Esti Hírlap, 1971. március (16. évfolyam, 50-75. szám)

1971-03-28 / 72. szám

• Bajok Soames körül címmel lapunk nemrég rámu­tatott arra a jelenségre, hogy sok nő­­ „ellen­drukkere” Galsworthynak. Amíg az író, s a tv-filmváltozat készítői titkolatlan ellenszenvel ábrá­zolják Soames Forsyte-ot, ad­dig honunk szebb lelkű höl­gyeinek egy része épp ellen­kezőleg, Irene-t ítélte el, hogy ugyan mit nyavalyog annyit? Nemhogy boldog len­ne ezzel a gazdag, nemes, elő­kelő, jóképű férfival, akinek tartása van. Nos a tegnapi, 12. folytatás valószínűleg e hölgyek jó részét is szembe fordította Soames-szal: a „feleségem, vagy leendő gyermekem (örökösöm!) élete”-konflik­­tusban oly nyíltan kimutatta a foga fehérjét. S e nevezett nézők Ján Irene-t is szívükbe­­zárták, végül, hisz’ oly szelíd és tiszta boldogságban él a női nézők rokonszenvet is él­vező derék Forsyte-tal, a mű­vész Jo-val. • A szép ünnepi Bar­­t­ók-hang­verseny élményt jelentő eseménye Kocsis Zoltán megrendítő zongo­rajátéka volt.­­ Kár, hogy későn indult a Monitor, a jelzett időpontnál is tíz perccel később,­­ 10-kor. Emiatt feltehetően kevesen látták, pedig olyan színvona­lasan, gazdagon, változatosan mutatták be Latin-Amerikát, az aztékoktól Theodor Roose­­veltig, hogy sajnálhatja, aki a műsor helyett az alvást vá­lasztotta. Az unalom még hal­ványan, percekre sem lopako­dott be az adásba. Izgalmas és érdekes történelmi, földraj­zi, gazdasági, kultúr­históriai és politikai előadást kaptunk, szóban és képben. A legne­mesebb ismeretterjesztés volt ez, ahol az igényes szándéktól semmiben sem maradt el a megvalósítás. Biró Anna, Ko­­rolovszki Lajos, Schmitt Péter, J­imek Tamás, Vámos Judit készítették a műsort, amelyen a tehetséges, fiatal Horvát János vezette végig a nézőt. Rokonszenvesen bizonyítja újra meg újra, milyen iga­zunk volt, amikor a néhány évvel ezelőtti Riporter keres­tetik vetélkedőn kiszurkoltuk neki a megérdemelt győzel­met. (barabás) .Juhász Ferenc oratóriuma A Csepeli Munkásotthon Irodalmi Színpada ma este fél 8-kor a Munkásotthon­ban mutatja be Juhász Fe­renc: József Attila sírja cí­mű eposzának oratorikus változatát. A produkciót, amelyből április 11-én, a költészet napján, a televí­zió részleteket sugároz, Bucz Hunor rendezte. Be­vezetőt Bata Imre mond. □ A BOLGÁR KULTU­RÁLIS KÖZPONTBAN áp­rilis 1-én bolgár iparmű­vészeti kiállítás nyílik. □ A TIT Természettu­dományi Stúdiójában két érdekes film vetítésére ke­rül sor. Vasárnap délelőtt az Apollo—8, Apollo—9, Mindenki a Holdra néz cí­mű filmeket mutatják be, bevezetőt Kulin György mond. Másnap, hétfőn 6 órakor az 1966. évi labda­rúgó-világbajnokságról be­számoló filmösszeállítás, a Gól szerepel a program­ban. ELMEGYÜNK Útrakel a Rádió Ka­barészínháza Hú­sevő ló ♦ Merész humoristák A kölcsönös jegyzékvál­tás és a görcsös rögeszme­csere után — miként azt már nyilvánosságra hozták —, a Kicsoda-Micsoda el­látogat a Kicsoda-Micsodá­hoz. KIHÍVÁS — Ezt ismét csak meg­erősíthetem — mondja Marton Frigyes, a Rádió Kabarészínházának főren­dezője. — A baráti meghí­vás bennünket is váratla­nul ért, s a közhiedelemmel ellentétben, nem beszél­tünk meg előre semmit, és még csak meg sem sértőd­­­tünk. Elmegyünk! Ide leg­alábbis, mert nem me­gyünk el mindenhová, aho­vá hívnak, — vagy ahová küldenek — bennünket. Megmutatjuk, mi is az az igazi kabarészínházi virtus. Otthonosan szeretnénk ma­gunkat érezni a tévé 1-es stúdiójában. A közönség félti az idő­sebb intézmény munkatár­sait. A tévé-„kihívás” után jobbnál jobb ötletekkel árasztották el őket. Az egyik üzem ifjú technikus­gárdája például felajánlot­ta azt, hogy cigarettába rejthető adó-vevő berende­zést szerkesztenek, úgy­hogy nyugodtan vállalkoz­hatnak a kabarésok az egyébként kétes kimenete­lű kalandra, leégni így nem fognak. Az adás kezdésé­nek pillanatától ugyanis a Szabadság tér környékén cirkálnának, tranzisztoros tévéjükkel figyelnék a kér­déseket, majd amikor meg­jelenne a képernyőn a meg­fejtés, azonnal beindítanák az apparátust, s nyomban közvetítenék a helyes vá­laszt. Addig pedig — ta­nácsolták — ügyes manő­verezéssel olyan badarsá­got kérdezhetnek, amekko­rát csak akarnak, úgyis a végeredmény a fontos. Mál úgy határoztak, hogy mégis inkább saját eszkö­zükkel, a humorral élnek, s ősztül, Soóstul, Szilágyis­­tul együtt­­ viszik az egész csapatot. Az előzetes tárgyalások szerint'' tehát így festene a csapat: a sző­ke háziasszony: Mikes György, a zsűri elnökének tisztében: Abody Béla (bár a kabarésok tudják, "hogy nem hasonlít Kun Erzsé­betre, de megpróbál majd tájékozottnak mutatkozni, különösen, ami a gyémánt- és aranycipellőik mesebeli mivoltát illeti), játékveze­tő: Komlós János.­­Úgy nyi­latkozott, hogy Müller Ti­borral ellentében, ő még sosem látott húsevő lovat, ennek ellenére veszi a bá­torságot, hogy bizonyos kérdésekre válaszoljon. A Kabarészínház főnöksége vidéki tanulmányútra küld­te, jelenleg­­ különböző téeszek­ben azt kell figyel­nie, mit eszik a ló.) VITÁS PONTOK Még apróbb ellentétek, vitás pontok vannak, fő­ként a kellékeiket illetően. Ugyanis a csapat többsége nem kedveli a Coca-Colát, pillanatnyilag 50—50 szá­zalékban megoszlanak a szavazatok a whisky és a konyak között... — Hát, ezek a mi kis ter­veink, s abban reményke­dünk, hogy munkánk meg­érdemelt jutalmaként a műsor végeztével jó lelki­ismerettel átvehetjük a Bó­­dis Szilvia-díjat. A nagy találkozóra elő­reláthatóan május elején kerül sor. (harangozó) bunda volt AZ EGÉSZ — Persze, voltak másfé­le ötletek is — mondja Marton Frigyes. — Egye­sek azt javasolták: lopjuk el a kérdéseket, vagy ha ez már nekünk semmiképp sem sikerül, ők próbálkoz­nak meg ezzel. S ekkor így festhetne a barkochba: „Versenyző: Személy? Já­tékvezető: Igen. Verseny­ző: Rákérdezhetek?” S a villámmegfejtés után a té­vé munkatársai csodálattal gratulálhatnának vitatha­tatlan szellemi fölényünk­höz. De volt olyan ötlet is, hogy ha nekünk egyáltalán nem megy a buli, akkor elegáns mosollyal jelentsük ki: ó, hiszen bunda volt az egész! A kihívottak már alapo­san megfontolták a jobbnál jobb javaslatokat, ám vé­ GYORSINTERJÚ Hampton és Fitzgerald Mi újság az Országos Rendező Irodánál? — ér­deklődtünk. — Délután érkezik a Fe­rihegyi repülőtérre a vi­lághírű vibrafonsizólista, Lionel Hampton — hang­zott a válasz. — Korunk legnagyobb vibrafonmű­­vésze első ízben látogat Magyarországra, s este már föl is lép az Erkel Színház­ban. Csak egyetlen hang­versenyt ad, amelyen az ugyancsak világhírűnek számító dzsesszénekes, Val­­lerie Carr is föllép Lionel Hampton tíztagú együttesé­vel együtt. Az amerikai származású néger művész a harmincas évek óta ,úgy­szólván az egyetlen vib­­rafonvirtuóz a világon, bár dzsesszdobosként is a leg­nagyobbak között tartják számon. A tavasszal más ORI- koncert nem lesz az Erkel Színházban? — De igen. Április 22- én, amikor Ella Fitzgerald immár a harmadik alka­lommal látogat el hoz­zánk. Ezúttal ő is csupán egyetlen hangversenyt ad, amelynek műsorában az előző két budapesti kon­cert legsikeresebb számain kívül néhány újabb dalt is hallhat a közönség. Lionel Hampton MEDVEÉNEK ÉS VILLANELLA Az Át­kitti Népi Együttes bemutatója sukat március 31-én este 7 órakor tartják az Erkel Színházban. Néhány szám a színes műsorból: Pászti Miklós— Létai Dezső: Medveének, A sámán, A kereszt, Virágok vetélkedése, Villanella, Seprődi Borbála, Daróci —Létai: A halál és a poé­ta. A műsor következő harmadát nemzetiségi táncoknak szentelik. Szlo­vák, sváb és szerb tánco­kat, illetve népszokásokat dolgoztak fel a szerzők: Kocsár, Daróci, Gulyás és Vujicsics, illetve a koreog­ráfusok: Rábai Miklós és Létai Dezső. Végül: Daró­ci—Rábai Utak című táncjátéka zárja a műsort. Utak címmel húsz év terméséből válogatta össze műsorát a húszesztendős Magyar Állami Népi Együttes. Ünnepi előadás Most vásároljon a Divatcsarnokban vagy az Otthon Áruházban VIDEOTON televíziót! Március 31-ig minden készülékhez egy velür összekötő szőnyeget adunk ajándékba. MAGUNK KÖZÖTT SZÓLVA... Kiss József, Osvát Ernő, Gaál Gábor sajtóhibára gyanakodna. A néhai nagy szerkesztők, saját koruk tapasztalatai alapján el sem hihetnék, hogy egy irodalmi orgánum Magyarországon tizennyolcezer példányban tud megjelenni. Pedig a fennállásának második évtizedébe lépő Új írás túl is jutott már ezen. A pontos adatot a márciusi szám közli, a fo­lyóirat tíz esztendejét dokumentáló összeállításban. Ez a szemelvénygyűjtemény — Szabó György válo­gatása — izgalmas olvasmány. Nemcsak a jubiláló Új írást, hanem egy kicsit a hatvanas évek magyar szellemi életét is megméri. Az Alföld ironikus megjegyzése a széljárás kita­nulásának, „egy príma sexszám” utcára dobásának tulajdonította az Új írás iránti érdeklődést. Csak­hogy a sex előtt és után 119 számot adtak ki válto­zatlan, sőt, növekvő sikerrel, alacsony remittendá­val. Logikám azt súgja: a közérdeklődés oka más­ban keresendő. Például abban, amit a Tiszatáj glosszaírója folyóiratkultúrának nevez. Ez sok min­dent jelent. Egyebek között: időt álló művek köz­lését, jó vitákat, szilárd koncepciót, gondos szer­kesztést. Az Új írás olvasójaként nagy versekre emlékezem. Benjámin, a nagyszerű újrakezdés. Váci a forradalom lobogását őrző, olykor keserű vallo­mások, Vas István az új csillagmáglyák fórumává tehette ezt a folyóiratot. Juhász Ferenc Az éjszaka képeiben itt mondott szigorú nemet az esztelen pusztításnak, bizakodó igent az életet védő-építő embernek. Itt jelent meg a lemondás és a remény filozofikus párbeszéde: Illyéstől Az éden elvesztése, és Déry válasza :"­ Szembenézni. Illyés Kegyencét, Lengyel József Elejétől végig című kisregényét is az Új írásban olvastam — olvastuk — először. Sok mindent kihagy a memóriám, de talán ennyi sem kevés a számadáshoz. A viták mérlege kevesebb jóval biztat. Pedig volt vita elég. Kisebb-nagyobb polémiák visszhangjától zajos a mögénk zárt évtized. Haszontalan viták voltak ezek? Nagyon is elevenbe vágtak. Épp­­ezért tűnik évek múltán csekélynek — a szükségesnél mindenesetre kevesebbnek — a hozadék, a szellemi energiák termelékenysége. Végig nem gondolt, idő előtt abbamaradt, hatékony összegezés nélkül le­zárt viták figyelmeztetnek: ezt is jobban kellene csinálni! Az idő nagy tréfamester. A napok és az évek fölé emel, távlatot ad, megmutatja, mi volt okos, mi oktalan. A Mélytengeri áramlásról például kevesebb vita is elég lett volna. Jó mű volt az. Weöres Sándor Antik eklogája és Juhász Ferenc tragikus szépségű verse, a József Attila sírja — sok hercehurca után — megérkezett az irodalom­­történetbe. A szexuális erkölcsről vitázók nyolc évet öregedtek. Ezalatt egy új nemzedék lépett a színre, ami alighanem változatlan aktualitást biz­tosít a témának. A gyorsuló idő tovább gyorsul, s remélhető, hogy nem késlelteti sokáig a közoktatás szilárdan ala­pozott, tartósan érvényes ismeretanyagának kialakí­tását. A szalagház terve irreális volt, a nagy indu­latokat moz­gató elegant groteszk — az Új írás betű­típusa — viszont állja a próbát, szorgalmasan ol­vastatja magát. Molnár Erik vitaindítása egyoldalú­ságában is termékenynek bizonyult, habár a szocia­lizmushoz méltó nemzet- és történelemszemlélet terjesztésében is sok még a feladat.. A „frizsider - szocializmus” kérdésében megütköző álláspontok továbbra is farkasszemet néznek. Ezért érdemes idéznem Darvas József véleményét, amely az író­­szövetség közgyűlésén, 1962 májusában, hangzott el: „Engem ez a vita arra a narodnyik néprajzosra emlékeztet, aki sírt, ha lebontottak egy nádtetős há­zat, amelynek még szabad kéménye volt. Azt hi­szem, a szocializmus építésének igazi értelme és alapja az, hogy itt anyagi bőség legyen mindenki számára. Hol vagyunk még attól, hogy ezt egyál­talában megteremtsük! Úgy felvetni tehát a kér­dést, anyagi jólét vagy kultúra, teljesen képtelen dolog.” Olyan folyóiratot, amely a tökély egyenletessé­gével, hullámvölgy nélkül tört célja felé — nem ismerünk. Az irodalmi orgánum olyan, mint az alpinista. A legnehezebb feladatok közül választ, nyaktörő szintek látványa szédíti, időnként elfá­rad, és ha célba jut, máris indulhat vissza a hegy­lábhoz. Kezdheti az egészet elölről. Most, úgy lá­tom, újból nekirugaszkodtak az Új írás szerkesztői, munkatársai. Van világos koncepciójuk, legyen elég kitartásuk, türelmük. Sok a tennivaló. A szemel­vénygyűjteményben említi valaki az Új írás-asztal­társaság baráti összejöveteleit. Emlékezetem sze­rint is kellemesek voltak azok a vacsorák, borozá­­sok. Fiatalok ismerkedtek az idős mesterekkel és egymással. Jó beszélgetések gerjesztették a bizal­mat és az önbizalmat. Ma is elmehetnénk a Kár­pátiéba vagy a Százévesbe, de nem ez a lényeg. A vacsora csak tünete volt a műhelyteremtő igyeke­zetnek. Annak, hogy a szerkesztők nem státusuk, hanem, a barátság jogán próbáltak — és tudtak —­­ segíteni Gerelyesnek, Szakonyinak, Galambosnak és másoknak. A 18 300 Új írás­példányt vásárló közönség hó­napról hónapra néhány jó verset, novellát, gazdag illusztrációs anyagot, értékes társadalomtudomá­nyi cikkválasztékot kap. A szerkesztők olykor a természettudománynak is helyet szorítanak. Jól teszik, de ne felejtsék, hogy sokfelé tekintő orgánu­muk: irodalmi folyóirat. Lelke a vers, az elbeszé­lés, a riport és a — sokkal több szót érdemlő — kritika. Ezekben kellene újítani, frissíteni, hogy a második évtized értékeinek krónikája majd az el­sőnél is vibrálóbb, színesebb lehessen. Dersi Tamás

Next