Esti Hírlap, 1973. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-22 / 69. szám
A la carte és anyagnorma Milyen az ebéd? Üzemekadagok • Menühöz hozzájárulás A szakszervezeti vezetők így fogalmaztak felszólalásaikban: a jómunkahelyi légkör... A vendéglátóiparnak pedig így: anyagnorma, pirított máj, á la carte... Ezen az értekezleten — hogyan, mit kapunk ebédre — ezek a fogalmak egyet jelentettek. Fele-fele Ari üzemi konyháról -7 ebédről, vacsoráról, a büféről — volt szó. A Pestvidéki Üzemi Vendéglátóipari Vállalat (40—50 ezer embernek tálal) meghívta a partnervállalatok szakszervezeti képviselőit, munkásellátási osztályvezetőit, hogy a jó munkahelyi légkör egyik feltételéről, a jó üzemi ellátás kérdéseiről beszélgessenek. Az ebédről, az adagokról, a büfékről, azá la carte-rendszerről. Révész Imre, a vendéglátóipari vállalat igazgatója vitaindítójában rögtön a fő kérdésről, az adagokról, az anyagnormákról szólt. A vállalat árrése évek óta állandó: 37 százalék. De a nyersanyagnormák elavultak. Ami 10—15 éve 5 forintba került, az ma már jóval drágább. A rendelet az egyetemi, középiskolai, óvodai napközi konyhák anyagnormái felől intézkedett. Az üzemek jórészében is — nem állami intézkedéssel — megtörtént ez. Van, ahol a vállalat fedezi, van ahol fele-fele arányban: a dolgozók hozzájárulásával, a részesedési alapból egészítik ki a megnövekedett költségeket. De több helyen még így sem érik el a 6.50-es anyagnormaárakat. Sok munkahelyen a nagyüzemi dolgozók, kohászok, bányászok (a vállalat a többi között a Komárom megyei bányászokat is ellátja) kevesebbet kapnak ebédre, mint mondjuk, az aszódi intézet gyerekei indulat nélkül mutogatunk. Az üzemeket képviselők legtöbbje már arról számolt bér foglalkoznak — vagy már el is döntötték — az anyagnormák felemelésével. A Telefongyárban 6,03 forintból főznek, de „a társadalmi szervek most intézik a rendezést’’. Panaszolták is: kevesebb lett a mozgó büfé. A Siemens ÉVIG képviselője elmondta: 5,40-ből nem lehet étkezni. Ezért már tavaly az A-menühöz 60 fillért adott a vállalat. A munkásellátási bizottság most pedig azt javasolja: az A-menü anyagnormája 7 forint legyen, a diétánál (cukros, szíves, gyomros diétás menüket is főznek itt) pedig 7,60 forint. A Vegyipari Gépgyárban a szakszervezet egyetértésé - vel a vállalat május 1-től 1,40 forinttal pótolja az anyagnormákat. (Igaz, ez azért mégsem túl sok, hiszen eddig 5,44-ből főztek.) A vita — de ez nem is itt dől el, azért érdekes a különböző nézeteket ismertetni — arról folyt: ki fizesse a többet? Ki fizesse ? A Férfifehérneműgyárból a felszólaló ezt mondta: a dolgozókra nem szabad ezt hárítani, a vállalati alapból egészítsék ki. Az Orionból rögtön — szerintünk helyesen — válaszolt rá a szakszervezeti megbízott: a vállalati alap, az kié? Az nem a dolgozóké? Könnyebb 25 százalék előfizetőnek (átlag ennyien veszik igénybe az étkeztetést) megmagyarázni, hogy ők is járuljanak hozzá a felemelt anyagárakhoz, mint a 75 százaléknak, hogy az ő pénzükből, a részesedési alapból a 25 százalék többet kapjon. Ugyanis a részesedési alap az egész üzemé. (k. gy.) Plusz 60 fillér Mit is lehet 5,50-ből — még ha művész is a szakács — főzni? Négyszer egy héten 8 dekás húsból, az ötödik napon 5—6 dekás húsból ebédel? A 8 dekás hús nyersen értendő. Ha kisült, 4—5 dekás lesz. Vagyis az a kis adag, amelyet gyakran („rossz közérzet”) nem kis Újraéled a tiszai hajózás FŐLEG TEHERSZÁLLÍTÁS ♦ VÍZIBUSZT VENNÉNEK Visszanyeri-e rangját a vízi közlekedésben a Tisza, újraéled-e a tiszai hajósélet? Hazánk második folyóján hajdan virágzott a vízi szállítás: az 1835-ben induló tiszai gőzhajózás Szolnokon például a kereskedelmi és mezőgazdasági élet addig nem látott fellendüléséhez vezetett. A vasúti és közúti közlekedés térhódításával azonban a tiszai hajózás mindjobban háttérbe szorult, s 1968 óta a személyhajózás teljesen szünetel. Ma már az ország összes vízi szállításának mind-össze öt százaléka zajlik a Tiszán, pedig e víziút in- t tenzív kihasználása, első-sorban teherszállításra, mind sürgetőbb. A Tisza III. vízlépcső üzembe helye- s zése megjavítja a hajózási feltételeit, a nagymértékű fellendülést azonban a csongrádi Tisza III. vízlép- cső teszi lehetővé. Az állandó vízszint segítségével az évenkénti hajózási időtartam 200 napra nőhet. A tiszai vízi út ezáltal szerves része lehet a nemzetközi víziutak hálózatának is. A tervek végrehajtásához még évek kellenek, de a folyó menti települések már készülnek a hajósélet megéledésére. A Szolnok megyei Tanács például egy 100 személy szállítására alkalmas új hajót vagy vízibuszt szeretne vásárolni, s a MAHART már megkezdte az építőanyagok, sóder, homok szállítását a felső szakaszról az alföldi kikötőkbe. #11 SZÍÁSÁN a nóftitavássvli bttkokban Fiú- és lánykaruhák 5 éves korig. Száda és szőttes méteráru 30—40%-os árengedménnyel Népművészeti boltok: Budapest XIII., Szent István krt. 26. Budapest XIX., Vörös Hadsereg útja 144. A vásár március 22-től április 7-ig tart. Ajtó — műanyagból. A Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyárában évente hatvanezer műanyag ajtó készül. Európában — a szekszárdiakon kívül — mindössze két hasonló vállalatnál gyártanak ilyen, áttetsző betétes pvc-ajtót. (MTI fotó — Balassa felv.) Új park Nyíregyháza szívében Nyíregyházán a városközpontban megkezdték 11 ezer négyzetméternyi terület parkosítását. Ezekben a hetekben mintegy 2000 köbméter termőföldet szállítanak a térre, majd 8000 négyzetméter területet fűmaggal vetnek be, 318 négyzetméterre évelő növényeket, 307 négyzetméterre rózsafákat ültetnek. A fiatal cserjék, örökzöld facsemeték mellett néhány korosabb, 8—10 éves hárs-, juhar- és egyéb díszfát is elültetnek. (MTI) FEHÉR UBORKA A Magyar Távirati Iroda egyik kiadványában nem mindennapi hírrel találkoztam. A tatai természettudományi stúdió munkatársait, amikor a Kálvária-hegy szikláit megbontva egy, a külvilágtól hermetikusan elzárt forráskürtő mélyére jutottak, rejtélyes botanikai jelenség döbbentette meg. Barlangrendszer bejáratát sejtették a mélyben, s helyette egy ismeretlen növényre hullott elemlámpájuk fénye. Efféle növényt eleddig sohasem láttak, sem a föld fölött, sem a föld alatti el is döntötték, hogy a találgatások helyett értesítik a botanikusokat. A vizsgálatok aztán megállapították, hogy a fehér levelű növény, amely ebben a tökéletes fény- és hangelzáró börtönben fejlődésnek indult, nem más, mint közönséges uborkapalánta, amely nyilvánvalóan a fotoszintézis hiányában változtatta meg eredeti színét.. Eddig a hír a különös fehér uborkáról. Én azonban úgy érzem, hogy többet érdemel holmi színkeltő hasábnál az újságban, tulajdonképpen ennél a kis tárcánál is többet, hiszen amit véghez vitt több annál, mint amire mi, e Föld lakói vállalkozunk. A Kálvária-hegy rejtélyes uborkapalántája egy ezüstbe borult üstököt villant meg előttem; az öreg vidéki gyógyszerészét, akit fél évszázadon át végzett munkája utolsó napján látogattam meg, hogy megkérdjem tőle: érdemes volt-e? Amikor nehéz volt, mondta az öreg gyógyszerész, mindig volt mire gondolnia. A háború alatt találat érte a patikáját, a tető beomlott, s az ablakkeretek kifordultak az utcára. A fájdalom annyira letaglózta, hogy hónapokig ki sem mozdult a szobájából, nem tudta volna elviselni a látványt, ami a szeme elé tárul. Hosszú tusakodás után, a feleségével indultak el, hogy eltakarítsák a romokat, s amikor beléptek a füstmarta falak közé, földbe gyökerezett a lábuk az ámulattól. A szétroncsolt tégelyek, elforgácsolódott polcdarabok fölött már szárba szökött a búza. Valóságos zöld táblácska lengette feléjük zászlaját — az a fél zsáknyi mag fogant meg, amit ősszel vittek fel a padlásra, s amit a találat után még véletlenül sem jutott volna eszükbe keresni. Az a búza tulajdonképp semmi rendkívülit nem tett. Némileg megváltozott körülmények között ugyan, de a fény simogatásában, az eső frissítő erejét segítségül kapva teljesítette azt, ami a rendeltetése: megújította önmagát. Azt a búzát, ha megvárják a júniust, éppúgy learathatták volna, akár a mezőn kalászt érlelőt, éppúgy keresztbe rakhatták, behordhatták, elcsépelhették volna. Az a búza a romokon győzött, de nem a természet ellen. 1/1 kisoda hátránnyal indult ehhez képest odalenn, a hévizes forráskürtő mélyén a csöppnyi uborkapalánta! Mert a növényt rejtegető üreget néhány százezer esztendeje emberi láb nem tapodta, hiszen több méteres sziklapáncél zárta el a külvilágtól, s még azt kinyomozni, miként is került oda az uborkamag a kavernába, még az is alaposan megtornáztatja a képzeletet. De került is oda bárhogyan, rágcsáló-vájta alagúton, ázott bundácskára tapadva, a csodába hajló véletlen segítségével — a lényeg az, hogy nem adta fel, kapaszkodott, és megindult, a nap világa nélkül, az örökös sötétség sziklabörtönére ítélve, ismeretlenül és magányosan — de mégsem próba nélkül. Nem hajthatott zöld levelet, hajtott fehéret. Nero hozhatott zöld termést, hozott volna fehéret. Nincs annál csodálatosabb, mint amit a reményről tudott. Kósa Csaba EGYMILLIÓ KILOMÉTER UTÁN... Búcsú a volántól ÉVTIZEDEK AZ ORSZÁGÚTON KARCAGI HÉTKÖZNAPOK Székely Ferenc negyven éve szerzett jogosítványt. Nemcsak a szakmája, hanem a mindennapi munkája is összenőtt az utakkal. Mindig ott dolgozott, ahol új utat építettek, vagy a régit javították. Teherautókat, útépítő gépeket szerelt és vezetett. Bejárta az országot Hegyeshalomtól Záhonyig, Zalától Békésig. TÉLEN HÓEKE — Az én igazi autózásom 1947-ben kezdődött — mondja. — Akkor kerültem a Közúti Gépellátó Vállalathoz. A háború után nagyon fontos volt, hogy a megrongálódott utakat felújítsuk, mind több várost, községet, falut bekapcsoljunk a közlekedés vérkeringésébe. Karcagon lakik. De a négy évtized alatt sokat volt távol otthonától. — A sofőr élete vándorélet — mondja. — Nyáron követ szállítottam az útépítésekhez, télen hóekéztem. Szombaton hazamentem, de hétfőn kora hajnalban már újra a volán mögé ültem. Többet aludtam munkásszálláson, szállodában, mint otthon, a családi ágyon. Huszonöt év alatt mindössze két kocsival járt. 1947-ben kapta a GMC-t. Aki ránézett, ócskavasnak hitte. Megjavították, felújították és 13 évig jól szolgált az öreg autó. A GMC-t megszokta, társa lett a hosszú utakon. S kettőjüket együtt ismerték meg a többi, vidéket járó sofőrök. Aztán 1960-ban átült a ZIL—64-esre. — Mi van, Feri? — kérdezték a kollégák. — Hol hagytad a vén határt? — Nyugdíjba küldtem — válaszolt —, mert még ebbe is bele szeretnék tenni néhány kilométert. A két autóval összesen egymillió kilométert tett meg. Balesete sohasem volt. TÜRELEM KELL — A jó sofőr türelmes, nyugodt és udvarias — mondja. — Aki ezt a három feltételt nem ismeri, hiába kezeli bravúrosan avolánt, nem ússza meg baleset nélkül. Mindenhová el lehet jutni, csak türelmesnek, előzékenynek kell lenni. Ezt így fogalmazza a KRESZ: vezessen az út-, a forgalmi és a látási viszonyoknak megfelelően. Egyik télen síkosra fagytak az utak, aztán jégeső hullott, az is ráfagyott a burkolatra. Szeghalom kis szállodájában vagy harminc gépkocsivezető várta, hogy elindulhasson. Ott vesztegeltek az ítéletidőben az autók. Őt értesítették: azonnal induljon Békéscsabára, hóekézni kell. — El ne indulj! — figyelmeztettek a kollégák. Mégis ment. — Igaz, nem hatvannal, csak húsz kilométeres sebességgel. Végül odaértem. Most hatvanöt éves. Nyugdíjba megy. A ZIL—a 64-est már más vezeti — de megígérte, hogy nyáron, ha hívják, visszakéri még néhány hónapra. Addig pedig hozzászokik, hogy a hétköznapokat is otthon, Karcagon töltse. . Horváth István