Esti Hírlap, 1967. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-04 / 208. szám

'A­­mer marsall hasi Összeesk­ü­vést lepleztek le Kairó­ban A kairói Al Ahram hétfői száma bejelentette, hogy az Egyesült Arab Köztársaság állambiztonsági szervei le­lepleztek egy összeesküvést, amelynek célja az volt, hogy visszahelyezzék korábbi tisztségébe Amer marsallt, az EAK fegyveres erőinek volt helyettes főparancsno­kát. A lap a következő beszá­molót adja az események menetéről: Nasszer elnök, miután a június 9-i tömeg­­tüntetések hatására vissza­vonta lemondási szándékát, úgy döntött, hogy a nemzeti és az arab ér­dekek megkövetelnek bi­zonyos változásokat a fegyveres erők vezetésé­ben. Nasszer elnök ekkor felszólí­totta Amer marsallt, hogy mondjon le katonai tisztsé­géről és csupán az EAK al­elnöki tisztségét őrizze meg. Amer ezt a javaslatot visz­­szautasította, és kijelentette, hogy nem hajlandó lemon­dani helyettes főparancsnoki tisztségéről sem­ ragaszko­dott ahhoz, hogy megőrizze mindazokat a tisztségeket, amelyeket a katonai vereség előtt betöltött. Amikor Nasszer elnök ren­deletben nyugdíjazott szá­mos volt parancsnokot és újakat nevezett ki, Amer marsall nem volt hajlandó elfogadni ezeket a szükséges változtatásként. További bo­nyodalmakra került sor, amikor egyes katonai parancsno­kokat, főleg a légierő so­raiból kihallgattak, hogy megállapítsák felelőssé­güket. Elsősorban ugyanis a légierő volt az oka a vere­ségnek, mert a figyelmezte­tések ellenére nem készült fel az ellenség támadására. Egyes tisztek, akiket a kö­rülményekre való tekintet­tel őrizet alá helyeztek, Amer marsall szállására mentek és ott maradtak az őrizetbevételi parancs el­lenére. A helyzet még feszültebbé vált — írja az Al Ahram —, amikor egyes opportunista és korrupt elemek komoly erőfeszítést tettek egy olyan szakadás előidézésére, amely nehéz időkben nagy kárt okozott volna a nemzetnek. Sajnálatos fejlemény volt, hogy ebben az időben Amer marsall otthona valóságos arzenállá változott. A mar­sall hívei különleges őrséget hoztak létre, amelynek tag­jait Amer testvérének birto­káról toborozták. Amer szál­lása abban az időben olyan központtá változott a fővá­rosban, amely kívül állt az állam fenn­hatóságán. Nasszer elnök ekkor úgy vél­te, hogy kötelessége megma­gyarázni a helyzet súlyossá­gát Amer marsallnak, rá­mutatva, hogy a nemzet és a fegyveres erők biztonsága előbbrevaló minden más megfon­tolásnál. Ebből a cél­ból Nasszer elnök személye­sen kereste fel Amer alelnö­kit otthonában, több ízben is beszélt vele. Később olyan megerősített hírek érkeztek, amelyek sze­rint Amer marsall és egyes hívei — írja az Al Ahram — a nép, az állam és a fegy­veres erők érdekei ellen irá­nyuló tevékenységet fejte­nek ki. Néhány tiszt, akivel Amer hívei felvették az érintkezést, tájékoztatta erről az illetékes hatóságokat. Te­kintettel a fejleményekre, szükségessé vált, hogy hatá­rozottan véget vessenek en­nek a helyzetnek. Nasszer elnök felkérte Amer mar­sallt, hogy találkozzék vele. A megbeszélésen Nasszer közölte Amerrel, hogy tevé­kenysége veszélyes következ­ményekkel járhat, és tájé­koztatta arról, hogy házi őri­zetbe helyezték. Ugyanakkor parancsot adtak azoknak a tiszteknek a letartóztatására, akiket a marsall óvott az őrizetbevételtől. Elrendel­ték ezenkívül az Amer ott­honában talált fegyverek el­kobzását és az ügy teljes ki­vizsgálását. A vizsgálat — írja a lap — okmányokkal és a rész­vevők vallomásaival bizonyí­totta: Amer marsall és egyes hívei tervet dolgoztak ki ar­ra, hogy visszahelyezzék őt a fegyveres erők élére. A ter­vet augusztus 27-én kellett volna végrehajtani. Amer és Badran volt hadügyminiszter híveik egy csoportjával a fegyveres erők keleti főpa­rancsnokságára akartak utazni. Itt, azt állítva, hogy parancs érkezett Amer visz­­szahelyezésére katonai tiszt­ségébe, a marsall átvette vol­na a keleti vezérkar pa­rancsnokságát. Innen Amer fel akarta szólítani Nasszer elnököt: helyezze vissza he­lyettes főparancsnoki minő­ségébe, és szüntesse be az egyes volt parancsnokok el­leni vizsgálatot. Az Al Ahram beszámol ar­ról is, hogy körülbelül 50 katonatisztet és polgári sze­mélyt vettek őrizetbe. Kirillin látogatása az Izzóban V. A. Kirillin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a jubileumi kiállítás alkalmából hazánk­ban tartózkodó szovjet kor­mányküldöttség vezetője ma délelőtt az Egyesült Izzóba látogatott. Társaságában volt Kiss Árpád miniszter, az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke. A vendége­ket Asztalos Lajos kohó- és gépipari miniszterhelyettes, Dienes Béla vezérigazgató és a gyár több más vezetője fo­gadta. Ismertették a gyár munkáját, majd megtekin­tették a lámpagyártó, a rá­diócsőgyártó- és az üveg­­gyártó részlegeket. (MTI) " A Meteorológiai Intézet előze­­tes előrejelzése kedd estig: Hét­főn nyugat felől felvonuló fel­hőzet, elsősorban a Dunántúlon heves záporokkal, zivatarokkal, egy-két helyen jégesővel. Ked­den felhős idő, keletre is átter­jedő esőkkel, zivatarokkal. A megerősödő déli, délnyugati szél a zivatarok idején észak­nyugatira, fordul és átmenetileg viharossá fokozódik. A nappali felmelegedés főleg nyugaton erősen mérséklődik. Budapesten ma délelőtt a hőmérséklet 27 fok volt. Ajándékkal várják a vásár félmilliomodik látogatóját Ma reggel a szokottnál is élénkebb volt a mezőgazda­­sági kiállítás kapunyitására várakozó látogatók több tíz­ezres tömege, feltűnően nagy számban érkeztek az ifjúsági csoportok is. A pa­vilonok felfrissített zöldség-, gyümölcs-, virágkollekciók­kal „startoltak” a kiállítás második hetére. Egyébként ma várják a félmilliomo­dik látogatót, akinek ün­nepélyesen ajándékot nyújtanak át. A mai programban kapott helyet a Labor Műszeripari Művek ankétja. Kutatóit, műszaki szakemberek részle­tesen ismertették a kiállítá­son bemutatott hat különféle mezőgazdasági laboratórium és más néhány fontosabb műszer, technikai berende­zés konkrét gazdasági hasz­nát. Ma két edzés Sopronban Halfa Sopron? — Igen, Iilovszky Rudolf beszél. Még nem döntöttem az összeállításról, az a ter­vem, hogy azt csak kedden hozom nyilvánosságra. Bene kisebb combsérülést szenve­dett, de a többiek egészsége­sek. A szövetségi kapitány el­mondta, hogy a technikai okok miatt elhúzódott szom­bati utazás miatt kissé fárad­tan­ állt ki a válogatott a Soproni Textiles ellen, így is helyenként gördülékeny volt a játék. Ma délelőtt és­­ dél­után is edzést tart a váloga­tott keret, holnap délután 16 órakor lesz még közös mun­ka. Az indulás Bécsbe, szer­dán délelőtt 10 órakor. Sopronban 10 000 néző előtt játszott a válogatott, s min­denütt nagy szeretettel fo­gadják a játékosokat. — Mit tud az osztrák vá­logatottról? — kérdeztük. — Valószínű, hogy ők is kedden, vagy szerdán dél­előtt hirdetik ki az összállí­­tást... ★ A soproni edzőm­érkőzésre né­hány osztrák vezető is látta. Az egyik bécsi lap munkatársa el­mondta, hogy az osztrák válo­gatott előreláthatóan a Rapid együttesére épül, s valószínű, hogy ez a csapat játszik a 112. osztrák—magyar viadalon: Hoch­­schar — Gebhardt, Glechner, Ullmann, Klug — Hasil, Flegel • Fritsch, Hof I., Wolny, Siber. I, EGIFETVETFL A R4KACAT TOROL (MTT­­- Joral felvétele.) Bombák Hongkongban Tegnap este Hongkongban néhány óra leforgása alatt hat bomba robbant A legna­gyobb pusztítást Van Csai kerületben, a tűzoltókaszár­nya előtt okozta a robbanás. Egy tűzol­tó tiszt meghalt és többen súlyosan megsebesül­tek. Rövid idővel utána egy szomszédos épület tetejéről dobtak le egy bombát, amely egy járókelőt megsebesített. Tanácskoznak a csillagászok Ma a­­Magyar Tudományos Akadémián megkezdődött a Nemzetközi Csillagászati Unió 35. nemzetközi szimpóziuma, amely a Nap úgynevezett ak­tív vidékeinek szerkezetével és fejlődésével foglalkozik. A nagyjelentőségű tudományos tanácskozást, amelynek ma­gyarországi meg­rendezése a magyar tudomán­y megbecsü­lését jelenti, a Magyar Tu­dományos Akadémia és az unió magyar csoportja nevé­ben Detre László akadémiai levelező tag, a Magyar­ Tu­dományos Akadémia csillag­­vizsgáló intézetének igazga­tója nyitotta meg. Ezután R. B. Leighton professzor, az ülés elnöke, köszöntötte a megjelenteket, majd K. O. Kiepenheuer, freiburgi pro­fesszor tartott bevezető elő­adást. (MTI) Lord Thomson Lipcsében London, szeptember 4. 118 angol cég vesz részt a lipcsei vásáron. Jelen van Lord Thomson, a Times tu­lajdonosa is, aki az NDK külkereskedelmi miniszteré­nek a vendége. (Lson) A HÉT VÉGÉN Száznyolcvanöt baleset A hét végén 185 közleke­dési baleset történt, különösen sok volt a mo­toros baleset. A Győr-Sopron megyei Be­­zenye községben például Fogl József 21 éves kereske­dősegéd figyelmetlenül ve­zette motorkerékpárját, s be­lerohant az előtte haladó ki­­világítatlan lovaskocsiba, amelyet Szergerics János 55 éves gazdálkodó hajtott. Az összeütközés következtében a motorkerékpár vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. A baleset ügyében a rendőrség vizsgá­latot indított.­­ Miskolcon Willner Ferenc 27 éves tech­nikus, ugyancsak motorke­rékpárral, nem adta meg az áthaladási elsőbbséget, s el­ütötte a gyalogosan haladó Hrobocé József 75 éves nyug­díjast, majd járművével fel­hajtott a gyalogjárdára, s ott elgázolta Molnár Miklós 17 éves tanulót. A kettős gázolás következ­tében az idős ember olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás közben meghalt, a motorkerékpár vezetője sú­lyos, a fiatal fiú könnyű sé­rülést szenvedett.­­ Tegnap éjjel Fülöpháza község hatá­rában ittasan és figyelmetle­nül vezette motorkerékpár­ját Porván János 34 éves gazdálkodó, s járművével az út menti árokba borult. A motorkerékpár vezetője sú­lyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. Halálos vonatgázolás tör­tént Bácsalmás és Rudics vasútállomások között. Csák András 83 éves gazdálkodó figyelmetlenül tartózkodott a sínek mellett, s egy sebesvo­nat elgázolta. Az idős ember a helyszínen meghalt.­­Vá­­mosmikola község határában kerékpárját tolta az út szé­lén Pető János 67 éves nyug­díjas. Nekiesett az őt előző MÁVAUT-autóbusz oldalá­nak, s olyan súlyosan megsé­rült, hogy a kórházba szállí­tás közben meghalt. A sze­rencsétlenség okát és körül­ményeit vizsgálja a rendőr­ség.

Next