Esti Hírlap, 1975. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-06 / 261. szám

Karácsonyi ajándék lesz Elkészül egy alulj­áró Decemberben várható az átadás Az Astoria aluljáró és az Erzsébet-híd közötti útsza­kasz igen fontos része Budapest kelet-nyugati, Zuglót és Budaörsöt összekötő úttengelyének. Három helyen épí­tenek most egyszerre aluljárót. Ebből a Felszabadulás téri gyalogos aluljárót, amely a Váci utca vonalában hú­zódik, az év végén, előreláthatóan karácsony előtt át­adják. Az aluljáróba három lépcső vezet: egy a sétálóutcá­ból, egy a szemközti autóbuszmegállók, egy pedig a Sza­badsajtó úti sarokház felől nyílik. Az aluljáró felett a járműforgalom folyamatos lehet — megszüntetik a jelző­lámpákat. Az átadást eredetileg 1976 végére tervezték, de a Hídépítő Vállalat és az alvállalkozók szocialista szerző­dést kötöttek a munka gyors befejezésére. KIADÁSOK ELŐTT Közösen tervez a család Ki mennyit tesz félre ? Változó szokások Takarékosak vagyunk, vagy sem? Hogyan gazdál­kodunk a jövedelmünkkel, a legkisebb gazdasági egy­ségben, a családban? Piackutató és piacszervező szakemberek vizsgálatai adnak választ a kérdésre. 5200 FORINT ÁTLAG Az adatok szerint a ház­tartások több mint felében megtakarítják a jövedelem egy részét, rendszeres ta­karékosság eredményéből azonban csak a háztartá­sok 14,2 százaléka fedezi beruházásait. A takarékos­kodás módjának vizsgála­takor kitűnt, hogy a ház­tartások többségében nem előre meghatározott össze­get, hanem annyit tesznek félre, amennyi marad. Ez a magatartás évete körül­belül ezer forinttal keve­sebb megtakarítást ered­ményez, mint a tervsze­rűen gazdálkodó háztartá­soké. A havonta azonos összeggel takarékoskodó háztartások átlaga 11260 forint. Mindent egybevetve — tehát a nem takarékosko­dókat is beleszámítva — egy magyar háztartásra évente átlagosan 5200 fo­rint megtakarítás jut. ÁLLANDÓ ALKALOMBÓL A kutatók érdekes ösz­­szefüggésekre következtet­nek. Megfigyelték, hogy a takarékoskodás módja, a környezet és az életforma kölcsönhatásban van egy­mással. Jelenleg a közsé­gi háztartások­ többségére az alkalomszerű takarékos­kodás a jellemző, azaz na­gyobb beruházásaik költsé­geit egyelőre nem a terv szerinti gazdálkodás révén fedezik. De már ezekben a háztartásokban is megje­lent a rendszeres takaré­­koskodási forma. Ez arra utal, hogy ha a tervszerű gazdálkodás módjának egyik feltétele adott — az­az a részben fix jövedelem, amely a mezőgazdaságban bevezetett rendszeres havi előlegből származik —, ak­kor az elképzelések megva­lósításának igénye távla­tokban gondolkodó fogyasz­tótípust teremt. Az­ adatok vizsgálóinak érdekes megfigyelése, hogy egy másik tényező is fontos a gazdálkodási magatartás változásában. Nevezetesen az, hogy ott, ahol valami­lyen elképzelés megvalósí­tásáért akár egyszer is ta­karékoskodtak, azokban a háztartásokban a tervszerű gazdálkodási elv, tehát a takarékoskodás lesz jel­lemző. A vizsgálat még olyan kérdésre is választ tud ad­ni, hogy mennyiben érvé­nyesül a családokban a de­mokratizmus. A háztartá­sok nagy hányadában —ez 82,4 százalék — közösen tervezik meg a kiadásokat, ez pedig a családi demok­ratizmus magas fokára utal. JÓ, VAGY ROSSZ? A megkérdezettek nagy többsége jónak tartja sa­ját gazdálkodási és takaré­­koskodási módszereit. A háztartásoknak mindössze 13 százaléka bírálta saját pénzgazdálkodását és csu­pán 8 százalék ítélte azt rossznak. (b. c.) Világklasszis. Alacsony. Sovány. Álmo­san hunyorog. Kialvatlan kamasz ül ve­lem szemben, aki néhány órával ezelőtt érkezett ha­za, körülményes utazás vé­gén, a londoni tornász Vi­lág Kupáról, ahol lólengés­ből újból, megint ő volt a legjobb. Hányadszor ? Felnéz a mennyezetre, mintha onnan akarná ol­vasni. Aztán sorolja: 1973- ban Európa-bajnokság, 1974- ben világbajnokság, 1975- ben Európa-bajnokság. És most? — Jövőre olimpia... — mondja, kicsit mosolyog, ei­ert tudja, hogy én is tu­dom, ő a reménység, az aranyvárományos, a baj­nokjelölt. — Nem rossz érzés így készülni? Kicsit vállat von. — Nem rossz... kikap­csoltam ... nem törődöm vele... majd ott talán rossz lesz... izgulni fogok, fogy­ni... de az még majdnem egy év... — Hány kiló? — Hatvankettő. Néha hí­zom egy-másfél kilót. En­nél többet sohasem. Szeren­csés alkat vagyok, már ami a kondíciót illeti. — És egyébként? Megint egy kis csönd. Magyar Zoltán még nem rutinos nyilatkozó. Nem ru­tinos világklasszis. Leg­alábbis a szerkesztőségi szobában nem. — Megismerik? — A nevemet ismerik. Főként vidéken. Vidéken sokkal jobban figyelemmel kísérik az eredményeket. Arcról nem nagyon ismer­nek. A tv-ben sokszor mu­tattak, dehát... Az utcán, gondolom, csak egy fiatalember a sok kö­zül, modern prémes far­meröltönyben, trikóban. Ámbár ritkán sétál, van egy kis Fiatja. — Mikor vette? — Húszéves koromban. — Nem túl korán? — Spóroltam rá. Meg a szüleim is. A fizetésemet hazaadom. — Honnan kapja a fize­tést? — A Növényolajgyárból. — Foglalkozása? Mosolyog. — Tornászom. Huszon­hét-huszonnyolc éves koro­mig ezt fogom csinálni, ha nem lesz sérülésem, ha nem jön közbe valami. Közben elvégzek valami iskolát. Szeretnék majd edző len­ni. — Artista nem? Határozottan rázza a­­fe­jét. — Nem tudnám elképzel­ni. A cirkusz nem nekem való. A sport más. Én a tornában a sportot szere­tem, a csinnadrattát nem. — És ha tapsolnak? — Az más. De sajnos, ke­vesen tapsolnak. A torna­sportnak kevés a szurkoló­ja. Talán nem is ok nél­kül. A tornasport sikereit most alapozzuk. Az utókor talán hálás lesz nekünk ... Az utókor — mondja a huszonkét éves, aki most olvassa a második világhá­ború történetét. — Sokat olvas? — Néha igen, néha nem. És akkor mindenfélét. Fő­ként vitatkozni szeretek, baráti társaságban, min­denféléről. A zenét is sze­retem, táncolni is. Megkérem, mesélje el egy napját. — Reggel nyolckor, eset­leg korábban felkelek. Ed­zésre megyek. Tizenkét órakor végzek, otthon meg­ebédelek, pihenek vagy ügyeket intézek. Délután újból edzés, este korai fek­vés. — Korán kell feküdni? — Korán. Magam miatt. Én tudom, hogy milyen kondíció kell nekem. Én vi­szem a bőrömet a vásárra. A tornasport veszélyes. Az embert mindenféle baj ér­heti. Az alatt a húsz-har­minc másodperc alatt sok minden történhet, ezért nem mehet bizonyosra az ember, sohasem. Húsz-harminc másod­perc. Ennyi ideig tart a ló­lengés, amelyet Magyar Zoltán — mint a tudósítá­sok hírül adták — „új ele­mekkel gazdagított”; az egyik elemet róla nevezték el Magyar-vándornak, a másik az orsó; mind a ket­tő nehéz, hány ezerszer kell megpróbálni, hányszor kell nekifutni, megfeszíteni az izmokat, gyakorolni és új­ból gyakorolni. — Nemcsak az én türel­memről, kitartásomról van szó, hanem az edzőméről is, az edzőm Vígh László, ké­rem írja le a nevét, úgyis ritkán történik ilyesmi. Nemsokára Japánba uta­zik, versenyre. — Japán nagy konkur­­rencia, rengeteg a jó tor­nász, lehet válogatni a job­bakból a legjobbat. Nálunk, sajnos, csak kétszáz igazolt tornász van. Szeretném még sok min­denről faggatni, de a vi­lágklasszis mind álmosabb. Nem is nagyon szeret be­szélni magáról. Sokkal egy­szerűbbnek látja az egészet, mint mások. — Elégedett? Némi csönd. Aztán azt mondja: igen. Ámbár jó lenne, ha a szövetség veze­tői akkor is várnák a ver­senyzőket hazaérkezéskor, ha nem érnek el jó ered­ményt. Jó lenne, ha töb­ben tornásznának, nagyobb lenne a versengés, több lenne a terem, a tornaszer, a szurkoló ... — Ez a sport sok fájda­lommal jár... — és a fe­kete szemek elnéznek a fa­lon túlra. Aztán feláll, kezet fogunk, s elmegy tovább küzdeni a sikeres húsz-harminc má­sodpercekért. Bende Ibolya Budapesti ismerősök Vándorló Magyar Leninvárosban épül az új Tiszai Hőerőmű. A beruhá­zás első részeként négy, egyenként 213 megawatt tel­jesítményű egységet építe­nek fel. MTI fotó: I Négyszáz ember helyett dolgozik Az utóbbi idők legszá­mottevőbb dél-alföldi re­konstrukciós munkája a szeged—békéscsabai vasút­vonal újjáépítése. Ennek megfelelően a Kopáncs—Hódmezővásár­hely—Népkert közötti vona­lon most üzembe helyezték az ország legnagyobb telje­sítményű, import útján be­szerzett ágyazatkészítő gé­pét. A berendezés tizenöt nap alatt végzi el ezen a szakaszon négyszáz pálya­munkás három és fél hó­napi munkáját. Virágok az ünnepre őszi munkálatokat végez a Fővárosi Kertészeti Vál­lalat. Hatezer fát, több mint százezer cserjét ültetnek a régi budapesti parkokba. A Gellérthegyen és a Szent István parkban átépítik a játszóteret, most szépül a XXII. kerületi Irén utcai lakótelep parkja. November 7-ére virágok díszítik a szovjet hősi em­lékműveket. A vállalat hu­­szonkétezer tő krizantémot és ötvenezer tő árvácskát ültetett ki. Most adnak át egy-egy ródlidombot az új­palotai, a zuglói és a XVIII. kerületi gyerekeknek. A IV. kerületi víztorony mel­lett az új emlékmű körül szintén a Fővárosi Kerté­szeti Vállalat létesített par­kot. HOZZÁ NEM ÉRTŐK KEZÉBEN ÉLETVESZÉLYES ESERNYŐK SÁRKÁNYFOGÓ JELENTKEZZÉK Eltűnt két sárkány. Nem mindennapi ügy­ben jött el szerkesztősé­günkbe panaszkodni há­rom fiatalember. Mindhár­man tagjai annak a cso­portnak, amely egy új hobbyval, a sárkányrepü­léssel hívta fel magára a figyelmet. Hazánkban ez még nem elfogadott sport­ág, létjogosultságát vitat­ják, vannak ellenzői, s vannak védői. Különösen azóta tiltakoznak ellene sokan, mióta az egyik sár­­kányos repülés közben le­zuhant, és szörnyethalt. Mégis tény: az alapító négy fiút most már egész kis csoport követi, már hat — alumíniumvázból, po­lietilénből épített — sár­kányuk van, további négy épül. Kincseiket, amelyek egyenként mintegy tízezer forintot érnek, egyelőre a hármashatár-hegyi vitor­lázó repülőtér egyik han­gárjában őrzik. S innen tűnt el a két sárkány. HATMÉTERES, 25 KILÓS — A múlt hét elején vitték el a sárkányokat, a tetőn át emelték ki a két, összecsukott esernyőhöz hasonlító eszközt. Nyilván nem bírtak el többet, hi­szen egy-egy ilyen „eser­nyő” hat méter hosszú, s legalább 25 kiló a súlya. — Kinek kell ilyen szer­kezet ? — Ezt mi is szeretnénk tudni! Egy azonban bizo­nyos: akik elvitték, nem tudnak bánni a sárkány­nyal! Hiszen azt a 20—30 fiút, aki gyakorlott repü­lő, mindannyian ismerjük, ők nem tennének ilyet, másrészt használni sem tudnák észrevétlenül a sár­kányt. Valószínűleg érdek­lődőkről van szó, olyanok­ról, akik talán kedvet kap­tak a repüléshez, csak nem vállalták a sárkányépítés hosszadalmas — és nem ol­csó — munkáját. VÁRJÁK AZ ÉRTESÍTÉST — S tulajdonképpen ez az, amiért eljöttünk — ve­szi át a szót Kiss Ferenc, az egyik alapító tag. — Szeretnénk megüzenni: nehogy megpróbáljanak felrepülni a sárkányokkal, mert teljességgel bizonyos, hogy élve nem érnek föl­det! Egyetlen széllökés, egy rossz mozdulat, s a gyakorlatlan repülő lezu­han. Különösen az egyik sárkány veszélyes, ezt csak a legtapasztaltabbak hasz­nálhatják. Irányítása nagy­fokú szakértelmet kíván. A csoport ezután is ké­ri azokat, akik tudnak az eltűnt sárkányok hollété­ről, értesítsék szerkesztő­ségünket, vagy a Műszaki Egyetemen Kiss Ferencé­­ket. (szűcs)

Next