Esti Hírlap, 1972. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-24 / 147. szám

Genfi ülésszak A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet közgyűlésének Genfben folyó ülésszakán a a felszólalók állást foglal­nak a béke megszilárdítása mellett, leleplezik az im­perialista agressziót és a fegyverkezési hajszát. Szá­mos küldött a szervezet fő­igazgatójának­ beszámolójá­hoz kapcsolódó felszólalá­sában elítélte az­ Egyesült Államok indokínai agresz­­szióját, követelte, hogy hoz­zanak határozott intézkedé­seket a fajüldözés és a neo­­kolonializmu­s megszünteté­sére, támogatta a gyarmati országok nemzeti felszaba­dító mozgalmát. PÁLYÁZAT szegedi lakónegyed tervezésére Szeged megyei város Ta­nácsa és az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium pályázatot hirdet a szegedi északi városrész E—1 jelű lakókörzetének és lakónegyedének megterve­zésére. A pályázóknak a kijelölt területen mintegy 1200 paneles lakást és mintegy 80 000 lakást ki­szolgáló intézmény­köz­pontot kell megtervezniük. A pályázati kiírás már át­vehető az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Miniszté­riumban, s az elkészült ter­veket legkésőbb november 20-ig kell postán elküldeni a szegedi Tanácsnak. A legjobb munkák díjazására összesen 340 000 forintot irányoztak elő. A bíráló bi­zottság legkésőbb decem­ber 22-ig hirdeti ki a pályá­zat eredményét. (MTI) HÉTFŐN Fidel Castro a szovjet fővárosba érkezik Carlo Benedetti telefon­jelentése. Hétfő­n várják a szovjet főváros vnukovói nemzet­közi repülőterére azt a kü­­löngépet, amelynek fedél­zetén Fidel Castro vezeté­sével a kubai küldöttség érkezik egyhetes szovjet­­unióbeli látogatására. A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának el­ső titkára, miniszterelnök Moszkvába érkezését a szovjet sajtóban sok cikk és a két ország kapcsolatait elemző írás előzte meg. A Pravda cikke rámutat: a szovjet mérnökök és technikusok segítségével több ipari üzem épült Kubában, s az új gyárak építésénél, valamint termelési eljárá­sok bevezetésénél Kuba továbbra is számíthat a szovjet támogatásra. Ugyancsak internacionalis­ta kötelesség — írta a Pravda — a szocialista út­ra tért kubai nép megse­gítése, állandó támogatása. Fidel Castro Moszkvában találkozik majd a szovjet párt és kormány vezetői­vel, fogadja őt Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és beható eszmecseréket folytat Alekszej Koszigin min­iszterelnökkel. XVII. évfolyam, 147. szám 1972. június 24. szombat A küldöttség holnap tér hasa Befejeződött a Fővárosi Tanács delegációjának varsói programja Budapest Főváros Ta­nácsa küldöttsége Szépvöl­gyi Zoltán vb.-elnök veze­tésével ma délelőtt megte­kintette a varsói házgyá­rat. Ezzel befejeződött a de­legáció lengyelországi látogatásának program­ja. A látogatás ideje alatt Szépvölgyi Zoltán, vala­mint Jerzy Majewski, Varsó főpolgármestere aláírta a két főváros 1972— 73. évi együttműködési megállapodását, amely a többi között előirányozza, hogy jövőre Budapesten varsói, Varsóban pedig bu­dapesti hetet rendeznek egymás életének kölcsönö­sen jobb megismertetése végett. A Szépvölgyi Zoltán ve­zette küldöttség tapaszta­latcsere megbeszéléseket folytatott a varsói vezetők­kel. Megismerkedett a lengyel főváros építésze­ti és hosszútávú fejlesztési terveivel, tanulmányozta a városgazdálkodás problé­máit. Látogatást tett a „Kasprzak” villamossági gyárban és a vár újjáépíté­sénél. A delegációt fogadta Jó­zef Kepa, a LEMP var­sói bizottságának első titkára. Dr. Pintér Gyula, hazánk varsói nagykövetségének tanácsosa fogadást adott a küldöttség tiszteletére. Budapest Főváros Ta­nácsa küldöttsége holnap utazik haza Lengyelország­ból. UTOLJÁRA 1933-BAN Kitört az Alaid A Kurili szigeteken a napokban hatalmas erővel kitört az Alaid tűzhányó, amely az azonos nevű, egyik lakatlan szigeten van. A vulkánkitörés kö­vetkeztében kialakult Por- és hamufelh­ők elér­ték a nyolc kilométeres magasságot is. Az Alaid a Csendes-óce­án és az Ohotszki-tenger között húzódó Kurili szi­getsor legészakibb és leg­magasabb szigete, a tűz­hányó 2300 méterre emel­kedik a tengerszint fölé. A vulkán tevékenységét orosz tudósok már a XVII. század végén megfigyel­ték. A tűzhányó legutóbb 1933-ban tört ki. A mosta­ni kitörés jellegzetessége, hogy a láva a felszíni és a víz alatti kráterekből is omlik, ami felkeltette a szakem­berek érdeklődését. Floridai csörgőkígyók Rendkívül értékes küldeményt kapott az Egyesült Államok­ból a Fővárosi Állat- és Növénykert hüllőháza. Két hatalmas ví­zi csörgőkígyó, két tejű-gyík, négy darab négycsíkos patkány­evő sikló és négy halgőte érkezett. Az utóbbiak nem hüllők, ha­nem kétéltűek, kígyószerű testükön vézna kis lábak találhatók. Ez az első alkalom, hogy a magyar fővárosban ilyen különle­ges, ritka állatok láthatók. Az újonnan érkezettek máris megte­kinthetők. (MTI) Az IKP kongresszusa Róma, június 24. A TASZSZ Rómából kel­tezett jelentése elmondja, hogy az Izraeli Kommunis­ta Párt Tel Avivban folyó XVII. kongresszusán teg­nap folytatód­ott a vita a Központi Bizottság beszá­molójáról. Concorde Singapore, június 24. A Concorde szuperszoni­kus személyszállító óriás­repülőgép angol prototípu­sa távol-keleti útjáról Lon­don felé hazatérőben az ausztráliai Darwinból Sin­­gapore-ba érkezett. A két város közötti távolságot két óra 15 perc alatt tette meg és közben egy óra 36 per­cig a hang sebességének több mint kétszeresével repült. A „Concorde 002” holnap reggel repül tovább Bangkokba. FORRÓ PÉNZ Lebeg a font... A fotoriporter lelemé­nyessége folytán a font kétségtelenül lebeg, még­pedig a párizsi Concorde téri szökőkút medencéjé­ben. Felfogható ez némikép­pen átvitt értelemben is: a brit döntés azt is jelezhe­ti, hogy a múlt év decem­beri, igen nagy fáradság­gal felépített valutarend­szer máris készül össze­­omlani. A fontra nehezedő nyomás a Közös Piac bankjainak a feltételezett becslések szerint idáig is több mint 2 és fél milliárd dollárjába került, s csupán az elmúlt nap alatt a fran­cia, nyugatnémet és belga bankok közel másfél mil­liárd dollárt fordítottak a font fedezésére. Feltételezhető, hogy az a serény munkálkodás, aho­gyan a spekulánsok szinte másodpercek alatt áttértek a font eladásáról a dollár eladásra, előjátéka lehet egy hatalmas pénzügyi máglya lángralobbantásá­­nak. A nemzetközi pénz­ügyi piacon — éppen Karl Schiller nyugatnémet pénzügyminiszter szerint — közös akcióra van szükség, amely nyugalmat teremt majd a valutafron­ton. A UPI telefotója min­denesetre igen szemléltető módon illusztrálta a „forró pénz”, a font lebegését. A képen a pénz a vizen le­beg. Nem tudható, vajon ott is marad, vagy a part­nerek idővel kihalásszák... (sdi) Gyengül a szél Vasárnapra jobb idő lesz Elvonulóban a hűvösfront Hazánk nyugati határát tegnap az óceáni levegőnek előbb egy gyengébb, majd este egy erősebb hulláma érte el. A gyengébb hul­lám átvonulása még csak szórványos, kisebb esőket okozott, hatása inkább a szél nyugatira fordulásá­ban és megerősödésében, a hőmérséklet néhány fo­kos csökkenésében nyilvá­nult meg. A második, az erősebb hullám hatására — ez az éjszaka folyamán árasztotta el hazánkat —, sokfelé nagyobb eső hullott, a többi közt vég­re az Alföldön is. Az esőt többfelé zivatar kísérte. Az északnyugatira, észa­kira forduló szél helyen­ként viharossá fokozódott. Ausztria és a Cseh meden­ce területén a hűvös leve­gő már nyugalomba jutott, csak szórványos, kisebb esőkről kaptunk jelentése­ket. A reggeli órákban már nálunk is — a nyuga­ti megyékben — megin­dult a felhőzet felszak­ado­­zása. Futó esőkre még ma és holnap számítanunk kell, de hosszan tartó, nagy esőket nem várha­tunk. Különösen holnap, amikor már több órás napsütésnek is örvendhetünk. (Az ed­zettebbek néhány órára a strandokat is felkereshe­tik.) A vasárnapi balatoni nagy vitorlásversenyre va­ló tekintettel külön közöl­jük: a ma még viharos szél holnapra fokozatosan mér­séklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19—24 fok közt alakul. Holnapra néhány fokkal magasabb lesz. Kőbányai véradók Budapesten a térítés­­mentesen vért adók száma már megközelíti a 100 ez­ret, vagyis csaknem há­romszor annyi, mint tíz esztendővel ezelőtt volt. A kerületek közül Kő­bánya már évek óta az él­csoportba tartozik. Sok olyan üzemmel büszkél­kedhet a kerület, ahol a dolgozók 20—40, sőt 50 százaléka évente több al­kalommal is térítésmente­sen ad vért. Eddig 16 kő­bányai gyár kötött szocia­lista szerződést a kerületi véradó alközponttal. Indira Gandhi hazaérkezett európai körútjáról Delhibe 11 napos európai körútjáról, amelynek során látogatást tett Svédország­ban, Csehszlovákiában és Magyarországon. A repülőtéren az újság­írók előtt Indira Gandhi ki­jelentette, hogy stockholmi, prágai és budapesti megbe­szélésein eszmecsere folyt korunk nagy fontosságú problémáiról. Delhi, június 24. Indira Gandhi indiai mi­niszterelnök visszaérkezett

Next