Esti Hírlap, 1972. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-15 / 191. szám
KERÜLETRŐL KERÜLETRE Térzenétől utcabálig Gazdag program az ünnepekre Minden fővárosi kerületben gazdag kulturális program várja Budapest lakóit és vendégeit augusztus 19- én és 20-án. A már hagyományos víziparádén és tűzijátékon kívül az ünnep szinte minden órájában lesz valamilyen rendezvény a város valamelyik részén. Báb, tánc, tárlat Az I. kerületben, a Gellérthegyi Szabadtéri Színpadon 20-án délelőtt az Állami Bábszínház a Csalavári Csalavért mutatja be a legkisebbeknek. Ugyanezen a napon, este, a Postás Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenyt ad a Halászbástyán. A II. kerületben, a Hűvösvölgyi Szabadtéri Körszínpadon az ünnep délutánján a Bartók Béla Táncegyüttes lép fel. A III. kerületi Frankel Leó Művelődési Házban 20-án délelőtt Dózsa György emlékkiállítás nyílik. Újpesten, a Mini Galériában dokumentumkiállítás nyílik, Évezredes örökségünk címmel. Az V. kerületi Engels téren a Pénzügyőr Zenekar szolgáltat térzenét 20-án délután. Muzsika csendül fel a VI. kerületi Benczúr-kertben is. Itt a Postás Szimfonikus Zenekar játszik Erkel, Kodály, Liszt és Weiner műveket. A VII. kerületben, a KISZ Központi Művészegyüttes Székházában nyílik meg 19-én A Népművészet Ifjú Mestere pályázat anyagából készült kiállítás. A Margitszigeti Vörösmarty Színpadon 19-én délután ad hangversenyt a Vasas Művészegyüttes Szimfonikus Zenekara. A Vajdahunyadvárban a Német Állami Szimfonikus Zenekar mutatkozik be 20-án este. A cinkotai Kossuth Művelődés Otthonban ugyanekkor a Csepeli Munkásotthon táncegyüttese és népi zenekara vendégszerepel. A XVII. kerületi Dózsa Művelődési Ház előtt térzene lesz az ünnep délelőttjén. A Pestimrei Művelődési Házban a Jancsi és Juliska című előadást mutatja be az Állami Bábszínház 20-án délelőtt. Pesterzsébeten az Építők Művelődési Házában fotószakkörök kiállítása nyílik. A Pesterzsébeti Múzeumban 19-étől Lőrinc Gyula Dózsa-grafikáit láthatja a közönség. Hangverseny A Csepeli Munkásotthonban 19-én este lengyel népi együttes vendégszerepel. A Csepeli Ifjúsági Parkban másnap műsoros táncest lesz. A XII. kerületben 20-án délután fúvószenekari hangversenyre kerül sor a Kertészeti Kutató Intézet parkjában. A felsoroltakon kívül sok helyen utcabálokon, vidám műsorokon, filmvetítéseken, táncos rendezvényeken szórakozhatunk majd alkotmányunk ünnepén. Külföldi vendégek A Múzeumkertben egymást váltják majd a zenekarok. 19-én este az EDOSZ Zenei Együttese, 20-án délelőtt a Pénzügyőrség Fúvószenekara, délután pedig a Vasas Központi Művészegyüttes Szimfonikus Zenekara szórakoztatja a közönséget. A X. kerületi Csajkovszkij Parkban 20- án délután ünnepi műsor lesz. A Budai Parkszínpadon az ünnep délutánján Dallal, tánccal címmel lengyel és magyar néptáncegyüttesek és zenekarok műsorát láthatja-hallhatja a közönség. A Városmajori Színpadon, az Állami Bábszínház A három kismalac előadása látható 20- án délelőtt. Szép sikerrel mutatkozott be a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Slask, a Lengyel Állami Népi Ének- és Táncegyüttes. Magas fokú technikai tudással, rengeteg temperamentummal és humorral mutatták be a lengyel néptánc és népzene néhány hatásos darabját. A száztagú, pompás kosztümökbe öltözött társulat nagyszerűen hatott a Sziget fényárban úszó fái alatt, és lelkes taps fogadta a publikum kedvére előadott néhány magyar dalt. Nemcsak a tánckar, az énekkar tagjai is kitűnően mozognak; az ének- és táncszámok így teljes egységben, állandó elevenséget sugározva elevenedtek meg. Az együttes tiszteletére tegnap délben fogadást rendeztek a budapesti lengyel követségen. A társulat most Szegedre utazik, ahol augusztus 18-án és 20-án szerepel, a Dóm téren. □ GÁBORJÁNI KLÁRA színművésznő temetése augusztus 18-án, pénteken 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. □ ILLYÉS GYULA, VAS ISTVÁN, Weöres Sándor és Orbán Ottó verseit közli a The New Hungarian Quarterly nyári száma, William Jay Smith angol fordításában. Lengyel József munkásságát Kenneth McRobbie méltatja. Radó István emléke Tegnap jött a hír, hogy 81 esztendős korában meghalt Radó István. Azt hittük, elnyűhetetlen ember. Időnként megjelenik a szerkesztőségek folyosóin, filmirodákban, immár több mint öt évtizede. Az utóbbi időben ugyan már botot is használt, de érdeklődése változatlanul friss volt, s a hírek is frissek voltak, amelyekről újságíróként beszámolt. S a mai híreknél is izgalmasabb részleteket tudott a múltból. Nemrég újították fel a Hyppolit, a lakájt. Radó Pista bácsira, tájékozottságára lehetett számítani, azt is tudta, milyen előzménye volt a forgatókönyvnek, kinek írták eredetileg, hányféle variációja akadt a szereposztásnak. A magyar filmtörténelem élő lexikona volt. Saját tevékenységét ritkán említette, pedig maga is részese volt ennek a történelemnek. A Tanácsköztársaság napjaiban vezető részt vállalt a filmirányításban, később dramaturgként tevékenykedett — a némafilmek idején a feliratok szövegeit készítette. Legjelentősebb filmtörténeti tette: neki köszönhették a magyar nézők, hogy a Patyomkin páncélos, hosszú harcok, vágások után már a felszabadulás előtt a magyar közönség elé kerülhetett. Nyolcvanegy évesen éppúgy rajta tartotta a szemét minden fiatalon, mint kezdő újságíróként. Fájdalom, hogy alakjával már csak az írott filmtörténelemben találkozhatunk. —bel A múlt napokban két olyan hangjátékot is hallottunk, amelynek a játék volt a központi gondolata, erre épült a cselekmény, némiképpen ez határozta meg a gondolatiságot is. Sólyom László Játék a nádasban című rádiójátékának két szereplője, egy őszülő halántékú, ám még mindig igen vonzó író és egy pszichológiai tanulmányokat végző, kísérletező kedvű diáklány összetalálkozik, s kölcsönösen, merő játékból becsapják egymást, öngyilkosságosdit alakítanak — mert a szerző így akarta. Sólyom László írása felületes munka, véget nem érő dialógusokkal, dramaturgiailag és íróilag is indokolatlan véletlenekkel. Nem lehetett kideríteni, mi indította játékra ezt a két embert, s mi volt velük az író célja Hegedűs Géza. A néhai Antonio Tortilla című hangjátékában maga a címszereplő játszik. A neves drámaíró, aki egykoron ifjú költő volt, s mivel nem érvényesült, öngyilkosságot akart elkövetni. Ám csak a látszat keltéséig jutott; egy valóban öngyilkos neves esztéta irataival él tovább, s mint ilyen, esztétaként értelmezi saját, közben híressé vált költészetét, hogy azután az esztéta is az öngyilkosság látszatába menekülve más emberként, más műfajban újra feltámadjon. Kitűnő ötlet ez, s Hegedűs Géza írói rangjához méltó színvonalon, érdekesen, izgalmasan valósította meg. A hangjáték még akkor is érdeklődést ébresztett mindvégig, ha itt-ott kissé hosszadalmasra sikerült. Kár, hogy az író csupán első vonulatában valósította meg ötletét, s nem használta ki annak igazi mélységeit, lehetőségeit, nem fordította általánosabb érvényű szatírába. (harangozó) Élő magyar népszokások Száz fotó Helsinkiben A magyar—svéd kulturális munkaterv alapján kerül sor augusztus 26. és szeptember 17. között az Ember és környezet című képzőművészeti kiállításra az Ernst Múzeumban. A tárlaton, amelyet a Kulturális Kapcsolatok Intézete, a külföldi kiállítások svéd nemzeti bizottsága és a kiállítási intézmények közösen rendeznek, tíz kortárs svéd alkotó 82 művével mutatkozik be a magyar közönségnek. A külföldi magyar kiállítások közül figyelmet érdemel a Rómaiak Pannóniában című bemutató, amelyet augusztus 22-én nyitnak meg a leningrádi Ermitázsban. Anyaga sok eredeti tárgyat, másolatot tartalmaz; júliusban nagy sikert aratott Moszkvában. A kiállítás érdekessége, hogy a mintegy 400 műkincs első alkalommal képviseli a magyar régészeti gyűjteményeket a Szovjetunióban. Kodály Zoltán születésének 90. évfordulója alkalmából a helsinki fesztivál keretében kiállítást rendeznek a híres Kluuvi Galériában. Augusztus 25-től 43 tablón szemléltetik a nagy zeneművész életének fontosabb epizódjait, munkásságát. A finn közönség megtekintheti majd a mester kottáit, kéziratait, könyveit és a róla készült fotókat is. Ugyanott kerül az érdeklődők elé Kornis Péter mintegy 100 fotója, Élő magyar népszokások címmel. LOCARNÓBAN Ezüst Leopárd DÍJAT NYERT A JELEN IDŐ Hazaérkezett Bacsó Péter filmrendező, akinek Jelenidő című filmje a locarnói fesztiválon a második helyért járó Ezüst Leopárd díjat kapta, s elnyerte a nemzetközi filmkritikus szövetség díját. A rendezők — tájékoztat Bacsó — sok országot hívtak meg, Kína is ott volt. A fehérhajú lány új feldolgozásával. Kollokviumot tártottak ezzel a témakörrel: Film és forradalom, s részt vett a vitában Zavattini is. A zsűri elnöke a kitűnő szovjet rendező, Tarkovszkij volt. Mivel indokolta a zsűri és a filmkritikus szövetség a Jelenidő díját? — Nagyjából ugyanazokkal a megállapításokkal: a munkásportció megrajzolásáért, a film őszinteségéért. S ami külön öröm volt: Simon Ágoston alakítása osztatlan elismerést aratott A NAGYKORÚSÁG KÜSZÖBÉN (3.) Hófehérke a képernyőn Tizenöt év, immár másfél évtizedes a Magyar Televízió. Jelleme, karaktere van, s már a felnőtté válás gondjai szorongatnak. Tegyünk egy próbát. Az újságolvasótól ritkán kérnek ilyesmit, talán nem utasítja vissza. Tehát tegyünk egy próbát: ön, kedves olvasó, milyennek képzeli Hófehérkét? Mondjuk, milyen magasnak? Mennyivel magasabb, mint a törpék, s mennyivel alacsonyabb, mint a gonosz mostoha? Milyen a hajszíne? Szőke? Fekete? Milyen a frizurája? A negyvenen felüli olvasók válaszai nagy valószínűséggel egyformák lesznek. Hófehérke fekete, kék szemű kamaszlány, hosszú fehér ruhában, haja a válláig ér. Mitől ilyen egységes a válasz? Attól, hogy többnyire láttuk Walt Disney rajzfilmjét, s aki nem látta, az is találkozott a film figuráival könyvben, újságban, reklámtárgyakon, s mindenütt, ahol Walt Disney nagy üzleti érzékkel azt jó áron el tudta adni. De vajon így képzeli el a négyéves gyerek, aki először hallja a mesét a nagymamától? Nem valószínű. A legnagyobb az esélye annak, hogy a Hófehérkék anyuka vonásait veszik fel. Miért érdekes ez a Hófehérke-ügy? Mert a televízió veszélyei közül, bármily furcsán hangzik, talán ez a legnagyobb. Némely tudós szerző szerint akkora ez a veszély, hogy elnyeléssel fenyegeti a kultúrát, s a könyvet. De miért rossz, ha Hófehérkét olyannak képzeljük, amilyennek Walt Disney megrajzolta? Különben is, akkor még nem volt televízió. Ez igaz, de az is, hogy a tévé most naponta csinálja azt, amit Walt Disney tett Hófehérkével. Mérhetetlen műsoréhségében klasszikus és nem klasszikus könyvek százait szabdalják, alakítják át a dramaturgiákon, egyszerűsítik, s a legjobb esetben is — ha egy Walt Disney-szerű tehetség kezébe kerül a mű — a néző fantáziáját a továbbiakban kikapcsolva, egyetlen változatot tesz általánossá. Ráadásul a néző úgy gondolhatja, megismerkedett mondjuk Raszkolnyikovval és a Bűn és bűnhődéssel, mert látta a tévéváltozatot. Ne tagadjuk, van a televíziónak ilyen szellemi passzivitásra, a látottak gondolkodás nélküli elfogadására, az önálló gondolkodás igényét háttérbe szorító hatása. Csak azt nem szabad hinni, hogy ezeket a veszélyeket a képcsövek, a katódok, a kapcsolók, az antennák, a rezgőkörök, a huzalok és az ellenállások okozzák. Mint minden élettelen tárgy értéke vagy értéktelensége, haszna vagy veszélye attól függ, hogy mire használják. Olyan kézenfekvő igazság ez, amit már megfogalmazni is alig ildomos, pedig kell, mert vannak, akik a készüléktől féltik a kultúrát, a közerkölcsöt, a gyerekeket, s a védekezés egyetlen hatásos módjának a készülék üldözését, mellőzését vélik. Azt is tegyük mindjárt hozzá, hogy a nagykorúság küszöbén álló Magyar Televízió legjobb szándékai, legjobb műsorai szerint nem veszélyeztetni kívánja a kultúrát, hanem terjeszteni, nem fantáziátlanná kívánja tenni a gyerekeket, hanem nevelni akarja őket, nem szellemi és társadalmi paszszivitásra, hanem gondolkodásra és cselekvésre kívánja bírni a nézőt. Nem lehet eléggé becsülni például, hogy a magyar televízió talán a világon a legtöbb élő — természetesen felvételen élő — színházi közvetítést adja. A magyar televízió rendszeresen és kedvcsinálóan hívja fel a figyelmet az élő magyar irodalomra. Lehet, hogy néha már soknak érezzük a vetélkedőket, de ilyenkor nemcsak azokat mozgatja meg, akik a kamerák előtt versenyeznek, hanem szinte minden képernyő előtt ülőt is, mert mi is választunk, pontozunk, szavazunk, ha kell villanyt oltunk, s a döntések előtt önálló szellemi tevékenységet kell folytatnunk. Még az „egyszerűsített Hófehérke”, tehát az irodalmi művek tévéadaptációja is olyan tömegeket visz a könyvtárakba és a könyvesboltokba, amelyek a filmek nélkül elképzelhetetlenek lennének. Mi hát az igazság? A tévé leszűkíti a fantáziánkat, vagy kinyitja érdeklődésünket? Megöli a könyvet, vagy népszerűsíti? Kikapcsolja cselekvési ingerünket, vagy éppen tettekre sarkall? Nyilvánvaló: mindkét kérdésre lehet igennel és nemmel is válaszolni. A reális veszélyek és a reális erények együtt vannak jelen , mint annyi sok más helyén az életnek. Amire most, a nagykorúság küszöbén már lassan rájövünk: nemcsak a televízión múlik, hogy Hófehérkét hányféleképpen képzeljük el, ha már láttuk a képernyőn. Egész társadalmi múltunk, személyes tapasztalataink öszszessége szabja meg, mit hogyan látunk a képernyőn, s az milyen szellemi reakciókat vált ki belőlünk. De ha igazán nagykorú lesz a televízió, akkor nem bánnánk, ha maga is még többet tenne, hogy a veszélyek kisebbek, az erények nagyobbak legyenek. Bernáth László