Esti Hírlap, 1968. október (13. évfolyam, 231-257. szám)

1968-10-28 / 254. szám

VAGYONT ÉRŐ LABIRINTUS A nagykorúság küszöbén Egy kisebb és egy na­gyobb helyesbítéssel kell kezdeni. Az Új Magyar Le­xikon 5. kötetének polieti­lén címszavában ugyanis tévesen szerepel a gyár ne­ve. Úgy írják: Tiszavidéki Vegyi Kombinát, a helytál­ló Tiszai Vegyi Kombinát helyett. De ami sokkal lé­nyegesebb: 1961-ben meg­jelent lexikonunk szerint a polietilént „nálunk a Ti­szavidéki Vegyi Kombinát állítja elő.” S amíg az első tévedés egyszerű névelírás csupán — a második jóval több ennél, valójában Ma­gyarországon még sehol sem gyártanak polietilént. Félreértés ne essék, a TVK ugyan már az idén mintegy kétezer tonna polietilént dolgoz fel, de egyelőre min­den egyes grammját kül­földről kell megvásárolni drága valutáért: tonnán­ként 250—300 dollárt adunk érte. NEMES MŰANYAG Szerencsére már nem so­káig, mert a TVK-ban jó ütemben dolgoznak az első magyar polietilén-gyár épí­tői, s várhatóan 1969 végé­re megkezdi működését az évente 24 ezer tonna nemes műanyagot előállító üzem. Nemes, mert a világon ed­dig ismert műanyagok kö­zül ez a legkisebb fajsúlyú, a vegyszerek alig támad­ják meg, és teljesen vízál­ló. Feldolgozási köre szin­te végtelen: háztartási edé­nyek, palackok, vegyszer­tartályok, lakkok, huzalok, kábelek, csövek, ragasztók és csomagoló fóliák készül­hetnek belőle. Egy ilyen gyárat nem könnyű felépíteni. A külön­böző hűtő- és fűtőtartályok százai, a milliónyi cső- és vezeték, torony- és égre­­törő emelvény között járva bármily nagy is a rend, a külső szemlélőt szinte féle­lem fogja el. Egy kusza la­­biritus az egész, amelyben minden lépésre vigyázni kell: hiába szép a szemnek a fényes, sokszínű látvány — egy meggondolatlan mozdulat, s fejed, lábad, ke­zed bánja. Pedig az új gyár még nem is dolgozik. Sok száz kilométeres csöveiben, tartályaiban még nem ke­ring az etilén, ez a színte­len gázszörnyeteg, amelyet zablába fog itt az ember. A vegyészek azt mondják, érdemes. Mert igaz, hogy a levegővel és az oxigénnel érintkezve gyúlékony és robbanékony, ám a magas nyomáson és óriási hőfo­kon nagyon értékes mű­anyaggá — polietilénné ala­kítható. MEGFÉKEZETT SZÖRNYETEG Az épülő új üzem — 2,6 milliárd forintjába kerül a TVK-nak. Ha csak az ára­kat számítjuk, akkor is megéri — szinte minden­egyes műveletét automati­zálják. Szovjet és angol ter­vek szolgálnak alapul a technológiának, az automa­­tikát pedig a jól ismert ma­gyar Villamossági Automa­tika Intézet tervezte és ké­szíti. S hogy a félelmes szörnyet, az etilént kezes­báránnyá változtassák, az automaták zöme mindenek­előtt a biztosítást szolgálja. A központi irányítóban egy röplabdapálya nagysá­gú terem ezernyi műszere, regisztráló diódája, s logi­kai elemei vigyázzák a gyártás minden egyes foko­zatát. A termelést irányító diszpécser a különböző mű­szerek hang- és fényjelzé­seire — egyszerre jelentke­zik mindkettő — néhány gomb lenyomásával azonnal elháríthatja a veszélyt, csa­pokat, zsilipeket nyithat meg a rakoncátlankodó anyag útjából, és a bizton­sági tartályokba, vagy a le­vegőbe ereszti a renitens­­kedőt. A MELLÉKTERMÉK FŰTI A jelentős biztosítás mel­lett az effajta automatizá­lásnak még arra is marad ereje, hogy az etilén alap­anyagát, a már semmi más­ra nem használható, nagyon alacsony oktánszámú ben­zint vezérelje át a kazáno­kon, csövek és vezetékek százain, amíg csak etilénné nem alakul. Kezdetben még az óriási hőfok eléréséhez földgázt használnak fűtő­anyagul, de később már a keletkező melléktermékek veszik át ezt a szerepet, s azontúl nem lesz szükség idegen, külső fűtőanyagra. A Tisza és a Sajó há­romszögében uralkodó új gyárban tehát valami ké­szül. Nem csupán új üzem születik itt, hanem két, már eddig is rangos magyar iparág, az automatika és a vegyipar most már végérvé­nyesen belép a nagykorúak közé. Halmai György Több száz éves templom és kolostor romjait tárják fel Pilisszentkereszt határában a Magyar Tudományos Aka­démia Régészeti Intézetének munkatársai. Jelenleg a fő­­hajó nagyméretű tartóoszlopainak maradványait és a ko­lostor falromjait ássák ki a földből. (MTI fotó : Kovács felv.) Szól a barátom, hogy költözik. Lakást kapott, s hozzá műtermet is. Nagy álma teljesült, föladhatja az albérletet, ifjú nejével végre önálló életet kezdhet. A költözés természetesen nem egyszerű dolog. Bár­mennyire kicsi is volt az albérleti szoba, ilyenkor de­rül ki, hogy mégis mennyi minden belefér. — Megkérlek — mondja —, segíts ennél a herce­hurcánál. Különösen a szobraimat féltem, könnyen tönkremehetnek. A kérésnek megfelelően előzetes becslést tartunk. E­­szerint középméretű teher­­taxit kell rendelni, a Korán reggel kezdjük a rakodást. — Helló, uraim — mond­ja a gépkocsivezető, akinek gyér haját borzolja a hűvös szél —, dobják föl a szék­e­ket! Barátom tisztelettel néz fel rá, amint szorgoskodó alakja ide-oda villog a pla­tón. — Képzeld — halkítja le hangját —, bejött reggel a szobába, ránézett a cuccra és bólintott. Előzőleg fél­tem, hogy kicsi lesz a gép­kocsi. de ő csak ennyit szólt: „Bemegy!” És bement. A szobrok kétoldalt és a sarokba szo­rítva, közéjük az ágy, a he­verő, az asztal, a székek és egyéb holmik. Már indulnánk is az M.­­be vezető hosszú útra, mi­dőn a gyérhajú így kiált föl: — Szóval, ön is jön! A műértő fuvaros — Miért ne mennék? — kérdem. —• Na, igen. De visszafelé nemkülönben? — Akár a platón is. — Hahó — áll meg rög­tön az emberem —, ez nagy baj. Komoly hiba. Vissza­felé csak szabadként jöhe­tek. — Hát akkor nem uta­zom vissza magával. — Hahó — emeli inteleg a kezét —, meg lehet az ilyesmit oldani. Csupán 100 forinttal emelkedik a fu­vardíj, valamint Pest hatá­rában le kell csapni az órát. * Emberünk igen gondos­kodó. Nagyobb városoknál megáll, érdeklődik, hogyan bírjuk a platón. — Mondtam a művész úrnak — jegyzi meg —, hoz­zon pokrócot az útra. Eszi az embert a hideg. Amikor egyik állomáshe­lyünkön néhány percre négyszemközt maradok ve­le, rövid és áttekintő elő­adást tart birkózó-pályafu­tásáról — „uram, még on­nan ilyen tépettek a fü­leim" — és bizalmasan köz­li velem, hogy a művészek fura lények, ezt a művészt is majd a frász kitörte, amikor a szobor nyakát elmarkolta, pedig ő tudja, hogy kell megmarkolni a szobrokat, több művészt költöztetett már, nagyobba­kat is, mint ez a művész. — Kérem, tisztelettel, ugyebár nem minden mű­vész egyforma művész. Van ezek között kutyaütő is. Uram, én a költözésinél csak ránézek a képeikre meg a szobraikra és már tudom, kivel van dolgom. Velem nyugodtan zsüriztet­­hetnék, ''nem kéne sehová sem szaladgálniuk. Megérkezünk M.-be és rakodni kezdünk. Embe­rünk udvariasan segédke­zik. Jó tanácsokat ad. A kisváros kisváros, de ez egy remek kisváros. Szerinte az ország negyedik legszebb helysége. Este viszont vi­gyázzanak, főleg az asz­­szonyka. Végre minden holmi az új lakásban. A sofőr beül a volánhoz, elszámolni bará­tommal, a fuvaroztatóval. Csupa barátság és megér­tés, amint ebbe a kínos szi­tuációba betessékeli bará­tomat. Barátom néhány perc múlva támolyogva vissza­tér. — Egy vasam sem ma­radt — sóhajt —, 1500-at mondott az induláskor. —­ És mennyi lett? — Kétezerkettő. Állás­idő, meg mindenféle pótlék. Mire felpillantunk, már csak egy porfelhő lebeg fu­varozónk nyomában. — Nagyon komor volt — mondja a barátom —, üze­ni, hogy utazz haza vonat­tal, az kényelmesebb. Kósa Csaba Beruházás nélkül Beruházás nélkül növeli az egyik külföldön is legke­resettebb magyar szerszám­gép , a GH-gyalu gyártá­sát a SZIM esztergomi ma­­rógépgyára. A brüsszeli vi­lágkiállításon nagydíjat nyert, s azóta többszörösen korszerűsített gépből az idei 430 helyett jövőre 600-at készítenek, s értékesítenek zömében külföldön. A cél érdekében több üzemrész­ben áttérnek a két, illetve három műszakra, s az egyes munkáikra bérszerződéseket kötnek. Az alkatrészek gyártását csaknem 300 új szerszám és készülék alkal­mazásával gyorsítják meg. A terv megvalósítása gya­korlatilag azt jelenti, hogy a nagy sikerű gyalugép az eddigi kis sorozatok helyett a következőkben közép­sorozatban készül, ami ter­mészetesen kedvezően hat majd az önköltségre, illetve a nyereségre is. (MTI) Exportju­bileum az Ikarusban MA ADTÁK ÁT A TÍZEZREDIK AUTÓBUSZT AZ NDK-NAK Ma reggel NDK-küldött­­ség érkezett Budapestre, hogy ünnepélyes keretek között átvegye a Német De­mokratikus Köztársaságnak gyártott tízezredik Ikarus autóbuszt. A virággal feldíszített ju­bileumi, Ik­arus 66-os típu­sú busz oldalán magyar és német nyelven a követke­ző felirat olvasható: „A 10 000. Ikarus autó­busz az NDK dolgozói­nak”. Ezzel az eredmény­nyel a magyar vállalat világviszonylatban tekin­télyes sikert ért el, hiszen kevés gyár van még az Ikaruson kívül, amely egy országnak ilyen nagy mennyiségű autóbuszt ex­portál. Míg 1952-ben 300, 1954-ben 440 autóbuszt ad­tunk el, addig idén, 1124 buszt szállítunk német partnereinknek. Az Ikarus egyik legna­gyobb megrendelőjének kí­vánságára megtervezte azt a 252-es autóbuszt, amely­nél maximálisan alkalmaz** kodtak a német igényekhez. A busz 11 méter hosszú, kétajtós. A gyár mérnökei most kezdtek egy szuper-luxus autóbusz tervezéséhez, amelyet az NDK Minisz­tertanácsa igényel. A busz érdekessége, hogy lesz benne rádió-telefon, titkárnői munkahely és egyéb, különleges igényeket szolgáló műszaki berende­zés. A jubileumi autóbusz „lá­bon” teszi meg az utat Hei­­denaun keresztül Berlinig, ahol ünnepélyesen veszik át a magyar­ képviselőktől. „GALLIERGON GIGANTEUM" A mohák birodalmának ura Egy öreg tudós, a termé­szet csodái által megigézett ember, könyvet írt a mo­hákról. A könyv — egye­dülálló ritkaság a világon — tudományos érdeklődés­ből fogant, de egyben ön­vallomás is: egy szenve­délyes élet regénye. Az eg­zotikusnak tűnő tudo­mányág, a mohakutatás ha­zai megteremtője, dr. Boros Ádám 40 éven át gyűjtötte­­rendszerezte hozzá az anyagot, s úgy készült meg­írására, mint egy méltatla­nul mellőzött színész élete nagy, tehetségét fellobban­­tó, sikertelenségeit feledte­tő alakítására. 20 EZER FAJ Az Akadémiai Kiadónál német nyelven megjelent „Magyarország mohaföld­rajza és mohaflórájá”-hoz hasonló monográfia eddig csak Svájcban látott napvi­lágot, de az kevésbé részle­tező munka volt. Az első megfigyelés, ame­lyet a tudós 54 éven át ve­zetett naplójából felhasz­nált, az első világháború éveiből származik. Isaszeg­­nél, a Rákos-patak azóta le­csapolt mocsaraiban tanul­mányozott egy mohafajt, amely a sásrétegek vizes foltjaira tapadva élt a lá­pon. „Calliergon gigan­­teum” néven, a 467. sor­szám alatt került be köny­vébe.­­ Csak latin nevükön is­mertek a mohafajok, pro­fesszor úr? — Legtöbbjük igen, bár néhánynak van magyar ne­ve is. Csehszlovákiában ta­lálható például a v­ígító moha, amely kis üregekbe, a fák odvába húzódva visz­­szaveri a rávetítődő fényt. Az ugyancsak magyar ne­vű, nagyüstökű tőzegmohá­nak — kivételes módon — , gazdasági haszna is van, a kertészetekben szinte nél­külözhetetlen. Magyarmoha neve annak a fajnak, ame­lyet hazánkban fedeztünk fel 1924-ben, Békés megyé­ben, Kétegyháza mellett. A piros tőzegmoha arisztokra­tikus, a többi fajtól elütő színével érdekes jelenség a növényvilágban, a szőrmo­hák pedig olykor a félmé­teres nagyságot is elérik. — Magyarországon hány mohafaj található? — ötszázhatvanhat. — És a világon? — Jóval több. A trópusi tájakat is beleszámolva: 20 ezer faj. VÁNDORÉLET A tudós 40 évig járta, s firtatta kiapadhatatlan energiával Magyarország és a szomszéd államok tájait. Hosszú időt töltött a termé­szetben: hegyek között, er­dőkben élt feleségével együtt, aki minden útjára elkísérte. Úticsomagjaik nagy részét a magukkal vitt újságpapír tette ki, amely­ben a moha száradt. Ha szállodában, turistaházban éjszakáztak, csak az ágy ke­­helye maradt szabadon szo­bájukban, a többit beborí­tották a padlóra terített új­ságok — betűikön a szára­dó, szikkadó mohával. — Kik voltak segítségére a könyv megírásában? — Feleségemen kívül — akit én „mételyeztem meg” a mohakutatás szenvedé­lyével —, egy öreg bará­tom, Vajda László, nem utolsósorban külföldi csere­partnereim. Franciaország­ban székel egy évekkel ez­előtt alakult tudományos csereegyesületünk, amely­nek tagjai — 12-en va­gyunk — minden évben el­küldenek egymásnak 10— 20 mohafajt. FÖLDTŐL A MENNYEZETIG A gyűjtőutak, hazai és külföldi kirándulások „szer­zeménye” budai otthonuk­ban halmozódott fel. A la­kás ajtaján kis tábla jelzi, hogy a lakásban védett nö­vénygyűjtemény található. A falakat körbefutó, meny­­nyezetig érő állványzat bo­rítja— duzzadó újságpapír­­kötegekkel. Bárki, aki átlé­pi itt a mohák birodalmá­nak küszöbét, egy kisvárosi iktatóhivatal irattárában érzi magát, de a polcokat — sárguló adósleveleik, szerződésmásolatok, per­­iratok helyett — a mohák lak­ják, számuk százezer kö­rül jár. Dr. Boros Ádám tollából — bár ezt a könyvet tekinti élete főművének —, kisebb monográfiák régebben is megjelentek. Most pedig őszi, jugoszláviai útjának anyagát dolgozza fel: újabb titkokat készül elmondani az élővilág különös teremte­ményeir­ől, a mohákról Ábrán László

Next