Esti Hírlap, 1977. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1977-08-03 / 181. szám

Látogatás Moszkva, augusztus 3. Hivatalos, baráti látoga­tásra két szovjet hadihajó érkezik augusztus 5-én a romániai Constanta kikötő­jébe — jelentették be Moszkvában. SZAKADÉKBA ZUHANT A BUSZ Útkanyarban megcsúszott és szakadékba zuhant egy autóbusz tegnap Dél-Bolí­­viában. Negyvenhét utasa közül 31 meghalt, tizenha­tan pedig megsebesültek. Az USA lakossága A legutóbbi népszámlá­lás adatai szerint augusztus 1-én 217,4 millió volt az Egyesült Államok lakossá­­ga. ELLOPTÁK A KIÁLLÍTÁSRÓL Freud kalapja Bécs, augusztus 3. Ellopták Sigmund Freud­­nak, a pszichoanalízis ausztriai megteremtőjének kalapját — jelentette be tegnap este a bécsi rendőr­ség. A 100 000 schilling becsértékű kalapot a pszi­chiáter egykori bécsi laká­sán rendezett kiállításról vitték el. FIGYELMEZTETŐ HELYSZÍN A­tomfegyver-ellenie konferencia Hirosimában ma meg­nyílt az atom- és hidrogén­­fegyverek elleni világkon­ferencia. A szombatig tartó nagyszabású nemzetközi ér­tekezletet , amelyen har­minc külföldi ország száz­ötven képviselőjén kívül négyszáz japán békeakti­vista, tudós és szakszerve­zeti vezető vesz részt — az atom- és hidrogénfegyve­­rek betiltásáért küzdő japán tanács (Genzsuikjo) és az atom- és hidrogénfegyve­rek betiltásáért küzdő japán kongresszus (Gen­­szujikin) közös szervezésé­ben rendezik meg. A japán kommunisták, illetve szocialisták által támogatott két szervezetet hosszú éveken át megosz­tották az atomfegyverek el­leni küzdelem gyakorlati kérdéseiben támadt nézet­­eltérések, de 1963 óta egyet­értésre jutottak a közös fellépés szükségességét il­letően. A külföldi vendégek kö­zött olyan kiemelkedő sze­mélyiségek vannak, mint Philip No­el-Baker brit és Sean MacBride ír béke No­­bel-díjas, Arthur Tamplin amerikai tudós, és Phan Anh, a Vietnami Szocialista Köztársaság Békebizottsá­gának elnöke. Az öttagú szovjet delegációt a Szovjet Békebizottság megbízásá­ból V. A. Matvejev, az Iz­vesztyija politikai szemle­­írója vezeti. Hazánkat a konferencián dr. Sztanyik B. László, az országos Jo­­liot-Currie Sugárbiológiai és Sugá­regészsé­g­ügy­i Kutató­­intézet igazgatója képvise­li. A küldöttek megvitatják az atomfegyverek betiltásá­nak, valamint az atom­energia felhasználásának kérdéseit. A konferencia befejezéseképpen szomba­ton több tízezer ember részvételével békenagygyű­lést tartanak. Hirosimában véget ért a hirosimai és nagaszaki atombombázás közvetlen pusztításának és kései utóhatásának vizsgálatá­ra összehívott nemzetkö­zi szimpózium, amely fontos része volt a két város ellen intézett atomtámadás harmincket­­tedik évfordulója alkalmá­ból folyó tudományos és békemozgalmi akciósoro­­zatnak. ABARANGOLÁS ITÁLIÁBAN (3.)^ Árkádok városa „Bologna Olaszország és Európa egyik legszebb vá­rosa. Nincs város, amely hozzá hasonlít, vagy helyé­be léphetne. Szép, mert sok és dús színe van, és a szín, amely megtölti, túlnyomó­­részt a vörös vagy a vörö­ses, a leginkább testies szín, amely elsősorban emlékez­tet az emberi testre és a vérre” — írja Guido Piove­­ne: Utazás Itáliában című könyvében. Téved az utazó, ha azt hiszi, Bolognát azért emle­getik így az utóbbi évtize­dekben, „a vörös város”, a „vörös szív”, mert téglából és barnás kőből készültek épületei. A vörös jelző egy­értelműen politikai tartal­mú. Bologna kommunista vezetésű város. Egyetlen olasz település sem tükrözi ilyen töményen az élethez, az élet örömeihez való ragaszkodást. A ma­gyar turista rögtön otthon érzi magát barátságos ut­cáiban. Lakói híres nagy­evők, konyhájuk nehéz, egy-egy fogás a „barokk csendélet apotheózisa”. Az ember menüt rendel a ven­déglőben, s olyan dús tá­nyérokat pakolnak eléje, hogy csak győzze. Húsleve­sük sem üres lé, hanem hú­sos táskákkal van teli. Már ettől jóllakhat a vendég. Maguk mondják: sok a májbeteg a városban. A kommunista irányítás évei alatt sikerült Bologná­ban a mindennapi életnek olyan minőségét megterem­teni, amit sehol másutt nem találni Itáliában. — A tizennyolc kerület tanácsában jó másfél évti­zede foglalkoznak környe­zetvédelemmel, megelőzve ezzel európai fővárosokat — mondja Paolo Dozzi ta­nácsnok. — A városházán (700 éve irányítják e pom­pás téglapalotából Bologna életét) számítógépekkel dol­goznak, s egy születési bi­zonyítvány, házassági ki­vonat húsz másodperc alatt elkészül. Nálunk van a leg­több bölcsőde, mi vezettük be az öregek ingyenes nya­ralását, Bolognában ingyen utazhatnak műszakváltások idején a munkások, mi épí­tettük fel az első nagy szo­ciális lakónegyedeket, itt a legmagasabb színvonalú az orvosi ellátás. Rekkenő hőség van, de Bologna az emberekhez igazodva alakult ki hosszú történelme során: utcái ár­kádosak, s a hűs árnyék­ban jó sétálni, kirakatokat nézegetni a Via Indipen­­denzán, vagy egy barátsá­gos kis teraszon fagylaltoz­­ni. Vendégszerető város. Tiszta is, utcáit gondosan takarítják, portáljait le­mossák, parkjait gondozzák. A házak meglepő rendben vannak. — Nagy erőfeszítést tesz a város vezetése, hogy a műemlékeket megóvja, s a lakóházakat karbantartsa — mondja büszkén a ta­nácsnok. Nem látta Bolognát, aki nem látta egyetemét. Ez a legősibb Európában — meg­előzte a Sorbonne-t —, s különösen az orvosképzés­ben jeleskedett. Elindulok hát a Via Zambonin, a hí­res-nevezetes egyetem felé. Februárban súlyos, három napig tartó diákzavargások színhelye volt a város. A Zamboni utca most csöndes, hiszen nyár van, de a fa­lakra ragasztott, rosszul le­mosott és újra fölfestett jel­szavak arról vallanak, a nyugtalanság nem ült el teljesen. Renato Zangheri, Bolo­gna polgármestere, így nyi­latkozott a februári napok után: „Nem értettük meg, hogy ez az egyetem, amely túlzottan megnövekedett a város kellős közepén, egyet­len mozdulattal kiöntötte fölöslegét az utcára.” Mit jelent ez? — 1968 előtt tízezer hall­gatója volt az egyetemnek. Most hetvenezer ... Ráadá­sul csak 30 százalék jött Emilia Romagna tarto­mányból, azaz otthoni hát­országgal, a többi diák dé­li és külföldi — mondja Di­­n­o Moroni, a filozófiai tan­szék tanársegédje. — Ki­alakult egy­ egyetemi lum­penproletariátus a város szívében: a diákok nagy része nem tanulni jött, csak azért, mert nincs kedve dol­gozni, illetve mert nem ta­lált munkát. Nagy részük az órákra sem jár be, csa­varog, alkalmi munkákból tengődik, és minden rend­zavarásban boldogan részt vesz. Bolognában három­száz, az egyetemi városban mintegy hatezer lakóhely van csak számukra, ezek­ben elképzelhetetlen zsú­foltságban tengődnek a diá­kok. — Miért vettek fel ilyen sokat? 1989 óta az állam, puszta lazaságból, nem vállalja a rostálás népszerűtlen szere­pét. Mindenkit fel kell ven­ni, aki jelentkezik. Ered­mény: ma már valamennyi olasz egyetem összeroskad, szinte szétpattan. A reform már nem várathat soká ma­gára. Említettem, hogy a fiatalok egy része a munka­­nélküliség elől is menekül. Azt hiszik, amíg tanulnak, javulnak majd az ország­ban az állapotok, másrészt diplomával könnyebben ta­lálnak állást. De, most, 1977 nyarán, 1 millió 200 ezer fiatal vár munkára, köztük majdnem félmillió diplo­más! így aztán érthető, hogy ez a csalódott diákse­reg jó alanya a hangzatos politikai jelszavaknak. — Mit tehet Bologna, a város, hogy a februári rendzavarás ne ismétlőd­hessék meg? — Bologna vezetői vilá­gosan megmondták: nem a tanács feladata megbirkózni az egyetem burjánzásszerű növekedésének gondjaival. Ez az állam dolga. Beesteledik, mire vissza­jutok a Piazza Maggioréra, Itália egyik legszebb főteré­re. Szellő támad, a város a téren, a környező utcákban hűsöl, beszélget, cseveg, vi­tatkozik. A gyerekek fo­­gócskáznak, a turisták fá­radt lábukat pihentetik San Petrinio márványlépcsőin. Lukács Teréz Spanyol munkanélküliség A most közzétett hivata­los statisztikai adatok sze­rint Spanyolországban je­lenleg 506 894 a nyilván­tartott munkanélküliek száma. (Ez az aktív lakos­ság 3,84 százaléka.) A most közzétett adat azokat tar­talmazza, akik munkakere­sés céljából nyilvántartás­ba vetették magukat a munkaközvetítő hivata­lokban. Kormányforrások is elismerik, hogy a mun­kanélküliek pontos számát lehetetlen megállapítani. A szakszervezetek becslése szerint a munkanélküliek száma megközelíti az egy­milliót. DÉL-AFRIKAI NYILATKOZAT Összecsapások Rhodesiában Johannesburg, augusztus 3. ..Kemények leszünk, nem tűrünk el többé semmiféle anarchiát és erőszakot” — jelentette ki a kormány nevében Kruger dél-afri­kai igazságügyi miniszter, múltán egy hét óta állan­dósultak a sowetói afrikai­ak és a hatóságok közötti összecsapások. Az újabb tüntetési hul­lámot a kabinet egyik intézkedése váltotta ki, amellyel ,,közösségi taná­csok” egyfajta bábszerveze­tek létrehozását kívánta el­érni. Tegnap ismertté vált, hogy a börtönben szerzett sér­ülései­be belehalt Elijah Nkwenke Loza, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) egyik tagja. Az afrikai po­litikust a dél-afrikai titkos­rendőrség tartóztatta le az úgynevezett terrorizmus­ellenes törvény alapján. Rhodesiában a felszaba­dítási mozgalmak erői tá­madást intéztek az egyik déli város, Bulawayo el­len. A rhodesiai hatóságok nem közöltek részleteket az ösz­­szecsapásról. Mindössze azt jelentették be, hogy a nap folyamán más összecsapá­sok is voltak az ország te­rületén. A TÚLÉLŐ HALÁLA is­­ tudná összeszámlálni, hányszor forgott köz­vetlen életveszélyben? Találat érte elnöki he­likopterét és lövedékek csapódtak a szónoki emel­vény körül, amikor nagygyűlésen szólt népéhez. Legutóbb három esztendeje keltették halálhírét. 1974 júliusában, a szélsőjobboldali­ puccs idején működésbe lépett a görög juntától és a CIA-tól fo­gant Apolló-terv, ostrom alá vették palotáját. Egy mellékajtón sikerült kimenekülnie, az erdőn át a közeli országúthoz sietett, ahol jogarával „stoppol­ta” le az első arra haladó gépkocsit. Hónapokon át forrtak a szenvedélyek és a viharok, azután mégis visszatérhetett Nicosiába. Úrrá lett három állam­csínykísérleten, túlélte a száműzetést és öt merény­letet, ám ma hajnalban elkövetkezett a túlélő ha­lála. Szervezete nem bírta tovább a megfeszített iramot, s a rövid időn belüli második szívroham végzett vele. Óboldogsága III. Makariosz, a Ciprusi Köztár­saság elnöke, a görögkeleti egyház érseke, s a gö­rög ciprióták etharchája (nemzeti vezetője) 1913. augusztus 13-án született Pano Panagia falucská­ban — akkor Michael Krisztodukosz Muszkosznak hívták. Apja pásztor, maga is juhokat őrzött, de a község pópája, aki egyúttal nagybátyja volt, felfi­gyelt a tehetséges fiúra. Kykkóba, a környék ne­vezetes kolostorába került; kisegítő a konyhán, felszolgál társainak az étkezdében, de közben ta­nulhat is. Itt születik meg első politikai állás­­foglalása, amikor London koronagyarm­attá nyil­vánítja Ciprust, piros krétával felírja a konyha­falra: „Zeto i Enoziszt” (Éljen a Görögországgal történő egyesülés!). Akkor még aligha sejtette, hogy a régi bizánci hagyományok értelmében ciprusi ér­sekként három különleges kiváltságot élvezhet majd: megkülönböztető palástot viselhet; jogarhoz hasonlító pásztorbotot tarthat kezében és piros tin­tával írhatja alá a nevét. Tanulmányi eredményei alapján továbbjutott a sziget legjobb iskolájába, a pánciprusi gimnázium­ba; egyetem létesítését az angolok nem engedé­lyezték Cipruson. Felsőfokú képzettséget Athénban szerez. A második világháború alatt, a német be­hatolás idején távozni akar, de az utolsó hajót, aho­vá feljuthatna, elsüllyesztik a pireuszi kikötőben. A görög fővárosban szentelik pappá 1946-ban, azután Larnaca püspöke, majd II. Makariosz érsek hirtelen halála után, 37 évesen, a legfiatalabb érsek Ciprus történetében. Az egyház vezetésében ugyanis heves belharcok dúlnak, s a különböző csoportok abban bíznak, hogy a tapasztalatlannak tűnő III. Maka­­rioszt saját emberükké formálják majd. Az érsek azonban a maga útján indul el, ha ez az ist nem is volt mindig egyenes, sőt, a vargabetűk és a buktatók sem hiányoztak. Az Enoziszt már tar­tózkodóbban kezeli, túl bizonytalannak látja a gö­rög belpolitikát. Függetlenséget követel a sziget­­országnak, mire a brit gyarmati hatóságok „eltért­ek”, s a repülőtéren, amikor 1956 februárjában Athénba kíván utazni, egy másik gépre kényszerí­tik. A Seychelles-szigeteken éhségsztrájkkal tilta­kozik, s egy évvel később Onassis tankhajójával, az Olümposz­ Mennydörgéssel, visszatér szülőföldjére. 1960-ban, Ciprus függetlenné válásakor, köztársasá­gi elnökké választják, tisztségében később is több­ször megerősítik.­­ Vlakariosz Ciprus függetlenségének és el nem k­ö­­telezett politikájának egyik jelképe. Voltak következetlenségei és megingásai, de Ciprus érde­keit mindig az első helyre helyezte, így volt ez éle­te utolsó órájáig, hiszen súlyos betegen is részt vett a politikai életben, igyekezett hozzájárulni a kibontakozáshoz, annak a bonyolult és válságos helyzetnek felszámolásához, amelyet a sziget rend­ellenes állapota, csaknem 40 százalékának idegen megszállása jelentett. Híve volt a görög és török népközösségi tárgyalásoknak, az utolsó hónapokban hajlott a szélesebb körű föderációra, az egységes Ciprus keretein belül. Hirtelen távozása aligha te­szi egyszerűbbé a ciprusi krízist... V*.__________________________| Réti Ervin szembesítés és alibi Letartóztatták a bankelnök feltételezett gyilkosát .­Kevésbé látványos akció­ban, csekély rendőri erő bevetésével, és a szokásos­tól eltérően ellenállás nél­kül tartóztatta le tegnap es­te a majna-frankfurti rendőrség Jürgen Ponto nyugatnémet bankár egyik feltételezett gyilkosát. A 23 éves, Eleonore Pönsgent az éjszakai órákban frankfurti lakásáról vitték el. Egyide­jűleg kiadták a körözést tettestársa, a 26 éves Su­sanne Albrecht ellen is. A letartóztatott Eleonore Pönsgent azonnal szembe­sítették a merénylet szem­tanúival, a meggyilkolt bankár feleségével és a csa­lád otthonának házmesteré­vel. Mindketten a leghatá­rozottabban felismerni vél­ték személyében az egyik gyilkost. Mindamellett az ügy nem ilyen egyszerű. Per­gsen, akit egyébként a frankfurti egyetemhez közeli lakása környékén jóformán senki sem ismer, számos tanút nevezett meg, alibijének igazolására. Időközben a „Vörös Haj­nal” elnevezésű anarchista csoport — amely a Dresd­ner Bank elnöke elleni gyilkosságot magára vállal­ta —, ismét jelentkezett. Képviselőjük a Reuter frankfurti irodáját hívta fel, és azzal fenyegetőzött, hogy még több gyilkosságot fognak elkövetni, hacsak nem bocsátják szabadon összes letartóztatott társu­kat.

Next