Esti Hírlap, 1979. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-31 / 26. szám
KORMÁNYKÖZI BIZOTTSÁG Tanácskozás Moszkvában Ma Moszkvában megkezdődött a magyar— szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság ülésszaka. A tanácskozáson a két ország küldöttségét az együttműködési bizottság társelnökei: Marjai József és Konsztantyin Katujev miniszterelnökhelyettesek vezetik. Az ülésszak napirendjén az együttműködés számos fontos kérdése szerepel. MAI TÁJÉKOZTATÓ II. MAGYAR JÁTÉKFLMSZEMLE Ma délelőtt a Fészek Klubban sajtótájékoztatót tartott a XI. Magyar Játékfilmszemle intéző bizottsága. Farkasinszky Lajos, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, Szabó B. István filmfőigazgató és Horváth Zsolt, az intéző bizottság titkára tájékoztatta a megjelenteket a február 12—17. között Budapesten megrendezésre kerülő találkozóról, amelynek ünnepélyes megnyitóján Jancsó Miklós háromrészesre tervezett új filmjének első része kerül a közönség elé, Magyar rapszódia címmel. Az ünnepélyes záráson pedig a magyar—szovjet—csehszlovák koprodukcióban készült, Chilében játszódó játékfilm bemutatója lesz, amelynek a címe: Kentaurok. A szemlén, mint eddig is, bemutatják az előző szemle óta készült valamennyi filmet, azokat is, amelyek már a mozik műsorán láthatók, s azokat is, amelyek majd csak ezután kerülnek a filmszínházakba. A hazai meghívottakon kívül mintegy száz külföldi filmszakember, tudósító érkezését várják. A LEGÚJABB HÍREK SZERINT: Khomeini holnap hazatér Fenyegetés az Air France címére Teherán, január 31. Khomeini ajatollah, az iráni ellenzék 15 éve száműzetésben élő vezetője, a legújabb tervek szerint holnap délelőtt tér vissza Iránba.Legalábbis ezt közölte tegnap este a főpap híveiből alakult fogadóbizottság. A 78 éves síita vallási vezető, egyelőre még nem erősítette meg utazási szándékát, de mára kitűzött sajtóértekezletén Párizs környéki rezidenciáján feltehetőleg nyilatkozni fog indulásának időpontjáról. Khomeini már múlt pénteken szándékozott hazatérni, de a sah által kinevezett polgári kormány különböző intézkedésekkel ezt lehetetlenné tette. Amikor viszont a teheráni kormány tegnap hozzájárult a főpap hazatéréséhez, tanácsadói állítólag azért halasztották el a régóta várt eseményt, hogy a vallási ellenzék teheráni képviselői „megfelelően előkészítsék” fogadtatását. Az ajatollah érkezésére az előzetes várakozások szerint többmilliós tömeg gyűlik majd össze Teherán Mehrabad repülőterén. Miközben a síita vezető közvetlen munkatársai kedden este az utazás előkészítéséről tanácskoztak, a légiforgalmi társaságok pilótái nemzetközi szövetségének londoni központja ismeretlen telefonálótól olyan fenyegetést kapott, hogy „az iráni demokrácia erői” meg fogják rongálni Khomeini gépét, mert véleményük szerint a „vallási vezető iráni jelenléte további vérontásokhoz vezet”. A telefonáló közölte, hogy az Air France légitársaságot tartják majd felelősnek, ha az ajatollah hazatérését újabb zavargások követik Iránban. Irán tájékoztatta az Egyesült Államokat arról, hogy jelentős mértékben csökkenteni fogja katonai vásárlásait — jelentette be tegnap az amerikai hadügyminisztérium. Az iráni hadsereg 20 milliárd dollár értékben rendelt amerikai fegyvereket, s a tételek között torpedórombolók, F—16-os vadászgépek és légi előrejelző radarrendszerek (Awacs) is szerepelnek. MA DÉLELŐTTI JELENTÉS Döntöttek Zsanán holnap oltás Hetedik napja lombot a főz Zsanán, az északi 2-es kútnál. A gázkitörés óriás fáklyája múlt szerdán, éjjel negyed kettőkor gyulladt meg. Már Kiskunfélegyháza határában látszik a hajnali napfénnyel vetekedő rózsaszín láng, amely mutatja az utat Zsana felé. Hogy milyen nehéz és felelősségteljes munka folyik itt, azt valóban csak a helyszínen járva lehet érezni. Az orkánszerű erővel magasba törő lángcsóva száz méterekről hevíti az embereket, közelébe jutni szinte lehetetlenség. És mégis, most már egy hete több száz ember dolgozik közvetlen környékén e lángoknak, sok száz ember próbálja elfojtani, viszszaszorítani a fellázadt energiát. — Maga az oltás nem volna gond — mondja Götz Tibor, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt biztonságtechnikai osztályának vezetője. — Akár tegnap, akár tegnapelőtt megtörténhetett volna, hiszen minden felszerelés, ember és berendezés itt van a területen. A nagyobbik gond: mi lesz az oltás után? Sikerül-e lehűteni a csövet, sikerül-e felszerelni az új kitörésgátlót, mindezt úgy, hogy közben változatlan energiával tör majd ki a föld mélyéből a gáz. A tegnapi nap jelentős fordulatot hozott. Egy 150 milliméteres önjáró löveg pontos találattal lelőtte a régi, megrongálódott kitörésgátlót. Csak jellemzésül: (Folytatás a 8. oldalon) XXIV. évfolyam, 26. szám 1979. január 31., szerda Képviselők a törvény végrehajtásáról A külkereskedelmi törvény meghozatala óta minisztertanácsi határozat, több külkereskedelmi miniszteri rendelet és más jogszabályok segítették elő a törvény végrehajtását — mondta el Szalai Béla külkereskedelmi államtitkár ma az országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülésén. A képviselők Palkó Sándor elnökletével megvitatják a törvény végrehajtásának négyesztendős tapasztalatait. Kiutasított diplomata Washington, január 31. Az amerikai hatóságok nem kívánatos személynek nyilvánították Loh J. Cseng volt tajvani diplomatát és kiutasították az országból — közölték washingtoni körök. Loh Tajvan volt washingtoni nagykövetségén tájékoztatási ügyekkel foglalkozott és a kínai—amerikkai diplomáciai kapcsolatok felvétele után az úgynevezett „szabad Kína tájékoztatási szolgálat” vezetője volt. A diplomata kiutasításának az volt az oka, hogy az amerikai lapokhoz címzett levelekben Carter elnök Kína-politikáját kritizálta. RHODESIA Lezajlott a „ népszavazás” vehettek részt. Eddig a voksok háromnegyed részét számlálták meg és ebből 42 ezer a Ian Smith kidolgozta új alkotmányra esett, 7 ezer pedig ellene. Az országban lakó 6,5 millió színesbörű véleményét nem kérdezték meg. A referendum eredménye alapján április 20-án általános választásokat tartanak az „egy ember — egy szavazat” elvéről. Progreszszív körökben nem kételkednek benne, akármi lesz is az általános választások eredménye, a Smith-rezsim nem mond le kiváltságairól. A népszavazási komédiát már korábban elítélte Nkomo és Mugabe, a Zimbabwei Hazafias Front két társelnöke, akik a felszabadító háborút vezetik Rhodesiában a Smithrezsim és a megalkuvó fekete politikusok ellen. (levinson) London, január 31. Lezajlott Rhodesiában a népszavazási komédia, amelyen csak fehér szavazók ZÖLDSÉGBŐL, GYÜMÖLCSBŐL Megfelelő választékot ígérnek Milyen és mennyi zöldség-gyümölcs kerül az üzletekbe? Erről tanácskoztak ma délelőtt a Nagyvásártelepen a Hazafias Népfront Országos Elnöksége és a Zöldker vezetősége. A kedvezőtlen időjárás tavaly késleltette az érést. Néhány zöldségféle több héttel később került a boltokba. Paradicsomból, zöldpaprikából, uborkából, pedig kevesebbet is vásároltak fel a vállalatok. Burgonyából és hagymából viszont bőven jutott. S hogy lesz az idén? A Zöldker vállalatai összesen 107 ezer vagon zöldséget, illetve gyümölcsöt vásárolnak fel. Hogy az igényeknek eleget tehessenek, néhány keresett termékből a tervezettnél többre szerződnek a gazdaságok, így remélik: a boltokban, piacokon megfelelő lesz a választék az idén zöldségből, gyümölcsből. AZ SZOT MAI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉN: Munkaverseny, érdekvédelem Ma délelőtt a SZOT székházában megkezdődött a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának ülése, amelyen az idei népgazdasági terv fővárosi feladatairól s az ezzel kapcsolatos szakszervezeti tennivalókról tárgyalnak. Az ülésen részt vesz Bozsó László, a Budapesti Pártbizottság titkára is. Dr. Martos Istvánné, az SZBT vezető titkára vitaindítójában hangsúlyozta: a mai ülés célja a Budapesti Pártbizottság decemberi pártaktívájának szellemében meghatározni a fővárosi szakszervezeti szervek tennivalóit. Részletesen szólt a főváros gazdasági helyzetéről. Arról, hogy a szakszervezetek termelést és gazdálkodást segítő tevékenységében is új szemléletre, nagyobb következetességre van szükség. S az erre törekvő vállalati magatartást kell a szakszervezeteknek támogatniuk. A vitaindító összegezte a fővárosi munkaversenymozgalom múlt évi tapasztalatait. Megállapította: a munkaverseny színvonala nőtt, eredményeivel hozzájárult a főváros feladatainak végrehajtásához. Most az a feladat, hogy a konkrét helyi célok ismeretében megteremtsék a konkrét vállalások feltételeit. Igen fontos a szakszervezeti szervek érdekképviseleti jogkörének és felelősségének növelése. Többet és jobban kell törődni az egyének sorsával, gondjaival. Az egyéni érdek védelme fontos része kell legyen a szakszervezeti tevékenységnek. A megfelelő feltételek birtokában kell élni a jogokkal, a lehetőségekkel. (Lapzártakor az ülés folytatja munkáját.) FLN-KONGRESSZUS Ma: javaslat az elnök személyére Algír, január 31. Fodor György, az MTI kiküldött tudósítója jelenti: Az FLN IV. kongresszusa ma plenáris üléssel folytatja munkáját. Megválasztja a 120—160 tagú központi bizottságot, és megteszi a köztársasági elnök személyére vonatkozó javaslatát. A kongresszus tegnap este hozott határozata szerint az FLN főtitkára automatikusan a pártkongresszus elnökjelöltje lesz, és jelöltségét a február 7-i népszavazásra bocsátják. Az új köztársasági elnököt öt évre választják. A kongresszus tegnap este elfogadta a párt szervezeti szabályzatát. Eszerint kerül sor ma a már említett 120—160 tagú központi bizottság megválasztására. A KB 17—21 tagú politikai bizottságot választ. A szervezeti szabályzatot összhangba kell hozni az alkotmánnyal, ezért az alkotmányt módosítani kell. Az alkotmánymódosítás több köztársasági elnökhelyettesi poszt létrehozását irányozza elő. Tiltakozás Bécs, január 31. :Az osztrák ellenállás volt harcosai és az üldözöttek ligájának tagjai tegnap tüntettek az NSZK bécsi nagykövetsége előtt a háborús bűnök elévülési rendelete miatt. A tüntetők memorandumot adtak át a nyugatnémet nagykövetnek. Tüntetések Nyugat-Berlinben tegnap este 400 rendőr erőszakosan szétoszlatta a helyi antifasiszta front által szervezett tüntetést. Ezt megelőzően 1400 újfasiszta vonult végig az utcákon, hogy megemlékezzék Hitler hatalomra jutásának 46. évfordulójáról. Ennek során áruházak és egy bank kirakatait törték be.