Esti Hírlap, 1965. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-27 / 304. szám

• Édesmama. Pető mama abba hal bele, hogy nincs rá többé szükség. Cipeli a cso­magokat a postára, küldi a fiának, a lányának a házait, aztán boldog megkönnyebbü­­­­léssel indul vissza az üres ta­licskával. De a gyerekeknek nincs szükségük a csomagok­ra s a mamára se. Pedig sze­retik. Csak éppen élik a ma­guk életét a városban. A ma­matörténetek új változatát láttuk. Fekete Gyula írta, Kazán István rendezte. Az író,és a rendező munkájából költői s fanyar hangulatú előadás született. Olyan volt, mint egy csendes őszi eső. Gobbi Hilda szívet szorító Pető mamáján kívül nagyon tetszett Szemes Mari, a jó­akaratú meny, aki szereti­­szereti az öregasszonyt, de mit kezdjen vele? Turgonyi Pál kitűnően érzékeltette, ho­gyan kerül a férj lassan a feleség hatása alá. • Prométheusz. A karácsonyi műsor legdisszonánsabb adása a Pécsi Balett szereplése volt. A nyitány lehetetlen napszemüveg „bemutatója” alaposan elvette kedvünket a továbbiaktól, s ab­ban se tudtunk fenntartás nél­kül gyönyörködni, ami igazán szép volt és jó. S amikor végül mégis csak megfogott bennünket a kitűnő táncosok produkciója, agyonütötte a hatást a befejezés. Beethoven és fürdőnadrág — mégsem megy össze. No és aztán újból az a napszemüveg-dolog!... Eck Imre, a koreográfus, akinek nevéhez annyi táncjáték sikere fűződik, ezúttal nagyon tévedett. De nem érthetünk egyet Fülöp Zoltán díszleteivel sem. Gyakran­­kiállták a fantáziánk útját, s úgy éreztük, egy porondon vagy egy ház tetőteraszán küszködik Prométheusz a sasokkal. Az ope­ratőrök, Kenyeres Gábor és Mol­nár Miklós Beethoven zenéjét illusztrálták. • Ludas Matyi kabaré. Valamikor azzal az ürügy­gyel hívta fel a lovag a höl­gyet a lakására, hogy meg­mutatja a porcelángyűjtemé­nyét. Most a Ludas Matyi összerakott példányait kínál­ta megtekintésre egy fiatal­ember — de minden mellék­­gondolat nélkül. Mert hiszen gondolhat másra az ember, ha a Ludas Matyiról van szó? A későbbiek során ugyan más is eszébe jutott a kisasszonynak, de az is a Lu­dasba való téma, hogy a mai nők már ilyenek. Remek ün­nepi számot prezentáltak a lap munkatársai, de kicsit túlméretezték. Kalmár And­rás elegánsan könnyed ren­dezésben IS jelenetet tálalt fel. A legszellemesebb szer­zője Tabi László volt. Teli­találat Földes György okos embere és Mikes György csa­ládi képe, az oroszlánokkal kapcsolatban. • Kristóf, a magánzó. En­nek a fiatalembernek lyukas mind a két zsebe, de azért megél a jég hátán is, sőt, még a harmincas évek Ma­gyarországán is. És viccel. Olykor mindenáron. Ez az oka annak, hogy nem tudunk vele mindig együtt nevetni. De ez nemcsak Kristóf ba­rátunk hibája, hanem az íróé, Rideg Sándoré is. Ke­vesebb humorizálási szándék mellett jobb szórakozás kere­kedik, s mélyebb nyomokat hagyott volna bennünk az egész história. Mindezek előrebocsátása után, sok iga­zán mulatságos részlete is volt a darabnak, hiteles, ta­láló korrajzzal. Zsurzs Éva rendezésének érdeme, hogy ez játszható s tv-szerű lett. Világosan, színesen jellem­­zett, s minduntalan felvil­lant egy-egy ötlete. A darab íróilag legmagasabb pontja a kapitalista mentalitás meg­fogalmazása volt. „Ha jól menne nekem, akkor be tud­nék ülni a kávéházba, tud­nék alkalmazni valakit, aki dolgozik helyettem.” Bodrogi Gyula játszotta Kristófot, aki rendületlenül törte a borsot az urak orra alá. Szerepfelfogásán végig­húzódott a sehová se tarto­zás. A szegényeknél, a cselé­deknél már csak a szíve volt. Mi lesz belőle a „külország­ban”? Szélhámos, vagy „ren­des” gazdag ember? Greguss Zoltán, Dayka Margit, Kál­lai Ilona és Sinkovits Imre alakítását kell még külön ki­emelni. összegezés: Gavalléros Karácso­nyi ajándékot kaptunk a televí­ziótól. Köszönjük. Fendrik Ferenc Beszélgetés Kassák Lajossal a modern festészetről Versek Matisse-hoz, Picassóhoz, Braque-hoz, Chagallhoz Jövőre: kiállítás a Műcsarnok kamaratermében Huszonkét kérdés világhírességekhez A téli könyvvásár egyik legnagyobb sikere Kassák Lajosnak a Magvető gondo­zásában megjelent érdekes, s a maga nemében egyedülálló verseskötete, a Mesterek kö­szöntése. Tíz verset és tíz ra­gyogóan sikerült reproduk­ciót közöl a nagyformátumú, díszes kiállítású kötet; Kas­sáknak a huszadik századi festészet mestereihez, Henri Matissehoz, Pablo Picassóhoz, George Braque-hoz, Fernand Lugerhez, Franz Maréhoz, Marc Chagallhoz,, Paul Klee­­hez, Henri Rousseauhoz, Giorgio de Chiricóhoz és Max Ernsthez írott verseit és mindegyik művész egyik leg­híresebb alkotásának repro­dukcióját, nagy festőt.” Ha sok ilyen ol­vasóm lesz, a kötet elérte célját. COLLAGE Nem véletlen, hogy éppen Kassák Lajos Kossuth-díjas költő és prózaíró — a ma­gyar irodalom fél évszázada legfáradhatatlanabb kísérle­tezője és mindig új meglepe­téseket tartogató újítója — vállalkozott a modern festé­szet lírai kommentálására. Pályakezdése óta fest; külö­nös hangulatú, konstruktív szemléletű képei festőként is nemzetközi hírnevet szerez­tek alkotójuknak. — Mikor láthatjuk Buda­pesten is Kassák Lajos képeit? — Az utóbbi években fő­ként collage-okat csináltam. (A collage: az ábrázoláshoz a festéken kívül a képre ra­gasztott textildarabokat, pa­­pír­kivágásokat is felhaszná­ló, sajátos képzőművészeti irányzat.) Nagyon hiszek en­nek a műfajnak a lehetősé­geiben. A mai fiatalok úgy­szólván egyáltalán nem isme­rik festészetemet, hiszen Budapesten több mint ne­gyedszázada nem volt­­állí­­tásom. Ezért is vállalkoz­tam örömmel arra, hogy be­mutassam az utóbbi évtize­dekben készült képeimet: a tervek szerint a jövő év má­sodik felében önálló, retros­pektív kiállítást rendez mű­veimből a Műcsarnok a ka­marateremben. NEM KÉPMAGYARÁZATOK — A kötetben közölt ver­sek nem magyarázzák a ké­peket és a képek nem illuszt­rálják a verseket — mondja Kassák Lajos. — Mindegyik vers tárgya a festő és művé­szete. A versek célja: felidéz­ni azt az atmoszférát, lelki­­állapotot, amelyben a képek születtek. Ezek a versek tíz év előtt keletkeztek, nagyjá­ból egy időben, amikor elha­tároztam, hogy megkísérlem a líra nyelvén elmondani azokat a gondolatokat és ér­zéseket, amelyeket ezek a nagy festők megfestettek. Közülük többen — Chagall, Marc, Léger, Braque, Klee, Picasso — személyes ismerő­seim, barátaim voltak, s Max Ernsthez ma is meleg baráti szálak fűznek. — Volt-e ismeretterjesztő célja is a kötettel? — Természetesen. Száza­dunk festészetét a tömegek nagyon kevéssé ismerik és nagyon nehezen fogadják el; nálunk talán még nehezeb­ben, mint külföldön. Pedig már több mint fél évszázada annak, hogy korunk új mű­vészeti irányzatai a nyilvá­nosság elé léptek első mű­veikkel Gúnykacaj, kiközö­sítés, ellenállás fogadta őket, akár a megelőző korok nagy művészeti újítóit, Rembrand­tot, Grecót, Cézanne-t s any­­nyi mást. Nekünk okulnunk kellene a részben előttünk elkövetett tévedésekből, s fel kell ismernünk, hogy nem feltétlenül az a jó zenei kom­pozíció, amit a suszterinasok az utcán fütyülnek és nem feltétlenül az a jó kép, amin ráismerünk öreganyánk egy­kori viskójára, vagy kedve­sünk bájos mosolyára. Tisz­tában kell lennünk azzal, hogy a valódi művész nem valami már meglevőt akar pontosan lemásolni, hanem az objektív és szubjektív va­lóság elemeiből valami új, eddig még nem létezőt kíván létrehozni. Van kép, amely emlékezetesebb a táji lát­ványnál, van zene, amely harmonikusabban hat ránk, mint a természet lármája, neszezése, s van költemény, amely emlékeinket és vá­gyainkat egyszerre fel tudja bennünk idézni. Századunk forrongó és sokat gúnyolt festészetének legnagyobb mesterei már létrehoztak örökértékű alkotásokat, ame­lyek a mi korunk jellegzetes vonásait foglalják össze és hagyják dokumentáris örök­ségül a jövendőnek. Ver­seimmel ezeknek a ma már klasszikus mestereknek sajá­tos világához szeretném kö­zelebb vinni olvasóimat. Az­zal hízelgek magamnak, hogy ez a törekvés nem remény­telen. Egyik fiatal költőnk keresett fel a minap, s el­mondta: járt külföldön, lá­tott reprezentatív Chagall­­kiállítást, de nem szereti — nem érti — a festő műveit. Felolvastattam vele Chagall­­ról írott versemet, s a szava­kat ízlelgetve, azt mondta: „Most megértettem ezt a COCTEAU KÉZÍRÁSA — Úgy hallottuk, mostaná­ban riporteri munkát is vég­zett, interjút készített világ­­hírességekkel. — Évekkel ezelőtt, egy Esztergomban rendezett ta­lálkozón, festőkkel, írókkal, kritikusokkal a művészet legaktuálisabb problémáiról vitatkoztunk. Akkor született az ötletem, hogy a modern művészet legvitatottabb kér­déseire választ kérek a világ neves alkotóitól, főként azoktól, akik részesei voltak a modern művészet megte­remtése körüli harcoknak. Huszonkét kérdést állítottam össze, s tucatnyi nyelven szétküldtem a világ minden tájára, íróknak, festőknek, zeneszerzőknek, kritikusok­nak. Eddig több mint 60 vá­lasz érkezett. A válaszok több­sége valóságos és esszé, s dokumentumként is értékes: számos, időközben elhunyt világhíresség — például Jean Cocteau — kézírással vála­szolt, több festő képanyagot is küldött. A válaszok közül tíz a Magvető Almanach jö­vő évi második számában je­lenik meg. Zsugán István A KÉK ANGYAL Marlene Dietrich ma ün­ nepli születésnapját. Hánya­dikat? A kép alapján — amely aránylag friss, néhány hónapos, s csak kevéssé re­tusált —, legalább tizenöt­húsz esztendővel kevesebbre gondol az ember, mint amennyi a művésznő valósá­gos életkora. 64 esztendős ... December 27. — hétfő KOSSUTH. 14.00: Hírek. — 14.05: Mezőgaz­dasági előadás. — 14.15: Két ope­ranyitány. — 14.40: Emlékezés Szamuelly Tiborra. — 15.00: Tánc­zenei koktél. — 15.40: Erről bez­zeg hallgatnak. Folytatásos re­gény. — 16.09: Hírek. 16.15: Gyer­­mekrádió. 16.55: Édes anyanyel­vünk. — 17.00: Magyar nóták. — 17.14—19.03: A Rádió Lemezalbu­­ma. Közben 18.00: Mi történt a nagyvilágban. — 18.15: Hazánk hírei. — 19.03: Az év sportja. * — 20.00: Esti Krónika. — 20.25: Vi­dám percek­ — 20.39: Bregenzi Ünnepi Játékok. Operettest. ■— 22.00: Hírek. —­ 22.15: Szabolcsi Bence tanít. — 23.15: Könnyűze­ne. — 24.00: Hírek. — 0.10: ÉJi zene. PETŐFI: 14.00: Kórusok. — 14.20: Köny­­nyűzene. —■ 15.00: Hírek, as 15.05: Új művek a világirodalomban. — 15.25: Pergolesi — Haydn — Schumann hangverseny. — 17.00: Hírek. — 17.05: Indulók. -- 17.15: Riport. — 17.30: Ötórai tea. — 18.20: Lányok, asszonyok... — 18.50: Népi zenekar. — 19.00: Hí­rek. — 19.05: Esti Hangverseny. — 20.30: A filozófia nagy problé­mái. — 20.50: Táncdalok. — 21.00: Hírek. — 21.05: Hóvihar. Rádió­dráma. — 22.13: Magyar nóták. — 23.00: Hírek. URH: 18.30: Hírek. — 18.35: Tánczene. — 19.20: Beethoven-zongoramű­­vek. — 20.15: Láttuk, hallottuk... 20.35: Britten: Háborús re­quiem. — 22.00: Könnyűzene. — 22.30: Hírek. December 28. — kedd KOSSUTH: 4.30: Hírek. — 4.32—­8.00: Reggeli zene. Közben 5.30, 7.00: Reggeli Krónika. — 5.00, 6.00, 6.30, 8.30: Hírek. — 8.20: Verbunkosok. — 8.59: Gyermekrádió. — 9.40: Ma­gyar szerzők kórusai. — 10.00: Hírek. — 10.10: Ady zilahi tanára. Előadás. — 10.30: Könnyűzene. — 11.00: Operarészletek. — 12.00: Hí­rek. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Lapozgatás új könyvekben. — 13.15: Erich Kleiber vezényel. — 14.00: Hírek. — 14.05: Falusi dél­után. — 16.00: Hírek. — 16.15: Mu­zsikus Péter kalandjai. PETŐFI: 4.30—10.58: Azonos a Kossuth Rádió műsorával. — 14.00: Száza­dunk zenéjéből. — 15.00: Ilírek. — 15.05: Dalok. — 15.15: Szóra­koztató zene. — 16.15: Magnók­kor, az új tanítógép. SZÍNHÁZAK HÉTFŐI MŰSORA: Nemzeti Színház: Az ember tragédiája (7). — Katona József Színház: Villámfénynél (7). — Ma­dách Színház: Téli rege (7). — Madách Színház: Ex (7). — Víg­színház: John Gabriel Borkman (Komb. 8. sorozat, 3. előadás, 7). — Ódry Színpad: Az idő vasfoga (fél 8). — Thália Színház: Fio­­renza: Mario és a varázsló (7) és Stúdióelőadás: Godot-ra várva (8). — József Attila Szính­áz: Volpo­ne (U-bérlet, 2. előadás, 7). — Fővárosi Operettszínház: Bál a Savoyban (7). — Irodalmi Szín­pad: Kalózok szeretője (M-készlet, L előadás, 7). Hanglemezklub 1966 elején nálunk is meg­alakul a hanglemezklub. Ez lényegében előfizetéses rend­szer: a megrendelő olyan hanglemezekre is előfizethet, amelyek egyelőre nem kerül­nek a boltokba, s csak a klubtagoknak készülnek. Akik egyszerre hat lemezre fizetnek elő, ajándéklemezt is kapnak a ritkaságok közül. A hanglemezgyűjtők a Hangle­mezgyártó Vállalat Semmel­weis utca 1. szám alatti köz­pontjához fordulhatnak a klubtagságért. A klub mű­soranyagában szereplő felvé­telek jegyzékét 1966 első ne­gyedében teszik közzé, fő­ként komolyzenei műsorszá­mokból. Cardinale és Gassmann Négy új olasz film is sze­repel a MOKÉP első negyed­évi műsorában. Az egyik, a híres Moravia-regény, a Kö­zönyösök filmváltozata, Claudia Cardinaléval a fő­szerepben. Vittorio Gass­­mannt a Nyári bolondságok című vígjátékban láthatjuk viszont. Három világhírű filmszínész , Annie Girar­­dot, Sandra Milo és Toto játssza a Szép családok cí­mű film főszerepeit, amelyet Luigi Zampa rendezett. Az én Ms feleségem főszerepeit Silvana Mangano és Alberto Sordi játsszák. Ének a kirakat előtt... TELEFONTUDÓSÍTÁSUNK A MAGYAR BALETT MONTE-CARLÓI VENDÉGSZEREPLÉSÉRŐL Monte-Carlo, dec. 27. Vasárnap délután tartotta a vendégjáték harmadik elő­adását a budapesti Operaház Monte-Carlóban szereplő ba­lettegyüttese. Ezzel befejező­dött a program első része; ezen a három előadáson a Chopinianát, a Csodálatos mandarint és a Poloveci tán­cokat adta elő a magyar ba­lett. A bemutatkozás nagy­szerűen sikerült — erről győzött meg a premier hangulata s a me­leg fogadtatás, amelyben az első három előadás kö­zönsége részesítette balett­művészeinket. Vasárnap megjelent az első beszámoló is: a Cote d’Azur lapja, a Nice Matin képes tudósításának négyhasábos főcíme írásban is igazolta, amit a premieren magunk is nagy örömmel tapasztaltunk. „A budapesti Operaház ba­lettegyüttese megkezdte a karácsonyi és év végi progra­mot és kitűnően debütált Monte-Carlóban.” Ehhez a címhez kiegészítésül szüksé­ges: Monte-Carlóban az a szokás, hogy az év legele­gánsabb programja kará­csony este kezdődik és min­dig egy-egy reprezentatív program nyitja meg az itteni főszezont. A Nice Matin vasárnapi cikke rendkívül meleg han­gon méltatja a premiert. Ki­emeli a szólisták virtuozitá­sát, a mozdulatok pontossá­gát, az attitűdök finomságát, a balettkor homogén teljes­ségét, a kosztümök szépségét és korszerűségét. Dicséri az első program összeállítását, a Chopiniana romantikus lí­ráját, a Csodálatos mandarin kemény realizmusát és a Po­loveci táncok lendületes rit­musát. A cikkíró nagy elis­meréssel méltatja Harangozó Gyula koreográfiáját. Ma, hétfőn, nem tartanak előadást; délben az együttes tagjai Monte-Carlo polgármeste­re és Valkó Márton, pári­zsi nagykövetünk közös fo­gadásán vettek részt. Az első szünnap ez a mai nap , de a művészek máris készülnek a holnapi újabb előadásra, amelynek egyik izgalmas része lesz Bartók Béla Zene húros, ütőhang­szerekre és cselesztára című művének balettváltozata. E néhány nap alatt tánco­saink népszerűek lettek Mon­te-Carlóban. Hadd mondjak el erről egy kedves epizódot. Szombaton, előadás után az együttes néhány tagja meg­állt egy tv-üzlet előtt. Kará­csony lévén, az üzlet, termé­szetesen zárva volt, de a ki­rakatban két készülék sugá­rozta a monte-carlói televí­zióállomások műsorait. Az egyiken Ulanova híres ba­lettfilmjét, a Romeo és Jú­liát vetítették. Olyan volt az egész, mint egy némafilm, a hang ugyanis nem hallatszott ki az utcára. A táncosok egy-két percig szótlanul nézték a jól ismert mozdulatokat, aztán egyszer csak kórusban dúdolni kezd­ték a zenét, Tóth Péter kar­mester vezényletéve­l a monte-carlói utcán. Hamaro­san megálltak a járókelők, az első pillanatban nem ér­tették a furcsa helyzetet, va­jon miért énekelnek lányok és fiúk a kirakat előtt. Aidán egy elegáns hölgy felkiáltott: „Ballet hongrois” — és a ka­rácsonyi Monte-Carlo köze­pén taps és bravózás köszön­tötte a furcsa és vidám ven­dégeket ... Ezen a héten még öt alka­lommal lép a közönség elé a budapesti Operaház balett­együttese. Január 2-án lesz a monte-carlói búcsúfellépés, és másnap délben, január 3- án, Nizzából indul haza, Bu­dapestre. Demeter Imre Nem kellett hozzá Váci útinak, sőt, pestinek sem lenni, hogy kinyissák a rá­diót szombat délelőtt, meg­hallgatni a „Végig a Váci úton ...” című műsort. És a Nyugati pályaudvartól a me­gyeri csárdáig terjedő régi, pesti út történetén „végig­sétáló” műsor végül is olya­noknak is meglepetéssel szol­gált, akik mindig ezen a kör­nyéken laktak. A József At­tila Színházat és annak ze­nés darabjait természetesen nem is lehetett volna ki­hagyni. A slágerekká lett számoknál azonban egy ki­csit hosszasan időzött a mű­sor. Ha egyesek talán meg is ijedtek a pénteken kora dél­után hallott „A betű” című műsor címétől (s emiatt nem hallgatták meg) rögtön mondjuk meg nekik: e sok­rétű összeállításnak nem sok köze volt ahhoz, amit a szó tipográfiai és filológiai értel­mében „betű”-nek neveznek. A műsor tulajdonképpen csak alkalmat nyújtott több, régi és újabb szép magyar vers elmondására, költők és színészek önvallomásaira és —a Szilágyi György által ösz­­szeállított műsorrészben — a magyar tegnap néhány jel­lemző dokumentumának fel­mutatására ." A tegnap délelőtt su­gárzott, több mint kétórás ,,Szivárvány”-műsor Buda­pest (és Pest-Buda) történel­mi útját jelenítette meg. Jó ötlet volt ezt a végig érde­kes műsort azzal az informá­cióval kezdeni, ami a lassan­ként befejezéséhez közeledő, nagy Budapest bibliográfia munkájáról tudósított. A teg­napi „Szivárvány” ugyanis a maga sajátos eszközeivel ép­pen azt mutatta meg, mi minden is van egy bibliográ­fia száraz­a­­ mögött... Vasárnap Le­hallottuk Hegedűs Géza ,.Zsuzsanna és a vének” című versesjátékát, az ismert bibliai történet fi­nom persziflázsát, ötletes to­vábbfejlesztését. A kitűnő szerző azt bizonyította, hogy a rágalom gyakran jobban célba talál, mint a legjobb minőségű nyíl, ugyanakkor azonban azt is, hogy még a rágalomra, sőt, a férfi buta­ságra sem lehet mindig bizo­nyosan építeni... A Varga Géza által ötletesen rende­zett játékban kitűnő színészi teljesítményeket hallottunk, többek között Psota Irénét, Demján Editét, Darvas Ivá­nét, Gábor Miklósét. ..

Next