyártás végül is ne csak nevében, de a munkájában is jellemzője legyen a vállalatnak. Különböző idomok elhajlítását bérmunkában rövid határidőre vállalja 05—6 mm vastagságig 2000 —3000 mm hosszban vaslemezből. Cím: Fővárosi Épületlakatosipari és Gépjavító Vállalat, Budapest, IX. Kén u. 2. Telefon: 479—731. Jelentem, hogy két cél- és székszerű hokkedlivel gyarapodtam. A két új bútordarab csinos — emeli konyhám fényét —, ugyanakkor drágának sem mondható Ahhoz azonban, hogy végül is bekerüljenek agglegényi háztartásomba, meg kellett verekednem két, végképp tönkrement, ám romjaiban is régi nosztalgiákat sugalló, úgynevezett „szalonszék” ördögöcskéivel. A két régi székben talán még a dédpapám és a dédmamám ült. Ezt nem tudom biztosan, de azt igen, hogy amióta élek, emlékszem e székekre, és bár 1944-ben bomba pusztította el a házat, ahol laktam és bár kisebbnagyobb, jelképes bombázások azelőtt is, azután is belerobbantak életembe, a régi, s egyre ócskábbá váló székek mindenüvé követtek, és tegnap még ott álltak a konyhámban. A szemben levő kárpitos majd minden évben eljött értük, toldoztafoldozta őket, de mindketten tudtuk — a kárpitos is, én is —, hogy ezekre a székekre már nem érdemes költeni. E székek emberek életét és halálát idézték fel bennem és bevallom azt is, hogy a tárgyak iránti tisztelet, ettől függetlenül is, alaposan belém rögződött. A tárgyak — és „eleve elrendelt” helyük — jelképeket is jelentenek számomra. Például évekig nem húztam el helyéről szobámban a régi kredencet, pedig új tárgyak is kerültek a szobába, és így már régen új összhangot, új rendet kellett volna ott kialakítani. A kredenc azonban ott volt, valaki egykor odatette és én otthagytam. Még érdekes, hogy az említett „szalonszékek” — mielőtt kikerültek volna a lakásból — előbb bekerültek a konyhába, így kell mondanom, „bekerültek”. Mert nem emlékszem, hogy én vittem volna ki őket. Amikor a hokkedlik ötlete először felbukkant, nem tudom, mi szorongatott jobban, hogy ide kell szállítani őket és miként megy ez majd végbe, vagy hogy mi lesz a régi székekkel? Mennyi be nem tartott terminuson, mennyi kitalált — és végül aztán már valóban kínzónak érzett — többletprogramon, mennyi rábeszélésen és annak szorongató elviselésén kellett átmennem, míg a hokkedliket, kevés pénzért, végül is megvettem, s hazaszállíttattam. Neuraszténia ez, ilyen kis dologból ilyen nagy ügyet csinálni? Sajnos, nem tarthatom magam különböző érzékenységektől megkímélt embernek, de azt tapasztaltam, hogy nálam keményebb fickók is gyakran elefántot csinálnak a bolhából, s ha nincs igazi tyúkszemük, vagy az könynyen kezelhető volna, hát műtyúkszemet csinálnak maguknak. ... A múltkor kedves, fiatal házaspárnál jártam: az ifjú férj maras egy nagy pesti gyárban és este továbbtanul, a fiatalasszony bérelszámoló és ő is tanul. Mintha csak egy sematikus regény hősei lennének, csak éppen emberibbek. A szó jó értelmében — baj is van bennük, irónia, részvét, nemcsak öntudat — de emberiek gyengeségeikben is. Mert az új lakótelepen levő, újonnan berendezett lakásban olyan a hangulat, mint egy századeleji, Teréz körúti kispolgári budoárban. Minden bútor és minden tárgy, amit ők vettek és amit — a házasság örömére — a családtagok és a barátok összeadtak, ott zsúfolódik össze a higiénikus, komfortos, de kevés bútor számára tervezett lakásban. A frigidaire akkora, mintha máris öt gyerekük lenne; a fiatalasszony mamája ragaszkodott ehhez a — szerinte az életszínvonal emelkedését és még ki tudja, mi mindent szimbolizáló — szörnyeteghez, és a fiatal pár nem állt ellent. S a külföldi csodafrigidaire most — szavamra — betölti az előszobát, amit, persze, tervezhettek volna nagyobbra is az illetékesek, de az is biztos, hogy kisebb, s olcsóbb hűtőszekrény is megtette volna. És bár a szobában nincsenek kanárik, papagájok és ősi családi képek „Franz Joseph der Erste” korából, a legalább négyféle állólámpa, a különböző stílusú és szemmel láthatólag véletlenül oda került reprodukciók egyvelege, s a variabútorok közé pottyant „világítós” rekamié ellentétben áll azzal az egészséges élet- és tudásvággyal, ami a lakás gazdáit különben jellemzi. — Így alakult ki, mit csináljunk? — tárta szét karjait fiatal barátom, aki pedig nem bogaras agglegény, csak éppen nem tanulta még meg: egy felesleges bútordarabot el lehet cserélni, el is lehet adni, hogy azt szerezzük be helyette, amire éppen szükség van. Most, hogy már vannak felesleges holmijaink is, meg kellene tanulnunk, mi az, ami életünk rendjéhez feltétlenül hozzátartozik. A tárgyakhoz és a tárgyak mozdulatlanságához való csökönyös ragaszkodás — sok példát tudnánk erre — nem kötődik egy társadalmi réteghez, de jellembeli és észbeli tulajdonságokhoz sem. Vannak tanulatlan és erkölcsileg sem ragyogó emberek, akik mozgékonyabbak felvilágosult, gazdag emberségű társaiknál. A feleslegessé vált szalonszékekhez és egyéb elmozdítandó kacatokhoz fűződő nosztalgia egyfajta népbetegség, amitől azonban nem „szeptil”-ek és „cilin”-ek segítségével szabadulhatunk meg... Ja igen, elfelejtettem jelenteni, hogy mi lett dédapám és dédmamám székeinek romjaival. A házfelügyelő eltüzelte a kazánházban. Pedig kár. Ki kellett volna őket állítani egy nagy múzeumban, amelyet már régen meg kellett volna szervezni és amelynek én a „Lelkünk tegnapjának múzeuma” címet adnám. Ámbár — gondolom — jut azért még e múzeum számára kiállítanivaló... Antal Gábor Székek és emberek Hazaérkezett Bukarestből a magyar pártküldöttség A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Fock Jenőnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével részt vett a Román Kommunista Párt IX. kongresszusán, vasárnap visszaérkezett Budapestre. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Brutyó János, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a SZOT elnöke. Jelen volt R. M. Asteleanu, a budapesti román nagykövetség ideiglenes ügyvivője, valamint a nagykövetség több munkatársa. (MTI) Teherautóval a világ körül Négy hónappal ezelőtt hat japán egyetemi hallgató Tokióból nekivágott a világnak. Elhatározták, hogy teherautóval járják körül a Földet. Jelenleg hazánkban tartózkodnak. Tervezik, hogy Angliából hajóval mennek át Amerikába, s 1966 februárjában érkeznek haza. Képünkön: a világkörüli utazó csoport két tagja, Shigeo Kunimatsu és Tanzo Okamura. MTI fotó: Saetodécta terv. Dobi István üdvözlő távirata Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke táviratban köszöntötte William Vacanarat Tubman t, a Libériai Köztársaság elnökét Libéria nemzeti ünnepe alkalmából. (MTI) A legtöbb sérülés a Dunából származik MEGKEZDŐDÖTT A SZEZON EGY ÓRA A RÓMAI PARTI MENTŐÁLLOMÁSON Fehér minden. A falak, a székek, az íróasztal. A szekrényben csipeszek, injekciós tűk, kötszer, olló, chlorocid, ultraseptű. Kiszabadult a víz öleléséből, ismét megnyitotta kapuját a Vöröskereszt római-parti egészségügyi állomása. TÁRSADALMI MUNKÁBAN A forgalom csak annyiban különbözik a szokásos nyáritól, hogy minduntalan érkezik egy-egy lakó, víkendház, vagy kabintulajdonos. Híre ment, hogy fertőtlenítőanyagot kaphatnak az árvíz utáni nagytakarításhoz. Ma a fürge járású (senki sem hinné, hogy a hetvenet meghaladta) Papp Miklósáé van szolgálatban és Varjúné, aki három évig mint orvosasszisztens dolgozott. Igazi orvos csak vasárnaponként, ünnepeken, a nagy forgalom idején ügyel: végzős medikusok, mentőorvosok, SZTK- rendelők és üzemek doktorai, a társadalmi munkában, ugyanúgy, mint a vöröskeresztes elsősegélynyújtók. PATKANS HARAPÁS Érkezik az első páciens. Kislány cicával. — Tessék segíteni! Cilinek horog akadt a szájába! Cilit fehér törülközőbe csomagolják, néhány perc és kész a műtét. Fiatalember. Keze vérzik. — Megharapott a dög. — Patkány? — Az. Amíg az egyik asszony ellátja, a másik már telefonál a közeli mentőállomásra: — Patkányharapással küldünk egy beteget. A férfitől még csak egy aláírást kérnek, amelyben kötelezi magát, hogy egyenesen átmegy a mentőkhöz tetanuszért. AKIK SEMMIVEL SEM TÖRŐDNEK Kis szünet. Az asztalon emlékalbum. Akadozó fogalmazás, kedves magyarul írt szavak: Luise R. Angliából. „Igazán meglepett a hölgyek kedvessége ...” Papp néni még emlékszik a tavalyi esetre. Régen Angliába szakadt, hazalátogató honfitársnőnk válla leégett a naptól. Bekenték, kezelték az állomáson. Papp néni nevetve mondja: — Egy százast akart a kezembe nyomni és sehogyan sem értette, miért nem fogadom el. A naplóban régi esetek sorakoznak. Fulladás, vágott seb, zúzódás. És újra vágott seb, vágott seb. — Nem a vízibalesetek okozzák a legtöbb bajt? — Legtöbb a sérülés. Felelőtlen emberek üvegtörmeléket, konzervdobozokat, drótot dobálnak a vízbe, mit sem törődve azzal, hogy mások, vagy akár ők maguk is beleléphetnek. S mintha csak igazolni akarná a szavakat, fél lábon ugráló fiú érkezik, talpából ömlik a vér. — Beleléptem egy konzervdobozba. Előkerülnek a kötszerek, fertőtlenítők. Csalhatatlan jele, hogy most már valóban megkezdődött a szezon a Rómain. (fárdi) URH-berendezés működteti a víztartályt A vízszegény Sopron sörgyárában nagy gondot okoz a gyártás egyik alapanyaga: a víz. Négy kisebb víztartály van az üzemben és a városi hálózatból, valamint a gyártelepen levő saját kutakból ide gyűjtik a vizet. A gyár rekonstrukciója során most megszüntetik a vízellátási gondokat. Még ebben a hónapban megkezdi működését az új, ötszáz köbméteres víztartály, amely másfélmillió forintos beruházással épült. Érdekessége, hogy szivattyútelepe kezelőszemélyzet nélkül működik: háromkilométeres távolságból URH rádió adó-vevő berendezés működteti a vízigénynek megfelelően. Erősítik a gátakat A Duna árhulláma levonult ugyan, de a töltéseken még mindig több ezer ember dolgozik. Az eddigi műszaki vizsgálatok alapján a Duna árvédelmi vonalain összesen 25 kilométer hosszúságban kell helyreállítani, megerősíteni a több mint 100 napos áradástól legjobban megviselt gátszakaszokat. A legnagyobb buzgárcsoportoknál — a hazai védvonalakon előreláthatóan négy-öt helyen — kibontják a töltést, feltárják a víz föld alatti járatait, majd jól tömörített anyagból ismét felépítik a gátat. A dunai védvonalak helyreállítására, megerősítésére — az előzetes számítások szerint — csaknem 2 millió köbméter földet építenek a gátakba, s a munkálatokat még az őszi esőzések beálltáig, október végéig be kell fejezni. (MTI)