Esti Hírlap, 1970. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-10 / 289. szám
• A televízió tegnap bemutatta Lakatos Vince Magány című dokumentumfilmjét, amelyet az idei miskolci szemlén a kritikusok díjával tüntettek ki. Nem méltánytalanul. A képernyőn is kitűnően érvényesült Szabó Árpád operatőr a helyszínt aprólékosan, s éppen ezért nagy jelentőséggel bemutató munkája, a rendező nagy rutinú kérdezési technikája, amelynek nyomán ettől az egyszerű és tulajdonképpen nagyon konzervatív parasztaszszonytól bölcsességeket is hallhattunk. Megdöbbentő, elszomorító és mégis valahogy szívmelengető volt ez az öregasszonyról készült portré. S ha egy film „jól beszél” önmagáról, akkor alig lehet valamit hozzátenni — ezt tanúsította az a rövid beszélgetés is, amit a film után a rendezővel folytattak. Csak az az információ volt fontos, amelyből megtudtuk, hogy végül is a néni beköltözött a fiához. • Heltai Jenő Tündérlaki lányokját láthattuk tegnap este. Mészöly Tibor dramaturgnak nem volt különösebben komplikált feladata a tévéjáték forgatókönyvének elkészítésekor, szinte teljesen érintetlenül hagyta az eredeti szöveget, helyzeteket. Dobai Vilmos rendező pedig nem is igen törekedett másra, mint arra, hogy egy jó színvonalú színházi közvetítést nyújtson. (Némi kivételt csak az a játék adott, amit a kezekről készített közeli felvételek jelentettek.) Ilyen körülmények között, természetesen minden a színészi játékon múlt. Béres Ilona Heltai romantikusan végzetes hősét kevés pátosszal, s csupán annyi teátralitással játszotta, amennyi e szerepben elkerülhetetlen. A leggazdagabb színészi teljesítményt talán Venczel Verától láthattuk. A tévéjáték utolsó részében olyan sokszínűre festette a kis Sári érzelmeit, indulatait, hogy szinte elfelejtettük az ismét csak romantikus körülményeket. Hasonlóképpen jó színvonalú, kiegyenlített alakítás volt Ladomerszky Margité, Csűrös Karoláé, Esztergályos Cecíliáé, Tomanek Nándoré Szersén Gyuláé. A stúdiószínpadinak is tekinthető előadásban csak ketten vétették el a hangot: Márton András és Tábori Nóra. A maguk nemében mindketten pompás kis szatirikus karaktereket faragtak, a rendező azonban nem döntötte el, hogy ez, vagy az összes többi szereplő által képviselt játékstílus legyen-e az általános. Végül is azonban az előadásban összességében jól érvényesült Heltai mindig találó korrajza —bel— . □ MEGJELENT TAMÁS ALADÁR Felleges számkivetettség című memoárkötete, amely az író mozgalmas életének tizenegy esztendejével ismerteti meg az olvasót. A könyvet a Szépirodalmi Kiadó adta közre. KIS SZEREPEK, NAGY SZÍNÉSZEK Egyéniség, tucatnévvel Interjú Horváth Józseffel Az ember, szíve szerint, Horváth Jóskát írna — ha ez nem hangzanék bratyizós-intimpistásan. Ahogy hivatalosan is Terinek, Katinak, Áginak tünteti fel a színlap színésznők nevét, úgy kellene őt is Jóskának nevezni. Még a telefont is így veszi fel: „Halló! Itt Horváth Jóska.” Hangjában ott bujkál egy csipetnyi Vas megyei ízk épp, amennyi kell, amennyi maradt a főiskolai, majd Nemzeti színházi évek nevelőkoptató légkörében. Ám míg némely régebbi parasztszínészek rá is játszottak népies alkatukra, őbenne éppen annyi maradt belőle, amennyitől az egész országban magukénak érezhetik az emberek. TÁJSZÓLÁS-GOND — A tájszólás! A főiskolán egy időben én voltam a „bezzeg”, a példakép, szegény Nagy Adorján tanár úrnál. Iszonyú erőfeszítések voltak ám emögött is. De ma is lehullik rólam minden belém sújkolt szép beszéd az első percben, mihelyt hazautazom. S ha telefonon felhív valaki falumbéli, a feleségem mára második szavamnál hallja a hanghordozásomon: földimmel beszélek. — Hogyan történt ez a felkerülés a főiskolára? — Már huszonöt éves, vén fejjel határoztam el magam. A testvéreim mind tanultak, csak én maradtam odahaza, a faluban. Nem is a színpad vonzott, hanem a tanulás... Amikor hírét vettem, hogy Szombathelyen tehetségkutató vizsga lesz, titokban kezdtem készülni rá. Még a szekéren is verseket bömböltem magam elé. Addig magoltam, míg, persze, a vizsgánál a harmadik sorba belesültem. Hát énekelni tudok-e? — kérdezték. Hogyne, nagy bátran neki is eresztettem a hangom. Bömböltem, hogy a falak belerezegtek. Százötvenedmagammal vizsgáztam, ki tudja, mit látott meg bennem a bizottság, de felvettek. Csak hát, koros voltam a huszonöt évemmel, hiszen a főiskola előtt még a szakérettségit is le kellett tenni. Vállalom-e? Vállalom hát, már hogyisne, hiszen ez hajtott éppen: tanulni! Le is értem, kitűnőre. De én az alatt az egy év alatt semmit se csináltam, csak tanultam. Szinte nem is láttam Pestet. — A főiskola már könynyebb volt? — Az volt csak a neheze. Rám szakadt az ég és föld. 1951-et írtunk. Ráadásul az osztályom egy „úri” évfolyam volt, legalábbis én annak éreztem. Hozzám képest mindenképptanult, művelt lányok-fiúk voltak mind. Odalett az önbizalmam, előjött minden gátlásom, merev lettem, mint a fa. Meg is szöktem, átmentem az agráregyetemre. De akkor már késő volt, húzott vissza aszínpad. Visszamentem a főiskolára. Onnan pedig egyenest a Nemzetibe. Pedig én mentem volna szívesen vidékre is. Féltem a Nemzetitől. GÖRCSOLDÓ-ALKAT Elbűvölő humorú színész. Korán kopaszodó, kerek feje, mackósságában is megőrzött rugalmas, fürge alkata, nyílt, kedves arca, lénye árasztja a derűt. Anynyi bájjal tud színpadon buta lenni, hogy ahhoz igen sok bölcsesség kell; annyi simulékonysággal és alázattal alakít szolgalelkeket, amihez nagy belső tartás szükséges. Az Álszentek összeesküvése című Bulgakov-darabban van egy jelenete: a Moliére-t játszó Major tragikus hangon kiáltja az ajtón át a hűtlen ifjú feleségnek: ■ „Meg akarsz ölni? Tudod, hogy beteg a szívem!” Mire a Moliére szolgáját játszó Horváth is buzgón odaugrik, és pöröl vele: „Meg akarja ölni? Tudja, hogy rossz a szíve!” Már löki is félre a gazdája, már hurrogja is le, mint annyiszor. De ahogy elismételte a gazda szavait, ahogyan csacska buzgalma révén komikummá váltotta a tragédiát, az Horváth nagy görcsoldó alkatának elbűvölő példája. Ilyen a pivát lénye is. A kulissza mögötti irigységek légkörében a derűs, rezignált, bölcs kedély, a tehetséges partnerekért őszintén rajongó kolléga Szinte évente újra felfedezik- mindig újra kell bizonyítania Nehéz is lehet ilyen tucatnévvel színészek lenni, de ő el nem hagyná semmi kincsért. Interjút ritkán készítenek vele. Akárcsak a többiekről, akikről sorozatunkban még írni fogunk. Fencsik Flóra Praktikus, szép ajándék a HŐTÁR és a HŐKANCSÓ Hőtár Hőtár Kőtár Hőkancsó 0,5 literes 0,75 literes 1 literes 1 literes 52,50 Ft 60,— Ft 66,— Ft 138,— Ft Keresse az üveg- és porcelán-szakboltokban, a szövetkezeti boltokban, a Centrum Áruházakban, valamint a szövetkezeti áruházak üveg- és porcelánosztályain A budapesti Nemzeti Színház és a szovjet vendégjáték Cikk jelent meg a Tyeatr című szovjet színházi szaklapban Alekszandr Gerskovics tollából A budapesti Nemzeti Színház hatása címmel. A terjedelmes beszámoló nagy részletességgel foglalkozik a Nemzeti Színház év eleji szovjet vendégjátékával, Az erber tragédiája rendezésével, Gyurkó Szerelmem, Elektra című drámájával. „Több szempontból is szokatlan volt a budapesti Nemzeti Színházez évi tavaszi vendégszereplése Leningrádban és Moszkvában — írja a cikk. — Színházi körökben, a mai napig beszélnek a darabokról, amelyeket bemutattak, vitatkoznak az előadások stílusáról, gondolkodnak a rendezéséről.” A cikk más helyen, érdekes összevetést tesz a magyar és más szocialista országok drámairodalmának szovjetunióbeli fogadtatásáról. „Úgy adódott, hogy a magyar színpadot bizonyos színházi körökben, állandóan az operett mestereivel asszociálták — írja Alekszandr Gerskovics. — Igen, a magyar drámairodalomnak a legutóbbi időkig nem volt szerencséje. A cseh darabok számára már a negyvenes, ötvenes években utat tört Capek, a lengyeleknek Kruczkowski, a románokét a vígjátékírók sora egyengette a halhatatlan Caragialétól, a lírai Sebastianon át kortársunkig, Lovinescuig, a jugoszlávokét Nusic, a bolgárokét Orlin Vasziljev. A magyar szocialista drámairodalom csak most, a hetvenes évek küszöbén kezd betörni a szovjet színpadokra. Ebben kétségtelenül fontos szerepet játszott a Szerelmem, Elektra, a Nemzeti Színház moszkvai és leningrádi vendégszereplése alkalmával.” Salátát készít, edényt törölget PETERSON LEMEZFELVÉTELEINEK TITKAI December közepén végre megérkezik Budapestre — egyetlen napra — a jazzrajongók rég várt vendége, a jazz-zongora ma élő egyik legnagyobb (sokak szerint minden idők legnagyobb) mestere, Oscar Peterson. Furcsa,különös ember lehet ez a zongorázás közben állandóan mormogó, izguló művész, akinek arcáról annyi kedves derű sugárzik. Különös módon készíti lemezfelvételeit is. Tíz év óta tart a barátsága Hans Georg Brunner- Schwer hangmérnökkel, aki az NSZK-beli Schwarzwaldban évenként egyszer — amikor Peterson meglátogatja — egész villáját a zongorista rendelkezésére bocsátja. Itt készülnek Peterson lemezfelvételei. Peterson nem sajnálja az időt és fáradságot, hogy 7000 kilométer távolságból, Montrealból barátjához repüljön. Remekül megértik egymást — a zene, a technika, a hang nyelvén —, mert a zongoraművész nem beszél németül, s a hangmérnök nem beszél egy szót sem angolul. Első találkozásuk 1961- ben történt. Akkor a jazzkedvelő hangmérnök csupán egy házikoncertre kérte fel Peterson trióját. A kellemes szalonban, a kedves, kötetlen hangulatban a koncert ragyogóan sikerült. Amikor Peterson utólag meghallgatta lemezen saját produkcióját — a házigazda felvételében — elragadtatásában kijelentette: így még senkinek nem sikerült a zenéjét rögzíteni. Így kezdődött a kapcsolat, amelynek ma a jazz Peterson tíz nagylemezét köszönheti. Felvétel közben Peterson triójával, a hatalmas parkra, zúgófákra nyíló zeneszalonban helyezkedik el, két emelettel feljebb, a vezérlőhelyiségben ül a hangmérnök és televízión át nézi, fülhallgatóval hallgatja a játékot. Többször idegkérdezték újságírók és zenei szakemberek Petersont, miért nem választja ki a világ bármely tökéletesen felszerelt stúdióját a lemezfelvételre. Peterson válasza ez volt: mert itt, a Schwarzwaldban remek a hangulat, s az ad ihletet. Itt nem munka, hanem öröm a zenélés. Oscar Emanuel Petersoft, egy kanadai hordár fia, ma, 45 éves korában, világhíresen is kicsit tartózkodó, zavart az emberekkel, főleg újságírókkal. (Tíz év után most először engedte meg, hogy lemezfelvételén újságírók is részt vehessenek Schwarzwaldban). Amikor barátjánál tartózkodik, maga készíti a késő esti közös, baráti vacsorához a salátát, ő törli el az edényt is, azt mondja, ujjgyakorlatnak kiváló. Arra a pár napra, amíg Peterson a Brunner- Schwer villában tartózkodik, mindent az ő kívánságainak, kedvteléseinek rendelnek alá. Hazaérkezett a Budapest Táncegyüttes Két dél-amerikai országot, Perut és Chilét látogatta meg a Budapest Táncegyüttes. Hat hét alatt mintegy 50 nagysikerű előadást tartott. Az együttes visszaérkezett Budapestre. (MTI) AID főtitkárság Megalakult az AID — a dokumentumfilmesek nemzetközi szövetsége — magyar szekciója, amely egyben a szocialista országok főtitkársága is, és a párizsi mellett a szocialista országok szövetségeit kapcsolja be a nemzetközi szervezetbe. Megválasztották a titkárságot, melynek elnöke Bokor Péter, alelnöke Kalestcs Ilona, titkára ifj. Schiffer Pál, tagjai: Szemes Mariann és Szomjas György. Hej, cigányok! Érdekesnek ígérkező műsorra készül az Irodalmi Színpad, Hej, cigányok! címmel a cigány népköltészetből állította össze a műsort Csemer Géza romanológus. Évezredes népi kultúra kincseibe pillanthatunk be, melynek színpadra vitelekor a szerkesztő és Simon Zsuzsa rendező igyekszik, kikerülni a romantikus cigányszemlélet buktatóit, és elvezetni a közönséget a valódi cigányéletbe, amiről csak igen keveset tudunk. A szerkesztő felhasználta Csenki Imre, Csenki Sándor, Mészáros György, Volly István és a saját gyűjtéseit a műsor nyersanyagához. Közreműködők: Almási Éva, Császár Angéla, Dőry Virág, Telessy Györgyi, Csíkos Sándor, Fodor Tamás, Voith Ági, Harsányi Gábor, Somhegyi György, Szendrő Iván, Juhász Jácint és Lukács Sándor is. A műsorban közreműködik a Pege-együttes. Bemutató: december 15-én fél 8-kor.