Esti Hírlap, 1967. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-13 / 216. szám

Pokolgép Harry Belafonte, a világ­hírű amerikai néger énekes (nálunk a Carmen Jo­nes című filmjét vetítették), egy görög énekesnő, Nana Muszkuri társaságában vi­lágkörüli turnéra indult. Ha­jón és repülőgépen tették meg hosszú útjukat, Irántól Kanadáig, Franciaországtól az Egyesült Államokig. Min­denütt óriási sikerrel léptek fel. Pontosabban: csak az Egyesült Államokban nem sikerült minden úgy, ahogy terveztek. Nana indulás előtt névtelen levelet kapott, amelyben az állt: ne csodál­kozzék, ha valami szerencsét­lenség éri útközben. Néhány nappal később, midőn San Franciscóból Seattle-be re­pültek, a repülőgép parancs­noka komoly hangon közöl­te: kényszerítve van rá, hogy visszarepüljön. „Arról értesí­tettek, hogy bombát rejtettek el a pilótafülkében” — mon­dotta. Chicagóban zsúfolásig megtelt a színház, ahol Na­na és Belafonte fellépni ké­szültek. Egyszerre csak rend­őrök érkeztek, és minden egyes nézőt megmotoztak. Is­mét időzített bombát keres­tek. Végül is Nana Muszkuri öltözőjében, egy virágcsokor­ba rejtve találták meg a po­kolgépet. A merénylő nyil­ván összetévesztette Nana öltözőjét a Belafonte-ével. Az iránt ugyanis semmi kétség, hogy a többszörös pokolgépes fenyegetések Harry Belafonte-nak szóltak. Az ok világos: Belafonte bő­rének színe nem­ eléggé vilá­gos egyes fanatikus amerikai fajüldözőknek! (bt) Kaunda Lumumbához hasonlítja Mobutut Emlékműépítés és emlékműbontás Kongóban Kinshasa, szeptember 13. Éliás Béla, az MTI kikül­dött tudósítója jelenti: Afrika a változások korát éli. Drámai erővel hívta fel a figyelmet erre a tényre egy rövid ünnepség, amelyet Kinshasában rendeztek. Mo­butu elnök az afrikai csúcs­­találkozón részt vevő államn- és kormányfők jelenlétében lerakta a Lumumba-emlék­­mű alapkövét. A tábornok­­elnök lelkes szavakkal mél­tatta az 1961. januárjéiban meggyilkolt Lumumba emlé­két. Kongó nagy fiának és mártírjának nevezte Lu­­mumbát, aki életét áldozta azért, hogy Afrik­a szabad legyen. Kenneth Kaunda zambiai elnök hatalmas tapsvihar közepette jelentet­te ki, hogy „Mobutu Lu­mumba nyomdokain halad, azt teszi, amit Lumumba tett volna, ha életben marad.” Massemba-Debat, a másik Kongó elnöke azt fejtegette: Lumumba tragédiája az volt, hogy messze megelőzte saját korát. Őt is megtapsol­ták. Kongó változik: miközben Lumumba-emlékművet épí­tenek, eltávolították Kins­hasa főteréről a Kongót le­­igázó Lipót belga király szobrát. Mindez talán annak jele, hogy Kongó végre rá­lépett arra az útra, amely az imperialista befolyástól mentes valódi függetlenség­hez és ami legalább ennyire fontos, az ország megbéké­léséhez vezet. ☆ U Thant ENSZ-főtitkár kedd este elutazott Kinsha­­sába, hogy részt vegyen az afrikai egységszervezet csúcs­­találkozójának záróülésén. A főtitkár 24 órát tölt a kongói fővárosban. Az enugui rádió kedd esti adásában hangoztatta: van rá esély, hogy az afrikai egy­ségszervezet közvetítő szere­pet vállal a nigériai—biafrai viszály békés rendezésében. Nem lenne meglepő — han­goztatta a rádió —, ha a kon­fliktust vagy a plenáris ülé­sen, vagy pedig magán jelle­gű megbeszéléseken megvi­tatnák Kinshasában. Csen Ji pakisztáni útja előtt ismét lövöldözés a kínai—indiai határon • Dj-Delhi, szeptember 13. Az intuei, hadügyminiszté-­­ rium jelentése szerint­­ma reggel újabb fegyveres konflik­tusra került sor a kínai és az indiai határőrség között Natu mellett, a szikkimi ha­tár mentén. Eszerint a kí­naiak ágyúztak az indiai ha­tárőrök felé és ez okozta a háromórás tűzpárbajt. India előzőleg jegyzékben javasolta, hogy ma reggeltől kezdve egyezzenek meg a felek egy ideiglenes tűzszü­netben. A ma reggeli tűzharc az indiai jegyzék átadása után 12 órával tört ki. Az Új Kína hírügynökség kommentárja szerint a „ha­tárincidensek indiai reakciós körök előre kitervelt és vég­rehajtott provokációi, ame­lyekért Kína a felelősséget teljes mértékben Indiára hárítja át”. Az MTI új-delhi-i tudósí­tója jelenti, hogy az indiai lapok a határincidensekkel kapcsolatban részletesen is­mertették a kínai álláspontot is, amely szerint indiai csa­patok­ voltak azok, amelyek átlépték a határt Szikkim és Tibet között. Az új-delhi-i lapok ugyanakkor rámutat­­­­nak arra, hogy Indiának nem áll érdeké­ben feszültséget teremteni a Kínával határos területe­ken, különösen nem Szikkimben, ahol a határvonal sohasem volt vitatott. A Hindustan Times azzal magyarázza az aknavetők és ágyúk bevetését kínai rész­ről, hogy Kína a két ország közti fe­szültség megteremtésével próbálja elterelni a figyel­met saját belső nehézségei­ről. A Patriot című polgári bal­oldali reggeli lap véleménye szerint elsősorban arról van szó, hogy Csen Ji tervbe vett pakisztáni útja előtt Kína India-ellenes támadással akarta demonstrálni, hogy India és Kína között rossz a viszony. ŐSZRE IS MINDENT A CORVINBÓL Női kordbársony kosztüm, 4 részes (kabát, szoknya, pantalló, sapka) 973 Ft Bakfis kordbársony kabát, több színben, 15 évesnek 620 Ft Leányka kordbársony kabát, több színben, 6—12 évesnek 330—190 Ft VALENTYINA TYERESKOVA kéthetes olaszországi körúton tartózkodik. Róma, Torino, Ve­lence, Nápoly, Firenze polgármestere hívta meg a világ első űrhajósnőjét. Képünk Rómában készült, ahol Saragat köztár­sasági elnök köszöntötte Tyereskovát. Metro Mexicóban Mexico, szeptember 13. Mexikó fővárosának, Me­­xicónak épülőfélben levő földalatti vasútja 300 gumi­kerekes kocsit, közöttük 200 motorkocsit rendelt két pá­rizsi cégnél. A 34 millió dollár értékű megrendelést a francia cé­gek két részletben szállítják le: a 90 kocsiból , álló első részletet 1969. május 10-ig, a másodikat 1970. június 30-ig. Amerikai élelmiszer Indiának Új-Delhi, szeptember 13. India és az Egyesült Álla­mok egyezményt kötött ar­ról, hogy az Egyesült Álla­mok egymillió tonna élelmi­szert, a többi között búzát szállít Indiának. Az új szállítmány hatmil­lió-százezer tonnára emeli az Egyesült Államok által idén Indiába szállított élelmiszer mennyiségét. MILLIÓS RAKTÁRI KÁROK MEGELŐZÉSÉRE díjmentes szaktanáccsal szolgálunk korszerű eljárással­­ a nagytakarítást. A tökéletes porfelszívást, a rágcsáló- és­­ rovarmentesítést soron kívül, célravezetően elvégezzük! fővárosi takarító vállalat V- Károlyi Mihály u. II. Telefon: 183—687 RIAD: Hasznos és gyümölcsöző megbeszélések Kairó, szeptember 13. Mahmud Riad külügymi­niszter, aki tegnap délután tért haza Kairóba szovjet­unióbeli és jugoszláviai láto­gatásáról, sajtónyilatkozatá­ban igen hasznosnak és gyü­mölcsözőnek mondotta meg­beszéléseit. Közölte, hogy személyes üzenetet hozott magával a szovjet vezetők­től és Tito elnöktől Nasz­­szer elnöknek. Az üzenetek a közép-keleti válság megoldásával kapcso­latos kérdésekre vonatkoz­nak. Riad útközben megállt Bejrútban. A repülőtéren egyórás megbeszélést folyta­tott Hakim libanoni külügy­miniszterrel a közép-keleti helyzetről és az ENSZ követ­kező ülésszakán követendő arab magatartásról. Georges Hakim a Mahmud Riaddal folytatott eszmecsere után közölte a bejrúti sajtó­tudósítókkal, hogy az arab országok külügy­miniszterei New Yorkban, az ENSZ közgyűlése előtt értekezletet tartanak az arab álláspontok össze­hangolására. Az USA „fúria” a Concorde-ot London, szeptember 13. Stanley Levinson telefonje­lentése: A brit és a francia szak­­szervezetek képviselői azzal vádolják az amerikaiakat, hogy meg akarják torpedóz­ni a Concorde elnevezésű brit—francia sugárhajtású utasszállítógép tömeges gyár­tását. A két ország szakszer­vezeti megbízottai londoni tanácskozásuk után azt is az amerikaiak szemére ve­tették, hogy világszerte propagandakampányt in­dítottak a Concorde lejára­tására. Ez annál is furcsább, mert a hatalmas utasszállító gép csak jövő februárban indul próbaútra, tehát a gyáron kívül, különösen pedig a tengerentúlon még aligha tudhatnak akár hibáiról, akár erényeiről. Sok mindent megmagyaráz azonban az a tény, hogy a Concorde rivá­lisának szánt amerikai repü­lőgéptípus előállítási mun­kálatai három évvel a Con­corde jelenlegi stádiuma mö­gött kullognak. A közös brit—amerikai utasszállító gépből egyébként máris 72-t rendeltek a világ különböző repülőgéptársasá­gai. Az események érdekes ta­lálkozása, hogy Stonehouse brit repülés­ügyi miniszter éppen teg­nap tekintette meg Moszk­vában a Concorde szovjet versenytársát, a TU—144-es óriásgépet „Kaméleon“ anyag J. Ferguson amerikai fizi­kus felfedezett egy olyan anyagot, amely a hőmérsék­let legkisebb változása ese­tén is megváltoztatja színét. Ennek alapján kidolgozta a helyi bőrhőmérséklet méré­sének módszerét. A folya­dék, amellyel bevonják az ember bőrét­, úgynevezett fo­■i lyékonV- ‘kfiSMifokből....ál!. Ezek kétfokos hőmérséklet­különbség esetén is a vilá­goskéktől az élénk vörösig képesek változtatni színüket. SENOR SUBERO SZÓRAKOZNI MEGY... Dominikai diplomata esete a létrával New York, szeptember 13. A New York-i rendőrség részletes jegyzőkönyvet ké­szített egy dom­inikai ENSZ- diplomata botrányáról, és — miután Francisco Subero követ, ENSZ-misszió-taná­­csos diplomáciai mentessé­get élvez — a dolog annyi­ban maradt. Ez történt. A tanácsos és társasága tegnap hangversenyein akart részt venni. Kocsiját a koncertterem előtt állította le, de egy fia­tal munkás hozzálépett, és megkérte: vinné arrébb a Cadillacet, mert oda már lét­rát állított. Állatin vér fel­forrt. Subero gázt adott, nekihajtott a létrának, amely a földre csúszott, és alposan fejbe kólintotta Hen­ri Walter munkást. Ezután Subero pisztolyt, Walter csavarhúzót rántott. „Fenyegetéseket ordítozva kerülgetni kezdték egymást” — így a jegyzőkönyv. Fülta­núk szerint Subero ezt rikol­­tozta: „Akár meg is ölhetnélek, velem nem történhet sem­mi!” Ekkor kocsijának több utasa kiugrott, és lefogta. De a botrány ezzel még nem ült el. A diplomata megragadta a létrát, és belevágta a szö­kőkút medencéjébe. Mint a jegyzőkönyv mondja: „Le­fröcskölt számos szemlélődőt, akik erre meg akarták ver­ni.” Végül is­­ öt riadóautó érkezett a helyszínre. A két acsarkodót az őrsre szállították, majd igazoltatás után a diplomatát útjára en­gedték, konstatálva, hogy mentelmi joga alapján jogo­san hordott fegyvert magá­nál. • LELTÁROZÁS Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy az 1967. évi vagyon megállapító áruleltárakat szakraktárainkban és az 1. sz. Közületi Boltunkban az alábbi időpontokban végezzük: — 1. sz. Közületi Bolt Bp. VII., Hernád utca 9. 1967. IX. 21—X. 15-ig — az elektromechanikai alkatrészek raktárában 1967. X. 15—X. 30-ig — az MM-kondenzátorok raktárában 1967. X. 15—X. 30-ig — a potenciométerek raktárában 1967. X. 17—X. 30-ig — az ellenállások raktárában 1967. X. 17—XI. 10-ig — A kondenzátorok raktárában 1967. X. 17—XI. 6-ig — a konszignációs anyagok raktárában 1967. XII. 27—XIL 31-ig — a speciális anyagok raktárában 1967. XII. 27—XIL 31-ig Az érintett raktárakban az áruforgalmat a megjelölt időpon­tokban szüneteltetjük, ezért kérjük­­. ügyfeleink — beszer­zést illető — időben történő intézkedéseit. Középgépipari Készletező és Kereskedelmi Vállalat Budapest, HE, Visegrádi utca 47/a—b Telefon: 495—340, 495—940 — Telex: 219. KIABÁLÁS A londoni külügyminiszté­riumban két kínai diplomata botrányt rendezett. A kínai nagykövetség tanácsosát és egyik titkárát behívták bizo­nyos hivatalos közlések meg­hallgatása végett. A kínai tanácsos hosszú beszédben emlékeztetett a hongkongi angol hatóságok „fasiszta túlkapásaira”. A ta­nácsos heves kifakadásokkal teli beszédének nem akart vége szakadni, sőt, egyre in­kább felemelte hangját, vé­gül már kiabált. Erre a két kínai diplomatát kivezették a szobából, majd az épületből is. Eltévedt a rakéta Mexico, szeptember 13. Amerikai—nyugatnémet ra­kéta-hadgyakorlatokat ren­deztek kedden éjjel az Egye­sült Államokban. Az Utah állambeli támaszpontról öt­tonnás Pershing-rakétákat lőttek ki. A rakéta a levegő­ben irányíthatatlanná vált és önálló útra tért. A hangnál nagyobb sebes­séggel túlrepült becsapó­dási célpontján, az új-mexikói White Sands-i sivatagi területen és Mexi­kóban zuhant le. Feltételezik, hogy a Pershing lakatlan te­rületen ért földet, az észak­mexikói Ciudad Juareztől 220 kilométernyire délnyugatra. Az Egyesült Államok me­xikói nagykövetségének szó­vivője szerint a rakétát rob­banófejjel nem szerelték fel, bár alkalmas nukleáris szerke­zet hordozására, a fegyverbe azonban színes rakétajelző berendezést épí­tettek. Az amerikai kormány még az éjszaka folyamán értesí­tette a történtekről a mexikói hadügyminisztériumot, amely engedélyt adott arra, hogy amerikai katonák vonuljanak mexikói területre és megkeressék a rakétát. Az Egyesült Államokból már repülők és helikopterek in­dultak a helyszínre.

Next