Esti Hírlap, 1974. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1974-04-30 / 100. szám

Holnap reggel vár, hív a tér Holnap délelőtt 10 óra­kor találkozunk ... Lehet, hogy többen valamivel ko­rábban, mások kicsivel ké­sőbb. Lendítő, biztató jel­mondatok füzérében, nem­zetek zászlóival, korunk történelmére emlékeztető díszben vár minket a Fel­vonulási tér. Minket,... negyedmillió fővárosi dolgozót. A buda­pesti felvonulást szervező, 30 tagú bizottságban, a ke­rületekben, az üzemekben is működő szervezők ezrei ennyi részvevőre számíta­nak. Meghívást sokkal többen kaptak. — Meghívást... — nyo­matékkal ejtik a szót, a Szakszervezetek Országos Tanácsában.­­ Angyalföl­dön a szakszervezeti bizal­miak személyesen invitál­ják munkatársaikat. Csepe­len röpgyűléseken találkoz­tak a szocialista brigádok, hogy egyeztessék: milyen legyen a dekoráció, melyik a jelmondat. Elöl a csillag Vár minket a Felvonu­lási tér. Kilométeres hosszát Dó­zsa György útként ismer­jük. 1949-ben építették tá­gas térré, a gazdagodó évekkel szépült, gazdagod­tak jelképei. — A felvonulásokat egy évig szervezzük, készítjük elő. Május 2-től a soron következő május 1-ig. A több száz hangszóró, vagy 150 kilométer vezeték el­helyezésére a honvédség segítségét kértük. A gyü­lekezések, az útvonalak csomópontjain telefonos irányítóállomások mű­ködnek. A rádió adó-vevő­ket munkásőrök kezelik. Az ,.agyközpontba” 24 vo­nal fut be, monitorok hoz­zák a képet. Reméljük, az első perctől minden rend­ben történik. Az első perctől... hol­nap 10 órától... Tizenhat méteres darus kocsin az él­dekoráció: a háromméte­res vörös csillag, a hatmé­teres vörös zászló, a par­tot éltető felirat. Körülötte mint díszkíséret az ünnep­nap nemzetköziségét szim­bolizáló zászlós autók. Ha­talmasra formázott, menet közben kinyíló tulipánból emelkednek magasba a szocialista országok zász­lói, virágzó ez a barátság. A méltóságteljesen forgó oszlopokon politikai doku­mentumképek idézik éveink-napjaink nemzetkö­zi eseményeit. A nemzedé­kek összefonódását tánco­sok elevenítik meg: az út­törők táncához KISZ-esek csatlakoznak, majd az idő­sebbek, kétszáz Győr me­gyei népi táncos. Találkozás A felvonulók öt útról, utcából, nyolc oszlopban érkeznek a térre, a folya­mok tengerré tárulnak, a májusfák magasba emel­kednek, a gyerekek édes­apa vállára kéredzkednek, az amatőr fotósok kicsit előreszaladnak térré tágí­tani az optikákat, az is­merősök — Szervusztok, mi is itt vagyunk! — integet­nek egymásnak, a munka­társak ki-kilépnek a sor­ból kezet rázni a munkás­­őr kollégával... micsoda tarka forgatag, mekkora erő, milyen őszinte vi­dámság! A minap találomra ér­deklődtem egy sétálótól a Dózsa György úton: — Itt lakik? — Igen, a harmadik házban. — Felvonul vagy az ab­lakból nézi? — Felvonulok a gyáriak­kal. — De önnek ezen az úton semmi sem új. — Minden új lesz. Hogy is mondjam? A Tanácsköz­társasági Emlékművet na­ponta látom, ilyenkor meg­nézem. A bronzmatróz A rohamra induló mat­róz bronzszobrát Kiss Ist­ván szobrászművész min­tázta 1969-ben. Talapzatát Hoffer Miklós tervezte Eszembe jut: miért a 30. Nem a 31-ik? 1919-ben is szabad volt ünnepelni, ut­cára vonulni, éljent kiál­tani az új társadalmi rendre. Ez az emlékmű is azokra a napokra emlé­keztet. A tribünön — ele­jét már elértük — bizo­nyosan ott vannak a bronzmatróz élő társai, az akkori harcosok. Lehet-e gondolatban, tisztelettel, köszönettel kezet rázni? Balról már közelítünk a MÉMOSZ-hoz, az építők szakszervezete székházá­hoz. Ebben a házban else­jén is munkána van. A felvonulás főparancsnok­sága, száz-száz segítőjük serénykedik az ablakok, a lobogós ruhás falak mö­gött. A hétköznapokon is értünk népesednek be az irodák, a tárgyalótermek. A szakszervezet budapesti bizottságán mondták el:­­ A lakások és a járu­lékos létesítmények építé­séről sok számadat is­mert. A szocialista szerző­dést kötött építőipari vál­lalatok most tovább szeret­nének lépni, javítani a minőséget, fokozni a hiba­mentes átadást. Egy-egy letört fürdőszobai csapte­lep 830 forint, egy-egy megrongált konyhafiók 40 forint. A hanyagság „egy­ségárait” ezrekkel, tízezrek­kel lehetett szorozni. Ma az építőipar szocialista brigádjai felelősségválla­lással vigyázzák értékein­ket, a társadalom tulajdo­nát. Gyarapodnak az új technológiai eljárások: ne vetemedjék ajtó, ablak, ne púposodjék a padló. Soka­sodnak a kongresszusi munkaverseny felajánlásai. SZOT-székház A dísztribün — Mikus Sándor szobrászművész tervezése — a Felvonulási tér centruma. Az eredmé­nyeinkről, vállalásainkról beszámoló, magasra-maga­­sabbra emelt transzparen­sek rései, a zászlócskákat felrepítő léggömbök hullá­mai között keressük az is­merős arcokat. És elmond­juk, ismételjük egy-egy személyes találkozás köz­vetlen élményét, hosszabb­­rövidebb beszélgetések em­lékét. A SZOT-székház felé kö­zeledve — a nyár küszö­bén — nem érdektelen el­mondani a számot: 337 500. Az idén ennyien kapnak beutalót a szakszervezeti üdülőkbe. Tizenhétezren a szocialista országokban üdülhetnek. Különösen tá­mogatják a több gyermekes családok együttes üdülteté­sét. Időben kissé megszaladt a gondolat, útban mögöt­tünk a tér nagyja. 1965 óta Pátzay Pál szobrászmű­vész Lenin-szobrának em­lékképével búcsúzunk a Felvonulási tértől. Svéd vörösgránit pilonját Wei­­chinger Károly építész tervezte. Akarva, akaratlan szimbólumnak érzem: vé­ge a térnek, ki erre, ki ar­ra fordul, de holnap, hol­napután, legközelebb me­gint találkozunk, mert ezen az úton kell halad­nunk. (Wormser felv.) Végig az úton Mögöttünk ünnepi rend­ben helyet, teret kér a fia­talság. A záróképben 4000 ifjú sportoló. A fiúk sza­badgyakorlatokat, a lányok szalagos, zászlós tornát mutatnak be. A zene ere­­je-üteme fokozódik, a csúcsponton élőkép: a vö­rös csillag, a jelmondat: Éljen a párt! A sok ezer fiatalból egy kislányt ismerek, ő az Á betűn a vessző. Édesapja a SZOT Budapesti Bizottsá­gának titkára, a felvonulás főszervezője. Mostanában ritkán találkoztak. Holnap reggel együtt in­dulnak, hiszen egyfelé tart az útjuk... Polgár Tamás Hagyományaink r­égi, szép munkásszokás, hogy társadalmunk je­lentős eseményeire készülve, tettekkel fejezik ki az ország előrehaladásáért, gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődéséért érzett felelősséget. A munkások vállalásainak hagyományai vannak, sta­tisztikai adatokkal összegezhető — mindennapi életünk eseményeiben található eredményei. Jövőt segítő, a hol­naphoz vezető út megrövidítésének, a szocializmust építő ország gazdagodásának hagyománya ez, amelyben kisebb és nagyobb közösségek, az egyes ember is meg­találja tennivalóit, számításait. Ismeretes pártunk Központi Bizottságának legutóbbi határozata: egy év múlva, a jövő márciusban összehívják az MSZMP XI. kongresszusát. Röviddel a döntés után elindult és ép­pen a munka ünnepére teljesedett ki a többet, jobbat akaró kongresszusi versenymozgalom, s azóta is újabb és újabb felajánlásokról érkeznek hírek, jelentések Nem az összemérhetetlen rivalizálás, a ki kit győz le tétele a mérce, hanem azoknak a módszereknek, a vál­lalati kereteken belül található lehetőségeknek felku­tatása, amelyek feltételei, alapjai lehetnek minden kö­zösség és az egyén megújulásának is. A vállalatok, az üzemek dolgozói önmaguk, s egymás hasznára teljesítik majd felajánlásaikat, de ez a telje­sítmény az egész társadalmat viszi előbbre. Hiszen a ha­tékonyabb munkát, a több, jobb árut, külgazdasági kö­telezettségeink időbeni és minőségi teljesítését, milliók megtakarítását társadalmi érdek diktálja. Ennek megfo­galmazói, s végrehajtásának első számú részvevői a múltban is a munkások voltak. Az üzemek, vállalatok kezdeményezései mellett ott vannak a mezőgazdaság állami és szocialista szektorának dolgozói is. A több és olcsóbb mezőgazdasági áru éppoly társadalmi szükség­let, mint a termelékenyebb ipari munka, a jó minősé­gű, keresett piaci termék. Kölcsönösségről, egymásra utaltságról van szó, azonos érdekről, amely már hosz­­szú ideje a sikert hozó osztály­politikára, a hatalom alap­ját alkotó munkás-paraszt szövetségre épül. Az ipari gyártmány minősége, a gyári márka rangja, a gyári márka becsülete és védelme belső és külső érdek egyaránt de az sem közömbös, hogy ezért a rangért küzdő ember milyen választékkal, csökkenő vagy emelkedő árakka találkozik a városi piacokon. S mindkét oldalon ta­pasztalható a felajánlásokban visszatérő kötelezettség­vállalás: új erőforrásokat állí­tani a termelés szolgála­tába, s ezek kihasználásával többet és jobbat adni, s így csökkenteni vagy megszüntetni a különböző okok­ból jelentkező, kedvezőtlen árhatásokat is. H­a valaki többre vágyik, érthető, hogy céljának eléréséhez napról napra új, korszerű ismeretek­re van szüksége. Ez az igény jól tükröződik az egész országot átfogó kongresszusi verseny fel­­ajánlásaiban is. Szinte fel sem lehetne sorolni, milyen sokoldalú, az élet minden területére kiterjedő feladat­sor található ebben a mozgalomban. Érthető, hogy min­den gyűlésen, munkásfórumon első helyre a termelés­sel kapcsolatos kérdések kerültek. De érthető módon ott van a termelés folyamatát mozgató ember ismeretszer­zésének igénye is. És ami különösen figyelemre méltó, az a jövőért érzett felelősség: minden segítséget megad­ni a kezdőknek, a fiataloknak, a munkásosztály új tag­jainak, hogy minél előbb beilleszkedjenek szakmailag és emberileg is a nagyüzemi termelés mechanizmusá­ba. Ettől, természetesen, elválaszthatatlan a törzsgárda jobb anyagi és erkölcsi megbecsülése is. Évekre szóló feladatok kimunkálásáról van itt szó, olyan teendőkről, amelyeket minden nappal újra kez­dünk és magasabb színvonalon folytatunk. Lakást, óvo­dai bölcsődét egyik napról a másikra nem lehet felépí­teni. De a megoldás vállalása, amint ezt sok nagyüze­münk, például a Csepel Vas- és Fémművek tette, hogy néhány éven belül megoldják dolgozóik lakás­­problémáit, hogy minden kisgyermeknek bölcsődei, óvodai férőhelyet biztosítanak — és ez már a város építésében, szépítésében való részvétellel is összefügg —, nyilvánosság elé bocsátott, s könnyen ellenőrizhető fe­lelősséget is jelent. A győri Magyar Vagon- és Gépgyár munkásgy­űlésén az egyik szocialista brigád vezetője ezt a gondolatot úgy fogalmazta meg, hogy kollektívá­juk a munkáshatalom iránti felelősségét kívánja kife­jezni felajánlása teljesítésével. S, hogy a munkásgyűlések pontosan meghatá- fák­­ rozott döntéseiből valóság legyen, azért a gaz­­dasági, műszaki vezetőknek is sokat kell ten­­n­­­niük. Hogy a munkások, teljesíthessék vállalá­saikat, nekik kell biztosítaniuk azokat a feltételeket — folyamatos anyagellátást, termelési szervezettséget, jó emberi hangulatot —, amelyek nélkül nem lehet ered­ményes munka. A felajánlásokból kiderül, hogy a ten­nivalók sora ezt a szellemi többletet is tartalmazza, s a munkás, a műszaki jóízű együttműködéssel fogja telje­síteni vállalt kötelezettségét. Paizs Gábor :

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék