Esti Hírlap, 1972. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-15 / 191. szám

Románia gazdasági fejlődése Bukarest, augusztus 15. A román lapok ezekben a napokban sokat írnak a társadalom hosszútávú fej­lesztésének problémáiról. Hangsúlyozzák, hogy ezzel a kérdéssel részletesen foglalkozott a Román Kommunista Párt egy hó­nappal ezelőtt tartott or­szágos értekezlete is. Ro­mániában azóta nyilvános­ságra hozták a távlati fej­lődés valószínű fő muta­tóit. Ezek szerint az or­szág ipari termelése 1990- ben 6—8-szorosa lesz az 1970-ben elért szintnek. A növekedés a mező­­gazdaságban, a mutatók szerint, szintén nagy lesz, s a mezőgazdasági terme­lés a jelzett időszak végé­re háromszorosan múlja felül az 1970-es szintet. MA ESTE: Rendkívüli ülésszak az egyiptomi nemzetgyűlésben Kairó, augusztus 15. Ma este összeül az egyip­tomi nemzetgyűlés, hogy Szadat elnök felkérésének megfelelően rendkívüli ülésszakon foglalkozzék a nemzeti egység védelmével és más aktuális kérdések­kel. A törvényhozók elé négy tervezet kerül. Az egyik, amelynek részleteiről az il­letékes parlamenti bizott­ság jelentése alapján teg­nap beszámoltunk, a nem­zeti egység védelmével, a másik a közpénzek meg­óvásával, a harmadik a líbiaiak egyiptomi munka­­vállalási jogával, a negye­dik pedig ugyancsak a lí­biaiaknak egyiptomi telek­föld- és ingó vagyonával, illetve a birtoklás szabá­lyozásával foglalkozik. Csütörtök délelőtt felszó­lal a parlamentben Anvar Szadat köztársasági elnök is. Ez lesz az első beszéde, amióta Kadhafi ezredessel aláírta az egyiptomi—lí­biai unióról szóló prokla­­mációt. AZ „ÁZSIAIAK" ÜGYÉBEN Antin hajthatatlan, de fogadja Rippont EGYETÉRTÉSRE SZERETNE JUTNI HEATH MINISZTERE Kampala, augusztus 15. Geoffrey Rippon brit mi­niszter új reményekkel tel­ve érkezett vissza tegnap éjszaka Kampalába, mi­után az ugandai elnök — váratlan fordulattal — mégis hajlandónak mutat­kozott, hogy fogadja őt. Idi Amin elnök, mint is­meretes, elrendelte az Ugandában élő brit állam­polgárságú indiaiak, pa­kisztániak, bengáliaiak (az „ázsiaiak”) kiutasítását. Heath brit kormányfő er­re ügyes diplomatának is­mert Európa-miniszterét, Rippont küldte Afriká­ba, hogy az Amin által kijelölt 90 napnál kedve­zőbb feltételeket szerez­zen a kitelepítés lebonyo­lításához. Szombaton és vasárnap az ugandai elnök nem volt hajlandó fogadni a brit mi­nisztert, mire az tovább­utazott a kitelepítendők ügyében erősen érdekelt Kenyába és Tanzániába. Idi Amin hétfőre meggon­dolta magát, s egy — mint a Reuter írja — „drámai” sajtóértekezleten közölte, ha Rippon úgy kívánja, szí­vesen találkozik vele. Bár az elnök Nagy-Britannia afrikai politikáját tovább­ra is hevesen támadta, ez­úttal talált szívélyes sza­vakat is. A briteket Ugan­da barátainak nevezte, s meghívta az angol tudósító­kat, igyanak vele egy po­hár italt háza teraszán. Mi több, az érkező Rippon elé küldte a repülőtérre Jus­tus Byagagaire ügyvivő kül­ügyminisztert. Amikor a brit miniszter először jött tárgyalni Aminhoz, csak néhány alacsony beosztású protokollember fogadta az entebbei légikikötő várójá­ban. A szívélyesség eme hang­súlyozott megnyilvánulá­sai sem feledtethetik — ír­ják a hírügynökségek —, hogy Uganda semmi jelét sem adta az „ázsiaiak” kitele­pítésére vonatkozó szán­dékai megmásításának. Ellenkezőleg, Amin végle­gesnek mondta ezt a dön­tést. Rippon mindenesetre — mint kijelentette — re­méli, hogy sikerül Amin el­nökkel „értelmes egyetér­tésre” jutnia. A brit mi­niszter azzal érvelt, hogy a tábornok-elnök kiváló katona volt, értenie kell tehát a logisztikához. Ugyanis 60 ezer ember in­gó és ingatlan vagyonát rendezni három hónap alatt, valamennyiüket kül­országba repíteni, gyakor­latilag lehetetlen. Rippon egyébként leszö­gezte, hogy kormánya vállalja azt a felelősséget, amely a brit útlevéllel rendelkező pol­gárok sorsával kapcso­latban rá hárul, csak eh­hez segítséget kell kap­nia. Mégpedig Ugandától, attól az országtól, amely kitele­pítésüket elrendelte. Chile eredményei — A Népi Egység kor­mánya nem mond le annak a programnak teljesítéséről, amelyet Salvador Allende elnökké választása idején tűzött ki maga elé — je­lentette ki tegnap Santia­góiban Luis Corvalan sze­nátor, a Chilei Kommu­nista Párt főtitkára. A Kommunista Párt ál­tal szervezett és a mező­­gazdaság problémáival foglalkozó gyűlésen Cor­valan megállapította, hogy a kormány politikája jó eredményeket hozott. Ezek közé sorolta a főtitkár a termelőkapacitások éssze­rűbb kihasználását, a munkanélküliség arányá­nak csökkentését, a jöve­delmek igazságosabb újra­felosztását, valamint az ipari termelés növekedését. Beszédében a főtitkár erélyesen támadta a chi­lei szélsőbaloldali moz­galmat, rámutatva, hogy „az ultrabaloldal akadá­lyozza az országban végbe­menő forradalmi folyamat kibontakozását”. ÚJABB SZÍVÁTÜLTETÉS Barnard páciense meghalt Fokváros, augusztus 15. Christian Barnard pro­fesszor ma hajnalban is­mét szívátültetési műtétet hajtott végre. Ez alka­lommal egy Dél-Afrikában „vegyes fajúnak” nevezett fiatal férfi szívét helyezte át egy fehér ember mellka­sába. A műtét nem sike­rült. A beteg — egy 53 éves nyugdíjas vállalati igazga­tó, aki a hónap eleje óta várt új szívre — a műtő­asztalon meghalt. A híres fokvárosi Groote Schuur kórházban, ahol Barnard az első szívátültetést haj­totta végre, januárban vé­geztek utoljára hasonló műtétet. Ekkor Barnard Marius nevű testvére ve­zette az operáló orvoscso­portot, s a páciens életben maradt. MOSZKVÁBÓL EDINBURGHBA Repülőn érkeznek a tatárantilopok London, augusztus 15. A hét folya­mán ritka állat­fajták érkeznek a moszkvai ál­latkertből Edin­burghba. A szál­lítmányban a többi között öt európai hód és öt tatár antilop lesz. Az európai hód már a XII. században kive­szett a szigetor­szág faunájából, s az angol állat­kertekben mos­tanáig csak a kanadai fajtát tartották. A ta­tárantilop, amely egyébként is rendkívül ritka állatfajta, ter­mészetes körül­mények között hétezer évvel ezelőtt élt a földnek ezen a részén, majd amikor a brit­szigetek és a kontinens kö­zötti jéghíd ol­vadni kezdett, az állatok kelet felé vándorol­tak el. A szovjet ál­latszállítmány a londoni repülő­térről különle­ges gépen in­dul tovább Edin­burghba. Azért jelölték ki a skóciai lakóhe­lyet, mert az ot­tani levegő vi­szonylag tiszta és a tatáranti­lop igen érzé­keny a levegő­szennyeződésre. AZ IDŐ SODRÁBAN Homokzsákok helikoptereken Évek óta figyeljük a próbákat, a megújuló roha­mokat, kis részletekből vá­lik egésszé a mű, amely hasonlatos egy fájdalmas, hatalmas szimfóniához, amelynek tételeit fegyver­rel és lőporral írták. Ahol a dob, gránát, a hegedű lágy hangja jajveszékelés, a kórusok funkcióját val­lási felekezetek vállalták. Lassan eljátsszák a tétele­ket, megtelik a karzat, a háztetőkön elfoglalják he­lyüket a golyószórósok. Sok milliónyian figyelik az előadást, de senki nem tudja, mi lesz a vége. A zenekarvezető karmester sem látja előre, miként fejeződik be e tragikus költemény. Jó ideje találgatják, hogy az angol kormány mikor cseréli fel vasdo­­rongos, erőskezű politiká­ját, hiszen létezik megol­dás, amely vágülis csendet parancsolhat a fegyverek­nek, megbékélést a telkek­nek. Találgatták három­négy évvel ezelőtt, milyen módot talál London, hogy az északír kérdés lekerül­jön a napirendről. Az­után barikádokat ácsoltak, embereket internáltak, fegyveres csoportok riasz­tottak, megérkezett az an­gol hadsereg is, előbb csak kétezer, majd négy­ezer katona. Szomorú ál­lomás gyanánt bejelentet­ték a tízezredik katona ér­kezését is. Ma huszonegy­ezernél többen óhajtják megoldani azt a konflik­tust, amelyet fegyverrel már nemigen lehet rendez­ni.­ ­ „Az emberek itt köveket dobáltak és kövekkel talál­tattak, az írek hozzászok­tak az erőszakhoz” — írta a század elején C. B. Shaw honfitársairól. Mi­lyen könnyű e tételt elfo­gadni: az ír ember erősza­kos, nyilvánvaló, hogy csak egy módon, az erő­szak fegyverével kell ha­dakozni ellene.­­Nyolcszáz éve verekednek. 1172-ben szállt partra a szigeten II. Henrik. Úgy tanulták, a szabadságot csak fegyver­rel lehet kivívni. Úgy tart­ják, a reformokért is fegy­verrel kell harcolni, így tanulták, így tanították őket, erre kényszerítette e népet a brit imperializ­mus szabálykönyve. Szí­vesen hinnénk: az elavult káté antikvár régiség csu­pán.­ Az ír ember vallásos ér­zelmű is. Ki katolikus, ki protestáns. Azt mondják, ez minden baj forrása. „Vallásháború” dúl a szige­ten, amink megfékezésé­re kell az angol fegyver. Ez is kerek fogalmazványa a bajoknak, csakhogy a vallási békétlenség a XX. század utolsó harmadá­ban nem alapos indok, nem hinnénk, hogy elfogadha­tó. Aligha magyarázza meg az ötszáz halottat, a sok száz romos házat, a bari­kádokat, az internálásokat, a törvényenkívüliséget. Ne­hezen hihető, hogy az an­gol katonák egy protes­táns Szent Bertalan-éj meg­akadályozása miatt érkez­tek volna az ulsteri hat tartományba. Kétségtelen, hogy a nyakas írek nem fogadták el a XVII. szá­zad elején az erőszakos té­rítést, s 1649-ben Cromwell „istennek tetsző dolognak” tartotta a lázadók megtö­rését, a droghedai vérfür­dőt. Mindez csupán előz­­­mény, bár tagadhatatla­nul ma is ütközési pont. Nem helyénvaló azonban minden problémák moz­gató­rugójaként a vallást megjelölni, különösen nem vallásháborúról beszélni. Társadalmi gondok nyug­talanítják a szigetet, gaz­dasági elégedetlenkedők protestálnak, osztályok áll­nak egymással szemben. Történelmi tény, hogy az északír hat grófságban a vagyonosabb réteg a pro­testánsok közül került ki, míg a nincstelenek többsé­ge katolikus. Ám ennek ma már eléggé kevés köze van a valláshoz, sokkal több az osztályharchoz. Reménykedtünk: London majd, békebíróként, meg­fontolt, okos tervekkel pró­bálja lecsillapítani az egy­másnak ugrókat; hittük, csakhamar elkészül egy javaslat, amely nyugalmat küld a szigetre. De ilyen terven ma már nem mun­kálkodnak. Hittük, Anglia megoldást keres, s iparko­dik szétválasztani a mara­kodókat, de jelét­ a békítő szándéknak ma már hiába keressük.­­ Csupán híradásokat kap­tunk: a katonák felmász­nak a hirdetőkre, onnan belátják a terepet, felfede­zik az IRA-fegyvereseket. Hallottuk, hogy helikopte­rek viszik Londonból a ho­mokzsákokat, s hogy meg­motozzák az asszonyokat, a gyerekeket, a gyanús em­bereket meg összefogdos­­sák, internálják. Láttunk felvételeket, amelyeken ka­tonák mint vásári agyag­galambokra, úgy lövöl­döztek élő emberekre. Azt is hallottuk, hogy az IRA bérgyilkosokat szerződtetett, egy halott katonáért kétszáz fontot fizetnek. Az emberek ma­guk építette gettókba me­nekülnek. Most úgy hírlik, az an­gol kormány leszámolásra készül, a tárgyalások kora lejárt, s a fegyverek is­mét nagyobb hangsúlyt kapnak. Közben egyetlen olyan mondat sem hangzott el, amelyből sejteni lehet­ne, valamivel is több a re­mény a megbékélésre. (Szó esik népszavazásról, de az előreláthatóan csak bonyo­lítja a helyzetet.) London harcra készül... De vajon Trafalgar és Waterloo után a brit dicsőség aranyköny­vébe kerül-e Ulster is? -Schiffer Ferenc Pekingi látogatás A Nigériai Államszövet­ség gazdasági és kereske­delmi küldöttsége baráti látogatásra Pekingbe érke­zett. Olajtárgyalások Teheránban befejeződött az Irán és a nyugati olaj­­társaságok képviselői kö­zött folytatott tárgyalások második szakasza. A tár­gyaló felek hír szerint min­den vitás kérdésben meg­egyezésre jutottak, s a nyu­gati olajtársaságok szakér­tői elhagyták Teheránt. Sajtójelentések szerint egy vagy két héten belül az olajtársaságok képvi­selőinek újabb csoportja érkezik Teheránba. Százezren visszatértek New York, augusztus 15. A nemrég még polgárhá­ború dúlta Burundi ENSZ- nagykövete. Same Terence tegnap közölte, hogy azok közül, akik az áprilisi lá­zadás során elhagyták az országot, százezren vissza­tértek falvaikba. Világrekorder virslievő Van okunk örülni: megdőlt a világcsúcs virslievésben. A rendkívüli sportteljesítmény egy harmincéves francia baromfi­­kereskedő, bizonyos Charles Moissonier nevéhez fűződik. Emberünk az idén is elment a francia—svájci határ közelé­ben fekvő Les Rousses-be, az ottani sörfesztiválra, s olyan „ágyat vetett” az itókának, aminek illő csodájára járni: 15 perc leforgása alatt pontosan 3 méter és 31 centiméter virslit fogyasztott el. Moissonier „produkciója” mellett az 1971. évi győztes eredménye szinte szánalmasnak tűnik. A múlt évi szu­­pervirslifaló ugyanennyi idő alatt még a két és fél méterig sem jutott el. A világcsúcs után Moissenier szerényen megjegyezte: úgy gondolja, még korántsem érkezett el teljesítő-, illetve felvevő­­képességének határához.

Next