Esti Hírlap, 1971. november (16. évfolyam, 257-282. szám)
1971-11-15 / 269. szám
TEGNAP A GELLÉRTHEGYBEN: Megtelt a tároló Látogatás vízügyben ♦ Mi van odalent ? A Gellérthegy gyomrába a szálloda mellett lehet bejutni. Vibráló, sárga fények: a hosszú folyosón — mint valami kihalt utcán a lámpaoszlopok — villanykörtefüzér. A párás, hűvös, kongó csarnokban kicsit összébb húzza kabátját a látogató. Az egyik oldalon négy mellékfolyosó, innen — ajtón át — hosszú lépcsősor vezet a mélybe. Két emelettel lejjebb mozdulatlan víztükör: a ködös homályban elvesz a látóhatár, magas a tárolóban a víz. Tehát Budapest ezt a hetet jól kezdte. Hogy ez a kedvező állapot a hét közepére is tartós maradjon, ma 0 órától életbe léptették a 25 százalékos vízkorlátozást."Mától a Vízművek szakemberei ellenőrzik, valóban kevesebb vizet használnak-e a naponta 50 köbméternél többet fogyasztó ipari üzemek. "—" Szűcs Gábor Csak csizmában A gellérthegyi víztárolóval mostanában az újságok híradásai sokat foglalkoznak. Decker Károly mérnök, a Fővárosi Vízművek ügyeletese készséggel tárja fel a hegy titkait. Aki először kukkant be ide, meglepődik. Tavat, esetleg folyócskákat, hatalmas, boltozatos üregeket vár. Helyettük hosszúkás, mesterséges tárolókat lát. A lépcsősoron csak fertőtlenített gumicsizmában, a KÖJÁL előírásainak megfelelő ruhában lehet lemenni a tárolómedencékhez. — Amikor tele van, egészen a felső fokokig ér a víz — magyarázza Decker Károly. — Ilyenkor hat méter mély. Szombaton délután háromkor mindössze ötvenöt centit mértek. - Hajnali ötkor Budapest folyamatos vízellátásában a 48 ezer köbméter befogadóképességű gellérthegyi medencének nagy rész jut. Ilyen hatalmas tárolók létrehozását a felhasználás szakaszossága tette szükségessé. A szakemberek azt szeretnék elérni, hogy a szivattyúkat állandóan dolgoztatva, éjjel megteljenek a medencék, s nappal — amikor a fogyasztás a szivattyúk által termelt menynyiségnél nagyobb — a tárolókból pótolják a vizet. — Október 20-a óta tart a vízínség. Először 22-én ürült ki a gellérthegyi tároló, azóta a hét közepére, végére, ez újra és újra ismétlődik. Szombat estére aztán jelentősen csökken a fogyasztás — az ipari üzemek és a közületek legtöbbje már délben leáll —, s ilyenkor megkezdődik a tároló feltöltése.Ez, néhány órás megszakítással, vasárnap hajnalig tart. Háromkor 55 centi volt a vízmélység ötkor már csak 50. Akkor a süllyedés megállt, s nagyon lassan, óvatosan, de emelkedni kezdett a vízszint. Éjfélre már a 270 centit is elérte. Vasárnap reggel nyolckor: 440. Ma reggel: 500 centi A feltöltés menete is más, mint amit a szó ígér. Nincs semmilyen zubogó áradat, amely fülsértő hangjával, robajával betöltené a sziklacsarnokot. Ehelyett szemmel nem követhető, milliméteres mozdulások, még csak nem is borzolódik a felszín. A ma reggeli legfrissebb helyzet: 500 centi Ma megnyílt az új Volkswagn szerviz Ma délelőtt megnyitotta üzemét a III., Mozaik utca 2. szám alatt az AFIT 4. sz. Autójavító Vállalat új modern Volkswagen-szervize, amelyet a nyugatnémet gyárral kooperációban építettek. A Volkswagen-tulajdonosok számára gyors, kultúrált munkát ígérnek az új üzem vezetői, annál is inkább, mert a kiváló diagnosztikai vizsgálósorral felszerelt üzem a legkorszerűbb technológiát alkalmazza a Volkswagengépkocsik javításánál és szerviz munkáinál. Az üzem érdekessége, hogy külön előadótermében oktatják majd a VW-szerelőket, akik az ország legkülönfélébb részéből, sőt még baráti országokból is eljönnek a Mozaik utcába, hogy több hetes tanfolyamokon ismerkedjenek az autótípus műszaki problémáival. Felleghajtó, ködlubós őszi délután. Az országút szegélyén fekete, lomha varjúcsapatok tanyáznak, ötödik órája jövünk Pestről, s mind többen lesznek. Feketedik, sötétül a délután , vagy csak az utas körül gyűlnek, feszülnek a homályos, szorító percek, ahogy célja felé közeledik? Egyházasharasztiban, néhány kilométerre az ország déli határától, a letarolt novemberi kukoricaföldek közepén él egy ember, akitől a sors kiszámíthatatlansága mindazt elvette, ami a világrajöttnek kijár, s mindazzal meggazdagította, amit mi, szabályosan világra jöttek soha nem tudhatunk, nem érezhetünk, amit még csak meg sem sejthetünk. Ez a férfi, Katona József, személyi igazolványa adatai szerint az idén nyáron betöltötte hatvanadik évét. De hány éves mégis? Vajon hány évet számolhat el magának ez a férfi? Huszonötöt? Felet? A tornácon ad kezet. Alacsony, jókötésű ember. Zúzos bajusz. Kockás flandellinge fölött szürke pulóver; lassan, csöndesen, kicsit őzve beszél. Bólint — nem kell előhozakodni a magyarázattal; — idegen csak egyvalamiért keresheti. Azért a titokzatos, megélt, s mégis ködgomolygású, megélhetetlen harmincöt esztendőért. Ülünk a megsüppedt, hajlott gerincű kis ház szobájában, csipketerítős asztal mellett, a házigazda felemeli a fejét, a látogató tekintetét keresi, úgy kezd a történethez. . . A katonaságtól jöttem éppen. Aznap szereltem le. A kislányom egyhetes volt. Akkor történt... Mert milyen az ember, aki sokáig távol van az otthonától? Javítani, szerelni akar rögtön. Rám a ház fala nézett mindjárt, ahogy beléptem a kapun, szürkült, foltos volt, nahát akkor meszelni kell, úgy illik. Kimentem a ház elé, meszet oltani egy pléhkannában. Rossz volt a por, oltás közben a mész felrobbant. Valami végighasított az arcomon, mintha tüzes vasat nyomnának a szememre ... A jobb szeme elégett. A balt még sikerült kimosni, fényt, világosságot ezzel érzékelni tudott. Ha egy ember elment előtte, sötét folt vonulása. Ha a lámpa előtt az ujjait mozgatta, szürke és fekete váltakozása. És gomolygó, végtelen köd. Egymásba olvadó éjszakák. Lázas képek, s álmok, hogy újra lát. Az éles nap elől a szobába menekült, égette, szúrta. — Esténként bújtam csak elő, mint a denevérek, a baglyok. Akkor elültem a pitvarban éjfélig. Jólesett ott lenni. Egyszer feküdt a szobában, húnyt szemmel, a konyhából beszűrődött a felesége meg az anyósa hangja: „Ettől már nincs mit várni. Ez már nem keres kenyeret. Legjobb lenne megszabadulni tőle.” Összeszedte a holmiját, köszönt, s elment. Hazaköltözött az édesapjához. A felesége az egyéves kislánynyal nemsokára Újvidékre hurcolkodott. Azóta, harmincnégy éve nem hallott róluk, értesítést sem küldtek. Egyszer érkezett egy hivatalos papír, arról tudósította, hogy elvették a nevét a kislánytól. — Másodszor Pestről nősültem. A régi iskolamesteremet látogattam meg. Volt abban a házban egy varroda, Mariska ott dolgozott. Eljött velem. Mellém állt. odaadta az életét. Pécsett a szemklinikán műtötték meg az idén, most fél éve. S ekkor is szinte véletlenül. A sors a lehetőséget is csaknem elparancsolta tőle. Másfél esztendeje egy felülvizsgálaton, Siklóson, Halda adjunktus, se klinika orvosa közölte vele, hogy megoperálja. Bal szeme még fényérzékeny, talán egy szaruhártya-átültetés visszaadja a látását. Várta a behívót , nem érkezett, lassan el is feledkezett az ígéretről. Télen villanyszerelőt hívtak, mert elromlott a tévéjük. A szerelő történetesen a pécsi klinikán dolgozott. Látta, hogy az idős ember tapogatózva jár-kel a lakásban, s megkérdezte: nem gondolt-e még arra, hogy megoperáltassa a szemét. Arról akkor ő már rég letett. „Reménytelen eset vagyok” — hajtogatta. A villanyszerelő a klinikán mesélgetett az öregről. Kiderült, hogy az adjunktus égre-földre kereste Katona Józsefet, elvesztette a címét, s a nővére nem emlékezett. Egy hét múlva a klinikáin feküdt. — Nincsen perc, hogy arra a napra ne emlékeznék. Fekszem a műtőasztalon, ébren vagyok. Hallom a műszerek csilingelését, a halk duruzsoló beszédet. Az adjunktus úr figyelmeztet: nehogy megijedjék. Egyszerre zuhogva elém ömlik a fény, s megjahmik előttem egy arc. Egy ember arca. Felkiáltok: „Adjunktus úr! Látom! Látom az arcát!" • Egy férfinak, aki azt megélte, amit én, nem illik zokogni. Mégis, minden elszakadt bennem. " Kósa Csaba Harmincöt év sötétben (1.) Meglátta az adjunktus arcát Tragédia mészárlás közben ♦ Már nem remélt Enyhítés helyett súlyosbítás Az ember nem hisz a szemének ... Tegnap olvashattuk, hogy a Martinéni téren épülő parkolóház valójában garázspalota lesz. Vagyis nem elvonják a kocsikat a zsúfolt Belvárosból, hanem más kerületekből is hoznak ide tárolásra. Nem enyhül a főváros szívében a parkolás gondja, hanem még súlyosbodik, nem csökken a zsúfoltság, hanem még nő. Ezért felesleges volt beépíteni a kis parkot és a játszóteret. Ezért felesleges milliókat elkölteni, s elvinni az erőket, az építőket máshonnan. De talán még nem késő. Vizsgálják meg az ügyet a főváros vezetői, s gátolják meg a belvárosi zsúfoltság fokozását. Az Eredeti népi minták Borsod megyében az utóbbi években újra divatba jött a hímzés. A művelődési otthonokban 80 díszítőművészeti szakkör működik, s a téli hónapokban mintegy kétezer lány és asszony tanulja meg a régi magyar motívumok varrási módját. A magyaros minták variálásával térítőket, párnahuzatokat, fali futókat és ruhákat hímeznek. November 29-én Ózdon, a hímzőasszonyok munkáiból kiállítást rendeznek. Sok asszony határozta el, hogy részt vesz a jövő évi Kisjankó Bori országos hímzőpályázaton, s pályamunkája elkészítése előtt falvakat keres fel, hogy a helyszínen tanulmányozza a minták színösszetételét és varrási módját. (MTI) Márványozzák a budavári palota kupola alatti termét. A SEBESSÉG: HÚSZ CENTIMÉTER Márványt vág a gyémántgatter A konferencia részvevői ellátogatnak a magyar vállalat néhány vidéki telepére, megtekintik a Gránit Műveket, ahol már készítettek olyan korongot, amelyet az NDK-ban sikerrel kipróbáltak, megelégedéssel használtak. Az elképzelés szerint ugyanis a Gránitban az eddiginél jobb, keményebb, nagyobb teljesítményű csiszoló, vágó korongokat akarnak készíteni. A szakemberek megtekintik a szentendrei betongyárat is, itt bemutatnak egy olasz gyémántvágó gépet, amelyre a Gránit által készített új típusú csiszolóhengert szerelték fel. Kipróbálják a szovjet Stankoimport által szállított gyémánt szerszámot is. A berendezést a kijevi keményfémipari vállalat készítette. A tanácskozás összehívását az tette időszerűvé, hogy az utóbbi időben mindinkább növekszik a szocialista országok építőiparában a kemény kő, a márvány felhasználása, ezzel szemben a vágóberendezés, a gyémántszerszám korszerű előállítása még megoldásra vár. Magyarország előkelő helyen áll a márványfelhasználásban. Az utóbbi időben különösen a földalatti vasút és a nagy középületek építése óta mind több értékes kemény követ alkalmaznak. A Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vállalat öt gyémántgatterrel, 16 daraboló géppel, húsz kőszelezővel és több gyémánt fúrófejes kézi szerszámmal dolgozza fel a sokféle márványt. Évente 8—9 ezer köbméter tömböt hasítanak szét a gatterek, 300 ezer négyzetméter márványlapot vágnak a darabológépek. Azelőtt a homokos gatter óránként egy centiméteres sebességgel haladt a kemény kőben, most a gyémántgatter óránként 15—20 centiméterre növelte a sebességet, a termelékenység ugyanennyi százalékkal növekedett. Az önköltség ugyanakkor 38 százalékkal, az energiaráfordítás 25 százalékkal csökkent. Jelenleg a legnagyobb kőfaragó munkát a földalatti vasút Kossuth Lajos, Batthyány és Moszkva téri és a Vérmező alati állomásain találjuk. Dolgoznak a Kereskedelmi Kamara épületében is, és a legszebb munkahelyen, a Várban, a kupola alatt, ahol csillogó, hatalmas márványlépcsőket, pilléreket készítenek. (békés) „Gyémántos’ szakemberek tanácskoznak ezen a héten a Bartók Béla úti munkásszállás termeiben. Az ÉVM Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vállalata hívta meg Budapestre az NDK, a csehszlovák, a lengyel, a bolgár és a szovjet kőfaragókat, azoknak a vállalatoknak a képviselőit, amelyek országaikban gyémántszerszámokkal dolgoznak. Az egyhetes tanácskozás témája: a kőfaragóiparban érdekelt szocialistaországok vállalatainak összefogása a gyémántszerszám-fejlesztés megvitatására.