Esti Hírlap, 1975. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-06 / 261. szám

NOVEMBER 7. ALKALMÁBÓL Koszorúzási ünnepség a Szabadság téren Gyenes András mond beszédet a rádióban és a televízióban Ünnepi díszben köszönti Budapest a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 58. évfordulóját. A hagyományoknak megfelelően az országban min­denütt gazdag programmal készültek november 7-re. Az utcákat, a köztereket fellobogózták, a fontosabb középületek, intézmények homlokza­tát az évfordulót üdvözlő feliratokkal, színes de­korációkkal ékesítették. Ma délelőtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa koszorúzási ünnepséget rendezett a Sza­badság téri Szovjet Hősi Emlékműnél. A magyar, szovjet és vö­rös zászlókkal díszített té­ren több száz fővárosi la­kos gyűlt össze az ünnepi eseményre. Az emlékmű­vel szemben a néphadse­reg dísz­egysége sorakozott fel csapatzászlóval. Kürt­szó jelezte az ünnepség kezdetét, majd a díszegy­ség parancsnoka jelentést tett Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének, aki Czinege Lajos vezérez­redes, honvédelmi minisz­ter kíséretében ellépett a katonák sorfala előtt. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után elsőként a Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál elnök és dr. Trautmann Rezső, az El­nöki Tanács helyettes el­nöke helyezett koszorút az emlékmű talapzatára. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának koszorúját Kádár János, a Központi Bizott­ság első titkára és Biszku Béla, a Központi Bizottság ■titkára, a Magyar Népköz­­társaság Minisztertanácsá­nak koszorúját Lázár György miniszterelnök és Aczél György, a Miniszter­tanács elnökhelyettese he­lyezte el. A Szovjetunió budapesti nagykövetsége nevében V. J. Pavlov nagykövet, B. D. Sevikin követtanácsos, va­lamint D. Z. Oszadcsij ka­tonai és légügyi attasé ko­szorúzott. Megkoszorúzták az em­lékművet a budapesti dip­lomáciai testület, a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsa, a Szakkszervezetek Országos Tanácsa, a ma­gyar fegyveres erők, a szovjet hadsereg, a Magyar Partizán Szövetség,­a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság, valamint a Fővárosi Ta­nács vezetői, képviselői. Elhelyezték a megemléke­zés virágait a kerületi üze­mek, vállalatok, intézmé­nyek dolgozói is. A koszorúzási ünnepség­­en részt vett Apró Antal, Benke Valéria, Lock Jenő, Gáspár Sándor, Huszár István, Nemes Dezső, Né­meth Károly, dr. Maróthy László, Óvári Miklós és Sarlós István, a Politikai Bizottság tagjai, Győri Imre és Pallai Árpád, a Központi Bizottság titkárai. Ott volt a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kor­mány több tagja, a politi­kai, a gazdasági, a kultu­rális és a társadalmi élet sok más vezető személyi­sége. A­­koszorúzási ünnepség az Internacionálé hangjai után a katonai díszegység elvonulásával ért véget. ★ A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 58. évfor­dulója alkalmából ma dél­előtt a Parlament előtti Kossuth Lajos téren ünne­pélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Nép­­köztársaság Állami Zászla­ját. A gellérthegyi Felsza­badulási Emlékműnél ugyancsak katonai tiszte­letadással felvonták a ma­gyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját. Este Gyenes András, a Központi Bizott­ság titkára mond rádió- és televízióbeszédet. Díszelő­adás lesz az Állami Opera­házban. Az esti városképet díszkivilágítás teszi hangu­latossá. KITITETÍSIK A Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 58. évfor­dulója alkalmából a ter­melésben elért kima­gasló eredményekért, a kiváló munkáért kitün­tetéseket adományozott. A kitüntetéseket ma délben a Parlament ku­polacsarnokában Loson­czi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke adta át. (A kitüntetettek név­sora lapunk 8. oldalán.) PRAVDA: Az új európai kapcsolatok alappillére Az új európai kapcsola­toknak változatlanul alap­pillérét jelentik a szovjet— nyugatnémet kapcsolatok — ezt a következtetést vonták le a nyugatnémet Bundestagban elhangzott külpolitikai beszédekből a Pravda bonni tudósítói. Bruno Friedrich vezető szociáldemokrata politi­kus felszólalásában rámu­tatott: „Mi következik Hel­sinki után?” — ez hosz­­szú hónapok óta az NSZK- ban folyó külpolitikai vi­ták egyik központi kérdé­se. Mint hangsúlyozta, nincs szakítás a Willy Brandt által folytatott poli­tika és a jelenlegi enyhü­lési irányvonal között. Friedrich szerint a Szovjetunióval és a többi szocialista ország­gal hosszú távra terve­zett együttműködés köl­csönösen előnyös a felek számára. A Pravda bonni tudósítói ugyanakkor rámutatnak, hogy az NSZK-ban ural­kodó légkör nem mindig kedvez a helsinki tanács­kozás utáni legnagyobb feladat­a a politikait ki­egészítő katonai enyhülés megvalósításának. A nyugatnémet hadiipari körök tevékenysége fel­élénkült, közvetlenül az európai biz­tonsági értekezlet után hadgyakorlatok sorozatát tartották, állandó nyomást gyakorolnak a NATO-part­­nerekre, amelyek csökken­teni igyekeznek saját ka­tonai költségvetésüket. Ma délután: ünnepi megemlékezés a Kremlben Holnap 10 órakor kezdődik a díszszemle a Vörös téren Carlo Benedetti telefon­­jelentése. Valamennyi ma reggeli lap már az ünnepi hangula­tot tükrözi: vörös fejléccel jelent meg, s részletesen is­merteti a november 7-i ese­mények programját. Esze­rint a Vörös téren holnap pontosan­ 10 órakor har­sán majd a kürtszó, amely a katonai dísz­szemle kezdetét jelzi. A 40 percig tartó parádét és a moszkvaiak azt követő színes, látványos felvonulá­sát megtekintik a szovjet párt és állam vezetői. Ma délután a Kreml Kongresszusi Palotájában ünnepi megemlékezést tartanak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulójáról. Az ünnepséget egyenes adásban közvetíti a tele­vízió. A Pravda mai számának első oldalán, kilenc hasában „Dicsőség a győzedelmes Októbernek’’ címmel közöl vezércikket. Ebben a többi között hangsúlyozza: november 7-e nemcsak a szovjet nép, hanem vala­mennyi kommunista, minden haladó gondolko­dású ember, a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepe. Az SZKP központi orgá­numa nagy terjedelmű cikkben számol be Radó Sándor, a kiváló földrajz­tudós, a második világhá­ború bátor hírszerzőjének életútjáról, munkásságáról. A FINOMKERÁMIAIPARI MŰVEK JELEMZ A ráadás: 500 millió forint A Finomkerámiaipari Művek dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 58. évfordulójának előestéjén jelezték, hogy teljesítették negyedik öt­éves tervüket. Ebben az időszakban az előirányzott évi 9 he­lyett 13 százalékkal nö­velték termelésüket. A gépesítés, a munka- és üzemszervezés fejlesztésé­vel a termelékenységet évente átlagosan — a ter­vezett 7 helyett 9 százalék­kal növelték. A Finomkerámiaipari Művek dolgozói ez év hát­ralevő időszakában mintegy 500 millió forint értékű gyártmánnyal tel­jesítik túl negyedik ötéves tervüket. (MTI) XX. évfolyam, 281. szám 1975. november 6., csütörtök NYUG­A­T SZAHARA Összeült a Biztonsági Tanács­ ban (közép-európai idő) sürgős konzultációkra ült össze. A testület egyes tag­jai szorgalmazták, a BT az utolsó pillanatban intézzen felhívást Marokkóhoz, hogy ne tartsa meg a tervezett n­yugat-szaharai békemene­tet. Tegnap este Madridba érkezett André Letein, Kurt Waldheim ENSZ-fő­titkár különmegbízottja. A nyugat-szaharai válság át­hidalásáról fog tárgyalni Pedro Cortina Mauri spanyol külügyminiszter­rel és más spanyol veze­tőkkel, majd jelentéstétel­re visszautazik New York­ba. Lewin a nyugat-szaharai probléma rendezését célzó második körútja során eddig Agadirban, Nouak­­chottban és Algírban tárgyalt a szaharai prob­lémában érintett orszá­gok vezetőivel. Az algíri repülőtéren, Mad­ridba való elutazása előtt, újságíróknak azt mondta: Huari Bumedien algériai államfő a megbeszélések folyamán ismételten han­goztatta, hogy Nyugat-Sza­­hara dekolonizációját a terület önrendelkezésé­re vonatkozó ENSZ-hatá­­rozatok végrehajtása ré­vén kell megvalósítani. New York, Madrid, november 6. Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa ma a hajnali órák- AMERIKÁBÓL SZADAT LOMBA UTAZOTT Washington, november 6. Szadat egyiptomi elnök és kísérete tíznapos egye­sült államokbeli látogatása befejeztével tegnap a késő esti órákban elutazott Wa­shingtonból. Az egyiptomi elnököt a Andrews-légitá­­maszponton Kissinger kül­ügyminiszter búcsúztatta. Az egyiptomi elnök Lon­donba utazott, ahol há­rom napot tölt. Washingtoni látogatásá­nak utolsó programjaként tegnap délután Szadat is­mét találkozott Ford elnök­kel. A megbeszélésről Jo­seph Lisco külügyminiszter­helyettes tájékoztatta az új­ságírókat. Eszerint az ame­rikai elnök biztosította Sza­­datot, hogy „az Egyesült Ál­lamok folytatja a közel-ke­leti tartós béke megterem­tésére tett erőfeszítéseit”, különös tekintettel az Iz­rael és Szíria között meg­kötendő újabb csapatszét­választási egyezményre. Sis­co cáfolta azokat a híreszte­léseket, hogy Ford szemé­lyes megbeszélést tervez Asszad Szíriai elnökkel. Egyetemi zavargások Isztambul, november 6. Tizenkét napra bezárták az isztambuli műszaki egye­temet azt követően, hogy tegnap jobb- és baloldali diákok között heves össze­tűzések voltak. Az egymás­sal szembenálló egyetemi hallgatók között lövöldö­zések is voltak. Egy diák súlyosan megsérült.

Next