Esti Hírlap, 1968. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-02 / 1. szám

a szíves LÁNG-GYÁR REGÉBE (III.) Mit hoz a holnap A világpiac színvonalán ♦ Vonzó, szép tervek Ha most valami valóban érdekli, ha valami valóban izgatja a Láng-gyáriakat, akkor ez a HOLNAP — csupa nagybetűvel. RUGALMASAN! Talán az „izgalom” nem is a legpontosabb kifejezés, hiszen ami a gyár jövőjét illeti, világosak a körvona­lak. A néhány nap múlva századik esztendejébe lépő gyár nagyon fiatalnak tű­nik. Fiatalnak, mert rugal­mas, mert tud a piachoz al­kalmazkodni. S az sem utolsó dolog, hogy jó két és fél évre bőségesen elég az a hazai és külföldi megren­delés-mennyiség, amely már csak teljesítésre vár. A gyárbelieknek az a vé­leményük, hogy jelenlegi gyártaványaik­kkal egy ideig még versenyképesek ma­radhatnak a piacon. Egyet­len nagy gond a turbina. A gépeket nemcsak világ­piaci színvonalon , világ­piaci áron is kell előállíta­ni. Természetesen továbbra is akarnak turbinát — sőt atomturbinát! — gyártani. S terveik Diesel-motorok, tartályok, kazánok, élel­miszeripari, vegyipari be­rendezések, gépek készíté­sét, de mindehhez hozzáte­szik a gyár vezetői: „ez csak terv, de ha a piac igé­nye módosítja az életet, akkor mi módosítjuk a ter­veket”. S tárgyalnak vidéki telepítésekről, a munkaerő­problémák megoldásáról, közelinek látszik egy új dombóvári üzem felállítá­sa. S hogy magasabb szín­vonalú legyen a gyárt­mányfejlesztés, rendszeres a kapcsolatuk jó néhány tudományos intézettel, a Műszaki Egyetem tanszé­keivel, s ezeket a kapcsola­tokat bővíteni szeretnék. két, a dolgozók azzal, hogy jó árut készítenek, amire van vevő. Az, hogy most van elég szerződés, hogy van bőségesen munka, igaz, kissé megkötötte a kezüket, csökkenti a dinamizmust. Ezért terveznek új telepíté­seket, új munkaszervezési módszereket. S ha önálló piackötésre nem is rendez­kednek be, keresik az új lehetőségeket ebben is, mint ahogyan ma már mindennaposak a tárgyalá­sok a külföldi üzletfelek­kel. Az új év, a századik esz­tendő első várható nagy eseménye lesz, hogy mun­kába lép az üzemben Euró­pa eg­yik legnagyobb por­tálmarógépe. Súlya 400 tonna, hossza 26 méter, ér­téke n­em csekélység, 60 millió forint... A HŰSÉG Száz év telt el az egyko­ri budapesti harangöntőnek szállított első esztergapad­tól az óriás portálmarógé­pig, évtizedek múltak az első, háromszáz lóerős tur­binától az atomturbina bontakozó tervéig, a régi malomberendezésektől a modern konzervipari fél­automata gépsorokig. Ge­nerációk adták át­­egymás­nak nemcsak a szerszámot, hanem a tudást, a tapasz­talatot, s ami talán ennél is fontosabb: a hűséget a százesztendős Váci úti gép­gyárhoz. Sárdi Mária 400 TONNÁS A holnap terveit ma ko­vácsolják. A gyár vezetői azzal, hogy előteremtik a megrendeléseket, a műkö­déshez szükséges feltételek A moszkvai fesztivál Aranydíjával kitüntetett, magyarul beszélő, szélesvásznú bolgár film ■ Bemutató: január 4. A Somogy megyei Marcali község is feliratkozott az olimpiára készülők közé. A község Vasipari Risz­ében készül a mexicói olimpiai játékokra rendelt eredmény­hirdető táblák két hatalmas méretű óralapja és tartó­szerkezete. Ámokfutó a Belvárosban Az a bizonyos ámokfutó én vagyok. Esténként vér­ben forgó szemmel szalad­gálok a Belvárosban. Ámokfutóvá tett a HKI. A dolog azzal kezdődött, hogy a HKI megrillapodott egy éppen ráérő szerelő­vállalattal: cseréljék ki a fürdőszobámban levő vízve­zeték, központi fűtés meg a szennyvízlevezető csatorna csöveit. Bár a műveletet nem kértem, nem is tilta­koztam, amikor a munká­sok a malterosládákkal és faltörő kosokkal becsenget­tek. Néhány órai munkával — amint ezt egy halkszavú tiltakozás is jeleste egyik reggeli lapunkban — ost­rom utáni állapotokat va­rázsoltak kicsiny, szerény, de könyvekkel és gyerekek­kel telezsúfolt lakásomba. Szállt a por, hullt a vako­lat, és hetekig nem volt víz. A vakolat azonban maradt. Mégpedig maradt egy na­pig, két napig, aztán egyre csak szaporodott. Aztán egy napon már a fürdőszobába nem lehetett belépni a tör­meléktől. Vödört ragadtam, és kezdtem lehordani a szeme­tet. A végső pillanatban azonban zord szavakat hal­lottam a hátam mögül. — A kedves lakótárs nem tudja, hogy építési anyagot nem szabad a kukába hor­dani? — kérdezte fenyege­tően a házmesterné. Nem vitatkoztam. Lesza­ladtam a papírboltba, és megvásároltam valamennyi egykilós zacskókészletét. Az első két papírzsá­­kot magam töltöttem meg, és hónom alá csapva, elsiet­tem vele. Az egyiket a ház Szép utcai falára erősített szemétgyűjtőbe dobtam, a másikat a HUNGAROTEX egyik beton virágvázája alá helyeztem. Fellelkesülten értem ha­za. Okos feleségem már el­készítette a következő né­gyet. Most már kimerész­kedtem a Kossuth Lajos ut­cába, és az Erzsébet-híd irányában minden szemét­­gyűjtőbe elhelyeztem egy­­egy töltetet. Újabb négy zacskóval az utca másik ol­dalán levő hulladékgyűjtő kosarakat szerencséltettem. Harmadszor is fordultam, sőt, negyedszer is, mert vé­gigjártam a Múzeum körút mindkét oldalát, egészen a Kálvin térig. Még aznap megkezdtem a kirándulást a Tanács körútra. Éjféltájban kerültem ágy­ba , számolni kezdtem. Egész esti munkával tizen­nyolc kiló törmeléket hord­tam el, még mindig van négyszáznyolcvankét kiló. Szombaton délután nem segítettem a háztartásban semmit, és feléjük sem néz­tem a gyerekeimnek. Az eredmény elszomorító: hu­szonkilenc kiló. Vasárnap két műszakot teljesítettem, ötven zacskó. Hétfőn szabadságot kértem. Kedden észrevettem, hogy a hulladékgyűjtő kosarak a környékünkön megleltek. Szerdán a Rákóczi útra kezdtem hordani a vakola­tot, csütörtökön már a Ke­leti­ pályaudvarig. Vasárnap sem pihentem, leltárt készítettem. Még alig fogyott a malterhegy a fürdőszobámban. Ha így haladunk, a nagy munkát húsvét táján fejezem be, és a feltámadási harangok zú­gása között, ünnepélyesen csavarhatom meg először a vízvezetéket. Elkeseredésemben két­szeresére fokoztam eddigi teljesítményemet, sőt, már otthon sem vagyunk, fele­ségemmel és két gyerme­kemmel aktatáskában, reti­­külben, óvodás fiam uzson­­natáskájában lopjuk a tör­meléket. Tehát, ha a kedves Olva­só egy izgatott, villogó sze­mű fiatalembert lát egyki­lós, tömött papírzacskókkal a hóna alatt , az én va­gyok. Ismerőseimtől, barátaim­tól pedig ezúton kérek bo­csánatot, ha elvéteném kö­szönésüket. Ne törődjenek velem, a tisztaság az első. Roppant sietek. Szűts István „Mini“ vontati árvízvédelemhez A Magyar Hajó és Daru­gyár balatonfüredi üzem­egységében „mini” vontató­hajó készült el. A kis telje­sítményű, mindössze 80 ló­erős hajót az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság rendelte meg, és az árvízvédelmi szervek használják a Du­nán. Az új hajó uszályokat vontat majd a folyón. Pró­­baútját tavasszal, a jég el­vonulása után kezdi meg. Megekezdődött a nádvágás a Kis-Balatonon. A Balatoni Nádgazdasági Vállalat nagymértékben gépesített üzem­egységéből ebben az évben 400 ezer kéve ipari nádat vágnak le. NEM KÖZÖNSÉGES TÖRTÉNET: Kuruzsló volt a főorvos­ asszony Azonnali hatállyal fel­függesztették, majd nem sokkal később elbocsátot­ták állásából 1967 augusz­tusában dr. Fodor Imolát, a MEDICOR Művek ergo­nómiai laboratóriumának vezetőjét. Ekkor már javá­ban folyt a rendőrségi vizs­gálat, amely megállapítot­ta, hogy a 34 éves pszicho­lógus-orvosnő — vagy aho­gyan munkahelyén nevez­ték: az „orvosasszony” — nem orvos, hanem ku­ruzsló, valamint köz- és magánokirat-hamisító.­­ Ez a nem mindennapi bűnügy főként tanulságai miatt érdekes. Hogyan in­dult az álorvos karrierje? A vizsgálat során korábbi munkahelyeiről meglehe­tősen homályosan nyilat­kozott. Mint mondta, dol­gozott a Fővárosi Tanács oktatási osztályán, az Aga utcai nevelőotthonban, a Németvölgyi úti általános iskolában, majd 1964-ben az Egyesült Izzó munkalé­lektani laboratóriumába került, mint munkapszi­chológus. Ehhez a szakmá­hoz annyi köze volt, hogy 1952/53-ban két évet hall­gatott a pszichológiai sza­kon, azonban tanulmányait megszakította, és csak 1963- ban kért s kapott engedélyt az egyetem folytatására. A diplomát levelező tagoza­ton, 1965 februárjában sze­rezte meg, egy évvel ké­sőbb, hogy az Egyesült Iz­zóban már mint pszichológus dolgozott. Hogyan történhe­tett ez? Feltehetően annak az ajánlásnak az eredmé­nyeként, amellyel Fodor Imola az Egyesült Izzóba került. A gyár munkaügyi osztályán ezzel kapcsolat­ban úgy nyilatkoztak, hogy Fodor Imolát a Magyar Tudományos Akadémia egyik munkatársa ajánlot­ta, és nem volt joguk ké­telkedni az ajánlat őszinte­ségében. Egyébként is, úgy tudták, hogy az új pszicho­lógus végzett orvosnő... Egy nagy gyár fontos munkahelyére tehát aján­latra felvettek valakit, ab­­­ban a tudatban, hogy az il­lető végzett orvos. Az or­vosi diplomát senki nem kérte és senki nem óhajtot­ta látni. Az ügy már eddig is, enyhén szólva, különös, a folytatása azonban még in­kább az. Egy évvel később­­ ugyanis a gyárban már azt­­szerették volna, ha dr. Fo­­­dor Imola máshol tevé­kenykedik, s amikor meg­tudták, hogy a MEDICOR­E Művek pszichológust keres, „átengedték”. Mi több, a rróla adott, rendkívül ked­vező jellemzésben kiemel­ték, hogy „orvosegyetemet is végzett”. Az Egyesült Iz­­­zó munkaügyi főosztálya­­ tehát hivatalosan ta­núsította azt, amiről ■ egyáltalán nem győződött­­meg. A MEDICOR termé­szetesen kapva-kapott a le­­­­hetőségen, hiszen ritkán találni olyan munkapszi­­­­chológust, aki orvos is ... . Tudományos munkatárs­ként alkalmazták, majd­­ néhány hónap múlva meg­­­­bízták a Légzésvédelmi­­Készülékek Gyára Illatos úti ergonómiai laboratóriu­mának vezetésével. Hogy a pszichológus ,doktor, Fodor Imola ho­­­gyan dolgozott (több száz ■emberen végzett vizsgála­tokat), arról a gyár veze­tői később őszintén elis­merték, hogy fogalmuk­­sincs, hiszen nem értettek­­a munkájához. Minden­esetre: „roppant agilis volt”. S mint „orvosasz­­szony”? Mielőtt erről is szólnánk, meg kell monda­ni, hogy a határozott fellé­pés, a körmönfont hazudo­­zás, s tegyük mindjárt hoz­zá: az illetékes személyek hanyagsága, itt is tökélete­sen pótolta a nem létező orvosi diplomát. Már ré­gen „két munkakörben” dolgozott (ennek megfele­lően felemelték fizetéset és jutalmakat kapott), amikor a személyzeti osztály fel­szólította: mutassa be or­vosi diplomáját. Megígérte. Hónapokkal később, amikor ismét szóba hozták az ügyet, mosolyogva vála­szolta: „A munkaügyi osz­tályon már régen bemutat­tam, be is írták a diploma számát a munkakönyvem­be”. (A munkaügyi osztá­lyon, természetesen, arra hivatkozott: a személyzeti osztályon már eleget tett a felszólításnak.) Csak a munkakönyvét kellett vol­na megnézni, illetve még azt sem — egyetlen tele­fonba került volna, akár a személyzeti, akár a munka­ügyi osztálynak és „doktor’’ Fodor Imola azonal lelep­leződött volna. Csakhogy ennyi fáradságot senki sem vett magának, így történ­hetett meg az a példátlan eset, hogy a MEDICOR Művekben — a világhírű magyar orvosi műszergyár­tás egyik fontos üzemében — hosszú hónapokon át jó­formán nem az üzemorvos praktizált, hanem olyan va­laki, aki soha, egyetlen na­pot, egyetlen órát sem töl­tött az orvostudományi egyetemen. Ragyogóan fel­szerelt, az üzemorvosi ren­delőnél lényegesen korsze­rűbb orvosi szobáját a la­boratóriumban rendezte be, s a portástól a vezetőkig jó­formán mindenkit kezelt. És minden betegséget „gyó­gyított” ... Mind a mai na­pig több száz receptje van kint. Egyébként szigorú volt: ebédidőben senki, meg a szívvizsgálatra érkező egyik vezető sem zavarhat­ta. Tudott tekintélyt tarta­ni... Ellentmondó és zavaros vallomásai után arra még nem derült fény, honnan és mikor szerezte „orvosi"­ ismereteit az áldoktor Fo­dor Imola, aki az orvos­szakértők vizsgálata sze­rint egyébként kóros pszi­­chopatás egyéniség. De nem is ez a lényeges. Hanem az, hogy hosszú hónapokon át orvost játszott néhány fe­lelős beosztású vezető ha­nyagsága és felületessége miatt. Balogh László .

Next