Esti Hírlap, 1975. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-28 / 175. szám
• Mostanában mind több olyan műsort látunk-hallunk, amelynek szomorú aktualitást ad, hogy az, akiről szól vagy aki készítette, nemrég még kortársunk volt, s most már nem él. Tegnap este a friss gyász miatt is különösen szorongva figyelhettük a szülőföldjét, Bazsit bemutató Simon Istvánt. A dokumentumfilm indító képsora mennyivel másként hatott most, mint amikor a filmet először vetítették, amikor még ez a falu temetőjét bemutató képsor a múlt idők szimbólumaként lépett elénk, és nem úgy, ahogyan most: Simon István végső nyughelyeként... A filmből ismét meggyőződhettünk arról, hogy ha a fővárosban élt is, a munkája, az irodalom ide kötötte is, a szülőföldjétől soha nem szakadt el. Oly otthonosan, ismerősen mozgott Bazsiban, olyan természetességgel, örömöt és gondokat ismerve szólalt meg, beszélgetett szülőfalujának lakóival, ahogyan csak az képes, aki érzi a sorsközösséget. Ez az otthonossága érződött a versein is, amelyekbe úgy lépett be Bazsi, Sümeg, a bakonyi környék, a látott táj, hogy nem vesztette fényét, nem vesztette arculatának valóságos voltát. Ezt a gazdag történelmi vidéket most már nemcsak az amatőr régész által fellelt ősrégi leletek, nemcsak a földben rozsdásodó kuruc és török szablyák őrzik, hanem Simon István teremtő ihlete is. És most már a szülőföld is végképp magába fogadta Simon Istvánt. Ez a film pedig — amely már első bemutatásakor is nagyszerű élményt adott — a költő egyik szép üzeneteként, örökségként maradt ránk. • Lehangoló látványt fényképezett a kamera: gazverte háztető, beomlott lépcsőház, romba dőlt, vagy erősen megrongálódott termek, elszennyesedett freskók. Gazdátlan kastélyokat mutatott be a televízió egyik, szombati műsora. Köztük olyanokat, amelyeket az építészet- és művészettörténeti könyvek nagy betűvel írt lapjairól ismerünk. Mint kiderült, egy esztendővel ezelőtt rögzítették ezeket a képsorokat, s azóta, ha ugyan a semminél valamivel több is, de nem túl sok történt. Az mindenesetre valamelyest megnyugtatónak tűnhet számunkra, hogy a műemlékvédelem szakemberei is minél előbb helyreállítva szeretnék látni, tudni ezeket az értékes épületeket. Merthogy meg kell őket menteni, ahhoz nem férhet kétség, méghozzá addig, amíg nem késő. (harangozó) Kertész leszek Szövegírók: Csokonai, Arany Koncz Zsuzsa új nagylemeze — Milyen elképesztően szép ez a József Attilavers! — ámuldozik tizenéves ismerősöm. A lemezjátszón Koncz Zsuzsa lemeze forog, a Kertész leszek című verset énekli rajta hittel-szívvel, méltó szépségű melódiával és izgalmas zenei kísérettel. „Nem ér engem veszedelem, magamat is elültetem. Kell ez nagyon, igen nagyon, napkeleten, napnyugaton. Ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág..." Vörös Rébék A tű újra és újra viszszakerül a dal elejére, s tizenéves hallgatója tudatába a zenével együtt behatol a fölismerés — pedig nem nagy versolvasó volt eddig —, milyen szép is ez a vers! Akárcsak a költő másik, bűvöletes kedvességű költeménye, a Betlehemi királyok („Kedves három királyok, jó éjszakát kívánok!”). Vagy a Rejtelmek („Bebújtattál engemet talpig nehéz hűségbe”). S a virágének-hangulatúra komponált-hangszerelt Weöres-vers és a népdalos Nagy László-költemény, a szerelem Radnóti-himnusza, a Két karodban, meg Petőfi oly sokat hallott, s mégis újnak tűnő verse, az Itt van az ősz, itt van újra. Hiszen találkozott már e versek többségével a tizenéves, de mindeddig inkább tananyagnak vélte. Most azonban, „a Koncz” hangján más irányból szólnak hozzá a sorok. Lelki antennái fogni kezdik a fiatal hullámhosszra hangolt költészetet. És vele a humort. Mint a Szegény Zsuzsi a táborozáskor című Csokonai-vers könnyek közt mosolygó búcsúdala, meg Devecseri Gábor Állatkerti útmutatójának mókás rímötletei, vidám country-zenéje. És a balladai feszültséget. Mert az új lemezen ott van Szörényi Levente kompozíciója, amelyet Arany János Vörös Rébékjére komponált: — Magam is a Vörös Rébék fogadtatására voltam a legkíváncsibb — mondja Koncz Zsuzsa. — Az Erkel-színházi koncerten, még a lemez megjelenése előtt elénekeltem a balladát. S a hat és fél perces dal végén akkora taps tört ki, hogy majd összedőlt a színház. Akkor kezdtünk megnyugodni: jól fogadják majd ezt a lemezt a fiatalok. Sokéves munkánk ért be ezzel a sikerrel. Az új lemez dalait egytől egyig költők verseire komponálta Bródy János, Szörényi Levente, Tolcsvay László, Móricz Mihály és Koncz Zsuzsa. Koncz Zsuzsának előző lemezein is mindig akadt egy vagy két megzenésített vers, de ez az első, nemcsak az ő énekesi pályáján, hanem az egész beatműfajban, amely csakis költők műveire íródott. Jön a nyolcadik — A szövegek, amelyeket lassan egy évtizede Bródy János szerez, zömmel a költészet tartományába tartoznak, sohasem táncdalközhelyek — mondja Koncz Zsuzsa. — Egyikünktől sem volt hát idegen ez a munka, amely voltaképpen nem is „feladat” volt, hanem óriási plusz öröm. Ezúttal, nagy költészetről lévén szó, még inkább a versek mondandóját, hangulatát akartuk szolgálni, s a régebbi versek esetében a zenei stílusban a hajdani és mai kor ötvözését megoldani. Hogy lesz-e ezekből sláger? Ezúttal, azt hiszem, nem az egyes dalokból lesz sláger, hanem a lemezből. És főleg: a versekből. A megzenésített verseknek hatalmas a hagyománya. Hogy azonban az egyik legnépszerűbb könynyűzenei énekesnő vállalkozzék arra: egy egész nagylemezt Csokonaival és Arany Jánossal, Radnótival és József Attilával, Weöressel és Nagy Lászlóval daloljon teli: ez új és örömteli dolog. A költészetbe tett kirándulás után most ismét visszatérés következik a „hagyományos” popzenébe. A hanglemezstúdióban elkészült már a következő, sorban a nyolcadik Koncz-lemez. A címét, a Szörényi Levente szólólemezen már szerepelt számtól vette: Ne vágj ki minden fát! (f. f.) Nagykátáról — Jacába A Kulturális Kapcsolatok Intézetének közvetítésével meghívás érkezett a nagykátai Tápiómentei népi együttesnek Spanyolországból — Jacából. Évenként július végén rendezik meg a hagyományos pireneusi folklórfesztivált és első ízben hívtak meg most magyar együttest. Az idei fesztiválon húsz ország népi együttesei mutatkoznak be. A nagykátaiak együttese hét évvel ezelőtt alakult, kétszer jártak az NSZK-ban, háromszor szerepeltek Lengyelországban. A pireneusi folklórfesztivál július 29-től 31-ig tart, s a Tápiómente együttes első fellépése egyúttal a társulat ötszázadik szereplése lesz. □ MIHÁLY GÁBOR szobrászművész és Bujdosó Ernő festőművész közös kiállítása ma nyílik Rákospalotán, a Kavicsos közi Lila iskola aulájában. Megnyitja Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész. A tárlat augusztus 13-ig tekinthető meg. □ TISZTELETRE MÉLTÓ EMBEREK címmel az olasz napi politika kérdéseiről (állampolgár és hatalom, puccsveszély, visszaélések, korrupció stb.) forgatja új filmjét Luigi Zampa. A főszereplők között van Franco Nero, Franco Fabrizi. Összkiadás - száz év után 1875-ben adták ki utoljára Diderot összes műveinek kritikai, tudományos kiadását. Száz esztendő után a francia Herman-kiadó most ismét a nagy mű megjelentetésére készül. Egy, a XVIII. század szakértőiből alakult ötventagú csoport foglalkozik a munkával. A kiadás alapjául Diderot kéziratai szolgálnak. A nagy filozófus, tudós és író, a nagy francia Enciklopédia szerkesztőjének összes munkáit 33, egyenként 4 500 oldalas kötetben adják ki, mindössze kétezer számozott példányban. Eladása kizárólag előfizetésre történik. A kiadó a napokban mutatta be az első három kötetet a sajtónak — jelenti a Le Figaro. (1.) ÚJ KIÁLLÍTÁS A NEMZETI MÚZEUMBAN Az őskor honfoglalásig Új, állandó régészeti kiállítás előkészületi munkálatai folynak a Magyar Nemzeti Múzeumban. Nyolc felújított teremben, 1200 négyzetméteren, mutatják be Magyarország népeinek történetét az őskortól a honfoglalásig. A többi között hazai leletek, diapozitívek, fényképek segítségével ábrázolják hazánk őskorát, az emberré válás természeti miliőjét. A rézkori edények, szerszámok, arany ékszerek a szerszámkészítés módjára, a viseletre, az életformára, a művészetekre utalnak. Állatszobrok, bikafejes karperecek, madár alakú csörgők szemléltetik a bronzkori emberek művészetét. Antropológiai, paleozoológiai, ősnövényföldrajzi vizsgálatok eredményeinek felhasználásával mutatják be: egy-egy történeti esemény milyen etnikai és gazdasági, társadalmi változásokat eredményezett, ezek miként hatottak az életformára, művészetre, temetkezési szokásokra. A Dunántúlon Ausztria területéről érkezett hódítók földvárakba települtek le. A földvárak közelében nagy sírhalmok őrzik a törzsek vezető rétegének hamvasztásos temetkezéseit. A Dunaújvárosból előkerült kettős piramis formájú vasrudak a vaskori technológia jellegzetes dokumentumai. A kiállítás római kori része Pannonénak a birodalmon belüli katonai szerepét emeli ki. A népvándorlás kora félezer éves időszakának bemutatásánál hangsúlyozzák az etnikai tarkaságot, a gazdasági, társadalmi, kulturális változásokat, az életkörülményekkel összefüggő sajátos művészetet. Látható lesz majd húsz fontnak megfelelő arany solidus, abból a 350—700 aranyból, amelyet a hunok kaptak évente a Birodalomból. A gót művészetet jelzik az ötvösremekek, az ékszerek, s az egyetlen keleti gát fejedelmi férfisír leletei. A fegyveres férfisírok és a részben vezető réteghez tartozó nők sírjai a százéves gepida időszakot ismertetik. Helyet kapnak a kiállításon csontfaragású tegezek, nyergek és más, IX. századi emlékek. A IX. század bemutatása a magyar honfoglalás lovasalakjával zárul. (MTI) □ MÉSZÁROS MIHÁLY szobrászművész munkáiból nyílt kiállítás a hódmezővásárhelyi Medgyessy-teremben. □ BOGNÁRNÉ KOSZORÚS KATI festőművész munkáiból nyílik kiállítás augusztus 4-én este 6-kor a Józsefvárosi Galériában. (VIII., Déri Miksa u. 3.) Mű és világkép TOLNAY KÁROLY MICHELANGELO-KÖTETE A Corvina Kiadó gondozásában a minap jelent meg Charles de Tolnay, azaz Tolnay Károly Michelangelo — Mű és világkép című kötete. A szerző, a reneszánsz mester életművének világhírű kutatója, ezekkel a sorokkal indítja a magyar kiadáshoz írt előszavát : „Ebben a kötetben jelenik meg először magyar nyelven két különböző rendeltetésű, egymást kiegészítő Michelangelo-írásom. Az elsőben a mester életéről és alkotásairól kívántam áttekintést nyújtani, összegezve az eddigi kutatás eredményeit, melyeket új szempontokkal és értelmezésekkel egészítettem ki. Ezt a munkámat egy olasz kiadó felkérésére, nagyrészt 1949—50-ben, Párizsban írtam meg... A kötet második tanulmánya négy előadás szövegét tartalmazza, melyek a Collège de France felkérésére, 1947 —48-ban készültek és hangzottak el ugyanott 1948-ban. Fő témája a Michelangelo-művek és a bennük kifejezésre jutó világnézet egymáshoz való viszonya ... Munkáim legfőbb célja, hogy megragadjam a műalkotások formáiban rejlő költőiséget, egyúttal azonban kihámozzam belőlük az eszmei (vallási, filozófiai, esztétikai stb.) jelentést.” Tolnay Károly 1899-ben született, Budapesten. 1916 —17-ben a Vasárnapi Kör tagjaként a leghaladóbb magyar gondolkodókkal, így például Lukács Györggyel, Bartók Bélával, Fülep Lajossal és a később világhírűvé vált művészetszociológussal, Arnold Hauserrel tartott kapcsolatot. 1918-tól a bécsi egyetem művészettörténeti tanszékének hallgatója. Első, világhírnevét megalapozó kötete Pieter Brueghel rajzai címmel 1925-ben jelent meg. Michelangelo monográfiáját öt hatalmas kötetben adta ki. Tolnay már több évtizede él távol Magyarországtól, barátai — így például Lukács György, Ferenczy Béni, Szőnyi István és Pátzay Pál — révén mindvégig kapcsolatban maradt szülőhazájával. •1969-ben a budapesti nemzetközi művészettörténeti kongresszuson előadást is tartott. Charles de Tolnay ma a firenzei Michelangelo Múzeum, a Casa Buonarroti igazgatója.