Esti Hírlap, 1971. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-08 / 289. szám
• A tévéopera olyan művet tűzött műsorára, amely zenéje, a vele megelevenedő történet révén mindig telt házakra számíthat A tévében a telt ház meglehetősen megfoghatatlan fogalom, naponta olyan sok mindentől függ, hogy még a közvéleménykutatások is legfeljebb megközelítő támpontot adhatnak. Verdi Traviatája azok közé az operák közé tartozik, amelyek nemcsak a zene barátait örvendeztetik meg, hanem feltehetően az opera műfajának még el nem kötelezett nézők közül is közönséget toborzott a tévének tegnap este. Az olasz tévéfilm, a nálunk már jól ismert Anna Moffóval a címszerepben, színvonalas, érzelemdús tolmácsolásával nem is okozott csalódást. • A Klasszikusok tévéfilmen cím némi megszorítással érvényes, csak a tegnap késő este vetített produkcióra. A csehszlovák film készítői ugyanis csupán a sztorit, vagy talán még helyesebb lenne úgy mondani, az ötletet vették Csehovtól A nagybőgő története című filmjükhöz. A feldolgozás során aztán ezt a saját képükre és hasonlatosságukra formálták, s egy tipikusan a cseh iskolára utaló filmet készítettek. A rendező és az operatőr tanúbizonyságot tett arról, hogy kitűnően ismeri és használja a sajátos filmiskolának az eszközeit. De ezek az — egyébként árnyalt kifejezésre alkalmas — eszközök ezúttal nem teltek meg tartalommal. Úgy is mondhatnánk : csupán önmaguk létét szolgálták, s nem a történet egyéni szemléletű tolmácsolását. Olyan produkciót láttunk tehát tegnap, amely után elismeréssel szólhatunk az alkotók szakmai tudásáról, de keveset beszélhetünk a művészi tartalomról. (bársony) Égő gyertyák A Corvina Kiadó decemberi újdonsága Bella Chagall — a világhírű Marc Chagall első felesége — memoárja, az Égő gyertyák. Bajomi Lázár Endre a párizsi városnegyed, a Quartier Latin jelenéről, múltjáról hitelesen mesél. Kákám Lajosné esszéje a Régi magyar patikák képes krónikája. A Művészet Kiskönyvtára sorozatban Rácz István tanulmánya Bene Géza festőművész pályáját, munkáit ismerteti. Új kiadásban jelent meg a Pierre la Mure írta Toulouse-Lautrec életregény: Moulin Rouge. AZ ERNST MÚZEUMBAN A A STUDIO 71 Fiatal alkotók szép tárlata A KISZ ma kezdődő, VIII. kongresszusa alkalmából Stúdió 71 címmel kiállítás nyílt az Ernst Múzeumban. A fiatal képzőművészek idei bemutatkozása, meglepetés. A korábbi évek stúdiókiállításain ugyanis egymást érték a másodlagos nonfiguratív, vagy a szűrnaturaista alkotások, amelyek a kuszaság megsejtetésén túl sem az emberről, sem annak világáról nem akartak vallani. Ezen a tárlaton az alkotók többsége nem a már évtizedek óta letűnt stílusirányzatok, vagy az éppen napjainkban virágzó divatok formai hajszolásában akar modernnek mutatkozni, hanem a valósághoz való viszonyban, szemléletében. Igaz, ez még csak tendencia, nem jellemző az egész kiállításra, de jó néhány értékes alkotás ígéri. Bizonyítja: a tartalom nem külsődleges, hanem valóban művészi megragadása, amely értelmes formai megoldásra készteti a tehetséges alkotót. Igaz ez még akkor is, ha több kiállított munkán felismerhetjük az irányító mester hatását. A fiatalok tehát helyes úton keresik a képzőművészet megújulásának és megújításának lehetőségeit, az értelemmel felfogható világról akarnak vallani, emberi arányokat tükröző művészetben. Nem uralja formai egyhangúság, szürkeség a tárlatot. Nagyon is bátor, s a legújabb képzőművészeti látásmódot konkrét alkotásokban meggyökereztetni próbáló munkák sorát láthatjuk. Különösen örvendetes, hogy ez a szobrászatban érthető leginkább tetten. Az utóbbi időben némiképp a hangsúlytalanabbá vált portrészobrászatban olyan szuggesztív, egy nagy alkotó emberi lényegének és munkásságának erőteljes megfogalmazásával találkozhattunk, mint Bordás Tibor Bartók portréja. Ugyanilyen élmény Pikter István lírai fogantatású, kifejezetten szép leányportréja. Cyránski Mária József Attiláról készített domborműve markáns szobrászegyéniséget sejtet. Nem egyszerűen a költő vonásait akarja visszaadni: érezteti sorsának egész tragikumát. A kisplasztikában olyan, technikájában és szemléletében is különböző példákat említhetünk, mint Czinder Antal tömbszerű terrakotta műtősfigurája, Gáti Gábor oldott, a hétköznap ünnepélyessé váló pillanatait jó kompozícióval éreztető bronzszobra, a Készülődés, vagy Kő Pál népmeséket idéző, diófából faragott, energiával teli táltoslova. A példákat szerencsére még sorolhatnánk, mert nem csupán ez a néhány művész teszi élménnyé a fiatalok szobrászati anyagát, hanem a bemutatott művek együttese, amely kísérleteiben is megmarad az esztétikum határain belül, szándéka az ember bemutatása, a humánum, s minden humánus érték megőrzése. Ezt mondhatjuk el a bátran kísérletező éremművészetről is, amely általában kevésbé köti le a kiállításlátogatók figyelmét, pedig érdemes időt szentelni rá. Elsősorban Czinder Antal, Szöllősi Enikő és Nagy István János nevét említeném. A grafikai anyag azon túl, hogy színvonalával a legújabb magyar grafika nyomába szegődött, rendkívül izgalmas szemléleti egységről tanúskodik. Akár a népmese világáról, bibliai alakokról, vagy „profán” témáról — egy fűszerüzlet vagy a közlekedés ábrázolásáról — kerül szó, szinte mindegyik lapon, a finom iróniától a , vaskosabb humoron át a szatíráig groteszk látás- és ábrázolásmód tanúi lehetünk. Gondosan kidolgozott, részletekbe merülő rajztechnikával éppúgy találkozhatunk, mint a tiszta és világosvezetésű rézkarcokkal, metszetekkel, vagy épp a felület hatására figyelő munkákkal. Bizonyságul csak néhány, egy-egy jellegzetességet képviselő nevet említenénk: Engel Tevan István, Kovács Tamás, Kocsis Imre, Molnár Gabriella, Szabó László és Pető János grafikusokat. Talán a festészeti anyag a legegyenetlenebb ezen a stúdiókiállításon, s ez némiképp az egész mai magyar festészet problematikuságáról is árulkodik. Bár a fiatalok szakmai felkészültségével nincs baj, annál elgondolkodtatóbb az a tartalmi és formai fantáziátlanság, amely a kiállítás festményeinek nagy részét jellemzi. Szerencsére itt is találkozhatunk néhány kiemelkedő színvonalú alkotással. Lóránt János a bezártság döbbenetes érzését keltő Diszeli kőbánya című munkája festői stílusának fontos darabja. Az erőteljes színeket használó Szentgyörgyi József két festménye (Dráma, Madárijesztő) izgalmas alkotás: Végh András és M. Novák András is jó munkákat mutat be. Egyéni világa van Galambos Tamásnak, és ezt jól felismerhető festői nyelven fejezi ki. Sajnáljuk, hogy az a néhány közéleti töltésű kép, amely a tárlaton látható, közepes, illusztratív munka. ( TELEVÍZIÓ TV") SZERDA: 16.18: Hírek. — 16.25: Ferencváros—Eintracht Braunschweig. UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés közvetítése a Népstadionból. — 18.20: Szajnaparti látogatás. Riportfilm. — 18.35: Kisfilmek. — 19.05: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Bolondságok, enyémek is, másé is . . . összeállítás Móra Ferenc novelláiból. — 21.00: Joszif Kobzon énekel. — 21.25: A KISZ Vili. kongresszusáról jelentjük ... — Kb. 22.10: Tvhíradó — 2. kiadás. — 22.20: Integrál. Művészet és szociológia. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR 20.00: Táncdalfesztivál, 1071. A nemzetközi gálaest II. részének közvetítése a Fővárosi Operettszínházból, felvételről. — 20.40: Tv-híradó — 1. kiadás (ism.). — 21.10: Reklámműsor. — 21.20: Baal lovagjai. Magyarul beszélő francia filmsorozat. (14 éven felülieknek.) 4. rész: A rejtélyes Lomer professzor. CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT: 9.00: Iskola-tv. Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.). Hogyan közlekedjünk helyesen? — 11.05: Osztályfőnöki óra (középisk. I—IV. oszt.). A KISZ VIII. kongresszusáról jelentjük ... — 11.55: Filmesztétika (középisk. I. oszt.). A mese felépítése (ism.) — 14.00: Környezetismeret (ism.). Itt a tél! Ajánlunk Önöknek: — importált férfi-, női és gyermekhócipőiket, sárcipőket, gumicsizmákat, divatszínekben is — különféle hosszúságú, változatos színű férfi-, női, gyermek- és babianor álkokat, a legújabb fazonokban — importált ballonból készült, műszőrmegéléses férfi divatkatpátokat NAGY VÁLASZTÉKKAL VÁRJA ÖNT A WIMPASSING SZAKÜZLET Bp. VI., Népköztársaság útja 8. Telefon: 315—722. ( színház”*) Operaház: Carmen (B bérl., 4. el., 7) — Operaház Erkel Színháza: A csengő; Gianni Schicchi (6. bérl., 4. el., 7) — Nemzeti Színház: Bánk bán (7) — Katona József Színház: Mindent a kertbe! (7) — Madách Színház: Ármány és szerelem (7) — Madách Kamara Színház: Mesterdetektív (7) —Vígszínház: Nincs előadás. —■ Pesti Színház: Ház a város mellett (XI. bér., 1. el., 7) — Ódry Színpad: Énekesmadár (7) — Thália Színház: A holdbéli csónakos (7) — József Attila Színház: A tizenharmadik ügynök (7) — Fővárosi Operettszínház: Pompadour (7) — Irodalmi Színpad: Laodameiai Jónás könyve (fél 8) — Egyetemi Színpad: Filmkultúra est (7) — Vidám Színpad: A szülő is ember (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Aki néző akar lenni (fél 9) — Bartók Színház: Mondják meg Zsófikénak (3) — Állami Bábszínház: A pagodák hercege (3) — Zeneakadémia: Magyar Állami Hangversenyzenekar (vez.: Ferencsik János, közr.: a Budapesti Kórus. — Ferencsik János öt hangversenye, 2. el., fél 8) — Kamara Varieté: Rákérdezhetek? (6 és fél 9) Fővárosi Nagycirkusz: Csillagszóró (fél 8). A Stúdió ’71 kiállítás még korántsem tükrözi egyenletesen azt a progresszivitást, amelyet éppen a legfiatalabbaktól méltán elvárhatunk, de már olyan értékeket hordoz, amelyek követelménnyé és mércévé válhatnak a fiatalok következő kiállításain. S végül essék néhány, szó a katalógusról is, amely ugyan ötletesen tálalja a kiállítás néhány munkáját, de már jóval kevesebb haszonnal forgatható, ha az érdeklődő kíváncsi valamennyi kiállító művész nevére és munkáik címére. Harangozó Márta 1972 TAVASZÁN dunántúli diákok kémiaversenye A Magyar Kémikusok Egyesületének győri csoportja, valamint a győri Révai Miklós Gimnázium és vegyipari szakközépiskola 1972-re is meghirdeti a dunántúli középiskolás tanulók kémiaversenyét, amely a dunántúli ifjú kémikusok előző évekből ismert versenyének magasabb szintű „jogutódja” lesz. A Győrött 1972. március 27—28-án megrendezendő döntőn egyébként az a nyolc-nyolc tanuló vesz részt, akiket a kémiai szakfelügyelők a március 15-ig tartó előzetes jelentkezések alapján kiválasztanak. (MTI) aptója mozikban HOMOLKÁÉK AZ UBORKAFÁN Ritkán sikerül egy rókáról két egészséges bőrt lehúzni. Jaroslav Papousek rendezőnek Ecce homo, Homolka című filmjében sikerült valami újat produkálnia a csehszlovák filmgyártásnak abban a nagyon gazdag vonulatában is, amely elsősorban a kispolgár korlátoltságát, földhözragadottságát, kisszerűségét és reménytelen próbálkozásait ábrázolta sok sikeres műben. Papousek Homolka családja gyűjtőhelye az ilyen félig kiélt indulatoknak, vágyaknak és kisszerűségeknek. A sikerjelentős oka, hogy néhány igen eredeti civil szereplőt — akik pompásan éltek a kamera előtt is — talált a Homolka-család tagjainak megszemélyesítésére. A folytatás most a vidéki élettel és egy vidéki dédapával kívánta szembesíteni a kispolgár Homolkáékat. Ha van erénye ennek a folytatásnak, az elsősorban az ugyancsak ismeretlen Jozef Kolb megszemélyesítette dédapa, aki tulajdonképpen minden öreg férfiak szimbólumává válik a filmben. Csak, sajnos, mérhetetlen lassúsággal rajzolódik ki ez a szimbólum. A film első negyedórájában, húsz percében kínos ez a lassúság, csak akkor gyorsul fel kicsit a film, amikor az új autótulajdonos Homolka-család megérkezik falura. Vitathatatlan: most is van a filmnek néhány nagyon eredeti, jellemző részlete, például a városi vendégek és a dédnagymama találkozása, a kutyák kotorékversenye, vagy a hamisítatlan busleszk, amikor a család valamennyi tagja megfürdik a tóban. Végül is azonban csak pillanatokra érezzük az első film jó ízeit, s az egész gyengébben sikerült „folytatás” marad. , — bel — A Homolka-család A KAKTUSZ VIRÁGA Egyértelműen kellemes meglepetéssel szolgál A kaktusz virága című új amerikai színes vígjáték. Gyors egymásutánban ez a második olyan filmkomédia, amelynek színpadi változata nagy siker a hazai színpadi deszkákon. A Furcsa pár esetében az összehasonlítás a pesti produkcióval feltétlenül pozitív, hiszen a Bárdi— * Tornának páros alakítása legalábbis egyenértékű a Matthau—Lemmon kettősével. De ettől eltekintve ugyanazt a darabot láttuk, filmvászonra adaptálva. A kaktusz világa azonban nem azonos a néhány éve szép sikerrel játszott zenés darabbal. Az — bár a maga nemében igazán kedves szórakozás volt — csak a vázát hordozhatta annak a szellemes történetnek, amelyet most teljes kibontakozásban a filmen látunk; jellemei is inkább csak klisék maradhattak az emlékezetes zenei betétek présében. Hogy mennyire, az csak most derül ki. Diamond forgatókönyvíró olyan szerepeket írt filmre Barillet és Gredy darabjából, amelyek az átlag kommersz vígjátékoknál mélyebben közelítenek a férfi és női lelkek különösségeihez, hazugság és őszinteség bonyodalmas keveredéséhez; éles szemmel lát emberi gyengeségek, női csacskaságok-okosságok, férfiúi önzések hámrétege alá. A rendező, Gene Saks —, az ő alkotása a Furcsa pár is — mindezt ízléssel és tiszteletre méltó fegyelemmel műveli, van szíve harsány hatások helyett egyegy árnyalatnyi arcrándulással dolgozni —, de olyannal, amely tíz „bemondással” felér. Nem röhögtél, mulattat. S ehhez remekül választotta meg szereplőit. A férfi főszereplő ugyanaz a Walter Matthau, akit a Furcsa párban lompos mozgásával, vonzóan csúnya, ormótlan arcával úgy megszerettünk. Gábor Miklós pedig behízelgő orgánumát és parázs szinkronalakítását adja kölcsön amerikai kollégájának — ezzel a hanggal némiképp elhisszük Matthau fogorvos-figurájáról, hogy a nők sorra beleszeretnek. A „kaktuszvirág” tüskéből és sziromból elegyített szerepét Ingrid Bergman játssza. Még mindig remek színésznő, s még mindig remek nő. Ruttkai Éva színekben oly végtelenül gazdag hangja járul játéka hiteléhez: legfőbb érdeme, hogy végig szinte elfelejtjük, hogy őt halljuk. (f. f.)