Esti Hírlap, 1967. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-26 / 174. szám
VÁLLALTÁK A KOCKÁZATOT Ahogy a vevő parancsolja „Építőkocka"-autóbusz ♦ Megoldás a bankhitel Meghökkentő, egyszersmind tiszteletet parancsoló adatok: az Ikarusban 1963- ben 2694 autóbuszt készítettek, s ebből 1694-et küldtek exportra, 1970-ben viszont már 7 ezer buszt gyártanak, amelyből 5700-at adnak át a külkereskedőknek. A gyár termelési értéke az 1965-ös egymilliárd 800 millióról 1970-re 6 milliárd forintra emelkedik. A számok ilyen egyszerű felsorolásából is kitűnik az autóbuszgyártás fejlesztésének népgazdasági jelentősége, s ha még azt is figyelembe vesszük, hogy milyen nagy a hatása sok kapcsolódó iparágra is — megkövetelve azok ugyanilyen arányú fejlesztését —, érthető az az élénk érdeklődés, amely a program végrehajtását kíséri. Bonyolítja a munkát, hogy kezdetén még a régi, de a jövő év elejétől már az új gazdaságirányítási rendszer körülményei között kell dolgozniuk, tehát közben megváltozó gazdasági környezetben. Ez természetesen itt sem jár gondok nélkül, ám az Ikarus is azok közé a gyárak közé tartozik, ahol nem helyezkedtek várakozó álláspontra, s már évek óta — napi munkájuk mellett — készülnek az új gazdasági mechanizmusra. A nagyszabású program végrehajtásáért például nem vártak központi pénzügyi keretekre: bankhitelt vettek fel, s ebből oldották meg legnagyobb problémájukat: ebből fedezték a szalagszert, ütemes termelésre való áttérést. Az új rendszer a kocsitestátbocsátó képességet több mint háromszorosára emelte, egy-egy autóbusz gyártási ideje 21-ről 12 napra csökkent. Eredmény: a nemzetközi tárgyalásokon a jelenlegi export csaknem háromszorosára vállalhattak szállítási kötelezettséget Már a legutóbbi BNV-n is nagy sikert arattak az egységes elemekből felépülő, egyszerűen gyártható autóbusz-típussorral. Ezekkel az új, városi és városközi kocsikkal bármikor alkalmazkodhatnak a piac változó igényeihez: úgy rendezték valamennyit hogy csekély többletráfordítással, a kellő elemek beépítésével mindig — és gyorsan — azt a változatot készíthetik, amelyet a vevő éppen kér. Az egyes elemek előállítása viszont jelentősen csökkenti a szerszámozás és a készülékezés költségeit biztosítja a gyártás gazdaságosságát. Az Ikarusban időben felismerték azt is, hogy a vállalathoz csatolt székesfehérvári gyár csak akkor dolgozhat gazdaságosan és jól, ha a központ szakmai segítsége mellett megfelelő önállóságot és döntési jogokat kap. A felismerést követő intézkedések eredményeként viszonylag rövid idő alatt a vidéki gyáregység termelési színvonala és gazdaságossága jelentősen megközelítette a budapesti központét. Amíg a létszám 1963-tól 1966-ig mindössze 8, a termelési érték több mint 100 százalékkal nőtt, az 1963-as 250 millió forinttal szemben 519 millióra emelkedett. Tanulság: az új gazdaságirányítási rendszer alapelveinek ismeretében, a helyesen meghatározott vállalati gazdaságpolitika jelentős eredményeket hozhat akkor is, ha a végrehajtást fékezik a jelenlegi mechanizmus gátló körülményei. A kockázatvállalás elmulasztása viszont — s ezt ma már vállalaton belül és kívül egyaránt elismerik —, az autóbusz-program végrehajtását tette volna kétségessé. Az eredmények azonban az Ikarusban sem jártak gondok nélkül. A háromszorosára növekedő termelés mintegy háromezer új munkáskezet is igényel. Éppen ezért a közlekedés megjavításához — nagyon kevés autóbusz jár az autóbuszgyárhoz — és a régi, illetve új dolgozók lakásproblémáinak megoldásához több segítséget kérnek. S ha minden mástól eltekintve is csak azt vesszük figyelembe, hogy ők időben és azt adják a társadalomnak, amit az kér tőlük, kérésük jogosságát sem vonhatjuk kétségbe. Halmai György AUTÓSOK FIGYELMÉBE! A magánautók kötelező szavatossági biztosításának MÁSODIK FÉLÉVI DÍJAT júlus 31-ig lehet pótlékmentesen befizetni Felvilágosítást, befizetőlapot az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ fiókjai adnak Három vágás a titkos jel Titkot nyomozni mentem a Ferenc körútra, a pontos címet egy ismerősöm magyarázta meg, arcán tisztelettel, szatyrában kétkilós kenyérrel. ...„MÁR SÜL!.. Messze földön híres ez a kenyér, bár külsején ez nem látszott túlságosan, csak három vágás — később tudtam meg, hogy ez a jel, ez az, ami után, mint anyajegyről az elveszett gyermeket, megismerik és nyilvántartják a Ferenc körút kenyerét. Az üzlet előtt ráérősen várakozok. — Nincs kenyér? — kérdezem tapasztalatlanul, mire csodálkozva és gyanakodva néznek rám. Idegen vagyok, ezt azonnal észrevenni, máskülönben tudnám, hogy van kenyér, tele vannak a polcok kenyérrel, de az ,,nem az igazi”. Ők arra a háromvágásos barnára várnak, amit még csak most kelesztenek odabenn, az üzlet mögötti műhelyben, s az elárusító időnként híreket hoz felőle: — Most formázzák ... Most teszik a kemencébe... Már sül... Az üzletvezetőnő az első meglepetés. Azt várnám, hogy büszkélkedjék, de inkább bosszankodik és tárgyilagos. Hogyne, hiszen nyakán a kenyér, a többi kenyér, amit „kívülről”, más üzemekből hozatnak, hiszen az ő termelésük papírforma szerint még nem tudja ellátni az üzletet. Különösen azért, mert „messze földről” is felkeresik őket, kocsik állnak meg az üzlet előtt. Csillaghegyről, Csepelről, Alsógödről jönnek a vevők, hét-nyolc kilókat visznek. Ferenc körúti kenyérrel kedveskednek talán még a szomszédoknak is. — Szerintem egy kis legenda is van a dologban — mondja ünneprontóan az üzletvezetőnő, aki igazán nem reklámból vitt a családjának szombaton két kiló „külső” kenyeret — A miénk rosszul sikerült ilyen előfordul, de senki nem veszi észre. Sikk lett ugyanis Ferenc körúti kenyeret vásárolni, ezért a hosszú sor hajnalonként az üzlet előtt, mire a vezetőnő öt órára beér, már ott a sor vége a másik bolt előtt, s olyan türelemmel, nyugalommal várnak az emberek, mint mindenütt, ahol erre nincs szükség. De azért jó is ez a kenyér. Fényes, piros, szivacsos, lyukacsos — nem vagyunk kenyér dolgában elkényeztetve. A PÉKEK Az üzletvezetőnő bevisz a pékekhez, kérdezzem őket a titokról. De a pékek csak dolgoznak. Rakják a kenyereket a kemencébe, sok mázsát A vállalatvezetőség azzal kísérletezik — talán a nagy sikerre való tekintettel —, hogy egészen önellátók legyenek. Néhány nap óta újdonságként a fehér kenyeret is ők sütik. Évtizedek óta dolgoznak a szakmában, hogy jó a kenyerük, olyan természetesnek tartják, mint hogy hajnalban kelnek és 40 fokos hőségben dolgoznak. S hogy miért nem ilyen másutt? — ezt ne tőlük kérdezzem, ők nem akarnak „bemártani” senkit. A liszt, persze, a jó liszt, nagyon fontos, de legalább olyan a dagasztás, a formázás, az érzék, s még valami, amit szóval nem akarnak kimondani: a lelkiismeret. Jutalmat kapnak időnként a vállalatvezetéstől és elégedetten hallgatják az üzletből érkező híreket: ma félóra alatt fogyott el megint az egész. A többiek várnak, ácsorognak tovább. Főként az idősek, a nyugdíjasok, olyanok, akiknek már ez napi beiktatott programjuk. De sietve befut egy taxisofőrnő, piros az arca, sürgeti az elárusítót: — Gyorsan, mert kerülőt csináltam az utasommal, s az órám ketyeg... (b.) ÁFOR Vállalat BELÉPÉSRE KEHEL © autószerelőket, © fényezőt, © karosszérialakatost és © segédmunkásokat Jelentkezés: az AFOR gépkocsiszállítási és -fenntartási főosztályán, Budapest, XXI. (Csepel), Szabadkikötő, Türken-náL Külföldi vendéghajók a Balatonon A Balatonra érkező külföldiek gépkocsi-utánfutókon és teherautókon sok vitorlást és motorcsónakot is hoznak magukkal. A külföldi lobogó alatt közlekedő vízi járművek elvegyülnek a hazaiak között, így nem egyszer valóságos nemzetközi hajóparádé látványában gyönyörködhetnek az üdülők. A legtöbb vendéghajó Csehszlovákiából, az NDK-ból és Lengyelországból érkezett. Sok közöttük a könnyen szállítható műanyag hajó, de bőviben akadnak nemzetközi osztályokba besorolható egységek is. Az utóbbiak gyakran rendeznek rögtönzött versenyeket a magyar „testvérhajókkal”. A külföldi vendégek számára több balatoni vitorlásklub előzékenyen helyet biztosított (MTI) SAKK Az öreg sakkozó volt. A korát nehéz lett volna megállapítani, a parkban sem tudta senki, hány éves pontosan. Csak azt tudták róla, hogy sakkozó. Nyugdíjban van, és sakkozik. Hóna alatt az elnyűtt sakktáblával, a viharvert figurákkal, amelyeket már alig lehetett megkülönböztetni egymástól, minden délután megjelent a parkban. Megjelenése parancsoló volt. A gesztenyefa alatt állt egy pad, az volt az öregé, azt mindig üresen hagyták. Leült a padra, szertartásosan elhelyezte a táblát, kinyitotta, és lassan kirakta a padra a bábukat. Ekkor már többen körülállták, de az öreg még mindig nem szólt egy árva szót sem. Amikor a bábuk már szép sorban álltak, benyúlt belső zsebébe, elővett egy rongyos fülű noteszt, s a mindenféle krikszkrakszok közé jelet húzott tintaceruzával. A beavatottak azt mondták: mindig bejegyzi, hányadik parti következik. Nem nehéz jegyezni, az öreg naponta csak egy partit játszik. Akár rövid, akár hosszú a meccs, nincs reváns. Erre nincs is szüksége, mert nem akad olyan ember a parkban, aki emlékezne arra, hogy valaha is kikapott. Az öreget — így tudják ezt a parkban — nem lehet megverni. De nem ám! Ilyen öreg is csak ebben a parkban van. Mehetnek bármerre, ilyet nem találnak egész Pesten. Nincs különb ennél a parknál. Ez az öreg, esküsznek rá a park törzsvendégei, bármilyen versenyen indulhatna országos bajnokok között, ott sem vernék meg. Még fogadást is ajánlanak erre. Persze, az öreg nem megy országos versenyre, csak itt játszik — délutánonként egy meccset —, az országos bajnokok meg nem jönnek az öreghez, nyilván nem is tudnak róla. De az öregnek nincs szüksége híres mesterekre, a parkbeliekkel játszik, nyugdíjasokkal. Általában keveset beszél, a menetrendszerűen bekövetkező győzelmek után mindig bejelöl valamit a noteszébe, megköszöni a játékot, s elsétál a tér felé. Bizonyára hazamegy, de hogy hol lakik, hogyan él, azt megint nem tudják a parkbéliek. Sakkozó, ennyi elég. Tehát felállítja a bábukat, s érdeklődve körbepillant. Udvariasan helyet mutat a jelentkezőnek, s megkérdi, melyik színt választja. Neki mindegy, hogy fehér, vagy fekete, ő verhetetlen. Gép — mondják róla —, sakkozógép. Ilyesféle ember ülhetett Kempelen Farkas híres masinájában. Nincs lépés, ami meglepné, kizökkentené nyugalmából A mai nap egy suhanc jelentkezik játékra. Pelyhedző bajsza van, rikító kockás inget visel. A cipője poros, lábteniszezett a betonon, onnan jött a padokhoz. — Önnel játsszam? — kérdi kimérten az öreg. — Rendben van, válasszon. Ez a délután már elromlott. Ennek, már vége. Silány parti, sajnos, ilyen is van. Tíz perc, és elsöpri a garabonciást. Minden kibic tisztában van vele. Az ő élvezetüknek is vége, alaposan elrontotta a suhanc. Az öreg lépeget, de csak úgy, mintha kisgyerekkel játszana a homokozóban. A szeme valahol a távolban jár, átnéz a suhancon. Ebben a pillanatban az egyik kibic felszisszen. Az öreget ez sem rendíti meg kőszobor nyugalmában, de zsongás támad körülötte. Élesen a táblára pillant. A suhanc támad. Előrehajol, haja a szemébe lóg, rágja a körmét, és támad a balszárnyon. De nem azért sakkozó az öreg, hogy megijedjen. Néhány húzás, és kivédi a rohamot. Már látja is az ellentámadást, a tizedik lépés körül matt hálóba fogja a királyt, így lesz semmi kétség. Csakhogy ez a suhanc nem is olyan tökkelütött legény. Mintha kiszimatolná a dolgot Az öreg összeszedi magát belemélyed az állásba. Ki számított ilyen bonyodalomra? Cseles lépések, ravasz húzások — a suhanc mindent észrevesz. De azért végez vele, összeszedi magát, és végez vele. A suhanc védtelenül hagyta az e5-ös pontot, odalép a csikóval, a suhancnak fel kell áldoznia a futóját — más választása nincs —, utána már gyerekjáték az egész. A fiú — izgalmában már majd leesik a padról — megfogja a gyalogját, és odébbtolja. „Fiatalember — figyelmezteti ridegen az öreg — a futóval lépjen!” „Miért?” „Különben mattot kap.” A gyerek csóválja a fejét. Nem, dehogy kap mattot, szó sincs róla. Abban a pillanatban az öreg is észreveszi, hogy elszámította magát. Az egész kombináció összeomlott. Ráadásul a huszárját is elveszti. Szívós küzdelembe kezd, de a suhanc érvényesíti tisztelőnyét. — Köszönöm — mondja a fiú, s továbbáll, váratlanul, mint ahogy jött. Az öreg feláll, összepakolja a holmiját. „Elfelejtettem játszani” — mondja reszkető hangon. „Rövidzárlat volt — vigasztalják —, Capablancával is megesett ilyesmi.” „Többé nem szabad játszanom — ismétli az öreg —, már nem tudok játszani.” „Capablanca is...” Szomorúan legyint. A kibicek nem tudják a szabályokat. Azokat csak ő ismeri. A park megváltozott — jól tudja az öreg —, mintha kivágták volna a legöregebb fáját. Kósa Csaba Kaktuszkórház a negyedik emeleten HOGYAN KELL KEZELNI VÉLETLENÜL KEZDŐDÖTT A SZENVEDÉLY A kaktuszház, a kaktuszkórház Budapesten van, az V. kerületben, egy csöndes belvárosi utcában, a negyedik emeleten. Cserepekben, ládákban fészkelnek ezek a különös virágok, s az erkélyre is alig lehet kilépni tőlük. De ezek a kaktuszok nemcsak zöldellnek, hanem piroslanak is. Egyedülálló ritkaság Budapesten a Ferenczy István utcában: a piros kaktusz. Néhány éve érkezett Japánból, ajándékként. Gazdájuk Bodó Jánosné nyugdíjas. A gyűjtési szenvedélyről kérdezem. Azt mondja, véletlenül kezdődött: névnapjára cserép kaktuszt kapott vidékről. Azóta hatszáz cserépre nőtt a gyűjtemény. Néha látogatók érkeznek hozzá, akik mindenre kiváncsiak. A néni ilyenkor elmeséli a kaktuszok szokásait, a gondozás, az ápolás módját. Sorolja a latin neveket, s amikor az érdeklődőnek már zúg a feje, megnyugtatja, hogy van két fajta, amely magyar nevet visel. Az egyik a dögkaktusz, aásik a karácsonyi kaktusz: ez télen bont szirmot. S a többi kaktusz hogyan virágzik? — Általában hamar elhullajtják a virágaikat Van olyan fajtám, amelyik csak három-négy órára nyílik ki. — Egyedül gondozza ezeket a növényeket? — A férjem segít. És vannak könyveim — ezeknél jobb segítőtárs nem akadhat —, nemrég pedig az NDK- ból megszereztem a Kaktuszlexikont. — És a kaktuszkórház? — A kaktuszok is megbetegedhetnek. Ilyenkor műanyagládákba kerülnek, tisztára mosott, fertőtlenített folyami homokba ültetjük őket. Ez a legjobb gyógymód. — Sokáig tart a kezelés? — Néhány nap rendszerint elegendő a gyógyulásra. A betegebbeket ráoltjuk az életképes alanyokra. — Nem okoznak sok gondot ezek a szúrós virágok? — Egy baj van csak velük: nem lehet megsimogatni őket. (Wormser felvl