Esti Hírlap, 1979. április (24. évfolyam, 78-100. szám)
1979-04-29 / 100. szám
HATVAN ÉVE TÖRTÉNT * HATVAN ÉVE TÖRTÉNT Döntött a Munkástanács: megvédik a köztársaságot „Vörös május — írta az ünnep előestéjén egy budapesti napilap — add, hogy termékeny búzakalász nőjön mindazokon a földeken, amelyeket fegyverrel szántott és vérrel öntözött öt elmúlt esztendő bűne és lelkiismeretlensége. .. Add, hogy a régmúlt feledésébe süllyedjen minden bűne az elmúlt századoknak és úgy emlékezzünk rájuk, mint lidérces, gonosz álomra, amelyből öröm volt felébredni ezerkilencszáztizenkilenc vörös tavaszán. . Válságos órák Amikor e sorok megjelennek, Budapest még önfeledten készül az első vörös május elsejére, az ébredés a lidérces álomból azonban már nem mindenhol öröm... Északon, keleten és délen a földeket ismét fegyverek szántják — a Magyar Tanácsköztársaság alig hat héttel létrejötte után, válságos órákat élt át. Sorsa a győztes nagyhatalmak párizsi konferenciáján eleve eldöntetett: a Magyar Tanácsköztársaság, a világ második proletárállama nem maradhat fenn. Pichon francia külügyminiszter március 28-án kijelenti a parlamentben : a forradalom továbbterjedése veszélyezteti Európa rendjét, a bolsevizmus elfojtására minden hatalomnak egyesülnie kell. A francia politikai és katonai vezetés az első perctől fegyveres intervenciót sürgeti egyidejű csehszlovák támogatással francia, román és szerb csapatok közös támadását Budapest ellen... Az intervenciót illetően a konferencián nem egységes az álláspont. Nem azért, mert a támadásra semmilyen ürügy nincs (a Forradalmi Kormányzótanács több alkalommal kinyilvánította, hogy a Tanácsköztársaság nem áll a területi integritás alapján, nincsenek háborús szándékai, kész minden problémát tárgyalásokon rendezni, szövetsége Szovjet-Oroszországgal nem agresszív jellegű) — a többi nagyhatalom a francia befolyás erősbödésétől tart. Franchet d'Esperey, a Balkánon állomásozó antant haderők főparancsnoka, az intervenció fő szervezője nem adhat parancsot a támadásra. Tanácsokat adhat... Április 8-án Bukarestben tárgyal. 10-én összeül a román koronatanács, s hat nappal később, április 16-án reggel a román királyi hadsereg — elsőként és egyelőre egyedül — átlépve a demarkációs vonalat, megtámadja a Vörös Hadsereget. Ez még az örökölt hadsereg — Landler szerint fegyelmezhetetlen, a legjobb állásokat is puskalövés nélkül otthagyó, dezorganizált hadsereg, vagy áruló, mint a keleti front legjobban kiképzett, létszámát tekintve is legjelentősebb alakulata, a hírhedt székely hadosztály. Parancsnoka, Kratochwill ezredes (három év múlva altábornagy Horthy hadseregében) a támadást követően nyomban elrendeli az általános visszavonulást. A fedezetlenül maradt 39. dandár és a két nemzetközi zászlóalj, hogy elkerülje az átkarolást, ugyancsak hátrálni kényszerül. A román hadsereg 20-án eléri Nagyváradot, s 23-án bevonul Debrecenbe. Kratochwill ügyes trükkel vezeti félre a hadügyi népbiztosságot , súlyos harcokról, hatvanszázalékos veszteségekről küld jelentést, hogy igazolja a pánikszerű visszavonulást. Böhm, a volt szociáldemokrata hadügyminiszter, a Kormányzótanács tagja hisz is neki, s még egy héttel később is úgy nyilatkozik, hogy „a Tanácsköztársaság a legteljesebb elismeréssel viseltetik a derék székely proletár katonák és a forradalomért őszintén dolgozó vezetőik iránt". A kommunista Szamuely nem szerinte a visszavonulás oka nem a felszerelés, hanem a fegyelem és a vezetés hiánya, s néhány nappal később neki lesz igaza. A Forradalmi Kormányzótanács a támadás első perceitől tisztában van a helyzet súlyosságával. Úgy dönt, hogy minden nélkülözhető erőt a keleti frontra irányít, s munkásalakulatok szervezésével erősíti meg a Vörös Hadsereget. A budapesti munkás- és katonatanács másnapi ülésén Kun Béla tart beszámolót a katonai helyzetről, kíméletlen őszinteséggel: — Nem fogok egy szép szót sem mondani... Ha azt akarjuk, hogy ne buzásod, de proletárdiktatúra legyen ebben az országban, akkor cselekednünk kell. A magunk erejére, a magyarországi proletáriátus erejére kell támaszkodnunk. .. Elutasított követelés Budapest utcáin néhány nap múlva megjelenik a híres felhívás: Veszélyben a forradalom! Akikhez szólt, megértették. Április 23-án munkaruhában, fegyverrel a vállon, 24 újonnan szervezett zászlóalj vonul fel az Andrássy úton. Tizenháromezer budapesti üzemi munkás. A hadműveletek egységes, közvetlen irányítására felállítják a Keleti Hadseregparancsnokságot. Parancsnoka Böhm, vezérkari főnöke Stromfeld Aurél. A terv: minden rendelkezésre álló tartalékot Debrecen és Nyíregyháza térségében összevonva, ellentámadással megállítani a román előretörést. A tartalékok felvonulását a székely hadosztálynak kell fedeznie. Április 26-án reggel bekövetkezik Szamuely jóslata: a székely hadosztály az ellenség előtt leteszi a fegyvert, egyetlen puskalövés nélkül kapitulál. Az árulás végzetes: a Tiszántúl tovább nem tartható. Április 27-én a csehszlovák hadsereg is megkezdi az előrenyomulást: 30-án elfoglalják Munkácsot, Sátoraljaújhelyt — a délszláv csapatok Makót, Nagylakot, Hódmezővásárhelyt —, majd május 1-én elesik Miskolc. Aznap, amikor a román csapatok elérik a Tisza vonalát. Aznap, amikor Budapest először ünnepli szabadon május elsejét. Százezrek ünnepelnek önfeledten, mit sem sejtve, hogy az ünnep éjszakáján a Magyar Tanácsköztársaság első nagy drámája zajlik. Május 1-én késő este a Kormányzótanács több szociáldemokrata tagja és jobboldali szakszervezeti vezető azt követeli, hogy tekintettel a válságos katonai helyzetre, a Kormányzótanács mondjon le, s adja át a hatalmat a jobboldali szakszervezeti vezetőkből választott tizenkét tagú direktóriumnak. Még az éjszaka folyamán összeül a politikai bizottság. Böhm tájékoztatása szerint a román csapatok Budapest felé vonulnak, a főváros védelme lehetetlen. .. A döntés másnapra marad. Május 2-án Budapesten ítéletidő tombol, zuhog az eső, orkán szaggatja a vörös drapériákat, tetőcserepeket szór, állványokat dönt. Délután 2 órakor összeül a Kormányzótanács. Kunfi és Weltner a tanácskormány lemondását követeli, a kommunisták — Kun, Szamuely, Szántó, Landler — a diktatúra védelmét. Kun — írja visszaemlékezéseiben felesége — késő délután holtfáradtan érkezik haza. „Egy órát pihenek — mondta. — Sikerült elérnem, hogy összehívjuk a Központi Munkástanácsot. Ott dől el a Magyar Tanácsköztársaság sorsa..." Egységesen szavaztak Ott dőlt el... A Munkástanács hatszáz küldötte egységesen a proletárdiktatúra védelmére szavaz. (A jobboldali szakszervezeti vezetők felszólalni sem mernek.) Május 2-án éjjel összeül a Kormányzótanács és éjfél előtt öt perccel kifut az első távirat: „A Kormányzótanács az összes frontok részére a legerélyesebb ellenállás kifejtését rendeli el. Budapest öszszes munkásai kiküldetnek a frontra.. Balogh László — 4 - Ivókút a Frankel Leó utcában (Wormser fel.) MÉGIS TARTOTT TŐLE AZ ALVILÁG „Nem születtem detektívnek Neve fogalom volt. Azokban az években, 1943—1918 között nem múlt el nap, hogy Mág Bertalan neve ne szerepelt volna az újságok első oldalán. Az alvilág rémeként emlegették. Ha féltek is tőle a bűnözők, emberséges magatartásáért tisztelték, sőt, mi több, nagyon sokan szerették. Soha nem tetszelgett a titokzatosnak tűnő detektívfőnök szerepében, éjjel-nappal az utcát járta, kétes hírű kocsmákban, lebujokban, sikátorokban, a bűnözők törzshelyein talán még otthonosabban mozgott, mint dolgozószobájában RENDŐRSÉG AKKOR ÉS MOST — Ha jól tudom, soha nem tartotta titokban telefonszámát, lakása címét, szívesen állt szóba az újságírókkal. Egyszóval: vállalta a közszereplést. Manapság más a helyzet, nem ismerjük a legjobb nyomozókat. Véleménye szerint mi a jobb, ha ismeri a lakosság a detektívet, vagy, ha nem? — A felszabadulást követő hónapokat és éveket nem szabad összehasonlítani a mai korral s ebből következik, hogy napjaink nyomozói nem reflektorfényben dolgoznak. Ez így van rendjén, így helyes. Mit kapott viszont örökségbe az 1945-ben megalakult demokratikus rendőrség? A kiégett házakon, a lerombolt fővároson, a kifosztott és meggyötört éhes embereken kívül csak az élni akarást, a vágyat arra, hogy közbiztonság legyen. Csakhogy akkoriban az emberéletnél gyakran többet ért egy kabát, egy gyűrű. Nem ment ritkaságszámba a napi hét-nyolc rablógyilkosság, negyven-ötven betörés. A nyilvántartási könyvek elvesztek, az alvilágról jóformán semmit sem tudtunk. Mi kezdő nyomozók hiányos ismereteinket bátorsággal, szorgalommal és akarattal pótoltuk. A lakosság és a sajtó segítsége nélkül azonban nem sokra mentünk volna. Szükséges volt, hogy ismerjenek minket az emberek, mivel így hamarabb fordultak hozzánk segítségért, ugyanakkor az is szükséges volt, hogy a bűnözők tartsanak tőlünk. Személy szerint tőlem és a többi detektívtól. Ma, amikor a közbiztonság Magyarországon talán egyedülállóan jó Európában, mindez másodrendű kérdés. Kitűnően szervezett rendőrség működik s mint tudjuk, a lakosság hathatósan segíti is munkáját. Mág Bertalan páratlanul gyors karriert csinált a rendőrségen, 1945. január 20-án jelentkezett a főkapitányságon munkára, s április végén tizenhat tagú csoportot vezetett. Alig egy évvel később már a híres Mág-csoportként emlegették őket. — Minek köszönheti a gyors előrelépést? — Túl az ambíción, egy kicsit a vakmerőségnek és a szerencsének is. Barátommal és kollégámmal, Kozma Sándorral áprilisban nyomába szegődtünk egy gyanús külsejű férfinak. Kettőnknek volt egy használhatatlan, töltény nélküli pisztolya. A Népszínház utcában egy kapualjban igazoltattuk a férfit, akinél ragyogó amerikai pisztolyt találtunk. Ezen a férfin keresztül jutottunk el egy háromtagú rablóbandához, négy gyilkosság, több fegyveres rablótámadás volt a számlájukon. NEM TUDTÁK, MEGTANULTÁK — A kommunista nyomozókat hogyan fogadták a régi, rutinos, de más elveket valló detektívek? — Ki így, ki úgy. Többen kárörvendve figyelték erőfeszítéseinket, sokan egyenesen szemünkbe vágták, hogy nem értünk ehhez a munkához, de akadtak, akik bíztak bennünk. Amikor végképp elcsüggedtünk, az akkori főkapitány-helyettes rázott fel minket: „Fiúk, vegyétek tudomásul, senki sem születik orvosnak vagy detektívnek, mindenki megtanulja a maga szakmáját!”, mondta. Nos, tanultunk, minden második nap a technikát, a szolgálati szabályzatot. Az igazi lehetőség akkor következett, amikor Münnich Ferenc került a kapitányság élére, az ő segítségével tudtam csak átszervezni csoportomat. Igaz, feláldoztuk magánéletünket, a nap huszonnégy órájából tizennyolcat talpon voltunk. — Önnek gyermekkori álma volt, hogy nyomozó lehessen? — Gyermekkori álom? — kérdez vissza. — Hatan voltunk testvérek, édesanyánkat korán elveszítettük, mi csak arról álmodozhattunk, hogy ne maradjunk kenyér nélkül. Tizennyolc-húszéves koromban gondoltam először arra, milyen jó lenne detektívnek lenni. A rendőrség azonban akkor egészen mást jelentett számomra, nevezetesen a rideg valóságot, ugyanis mint politikailag megbízhatatlan 1934-től 1939-ig rendőri felügyelet alatt álltam, minden vasárnap délelőtt a megadott időpontban kellett jelentkeznem. Attól kezdve minden trükköt elkövettem, hogy megússzam a katonaságot, hamis papírtól kezdve a lógásig, egészen addig, amíg egy csákánnyal a kezemben a budai hegyek között bandukolva végre találkoztam a szovjet katonákkal. S minthogy tudtam szlovákul, tolmács lettem Minderről életrajzi regényében — amin most dolgozik — ír Mág Bertalan, eddig megjelent hat kötete után ez lesz újabb írása. Terveiben szerepel egy hosszabb tanulmány is, ez a fiatalkorúak bűnözését öleli majd fel. SZEMTŐL SZEMBE A GYILKOSSAL —•Sok ügye közül — Hekus Dönci és hírhedt társai — melyiket tartja legemlékezetesebbnek? — Talán azt, amitől gyérülni kezdett a hajam. 1947- ben bekerítettünk egy volt nyilast, aki több rablást és gyilkosságot követett el. Szemtől szembe álltunk, én pisztollyal, ő gépfegyverrel a kezében. Álnevén szólítottam meg: „Lajos, dobja el a fegyvert, kár mindenért, nézzen körül, mindenhol rendőrök állnak!" Tíz percig néztünk farkasszemet egymással, aztán egy merész húzással zsebembe tettem a pisztolyt. Erre megadta magát. Később, amikor már valódi nevén szólítottam, éktelen káromkodásba kezdett, hogy rászedtem. Pethes Sándor Ha nyomoz a Mág-csoport Életrajzi regény II