Esti Hírlap, 1979. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1979-12-12 / 291. szám

AZ EURORAKÉTÁK ÜGYÉBEN Ma dönt a NATO Pravda: „ Veszélyes koncepció..." Brüsszel, december 12. A NATO brüsszeli köz­pontjában tegnap a had­­ü­gyminiszterek tanácskoz­tak. A szigorúan zárt aj­tók mögött lefolyt meg­beszélések után előbb Zeiner Gundersen tábor­nok, a katonai tanács el­nöke, majd Harold Brown amerikai hadügyminiszter tartott sajtóértekezletet. Gundersen tábornok elen­gedhetetlennek ítélte meg a NATO-hadsereg fegy­vertárának sürgős korsze­rűsítését. Szóba került a közös költségvetés is. A tábornok az eddigi 3 szá­zalékos emelést kevésnek tartotta. Ma délelőtt a hadügy­miniszterek folytatták ta­nácskozásaikat, délután 3 órától viszont már a külügyminiszte­rekkel együtt üléseznek. Ekkor vitatják meg az eurorakéták nyugat- és dél-európai területre ter­vezett elhelyezését. Az előzetes értesítések szerint Cyrus Vance ame­rikai külügyminiszter és Joseph Luns, a NATO fő­titkára az esti órákban sajtóértekezletet tart. Hága, december 12. Nem született döntés a holland kormány tegnap esti ülésén az új NATO- tervről, a közepes hatótá­volságú nukleáris rakéta­fegyverek nyugat-európai terv elfogadása mellett száll síkra, akkor valószínűleg bizalmatlansági indítványt nyújtanak be ellene. Ennek­­ kapcsán felvető­dött egy kompromisszu­mos javaslat is: Hollandia ne fogadjon be területére atomrakétákat, de fedezze a területén el­­­­helyezni kívánt rakéta­fegyverek NSZK-beli te­lepítésének költségeit. A kormány szóvivője nem telepítéséről. A kormány ma közölte a döntés elhalasztó­­délelőtti ülésén folytatja a­sának okát. Politikai vitát a holland pártok ré­széről oly nagy ellenállásba ütköző továbbfegyverkezési tervről. Megfigyelők sze­rint az erről a kérdésről szóló döntés könnyen a kor­mány bukásához vezet­het. Mint ismeretes, a holland parlament a rakéta telepítési terv ellen foglalt állást. A kormánynak számolnia kell azzal, hogy ha a NATO­meg­figyelők ezzel kapcsolatban utalnak arra, hogy a kor­mány tagjai — még mielőtt végleges döntés születne — ismét tárgyalni kívánnak a holland pártok vezetőivel. Moszkva, december 12. A szovjet sajtó válto­zatlanul nagy figyelmet szentel a NATO brüssze­li tanácskozásainak. A külügyminiszterek és had­ügyminiszterek mai meg­beszéléseinek küszöbén a szovjet lapok általában azt hangoztatják, hogy az Egyesült Államok és néhány partnere, min­denekelőtt az NSZK, nagy nyomást gyakorol a kisebb NATO-tagál­­lamokra az amerikai ra­kétaprogram elfogadá­sának kikényszerítése érdekében. A mai Pravda — a brüsszeli jelentéseken túl­menően — két cikkben is foglalkozik a NATO ve­szélyes terveivel. R. Szi­­mohjan vezérőrnagy, a hadtudományok doktora cikkében veszélyes kon­cepciónak minősíti a NA­TO új katonai elképzelé­seit. A szovjet tábornok rámutat: a NATO nem­csak nukleáris erőit akar­ja megnövelni, hanem gyors ütemben fejleszti Nyugat-Európában az egyéb fegyverzetet is. "A NATO rendelkezésére bo­csátott amerikai erők pél­dául a közeljövőben öt­ezer új harckocsit és 2000 harcászati repülőgépet kapnak — írja a lap. USA-IR­­ V­TKOZATOS INFORMÁCIÓK ÉS CÁFOLATOK A hálózat értesülései sze­rint Washington­ egyéb­ként abban reménykedik, hogy Khomeini fokozato­san veszít befolyásából, esetleg formálisan is fel kell majd adnia vezető szere­pét. Miközben az­ amerikai kor­mány személyi változáso­kat remél az iráni vezetés­ben, mindenképpen szá­mol azzal, hogy megrende­zik a túszok ellen kilátás­ba helyezett „kirakatpere­ket” — közölte a CBS. Az ABC, egy másik óri­ás tv- és rádióhálózat ki­tartott korábbi értesülése mellett, hogy Washington tíznapos határidőt szabott a túszok szabadon enge­désére, különben gazdasá­gi blokádot alkalmazhat Irán ellen. Ezt az értesü­lést a Fehér Ház határo­zottan cáfolta. Az ABC a cáfolat után közölte: infor­mációja mértékadó helyről származott, azt változatla­nul fenntartja. Az amerikai kormány célzatos információk, cá­folatok, valódi és álhírek kiszivárogtatásával pró­bálja alakítani a helyze­tet, befolyásolni a közvéle­ményt — mutatnak rá sa­j­­tókörökben. Valószínűt­len, hogy Washington a jelenlegi helyzetben Irán­nak (s ezzel önmagának) határidőt szabott volna a válság megoldására. Min­denesetre az ultimátum hí­rétől feltehetően hatást­­ várnak. Washington, december 12. Heltai András, az MTI tudósítója jelenti. Amerikai kormánykö­rökben már számolnak az­zal, hogy a következő he­tekben Iránban pert ren­deznek a túszok ellen — je­lentette tegnap este a CBS. Nkomo nyilatkozata London, december 12. „Elsietett dolog­’ volt teljhatalmú brit főkor­mányzót küldeni Rhodesiá­ba anélkül, hogy megköt­­ték volna a harcban álló fe­lek között a tűzszünetet — jelentette ki tegnap esti londoni sajtóértekezletén Joshua Nkomo, a Zimbab­we Hazafias Front társel­nöke. Series brit főkor­mányzó jelenlétével még nem szűntek meg a Haza­fias Frontot és annak fegy­veres erőit fenyegető veszé­lyek — tette hozzá a zim­babwei politikus. A rhodesiai tűzszünetről folytatott londoni tárgyalá­sokkal kapcsolatban Nkomo megállapította hogy „még sok kérdés megoldatlan” de a felszabadító mozgalom kész folytatni a béke hely­reállítását célzó tárgyalá­sokat. Zsivkov levele Szófia, december 12. A bolgár lapok közölték annak a levélnek a szöve­gét, amelyet Todor Zsiv­kov, a BKP Központi Bi­zottságának első titkára, az Államtanács elnöke intézett több bolgár megye (Várna, Burgasz, Rusze, Razgrad, Szilisztra és Sumen) veze­tőihez és dolgozóihoz az idei mezőgazdasági terv si­keres, határidő előtti telje­sítése alkalmából. Zsivkov hangsúlyozza, hogy a hat megyében a je­lentős sikereket a szervezé­si munka javítása, a dolgo­zók és a szakemberek ön­feláldozó munkája, a ren­delkezésre álló erőforrások ésszerű kihasználása, a kor­szerű technológiák alkal­mazása révén érték el. A bolgár államfő emellett re­ményét fejezi ki, hogy az érintett megyék dolgozói 1980-ban is minden tőlük telhetőt megtesznek majd a mezőgazdasági termelés, kü­lönösen pedig a gabonater­melés bővítéséért, s példá­jukat az egész ország me­zőgazdasági dolgozói köve­tik. Miniszteri tájékoztató Napirenden az egészség­védelem Mindenki megbeteged­het, mindenkit­ közvetle­nül érintenek tehát az egészségvédelem, a meg­előzés és az orvoslás tár­gyi és személyi körülmé­nyei, a gyógyászati lehe­tőségek, a "korszerű gyógymódok," az orvostu­domány alakulása, a kór­házi fejlesztések. Ezek a főbb témák kerültek elő­térbe ma délelőtt az Egészségügyi Miniszté­riumban azon a tájékoz­tatón, amelyre dr. Schul­­theisz Emil miniszter hív­ta meg a Sajtó munka­társait. — Az egészségügyi helyzetkép — mondta — egészében pozitív. Annak is köszönhető ez, hogy az 1972-ben megal­kotott egészségügyi tör­vény megvalósítása mind teljesebbé válik. Ugyan­akkor a tárca vezetői egész sor új feladatot tar­tanak napirenden, illetve helyeznek előtérbe a kö­vetkező időszakban. Ezek közé tartozik, hogy mindenütt megte­remtsük az intenzív be­tegellátás feltételeit. Ez is része a következő közép­távú tervidőszak szakmai programjának, amelyben fő feladat lesz az alapellátás minőségi fejlesztése, illetőleg a kórházi ágyak jobb, megfelelőbb meg­oszlása. A miniszter utalt az or­szággyűlés tegnapi egész­ségügyi bizottsági ülésén megvitatott jövő évi költ­ségvetésre. Ez az alapja egészségügyünk további fejlődésének és ez szabja meg feladatainkat. A mi­niszter hangsúlyozta, hogy még a leggazdagabb orszá­gok is kénytelenek bizo­nyos rangsort felállítani egészségügyükben — anya­gi lehetőségeikhez képest. Hazánkban ez az éssze­rű, okos gazdálkodást je-­­lenti, mind gazdasági, mind szak­mai téren. Az egészségügyi vezetés a jövőben is töre­kedni fog arra, hogy szer­vezeti működése mind jobb legyen, hiszen ez az alapja a betegellátásnak. Tanácskozik az országgyűlés ipari bizottsága Négy tárca 1980. évi költ­ségvetését, továbbá a Kohó­­és a Gépipari, a Könnyűipari és a Nehézipari Miniszté­rium felügyelete alá tartozó vállalatok, valamint a Mun­kaügyi Minisztérium jövő esztendei tennivalóit tár­gyalja meg ma az ország­­gyűlés ipari bizottsága. A Parlamentben délelőtt meg­kezdődött tanácskozás vita­indítójában Gorjanc Ignác, a bizottság elnöke jelentet­te be: az ipari vállalatok ez évi gazdálkodásának tükre azt mutatja, hogy a terme­lés, értékesítés, készletgaz­dálkodás, beruházás összes­ségében a tervhez közel­­állóan alakult, ami pozitív folyamat, de a népgazdasági egyensúly javítását tekintve még nem elégséges. A haté­konyság növelésében, a gaz­daságos termékszerkezet és a kiegyensúlyozott pénzügyi helyzet megteremtésében a vállalatoknak ugyanis mér­sékelt haladást sikerült csak elérniük. Ez a tény meg­szabja a következő év leg­fontosabb feladatait, ame­lyeket a népgazdasági terv, az árak és a pénzügyi sza­bályozók közvetítenek a vállalatokhoz. (MTI) HAZÁNKBAN EZ LESZ A LEGNAGYOBB Kompu­ter as Akadémián A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Intézetében megkezdődött az ország legnagyobb komputerének szerelése. Az Akadémia szá­mítógép-hálózatának alapberendezése egyszerre 600 mil­lió információegység tárolására lesz képes. A gép az Aka­démia hatvannál több kutatóhelyével áll majd kapcso­latban. Alkalmazásával olyan tudományágak is bekapcso­lódhatnak a magasabb színvonalú kutatást lehetővé tevő számítógépes munkákba, mint a biológia és a társada­lomtudományok. Ugyanakkor — egy hét elteltével — a világ szinte valamennyi tudományos folyóiratát hozzá­férhetővé teszi használói számára. A gép alkalmazására tanfolyamokat szerveznek, hogy a számítástechnikában kevésbé jártas tudósok is kihasználhassák a komputer adta előnyöket. A berendezést még az idén üzembe helyezik, majd fokozatosan kiépítik a rendszeréhez tartozó országos há­lózatot, hogy a vidéki kutatóhelyek számára is hozzáfér­hetővé váljon. (MTI) Erős szél, eső havas eső A német—lengyel sík­ság fölött hatalmas kiter­jedésű, alacsony légnyo­mású képződmény jött lét­re, amelynek nyugat-észak­nyugati oldalán egyre hi­degebb levegő érkezik Kö­­zép-Európa irányába. En­nek következtében válto­zékony időre számítha­tunk: a hőmérséklet csök­ken, s havas eső, hózápor lehetséges. Ma hazánkban több he­­lyen várható eső, zápor, majd havas eső, a hegye­ken hózápor. Budapesten ma kisebb eső, később ha­vas eső várható, az észak­nyugati szél élénk, időn­ként viharos lesz. A hő­mérséklet kora délután 7, este 21 órakor 1 fok körül lesz. GUSTAV HUSÁK BESZÉDE Javítani kell a tervek minőségét Prága, december 12. Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti. A CSKP Központi Bi­zottságának tegnap délután véget ért kétnapos ülésén Gustáv Husák, a KB főtit­kára mondott zárszót. A jelenlegi csehszlovák öt­éves terv eddigi négy esz­tendejét úgy értékelte, hogy a CSKP XV. kongresz­­szusa által kitűzött alap­vető társadalmi és gaz­dasági célok általában megvalósulnak. Fokozni kell azonban a munkát — folytatta — azoknak a nehézségeknek leküzdésére, amelyeket részben külső, világgazda­sági tényezők — a nyers­anyag- és energiaárak növekedése, a nemzetközi kereskedelmi verseny éle­ződése, a termékekkel szemben támasztott minő­ségi és műszaki követel­mények emelkedése —, részben pedig a belső fo­gyatékosságok okoznak. Gustáv Husák szólt a népgazdasági tervezés és irányítás fejlesztésének fontosságáról, hangoztat­va, hogy minden szinten javíta­ni kell a tervek minősé­gét és a szerződéses, koo­perációs kapcsolatokat. Végül Gustáv Husák a nemzetközi kérdések kap­csán egyebek között leszö­gezte: Csehszlovákia szi­lárd szocialista állam, amely tevékenyen részt vesz a szocialista közösség országainak a nemzetközi békére, az enyhülésre és a leszerelésre irányuló tevé­kenységében.

Next