Esti Hírlap, 1972. február (17. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-29 / 50. szám
Napirenden: a budapesti kiskereskedelem Mit vettünk, mennyiért Élelmiszerek, ruhák • Az import hatása Budapest kiskereskedelmi hálózata 1971-ben negyvennégy milliárd forint értékű forgalmat bonyolított le. A forgalomnövekedés aránya az előző évinél és az országos átlagnál alacsonyabb volt. A legerőteljesebben, 14 százalékkal a vegyes iparcikkek eladása emelkedett, a ruházati cikkeké és az élelmiszereké 5 százalékkal volt több. Bár az áruellátás általában kedvezőbb volt, mint 1970-ben, egyes időszakokban mégsem tudták megteremteni a kereslet és a kínálat összhangját. Az élelmiszerek közül a legtöbb gondot, a zöldségfélék okozták. Az ellátás — a forgalomba hozott menynyiség és az árak tekintetében egyaránt —■ kedvezőtlenebb volt, mint az előző évben: a pesti boltok és piacok zöldségeladása 1 százalékkal volt alacsonyabb, az árak átlagosan 15 százalékkal emelkedtek. Hazai gyümölcsből az előző évinél 18 százalékkal magasabb áron, 6 százalékkal kertesebbet értékesítettek, csökkent a déligyümölcsök eladása is. A húsfélék értékesítése kevésbé növekedett, mint 1970-ben, bár a csontos nyershús termelése az országban 26 százalékkal emelkedett. Mérsékelt volt a kereslet a ruházati cikkek iránt. A tavaly eladott ruhaneműk értéke az előző évinél ugyan magasabb volt, 5,2 százalékkal, ám az értékesített ruházati termékek mennyisége csak 2,6 százalékkal nőtt. Főleg a méteráruk, a lakástextíliák és a divatáruk forgalma nőtt. Kedvezően alakult a vegyes iparcikkek forgalma. A forgalomemelkedésben legnagyobb része a tartós fogyasztási cikkek, ezen belül a személygépkocsik eladásának volt. Tavaly 15 248autó került a lakosság tulajdonába, 2716-tal több, mint az előző évben. Centrifugából 23, villanytűzhelyből 48, olajkályhából 18, televízióból 17, lemezjátszóból 19, kerékpárból 20, motorkerékpárból 15 százalékkal többet értékesítettek, mint 1970-ben. Egész évben változatlanul nagy volt az érdeklődés az építőanyagok iránt, amelyek közül téglából, cementből, fenyőfűrészáruból 20—54 százalékkal fogyott több, mint egy évvel korábban. A fogyasztási iparcikkek importja országosan 9 százalékkal emelkedett, s ez a kiskereskedelem árualapjának bővítését segítette elő. Az importáruk mennyiségének növekedése nem tekinthető egyértelműen kedvezőnek. A külföldi megrendelések korántsem eredményezték mindig az áruválaszték kívánatos javulását, mert például a szőnyegek, vagy a szárazelemek esetében párhuzamos rendelések voltak. S ami ugyancsak kedvezőtlen: a magas árú import cikkek forgalomba hozatala sokszor vezetett a hazai termékek árának emeléséhez. (halmai) Hosszú szoknya - rövid szoknya A PESTI NŐ ÍZLÉSE HUSZONÖT ÉV TÁVLATÁBAN Huszonöt éves az Ez a divat című folyóirat. Szerkesztője, a lap indulása óta: Faragó Ilona. Huszonöt év alatt sokszor ellenkezőjére változott a divat. Hosszú szoknya — rövid szoknya, tűsarok — széles sarok, nőies — férfias öltözködés. Hogyan tudja egy és ugyanaz a szerkesztő ennyire ellentétes irányzatokra rábeszélni olvasóit ? — Szó sincs ellentétről. A lap kiindulási pontja mindig egy jóízlésű nő jóízlésű öltözködése. Minden ellentétes divatirányzat uralkodása idején lehet ízlésesen, alakhoz és korhoz alkalmazkodva, a végleteket kerülve öltözködni. _ Úgy látom, a pesti nő öltözködése mértéktartóbb, mint a divat, okoskodik az ízlés. A bemutatókon gyakran látunk olyan modelleket, amelyek egy primadonna színpadi belépőjéhez megfelelőek lennének, a háziasszony közértbelépőjéhez kevésbé. Asszonyi szemmel, a hordhatóságot figyelve állítjuk össze a tudósításokat. A lap kétszázhúszezerpéldányban jelenik meg. Kik olvassák? — Az ország minden részében vannak előfizetőink, a szomszédos országokban, sőt a tengeren túl is. Megpróbálunk minden korosztályhoz szólni, de az idősebbek gyakran keveslik a nekik szóló modelleket. Ez, sajnos, nemcsak rajtunk múlik. Lapunk anyagának gerincét a hazai divatbemutatók kollekciója adja, azokon aligalig látunk idősebbeknek, molettebbeknek való modellt, bár az utóbbi időben mintha a középkorúak is többet kapnának a divattervezőktől. — 1947-ben, két évvel a háború után, már annyira foglalkoztatta a nőket a divat, hogy divatlapot igényeltek? — A nők mindig törődtek az öltözködéssel, akkor is, amikor fejtől lábig nadrágban jártunk. Akkoriban, persze, egy kissé más volt a lap funkciója. Ötleteket adtunk alakításra, régi ruhadarabok felhasználására, s mivel divatbemutatók sem nagyon voltak, elsősorban rajzokkal. Azóta az olvasók igénye, anyagi helyzete megváltozott, a divatipar is hatalmasan fejlődött — a lap profilja is átalakult. Az Ez a divat öltözködésen kívül háztartással, lakással is foglalkozik. — Dolgozó nőkhöz szól a lap, akiket ilyen témák is érdekelnek. Érdekes viszont, hogy vegyes rovatunk, ahol háztartási és egyéb apró ötleteket közlünk, elsősorban férfiak (férjek) körében népszerű — a hozzánk beérkezett levelekből legalábbis ez tűnik ki. * Lenkei Júlia sapsasszist Kozmosz zsebrádióhoz 1,5V-os gombakkumulátor Ára: 21.40 Ft Vizsgáznak a borok A Kertészeti és Szőlészeti Kutató Intézet kecskeméti telepén mintegy száz fehér- és vörös bort vizsgáztattak ma délelőtt a szakemberek. Nagy építkezések, új óvodák, bölcsődék TANÁCSÜLÉSEK AZ IDEI FEJLESZTÉSRŐL Új beruházások nem kezdődnek, az anyagi eszközöket a viszonylag kisebb költséggel megoldható fejlesztésekre, valamint felújításra fordítják. A fejlesztési alapból korszerűsítik a közvilágítást a Marek József és Peterdy utcában, parkosítják a Kazinczy utca és Wesselényi utca sarkán levő rendezetlen telket. A Lövölde téren 60 férőhelyes bölcsőde lesz, a Murányi utca 32-ben öregek napközi otthona, az Akácfa utca 61. szám alatti otthont fejlesztik. Felújítják a Hernád utca 3. szám alatt levő általános iskolát. A XI. kerületben is a fejlesztési tervet tűzték napirendre. A Kelenvölgyben, az Adács utcában, a Kővirág soron és a Péterhegyi közben elkészítik a vízcsőhálózatot. A Puskás téren parkot és játszóteret építenek. A Budafoki út 12. szám alatt öregek napközi otthona lesz, felújítják a Szalóki úti bölcsődét, hamarosan megkezdik a Törcsvár utcai 100 férőhelyes óvoda építését, s előreláthatóan még az idén átadják. A Kanizsai úton megkezdik egy kétszáz férőhelyes óvoda építését, ez a Műszaki Egyetem, a kerületi vállalatok és a tanács anyagi eszközeiből épül, s a férőhelyeket a hozzájárulás arányában osztják majd el. Az építkezés befejezése jövőre várható. Ülést tart ma a XXI. kerületi Tanács is. A Szúnyog utcai 100 férőhelyes óvoda építési munkálatainak befejezésére négymillió 200 ezer forintot szánnak, az építkezés augusztus végére befejeződik. Négy tanteremmel, tornateremmel és tanmedencével bővítik a Katona József utcai általános iskolát, a kiviteli tervek augusztus végéig elkészülnek. A kerületi ifjúsági pinceklub a Jedlik Ányos gimnázium alagsorában lesz, a fiatalok jelentős társadalmi munkát ajánlottak fel. Folytatódik az építkezés a városközpontban, csaknem 300 lakás, bisztró és KÖZÉRT üzlet építése fejeződik be az idén, s tízemeletes házakban megkezdik 528 lakás építését. A csepeli kenyérgyár építésére az idén 22 millió forintot költenek, az építkezés több mint 93 millió forintba kerül majd. Több kerületben van ma tanácsülés. A VII. kerületben megvitatják az idei fejlesztési tervjavaslatot. Húsvéti nagyüzem a Győri Keksz- és Ostyagyárban. Az idén 16-féle csokoládé nyúlfigurából 400 mázsát készítenek. Ezenkívül 30 vagon tojásdrazsét és nyolc vagon zselétojást. (MTI fotó : Jászai Jc 1.) TIZENEGY ÉVEN OSZTOZNAK Kirabolták ivócimborájukat HÚSZ FORINT VOLT AZ ÁLDOZATNÁL — Mit csinálnak maguk ezzel az emberrel? — kérdezte egy fiatal férfi. — Semmit, kérem ... beszélgetünk ... — válaszolt udvariasan, bár kissé ijedten a megszólított, aztán futni kezdett. Mint később kiderült, a „beszélgetés” valójában rablótámadás volt. Végrehajtói később nem először kerültek a Központi Kerületi Bíróság tárgyalóhelyiségébe. A két vádlott közül az egyik, Mága Géza huszonnégy éves segédmunkás, vidékről utazott fel Budapestre állást keresni. A pályaudvaron találkozott távoli rokonával Suki Sándor huszonhárom éves segédmunkással. — Majd én szerzek neked állást — ígérte Suki —, előbb kíséri el, felveszem a fizetésemet. Azon a napon sok helyütt járt és ivott a két fiatalember. Amikor a Népszínház utcái italboltban kikötöttek, már alig volt pénzük. Nyilván azt gondolták, hogy italozás közben megismert újdonsült szesztestvérük tele van pénzzel, ezért hurcoltak a közeli térre. Leütötték, majd és átkutatták a zsebet, de nem találtak nála több pénzt, csak egy húszast. Mindkét vádlott büntetett előéletű, többször ítélték el őket vagyon elleni bűncselekményekért. A tárgyaláson először tagadták bűnösségüket, de amikor Mága bevallotta, hogy nem csupán baráti csevegésre vitték az ittas férfit a térre, Suki sem tagadott tovább. Mága Gézát és Suki Sándort öt és fél öt és fél esztendei börtönbüntetésre ítélték. (b. i.) A VOLT VÉGÁLLOMÁSON KÖZLEKEDÉSI SKANZEN KIÁLLÍTÁS A CENTENÁRIUMRA jóval együtt kívánják ismertetni a következő évek és a távolabbi jövő terveit. A Budapesti Közlekedési Vállalat és a Közlekedési Múzeum most szocialista szerződést kötött a kiállítás előkészítésére. Külön szakértő bizottságok választják majd ki a muzeális értékű városi közlekedési emlékeket, s meghatározzák őrzésük módját. Szaktanácsadónak és kutatónak bevonják a munkába a nyugdíjas közlekedési dolgozókat. Az egyik legérdekesebb ötlet: a Deák téri földalatti állomáson helyet akarnak hagyni, hogy kiállíthassák a történeti értékű földalatti vasúti kocsikat. A feltételeket most tanulmányozzák. A BKV felajánlotta, hogy segít a Közlekedési Múzeumnak gyűjteménye bővítésében, az emlékek megfelelő elhelyezésében. A selejtezésre kerülő járműveket és más berendezéseket bemutatja a múzeumnak. Megvizsgálják azt is: van-e mód a megszüntetésre ítélt gödöllői végállomáson eredeti városi járművekkel „közlekedési skanzen” létesítésére. A megállapodás értelmében a múzeum és a BKV állandó feladatnak tekinti a közlekedési szabályok ismertetését. Hasonlóan rendszeresen tájékoztatják a közönséget az új közlekedési tervekről. A centenárium alkalmával a Közlekedési Múzeum állandó kiállítást rendez a városi közlekedésről. A múlt bemutatá- A SKODA S 100-AS ÉS A TRABANT 601-ES TÍPUSÚ GÉPKOCSIK BALESETES SÉRÜLÉSEIT amennyiben a kár az 5000 forintot nem haladja meg és az Állami Biztosító az összeget készpénzben megtéríti, MOST RÖVIDÍTETT ELŐJEGYZÉSSEL JAVÍTJA AZ A FITE. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT Tűzoltó utcai karosszériaüzeme IX., Tűzoltó u. 25. Tel.: 138—017. Egy csepp Ipoly sem vész kárba Az észak-magyarországi regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat százhatvanmillió forintos költséggel tovább bővíti a salgótarjáni vízellátó rendszert. A vizet és Ipolyból biztosítják. Árvizek idején a folyót megcsapolják és a felesleges vizet elvezetik. Új mesterséges tavat alakítanak ki, amelyben 3,3 millió köbméter vizet gyűjtenek majd össze. A tárolt vízből megfelelő tisztítás után naponta előreláthatólag hétezer köbmétert szolgáltatnak Salgótarján és a környező települések ellátására. 1976-tól Salgótarján és környéke a már meglevő régi regionális vízműből és az Ipoly árvízéből táplált mesterséges tóból naponta tizenegyezer köbméter ivóvizet kap. (MTI) CSONGRÁDBAN Soha ennyi fácán Csongrád megye 21 vadásztársasága sikeres évadot zárt. Soha annyi fácán nem került puskacső elé, mint a most véget ért idényben. Mintegy 50 000-et lőhettek ki, mert intenzív és félintenzív tenyésztéssel tervszerűen növelték a mezei vadszárnyasok számát. A nyúlállomány ugyanakkor megcsappant, részben az elmúlt két év árvízi-belvízi pusztítások, részben a mezőgazdaság gépesítése, kemizálása következtében. Éppen ezért a tapsifülesek bizonyos fokú védelmet, kíméletet kaptak. Csak elenyésző számban lőttek ki közülük és élve is mindössze ötezret fogtak be. (MTI)