Esti Hírlap, 1974. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)

1974-08-30 / 203. szám

Szabad szombat - Vértes, Gerecse A vértesi erdő, a Duna szalagjával határolt Gerecse — kevesen ismerik ezt a szelíd, erdős, lan­­kás vidéket. Az or­szágutak vándora, a vizek barátja Ta­tát még felkeresi. Ám innen északra és délre, karnyúj­tásnyi távolságban, megannyi felfede­zésre váró kincs. Várak, történelmi­irodalmi emlékhe­lyek, természeti rit­­­­kaságok, kirán­dulóhelyek, napsu­garas rétek csalo­gatnak. összeállí­tásunkban ezekre a helyekre kalauzol­juk az olvasót, hét­végi kirándulások­ra, kora őszi fel­fedező utakra. És még... Háromszáz évesre be­csülik a süttői főutca men­tén álló védett hársfát. Erős ágainak óvó ölelésé­ben, háznyi lombkoronájá­nak árnyában emlékmű áll. És még... Az útikönyveket böngé­sző­ útnak indulók figyel­mébe ajánljuk: a dorogi múzeum megszűnt. Gyűj­teményét Esztergomba szállították. A Süttőről in­duló, s a Gerecse szívébe tartó erdei kisvasút nem közlekedik. És még... Különleges szépségű ter­mészetvédelmi területe­­ a Vértesnek a Ciklámen­völgy. Mindszentpuszta közelében, mintegy 800 mé­ter hosszban húzódik vé­gig. Ember alig járta ösvé­nyei mentén ilyenkor már nyílik a nyárutó havasi jellegű virága, az illatos erdei ciklámen. Valószínű, hogy valamikor kolostor állt ezen a helyen. VÁRAK VILÁGA Gesztes megint kincs Várak világa is a Vértes. ■Bélen, Bodajk közelében, a csókakői szőlők felett ural­ja a völgyet Csókakő sas­bérce. Északon Vitány vi­gyázta a hegység álmát. Gerencsér várától — Bö­köd község közelében — a vértesszentkereszti apát­sági romokat érdemes föl­keresni. A gesztesi várat sűrű erdő öleli a Vértes szívében. A völgyben Várgesztes község. A vár reggeltől napnyug­táig látogatható, tetőtera­száról messze szállhat a tekintet. Kúpok, hegyhátak, meden­cék — a hegység középső része. Királyi vár volt, vadá­­szó-madarászó hely. Már­ványtábla sorolja az itt mulató hírességeket: Zsig­­mondot, Ulászlót, máso­kat. Török dúlta, magyar ostromolta. Bocskai mellé állt az 1605-ös felkelésben. Aztán romlott, pusztult, kincskeresők prédája lett. Ma mégis kincs: a turis­­taházakban szegény hegység egyik fontos köz­pontja. Terméskőből felrakott erős falak, keretes ablakok, lépcsők, kapuló, szűk vár-udvar — a gesztesi vár új­jáéledt. A vérzivataros napokat látott belső várban ma 96 ágyas, jól felszerelt szál­loda várja korunk korszerű hódítóit. Viszonylag ol­csón : a négyágyas szoba költ­sége száz forint, a turis­taszálláson húsz forint egy ágy. Szállást, étkezést tanácsos előrerendelni a Komárom megyei Idegenforgalmi Hi­vatal tatabányai kiren­del­tségén. A CSÁKVÁRI KÖCSÖGÖN Nincs levél, de szép Csákváron a céh székhelye volt, tagjai itt és szerte a környék falvaiban egya­ránt dolgoztak. A hírneves csák­vári fazekasság ma halódik. A város talán leg­híresebb famíliá­jának utolsó sarjai bedolgo­zók , portéká­jukat megren­delésre készítik, maguk nem is árusítják. A szé­kesfehérvári Víz- és Fűtés­­szerelő Szövet­kezet 7. számú építésvezetősé­ge viszont köz­vetlenül a ta­nács épülete mellett tart fenn fazekasüze­met, ahol Dezső József — apjától tanulta a koron­gozást — mutat­ta meg termékei­ket: a virágtálat, a pálmacserepet, a csalikancsót, a kis bugyogát, a totyabögrét, a csipkés szélű tá­nyért, a pálin­­kásbutellát. A csákvári külön­legességet, a rá­égetett , szederle­véllel készülő edényeket nem csinálják — nincs mód a babramunká­­ra... Az itt készülő tárgyak helyben és a háztartási boltban egyaránt megvásárolha­tók. Érdemes megnézni, válo­gatni: ha levél­sablonos köcsög most nincs is — talán idővel megint lesz —, akad közöttük még igazi, szép csákvári faze­kastermék. ALCSÚTDOBOZ Gyönyörű arborétum Ahol a hajdani sivatag­ból virágzó gazdaságot te­remtett József, az ország nádora, s a hétholdas ker­tet a világ minden részé­ből hozott magokkal, fács­­kák­kal ültették be, Pollack Mihály terve alapján épí­tettek hét határon túl is híres kastélyt. A csemeték százados vén óriásokká nőttek, a kis tó vizén tavi­rózsák lebegnek, s a par­ton a mocsári ciprus lég­zőgyökerei törnek ki a föld, a víz fölé. Itt a cser­­szömörce nyugodtan él a bukszus és a Kínában, Ko­reában honos japán akác oldalán; a borostyán vas­tag palástját viseli a zöl­dellő bükk és a kiszáradt hárs. A régi terasz felett odvas szilvafa és göcsörtös almafa érleli gyümölcseit, som bogyói vöröslenek a kavicsos út szélén. Klasz­­szicista oszlopsor tartja a kastély megmaradt hom­lokzatát a koronás, paj­zsos, oroszlános főhercegi címerrel. A torony, a ká­polna romjával átellenben gránitkereszt, s rajta eny­­nyi: „Mária 1867—1932.” Alcsútdoboz határában, a híres kastély kertje ma ritka szépségű arborétum. DUNAALMÁS Lilla és Végi­ Mihály hetényi re­formátus esperes 1844. áp­rilis 17-én vette nőül Vaj­da Júliát, néhai Lévai Ist­ván úr özvegyét, „néhai vi­téz Csokonai Mihály Lillá­ját” — ■­ így áll ez a duna­­al­mási reatrikulában mind a mai napig. Ez az anya­könyvi bejegyzés az el­ső irodal­om tör­ténet­i emlék, bizonyíték Csokonai és Lilla szerelméhez. Mily nagy lehetett a szenve­dély, s milyen híres az ud­varló — ezt bizonyítja, hogy a sok évvel későbbi házasságlevél írásakor sem feledkezett meg a pap az egykori kedvesről. Dunaalmás, ez a meleg vizű forrásáról is a híres Duna menti kisközség őrzi talán legteljesebben Cso­konai és Vajda Júlia sze­relmének történetét. Nem­csak a református temető­ben levő Lilla-sír és nem­csak az 1966-ban emelt Csokonai-szobor, hanem legelsősorban a Júlia egy­kori lakóházában beren­dezett emlékmúzeum. Két éve avatták fel. Megteremtése, a gyűjte­mény beszerzése a falu lelkes, irodalomszerető kör­zeti orvosának, dr. Fe­­renczy Miklósnak köszön­hető. Hosszú évek kutatá­sával sikerült összegyűjte­nie a nagy, poétikus szere­lem szóbeli és tárgyi em­lékeit.­­ Tulajdonképpen az 1831-es kolerajárvány do­kumentumait kerestem az anyakönyvben, így akad­tam,rá a nevezetek bejegy­zésre. Azóta szüntelenül gyűjtöm, kutatom Csoko­nai és Lillája hagyaté­kát. A doktor derítette ki: a Lilla-sírban feltehetően ott vannak a költő szerelmé­hez írt verseinek első pél­dányai, sőt, ott lehet Cso­konai búcsúlevele is. Egyelőre még megoldat­lan az emlékszoba gondo­zása, Ferenc­zy doktor és édesanyja rendezgeti a gyűjteményt. Kedden és csütörtökön állandóan lá­togatható, a hét többi nap­ján a doktorhoz kell­ bezör­­get­ni a kulcsért, néhány ízes történetért. Nemcsak metszetek, festmények mu­tatják be a negyvenöt évet ebben a községiben élt, egy­kor gyönyörű Vajda Júliát, feljegyzések, visszaemléke­zések i­s regélnek a szü­lői intrikákról is: hogyan fogja el a gazdag Vajda­­család feje a nincstelen költő szerelmesleveleit. S ott van a festmény az egy­kori házról, Dunaalmás néprajzi emlékei között. Susogó­mi erdő Félreeső völgy ölében, // Óh, milyen jó volna ottan, / Abban a kis há­zikóban / — írja a köl­tő, Vaján János, szülő­földjére visszavágyva. A kis házikó, a hajdani erdészlak ma is áll — a mostani erdészlak szom­szédságában — Vál községtől, a Váli-víztől három kilométerre. A mai erdész őrzi a régi erdész és üstökös­­pályát befutott fia em­lékét. Völgyben búvik meg a parányi ház, magasra szökő fenyőszálak mu­tatják az utat. Összebo­­ruló hársak boltíve kí­sér a kapuhoz. Konyha, két szoba, gerendás fa­­mennyezet,­ fapadló: ez a Vajda-család tárgyi emlékeinek, bútorainak, a költészeti dokumentu­moknak kerete. Lapok, folyóiratok, amelyekbe írt, amelyeket szerkesz­tett a költő. A kézira­tok, a baráti levelezés, fotókópiák, portrék. Mindez együtt egy pa­rányi irodalomtörténet, egy darab múlt századi történelem. Körben su­sog a vili erdő — az oly szépen megégi kelt vadon. Tölgyei még lát­ták a költőt. MÁRVÁNYT FARAGÓ VÉSŐ Nézze Sü­ttő mestereit — Ez a kilencszázkilenc­­vennyolcadik darab — Holdaupf Ferenc fel sem néz. Szapora kalapácsüté­sekkel ösztökéli márványt faragó vésőjét. • • — Mióta számolja? — Huszonöt éve, de csak a Parlamenthez készített díszfaragásokat. — Mióta csinálja? — Negyven éve. Hogy összesen mennyi követ fa­ragtam, nem tudom. — A gépek tövében is kéziszerszámokkal dolgo­zik­? — Igen... A gép gyor­sabb, de ez kényes munka. Millimétert sem tévedhe­tek. Tallósi Ferenc főműveze­tő — beszélgetésünk tanú­ja — tovább invitál a lap­üzembe. — Süttői márványnak is­meri az ország — mutat körbe a durva , szemcsés tömbökkel, a tükörré csi­szolt táblákkal rakott üzemudvaron. — Pedig nem márvány, csak fehér vagy vörös mészkő. Aztán nem is süttői, a környéken, Harasztiban, Tardoson, összesen öt helyen bá­nyásszák. Az igazi már­vány külföldről érkezik. • • — Az üzemnek mi a fel­adata? — Feldolgozzuk a nyers­anyagot. A szobrászoknak tömböket készítünk. Épü­letburkolatokhoz, lépcső­­borításokhoz, a metró ál­lomásaihoz lapokat vá­gunk. — Fűrésszel ? — Fűrészgépekkel. A vágólapok fogazatát ipari gyémánt vonja be. A mo­dern gép néhány perc alatt végez, a régiek órákat küszködnek az 50—60 má­zsás tömbökkel. A vágás után csiszoljuk, majd mé­retre szabjuk a lapokat. A kövek faragó szobrá­szainak, a házakat öltöz­tető kőszabó mestereknek munkájába Süttőn pillan­tottunk be. Megtehetik ezt a kirándulócsoportok, az országjárásra induló isko­lások is. Az üzemlátogatás engedélyét a Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vál­lalattól kell kérni. Cí­mük: Budapest, V., Bá­­thori utca 12. Az oldalt összeállította: Polgár Tamás, Széky Péter, Szöllősi Ferenc, Szű­cs Gábor, Wormser Antal

Next