Esti Hírlap, 1975. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1975-12-24 / 301. szám
Szinetár Miklós a Televízió 1975. évi műsoráról Négy kabaré kell egy jóhoz Szórakoztatás, ízlés, lehetőségek Év végi beszélgetésre kerestük fel Szinetár Miklóst, a Televízió művészeti vezetőjét. — Sok kritika érte idén a Televíziót, az egyenetlen műsorelosztás és az erősen hullámzó színvonal miatt. Kérem, foglalja össze olvasóinknak, hogyan értékeli ezt a televíziós évet. Változatos étlap — Ha az egyedi tévéműsorokat veszem figyelembe, az idei teljesítmény sem mennyiségileg, sem minőségileg nem volt gyöngébb az előző évieknél. Csattanósan bizonyítja ezt, hogy a veszprémi tévétalálkozóra az 1975-ös produkciókból kiválasztott tévéjátékok és tévéfilmek összképe jobb, színesebb, változatosabb a tavalyinál. Amikor a jó teljesítményeket említem, olyan munkákra gondolok, mint például Dürrenmatt János király, Galgóczi Erzsébet Férfiak, akiket nem szeretnek. Kolomiec Kék rénszarvasok, Gorkij Áruló, Szimonov öt nap háború nélkül, Farkas Ferenc Bűvös szekrény című művének televíziós változata, hogy csak az utóbbi hetek műsoraiból említsek. Viszont kétségtelenül erősen éreztette hatását, hogy az olyan többrészes külföldi filmek, mint a Balzac nagy szerelmei, vagy a Strauss család, művészi és gondolati gyengéik miatt nem váltak egy időszak műsorának tartópillérévé. Tehát hiányzott az a fajta gerince a tévéprogramnak — egy nyári olimpia, egy jó folytatásos film, nagyszabású vetélkedő —, ami „visszd” az egészet. Most, év végén, azonban úgy látom, már érzékelhető a műsorszerkezet kialakuló egyensúlya. — Gyakran tapasztaltuk, hogy egy-egy hétműsora egysíkú, egymás mellé torlódnak azonos jellegű adások, tehát hol sűrítetten „erős”, hol egyöntetűen „könnyű" volt valamely heti program. — Az utóbbi háromnegyed év az új műsorszerkesztésre való átállás időszaka volt, s ez nem ment zökkenők nélkül. A korábbi kisüzemi szerkesztési módszerről a nagyüzemi szerkesztési rendszerre tértünk át. Ez azt jelenti, hogy egy hónap programjának megszervezésével az eddiginél sokkal átfogóbb módon akarjuk szerkeszteni a változatosabb, színesebb és ami különösen fontos: az arányosabb heti műsort. Olyan ez, mintha heti étrendet állítanánk össze, ha abban soft íz és ételféleség található, akkor összhatásában mégis jobb —, bár olykor egyikmásik nem is a legízletesebb —, mintha egymáshoz hasonlóak kerülnének mindig terítékre. Tehát az az alapelv, hogy a televízió egyenlő arányban szolgáljon ismeretterjesztéssel, művészeti műsorokkal, szórakoztatással. Meggyőződésem például, hogy több olyan film, mint a Cousteau kapitány kutatásairól szóló, A tenger titkai, a műsorszerkezetnek csak előnyére szolgálna. Mert az ismereteket rendkívül érdekesen, izgalmasan és szórakoztatóan közli. — Az elsőrendűen szórakoztatónak szánt műsorok, filmek, összeállítások rendkívül sok kívánnivalót hagynak maguk után. Ez nemcsak alkalmanként szolgál rá a kifogásokra, hanem azt a veszélyt rejti magában, hogy az alacsony ízlés- és igényszint újratermelődését táplálja. _ Mi erről a véleménye? — Mindenekelőtt azt szeretném leszögezni, hogy a Televíziónak egyik legfőbb funkciója, hogy a magas művészi igénnyel készült műsorok mellett a néző szórakozás iránti kívánságát is kielégítse. Ehhez teljes arzenálja szükséges a nevettető, kikapcsolódást ígérő, izgalmat adó műfajoknak. Tehát kell olyan filmsorozat is például, amelynek értéke nincs ugyan, de a kártékony hatástól mentes; a kellemes időtöltést jelentő, lektűr jellegű tévéprodukciókra is szükség van; kellenek krimik, kabarék és operett műsorok. Beszerzési nehézségek — Mindezek ■ létjogosultságával nem is vitatkoznánk. Az olyan sorozatok alacsony ízlést újratermelő hatására gondolunk, mint például a közelmúltban látott Strauss család, a Balzac nagy szerelmei, vagy a túlságosan egyoldalú, hamis életideált megtestesítő Benyovszky-sorozat. Ezekkel — úgy érzem — a Televízió önnön igényes művészeti törekvéseinek lehetséges közönségében élteti tovább a kifogásolható, kispolgári ízlésvilágot ... — A szórakoztatáshoz sok műsor szükséges. Ilyen mennyiségben saját erőből produkálni nem tudunk — a Magyar Televízió ebből a szempontból egyébként rendkívül előkelő helyen áll, mert csupán ötven százalékban fedezi külföldi vásárlásokból adásai menynyiségét. Vásárolnunk kell, s vásárolni csak a kínálatból lehet. Jövőre nagy gondot fordítunk rá, hogy az így beszerzett filmekből lehetőleg jobb minőségben elégíthessük ki a szórakoztatás iránti igényt. Ami a saját műsorainkat illeti: a szórakoztató iparban a nagy mennyiségek törvénye uralkodik, s ha azt akarjuk, hogy két kabaréösszeállítás jól sikerüljön, akkor ehhez nyolcat kell elkészítenünk, azaz lehetőséget kell adnunk, hogy szerzők és művészek hozzánk kötődjenek. De gondolunk arra is, hogy nagy helyet kapjon az a fajta szórakoztatás, ami televíziós műfajokból adódik. Például az olyan vetélkedők, mint a Ki mit tud? vagy a Tizenkét szék, ami nemcsak kellemes időtöltés, hanem színvonalas ismeretterjesztés is. Jövőre egyébként a csakis szórakoztató programok mennyiségét 15—20 százalékkal növeljük. Fiatalok — Miben látja a televíziós munka eredményeinek biztosítékát? — Az utóbbi években sikerült a televíziós műfajhoz vonzanunk a kulturális élet munkásainak sok kiválóságát és ez a törekvésünk a jövőre is érvényes. A másik biztosítéknak azt látom, hogy a televízióban felnőtt egy fiatal gárda, amely a szakma egyre biztosabb kezű ismerője. S végül: az ötödik évét élő veszprémi tévétalálkozó, úgy érzem, tekintélyt vívott ki magának. És ez súlyt ad a televízióban folyó alkotómunkának. (bársony) Kazal László a börtönben. (MTI Fotó : Naszályi Kornélia felvételei) Ilosi Géza az ajtó elütt Minden évben a kabarék kabaréja a szilveszteri műsor. A televíziósok megpróbálják a lehetetlent: éjfélig, amíg az elfogyasztott alkohol mennyisége még nem túl magas, mindenki találjon valami mulattatót az összeállításban. Idén Bednai Nándor rendezésében, BUÉK ’76 címmel készült a szilveszteri kabaré, amelyből három képet bemutatunk. Az ördög, azaz Alfonzó a Figarót olvassa Tiszteli Ádámot, becsü-Ali Évát Kertész Elek. Naptárában december 24. mégis Blanka-nap. Blanka néni napja. Este az öregedő Lexi a ma már mesebeli anyó, a Murányi utca mazerkája karácsonyi kalandjaira emlékezik. Könnymentesen — illendőség szerint. Mert Blanka nénit aligha látta, láthatta bárki is sírni, szomorkodni. A gond, a baj — ő mondta — „magánügy’’. Ha pedig telve volt a bukszája — ilyen is előfordult néha —, akkor sem húzatta hajnalig a cigánnyal. Blanka néni a játék aszszonya volt. A játéké, pedig a kártyát — magyar s francia paklit — aligha ismerte. Nem hordta keresetét bukmékerhez. A fotózót kerülte, lottótól sem várt milliókat. Mégis hazardőrködött. A" képmutatással pókerezett. Az emberekkel játszott. A karácsony idilljét gyerekkorában megtagadta tőle a sors. Társadalmon kívüli lénynek minősült. „Bűne" — csak a negyven éven felüliek tudják, mit jelentett valamikor e megbélyegeztetés —, törvénytelen gyerek volt. Megesett cseléd Pestre zavart lánya. Apjáról a családfakutató Morva „testvér” faggatására beszélt: — Biztosra nem tudom, ki lehetett... A pándi káplán, vagy a szatócs Spitzer nagyobb fia. Cohnse felejti Kertész: a háború utáni első szűk esztendő karácsonyán szerelmesen, naivan a hollywoodi vampmásolat Medikét — Médijét! — jó ünnepet kívánni küldte Blanka nénihez. Az öregasszony az ajtóban, a küszöbön megállította a lányt. S kérdezett: — Mit akar attól a tetűrágó Lexitől? Minek, mire kell? Hiszen amennyit az egy hónap alatt megkeres, annyi magának egy estére, egy órára is kevés. Médi sértetten távozott. Az újévet már a Garay tér nábobjánál, a dolláros bácsinál, Wittenberg Imrénél köszöntötte. Blanka nénisége nem jelentett boszorkaságot. Idősen, őszen is őrizte fiatalsága természetes csinosságát. Tizenhat évesen pedig — városligeti gyorsfotográfia tanúsította — huncut mosolyú, Blaha Lujzához hasonlítható telt szépség volt. Büszkesége azonban külsejétől független: a környéken — de talán a városban, az országban, a világon — nála szebben senki sem vasalt férfiinget. A régi világban egy Damjanich utcai mosodában dolgozott, az újban „házakhoz” járt, hetente egyszer, kétszer. Takarított. Az újságokat, hetilapokat mindenünnen hazavitte, esténként, vasárnap olvasott. Helyeit nem változtatta. Nem bratyizott, nem veszekedett, nem pletykázott. Nem is zsarnokoskodott „gazdáin”. Dolgozott. Szerették is mindenütt. Szertész kedvenc „lemeze” Blanka néni karácsony esti vacsorája a puritán Illésüknél. Illés, Lexi polgári iskolai osztálytársa is a Murányi utcából indult. Orvosezredesként a Szabadsághegyen lakott. Az ünnepi, közel sem szent estére otthonába — valamikor Selényi gróf villája — hívta a Murányi utcai öregaszszonyt, profi gyerekkora tanúját. Autót — még ismeretlen a C-s, I-s, U-s rendszám — küldött érte. Blanka néni el is ment. Öltözéke azonban közel sem bizonyult szerencsésnek. Ugyanis, nyilván a háború alatt a mosodában maradt, ki nem váltott „cuccban”, ezüstlamé estélyi ruhában jelent meg. Kontyára — akkortájt minden nő kendőt kötött, svájci sapkát hordott —, virágos kalapot biggyesztett. Nyakát gyöngysor díszítette. S a szabályosan szürke pulóveres Illésnétől bájcsevegve érdeklődött: — Drágám, nálatok havonta hányszor van rákleves? A fekete vagy a rózsaszín kaviárt szeretitek inkább? Tíz évvel későbbi karácsonyi vacsoravendégsége szintén rendhagyóan sikerült ... 1944-ben Blankánál bújt kommunista egyetemista — Pándra vitte, a razziázó tábori csendőrök elől ólba rejtette —, ma professzor Kálmán, neje (második) a dupla előnevű Ditta, s a filmkritikus sarj, Zoltán és szociológus hitvese, Réka fogadta. Az öregasszony ide flanellruhát húzott. Hozzá csámpás magasszárú cipőt. Hörpölt, csámcsogott, A halat kézzel ette. Ujjairól a tartárt lenyalogatta. Hangosan magyarázta a mellette ülő, családhoz tartozó, Párizsban végzett nívódíjas belső tervezőnek: — Sose felejtem, amikor a Kálmán a disznók elől kapkodta a forró héjas krumplit,öregségét — centizve, stampedli mértékkel — rám vidámította. Kínálta, egészségére kívánta válogatás nélkül látogatóinak. Élete utolsó karácsonyán az üveget múlt századi, téglalap alakú, szzép álló tükre mögé rejtette, öccse, a smucig Hugó elől dugta. — Egyszer egy évben keres meg. Szót sem szól. Hamar elrohan. Türelme addig tart, míg a rum kifogy. Vizespohárból issza. Hát most csodálkozott, panaszoltam: kénytelen-kelletlen anti lettem. Eltiltott az orvos az alkoholtól. Még látnom sem szabad. Menten távozott. Jövőre biztosan nem jön. A játék haláláig frissítette. A komédia mindvégig fiatalította. Betegágyánál a szerelemmel tarokkozott. Az öregasszonynál legalább tíz esztendővel fiatalabb bácsika, Sándor ápolta. Orvossal tárgyalt, patikába szaladt, mosdatta, etette. Kertész Lexi esküszik, Blanka néni biztosan tudta, közelít a vég. Mégis utolsó óráján is mosolyogva biztatta a derék elözvegyült nadrágszabót: — Karácsonykor lesz az esküvőnk. Temetésén megjelentek a régi Murányi utcaiak. S igen-igen tetszett volna Blanka néninek, hogy a koporsónál buzgón serénykedő Rudi, a sóher Adorján markába — úgy vélte, a temetkezési vállalat embere — ötven forintot csúsztatott a fekete nyakkendős Hugó. László Miklós A bölcs Blanka