Esti Hírlap, 1970. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-06 / 31. szám
XV. évfolyam, 31. szám 1970. február 6. péntek Budapesti emlékérmek a felszabadulás 25. évfordulójára Budapest felszabadult Budapest Szállót, Kiss Lulcsának 25. évfordulójára el- bár pedig a metrót örök kikészültek a jubileumi em- tette meg emlékérmenlékérmek. Kiváló művészeink a legszebb budapesti műemlékeket s a 25 év kimagasló építkezéseit mintázták meg. Vig Tamás a romjaiból feltárt középkori palotát és erődrendszert, Madarassy Walter a Halászbástyát, Czinder Antal az Országházat, Kiss Nagy András a Lánchidat, Csontos László az Erzsébet-hidat, Pátzay Pál a Nemzeti Múzeumot, Tar István a Városházát, Kisfaludi Stróbl Zsigmond a gellérthegyi emlékművet, Olcsai Kiss Zoltán a Mártír-emlékművet, Búza Barna a MEGHÍVÁS BRÜSSZELBE ZENÉRE HAJT AZ ÖTÖSFOGAT A belga földművelésügyi minisztérium meghívására ma 35 tagú magyar lovascsapat utazott Brüsszelbe, ahol a nemzetközi mezőgazdasági kiállításon naponta háromszor tartanak látványos bemutatót. A csapat a mezőhegyesi, a hortobágyi és a szilvásváradi állami gazdaságok, valamint a budapesti sportistállók legjobb húsz lovát vitte magával. A lovasválogatottat belgiumi útjára elkísérte a békéscsabai Balassi-táncegyüttes és népi zenekara. A magyar lovasok először mutatják be azt a műsorukat, amelyben hat magyar tenyésztésű pompás arabs mén zenére táncol. A 2-es, 3-as, 4-es és ötösfogatok is zenére hajtanak. (MTI) A KÉK FÉNY IS KERESTE Megtalálták az eltűnt fiatalember holttestét Szerda este a televízió Kék fény című műsorában a lakosság segítségét kérte a rendőrség a több mint két hónapja eltűnt Budai István felkutatásában. Ma délelőtt jelentették: tegnap Dunaföldvárnál a Dunából kiemelték a 17 éves budapesti szakmunkás tanuk holttestét. Budai István november 28. óta ismeretlen helyen tartózkodott. A holttesten külsérelm nyomokat nem találtak, é a halál okát rendőrorvos szakértői vizsgálata állapítja majd meg. GYORSUL A TŰZIFASZÁLLÍTÁS Az időjárás enyhülése lehetővé tette a tűzifaszállítás meggyorsítását: februárban várhatóan 90 ezer tonnányi fát adnak az erdőgazdaságok. Az erdészetek soron kívül 600 külföldről behozott motorfűrészt kaptak és így mindenhol meg lehet gyorsítani a fakitermelést is. KŐBÁNYÁN csökken a foglalkozási betegségek száma Az üzemi orvosi rendelőkről tárgyalt ma délután a X. kerületi Tanács végrehajtó bizottsága. Kőbányán, jelenleg 51 üzemorvosi rendelő működik. Tíz évvel ezelőtt még csak 33 volt az üzemorvosi rendelők száma. A tanács célul tűzte ki, hogy minden olyan üzemben, ahol a dolgozók létszáma indokolja, és a munka veszélyessége megkívánja, gondoskodnak az üzemorvosi ellátásról. A munkakörülmények javításának, a termelékenység emelésének egyik fontos feltétele a jó üzemegészségügyi ellátás. Az erőfeszítések első eredménye már érezhető: csökkent a balesetek száma, az üzemekben jelentősen javultak a munkakörülmények. Az üzemorvosok, valamint a közegészségügyi hatóságok megelőző munkája nyomán az utóbbi években kisebb a foglalkozási megbetegedések száma, így a betegség miatt kiesett munkanapok száma is kevesebb. A lottó heti nyerőszámai: 3, 39, 69, 76, 81 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Petőfibányán megtartott 6. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 3, 39, 69, 76, 81. •— Ugye mondtam, hogy újra maxi a divat... Készenlét a tavaszi olvadásra AZ ORSZÁGOS FŐÚTVONALAKON MÁJUS ELSEJÉIG MEG KELL SZÜNTETNI A TÉL OKOZTA KÁROKAT A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közúti főosztálya egységes rendelkezést adott ki: a közeli hetekben mindenütt meg kell kezdeni útjainkon a szokásos tavaszi , a felfagyás, valamint az olvadás okozta — úthibák kijavítását. Az ország főúthálózatán a károkat május elsejéig, míg a teljes úthálózaton június elsejéig kell megszüntetni. Ugyanakkor intézkedtek, hogy a még várható havas időjárás, a síkosság ne érje továbbra sem készületlenül a közúti apparátust. Ha beköszönt a nagy tavaszi olvadás, mindenütt gondoskodnak arról, hogy a nagy hófalak átvágásával utat biztosítsanak a hősének. Megszervezik a figyelő- és jelentőszolgálatot, hogy az esetleges veszélyekről időben kapjanak átfogó információt. Felkészülnek a jeges árvíz elvezetésére is. A tavaszi útjavítások idején az építések szakaszaiban forgalomkorlátozásokat vezetnek be. A munkálatok terveit ma sajtótájékoztatón ismertette Kiss Dezső, közlekedési és postaügyi miniszterhelyettes. Farsangi fánk A farsangi fánkról ír reggeli laptársunk — most jött el a fánk ideje, a háziasszonyok nem is dagasztják, leheletkönnyű felhőket vernek tésztájából — de születésének történetéül igen naiv legendát ad elő. Egy Krapfen (Fánk) nevű bécsi pékmester özvegye élesztős tésztát tartott a kezében, amikor egy suhanó felbosszantotta. Arcába vágta a tésztát, onnét az visszaesett a kályhán levő lábosba, amelyben zsír forrt, így sült aranysárgára az első fánk. A legendák sosem ilyen naivak. Csak mi nevezzük farsangi fánknak, a nemzetközi étlapon Reignet Maria Antonette néven szerepel. Karnevál volt egyszer Párizsban — így a történet —, a királyné álruhában megszökött a bálozók közül. Egy mézeskalácsos mester felesége nagy kosárból egyszerű paraszti fánkot árult. Vett belőle a királyné. Annyira ízlett neki, hogy megvásárolta az egész kosarat. Karnevál után a palotájába rendelte a fánksütő asszonyt, s cukrászának elmondatta vele a fánk készítési módját, majd gazdagon megajándékozta a mézeskalácsos feleségét, így vonult be a gasztronómia történetébe a már régóta ismert paraszti sütemény Beignet Maria Antonette néven. De milyen is legyen az a leheletkönnyű farsangi fánk? Az ínyes mester szerint „színe legyen aranysárga, derekán szabályos körben fehér cingulus vonuljon, amelyet köznyelven ranfilinak is neveznek és forrón tálalják elénk. Már javában az asztalnál ülünk, mikor sütni kezdik. Mihelyt elkészült belőle egy kisebb tálra való, adjuk be, a sütést pedig abba ne hagyjuk, mert biztosan szükség lesz az újabb szállítmányokra is". (kőbányai) Politikai napilap Főszerkesztő:Kelen Béla Szerkesztő: Paizs Gábor Szerkesztőség: VIII.. Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 142—220*. 343—100* Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató Kiadóhivatal: Budapest, VII.. Blaha Lujza tér 1—3. Telefon: 343—100 Árusítja a Magyar Posta Index: 2.2002 Szikra Lapnyomdat ftt ti NAPTÁR Február 6, péntek, Dorottya, Dóra napja. A Nap kél 7.05, nyugszik 16.53 órakor. A Hold kél 7.24, nyugszik 17.10 órakor. Enyhe idő A Meteorológiai Intézet jelenti: várható időjárás Budapesten ma estig, kisebb felhőátvonulások, valószínűleg csapadék nélkül. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő nyugatiészaknyugati szél. A hőmérséklet kora délután plusz 7, este 21 órakor 3 fok körül lesz. REKONSTRUKCIÓ Energiaközpontot, új hatemeletes üzemcsarnokot építenek a Röntgengyárban. A hatvanmilliós rekonstrukcióhoz a napokban kezdenek. LÉGHAJÓ A VIHARBAN Viharos szélben négy óra 50 perc alatt 270 kilométert tett meg forró levegővel töltött léghajóján Raymond Munro kanadai repülő. Az írországi Wicklowból indult s Walesbe igyekezett. A szél eltérítette s Nyugat-Cumberland dombos vidékén szállt le. ELEM A TSZ-BŐL A budapesti Reaktíva Ktsz a szári Béke Termelőszövetkezet kisegítő üzemében hiányzó cikknek számító 9 voltos zsebrádióelemeket gyártat. Az eddig átadott elemek minősége megfelelő, nincs reklamáció. ÁRUCSERE A Szovjetunió és Japán kormányának megbízottai aláírták a két ország folyó évi árucsere-forgalmáról szóló jegyzőkönyvi megállapodást. A szovjet gépekért, kőszénért, kőolajért, vas-, mangán- és krómércért Japán vegyipari berendezéseket, acélcsöveket, fonalat, vegyipari termékeket ad. POLIACREL ÍGÉRET Hétszáz tonna hazai és külföldi műanyagszálból készítenek több millió pulóvert, kardigánt a Divat Kötöttárugyárban. Az olasz poliacril selyem cikkeket nem kell vasalni, és kopásállóbbak a hagyományos kötöttáruknál. HAMIS PÉNZ Egy párizsi garázsban hamisított dollárokat találtak húszas, ötvenes és százas címletekben. BÁTOR VOLT... Az emlékezetes 1963-as angliai postavonatrablásnál a támadókkal csak egyetlen ember szállt szembe: Jack Mills mozdonyvezető. A rablók súlyosan megsebesítették. Mills munkaképtelenné vált, s most 64 éves korában meghalt. BUDAPESTI CSATORNÁK A Csatornázási Művek 1970-re tervezett legfontosabb beruházásai: a Novák Gyula utcai, Kőér utcai, Bajcsy-Zsilinszky úti, Csörsz utcai, Verbéna úti, Váci úti, Soroksári úti csatornaépítés. MADISZ TALÁLKOZÓ Felszabadulásunk 25. éves évfordulójának tiszteletére az angyalföldi volt MADISZ-fiatalok ünnepi találkozót tartanak február 11-én 17 órakor a Láng Gépgyár művelődési központjában (XIII., Rozsnyói u. 3.). Minden volt kerületi MADISZ-ost szeretettel vár a szervező bizottság. TÁVFŰTŐ HŐKÖZPONTOK Tizenhat hőközpontot terveznek a Távfűtő Művek mérnökei. A kivitelezést 1971-ben az I. kerületi, Attila úton kezdik majd. Pesten más az érdekes hírt elmeséltem barátomnak. — Olvastam, hogy a svéd autóvezetőkkel adót akarnak fizettetni, ha gépkocsijukkal a város központjában haladnak át. — Én Pesten finomítanám a rendeletet — mondta barátom. — Jutalmat adatnék azoknak a sofőröknek, akik felesleges keringés nélkül eligazodnak a Belvárosban, az egyirányú utcákon. (h. i.) MAGÁNYOSOK BÁLJA A csepeli Radnóti Művelődési Házban február 21-én a Magányosok Klubja — jelmezbemutatóval, táncversennyel egybekötött — bált rendez. KOLBÁSZ TASAKBAN A gyulai kolbászgyárban új előkészítő csarnokot építettek, s ezentúl ötkilónként műanyag tasakba csomagolják a külföldön is keresett, sajátosan fűszerezett, zamatos árut. PAPAGÁJKOR A nyugat-németországi Maimban emberre is veszélyes papagájkor pusztít. Eddig csak állatok betegedtek meg. 230 hullámos papagájt kiirtottak, s most megvizsgálják az eddig nem fertőződött madarakat is. ORSZÁGHÁZ A Műemlékek könyvsorozatban új kiadásban megjelent Az Országház, Egry Margit—Komjáthy ■Edit ismeretterjesztő tanulmánya a magyar parlamentről. TRAGÉDIÁBÓL VÍGJÁTÉK Gérar Oury francia filmrendező vígjátékként viszi filmre Hugo Victor drámáját, a Ruy Blast. A címszereplő Bourvil, Don Salluste megszemélyesítője pedig a Magyarországon is népszerű Louis de Funés. LAPZÁRTA: A YABLONSKI-ÜGY ÚJ VÁDLOTTAI Washington, február 6. Újabb két személy ellen emeltek vádat Joseph Yablonski meggyilkolt amerikai szakszervezeti vezető ügyében. Az illető Lucy Gilly, 29 éves. Az asszony férjét szintén vád alá helyezték. (AFP)