Esti Hírlap, 1974. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1974-04-30 / 100. szám

A­ CUKOR JÖVŐJÉT REJTI A TORONY Horpálcsi fellegvár Gép végezhet mindent ♦ Nagyobb a termőterület A mag háza — de pon­tsabb ez így: a mag pa­jtája, vára — Sopronhor­­sácson áll, a Répatermesz­­ési Kutató Intézet fehér­­homlokú­ barokk épület­­együttese előtt. Vár: vaskos bástyatorony. A mag vára, mert innen, ebből a torony­ié­r (nem is műemlék; me­zőgazdasági építészetünk újdonsága) indul útnak el­­szaporításra az egész or­szágba az úgynevezett elit, nemesített cukorrépamag. Répakérdés? Milyen erős ez a vár — — a horpácsiak márkajele ez a toronymagtár —, a cukorkérdés, a répater­mesztés évek óta tartó csa­táját ez az erősség meg tudja-e nyerni? Cukorrépakérdés? Ha a zöldségkérdésről szóltunk, mindenki értette, miről van szó, a háziasszonyok a piacon, az emelkedő ára­kon érezték fontosságát. De cukorkérdés? Hiány so­sem volt belőle, az ára se változott. Pedig a répa­kér­­dés hasonlóan érzékeny pontja volt a mezőgadasá­gunknak, mint a zöldség­­termesztés. Csökkent a ter­més, a termőterület. Mi nem vettük észre ezt a csökkenést — importcuk­rot csomagoltak a boltok polcaira —, de a nagy ház­tartás, a népgazdaság meg­érezte a hiányt. Cukorrépa­programot dolgoztak ki, állami intézkedéseket tet­tek. Gyárak, adottságok — A mélypont — mond­ja dr. Magassy Lajos, az intézet igazgatóhelyettese — 1970—71-ben volt. Ekkor rohamosan csökkent a ter­mőterület, száztízezer hek­tárról hetvenezerre. A köz­­gazdasági okokkal, a ter­mesztés műszaki-technikai elmaradottságával együtt, mint a mezőgazdaságban majd mindenütt, a kézierő­­hiány volt ebben a megha­tározó. A répatermesztés kézi munkája — egyelés, szedés, gyomirtás — sok­kal több s nehezebb, mint a más növényeké. A gazdaságok azt ter­melték, ami kifizetődő volt, amit gépesíteni lehe­tett. Ekkortájt hallatszot­tak olyan nézetek: érde­mes-e egyáltalán répát termeszteni ? Amikor ki­számolták, hogy mibe ke­rülne a cukrot külföldről behozni — a világpiaci árak közben sokszorosára emelkedtek — rájöttek: ez lehetetlen. Lehetetlen, mert a cukorgyártás mel­léktermékeit is importálni kellene — sok iparág hasz­nálja —, s ezen túl igen jók a hazai adottságok: a tizen­egy nagy cukorgyár­­r­­a 12. építését tervezik, való­színűleg Rábán lesz —,s a kitűnő szakembergárda. A kormány intézkedett: felemelték a répa árát, ki­dolgozták az addig isme­retlen technológiákat, ame­lyekhez már nem kell ké­zi munkaerő. Gépsorokat, vegyszereket hoztak be, gépvásárlási kedvezménye­ket kaptak a gazdaságok. A gépek, a kombájnok a sáros, nehéz földből kisze­dik a répát, fejelik, tisztít­ják, szállítják, a vegysze­rek feleslegessé teszik a gyomlálást. De mindehhez mag kellett. Amit szemen­ként, géppel, bizonyos tá­volságra lehet ültetni, amit nem kell már egyelni. Új növény, egycsírájú, mono­germ mag kellett. A répamag ugyanis go­molyban van,­­­y gomoly­ban három—négy. Vetés után több növény kel ki, ezt kell kiegyelni. Csak kézzel lehet egyelni, föl­dön csúszva, térdelve. Ti­zennégy ember nehéz mun­kával egy nap egy holdat tud egyelni. Az új magot, az egycsírájú magot ki kellett tenyészteni. Elkés­tünk vele? — Előbb tettük le az asztalra, talán a bevezeté­se késett öt-hat évet. Bőség volt... Csapodi Gyuláné kutató­­csoportja tizenöt éves mun­ka után nemesítette az el­ső — azóta már több faj­ta követte, s állandóan kö­veti — örökletes mono­germ magot. 1968-ban is­merték el, de már 1902- ben készen volt. — Akkor miért nem ve­zettük be? — Sok répa termett ak­kor, a gyárak szinte kö­nyörögtek a tél végén, már ne jöjjön több, alig bírják. S akkor még nem volt probléma, gépek, új vegy­szerek sem voltak még. Az intézetben előre láttuk a csökkenést — ez világje­lenség —, a munkáskéz ke­vesebb lesz. Erre készül­tünk fel. A fajta megvolt, de a szaporítása nem in­dult még meg. A hirtelen területcsökkenés után, 1970-ben kezdődött az el­­szaporítása. A répa eseté­ben ez lassabban megy, mert csak a második év­ben hoz magot. (Az el­ső évben gyökeret, ezt felsze­dik, vermelik, tavasszal — a második évben — kiül­tetik, s úgy ad majd ma­got.) Egy-két év Az idén már az összte­rület 50 százalékát egycsí­­rájú maggal vetették be, de a másik 50 százalékot sem a régi, sűrű, egy elést kívánó vetéssel. Itt — ez átmeneti módszer — a mechanikai egycsírájú mag került a földbe, a több­magú kolyhot mestersége­sen feldarabolják. A vetés­­terület is növekedett: ta­valy már 93 ezer hektáron termeltek cukorrépát, az idén pedig 103 ezer hektá­ron terem majd. De ezt még körülbelül hétezerrel kell emelni. A múlt esz­tendőben a répát körülbe­lül 70 százalékban géppel­­ szedték ki. A többit is gép emelte ki, de a fejelés, a tisztítás munkáskezekre várt. Egy-két éven belül az országban már csak egy­csírájú magot vetnek, s egy-két éven belül nem kell cukrot importálni. (Kőbányai) A csodamag kerek vára (Bozsán felv.) KIÁLLÍTÁS ÉPÍTKEZŐKNEK MILYEN LEGYEN A CSALÁDI ÉS A TÁRSASHÁZ Ház címmel a budapesti sajátház-építést bemutató kiállítás nyílt a Fővárosi Tanács bemutatótermében, a Tanács körút 6. szám alatt. A kiállításon a Budapesten épülő csa­ládi és társasházak ter­veit mutatják be jó és rossz példákkal illuszt­rálva. A Budapesten két éve mű­ködő magántervezői bizott­ság tapasztalatai alapján hívják fel az építtetők fi­gyelmét, mire kell elsősor­ban ügyelniük. Az eddigi magánházépítési gyakorlat nem volt megnyugta­tó, egyebek között ezért volt szükség a magán­tervezői szakértő bizottság létrehozására. A bizottság munkáját a modern építé­szeti elvek szabályozzák, s a tervek elbírálásakor arra ügyelnek, hogy a lakás az adott alapterületen a mo­dern lakáskultúrának meg­felelően, s­ gazdaságos hely­kihasználással épüljön, az épület külső megjelenése formálja a környezetet, ja­vítsa az utcaképet. Magyarországon 1972-ben 90 200 lakás épült, ebből 60 700 magánerőből. Budapesten a negyedik ötéves terv idején 26 500 lakás épül szervezetten, vállalati támogatással, illetve magánerőből. Nem mindegy tehát, hogy a jövőben felépülő házak esztétikai megjelenésükkel miként formálják a város­képet, s a bennük lévő la­kások kellemes otthont ad­­nak-e lakóiknak. A kiállí­tás ehhez szeretne segítsé­get adni az építtetőknek. (h. j.) 229 ÉVE VEZETIK A NEVEZETES KRÓNIKÁT S/MK jövések könyve, 1974 • • Ünnepélyesen fogadták az első hajtást Kőszegen A szőlő jövését — az idei hajtást — hozták be a várost koszorúzó hegyek­ből, dűlőkből, völgyekből a kőszegi gazdák bemutatni a tanácselnöknek, majd az ünnepélyes aktusra át, a várba, a múzeumba, bele­rajzolni a Szőlő Jövésnek Könyvébe, megörökíteni az utókornak az idei tavasz gyenge leveleit, hajtásait. volt. Ezen lövések ekkoráig könyvben nem rajzoltat­tak, következendő képen az embereknek elméjéből is kihűltek, hogy azért a pos­­teritas (utókor) is megtud­hassa mily boldogh és bol­­doghtalan sorsra jutott ezen városoknak állapot­­ja.” ÉVEK, ÉVEK Lapozgatva a króniká­ban, hajdani szőlőhajtások rajzai közt, megtudhatjuk, minő „boldogh, boldoghta­­lan sorsra jutott ezen vá­rosnak állapotja” legalább­is a bortermelést illetően. Igaz, hajdan, ahogy a kró­nika is írja, „az városnak a bornál nincs hasznosabb gzdálkodása”. Tulajdonképpen e köny­vet már 1740 óta vezetik, csakhogy azon esztendőben nem volt mit rajzban az utókornak bemutatni. Mert „az jövésnek here sem volt! Mire való az sző­lő megh nem érhetett, az hideg elvette, az rossz és fagyos szagú volt.” 1824- ben is hasonló: „Az Hegy Mesterek megjelenvén, de szőlőhajtás nem találta­tott.” Egy nagyszerű év: 1779. A rajzművésznek olyan nagy — nem is hajtás ez már, hanem kisodrott tel­jes levél áprilisban! — jö­­vast kellett megörökítenie, hogy egy levél csak két ol­dalra fért el. Kétszáz éven­ként esik ilyen csoda. „Ezen esztendőben — ami­kor Szent György napján már levele volt a szőlőnek — középszerű termés volt, de fölöttébb jó leve a bor­nak.” völgyből, a Kapaszkodó dű­lőből. Fel a­­ nácsházra, kettős törésű lőrések, ódon boltozatú falak közt a zsenge, jövőt — gazdag őszt, vidám szüretet? — ígérő hajtásokkal. „Az vá­rosnak a bornál nincs hasz­nosabb gazdálkodása.” Ma már a város ipari város­a Kőszeg otthonainkat öltöz­teti, három lakástextilgyá­ra vonja be bútorainkat huzattal, s a nőknek­; itt készítik a Triumph mell­tartókat, azután üdülővá­ros, diákváros. A­- gazdák, az öreggazdák, mind ács volt, építőmester, tetőfedő, gyárak dolgozója, ők őrzik a régi szőlőket, ötszáznak van szőlője a hegyekben — ötszáz gazda —, de­ Kőszeg összes szőlőterülete már csak 110 hold. Az öreg, piros arcú em­berek lehozták a hegyek­ből, a dűlőkből a tanácshá­zára az idei burgundiak, furmintok hajtásait. Kun­falvi János így adta át a jövéseket: „A kőszegi sző­lőtermelők legrégibb ter­mőhelyéről, a Meszes völ­gyéből hoztam be városunk legelső fajtáiból, a burgun­diból, a furmintból a lövé­seket”. ÜNNEP Szent György nap: Kő­szeg ünnepe. 1745 óta min­den esztendőben a „jövése­ket behozzák a Hegy Mes­terek” és a hajtásokat a jö­vések könyvébe lerajzol­ják; a város művészeinek munkái ezek a ceruza- és tollrajzok, akvarellek s nem­csak a levelekről tudósíta­nak, hanem az akkori idő­járásról, természeti jelensé­gekről, a termésről is. Hon­nan, miért ez a szokás? Az öreg krónika első oldala er­re is választ ad: „Eleitől ezen nemes városban be­vett szokás szerint Szent György napján, bírói vá­lasztás napján az Hegy Mesterek a tanáts házba szoktak szőlő jövéseiket hozni, mellyek által az vá­rosi lakosoknak is a borbé­li terméshez reménységnek ÉRKEZÉSE Hogyan jött az idén a városba a hajtás? Hársak, gesztenyék kinyílt, zöld se­­lyemernyői alatt — zöld lombok között a város —, úttörő fúvósok rezes zené­jére jöttek sorban az öreg gazdák a Római dombról, a Címerpajzs dombról, a Ki­rályvölgyből, a Meszes­ A 75 esztendős gazda — Szuper György nyugdíjas tető­fedő - lövést vág a Meszes-völgyben (Bozsán Endre felv.) A VÁRBAN Dr. Csiszár Károly, a ta­nácselnök így vette át a hajtásokat: „Örömünkre szolgál, hogy az idei hajtá­sok erőben duzzadtabbak, nagyobbak, mint az előző esztendőkben, igaz, koráb­ban jött meg a tavasz és féltünk a fagytól, de remél­jük, már elkerül, s most már csak az esőt várjuk”. Aztán a várba, a mú­zeumba vonult a menet. Egy hatalmas, intarziás, patkó alakú asztalnál, ahol hajdan a városbíró a ti­zenkét tanácstaggal ült, hozzálátott Bechtold István az idei hajtások lerajzolá­sához, megörökítéséhez, hogy majd a „posteritas”, az utókor is megtudhassa, hogy 1974 Szent György napján a kőszegi hegyek milyen reményeket, lövése­ket hoztak. K. GY.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék